2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1998 február

Merre tart a magyar oktatás?

2009. június 17.

Horváth Géza

Merre tart a magyar oktatás?

"Egy hajóban evezünk" - jelezte az MKM apparátusának értekezletén egyik rendszerváltás utáni miniszterünk; de máig sem rendelkezünk tiszta képpel arról, hogy melyik irányba, illetve milyen sebesen halad a honi oktatás-nevelés hajója. Az ebben a tanulmányban bemutatott 1980-81., 1985-86., 1990-91. és 1994-95. tanévi adatok segítséget nyújthatnak ennek megítéléséhez.

Az MKM- és az UNESCO-statisztikákból levonható következtetések - nézőponttól függően - eltérőek lehetnek. Például akár örömmel is üdvözölhetnénk, hogy - az oktatás-nevelés színvonalának emelésére módot adva - az óvodai csoportokra, illetve egy-egy iskolai osztályra átlagosan csökkenő számú gyermek/tanuló jut; ám a központi, továbbá az önkormányzati költségvetési keretek korlátozott voltára tekintettel - más megközelítéssel - helyeslően is fogadhatjuk a pedagógusok egy részének állásvesztésével párosuló csoportösszevonásokat.

Hasonlóképpen - intézménytípusonként is - ellentétesen értékelhető az egy intézményre jutó gyermek/tanulók/hallgatók átlagos számának alakulása. Amíg alap- és középfokon a személyes, bensőséges kapcsolatok kialakulása érdekében kedvezőnek ítélhető a korábbi mamutintézmények telítettségének csökkenése, addig a felsőoktatás területén a képzés nagyobb méretű - nívós oktatószemélyzettel és korszerű technikai felszereltséggel rendelkező -, integrált intézményekbe történő összevonása lehet az aktuális feladat.

1. táblázat - A hazai alap-, közép- és felsőfokú intézmények átlagos tanulólétszámának alakulása, 1980-1994
Tanév  Óvoda  Általános
iskola 
Középfokú szakiskola  Szakmunkásképző  Középiskola  Felsőoktatási
intézmény 
egy intézményre jutó nappali tagozatos tanulók átlagos száma, fő 
1980/81  102  320  104  575  383  1124 
1985/86  88  366  120  644  421  1107 
1990/91  83  319  103  680  401  995 
1994/95  84  258  71  488  380  1279 

A közoktatási intézmények fajlagos gyermek/tanulólétszáma visszaesésének természetesen ára van; s szakáganként, térségenként vizsgálódva, illetve az egyedi eseteket mérlegelve még differenciáltabb a kép. A közoktatási kiadások az elmúlt években hazánkban a bruttó nemzeti termék 4,5-5,0 százalékát tették ki.

Az általános iskolai oktatás-nevelés, illetve az óvodáztatás a települési önkormányzatok számára kötelezően előírt közfeladat; amelynek ezek önálló intézmény(eke)t működtetve, intézménytársulást létesítve vagy nem saját fenntartású intézmények szolgáltatásait igénybe véve tehetnek eleget. Bár az állam a rendszerváltást követően a beruházásokhoz nyújtott céltámogatással, illetve az alapfokú létesítmények működési kiadásaihoz való hozzájárulással segítette és segíti az aprófalvas térségek önkormányzatait, ezekre az alacsony gyermek- és tanulólétszámok miatt sok esetben irreálisan magas teher hárul.

Az ellátó rendszernek biztosítania kell az esélyegyenlőséget. Nem fordulhat elő, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek a közoktatásról szóló törvényben meghatározott alapvető szolgáltatásokhoz ne jussanak hozzá amiatt, hogy az adott településen nem működik óvoda vagy iskola. Az 1997. évi költségvetési törvényben foglaltak szerint a nem állandó lakóhelyükön óvodába, általános iskolába járó gyermekek ellátásához a "befogadó" önkormányzatok kilencezer forintos; a háromezer fős állandó lakosszám alatti önkormányzatok húszezer forintos; az intézményfenntartó társulást létrehozó önkormányzatok pedig további 10,8 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak gyermekenként.

Tekintsük át először az óvodáztatás helyzetét.

2. táblázat - Az óvodai ellátás főbb mutatói, 1980-1994
Megnevezés  1980/81  1985/86  1990/91  1994/95 
Óvodák száma (db)  4690  4823  4718  4719 
Óvodás gyermekek száma (ezer fő)  478,1  424,7  391,1  396,2 
Óvodai csoportok száma (db)  15 253  16 395  16 055  16 072 
Óvodapedagógusok száma (fő)  29 437  33 548  33 635  33 007 
Egy csoportra jutó gyermekek száma (fő)  31,3  25,9  24,4  24,7 
Egy óvodapedagógusra jutó óvodások száma (fő)  16,2  12,7  11,6  12,0 

A 2. táblázat adatai jelzik, hogy a közoktatási törvény módosításáról hozott 1996. évi LXII. törvény mellékletében rögzített 20 fős átlagos csoportlétszám, illetve 25 fős maximális csoportlétszám már a 90-es évek első felében elérhető lett volna. Hogy ettől elmaradtunk, az a fenntartó önkormányzatok óvodáztatásra fordítható forrásai szűkös voltának a következménye.

Az óvodások számának nagymérvű csökkenését tekintve meglepő az óvodapedagógusok számának 1990/91-ig tapasztalható növekedése. Az egy óvodapedagógusra jutó óvodások számát illetően hazánk Bulgáriával, Dániával, Lengyelországgal és Svájccal áll közel azonos szinten, amelytől számos gazdaságilag fejlett ország jelentősen elmarad. Így például Ausztriában átlagosan 20, Franciaországban 24, Spanyolországban 22, Hollandiában 16, Japánban pedig 19 gyermek jutott 1992-ben egy óvodapedagógusra.

Az 1. táblázatban bemutatott intézményi átlaglétszám-csökkenés gazdasági oldalról nézve hátrányos, mert az 1994/95. évi 84 fős átlag sok drágán működő, egy-két csoportos törpeintézményt takar.

Általános iskoláinkban az egy törzstag pedagógusra jutó tanulók száma az 1980/81. évi 15,4-ről tizennégy év alatt 11,0 főre csökkent. Ezzel a mutatóval Ausztriával, Dániával, Olaszországgal és Svédországgal vagyunk azonos szinten; ezzel szemben 1992-ben az Egyesült Királyságban, Svájcban és Japánban 20-20, Franciaországban 19, Lengyelországban 17, Hollandiában pedig 16 tanuló jutott egy pedagógusra.1

3. táblázat - Az általános iskolai ellátás főbb mutatói (nappali tagozat, 1980-1994)
Megnevezés  1980/81  1985/86  1990/91  1994/95 
Intézmények száma (db)  3633  3546  3548  3814 
Tanulók száma (ezer fő)  1162  1298  1131  985 
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő)  75,4  88,1  90,5  89,9 
Tanulócsoportok egy intézményre jutó átlagos száma (db)  12,0  13,7  13,7  12,5 
Egy tanulócsoportra jutó tanulók száma (fő)  26,6  26,7  23,2  20,7 
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő)  15,4  14,7  12,5  11,0 

A 3. táblázat utolsó két oszlopának adatait szemlélve feltűnő az intézmények számának növekedése (266-tal); továbbá hogy a tanulólétszám erőteljes csökkenése a törzstag pedagógusok számának csupán szerény mértékű mérséklődésével járt együtt. Úgy gondoljuk, hogy a csökkenő, illetve hullámzó gyermeklétszám miatt az aprófalvak egy része a "visszakörzetesített" kisiskolákat nem tudja majd tartósan működtetni; ezért - illetve az említett társulási kooperáció elterjedése folytán - az intézmények számának csökkenésével számolhatunk.

Az elmaradott térségek felzárkóztatásához, az analfabetizmus újratermelődésének megakadályozásához a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben az általános iskolai alsó tagozatos oktatást lehetőség szerint helyben kívánatos biztosítani. Az egy intézményre jutó tanulócsoportok átlagos számának 12,5-re történt visszaesése az ezen elv érvényesítését célzó törekvésekkel van összhangban.

Az egy tanulócsoportra jutó 1994/95. évi 20,7 fős adat túlteljesíti a közoktatási törvény 3. sz. mellékletében rögzített létszámhatárbeli elvárásokat. Fontos, hogy az érintett önkormányzatok a helybeni oktatásra, a körzeti iskolába irányításra, illetve a társulás keretében folytatandó alapfokú képzésre vonatkozó döntéseik meghozatalakor ne a presztízsszempontokat, hanem alapvetően a tanulók érdekeit (a bejárás körülményeit; a képzés tárgyi-személyi feltételeit, színvonalát) vegyék figyelembe. A közel azonos lélekszámú aprófalvak esetében elképzelhető olyan megoldás is, hogy X településen óvoda, Y településen alsó tagozatos oktatás, Z-ben pedig felső tagozatos képzés folyjék - X, Y és Z települési önkormányzatok által közösen fenntartott intézményekben.

Valószínűleg sokan egyetértenek azzal, hogy ma a képzés területén a legproblematikusabb szakág a középfokú oktatás. A szakmunkásképző iskolák létének megkérdőjeleződése; a gyakorlati oktatás gondjai; a rendszerből kinyúló 8 és 6 osztályos gimnáziumok; a Nemzeti alaptantervben elképzelt 6+4 osztályos, vizsgával záruló, saját készítésű tantervekkel operáló rendszer; a középfokú tanulmányaikat befejezett - továbbtanulásra nem pályázó - diákokat sújtó nagymérvű munkanélküliség; az érettebb korra halasztandó, újfajta szakképzés meghonosításának időigénye mind-mind ezt a problematikusságot bizonyítja. Míg az 1980/81. tanévhez viszonyítva valamennyi szakág intézményeinek a száma jelentősen - ezen belül a szakiskoláké rohamosan - növekedett; addig ez a hálózatbővülés a szakmunkásképző intézeteknél a tanulólétszám komoly mértékű visszaesésével, illetve az utóbbi években az ott alkalmazott pedagógusok elvándorlásával párosult.

4. táblázat - A középfokú szakiskolai és a szakmunkásképző iskolai oktatás főbb mutatói (nappali tagozat), 1980/81-1994/95
Megnevezés  Középfokú szakiskola  Szakmunkásképző iskola 
  1980  1985  1990  1994  1980  1985  1990  1994 
Intézmények száma (db)  83  82  157  395  268  274  308  335 
Tanulók száma (ezer fő)  8,6  9,8  16,1  28,2  154,1  176,4  209,4  163,3 
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő)  0,6  0,6  0,8  1,7  10,7  11,5  12,1  11,0 
Egy intézményre jutó osztályok száma (db)  3,4  3,8  4,0  3,5  20,6  23,0  23,4  17,4 
Egy osztályra jutó tanulók száma (fő)  30,8  31,9  25,4  20,1  27,9  28,0  29,1  28,0 
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő)  13,8  15,4  19,1  16,4  14,4  15,3  17,4  14,9 

A pedagógus-ellátottság a két intézménytípusban eltérően alakult. A szakiskolákban az egy oktatóra jutó tanulók száma 1994/95-ben 1,0 fővel meghaladja az 1985/86-os tanévét, a szakmunkásképző iskolákban a 14,9 fő/törzstag pedagógus érték viszont az 1985. évinél kedvezőbb ellátottságot mutat.

A szakképzés felső középfokra történő kitolására, az iskola és a munkaerőpiac közötti meggyengült kapcsolatok erősítésére, az ifjúsági munkanélküliségtől sújtott fiatalok képzésben tartására irányuló hazai törekvések egybeesnek a Nyugat-Európában (így például Németországban, Franciaországban és Olaszországban) az elmúlt másfél évtizedben végbement változásokkal; bár nálunk a tantervi, a tananyagot érintő változtatások mellett az iskolaszerkezet, illetve a részvételi demokrácia kérdése időlegesen háttérbe szorult.2 Hazánkban a szakemberek az általános képzésre alapozó, a szakmai képzésre koncentráló, rugalmas, a piaci igényekhez gyorsan alkalmazkodó szakképzési rendszer kialakítását látnák kívánatosnak.3

A szakmunkásképző iskolákban tanulók aránya az elmúlt 15 évben folyamatosan visszaesett, ugyanakkor a szakiskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban tanuló diákok aránya növekedett. Mivel a szakképzésnek a közoktatási törvényben rögzített 10. évfolyam utáni időre történő kitolására csak hosszabb idő távlatában kerülhet sor, az iskolaszerkezet-váltás a vizsgált időszakban a gimnáziumok "lefelé terjeszkedésében" öltött testet. A 6, illetve 8 osztályos gimnáziumok szervezésének lehetőségével széles körben éltek az egyházi iskolák; a demográfiai hullám levonulása, illetve a normatív finanszírozás a többi iskolát is a középiskolázás korábbi indítására ösztönözte. A hagyományos 8+4-es iskolaszerkezetben jelenleg a gimnazistáknak már csak közel kétharmada tanul.

5. táblázat - A gimnáziumi és a szakközépiskolai képzés főbb mutatói (nappali tagozat), 1980/81-1994/95
Megnevezés  Gimnázium  Szakközépiskola 
  1980  1985  1990  1994  1980  1985  1990  1994 
Intézmények száma* (db)  260  260  321  445  271  301  406  442 
Tanulók száma (ezer fő)  89,4  105,8  123,4  140,4  113,8  130,3  168,4  197,0 
Törzstag pedagógusok száma (ezer fő)  6,6  7,9  10,2  12,6  8,8  10,0  12,7  15,4 
Egy osztályra jutó tanulók száma (fő)  30,5  31,8  31,0  30,7  31,0  31,7  30,9  29,0 
Egy pedagógusra jutó tanulók száma (fő)  13,5  13,4  12,1  11,2  12,9  13,1  13,3  12,8 

* A közös igazgatású középiskolák a gimnáziumoknál szerepelnek.

Tekintetbe véve, hogy 1985/86. és 1994/95. között a szakmunkásképző intézetek száma is növekedett, a mintegy százezer fős tanulólétszám-növekedés mellett túlzottan nagymértékűnek tűnik a középiskolák számának ugyanezen intervallumban 326 intézménnyel történt bővülése. Az ellátottsági mutatók folyamatosan a középiskolázás megfelelő körülményeire utalnak.

Az 1994/95. tanév fajlagos mutatóit vizsgálva megállapítható, hogy a közoktatási törvény mellékletében a gimnáziumi és a szakközépiskolai osztályok szervezéséhez javasolt 30 fős átlagos tanulólétszám már teljesült; ám a 35 fős maximális létszámot a középiskolák esetenként még túllépték. Az egy pedagógusra jutó középiskolások száma az 1980. évi 13-ról 1992-re 12 főre csökkent. Ez egybeesik az Európában tapasztalható javuló ellátottsági irányzattal: ugyanezen időközben Ausztriában 12-ről 8-ra, Belgiumban 10-ről 6-ra, Olaszországban 11-ről 9-re, Hollandiában 15-ről 14-re, Spanyolországban 21-ről 17-re, az Egyesült Királyságban 15-ről 13 főre csökkent, Franciaországban pedig változatlan (13 fő) maradt az egy pedagógusra jutó középiskolai tanulók száma.4

A felsőoktatásban a rendszerváltást követően rohamosan bővült az intézmények és a nappali tagozatos hallgatók száma. Sajnálatos, hogy ez a felfutás nem járt együtt a képzési struktúra szükséges átalakításával, s máig csak célkitűzés maradt az elaprózott - így a képzés színvonalát és a gazdaságos működést hátrányosan befolyásoló - intézményhálózat integrálása. 1988-ban a hazai felsőoktatásban a hallgatók 39,4 százaléka vett részt pedagógusképzésben; miközben a "gazdag" Nyugat-Európában a pedagógusjelöltek aránya a hetvenes évek közepétől átlagosan a felére, Ausztriában 6,0, Olaszországban 3,1, Svájcban 4,2, az Egyesült Királyságban pedig 7,6 százalékra zsugorodott. Az erdő-, mező- és halgazdaságra szakosodott hallgatók aránya 5,8 százalék volt, ez az imént említett országok hallgatóinak arányát kétszeresen meghaladta. Ezzel szemben a négy nyugat-európai országhoz képest lényegesen kisebb arányban képeztünk jogászokat, illetve a társadalomtudományokban, a kereskedelemben és a pénzügyekben jártas szakembereket.5

6. táblázat - A felsőfokú képzés főbb mutatói (1980-1994)
Megnevezés  1980/81  1985/86  1990/91  1994/95 
Intézmények száma (db)  57  58  77  91 
Nappali tagozatos hallgatók száma (ezer fő)  64,1  64,2  76,6  116,4 
Oktatók száma (ezer fő)  13,9  14,9  17,3  19,1 
Egy oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók száma (fő)  4,6  4,3  4,4  6,1 
Egy intézményre jutó oktatók átlagos száma (fő)  244  256  225  210 

A felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számának növelése (1986-ban 927 hallgató/100 ezer fős mutatóval Európában csak Albániát, Máltát és Romániát előztük meg) feltétlenül indokolt volt; ám ez a létszámnövekedés jórészt az építményi adottságok változatlansága mellett, helyenként a képzés eredményességét is veszélyeztető zsúfoltságot teremtve ment végbe. Mivel a felsőfokú képzésben tanulók számának növekedése világjelenség - 1985 és 1992 között Ausztriában például 182 ezerről 256 ezer főre, Finnországban 121 ezerről 174 ezerre, Belgiumban 216 ezerről 252 ezerre, az Egyesült Államokban 8,9 millióról 10,3 millióra, Japánban 2,7 millióról 3,5 millió főre nőtt a hallgatók száma6 -, mennyiségi lemaradásunk csak hosszabb idő alatt lesz behozható. Hazánk felsőfokú tanintézményeiben a 6. táblázatban feltüntetett nappali tagozatos hallgatók mellett 1994/95-ben mintegy 40 ezer esti és levelező tagozatos hallgató tanult.

A hazai felsőoktatás felzárkózását segítő nemzetközi szervezetek részéről megfogalmazódott a diák/oktató mutatók javításának szükségessége. E viszonyszám alacsonyabb értéke elméletileg a képzés magasabb hatékonyságával párosulna; ám a honi intézményekben kialakult irreális tanárellátottságot nehezen lehetne megindokolni. Az esti és a levelező tagozatos hallgatókat is figyelembe véve 1992-ben Magyarországon 6,9 hallgató jutott egy oktatóra, miközben Japánban 12,2, Ausztriában pedig 13,5, és ezen értékek alakulása ezen országokban is emelkedő tendenciájú.

Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető nemzetközi tendencia a humán tőke szerepének emelkedése a gazdasági növekedésben. Minden területen felértékelődik a több szakképzettség elsajátítására képes, magas szintű adaptációs készségekkel rendelkező munkaerő. Középfokon az idegen nyelvek, a számítástechnikai, informatikai és pénzügyi-vállalkozási ismeretek oktatási színvonalának emelésével, felsőfokon pedig az ország gazdasági adottságaihoz, helyzetéhez igazodó képzési struktúra kialakításával lehetne Magyarország gazdasági eredményességét segíteni.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.