2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 február

Megy-e elébb a KOMA által a világ? -- Beszélgetés Dobos Krisztinával és Farkas Istvánnal a pályázatok utógondozásáról, utóéletéről

2009. június 17.

Megy-e elébb a KOMA által a világ?

- Beszélgetés Dobos Krisztinával és Farkas Istvánnal a KOMA-pályázatok utógondozásáról, utóéletéről -

Schüttler Tamás: Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztősége a KOMA megbízásából sikeres pályázókat hívott meg beszélgetésre. Ezek a kerekasztal-beszélgetések a folyóirat januári és e havi számában olvashatóak. A pályázók örömmel fogadták meghívásunkat, azt a lehetőséget, hogy elmondhatják, mi lett a pályázatuk sorsa, milyen az utóélete, miképpen változtatta meg az életüket, hogyan látják a hasznosíthatóságát más iskolákban. Akkor határoztuk el, hogy a KOMA kuratóriumának néhány tagjával beszélgetünk arról, hogyan látják ők a pályázatok hasznosításának ügyét. A KOMA azzal, hogy törődik a pályázatok utóéletével, utógondozásával és hasznosíthatóságával vagy a hasznosítás vizsgálatával, úttörő dolgot tesz a magyar pályázati kultúrában, mert a magyar pályázati kultúrát - különösen a közoktatásban - az jellemzi, hogy kiadja a pénzt, tisztességesen meg is nézi, hogy mire adja, de tovább nem történik semmi. Beszélgetésünk témája az utógondozás, amelyre az hívta fel a figyelmünket, hogy az elmúlt év díjnyertes pályázói - amint az a szerkesztőségi beszélgetésekből kiderült - igényelnék azt a figyelmet, amely követné pályázatuk megvalósulását, és jónak látnák azt is, ha eredményeiket az oktatás szélesebb köreiben is megismernék, hasznosítanák. Az első kérdésem ezért az, itt maradnak-e a KOMA folyosóján vagy a szekrényekben a pályázatok értékei, eredményei, jobbik esetben hasznosulnak-e abban az adott intézményben, ahonnan beadták a pályázatot, vagy tart-e ma már ott a KOMA, hogy energiát tudjon fordítani a terjesztésre. Célja-e ez a legnagyobb magyar oktatásügyi közalapítványnak?

Dobos Krisztina: A közalapítvány egyik célja az, hogy megtalálja azokat a legfontosabb pályázati témákat, amelyek a közoktatás fejlesztését segítik, illetve azokat a hiányokat, amelyek a rendszer működésében megjelennek. A pályáztatás segítségével kíván előcsalogatni olyan megoldásokat, produktumokat, amelyek léteznek, csak nem kapnak kellő nyilvánosságot, mert kidolgozásukra részben az anyagi források hiánya, részben a személyi feltételek miatt nincs lehetőség. Fontos lenne, hogy a pályázatok alapján megszülető eredmények a köz számára hasznosuljanak. A nyilvánosság számára igazán annyi látszik egy pályáztató közalapítvány működéséből, hány pályázatot ír ki, hányan pályáznak, mennyien kapnak támogatást. A közvélemény ebből szokta megítélni a KOMA működését is. De legalább annyira fontos, ha nem is olyan látványos az a munka, amely azért folyik, hogy ezek a támogatott fejlesztések a köz számára szabad utat kapjanak. Ezért is változtattuk meg a nyertes pályázatok közlésének a módját, éspedig úgy, hogy nemcsak a nyertes pályázó intézményét közöljük és azt, hogy mennyi pénzt kapott, hanem ismertté tesszük a pályázó személyét és az intézmény címét, elérhetőségét is, mert bízunk abban, hogy az iskolák, intézmények, óvodák közvetlenül megkeresik egymást. Tehát ha valahol egy fejlesztés elindult, akkor lehetőség nyílik arra, hogy pályázók és nem pályázók közvetlen kapcsolatot tartsanak egymással. Ez azonban csak az első lépés. A második lépésben a kuratóriumok feladatai bővülnének. Jó lenne már a pályázatok kiírása előtt megmagyarázni a nyilvánosság számára, miért éppen azt a témát választottuk, mi teszi időszerűvé, miért tartjuk különösen fontosnak. Hiszen a pályáztatással bizonyos mértékben irányt is javasolunk a fejlesztésre, mert a pályázat azt is jelzi az intézményeknek, a pedagógusoknak, hol vannak lehetőségek a fejlesztés számára. Majd amikor beérkeztek a pályázatok és a szakértők véleménye alapján megszületett a kuratóriumi döntés, akkor a szakértők, illetve a kuratórium véleményét nyilvánosságra hoznánk.

Schüttler Tamás: Mi lenne a célja a vélemények nyilvánosságra hozatalának?

Dobos Krisztina: Ezzel segítenénk a pályázókat abban, hogy tisztán lássák, mi volt jó és mi volt rossz, mi és miért kapott vagy nem kapott támogatást, és mindenki - beleértve azokat is, akik nem pályáztak - megismerhetné annak a problémakörnek egyfajta átvilágítását, tükrözését, amelyet kiírtunk pályázat formájában. Közismertté válna, kik azok Magyarországon, akik egy adott pályázati témában lehetőségeket látnak arra, hogy a munkájuk bekerüljön a közoktatás fejlesztésébe. Erre van törekvés, és a különböző pedagógiai orgánumokban ez részben meg is jelent, de nem olyan mértékben, mint ahogy én magam szeretném. Ennek csak az idő és az energia hiánya az oka. A harmadik feladatunk, hogy megragadjunk minden lehetőséget a pályázatok megismertetésére. Az elmúlt évben 10-12 olyan konferenciára hívták meg a KOMA-t, amelyen egy kurátor, gyakran én magam a szakértők véleményei alapján értékeltünk egy-egy pályázati kört. A negyedik lehetőség az, hogy a KOMA maga rendez konferenciát. Ilyen volt például a művészeti nevelés területén, de érdemes lenne egy újabb konferenciát megrendezni a multimédia-pályázatok eredményeiről, amelyek most érkeznek be. Sokan felvetették, pályázók, szakértők, hogy olyan konferenciát is lehetne rendezni, amely a pályázatok értékelésén túl - ha úgy tetszik, mint egy vásár - bemutatná, milyen multimédiás anyagok készültek el a KOMA támogatásában. Végül megemlítem, hogy a pedagógiai lapok - a Köznevelés, az Új Pedagógiai Szemle, az Iskolakultúra - is feldolgoznak egy-egy témát, ily módon ugyancsak közkinccsé lehet tenni az eredményeket. Tisztában vagyok azzal, hogy a publikálás nagyon fontos, de ezzel még mindig csak a figyelmet hívjuk föl az eredményeinkre. Nem is vagyok a felsoroltakkal elégedett, azt gondolom, több energiát kellene fordítani a KOMA tevékenységében a nyilvánosság tájékoztatására: például a kurátorok irányításával, a szakértők bevonásával rendszeres bemutatkozást lehetne szervezni az egyes pályázati körökben.

Schüttler Tamás: Mennyire adottak a feltételek arra, hogy a közalapítvány segítse az eredmények hasznosítását?

Dobos Krisztina: Reménykedünk abban, hogy a közeljövőben az alapítványoknak, így a KOMA-nak is lesz lehetősége olyan tevékenységre, hogy pályázati eszközökkel nyújtson segítséget az igazán értékes eredmények terjedéséhez. Tehát olyan típusú pályázati kiírásokat hirdessen meg, amelyek nem új témákra szólnak, hanem arra szolgálnak, hogy iskolák anyagi segítséget kapjanak ahhoz, hogy kövessék a máshol bevált jó metódust. Ma még azonban nem tartunk itt. Egyfajta törekvés azért megjelenik a KOMA-ban, legalábbis arra, hogy a pályázó intézményt érdekeltté tegye a folytatásban, hiszen hirdettünk meg olyan pályázatot, amelynek már a kiírásában is szerepel a második lépés, vagyis azt külön kívánjuk értékelni, hogy a pályázatban feltárt program hogyan valósul meg. Ezzel a beszámolók közül a legjobbakat kívánjuk ismét díjazni és publikálni. Ez tulajdonképpen még nem segíti elő a fejlesztés létrehozói és követői közötti közvetlen munkakapcsolatot. De azt hiszem, elindultunk ebbe az irányba. A gazdasági kultúra fejlesztése a közoktatásban című pályázatunkban már a kuratóriumi ülésen felmerült, hogy megkeressük a modellértékű pályázatokat. Ezeket a szakértők és a felelős kurátorok meg is találták. Ennek az a kifejezett célja, hogy az ilyen eredményeket bizonyos idő múlva újból felkaroljuk, és mint a KOMA által támogatott eredményeket hasznosítanánk a köz számára. Az igazán nagy előrelépés az lenne, ha már a pályázati kiírásban is szerepelne, milyen lehetőségeket lát a pályázó, milyen tervei vannak arra, hogy a megvalósítás után a fejlesztés eredményét mások számára is hozzáférhetővé tegye. Azt is nyomon lehetne követni, hány intézmény és milyen módon tudta azt igénybe venni. Természetesen a KOMA-nak kellene pénzt adnia erre, hiszen a legnagyobb probléma ma az, hogy az iskolák viszonylag rossz anyagi helyzetükből következően nem tudnak innovációs központként működni. Még a legjobb eredményeket produkáló iskoláknak - amelyek a saját pályázatuk megvalósítására kaptak pénzt - sincs anyagi lehetőségük arra, hogy a terjesztéssel is foglalkozzanak. Kivétel az a pályázat, amelyben kifejezetten arra kértek pénzt egy óvodai fejlesztési programban, hogy a környező óvodáknak bemutatót tartsanak, módszertani útmutatót írjanak. Ez a lehetőség valóban hatékonyan segítené azt, hogy a közé legyen minden új érték, ami a pályázatokban felhalmozódik. Munkánkban segítségünkre lehetnek a megyei pedagógiai intézetek is.

Schüttler Tamás: Sokan úgy gondolják, hogy a ma körvonalazódó, megvalósulóban lévő oktatáspolitika kevésbé kedvez majd az alulról jövő innovációs logikának. Mi a véleménye erről a KOMA kapcsán? Van-e olyan súlya, jelentősége a helyi innovációnak az oktatás modernizációjában, mint amilyen nagy hangsúlyt helyez erre a KOMA?

Dobos Krisztina: Azt gondolom, hogy igen, sőt talán még inkább, mint korábban, hiszen a KOMA első pályázata a Nemzeti alaptanterv alapján készülő tantervekre vonatkozott. Nagyon sok jó anyag van ebben, de igazából nem tudott hasznosulni. A KOMA-nak nem feladata a tantervkészítés. Ma elhatárolódnak a feladatok, a fejlesztésnek egy másik vonulata - amely nem független természetesen a tantervtől - tartozik hozzá. Nincs kizárva persze, hogy azok a fejlesztések, amelyek ma a KOMA ösztönzésével születnek, évek múlva tantervi folyamattá válnak, de jelen pillanatban még a fejlesztést szeretnénk előcsalogatni, támogatni. Mindig is vannak és lesznek olyan oktatási problémák, amelyek megoldásához kutatás, gyakorlati kipróbálás, illetve annak a visszacsatolása szükséges. Ezért is örülök annak, hogy az idei évben először sikerült olyan pályázatot kiírni, amelyben kutatóműhelyek és felhasználó intézmények együttesen pályázhattak, mert ez a közoktatásból nagyon hiányzott. A következő feladat a KOMA számára, hogy megtalálja azokat a problémákat, amelyek abból erednek, hogy van egyfajta differenciálódás a közoktatásban, de ugyanakkor kell az esélyegyenlőséget biztosító lehetőség is. Fontos törekvésünk, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, eljárásokat, modelleket, amelyek a hátrányos helyzetű iskolák számára is követhetők. Ha még hozzávesszük, hogy a közoktatási rendszernek vannak az egész országra vonatkozó általános, továbbá regionális és helyi problémái, ha akkor e hármas problémarendszerben építjük föl a feladatmegoldó struktúránkat együtt a megyei közalapítványokkal, ebben a feladatmegosztásban a megyei közalapítványok helyzete is megerősödik. Ebben az együttműködésben eléggé határozottan megjelent az az elképzelésünk, hogy a KOMA elsősorban a szellemi innovációt támogatja, tehát a pedagógusműhelyeket és ezek szellemi termékének az előállítását, a megyei közalapítványok pedig ezek megvalósulásának a feltételrendszerét, illetve az eszközeit. Nem egymással versengve, hanem egymást segítve dolgozunk.

Ma talán sokkal körülhatároltabb a KOMA feladata. Ha úgy tetszik, szűkebb a mozgástere, viszont mélyebbre mehet egy-egy probléma kezelésében, szemben azzal, ha nagyon tág a mozgástere, akkor kicsit felületessé válik a pályázati rendszer.

Schüttler Tamás: Ezek szerint a megyei közalapítványoknak abban szánnak nagyobb szerepet, hogy a KOMA-nál koncentrálódó költségvetési pénzeken kidolgoztatott vagy kidolgozott innovációknak a terjesztésében vállaljanak részt?

Dobos Krisztina: Ha elég jó kapcsolatrendszer alakul ki a KOMA és a megyei közalapítványok között - úgy tűnik, hogy ez az előző évben sikerült -, akkor világossá válik, hogyan tudják a KOMA által támogatott fejlesztéseket a megyei közalapítványok további támogatással segíteni a megvalósítás útján. Például a kollégiumi pályázatokban mi elsősorban a kollégiumi programok kidolgozását kértük és támogattuk, ugyanakkor jeleztük azt, hogy jó lenne, ha a megyei közalapítványok adnának támogatást a kollégiumok taneszköztárának a fejlesztéséhez. Így a kettő együttesen az adott kollégiumban nagyon jó program megvalósítását segítheti. A KOMA a közalapítványokon keresztül próbálja biztosítani azokat a feltételeket, amelyek a kidolgozott programok megvalósításához és terjesztéséhez szükségesek. Helyben sokkal jobban tudják, mi szükséges ahhoz, hogy egy szellemileg kidolgozott, jó program megvalósulhasson, illetve hogy a körzetükben elterjedjen. Az együttműködés útján további lehetőség nyílik arra, hogy a jó program országosan is elterjedjen. Például a multimédiás pályázat, amelyre több mint százmillió forintot adott a KOMA, feltételezi, hogy az ott létrehozott eredmények nem lehetnek egy helyi iskola tulajdonai, meg kell találni a módját, hogy eljussanak a többi intézményhez is, de ehhez eszközök szükségesek: többek között CD-ROM a kollégiumban is meg az iskolában is. Szeretnénk, ha ezt a közalapítvány támogatná. A KOMA kuratóriuma megpróbál olyan közös pályázatot kiírni, amely egy térség sajátosságait veszi figyelembe, esetleg országosan nem annyira fontos.

Schüttler Tamás: Farkas Istvánhoz az első kérdésem az, van-e Magyarországon mód arra, hogy valamiképpen hasznosuljanak a közoktatásban a támogatott pályázatok vagy a bennük foglalt tartalmak.

Farkas István: A kuratórium mindig fő céljának tartotta azt, hogy a rendelkezésére álló pénzzel a konkrét innovációt segítse. Ha megcsillant valami egy pályázatban, amivel az oktatást modernebbé, értékesebbé, hatékonyabbá lehet tenni, a kuratórium egyöntetű szándéka szerint oda adta a pénzt. Az volt a célunk, hogy a közpénzt a legjobb helyekre próbáljuk csatornázni. Munkánk során hamarosan kiderült, hogy ezzel lokális érdeket szolgálunk.

Schüttler Tamás: Ez azt jelenti, hogy eleinte a kuratórium az odaítélt pályázati pénzzel tudatosan egy-egy intézményt kívánt segíteni?

Farkas István: Igen, eleinte így volt. És születtek valóban valóságos gyöngyszemek, amelyeket bűn lett volna véka alá rejteni. Fölmerült ezért az a gondolat, hogy a sikeres pályázatok sok helyen tudnák a tanulás, a tanítás színvonalát emelni, érdemes lenne szélesebb körben is nyilvánosságra hozni őket. Tudni kell azonban, hogy négyfajta pályázó van. Az egyik - számunkra a legértékesebb -, akiért voltaképpen íródik a pályázat. Neki értékes ötlete, terve, elképzelése van, és mindössze az anyagiak hiánya akadályozza abban, hogy ez megvalósuljon. Megtörténik az is, hogy az ötlet, a tartalom kitűnő, de a pályázó ügyetlen, akár formai hiba, akár gyenge megfogalmazás miatt nem tudja jól menedzselni az ötletét. Ő a második típusú pályázó, akit fel kell karolni. Ilyenkor a kuratórium utánamegy a pályázónak - a jogi lehetőségeken belül -, és segít megfogalmazni az ötletet, hogy az valóban méltó legyen a közalapítvány támogatására, megvalósulhasson. A harmadik típusú pályázók a "hiénák", akiknek egy dolog fontos: a pénz; ráállítanak embereket arra, hogy figyeljék, hol van pályázati lehetőség. A kuratóriumi tagok erre különösen odafigyelnek, mert nyilvánvalóvá vált sok száz pályázatnak az átnézése után, hogy vannak olyan intézmények, amelyek mindenhol pályáznak. Sem ember, sem intézmény nincs univerzális képességű. Ezek a tisztességtelen pályázók, és nagyon fontos, hogy ne ők vigyék el a közpénzt. A negyedik típusú pályázók morálisan kevésbé támadhatóak. Ők az ügyeskedők. Természetes, hogy ebben a nagyon nehéz gazdasági helyzetben sok iskola működni is alig tud, nemhogy szintet emelni. És sokszor - noha tudják, hogy a közalapítványnak nem feladata a működés finanszírozása - az iskola működéséhez kérnek, szinte koldulnak pénzt. Mindig ez a legnehezebb döntés a számunkra, hiszen a modernizáció természetesen nem ezt jelenti. Ilyenkor addig beszélgetünk, vitatkozunk, míg konszenzus nem születik arról, hogy olyan mértékben segítsük az iskolát, hogy kikerüljön a kátyúból, fennmaradhasson, és majd erre később épülhet a minőség. Például lehetővé tettük, hogy számítógépet vásárolhasson, és onnan el tudjon indulni a minőségi fejlesztés is. Úgy gondoltuk jó lelkiismerettel, hogy ezt a segítséget megszolgálta a pályázó, ezért juttattunk számára pénzt. A modernizáció és a közoktatás számára az elsőként említett két csoport a legfontosabb, akiknek a tarsolyában nagyon sok értékes és jó ötlet van.

Schüttler Tamás: Van-e információja a KOMA kuratóriumának arról, hogy a korábbi díjazott pályázataival mi történt? Van-e visszajelzés az egyes pályamunkákról, a támogatott ügyekről az első két kategóriába eső pályázatok esetében, ahol tényleg megcsillantak értékek, időnként igazgyöngyök?

Farkas István: Van visszajelzés. Mielőtt a kuratórium megítél egy összeget, két szakértő egymástól függetlenül véleményt ír a pályázatról, ezután néhány kurátor (kettő, három, négy, öt, attól függően, hány pályázat érkezik) egyezteti, viszonyítja a minősítéseket, hogy a pénz elosztása igazságos legyen. A pályázók kérelmeiben sok aránytalanság előfordul. Volt úgy, hogy egy minimális programra sokat kértek, mások pedig szinte túl nagy szerénységgel folyamodtak pénzért. Alapszabály, hogy a kértnél többet nem adhatunk, ez természetes, de jó lélekkel megadtuk ott a maximumot, ahol úgy láttuk, takarékosan fognak bánni a pénzzel. Miután a pénzt megítéltük, a KOMA titkársága a kuratórium intencióinak megfelelően szerződést köt a díjazottal. Ennek nagyon sok aprólékos pontja van: rendelkezik a folyósításról, ha nagy összegről van szó, akkor igazolni kell bizonyos teljesítést, hogy az újabb részösszegeket megkaphassa a nyertes. Ez már bizonyos formában maga is nyomon követés. Aki nem számol el az összegről, azt kamatokkal emelt visszafizetésére kötelezik. Írnia kell egy részletes szakmai és pénzügyi beszámolót, és a számlák fénymásolataival együtt el kell küldenie. Egy-egy már lezárult pályázat beszámolóját átnézzük kurátortársaimmal együtt, és annak alapján például kiválasztunk publikálásra érdemes anyagokat. Fontosnak tartom, hogy azok, akik célba jutottak, közkinccsé tegyék a tapasztalatokat, a tanulságokat.

Schüttler Tamás: Ezek szerint előfordul a kurátori gyakorlatodban, hogy miután átnéztél egy pályázattömeget, kiemelsz néhányat, követed a sorsát, esetleg még a beszámolóból kikerülő produktumot is figyelemmel kíséred? Magyarországon jellemzőbb az, hogy a kuratóriumoknál csak a pénz elosztásáig van gondosság. Elmondásod szerint maga a KOMA kuratóriuma foglalkozik az utógondozással. Készülve erre a beszélgetésre az Interneten megnéztem néhány európai és amerikai oktatási alapítványt, és azt tapasztaltam, hogy a pályázati eredmények implementálása nagyon nagy pénzösszeggel szerepel az igazán jó alapítványok esetében. Például egy nagy francia állami alapítvány, amely kb. olyan jelentős szerepet tölt be, mint nálunk a KOMA, a költségvetésének a 40%-át arra költi, hogy kiadványokat jelentet meg a pályázatokból. Tehát nem bízza a terjesztést a véletlenre, hanem létrehoz egy külön kuratóriumot erre a célra. Hogyan látod a KOMA-pályázatok szélesebb körű terjedésének, terjesztésének lehetőségeit? Elképzelhető-e, hogy egyszer a magyar közoktatási pályázati kultúrában vagy éppenséggel mondjuk a KOMA gyakorlatában ilyen filozófia érvényesüljön?

Farkas István: A kuratórium tagjai számára a legfontosabb az a gyermek, aki most jár iskolába, mert őt, illetve az ő oktatását vagy most tudja fejleszteni egy adott intézmény, vagy pedig egyszer s mindenkorra kimarad ebből. Ezért a költségvetésünk 80-90%-át a konkrét, most megvalósítható innovációkra törekszünk fordítani, és nagyon kis hányad juthat az eredmények széles körű terjesztésére, mert ha erre nagyobb összeget szánnánk, akkor a mostani diákok lennének a vesztesek: az a pénz vagy csak nagyon késleltetve jutna el a diáksághoz, vagy nem a diáksághoz jutna el.

Schüttler Tamás: Születnek nagyon jó innovációk, projektek, kézzel foghatóak is, mint például taneszközök, tankönyvek vagy módszerek, szervezési eljárások az iskolákban. Ezeket a produktumokat külföldön egy hírlevélben leírják, minden iskolához eljuttatják, ajánlják és fölteszik az Internetre. Az elkészült projektek végtermékeiről olyan ismertetők állnak rendelkezésre, amelyek biztosítják a módszer, a produktum átvételét, terjedését. És akkor kiírnak pályázatot olyan iskolák számára, amelyek nem olyan innovatívak, de annyira azért nyitottak, hogy új eljárásokat, módszereket akarjanak hasznosítani. Nem általában adnak nekik pénzt, hanem egy meghatározott projekt hasznosítására. Költenek arra is, hogy az az intézmény vagy személy, aki a projektet kidolgozta, gazdája legyen annak a 10-15-20 iskolának, amely pályázott az ő produktumának az átvételére, rendelkezésre álljon, ha segíteni kell vagy tanácsadásra van szükség. Ez tulajdonképpen egyenlőséget teremt. Vagyis ez is közvetlenül jut el a gyerekhez, mert az ő helyzete javul. A KOMA is hangsúlyt helyez arra, hogy például a kistelepülések intézményei is részesüljenek a pályázatokból, de nem azonosak az innováció feltételei a különböző helyzetben lévő oktatási intézményekben. A példaként említett pályázati stratégia ezt próbálja kiegyenlíteni. Mivel, hogyan lehetne azt a rengeteg módszert, ötletet, produktumot hasznosítani azon az egyedi, lokális körön kívül, ahol megszülettek? Másképpen feltéve a kérdést: modernizálódik-e, megy-e elébb a KOMA által a világ?

Farkas István: Minden beképzeltség nélkül mondhatom, megy előre, csak az implementációra szánt összeget mi gyakran eleve beépítjük a díjazásba. Ezen azt értem, hogy a KOMA lehetővé teszi például értékes tanulmány, könyv vagy tájegységekhez kötődő irodalmi értékek kiadását. Kaptunk pályázatként már előzőleg megjelent füzeteket is, szakmailag egyértelmű volt, hogy ezek nagyon értékes munkák. Ha a KOMA biztosítja a szerzői díjat, és még egy kicsit támogatni tudja a nyomdai költséget is, akkor a kiadvány könnyebben eljut sok helyre. Olyan is volt, hogy szegény vagy hátrányos réteget sejtettünk egy konkrét érték mögött, akkor mintapéldányok megküldésére kötöttünk szerződést. Két különböző út van: az egyik eleve elkülönít 40%-ot, hogy az érték hasznosuljon, és lehessen arra pályázni, a másik pedig úgy gondolkodik, hogy a díjazásba beépítve azt is segíti, hogy széles körbe eljusson.

Schüttler Tamás: Tehát nemcsak arra költ, hogy a fejlesztést finanszírozza, hanem arra is ad pénzt, hogy ez a fejlesztés ne rekedjen meg egy iskola, egy intézmény keretein belül, hanem terjedjen, áradjon szét. Van ilyen innovációs logika?

Farkas István: Kivétel nélkül minden egyes pályázat elbírálásakor kiemelkedő szempontunk az, hogy milyen tág a résztvevők köre: hány diák, hány pedagógus, hány család részesül ennek a gyümölcseiből. Ha pedig egy tájegységen fognak össze az iskolák, az már a mi felelősségünk, hogy még ennél a szintnél is tágabb körbe - ha lehetséges - eljutassuk ezeket a kincseket. És ha a pályázó eleve törekszik arra, hogy szélesebb körben kamatozzék a produktuma, akkor jobb lélekkel szavazzuk meg az általa kért és becsülettel odaítélhető összeget.

Schüttler Tamás: Mennyire él az innovatív, pályázó pedagógusban az igény arra, hogy a saját szűkebb pátriáján túlmutató legyen az, amit csinál? Mennyire működik a pályázóban az az innovációs logika, amely szerint az innovációt nem nagy, központi, állami fejlesztésekre kell elsősorban alapozni, hanem az ilyen apró szigetekből áll majd össze a modernizáció? Vagyis köztudott-e, hogy az oktatás modernizációja nem lehet felülről elrendelt folyamat, hanem - mint ahogyan a KOMA története, szándéka bizonyítja - csak az alulról jövő innovációkkal megvalósuló modernizáció lehet igazán eredményes?

Farkas István: Sok ezer pályázatot végigolvastam, és ennek alapján is úgy gondolom, hogy az vállalja a pedagógusmunkát, akiben van valamilyen nagylelkűség és önzetlenség. Ez az általad idézett szempontból jó is és rossz is, ebben van egy a pedagógushivatásból fakadó hátráltató tényező is, éspedig az, hogy ő nem akar nagyon szerepelni vagy a nyilvánosság elé kerülni. Ez a negatív attitűd. Ugyanakkor minden egyes emberben él egy egészséges elismertetési vágy, ha ez nincs meg, az nagy hiba. Pályázókkal beszélgetve azt tapasztaltam, fölcsillant a szemük, s azt mondták, álmodni sem mertek volna arról, hogy az ő műhelymunkájuk vagy egyéni programjuk széles körben is gyümölcsözhet. Ahogy "a nemzet napszámosaként" dolgozik az ember, nem látja a falu vagy főleg az ország határát. Ebben is van jó is és rossz is: a pedagógusnak egyrészt szüksége van egy széles horizontra, másrészt a legkonkrétabb munka egy tanulócsoporttal egy osztálykeretben történik. A pedagógus nem élhet elszigetelten. Az egyensúlyt kell megtalálni. A pályázók között van, aki a saját iskolájában, a saját tanulóival nem boldogul, de végtelen sok ötlete van, amelyeknek semmi alapjuk nincs. Széles a skála, sokszor befutnak ábrándozó gondolatok, és olyanok is, amikor egy csak helyben érvényesülő ötletről úgy vélik, országos lehet. Máskor épp a fordítottja történik: a pályázó csak ott helyben gondol elérni valamit, amiről világossá válik a kuratórium előtt, hogy ezt bűn lenne csak azon az egy helyszínen alkalmazni. A döntő az, hogy él-e a remény a pedagógusban, hogy az ő szellemi termékét szélesebb körben is tudja kamatoztatni. Itt kell utalnom arra, hogy véleményem szerint az összes hibája mellett szükség volt a szakfelügyeletre, az egész közoktatásra nézve nagy baj, hogy megszűnt, mert ezáltal izolálttá váltak az egyes iskolák. Természetesen fontos, hogy egy-egy intézmény autonóm legyen, de a jó szakfelügyelő ennek nem is állta útját. Viszont sajátjának érezte azt a megyét, ahol benne élt az oktatásügyben, és továbbképzésekkel, a konkrét tapasztalataival sokat segített abban, hogy az adott régióban, egy tantárgyban közkinccsé váljanak a legjobb módszerek, szakmai újítások. A modernizáció és az innováció érdekében egy hálót kellene létrehozni, amely bizonyos értelemben a szakmai ellenőrzést is biztosítaná, hiszen ha egyszer minőségről beszélünk, akkor beszélnünk kell ellenőrzésről is.

Schüttler Tamás: Tehát elfogadod, hogy egy ilyen nagy kuratóriumnak van dolga az innováció terjesztése terén, de úgy gondolod, hogy az innovációs eredmények terjesztése valószínűleg kisebb körökben válik igazán hatékonnyá. Ilyen értelemben a szakfelügyeletben nem a csőszt, nem a kemény diktatórikus ellenőrzést látod, hanem a kommunikációt, az információcserét, az eredmények közvetítését értékeled. A jó szakfelügyelő be is töltötte ezt a szerepet.

Farkas István: Hajszálpontosan. A KOMA kapcsolatban van a megyei közalapítványokkal és a megyei pedagógiai intézetekkel is, tehát ez egy piramis, ha szabad így fogalmaznom. Fontosak az országos szervezetek és fontosak a regionális vagy megyei szervezetek, és remény van arra is, hogy az OKÉV sok-sok funkciója mellett szintén tud ezen a téren is segíteni.

Schüttler Tamás: Mint piarista tanártól, katolikus iskolák volt főigazgatójától kérdezem, hogyan látod: mennyire innovatívak az egyházi, azon belül is a katolikus iskolák, és milyen típusú innovációk azok, amelyeket te a köznek föl tudnál ajánlani? A másik kérdés: mennyire pályáznak a katolikus iskolák a KOMA-nál és más kuratóriumoknál? Mennyire kapcsolódtak be abba a vérkeringésbe, amelyet a magyar közoktatás innovációs szegmense jelent?

Farkas István: Lehet pályázni egyenrangú partnerként. Hosszú idő szükséges ahhoz, hogy "a megnyesett fa újra kizöldüljön", azaz, a megcsonkolt, hosszú időn át bezárt vagy elhallgattatott egyházi iskolákban, a pedagógusokban, iskolavezetőkben ez határozott szándékká, meggyőződéssé és cselekvéssé váljék. Olyan ez, akár egy beteg fölépülése, rehabilitációja. A másik: az elmúlt negyven év alatt folyamatosan megtűrt nyolc iskolát leszámítva az iskoláink átlagos életkora hat-hét év. Induló intézményekről van szó, és az épületgondok, a tantestület szervezése, a diákok toborzása, a hamis beidegződések szétoszlatása az első, a sürgős teendő. Sokszor a létért kellett küzdeni, és kevesebb energia maradt az innovatív területre, ezért a pályázati lehetőséggel ezek az iskolák kevésbé éltek.

Schüttler Tamás: Az egyházi iskolák rengeteg olyan dolgot tudnának vagy tudnak produkálni a saját falaik között, amelyek világi iskolákba átvihetők, nem a hitoktatás révén, hanem annak révén, hogy ezeréves örökséget próbálnak valamilyen módon átmenteni. Egy olyan ezeréves hagyományt, amelynek kultúrtörténeti, lelki, emberi vonatkozásai vannak, és ezek olyan értékek, amelyeket nem nélkülözhet egy Európa felé törekvő ország közoktatásügye. Van-e olyan tartalom, amely a konkrét hitoktatástól függetlenül felkínálható lenne, amit azért kellene támogatni, hogy olyan modulok, tananyagok jöhessenek létre, amelyek gazdagítanák a világi iskolát, amit ez a közeg jobban ki tud kísérletezni?

Farkas István: A katolikus kerettanterv fejlesztéséhez a KOMA-tól is kaptunk pénzt 1993 júniusában azért, hogy az induló katolikus iskolákat tantervvel segítsük. Szerveztünk egy munkacsapatot, és az évek során csiszoltuk, javítottuk a tantervet. Ma 280 katolikus óvoda és iskola van, rajtuk kívül ötszáz nem egyházi intézmény merített a katolikus kerettantervből saját helyi tantervének megfogalmazásakor.

A beszélgetést szerkesztette: Győri Anna

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.