2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1998 február

A média mágikus természete

2009. június 17.

Jakab György

A média mágikus természete

- A mozgóképkultúra és médiaismeret követelményeinek
tanítása a történelemórán -

A két műveltségi terület összekapcsolódásáról

A Nemzeti alaptanterv egyik alapvető "rejtett motívuma" a különböző tantárgyi együttműködések, integrációk elősegítése. Integrációk nélkül ugyanis szinte elképzelhetetlen az újonnan bekerülő műveltségi részterületek iskolai megjelenése. Az óraszámok kötöttek, a hagyományos tantárgyak megtanítására is kevés az idő, új tantárgyak bevezetése pedig legfeljebb csak néhány speciális igénnyel fellépő iskolában várható. Ebben a helyzetben természetes módon vetődik fel a különböző műveltségi területek ötvözésének, komplex tantárgyak létrehozásának igénye, amelynek sajnos - Németh László mitikussá vált kísérletét leszámítva - nincsenek igazán sikeres gyakorlati tapasztalatai Magyarországon.

A történelem tantárgy oldaláról az együttműködés természetesen nem azt jelenti, hogy az amúgy is egyre szűkösebb történelemórákon ezentúl meg kell tanítani a mozgóképkultúra és médiaismeret NAT-ban megfogalmazódó teljes követelményrendszerét. A két terület összekapcsolódása ebben az esetben inkább arra vonatkozik, hogy a történelem tárgy olyan médiaismereti elemeket is magába ötvöz, amelyek természetes módon beépíthetőek a tantárgy hagyományos rendszerébe. A fő cél tehát az, hogy a történelem tanítása mind tartalmilag, mind módszertanilag gazdagodjon és korszerűsödjön. Ez megnyilvánulhat oly módon, hogy a történelem tananyag olyan új társadalomtörténeti - jelesül médiaismereti - elemekkel bővül, amelyek az adott korban ugyan fontosak voltak, de a korábbi politikacentrikus történelemoktatás mindeddig nem foglalkozott velük. Ilyenek például az adott kor kommunikációs viszonyai; az adott kori propaganda, a hatalmi manipuláció korabeli sajátosságai; az adott korban a képi ábrázolás propagandisztikus vonásai; a korabeli közvélemény, a közgondolkodás korabeli állapota, s a sort még hosszan lehetne folytatni.

A közelmúlt történelmének tanításakor, illetve a jelen bemutatásakor pedig már egyszerűen megkerülhetetlen a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatása, hiszen napjainkban a média közismerten önálló hatalmi tényezővé vált. (A szkeptikusok szerint "szinte már csak azért törnek ki háborúk, hogy a hírműsorokat meg lehessen tölteni aktuális hírekkel".) Ebben az esetben tehát alapvetően a történelemoktatás oldaláról vetődik fel az együttműködés igénye, és ez elsősorban a történelemoktatás korszerűsítését szolgálja.

A mozgóképkultúra és médiaismeret számára az együttműködés más szempontból fontos igazán. Mivel ez a műveltségi terület csak nemrég, a NAT megjelenése nyomán került be a közoktatásba, ezért még emancipációs harcaival, "oktatásügyi öndefiníciójával" van elfoglalva. A mozgóképkultúra és médiaismeret létjogosultságát az iskolákban ugyan már senki sem vitatja, de a műveltségi terület pedagógiai formája és tartalma - önálló tantárgyként, a hagyományos tantárgyakba beépülve, kiegészítő sávban vagy csak egyszerűen módszerként, általános médiapedagógiaként jelenjen-e meg - még nem tisztázódott igazán, s vélhetően a közeljövőben nem is fog. A mozgóképkultúra és médiaismeret szempontjából tehát minden (lehetséges) megjelenési forma kipróbálása nagyon fontos, mivel ezáltal is erősödik iskolai jelenléte. Az együttműködési lehetőségekért cserébe viszont korszerű, a diákok számára is természetes eszközöket, módszereket és tartalmakat kínál.

A mozgóképkultúra és médiaismeret számára a történelemmel való összekapcsolódás lehetősége azért is fontos, mert a napjainkban működő tömegkommunikációs rendszer valóságos működési mechanizmusa, a közvélemény formálásának, manipulálásának mai technikái meglehetősen áttekinthetetlenek, bonyolultak. Mindez a korábbi korszakokban jóval egyszerűbben és áttekinthetőbben működött - noha nyilvánvalóan nem volt akkora történelmi, társadalmi jelentősége, mint manapság -, így oktatási szempontból átláthatóbb, didaktikusabb módon lehet tanítani, ami jó alapot kínálhat a később tanult médiaismeret számára.

Már eddig is...

Szándékosan nem volt szó mindeddig arról, hogy a hagyományos értelemben felfogott mozgóképkultúra és médiaismeret eszközeinek és produktumainak (sajtótermékek, képek, filmek, filmrészletek, audiovizuális műsorok) órai használata a történelemtanárok számára már eddig is magától értetődő volt. Az órákon gyakoriak a történelmi (kosztümös) filmek, filmrészletek; a dokumentumfilmek; a híradófilmek, kordokumentumok vetítése; a tematikus oktatófilmek; a televízióból fölvett ismeretterjesztő filmek; a hangosított diasorok; a sajtóelemzések.

A történelemtanárok túlnyomó többsége valószínűleg tudatosan, aktívan használja fel ezeket a médiumokat, illetve műsorokat. Ha már filmet vetít, megemlíti a film keletkezési idejét, hitelességét, esetleges historizáló jellegét. Mindez természetesen önmagában nem jelent újdonságot: a túlnyomó többsége eddig is "aktualizált"; a média pedig már régóta betört a történelemórákra, hiszen a XIX-XX. század történetét a különböző médiumok által közvetített dokumentumok nélkül már aligha lehetne tanítani. Az újdonság legfeljebb az, hogy a NAT legalizálja a különböző jellegű integrációkat, helyi programokat. A legalizálás azt is jelenti, hogy tudatosabbá válik a tananyag ilyen irányú fejlesztése, a különböző integrációs programok megjelennek a tanári továbbképzéseken, s remélhetően a felsőoktatásban is, s ezáltal rendszeresebbé, elfogadottabbá válik az integráció. Ennek illusztrálására nézzük meg a következő példát.

Barlangrajzok és képregények - a média mágikus természete

A mágikus gondolkodásmódról

Az őskori barlangrajzok korabeli társadalmi szerepéről többnyire csupán feltételezéseink vannak, de a különböző szaktudományok képviselői abban egyetértenek, hogy ezeknek a képeknek valamiféle vallási (kultikus) szerepük volt. Ezt erősítik meg az antropológusok, néprajzkutatók is, akik az őskori kultúrákhoz hasonló módon élő népek életét vizsgálják. Szerintük a barlangok falára festett képeket (állat- és emberfigurákat) valószínűleg nem azért hozták létre a különböző közösségek, hogy díszítsék környezetüket - bár nyilvánvalóan ez is szempont lehetett -, hanem elsősorban azért, mert ily módon próbálták jobbítani életüket. Úgy gondolták, hogy a közösségi összetartozást jelképező közös ős (totem) ábrázolásával erősíthetik az emberek közösséghez való tartozását, azonosulását, biztonságérzetét; úgy gondolták, hogy egy-egy fontos cél (sikeres vadászat, jó időjárás, egészséges utódok nemzése stb.) lerajzolása elősegítheti az adott cél megvalósulását. Ennek a mágikusnak nevezett gondolkodásmódnak a fő sajátossága az , hogy a képet és az általa ábrázolt dolgot (valamilyen formában) azonosnak tekinti - pl. a lerajzolt állathoz úgy viszonyul, mintha az a valóságos állat volna. A rajzolás, illetve festés folyamata és a kép tehát ebben az értelemben a valóság befolyásolásolásának eszköze, mágikus szertartás, mai szóval varázslás. A mágia kezdetben feltehetően utánzás, rajz vagy valóságos cselekvés (pl. a vadászat alapvető mozdulatait begyakorló mozdulatsor) volt, de a későbbiekben a világ megértésének is alapvető módja lett az őskori emberek számára. Lényege az, hogy egy szimbolikus cselekvéssel (rajz, tánc stb.) egy valóságos cselekvést igyekeznek sikeressé tenni.

A média mágikus természetéről

Lehet, hogy első látásra furcsának tűnik a mágikus gondolkodásmód összekapcsolása a média világával, de ha alaposabban utánagondolunk, akkor nagyon sok hasonlóságot, analógiát fedezhetünk fel mind a média által közvetített üzenetek, mind az üzenetek befogadása terén.

Először is abban - vegyük példának a televíziót -, hogy a televízió által sugárzott műsor (kép) és az általa bemutatott világ (valóság) között mind a műsor alkotói, mind a műsor nézői hajlamosak azonosságot feltételezni. Persze valamennyien tudják, tudjuk, hogy csak képet látunk, ráadásul emberek által létrehozott mesterséges képet, de a gyakorlatban mégis az az érzésünk, hogy a televízió (a média) segítségével meghódítottuk a valóságot, hogy a televízió "ablak a valóságra".

Másodszor abban, hogy a televízió műsorai is közösséget hoznak létre, illetve erősítik a műsorok által létrehozott közösség összetartozását, akárcsak a mágikus barlangrajzok. A nagy szappanoperák nézői, a különböző, ifjúsági szubkultúrák, zenekarok rajongói akár egymástól földrésznyi távolságban is összetartozónak érezhetik magukat; a sztárokat utánzó ruha és hajviselet, a villamoson megbeszélt előző napi tévéműsor pedig korábban egymást nem ismerő embereket is összekapcsolhat. Igaz persze, hogy a média által létrehozott emberi közösségek nem annyira közvetlenek és sokoldalúak, mint a korai közösségek - sokkal inkább illuzórikusak, virtuálisak -, de funkcióját, működési mechanizmusát tekintve mégiscsak hasonló dologról van szó, hiszen ma, ha valaki tudatosan kivonja magát a tömegkommunikáció rendszeréből (nincs telefonja, nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz televíziót stb.), az szükségképpen kívül marad a tágabb környezet, a globális falu közösségéből.

Harmadszor abban, hogy a média műsorai, képei mögött transzcendens, emberfeletti hatalom működik, amellyel szemben az ember meglehetősen kiszolgáltatottnak érzi magát. A televízió esetében a transzcendens jelleg a szó szoros értelmében is igaz, hiszen az információ, a kép, az üzenet "égi csatornákon" érkezik. A lényeg azonban itt éppen az, hogy egy "emberfeletti" hatalom, a különböző médiumokat működtető érdekcsoportok, akárcsak az őskori varázslók igyekeznek befolyásolni az emberek értékrendjét, élet- és gondolkodásmódját, s az emberek a közösséghez való tartozás érdekében többnyire el is fogadják ezt a helyzetet. Mindez már-már kultikus, vallásos jelleget kölcsönöz a tömegkommunikáció rendszerének. (Közismert tény, hogy a családok többsége a televíziót a lakás kitüntetett, központi részén helyezi el, ahol az ókorban a házi istenek szobrai álltak, illetve ahová később a családot összefogó tűzhelyet, kemencét vagy kandallót tették.)

Negyedszer abban, hogy a tömegkommunikáció által sugárzott műsorok többsége a nézők számára mágikus szertartásként működik, másképp fogalmazva mágikus szükségleteket elégít ki. A mágiát korábban mint utánzást, a rajtunk kívül lévő világ befolyásolási eszközeként definiáltuk. Az akciófilmek, szappanoperák gyönyörű sztárjai, rettenthetetlen hősei és végletes figurái nyilvánvalóan azért olyan népszerűek, mert az emberek egy kicsit azonosulhatnak álmaik tökéletes hőseivel, akár a helyükbe is képzelhetik magukat. Igaz ugyan, hogy ez csak szimbolikus cselekvés - és még az őskori mágikus szertartásoknál is passzívabb, hiszen ott többnyire tényleges tevékenység történt (rajzolás, esőtánc stb.) -, hiszen a néző csak üldögél a "készülék" előtt, de az utánzás, egy ideális világgal való azonosulás ténye egyértelműen leírható az utánzó mágia fogalmával. Mindez nyilvánvalóan leírható a műsorok többsége esetében. Ilyenek a sportműsorok (győzhetek); a videoklipek (híres lehetek); a politikai kampányműsorok (irányíthatok); a reklámok (egészséges, szép és gazdag lehetek); akciófilm (hős lehetek); szexfilm (vonzó, tökéletes szerető lehetek); krimi, horror (megjeleníthetem a félelmeimet, kiélhetem az agresszivitásomat); műveltségi vetélkedő (okos lehetek); rajzfilmek (bármi megtörténhet velem) stb.

A példa az írás jellegéből adódóan médiacentrikus: mivel a médiaismeret az új terület, ezért bővebben volt róla szó. Amennyiben azonban a hagyományos történelemóra keretei között (5. vagy 7. évfolyamon) a történelemtanár épp hogy csak utalni kíván a média mágikus természetére, a példa (valódiként) akkor is használható. Segít a mai viszonyokból elindulni és egy (a diákok számára különösen) ismert jelenséggel megmagyarázni a számukra ismeretlen őskori gondolkodási formát, a mágiát. Ugyanakkor viszont az őskor kapcsán megtanított fogalom árnyaltabbá, tudatosabbá teheti a diákok ismereteit a médiáról, illetve szerencsés esetben tudatosabbá teszi médiahasználati szokásaikat is.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.