2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2003 október

Médianevelés a tanárképzésben

2009. június 17.

A szerzők szerint a médianevelés egyik fontos feltétele a megfelelően felkészült médiapedagógusok számának növelése. A médiapedagógiára történő felkészülés nemzetközi gyakorlatáról képet adó tanulmány fontos megállapítása, hogy számos országban a megoldatlan hivatalos tanárképzés és -továbbképzés mellett nonprofit szakmai szervezetek informális kurzusok alkalmazásával próbálják segíteni a tanárok felkészülését erre az új feladatra.

Manuela Novais Santos – Tompa Klára

Médianevelés a tanárképzésben1

Tudható, hogy a médianevelés tanterveinek eredményes bevezetése azon múlik – a társadalmi, gazdasági és kulturális környezettől függetlenül –, hogy a tanárok kaptak-e megfelelő képzést ezen a területen.

Ugyanakkor egy médianeveléssel foglalkozó nemzetközi áttekintés az elmúlt évtized végén azt az összegzést tette közzé, hogy a vizsgálat legtöbb országában ez a tény vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon csekély mértékben jelentkezett a formális tanárképzésben. Ez az egyik legfontosabb konklúziója annak a vizsgálati eredménynek, amely az összes kontinens számos országában az oktatási minisztériumnak, illetve a szakmai-oktatási intézményeknek kiküldött kérdőívekre adott válaszok alapján született meg.

A „Tanárképzési programok”-ra vonatkozó válaszok azt mutatják, hogy a képzési skála igen széles. Van olyan ország, ahol egyáltalán nem található médianevelésre felkészítő képzés, s van, ahol minden tanárjelölt számára kötelező, illetve a már gyakorló tanárokat is kötelezik ilyen jellegű kurzus elvégzésére. Annyi azonban elmondható, hogy az ilyen képzések iránti igények és elvárások növekvő tendenciát mutatnak. A megkérdezett országok jelentős százalékában válaszolták azt, hogy ezeket a kurzusokat, programokat éppen most dolgozzák ki, és hamarosan be is vezetik, illetve azokban az országokban, ahol a médianevelési kurzusok nem kötelező részei a tanárképzésnek, kötelezővé teszik a közeljövőben. A médianevelés hiányát a formális képzésben jó néhány országban a nonprofit szakmai szervezetek, szakmai-társadalmi szövetségek, szakmai érdekcsoportok stb. által kínált informális modulok és kurzusok alkalmazásával tudják enyhíteni.

A programok hossza is meglehetősen különböző: az egyéves kurzuson belüli két-három órától kezdve – amelytől természetesen nem várható el, hogy kielégítő teljesítményekre vezessen – egészen a négy-öt éven keresztül átívelő programokig. A hosszabb programokat általában a kommunikációs vagy újságírói fakultások nyújtják, amelyek – minthogy meglehetősen jól irányzott tantervi célok alapján működnek – nem teljesen felelnek meg a médianevelés céljainak.

A programok fő témái között is meglehetősen nagy a változatosság. Egyrészt azok mélységétől, nagyságától, pedagógiai céljaitól függően, másrészt pedig annak függvényében, hogy melyik tantárgy keretében kapnak helyet. E tantárgyak rendszerint az anyanyelv, a történelem, az állampolgári ismeretek, a társadalomtudományok, a média és információs technológia, illetve a művészeti nevelés. Az oktatási rendszer fejlettsége és feltételei kulcsfontosságúak abból a szempontból, hogy egy ország megérti-e a program bizonyos témáinak létjogosultságát. Például néhány afrikai ország tanárképzésében még mindig releváns témák a nyomtatott anyagok, a könyvek, az újságok, a flaneltábla és a flipp-chart.

A tanulmány adatainak elemzése során látható, hogy – néhány ország kivételével – a képzés alapvetően a nem formális kezdeményezésekre épül, s amikor formális a hivatalos, intézményi kereteken belül, akkor sem kötelező erejű.

Portugáliában a médianevelés nem a hivatalos tanterv része, de ha csupán az erősen motivált tanárok kezdeményezésén alapszik a médianevelés bevezetése, akkor nem történik jelentős előrelépés ezen a területen. A tanárképzés és a továbbképzés egyaránt a médiumokkal mint a pedagógia forrásaival, illetve taneszközeivel foglalkozik, amelyeknek az a szerepük, hogy kiegészítsék, illusztrálják az egyes tantárgyakban a tanítási tartalmakat. A közelmúltban néhány, igaz, eléggé kevés tanárképző intézményben tettek lépéseket annak érdekében, hogy a médianevelést bevezessék valamelyik kurzuson belül. Például a „Kutatásmetodika és információszervezés” című első százórás kurzuson – amely közös a kommunikáció szakos, az óvóképzős és az alsó tagozatos tanárok számára – megtalálható az „információs társadalom és dokumentáció” nevű tantárgy.

Az elmúlt esztendőben a Coimbra Egyetemen a Humán Tudományok és Művészetek Karon olyan választható tantárgyat ajánlottak, amely az „oktatástechnológia” nevet viseli, de tartalma sokkal inkább a médianevelést fedi le. A „média a nevelésben” koncepció nagyon különbözik a médianevelés koncepciójától. Ez utóbbi kulcseleme a médiumoknak, a képeknek, a hangzó nyelvnek (akár valóságos, akár reprezentált), az üzenetek vételének, a festésnek, a fényképezésnek, a mozinak, a televíziónak, a videónak, a hirdetésnek, a digitális képeknek, az internetnek és a média előállításának kritikai megközelítése.

A Portugál Nyílt Egyetem (Universidade Aberta), amely nyilvános távoktatási egyetem, régebben létezett Oktatási Rendszert Segítő Részlege mára megszűnt. Ez a részleg amellett, hogy oktatási anyagokat fejlesztett a különböző iskolafokozatok olyan tanárai számára, akik különleges érdeklődést mutattak az iskolai médianevelési projektek iránt, informális médianevelési képzést is biztosított. Egy jelentős projektet koordinált, amely egyszerre kínált programot a tanároknak és a diákoknak a médianevelés területét megcélozva, a képolvasási készségek, a gyártási technológiai ismeretek és a know-how fejlesztésével. A videofelvételek készítésén volt a hangsúly, s a teljes fejlesztési vertikumot lefedte, az ötlet megbeszélésétől egészen az editálási eljárásig, beépítve a tanulók mint médiafogyasztók ismereteit is.

Történetesen az Oktatási Innovációk Intézete által kínált informális képzés is megszűnőben van, s ez az Oktatási Minisztériumon múlik. Ez az intézet koordinálja a „Médiahét” rendezvényt, amelyen számos iskola különböző életkorú diákja vesz részt saját programjával. E programok általában tartalmazzák a médiaprodukciók különböző komponenseit: újság, elektronikus újság, rádió- és videoprodukciók készítése. Az intézet elősegíti az együttműködést, az interakciót az iskolák és a professzionális médiaszakemberek között, és az iskolákat bátorítja, hogy tapasztalataikat osszák meg a többi iskolával a „Média és Oktatás Hálózat”-on keresztül, amelyet maga az intézet működtet.

A tanárképzési kezdeményezésnek olyan példái ezek, amelyek, mint a világ más részén is, a különböző szervezetek és intézmények informális kezdeményezései közé sorolhatók. A korábbiakban említett kérdőív válaszai között megjelennek a különböző alapítványok, a katolikus szervezetek, a családi érdekcsoportok, a fogyasztói szervezetek, az iskolai elektronikus hálózatok, a filmes és televíziós intézetek, a rádió- és televízió-állomások és a telekommunikációs ipar mint tanárképzést biztosító lehetőségek. A felsorolt „szolgáltatók” közül nem egy tantervfejlesztő tevékenységet is folytat, taneszközöket fejleszt és iskolai projekteket koordinál.

Még azokban az országokban is, ahol a médianevelés már régóta a tanterv része, és amelyekben formális (sok esetben kötelező) tanárképzési programként jelen van a médianevelés, a miniszteriális intézményeken kívül nagy szerepet játszanak az előbb felsorolt intézmények.

Angliában a „Film-Nevelés” projekt független oktatási szervezetként működik, amelyet teljes mértékben a filmipar finanszíroz. A projekt legfontosabb célja, hogy a fiatalok mozi iránti érdeklődését növelje. Valójában nagyon fontos szerepet tölt be a médianevelésben, mert didaktikai, oktatási anyagokat, munkalapokat készít a legújabb filmekkel kapcsolatban. Videokazettákat hoz létre a zsánerfilmekről, a képi szemantikáról, a forgatókönyv-készítésről és a brit filmipar gazdasági aspektusairól. Szemináriumokat szervez tanárok számára, vetítéseket az iskolák részére, valamint felelős az országszerte megrendezett „Filmhetek”-ért, amelyek kb. 7000 tanulót vonzanak minden évben. Egy európai médiaprogram támogatásával elindította a „Cineschool Project”-et, amely előmozdítja a tanárok, a filmterjesztők és a mozik közötti együttműködést az európai filmgyártás fejlesztése érdekében.

A Művészetek és Könyvtárak Hivatala által finanszírozott Brit Filmintézet alapvető célkitűzése annak elősegítése, hogy a nézők a filmeket és a televíziót megértsék. A Filmintézetben működő Oktatási Részleg minden iskolafokozattal foglalkozik az elemi oktatástól a tanár-továbbképzésig. Munkájába más intézményeket is bevon, például a helyi oktatási önkormányzatokat, az egyetemeket és a főiskolai intézményeket. Együttműködik a szakfelügyelettel, a regionális munkacsoportokkal annak érdekében, hogy a médianevelés területén kialakuljon a jó minőségű képzés gyakorlata. Számos kezdeményezés esetén igen sokat jelentett az, hogy olyan intézmények támogatták, mint a Calouste Gulbenkian Alapítvány, amely például 1989-től anyagilag segítette az elemi iskola médianevelési tantervét, vagy a Nuffield Alapítvány, amely a középiskolák projektjét támogatta. Valójában tehát a Brit Filmintézetnek volt köszönhető az, hogy a médianevelés bekerült az angol oktatási rendszerbe és a nemzeti tantervbe.

Skóciában részben a Médianevelési Tanácsadó nyújt a tanárok számára képzést, amely alapvetően taneszközöket gyárt és forgalmaz, például útmutatókat a 4-es csatorna programjaihoz, vagy on-line tevékenységeket fejleszt a tanárok és tanulók számára (http://www.netcomuk.co.uk/media/matters.html). Észak-Írországban és Walesben a médianevelési kezdeményezések sikerét hasonló szervezetek garantálják, amelyek országos szinten működnek. Regionális szinten a Regionális Filmszínházak oktatási részlegeinek, a Regionális Művészeti Testületeknek és a Médiafejlesztő Ügynökségeknek van oktatási feladatuk, és ők szerveznek szemináriumokat az iskoláknak, valamint továbbképzési összejöveteleket a tanárok számára.

Az előbbiekben felvázolt intézménytípusok nem csupán az Egyesült Királyságban vállalnak részt a tanárképzésben. Egy további példát tekintve: Norvégiában a 19 tanárképző intézmény közül 18 és számos egyetem is kínál médianevelést a leendő tanárok számára. De sok más intézmény készít és értékel tananyagokat, tart informális képzést és fejleszt iskolai projekteket, többek között a Norvég Filmintézet, a Filmes Társaságok Országos Szövetsége, a Filmes, Televíziós Oktatási Bizottság és a Norvég Televízió Társaság oktatási főosztálya.

A különböző országokból, ahol a formális és az informális tanárképzés egyaránt fontos, számos más példát is hozhatnánk. A tanárok, a médiaszakemberek és a médiaintézmények együttműködése azért nagyon fontos, mert egymás készségeit és „know how”-ját egészségesen kiegészítik.

Mindazonáltal, ha az UNESCO-nak a médianevelés tantervbe való beépítésére vonatkozó legutóbbi ajánlásait követni akarjuk, elengedhetetlen, hogy az oktatási minisztériumok prioritást nyújtsanak a tanárképzés számára. Miközben a virtuális és digitális képek erőteljesen jelen vannak a képernyőkön, s tanáraink meglehetősen elkötelezettek a multimédia és az internet oktatási alkalmazását illetően, a tanárképzésben csökken a képi kultúra, a képolvasás, -értelmezés képességének kialakítása általában és a hagyományos médiumok (újságok, televízió) tekintetében is. Pedig minden bizonnyal akkor lehet csak hatékonyan integrálni az új információs és kommunikációs technológiákat az oktatásba, ha a tanárok kellőképpen elsajátították a „hagyományos médiumok” elemzésének és megértésének készségeit. Az új technológiák önmagukban nem innovatívak, ha azt akarjuk, hogy innovatív tanulási környezetet biztosítsanak a tanulók számára, akkor a tanároknak magas szintű ismeretekkel és szakértelemmel kell rendelkezniük a médiumokról általában. A tanárképzésnek eléggé széles körűnek kell lennie, többet kell nyújtania az audiovizuális vagy információs technológiai ismereteknél, az ún. „media literacy” mai jelentésének minden formáját fel kell vállalnia. Alapvetően a következő dolgokra kell hangsúlyt fektetni:

  • a kép és a hang nyelvezete (szemiotika) és a kommunikáció módja, amelyet indukálnak: narratív média, párbeszédes média;
  • médiatechnológiák és kommunikációs hálózatok – a tanárok mesterei legyenek a könnyebbeknek és értsék a bonyolultabbakat;
  • a valóság reprezentációs szintjei a médiadokumentumokban és azok a hatások, amelyeket kiválthatnak;
  • zsánertipológiák, a médiadokumentumok tartalma és céljai;
  • a dokumentumok által megcélzott közönség, az üzenet elvárt befogadása a szociális és gazdasági kontextusra való tekintettel; kihatás a programozásra;
  • médiaipar és intézményi hálózat – gyártó és műsorszóró vállalatok, az ideológiák, amelyeket képviselnek, szociális és gazdasági kényszereik.

A tanároknak figyelembe kell venniük a tanulók kulturális hátterét és médiaszokásait is. Amennyiben ezeket elmulasztják, azt kockáztatják, hogy a szakadék az iskola és az iskolán kívüli élet között egyre mélyül. A tanároknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a tanulók felnövekedését olyan világban segítsék elő, amelyben mindenütt jelen van a tévé, a szerkesztett dokumentumok, az írott szöveg, a hang, az álló- és mozgóképek, a digitális és a virtuális világ.

A tanárjelöltektől, akiknek nincs tanítási tapasztalatuk vagy nincs közvetlen kapcsolatuk a gyerekekkel és fiatalokkal, következésképpen azok médiakultúrájával, nem ugyanazt a programot várják el, mint a már tanító tanároktól, akik ismerik a gyerekek médiahasználati szokásait. Ezért a két célcsoport számára tartalmában és céljaiban egyaránt különböző kurzust kell tartani.

A tanárképző intézményekben a médianevelés címén meglehetősen sok időt kell fordítani az előbb említettek elmélyítésére (nem felejtve el a pedagógiai kereteket), és megfelelő infrastruktúrát, valamint eszközöket kell biztosítani a médiakészítési ismeretek elsajátításához is. A tanártovábbképzésben a tanárképzők, az egyetemek, a forrásközpontok és a médiaintézetek játszhatnak fontos szerepet. Figyelembe kell venni, hogy sok tanár meglehetősen értékes tapasztalatokkal rendelkezik a médianevelési tevékenységek fejlesztésében, ami – noha csak alkalmilag – erős motiváció lehet mások számára. Az ilyen „úttörő” emberek a médianevelés bevezetésének meglehetősen hasznos koordinátorai lehetnek. Amint azt már korábban említettük, a tanárok és a média-szakemberek, producerek és intézmények közötti kooperációnak helyet kell biztosítani a továbbképzésekben.

Manapság az internet segítségével könnyen elérhetők a rendszeresen frissített, értékes információkat tartalmazó, médianeveléssel kapcsolatos honlapok. Közülük jó néhány ingyenes forrása a médianevelési stratégiáknak, projekteknek, s nem csupán a tanárok, hanem a szülők számára is.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.