2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 november

Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről, 2002. május-október

2009. június 17.

Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről

2002. május–október

Ádám György, Azary Béla, Bakonyi Pál, Balogh László, Bíró Katalin, Bodó Lászlóné, Boros Bálint, Czene Gyula, Cservenyák Lászlóné, Csoma Gyula, Deák Ferenc, Deli István, Fényi András, Gácser József, Galamb Istvánné, Győri Pál, Herbai Ágnes, Ilosvay Ferenc, Kádár Józsefné, Káli Ferenc, Kardos Józsefné, Katona Ibolya, Kelemen Elemér, Kelemen István, Keresztúri Ferencné, Kocsis József, Kovács Attila, Kozma Róbert, Ligetiné Verebély Anna, Marosffy Szabolcs, Mikes Zdenkóné, Nagy Andor, Oroszy Zoltán, Paizs Imre, Parais Lajosné, Prosek Gyuláné, Sipőcz László, Szabó Imre, Szarka Árpádné, Szegedi Györgyné, Szeléndi Gábor, Szirmay Endréné, Szőnyi Ferencné, Tömpe Ferenc, Tóth László, Tungli Gyula, Ujvári István, Vasvári Béla, Vendégh Sándor tagtársaink 2002-ben életútjuk jelentős állomására érkeztek, jelentős jubileumot ünnepelhettek. Ezúton kívánunk valamennyiüknek – köztük a Magyar Pedagógiai Társaság egykori és mai vezető személyiségeinek – jó egészséget, sikereket. Magas állami, illetve önkormányzati kitüntetést vehettek át a pedagógusnapon, illetve augusztus 20-án: Ádám György, Fényi András, Horváthné Győri Magdolna, Jusztin László, Mezei Gyula, Szabó Istvánné, Varga Lajos tagtársaink. Gratulálunk!

* * *

A tájékoztató kronológiája a májusi küldöttgyűlés eseményeivel kezdődik. Itt fogadta el az MPT legfelsőbb vezető testülete a közhasznúsági beszámolót, és itt hallgatta meg az új kormányzat felelős oktatáspolitikusát, aki jelképesnek tartotta köszöntőjében, hogy első nyilvános fellépése nagy hagyományú szakmai civil szervezetünk előtt zajlik. Fontos helyet foglal el az eltelt időszakról szóló beszámolóban A tanulás ünnepe eseménysorozat, amely igen sok szervezeti egységünket megmozgatott, s igazolta a társadalom egésze előtt közhasznú mivoltunkat. A tájékoztató legfrissebb eseménye az évet záró októberi választmányi ülés, melynek Salgótarján volt a helyszíne.

* * *

A Magyar Pedagógiai Társaság elnökségének beszámolója a 2002. évi küldöttgyűlés számára

2001 őszén az MPT elnöksége kérdőívvel kereste meg tagságát, hogy információkat gyűjtsön arról, milyen irányt szabnának a szervezetnek a társasági tagok. A kérdőívekből kitűnt, hogy a tagok álláspontja igazolja az alapszabályban foglalt célok időtállóságát, ugyanakkor nagyobb társadalmi aktivitást és a közösségi élet tágabb kereteit igényelte tagságunk.

A szervezet társadalmi környezete

A pedagógustársadalom életminőségének romlása rányomta bélyegét az évre. Kevés a szakmai és társas életre fordítható szabad idő, s még kevesebb az erőforrás szakmai közösségi életre. Ki kell mondanunk: nem volt „civilbarát” környezet, az oktatási kormányzat különösen nem igényelte a civil szervezetek véleményét, vagy ha igen, akkor igen szoros határidőket szabott (pedagógus-életpályamodell, minőségfejlesztési jogszabály, intézményépítési előírások, érettségi követelmények stb.). Eredménynek tekinthetjük, hogy van képviselőnk az Országos Köznevelési Tanácsban, valamint azt, hogy kezdeményezésünk hozzájárult a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Közoktatási Bizottsága újjáalakulásához.

A szervezet gyarapodott

Nőtt a szervezeti egységek száma, több újjáalakult (Drogprevenciós, Egésznapos Nevelési, illetve Hagyományismeret-oktató Szakosztály). Ez azzal is együtt járt, hogy a szervezeti egységek létszáma több esetben a baráti közösség léptékére szelídült. Tapasztalatunk szerint a szakosztályi élet élénkebb a tagozatinál. Hagyományosan jól működő szervezet a Kisgyermek-nevelési, a Vizuális Nevelési, a Felnőttoktatási, a Mozgalompedagógiai, a Családpedagógiai Szakosztály, a Veszprém Megyei, a Nógrád Megyei, a Bács-Kiskun Megyei tagozat. (Rajzpedagógusok kiállítása, kisgyermeknevelők országos pályázata, a regionális együttműködésben megjelenő periodika, a nógrádiak NOVUM-ja, az oktatási ombudsman meghívása Bajára stb.) Az eredeti kezdeményezések mindig találtak helyi támogatóikat is.

Fontosnak tartjuk, hogy hosszú évek után az MPT újra megjelent külföldön, a nemzetközi szakmai porondon. Poltavában a Nemzetközi Makarenko Bizottság szervezte jubileumi konferencián hatfős magyar delegáció vehetett részt.

Jelentős lépés a Felsőoktatási Szakosztály dinamikus megmozdulása. Olyan új erőket vonzott a társasághoz, melyek biztosítják presztízsét a szakmai „elit” körében is. A tagozatok erősítése a záloga annak, hogy az iskolai, óvodai, bölcsődei, gyermekvédelmi, kollégiumi, gyermekintézményi, gyermekszervezeti „frontvonalon” dolgozó kollégák is érezzék a társasági lét erejét. A krízisben talált szervezeti egységek közül elnökségi kezdeményezésre sikerrel szerveződik újjá a Jász-Nagykun-Szolnoki és a Somogyi Tagozat, valamint a Nemzetiségi Nevelési Szakosztály, reményeink szerint hallat magáról a Hajdú-Bihar Megyei és a Fejér Megyei Tagozat is. A Jövőkutató Szakosztály összehívása nem volt sikeres, ezért az elnökség tudomásul veszi e szervezeti egység tevékenységének szüneteltetését.

A hagyományápolás mellett fontosnak tartjuk szervezeteinkben a fiatalodást. Az új szervezeti egységek tagságában magas az egyetemi hallgatók száma. Az elnökség elmúlt évben választott fiatal tagjai is új színt, új kezdeményezéseket hoztak a szervezet életébe (weboldal stb.).

Fontos, hogy az MPT közös rendezvényeket szervezzen partnerekkel is. A Tavaszi Pedagógiai Napokon az OKKER Kft.-vel sikerült kölcsönösen sikeres együttműködést kialakítani. Immár másodízben került megrendezésre „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” – szeptemberben. Hosszú pangás után végre 2002 áprilisában sikerült újraéleszteni az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának tevékenységét. Kiss Endre elnök, akadémiai doktor személyében az MPT legjobb hagyományaihoz hű szakembert tisztelünk. Az Új Pedagógiai Szemle 2002. áprilisi számában jelent meg gazdag tartalmú Hírlevelünk. Örömünkre szolgál, hogy a Köznevelés rendszeresen tudósít rendezvényeinkről, adja közre felhívásainkat.

A vezető testületek rendszeresen üléseztek, ezen ülésekről mindig adtunk tájékoztatást.

Feltételrendszer

Az állami támogatás a szervezet fenntartásához messze nem elegendő. Az állami szervezetek átállnak a feladattámogatásra, legtöbb szerzett támogatásunk ilyen (az ISM támogatta a mozgalompedagógiai konferenciát, a kollégiumi közalapítvány kollégiumi rendezvényt, a DVV a tanulás ünnepét, az MTA, József Attila Alapítvány a poltavai utat, a Fővárosi Kulturális Közalapítvány, az OM a Gyulai Ágost-kiadványt stb.). A célfeladatok elszámolási rendje olyan szoros, hogy csak minimális rezsit tudunk leírni, valójában az ún. működési költségekre fordítható összegek tekintetében a helyzet kritikus.

Tagságunk harmada fizetett tagdíjat, csaknem 300 ezer forint a bevétel, 170 tagunk felülfizetett, az adó 1%-ából az elmúlt évhez hasonlóan körülbelül ugyanennyi pénz várható. Javasoljuk a minimális tagdíjösszeg emelését. Célul kell kitűzni, hogy a jó kezdeményezéseket tervező szervezeti egységek érzékelhető tagdíj-visszatérítéshez jussanak.

Az iroda fenntartása nem tekinthető pazarlónak, az itteni kiadások minimálisak, tovább nem szűkíthetők (terembérlet, takarítás, könyvelő, részmunkaidős irodavezető tiszteletdíja, kommunikációs költségek stb.).

Az MPT szakmai-szakmapolitikai platformja

A tagság kifejezett kívánságai nyomán fontosnak tartjuk, hogy a szakmai és területi szervezeti egységek, vezető testületek állásfoglalásai megjelenjenek a nyilvánosság előtt, orientálják, legalábbis tájékoztassák helyben, regionálisan, országosan a döntéshozókat. A belső pluralizmus elvének őrzése mellett az MPT elnöksége – a 2002. márciusi választmányi ülésén megfogalmazottak alapján – az alábbi „szakmai-oktatáspolitikai közös minimumot” tekinti irányadónak, a szakmai beszélgetések, viták kiindulópontjának.

  • A nevelésügy változásainak folyamatát mint történeti jelenséget értékeljük, árnyalt elemzésekkel, kellő kritikával viszonyulunk elmúlt történések iránt, de mindvégig hangsúlyozzuk a kontinuitás objektivitását, tényszerűségét is.
  • A nevelésügy változásaiban az oktatás expanzióját a társadalmi fejlődés szükségszerű velejárójának tekintjük. A társadalomnak elemi érdeke, hogy minél többen, minél tovább tanuljanak; az élethosszig tartó tanulás elve így generalizálódik oktatásfelfogásunkban.
  • A családot megkerülhetetlen tényként a nevelési eljárások alapvető egységének tekintjük.
  • Tudomásul vesszük, hogy a 21. században a gyerek sok szempontból más, mint a megelőző korszakokban volt, a másságok ismeretében gondolkodunk a neveléséről. A másságok felismeréséhez járul az is, hogy a szaktudományok megannyi új ismeretet halmoztak fel magáról a gyermekről, továbbá a tanításról-tanulásról, nevelésről-nevelődésről, személyiség és közösség, személyiség és társadalom viszonyáról. Ezen új tudások alkalmazása elengedhetetlen a nevelésről való gondolkodásban.
  • A nevelés másik szereplőjét, a pedagógust a maga komplex társadalmi szerepében értelmezzük és vizsgáljuk.
  • Oktatáspolitikai elképzeléseink, nézeteink, törekvéseink középpontjában a társadalom integráltsága megőrzésének és mind magasabb szinten való újrateremtésének elve áll. Az esélyegyenlőség jegyében megfogalmazott álláspontjainknak ez az elv az alapvető mozgatórugója.

Budapest, 2002. május 31.

 

Emlékeztető a Magyar Pedagógiai Társaság küldöttgyűléséről

Több mint 60 küldött részvételével – a másodszori összehívás lehetőségével élve – tartotta meg a Magyar Pedagógiai Társaság 2002. évi küldöttgyűlését.

Az egybegyűltek napirend előtt köszöntötték a 2002. évi pedagógusnapon Eötvös-díjjal kitüntetett társasági elnököt, a küldöttgyűlés napján Angyalföld díszpolgárává avatott Ádám György akadémikust.

Az ülés első napirendi pontjának megfelelően, az „oktatáspolitikai várakozások” jegyében hallgatta meg a küldöttgyűlés vendégeit, Hiller István politikai helyettes államtitkárt és Loránd Ferencet, az Országos Köznevelési Tanács elnökét. Az államtitkár bevezetőjében fontosnak tartotta kifejezni: jelképes értékűnek tartja, hogy 72 órával kinevezése után, jóformán első nyilvános fellépésére a nagy hagyományú szakmai-civil szervezet fórumán kerül sor. Igényelte a szakma segítségét, tanácsait, ezt a kormány munkastílusának fontos jellemzőjeként hangoztatta. „Megbízhatóság, kiszámíthatóság és bátorság” – így foglalta össze a kormányzat erkölcsi vállalásait. A stabilitás igenlése mellett az új melletti kiállásra szólította fel a pedagógusszakmát. Konkrétumként említette a tanév kezdésének és zárásának tartósan hagyományozandó rendjére való törekvést (szeptember első munkanapja és június második hetének utolsó munkanapja – e terminusok a tanévnek tervezhető keretet adnak minden közoktatási szereplő számára). Megnyugtatott: egyetlen iskola sem lesz kényszerítve helyi tanterve megváltoztatására, ha kitart a kerettantervre való támaszkodás mellett, de valamennyi iskola érezzen bátorítást, ha tényleges helyzetére adaptálná a tanterv előírásait. A „kimenet” egységessége elegendő biztosíték – hangsúlyozta. Nem politikai, hanem szakmai kontroll őrködjék a tartalmi szabályozás „üzemmódján”!

A Magyar Pedagógiai Társaság 19. századi hőskorának kortárs oktatáspolitikusait felidézve szólt a politika felelősségéről az oktatás feltételrendszerének biztosításában. Indokolt az érzékelhető változás a humán erőforrások terén, értelmezte a száznapos program keretében az októberi fizetésnapon esedékes közoktatási és felsőoktatási bérfejlesztések részleteit, illetve hangsúlyozta az iskolaépületek és iskolai berendezések radikális fejlesztésének szükségességét. A PISA-vizsgálat tanulságait abban foglalta össze, hogy a közoktatási modernizáció alapvető célcsoportja az alsó fokú oktatás.

Loránd Ferenc korreferátumában méltatta az OKNT-t eredeti rangjába visszahelyező törvénymódosítás jelentőségét, az OKNT a PISA-jelentéshez kapcsolódó, ezidáig jóformán elhallgatott segélykiáltásáról szólt. Ezt követően E. Frommnak Menekülés a szabadság elől című munkáját idézve hívott fel az ifjúság körében az utóbbi időben tapasztalható „morális magány”, értékvákuum feloldására irányuló pedagógiai tevékenységek deficitjének pótlására, mielőtt „ordas eszmék” kerítenék hatalmukba a legfiatalabb generációt. Mekkora szerepet játszhat e téren az ifjúság autonóm gondolkodásának fejlesztése? – tette fel a kérdést.

A küldöttgyűlés a 2001. esztendő társasági történéseit értékelte. Trencsényi László főtitkár a szervezet igényes, korszerű működésének feltételeit, illetve feltételhiányos állapotát ecsetelte. Felbecsülhetetlen jelentőségűnek tartotta az új szakosztályok – Hagyományismereti, Napközis Nevelési, Prevenciós – létrejöttét, s e szervezeti egységek körében megannyi országos hírű szakembert köszönthetett. Miközben néhány tagozatban sikerrel járt a reorganizációs kísérlet, miközben hosszú idő óta nem tapasztalt együttműködési készség mutatkozik a kormányzati oldalról, miközben a küldöttgyűlés résztvevői a támogatók (OKKER Kft., DVV, Magyar Népfőiskolai Társaság, Új Pedagógiai Szemle szerkesztősége, Academia Ludi et Artis) impozáns könyvajándékát vehették magukhoz, addig a társaság működési feltételeit illetően a likviditási gondokhoz közeli nehézségekkel küzd. Jellegzetes, hogy a gazdaság szereplői is inkább tárgyi segítséggel fejezik ki együttműködési szándékukat (az OKKER Kft. könyvei, az ADU támogatása, az Apáczai Kiadó és a Hort Kft. szaktermeit ajánlotta fel), s az egy-egy akciót támogató projektfinanszírozás válik gyakorlattá, a költségvetési támogatások csökkennek. Vajon a pedagógusok életminőségének megígért javítása megteremti-e annak feltételeit, hogy valóban a civil kurázsi, a tagság hozzájárulása tartsa fenn a társaságot? A szóbeli kiegészítés más része a szakmai igényesség elvárásával megtámogatott „állásfoglalási kedv” feltételeiről szólt, ez az igény teszi indokolttá az előterjesztésben szereplő „minimum-platform” megfogalmazását. A Felsőoktatási Szakosztály fontos kezdeményezéseit már ennek jegyében karolta fel az elnökség.

A vitában tizenketten kértek szót. Keskenyné Péntek Ágnes a Kisgyermeknevelési Szakosztály pályázatán nagy számban részt vett bölcsődei gondozók aktivizálódását tekintette nagy sikernek. Jelezte: a magyarországi bölcsődék 150. születésnapjukat ünneplik, felhívta a figyelmet a fővárosban megnyílt bölcsődemúzeumra. Deák Ferenc a Határon Túli Tagozat nevében emlékezett Páldi Jánosra, aki a tagozat működésében jelentős munkásságot fejtett ki. Javasolta Páldi-emlékkötet kiadását. Indítványozta, hogy az elnökség a szolnoki Sléder Évát bízza meg a tagozat koordinátori teendőivel. Laurenszky Ernő méltatta a Kossuth-év jegyében márciusban szervezett gyermekszervezeti konferencia jelentőségét. Jelképes értékűnek tartotta, hogy a felelős minisztérium önelnevezésében megjelent a „gyermek”szó is. Loránd Ferenchez kapcsolódva Pataki Ferencet idézte az ifjúsági tömegrendezvények manipulációra alkalmas voltáról, a Hideglelés című film példáját is elemezve (a gombnyomásra lelkesedésből felnőttkori kiábrándultság következik). Csizmadia Ferencné a családpedagógia fontosságát hangsúlyozta, elmondta, hogy fontos ügyekhez mindig sikerült – akár az oktatási kormányzattól is – támogatást szereznie. Szentjóbi Szabó Tibor a bajai pedagógusok és orvosok kiállításának sikeréről számolt be, s arról, hogy a pedagógiai intézet megbízásából részt vesz az OKÉV felmérései, a mérési eredmények iskolánkénti értelmezésében, feldolgozásában. Bíró Katalin (Neveléselméleti Szakosztály) kritikusan értékelte a társaság mai működését, sürgette a fiatalítást, a finanszírozás újabb és újabb csatornáinak keresésére szólított fel. Bakonyi Pál a platformtervezet funkcióját vizsgálta, amelyet elsősorban a belső kommunikáció számára tart fontosnak. Néhány ponton pontosítást igényelt. Sándor Ildikó néprajzkutató az új, Hagyományismeret-oktató Szakosztály céljait mutatta be, segítséget kért a szervezésben. Tóth Gizella (Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály) üdvözölte a beszámoló önkritikusságát, a platformtervezetet jó kiindulásnak tartotta, támogatta a tagdíjemelési kezdeményezést, de jelezte, hogy a „pangásnak” nem csupán anyagi okai lehetnek, inkább a szakmai kiállásra vonatkozó késztetés van rossz állapotban! Bérczi Sándor elnökségi tag a szakosztályi, tagozati „küldetések” megfogalmazására szólított fel, a „csillagok állását” jónak mondván. Hiszen – utalt az államtitkári látogatásra – van igény szakmai tanácsokra, ezeket meg kell fogalmazni, ez sikerélményhez juttathatja a szervezeti egységeket, mely a szervezet erősítésének záloga lehet. Varga Lajos is kedvezőnek ítélte az aktuális kihívásokat, kiemelte a PISA-vizsgálat önvizsgálatra szólító hatását. Fábry Ilona titkárságvezető az ifjúság által már jobban meghódított új kommunikációs lehetőségek – Internet, elektronikus levelezés – kihasználásában látja a hatékonyabb működés esélyeit.

A főtitkári összefoglaló nyugtázta az elnökség szakmai és gazdálkodási tevékenysége iránti közbizalmat, ígéretet tett az aktivitások folytatására, a platformtervezetet a további társasági közgondolkodás alapjául ajánlotta.

A szavazatszámláló bizottság jelentése nyomán az ülés levezető elnöke, Hunyady Györgyné bejelentette, hogy a jelenlévők túlnyomó többségének (60 fő) szavazatával Kiss Endre professzor, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke választmányi tag lett. Hatékony munkát kívánt Kiss Endrének. A határozathozatal során a küldöttgyűlés egyhangú szavazással (52 fő szavazott) elfogadta az elnökség beszámolóját, a közhasznúsági beszámolót, a felügyelőbizottság beszámolóját. A társasági tagdíj összegét a dolgozóknak minimálisan 1000 forintban, diákoknak és nyugdíjasoknak minimálisan 500 forintban határozzák meg a 2003. évre (51 szavazattal 1 tartózkodás mellett).

A küldöttgyűlés krónikájához tartozik, hogy Sörös László bajai iparos gravírozott névtáblát adományozott az MPT-nek. Továbbá elköszönt a választmányi tagságtól az újjáalakulás egyik koronatanúja, Szeléndi Gábor, illetve Romhányi Flóriánné is.

* * *

Kristóf Lajosnét Restyánszky Lászlóné váltotta fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozat élén, Málnási Gábort az Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály elnökségi posztján Tóth Gizella; Szimics Milosné helyén újra egyedül Matkovics Nóra a Nemzetiségi Nevelési Szakosztály elnöke. Csizmadia Ferencné lemondott a Családpedagógiai Szakosztály elnöki tisztéről, Mészáros Ilona az utóda. Szolnokon Berkes Anna vállalta a megyei tagozat életének újjászervezését. Szabó Alfréd kollégánk megvált a Pest Megyei Tagozat vezetésétől. Füle Sándor állt a Napközis Nevelési Szakosztály élére, Kraiciné Szokoly Mária vezeti a Hagyományismereti Szakosztályt és Szvath Júlia a Drogprevenciós Szakosztály újjáalapító elnöke.

* * *

Kapcsolataink gazdagodtak az eltelt időben. Hiller István látogatása után együttműködésre szólító, javaslatainkat mérlegelő leveleket kaptunk Sipos János közoktatási helyettes államtitkártól, illetve Ocsovai Tamás gyermek- és ifjúságügyi helyettes államtitkártól. Elnökségünk tagjai részt vettek a hagyományos Sulibörzén, a Civiliádán, alapító tagként a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség alakuló közgyűlésén. Megkereste az MPT-t a Pikler-Lóczy Társaság azzal a kéréssel, hogy társuljunk a névadó 100. születésnapja tiszteletére rendezett Nevelés erőszak nélkül című rendezvényhez.

* * *

Makarenko hagyatéka

A Magyar Pedagógiai Társaságnak hosszú évek óta nem sikerült Magyarországról delegációt utaztatnia nemzetközi szakmai rendezvényre. Akkor tört meg a jég, amikor Pataki Ferenc akadémiai osztályelnök biztatására népes delegáció utazott (kalandos gépkocsiúton) Poltavába, ahol a makarenkói gyermektelep jubileumára emlékezett a nemzetközi szakma, méltatva a jelenség és az életmű máig ható neveléstörténeti jelentőségét. A magyar hozzászólók, Laurenszky Ernő és Tölgyesi József a hazai közösségi nevelési tradíció összehasonlítható vonatkozásaival járultak hozzá a rendezvény horizontjának szélesítéséhez, előbbi a NÉKOSZ-ról szólt, utóbbi Petrikás Árpád munkásságáról. A 2002. évi nemzetközi Makarenko Konferencián újjáválasztották a nemzetközi szervezet vezetőségét. Az új elnök a moszkvai T. F. Korableva, alelnökök: a német Hillig, G. és az ukrán Zjazjun, I. A.

A tanulás ünnepe – másodízben

A Magyar Népfőiskolai Társaság, a DVV/IIZ, a Magyar Művelődési Intézet, a TIT és az Általános Művelődési Központok Országos Egyesülete volt fő partnerünk a másodízben sorra került „A művelődés hete – Tanulás ünnepe” rendezvénysorozaton (további fontos együttműködőket sikerült megnyernünk a programhoz, az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesületet, a MROE-t, a Stratégiai Kutatóintézetet stb.). A Corvin téri vásári sokadalomban szerepelt a Családpedagógiai Szakosztály és a Vizuális Nevelési Szakosztály (utóbbi e program keretei közt szervezte meg a Fiatal Falfestők Első Fesztiválját). Október 1-jén a társasági nyílt fórumon a Mozgalompedagógiai, a Kisgyermek-nevelési, a Pályakezdők Szakosztálya és a Drogprevenciós Szakosztály képviselői kértek szót. Önálló rendezvény gazdája volt a Tanulás ünnepének ötletgazdájaként is elismerésre méltó Felnőttoktatási Szakosztály. A Családpedagógiai Szakosztály (együttműködésben a Napközis Nevelési Szakosztállyal) a partnerek együttműködését sürgető felhívást fogalmazott meg. Békés, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is programsorozatot szervezett. Örömünkre szolgált, hogy programjaikhoz sikerült támogatókat is szerezniük.

„A tömegképzés pedagógiai kihívásai a felsőoktatásban”

A Magyar Pedagógiai Társaság Felsőoktatási Szakosztálya szeptember 27-én konferenciát szentelt a felsőoktatásban alig egy évtized alatt tömegessé vált képzés által felvetett pedagógiai gondoknak. A plenáris előadás-sorozat és a szekcióviták megrendezésének bejelentése több mint harminc felsőoktatási intézményben váltott ki érdeklődést. A közel száz résztvevő között az Oktatási Minisztérium szakfőosztályainak, háttérintézményeinek és a felsőoktatáshoz kapcsolódó alapítványoknak több munkatársa is megjelent eszmecserére, új tapasztalatokra „vadászva”. A váratlanul jelentős visszhang azt mutatta, hogy a felsőoktatás átalakulási folyamata immár eljutott a katedráig, a laboratóriumokig, és közvetlen hatással van a tanár és diákjai kapcsolatára.

A plenáris előadások három témakör köré rendeződtek. Golnhofer Erzsébet, az ELTE Neveléstudományi Tanszékének docense, őt követően Lukács Péter, az OM Oktatáskutató Intézetének igazgatója a felsőoktatás társadalmi feladatainak rohamos terjedelmi növekedéséről számolt be hazai és nemzetközi tendenciákat elemezve. A felsőoktatásban résztvevők korcsoportos arányai szempontjából rokonították a helyzetet a középfokú képzésnek a hatvanas években bekövetkezett tömegessé válásával. A felsőoktatási rendszer kiterjedésével, egyre növekvő ráfordítási igényeivel egyidejűleg a társadalom áttekinthetőbb képet igényel a képzési folyamat anyagi és tartalmi hatékonyságáról, követeli a képzést igénybevevő, egyre sokrétűbb társadalmi hátterű diákság elvárásaihoz igazodó oktatási módszereket. Az áttekinthetőség igénye egységes, számszerűen megfogalmazódó, sok szempontból formalizált teljesítménymutatókhoz vezet, amelyek alkalmazása megkérdőjelezi az oktatói autonómia és az oktatás minőségének hagyományos felfogását. A változó oktatási gyakorlat kutatásában, az új pedagógiai eszközök megalkotásában hazánkban is jelentős a kutatói aktivitás, de a kutatási eredményeket alig ismerik és szinte egyáltalán nem hasznosítják a felsőoktatás napi gyakorlatával küszködő szakemberek. Az életképes minták az intézményi tevékenység diverzifikációjával alakulhatnak ki, ám a felsőoktatástól várt feladatok teljes spektrumát egy-egy intézmény immár képtelen megoldani. Ennek a folyamatnak során jelentős újradifferenciálódás következik be a felsőoktatási intézmények között. Ez teheti rugalmas válaszokra képesen sokszínűvé a magyar felsőoktatási rendszert. A felsőoktatás minőségi garanciái között az oktató személyi kiválóságával egyenrangú szerepre tesz szert a képzés rendszerének folyamatos javítását lehetővé tevő visszacsatolás az oktatás kimeneti eredménye és a folyamat között. Ilyen visszacsatolt rendszer kiépítése kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemen, amelyről Kemény Sándor, a Vegyészmérnöki Kar egyetemi tanára számolt be.

Hiába a minőségbiztosítás összes mozzanatának nagy energiákat felemésztő, költséges megvalósítása, ha elmarad az elemzések konklúzióinak az oktatási folyamat személyi és tárgyi környezetét javítani képes visszacsatolása. Mint Bojda Bea debreceni doktorandusz és Kozma Tamás professzor közös előadásából kiderült, a visszacsatolás „módszeres” megkerülése a hazai gyakorlatban érvényes a hallgatói véleményezés másutt nagyhatású eszközére is. Egy igen részletes, az egyetemi hallgató életvitelének minden aspektusára kiterjedő véleménykérő lap bemutatásával sokkolta a hallgatóságot. Ezt a kérdőívet az egyesült államokbeli bloomingtoni Indiana Egyetemen mind a gyakorlati egyetemirányítás, mind az oktatáskutatók számára értékes adatbázissá szervezték. A hallgatói javaslatok előítéletmentes elemzésének köszönhetően ez a kar az USA-ban a hallgatók által legjobbnak tartott felsőoktatási egységgé vált.

A harmadik előadáscsoportban konkrét, napi aktualitású kérdésekkel foglalkoztak a felkért előadók. Földes Csaba egyetemi tanár (Veszprémi Egyetem) a magyar lakosság nyelvismeretének általános hátterén mutatta be a felsőoktatásban tanulók idegen nyelv iránti érdeklődésének és nyelvtudásának jellemzőit. A nyelvtanítás mint szakma oktatásának megkülönböztetését a filológusképzéstől és a felsőoktatási intézményeken belüli (szak)nyelvi képzés lehetőségének újjáélesztését tartja elmozdulás feltételének abból a helyzetből, amely szerint a magyar lakosság kevesebb mint 5%-a tekinti önmagát legalább egy idegen nyelv tudójának.

A csoport másik két előadása a kiemelkedő tehetségek útjának felsőoktatáson belüli biztosításával foglalkozott. Bábosik István professzor, az ELTE neveléstudományi doktori iskolájának vezetője a kutatóvá nevelés folyamatának pedagógiai mozzanatait ragadta meg a doktori iskolai rendszer egészére általánosíthatóan. A plenáris ülés egyik leghatásosabb előadását Csermely Péter, a Semmelweis Egyetem professzora, az egyik legsikeresebb középiskolai tehetséggondozó mozgalom kitalálója és mozgatója tartotta. Egy Visegrádon tartott nemzetközi tanácskozáson márciusban elhangzott előadásból kiindulva fejtette ki mondandóját. Ott az előadó azt vizsgálta, hogy az amerikai középfokú oktatásban felbukkanó kiemelkedő tehetségek miért kallódnak el oly nagy számban felsőfokú tanulmányaik alatt. A középfokról a felsőfokra való átváltás válsághelyzetté válhat, hiszen nem érett személyiségekről van szó. A tehetséges fiatal gyakran igényel pszichológiai támogatást, szüksége van személyes vezetésre, és tehetsége érvényesítéséhez meg kell tanulnia a kemény, nagy önfegyelemmel, akaraterővel végzett napi rendszerességű munkát. Mindehhez legalább annyira szervezett és pedagógiailag tudatos oktatók által működtetett tanácsadásra van szükség a felsőoktatás alsóbb évfolyamain, mint a tehetséggondozó hagyományaira oly büszke magyar középfokú iskolarendszerben. Nem szabad elfelejteni, hogy a tehetség ismérveit meghatározó eddigi kísérleteik alapvetően egyoldalúnak bizonyultak. A legkiválóbb tudósok is úgy vélik, hogy két-három hónapnyi közös munka után tökéletes biztonsággal meg tudják mondani, ki a tehetséges. Azaz a felsőoktatásbeli tehetségkutatás és -gondozás sikerének kulcsa a minél korábbi személyes kontaktus és kommunikáció az oktatók és a diákok között, aminek esélyét a tömeges képzés korában is meg kell őrizni. Ugyanez a lehetőség bizonyult az amerikai diákok oktatásvéleményező válaszai szerint is személyes előrehaladásuk legfontosabb tényezőjének. A szekcióüléseken változatos felfogású téziselőadások hangzottak el tíz-tíz percben, amelyek sokszínűsége mutatta, hogy égető szükség van folyamatosan működő helyi és országos felsőoktatási pedagógiai fórumokra. Jó néhány, a plenáris ülésen nem exponált gondot fejtettek ki, és az is kiderült, hogy sokan nem nézik tétlenül a tömegképzéssel halmozódó gondokat, de pedagógiai alkotómunkával tesznek is a megoldásukért.

A minőségbiztosítás szekcióban a vizsgaeredmények tanulságos elemzésével mutatták be a hallgatóság megváltozott átlagos felkészültségét. Ennek kapcsán kiemelhető, hogy a résztvevőktől a konferencia befejezése után kapott vélemények szinte mindegyike fontosnak tartaná a felsőoktatásba belépőknél is egy PISA-típusú vizsgálat rendszeres lebonyolítását. Ebben a szekcióban az oktatási folyamat minőségének standardizált oktatási programokkal, valamint strukturált (a hallgatók akár szemeszterenkénti szakmódosítását is vállaló) teljesítményértékelés segítségével történő biztosítása mellett a tanári és a hallgatói eredményesség konkrét pszichológiai-pedagógiai eljárásokkal történő támogatásáról is szó volt. A szekció vitájában részt vevők hangsúlyozták, hogy a minőség biztosításához meg kell szüntetni az oktatók egzisztenciális függését a képzésben tartott hallgatók számától. A felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez szükséges ismeretek szintjének leszállítását ellenzik, javasolják a felsőoktatási intézmény által szervezett (társadalmilag finanszírozott) felzárkóztató foglalkozások rendszeresítését.

A plenáris előadásokhoz kapcsolódva erőteljes kritika érte a hallgatóság érdekképviseletének a minőségbiztosításban játszott aktuális szerepét, mivel – az elhangzott példák szerint – a felsőoktatási törvényből következő jogosultságait elsősorban az intézményi minőségbiztosítási szabályzatok fellazítására használja. A szekció a többszintű képzés, a képességekhez igazodó, társadalmilag mindegyik szinten hasznosítható kimeneti formák mellett foglalt állást. Legyenek a hasznosíthatatlan ismereteknek, a színvonaltalan oktatásnak az intézményre és az egyes oktatóra is kiható következményei. Javasolták, hogy a felvételi vizsga és az emelt szintű érettségi összekapcsolásának minőségbiztosítási rendszerét széles szakmai részvétellel dolgozzák ki, teszteljék és véleményeztessék. A jelenlegi szórványos, nagyrészt spontán vizsgálódás helyett rendszeres és átfogó kutatásokat kell végezni a felsőoktatás gyakorlatában érvényesülő minőség megismerésére. A tehetséggondozási szekcióban bemutattak két intézményi, saját erőből kialakított tehetséggondozó (mentor-tutor) rendszert, a debrecenit és a kecskemétit. A tehetség megragadásának módját vizsgálták a kifejezetten alkalmazott képzési irányzatokban (humán segítő, művelődésszervező), valamint a felnőttképzésben, és külön hangsúllyal vitatták meg a közoktatás és a felsőoktatás együttműködését a tehetséggondozásban. A résztvevők azt a konklúziót vonták le, hogy a tömeges képzés körülményei között a tehetségeket tudatosan, a pszichológia módszereit alkalmazó programmal kell felkutatni, és ennek eredményes megvalósítási kísérleteire országos figyelmet kell irányítani. Az ebben részt vevő oktatók speciális felkészítést igényelnek. Megfontolandó, hogy erre a feladatra a felsőoktatásban önálló álláshelyeket rendszeresítsenek. Meg kell újítani a hagyományos tehetséggondozási formákat (diákkör, szakkollégiumok), hogy azok az egyéni személyiségfejlesztést és a karriertanácsadást is feladatuknak tekintsék. A felsőoktatási tehetséggondozási programok megalkotása és működtetése önálló célprogramot igényel. Ebben az OM és a tehetséggondozó civil szervezetek, egyesületek együttműködése gyorsabban vezethet eredményre.

A pedagógusképzés gondjait megvitató kollégák körében izgalmas vitakérdés volt, hogy miért sok a tanárszakos a bölcsészkarokon és miért kevés a természettudományiakon. A látszólag ellentétes két jelenséget jól magyarázza az az észrevétel, hogy a tanár „tömegáru” képzése az ilyen árú előállításának megfelelő alacsony színvonalon történik. Erős antikorreláció van a tanárszakon szerzett diploma minősítése és a pályán maradás időtartama között. Ma növekvő esélye van annak, hogy az tanít irodalmat, aki akár egyetlen klasszikus regényt sem olvasott, az tanít természetismeretet, aki tanulmányai során egyetlen kísérletet sem végzett. Akármennyire hihetetlen célkitűzésnek hat ma, az egyetlen kiút a tanárszak elit szakká alakítása. Ennek lehetősége mellett szól az is, hogy a tanári készségek oktatása ma a piacon is kelendő, különféle kommunikációs oktatási formák születnek újjá, és technikáit a versenyszférában is jól megfizetik. A tanárt mint a társadalmilag létfontosságú ismereteknek az iskolai közegből is kilépni képes kommunikátorát kell képezni és visszavezetni a munkaerőpiac élvonalába. A tanári-tanítói-óvópedagógusi készségeket fejlesztő öntevékeny felsőoktatási kulturális körök, színpadok stb. programjait finanszírozó pályázati programra van szükség.

A szakmapedagógiai módszerek megvitatása ez alkalommal két szakma: a vegyészek és a nyelvtanárok érdeklődését váltotta ki. Különösen érdekes volt az előadó nyelvtanárok azon megállapítása, hogy szakítani kell a konzervatív nyelvoktatási módszerekkel, és a kognitív tudományok eredményeire támaszkodva nagyhatékonyságú (gyors) eljárásokat kell alkalmazni a nyelvtudás megszerzésére. Sokkal inkább a szakmában adekvát szintű, a nemzetközi munkaerőpiacon elvárt nyelvhasználat készségszintjét kellene ellenőrizni a diploma kiadásához, mint a nyelvvizsgapapír meglétét. A felsőoktatási kormányzatnak biztosítania kell a felsőoktatás keretében a hatékony nyelvtanulás lehetőségét. Bemutatták a nyelvi, valamint a kémiai képzésben elektronikus tanulást lehetővé tévő anyagokat, elektronikus tankönyveket, amelyek kidolgozására, frissítésére szintén programszerű pályázati támogatást várnak.

Önálló módszertani csoportot alkottak az internetes diák-projektek rendszerének a képzésbe való beillesztését célzó fejlesztések. Előadás, illetve hosszabb hozzászólás formájában elképzeléseket mutattak be különlegesen nagy létszámú (700–1500 fős) diákcsoportok hierarchizált tartalmú elektronikus könyvsorozattal történő programozott oktatására, illetve gépi (ön)vizsgáztatására. Ezeket a módszereket kényszer szülte megoldásokként, idegenkedve fogadták a vitában résztvevők. A kitöltve visszaküldött véleménykérő lapokból, valamint a spontán véleménynyilvánításokból kiderült a szervezők számára, hogy munkájuk legnagyobb eredménye a kritikus elemzéseket és példaértékű megoldási javaslatokat elegyítő fórum létrejötte.

A szakmai párbeszédben való részvétel, a régóta érlelt gondolatok elmondásának vágya inkább vonzotta a résztvevőket, mint bármiféle lobbialkotó szerveződés tudatos előkészítése. Koherens vita a fentebb vázolt tematikai szélességben nem valósulhatott meg. Elsősorban abban bízhatunk, hogy az intézményük vezetésében is szerepet vállaló résztvevők bátorítást kaptak a felsőoktatás-pedagógiai kérdések helyi fórumainak szervezésére, amelyre a plenáris üléseken és a szekcióvitákon megismert kollégák és előadók közül bőségesen találnak alkalmas személyt és ismertetésre méltó témát. A Magyar Pedagógiai Társaság Felsőoktatási Szakosztálya a jelen tanév során még két-három jól körülhatárolt tematikájú, az országos szintű kérdéseket a regionális gondokkal összevető eszmecsere megszervezésére keres intézményi partnereket.

A szakma várakozáson felüli érdeklődését kiváltó első próbálkozáshoz kapott támogatásért a programbizottság köszönetét fejezi ki az Oktatási Minisztérium felsőoktatási vezetésének és az OTKÁ-nak, valamint kiemelten dr. Rádli Katalinnak.

Patkós András

Események, programok

A Veszprém Megyei Tagozat az MPT jövőjéről szervezett vitát, novemberben pedig csatlakozott az önfejlesztő iskolák mozgalmáról szóló Pápán rendezett tanácskozáshoz. A Kisgyermek-nevelési Szakosztály jubileumi ülésén folytatta meghirdetett pályázata legjobb munkáinak bemutatását, bensőségesen ünnepelte 35. születésnapját (az elnökség nevében Kóczián Ágnes és Fábry Ilona köszöntötte az egybegyűlteket, köztük több alapító tagot, így Forrai Katalint, Szabadi Ilonát és másokat. Az Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály Arató Lászlót, a magyartanítás elkötelezett kritikusát és reformerét látta vendégül. Bács-Kiskun megyében pedagógusalkotók kiállítását szervezte a tagozat, az iskolások egészségvédelméről szerveztek ankétot, összejövetelükön szó esett a műszaki szakkönyvekről. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dinamikusan folytatódik az újjászerveződés. A Közlekedéspedagógiai Szakosztály Debrecenben és Földesen szervezett bemutató programokat. A Heves megyeiek főként a főiskola konferenciáin jeleskednek. A Kerekgedei Makó Pál Szakosztály szót kér a II. Neveléstudományi Konferencián. A Hajdú-Bihar Megyei Tagozat tagjai kivették részüket – tudósított tavaszi ülésükről az elnök – A Megyei Pedagógusok Arcképcsarnoka szerkesztéséből. A mozgalompedagógusok tevékenységében is jelentős a hagyományőrzés: Csipkés Györgyről emlékeztek, a Győrffy-kollégium tradícióinak keresnek modern helyszínt, sikerült támogatókat szerezniük Lányi Katalin neveléstörténeti kiadványához. Előkészületek folynak arról, hogy Marcali legyen a kiindulópontja az iskolai muzeális gyűjteményeket regiszterbe rendezni szólító kezdeményezésnek. A Bács-Kiskun megyei és a Nógrád megyei sajtó rendszeresen tudósít a társasági életről. Az Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály olyan vetélkedőhöz készített szakvéleményt, melynek szervezője egy édesipari vállalkozás. A Dyslexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály újra megrendezte nemzetközi tanácskozását. Konferenciát szerveznek a „kollégisták”.

* * *

Az MPT nehéz pénzügyi helyzetén a 2003. évi tagdíjak gyors és rendezett befizetése javíthat. Kérjük tagtársainkat ezúton is, hogy felajánlásukat lehetőleg az OTP-n keresztül utalják, hiszen ez a leggazdaságosabb. 2001-ben támogatóink 312 723 forintot ajánlottak fel adójukból, ezt kommunikációs kiadásokra (telefon, posta, levelezés) fordítottuk.

* * *

A kiadványok közül megemlítjük, hogy győri elnökségi tagunk, Kovátsné Németh Mária nevével jelent meg Neveléstan szöveggyűjtemény. Tölgyesi József a Veszprémi Egyetem neveléstörténeti kiadványainak sorában kiadta Petrikás Árpád életművét összefoglaló biográfiai és bibliográfiai munkáját, melyet Debrecen városa és az MPT is támogatott. A Fekete Sas a több támogató által segített munka kiadója, Gyulai Ágost egykori szemléltető képei Lányi Katalin tanulmányával jelennek meg. Megjelenés előtt áll a Felnőttoktatási Lexikon. A Benedek András-Csoma Gyula-Harangi László főszerkesztésében javarészt 1998–2001 közt, jóformán társadalmi felajánlásban készült munka közzétételére az OKI és a Dinasztia Kiadó vállalkozott. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik vállalták a munkában való részvételt, hozzájárultak a kötet sikeréhez.

„Lapzárta után” a Magyar Pedagógiai Társaság nyílt választmányi üléséről 2002. október 14.

A várossá alapításának 80. évfordulóját ünneplő nógrádi székváros, Salgótarján látta vendégül az MPT választmányát 2002 őszén. Az ülést megtisztelte Puszta Béla polgármester, aki köszöntőjében egyebek között méltatta a kormányzat és a város intézkedéseit a pedagógusok munkafeltételeinek javítására. Ádám György elnök először a társaság azon tagjait, jubilánsait köszöntötte, akik ebben az évben kerek születésnapjukat ünnepelték. E hagyomány fontos a társaság életében: ezzel is hozzá kíván járulni a pálya erkölcsi tartásának fokozásához, felmutatva példaadó pedagógus-életutakat a fiatal generációknak. Az ünnepeltek nevében Deli István szekszárdi főiskolai tanár mondott köszönetet.

A vitaindítót Trencsényi László főtitkár tartotta, A pedagógusok esélye – a gyerekek esélye címmel. A témakörhöz kapcsolta az MPT emlékezetes millenniumi Esély konferenciáját, melynek állásfoglalása zsinórmérték a társasági munka számára. Ebben az összefüggésben méltatta a társasági részvétellel lezajlott eseményeket a szeptember végi „Művelődés hete – a tanulás ünnepe” rendezvénysorozaton, megjegyezte, hogy jellegzetesen az ország peremén működő tagozatok, illetve a speciális pedagógiai tudásokat tömörítő szakosztályok kapcsolódtak a rendezvényhez. Jelképes értékűnek tartotta mondanivalója szempontjából a Vizuális Nevelési Szakosztály programját: a Fiatal Falfestők Fesztiválját, amely jelzés arra, hogy a tömegkultúra, az ifjúsági szubkultúra is dialógusképes, értékelhető tudás hordozója. A pedagógián múlik: elfogadja-e.

Ugyancsak méltatta a nagy sikerű „Felsőoktatás és tömegképzés” című konferenciát, amely tudomásul vette a jelenség természetszerű voltát, s e keretek közt keresett választ a problémák megoldására. Bár – tette szóvá – e konferencia résztvevőinek a szociális érzékenységre nem volt különösen kihegyezve a problémalátása.

Ezt követően felidézte, hogy a pedagóguspálya hazai helyzetének és presztízsének ismeretében – egy 1998-ban zajlott (az előző négy évet értékelő) kutatássorozat alapján Halász Gábor – igaz, hogy nagy vitákat kiváltóan – már a „teljesítmény-visszatartás” jelenségkörét érzékelte a különösen nemzetközi összehasonlításban drámai hazai pedagógus-életminőség állapottal összefüggésben. Az előadó megemlítette, hogy 2001-ben a lillafüredi konferencián is ezzel kérdéssel foglalkozott. „Rettenetes a kísértés a kudarcra” – mondta akkor, torzítva Loránd Ferenc közismerten optimista Brecht-mottóját (ti. hogy a kísértés a jóra lenne oly nagy).

Szólt arról a jelenségről, amelyet a kritikai oktatásszociológia is előidézett azzal, hogy amikor az iskola lehetőségeit tagadva hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőtlenségek újratermelődésére, ezzel ugyanis akarva-akaratlan lefegyverezte a pedagógiát, legalábbis hatásaiban. Kérdés: ilyen mértékű meghatározottság mellett mekkora a pedagógia esélye, lehetősége? Segít-e, ha pontosabban megismerjük, valójában milyen csatornákon is érkezik ez a kegyetlen társadalmi determinizmus? Hogyan kezeljük az arról az ördögi körről szóló tényt, mely szerint a nehéz feltételekkel érkező tanulók iskoláiba szinte törvényszerűen kevésbé kvalifikált pedagógusok érkeznek, ők maradnak ott, s így a Pygmalion-jóslat többszörösen beteljesedik, az intézmény zuhanni kezd a teljesítményspirálon. A monitorvizsgálatok legutóbb ilyen adatokkal szolgáltak. A felsőoktatási konferencián elhangzott egy adat: azokban az iskolákban maradt meg az orosztanítás hegemóniája (tehát elmaradt a pluralizálást hozó modernizáció), ahol szignifikánsan magasabb a roma tanulók aránya!

A vitaindító érdekes összevetést idézett fel a Miskolci Egyetemen lezajlott Kassa-Miskolc-kutatásról, melyben 9. évfolyamos tanulóknak a kudarcokhoz fűződő viszonyát kérdezték. Eszerint a szlovákiai városban az iskolai kudarcok leküzdésére felkészültebbek a tanulók, a miskolci mintában viszont az jellemző, hogy a kudarc már nem is érdekli őket.

A motiváció hiányát a Nahalka István vezette fővárosi pedagóguskutatás szerint (A pedagógusok pedagógiája) a mintába bevont pedagógusok jelentős része a család nyakába varrta, s alig harmaduk keresett ebben pedagógiai hiányosságokat. Az áthárító mechanizmusra válasz-e a fiatalok demotiváltsága, vagy a demotiváltságra adott viszontválasz a pedagógusok áthárító magatartása? A hivatkozott pedagógusvizsgálat más adatai is tanulságosak. A kilencelemű fontossági listán az esélyegyenlőség, a mobilitás segítése csupán az ötödik (ezzel összefüggésben aggódott az előadó a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók szociális összetétele miatt, többségük már csak mint „egzotikus szafarira” jár hátrányos helyzetű falusi, külvárosi iskolák tanulói közé, jóformán hiányzik az első generációs értelmiségivé válás dinamizáló, elkötelezett motorja). A száz pedagógusi mélyinterjúra alapozott vizsgálat másik eredménye arról szól, hogy a sikereket illetően büszkén vallják a pedagógusok magukat a siker kovácsainak, a kudarcok esetén szívesebben látják másban – családban, környezetben – a felelőst. Vagyis szakmánkban működik egy felelősség elhárítási hajlandóság. Közben a „pompeji katona” attitűdjével veszik körül magukat: az ellenséges környezetben reménytelen helytállás szerepében. Vajon mi a pedagógusok értelmiségi életminősége feltételeinek az a kritikus alsó határa – utalt a vitaindító a legutóbbi kormányzati intézkedésekre is –, amellyel szembeállítható a társadalom elvárása az 'eredménykötelem' iránt? Alapvető célként jelölte meg az előadó az iskolarendszer latens (már-már manifeszt – lásd például Jászladány) kettészakadásának megállítását. A teljesítő-fejlesztő, ugyanakkor szelektivitásra épülő rendszer mellett kiépülőben egy „rest-schule”, a maradékok iskolája, ahol immár csak a „rezervátum békéjének őrzése” a cél. Lesz-e, van-e átjárás, akár olyan egyéni utak biztosításával, mint például a Soros Alapítvány mentor-programja?

A vitában először Csizmadia Ferencné kért szót, ismertetvén a családpedagógusok felhívását, mely a nevelésben érdekelt társadalmi partnerek jobb együttműködésére szólít fel. Váljon a gyermek- és ifjúságvédelmi tudás a pedagógiai kultúra részévé – igényelte. Füle Sándor egy pályaszélre szorított szakmaiság, a napközi otthonban folyó nevelés rehabilitációja mellett szállt síkra. Intézkedéseket sürgetett a média káros hatásának fékezésére. Ádám György hozzászólásában amerikai, alabamai példákat emlegetett, majd biológusként emlékeztetett: a „gyermekanyag” nem „romlik”! Deli István a felsőoktatás hiányos feltételrendszerére hívta fel a figyelmet, mely nem ad módot egyéni bánásmódra a pedagógusnevelésben, s az így nevelkedett pedagógusok – saját élmények híján – nem fognak differenciális pedagógiát megvalósítani. A demokrácia és nevelés viszonyában óvott a túlzásoktól, nem helyeselte azt a társadalmi nyitottságot, amely ma a pedagógus munkáját kíséri. Harangi László, a „tanulási deficit” nevében kért szót: a felnőttoktatásba szorulók nehéz helyzetét elemezte. Balázs Jánosné az „érzelmi deficitre” hívta fel a figyelmet, élesen bírálta a bürokratikus gyermekjóléti szolgálatokat, melyek olykor krízishelyzetre is harminc napon belül ígérnek hivatalos választ. Király Gyula a hevesi tagozat tevékenységének bemutatásával egészítette ki a vitát. Beszámolójában fontos helyet kapott a médianevelési program, illetve a gyermekmozgalmak irányába forduló érdeklődés. Botár Béla egy nehéz helyzetű salgótarjáni iskola igazgatójaként ecsetelte azt az emberfeletti küzdelmet, melyet a pedagógusoknak nap mint nap vívniuk kell a „rezervátum békéjének fenntartásáért”. Pozitív példaként említette az izraeli „Berah” mozgalom tapasztalataira épülő kezdeményezést, amelyben a helyi Pénzügyi Számviteli Főiskola 50 diákja önkéntes munkásként rendszeresen részt vesz, erősödve az elköteleződésben. Restyánszky Lászlóné arról szólt, hogy a panaszok mellett a megoldáson kell gondolkodni, újra kell gondolni az iskola funkcióit, melyben megannyi extracurriculum, szociális ellátás, közösségfejlesztés mellett a „szülők nevelése” is vállalható feladat.

Trencsényi László összefoglalójában arról szólt, hogy a tagozatoknak, szakosztályoknak folytatniuk kell a vitát. Salgótarjánban 2002 októberében érzékelhetően polarizálódott két nézetrendszer. Az egyiket máig a mártírszerep vállalása, a körülmények kárhoztatása, ellenségkép alkotása jellemzi, a másikat a partnerkeresés, a rugalmas, hajlékony, az elfogadásban alkalmazkodóbb pedagógiai hitvallás. Konszenzus van a differenciáló pedagógia, az egyéni bánásmód, az egyéni tanulási utak segítésének vállalásában. A médiabotrányok körüli kritikával kapcsolatban saját példáját idézte: ha szakszerűen bizonyítható panaszra van ok, van rá jogállami eljárás, hogy mint a felidézett esetben a gyűlöletkeltésre alkalmas, rasszista, antiszemita, az átfogó tudósítás kötelezettségét megszegő műsorszórót szankcionálja a társadalom intézményrendszere. De a média iránti általános negatív elfogultsággal szemben egy médiapedagógusi álláspontot igenelne inkább. A PISA-vizsgálat az ő értelmezésében arról szólt, hogy a vizsgált magyarországi tanulók olyan tudásokban bizonyultak szegényebbnek, mely tudásokban a magyarországi pedagógus is bizonytalan, ezért nem tanítja, vagy nem elég hatékonyan tanítja, ehelyett gyakran olyan tudást közvetít, melynek csak ő a kizárólagos birtokosa, de amelyet a társadalom talán már nem is érzékel szükségesnek. E feltételrendszerben kell megtalálni a helytállás érvényes módját.

* * *

A II. Országos Neveléstudományi Kongresszuson önálló szimpóziumot tartottak a Felsőoktatási Szakosztály prominensei, felléptek Munkácsy Katalin, Nahalka István, Villányi Györgyné, Venter György szakosztály elnökök, Kelemen Elemér választmányi tag, Hunyady Györgyné és Trencsényi László. Reprezentatív tagsági részvételünk felveti az MPT csatlakozási szándékát a rendezvény szervezőbizottságához.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.