2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 március

Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről – 2000. október–2001. március

2009. június 17.

TÁJÉKOZTATÓ A MAGYAR PEDAGÓGIAI TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL

2000. OKTÓBER - 2001. MÁRCIUS

Az esély éve után - az Olvasás éve előtt - tisztújítás előtt

2000-ben a Magyar Pedagógiai Társaság meghatározó fogalma volt az Esély. Részben azért, mert a legtöbb tagját, szervezetét s partnerét mozgósító konferenciája e fogalom jegyében telt, másrészt azért, mert a nehéz feltételek közötti esélyekkel kísérelték meg a szakosztályok, tagozatok fenntartani, stabilizálni, fejleszteni szakmai tevékenységüket. Az Esély 2000 konferencia történéseiről és dokumentumairól a folyóirat 2000. júniusi számában adtunk számot.

A 2000. esztendőben másfél ezer tagunknak több mint 60%-a (818 fő) fizette be tagdíját, s mintegy fele küldte el adatait rögzítő regisztrációs lapját. Folyamatosan érkeznek a 2001-re szóló befizetések és az adatlapok is. Társaságunk működésének elengedhetetlen feltétele ez a bevétel (évente kb. 500 000 Ft). Jelzi egyúttal szervezettségünk erényeit és fogyatékosságait is. Összefoglalónk a Társaság tevékenységéből mutat ízelítőt.

A szakosztályok, tagozatok vezetői megbeszélést tartottak január 24-én. Szó esett megannyi nehéz feltételről, melyek nem kedveznek a szakmai társas életnek, de a legaktívabb szervezeti egységek ilyen körülmények közt is keresik a megoldásokat. Együttműködő partnerekkel közösen mozgósítják az érdeklődő pedagógusokat. Partnerek a helyi felsőoktatási intézmények, az egyébként szintén nem egy esetben válságos állapotban lévő megyei pedagógiai intézetek, regionális akadémiai bizottságok, hasonló profilú civil szervezetek, társaságok (Fényes Szellők, ÁMK OE, FPF, Pszichológiai Társaság, Kollégiumi Szövetség, MROE stb.). Érdeklődés kíséri a tanulás hetéről szövődő elképzeléseket, készülnek a csatlakozás tervei. Fontos mozzanat a társaságon belüli horizontális együttműködés, a koprodukcióban szervezett programok. Ily módon az érdeklődés középpontjában álló témák 2001-ben: értékrend és pedagógia, tehetséggondozás, felsőoktatás, fogyasztónevelés, kisebbségek, romák nevelése-oktatása, beiskolázási tapasztalatok, képességtérkép, egészségügyi-demográfiai kultúra, az "aranykor" tanulási folyamatai, gyermekvédelem és családi nevelés, prekognitív tanulás stb. A programoknak egy-egy szervezeti egység a rendező gazdája.

A 2001. május 25-re összehívott küldöttgyűlés tiszte, hogy új vezető testületeket válasszon, továbbá hogy elfogadja az MPT közhasznúsági beszámolóját. A személyi kérdéseket előkészítő bizottság elnöke Kóczián Ágnes. Az elnökség által felkért tagjai: Faust Erika, Szakáll Istvánné, Szenczi Árpád, Tóth József, Varga József.

A küldöttgyűlést előkészítő választmányi ülés ideje: március 23.

Kitüntetések január 22-én, a Magyar Kultúra Napján

Nagy örömünkre szolgál megannyi jeles pedagógustársunk munkájának elismerése. Szeretettel gratulálunk mindannyiuknak. Az örömök közt különleges büszkeségre ad alkalmat, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság több vezető aktivistája is az ünnepeltek között van. Szeretettel kívánunk sok sikert és jó egészséget a veszprémi Frisch Gyulának, a pécsi Várnagy Elemérnek, a debreceni Brezsnyánszky Lászlónak és a fővárosi Szakáll Istvánnénak, továbbá Benkő Loránd professzor úrnak, aki egy időben elnöke is volt az MPT-nek.

Választmányi ülés - 2000. október 20. Győr

Eredeti terveinek megfelelően az MPT választmánya évzáró ülését Győrben, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Tanítóképző Főiskolai Karának dísztermében, a vendéglátók Apáczai Napok elnevezésű szakmai rendezvényéhez kapcsolódva tartotta. A napirendi pont tartalmához illően meghívást kaptak az ülésre mindazok, akik az esztendő során jelentős, kerek jubileumukat ünnepelték. Ádám György elnök bevezetőjében méltatta az MPT kezdeményezésére az elmúlt napokban sikerrel lezajlott Esély 2000 konferenciát. A bevezetőben szó esett - immár a kontinuitás jegyében - a konferenciát követő, az esélyek kérdéseit vizsgáló további társasági rendezvényekről is.

Trencsényi László vitaindítójában arról szólt, hogy a történelmet nem lehet "ollóval írni", a Magyar Pedagógiai Társaságot története és hagyományrendszere (mind a jogelőd több mint 100 év előtti megalapítása, mind az 1967-es újjáalakítás hagyománya) arra inti, mennyire fontos a szakmában a folytonosság hangsúlyozása - annak megannyi tanulságával együtt. Sem a különböző korszakok elhagyott eszményeinek, illetve alakjainak "démonizálása" a történelmi emlékezetben, sem az elhallgatás nem vezet sehová. (Utalt Virág Teréz általánosítható kutatásaira, miszerint az elhallgatások az utódok következő nemzedékére ütnek vissza káros következményekkel.) A magyar történelem és szakmánk története is bővelkedett olyan radikális változásokban, váltásokban, mikor sokan az elhallgatás belső parancsának engedelmeskedtek, ily módon megannyiszor megszakadt a kontinuitás tudata, s ez bizony sokszor vezetett - máig hatóan - (növendékeink és fiatal pályatársaink körében is) identitászavarhoz. József Attilát idézve: "a múltat be kell vallani", illetve: "A harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés...". Szakmánk - és képviselőinek - egyenes gerincéhez szükség van e kontinuitás vállalására.

Ennek jegyében módszertani okulásul felidézett néhány példát. 1990-ben az MPT a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesülettel közösen gyűjtőpályázatot hirdetett, hogy mely nevelési-oktatási intézmények őriznek intézménytörténeti gyűjteményt, akár a tanító úr pipáját, tollát, füzetét tárló alatt. Akkor Földesről és Mohácsról érkezett válasz. Folytatni kellene a feltáró munkát. Dicsérettel említette a Pest Megyei Tagozatot, mely a megyei pedagógiai intézet szakfolyóiratában adta közre, hogy Kisteleken az egykori tanítólakás falán emléktáblát helyeztek el. Elmondta, hogy Szolnok megye tervezi nyugdíjba vonuló tagtársak, pedagógusok "székfoglaló" előadásait. Kiemelte Hajdú-Bihart és Veszprémet, ahol az MPT-vel jól együttműködő önálló neveléstörténeti társaság dolgozik és fejti ki hatását, kiadványokban, emlékülésen örökítve meg a hétköznapok hőseinek emlékét.

Szólt arról, hogy az MPT-nek két tagszervezete szenteli tevékenységét egy-egy meghatározó személyiség örökségének, a Makarenko Munkabizottság és a Janusz Korczak Munkabizottság. Előbbi emlékezetes, megrendítő programja volt - kevéssel elnöke, Petrikás Árpád tragikus halála előtt - az emlékezés Ádám Zsigmondra, Szokolszky Istvánra, Gáspár Lászlóra, Rozsnyai Ilonára. Együttműködést szorgalmazott a jeles pedagógusok emlékét őrző önálló egyesületekkel (Karácsony Sándor, Kodály Zoltán, Comenius, Kemény Gábor, Vas Lajos stb.), illetve felvetette az MPT-n belül hasonló munkabizottságok létrehozását nagy magyar pedagógusok öröksége gondozására.

A hagyományidézés adta a keretét annak a bensőséges eseménynek, mely a nevelőtestületi "kollektív névnapok" hagyományát idézve alkalmat adott arra, hogy a társaság jubiláns tagjait, 65, 70, 75, 80 éves kollégáinkat köszöntsük (az ajándékkönyv: Gyulai Ágost Emlékkönyve Lányi Katalin szerkesztésében).

Az ünnepeltek: Albert Béláné, Báthory Tiborné, Bereznay Frigyes, Boros Gáborné, Csizmadia Ferencné, Drahos Ágoston, Kiss Ibolya, Laurenszky Ernő, Oberczán József, Patkós Gyula, Páldi János, Perlaki Ernő, Szabados László, Szathmáry Károly, Szebényi Imre, Szirmai Endre, Tölgyesi József, továbbá Bakonyiné Vince Ágnes, Felkai László, Komlóssi Sándor, Loránd Ferenc, Nyirkos Tibor, Takács Tamás, illetve Ágoston György, Berényi István, Csillag László, Fülöp György, Harangi László, Horváth Margit, Illés Lajosné, Juhász Bertalanné, Kakucsi Géza, Kiszely Lukács, Lévai Zoltán, M. Jenei Gabriella, Pintér Kálmán, Sallay Mária, Stróbl Mária, Szeitz János, Szűcs Ervin, Varga Gábor, Várnagy Elemér, Várnagy Marianne, Vincze Sándor.

Az előadó szólt arról a tájékozódásról, melyben a megyei pedagógiai intézetek segítségét kérte: hol neveztek el iskolát, intézményt az utóbbi időben jeles pedagógusról. Gyulán Ewoldt Elíz, a város első képesített óvónője vált névadóvá. Bács-Kiskun, Zala, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szolgáltatott adatokat. Eszerint Biber János Érsekcsanádon, Wéber Ede Helvécián, Sallai István Kisszálláson, Rigó József Bugacon, Koncz Dezső Csesztregen, Fazekas József Sümegcsehin, Farkas Edit Keszthelyen, Lámfalusi Sándor Lentiben, Királyi Pál Szepetneken, Laky János Demeter Reziben, Mező Ferenc Zalaegerszegen, Öveges József Pákán és Zalaegerszegen, Paizs Dezső Zalaegerszegen, Kerkai Jenő Csesztregen, Gózon Imre Szentgyörgyvölgyön vált iskola névadójává. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hagyományos, nagy hírű névadók, Luther Márton, Brunszvik Teréz, Vasvári Pál, Kiss Áron, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Dancs Lajos, Vántus István, Képes Géza és Váci Mihály mellett Pethes Ferenc, Kabay János, Somogyi Rezső, Teichmann Vilmos, Váry Emil, Csuha Antal, Szilágyi István, Babus Jolán pedagógusokról neveztek el iskolát. A jó példa követésre méltó. Apáczai Csere János neve igen-igen népszerű az intézmények névadói közt. Külön öröm, hogy választmányunk kolozsvári tagja (Határainkon Túli Tagozat) a frissen avatott Apáczai-szobor előtt tiszteleghetett Győrben.

Tölgyesi József elnökségi tag készült korreferátummal. Három egykori MPT-elnök munkásságát idézte fel, haláluk kerek évfordulóján: Fináczy Ernőét, Pintér Jenőét, Jausz Béláét. Három különböző életút, különböző világnézet, összeköti őket hűségük a társasághoz - valamennyien részei tehát a hagyománynak.

Kovátsné dr. Németh Mária főigazgató asszony, az MPT elnökségi tagja a győri tanítóképzés 223 éves hagyományait, a történet főbb állomásait idézte fel.

Első hozzászólóként megható gesztussal Kondor Endre (Mozgalompedagógiai Szakosztály) nagyanyjának, Scheiber Józsának a győri tanítóképzőben 102 évvel ezelőtt kapott tanítói oklevelét adta át a főigazgatónak az iskolatörténeti gyűjtemény számára. Ezt követően Laurenszky Ernő (Mozgalompedagógiai Szakosztály) a nevelkedésében fontos szerepet játszó személyek emlékét idézve a hagyomány és újítás megannyi feszültségéről szólt. A nemzeti hagyomány és az európaiság kapcsolatait elemezve az europolgári tolerancia kialakulását szorgalmazta, felidézett olyan emlékező találkozókat, ahol egykori ellenfelek kezet tudtak egymásnak nyújtani, s olyat is, ahol nem. Némely történelemkönyv manipuláló hibáit sorolta. Óvott attól, hogy a gyűlöletkeltés hazánkat Libanonná, Palesztinává torzítsa.

Szathmáry Károly hozzászólásában (Debrecen) gyarapította az iskolanévadók listáját. A kabai Sári Gusztáv mellett Csenki Imrét, a püspökladányi zeneiskola névadóját, a földesi Karácsony ÁMK-t és Vass Lajos nevét viselő iskolát említette. Felhívott a kodályi örökség általános pedagógiai tanulságainak feldolgozására.

Perlaki Ernő (Győr) üdvözölte a társaság törekvéseit. Elmondta, hogy több évtizede kivonult a társasági életből annak "kombattáns bolsevizmusa" miatt, de most értelmét látja a társasági munkának. Kiss Ibolya (Kisvárda) emlékezett az elődökre, köztük Simon Gyula főtitkárra. Balázs Gábor az idős Takács Tamás (Vizuális Nevelési Szakosztály) üdvözletét tolmácsolta, szorgalmazta Aradi Jenő és Balogh Jenő emlékének őrzését. Csizmadia Ferencné az ünnepeltek nevében köszönetet mondott és felszólított a fiatalok érdekében való összefogásra.

Ádám György elnök összefoglalójában méltatta a vita felelős és emelkedett légkörét. Fontosnak tartja a társaság hagyományőrző funkcióját. De ezzel együtt - emlékeztetett - igen fontos a fiatal pedagógus nemzedékek megnyerése is!

Emlékezés a Magyar Pedagógiai Társaság egykori elnökeire

Elnökségünk határozata alapján felelevenítjük azt a korábbi gyakorlatot, hogy a hazai pedagógia jeles személyiségeiről, társaságunk egykori kiemelkedő vezetőiről társasági ülések keretében is megemlékezünk. Ma az emlékidézés, az emlékezés három olyan személyiségről szól, akik mindhárman - különböző időszakokban - társaságunk elnökei is voltak: Fináczy Ernőről, Pintér Jenőről és Jausz Béláról.

Fináczy Ernőre, a hazai neveléstudomány jeles alakjára, a pedagógiai közélet évtizedeken át irányító személyiségére születése 140. és halála 65. évfordulója alkalmából emlékezünk.

Az egyetemi tanári diplomát Budapesten szerezte meg, és 1881-85 között gimnáziumi tanár volt. Ezt követően a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott a középiskolai ügyosztály előadójaként, majd osztálytanácsos lett. Fiatal kora ellenére aktív közreműködője volt az 1883. évi középiskolai törvény végrehajtásának. Szakmai ismereteit külföldön, Német- és Franciaországban bővítette, ahol megismerkedett a korszerű nyugat-európai középiskolai tantervekkel, a tanárképzéssel és az iskolaszervezéssel. Tudományos munkássága elismeréseként 1901-ben a pesti bölcsészkar neveléstudományi tanszékének vezetője lett. 1905-1919 között az Országos Közoktatásügyi Tanács ügyvezető alelnöke.

Munkásságának egyik fő vonulata a modern magyar középiskola megteremtése volt, amelyet előadásaiban, írásaiban egyaránt sikerrel képviselt. Francia tapasztalatok alapján született kötete (A francia középiskolák múltja és jelene) már előrevetítette, hogy megírja a hazai középiskolák múltját és jelenét összefoglaló monográfiáját. Munkásságának másik fő vonulata a valamennyiünk által jól ismert neveléstörténet-kutatás volt, amelyben máig ható eredményeket mutatott fel. Professzori tevékenysége kapcsán jelentős mértékben foglalkozott nevelés- és oktatáselmélettel, bár ezek az előadásai csak halála után jelentek meg kötetben.

Munkásságának forrása katolikus valláserkölcsre alapozott pedagógiai felfogás - amelyet ötvözött a herbartiánus pedagógiával -, valamint az értékelméleti idealizmus. Nagy érdeme, hogy a századforduló körüli években megalapozta azt a pedagógiai eszmerendszert, amelyet következetesen, három évtizeden át csaknem változatlanul, ám a társadalmi körülményeket figyelembe véve finomítva közvetített a tanárképzésben számos pedagógus generációnak. Mindezek mellett empátiával közeledett más pedagógiai koncepciókhoz (a rereform- és alternatív pedagógia számos irányzatához), s bár távol tartotta magát ezektől, hatásaik mégis - ha csak jelzésszerűen is - ott vannak munkásságának számos megnyilvánulásában, ugyanis az erkölcsi tökéletesedést mint a nevelés sarkalatos kategóriáját, ha erős megszorításokkal is, de a valláserkölcsiségtől nem elvonatkoztatva, bizonyos mértékig toleránsan kezelte.

Tudományos, oktatói érdemeinek elismerését jelzi, hogy rendes tagja, majd igazgatósági tagja és osztálytitkára lett a Magyar Tudományos Akadémiának, és egy tanéven át az egyetem rektora volt.

1904. január 30-án a Magyar Pedagógiai (akkori írásmód szerint Paedagogiai) Társaság elnökévé választották. Vezetésével a társaság irányítása nemcsak erélyes, hanem szakmailag hiteles kézbe is került. Pedagógiai konzervativizmushoz közel álló felfogását érvényre juttatta már elnöki székfoglalójában is, amikor a társaság feladatairól szólva hangsúlyozta: "Egy pedagógiai társaságnak épp ma igen nagy fontossága van a keletkezőben lévő új irányzatokkal és törekvésekkel szemben. (Értsd, teszem hozzá: ezek megítélésében.) A társaság érdemes feladatot végezhet, midőn egyfelől ezen új irányok beható méltatásával utat nyit a jogosult haladásnak a hazai pedagógiai köztudatba is, de másfelől a nemes értelemben vett konzervativizmus egy nemével kegyeletes őre igyekszik lenni annak a nagy gondolatmunkának, melyet a pedagógia klasszikusai megalkottak..." Ekkor és más hasonló alkalmakkor történt megnyilatkozásai azért fontosak a neveléstörténet számára, mert rávilágítanak elvhűségére, valamint arra, hogy az új pedagógiai irányzatok nagy hevességgel kezdték ostromolni a hagyományos, aktuális pedagógiai felfogást és gyakorlatot, s ebből a párharcból született meg a magyar pedagógia számos új törekvése, gyakorlata. A társaságban tartott előadásait világos helyzet- és iránymegjelölés jellemezte, amelyet következetesen betartatott nyugodt, tudományos fölényével, nagy tudásával és tekintélyével. Nagy érdeme, hogy a társaság tevékenységét megtartotta abban a tudományos keretben, amelyet számosan akartak gyengíteni, és olyan irányba terelni, amelynek meg kellett volna felelnie az aktuálpolitikának, a különböző politikai erők kívánalmainak. Mára szóló tanulság lehet ez a magatartás, következetesség: a pedagógiatudomány hosszú távra szóló programja nem engedheti meg az olyan külső hatásokat, amelyek napi érdekeket szolgálva felaprózzák azt.

1904 és 1924 közötti két évtizedes elnökségének intenzitását a számok is mutatják: a társaság ez idő alatt 21 nagygyűlést tartott, ebből 18-on elnökölt, 116 felolvasóülésből 95-öt vezetett, s számos előadást, vitaindítót, vitaösszegzőt tartott. Mindezek jelentős örökségei társaságunknak, s igazolják egykori kiváló elnökünk hivatásszeretetét és példaadását.

w w w

Pintér Jenőre halála 60. évfordulója alkalmából emlékezünk. Cegléden született 1881-ben, de középiskolai tanulmányait Budapesten és Lőcsén végezte. A budapesti egyetemen 1903-ban szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. A tanári pályát választotta hivatásul: 1905-től a jászberényi gimnáziumban tanított, középiskolai tapasztalatait itt szerezte. A tanári pálya iránti elkötelezettsége élete végéig megmaradt. Gyakorló tanárként írta meg a magyar irodalom történetét, amelyért 1908-ban megkapta az Akadémia Semsey-díját. 1910-ben Budapestre került. Az ezt követő évben Baros Gyulával és Horváth Jánossal megalapította a Magyar Irodalomtörténeti Társaságot, s 1912-től megindította a ma is élő Irodalomtörténet című folyóiratot, amelyet 1931-ig gondozott. Már korai munkásságáért 1916-ban a Szent István Akadémia tagja lett. 1928-ban az MTA rendes tagjává 1928-ban választották.

Szakmai munkásságának egyik csúcspontja, amikor 1919-ben a budapesti tankerület főigazgatójává nevezték ki. 1923-ban a Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagja, 1933-ban pedig a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke lett. Irodalomtörténeti munkásságáért számos kitüntetést kapott: a Petőfi Társaság nagydíját, a fővárostól Kazinczy-érmet. Maradandó műve a nyolckötetes A magyar irodalom története, amelyet még ma is haszonnal olvashatunk annak ellenére - miként már kortársai, kritikusai is szóvá tették - , hogy pozitivista szemlélettel, értékelések nélkül dolgozta fel ezeréves szépirodalmunkat. Pedagógiai közéleti munkásságának első ténye, hogy 1919-ben Sajó Sándorral megalapítja a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségét, majd 1926-ban először, 1928-ban pedig másodszor megjelenteti a több mint ötszáz oldalas, A magyar középiskolák igazgatásának kézikönyve című munkáját, amelyben történeti áttekintést nyújt a hazai középiskolák múltjáról és jelenéről, s végül a hatályos törvények, rendeletek szövegét és az ezekhez fűzött értelmező kommentárjait is közli.

Személyét szoros szálak fűzték a Magyar Paedagogiai Társasághoz. Amikor az 1938. április 30-án tartott közgyűlésen Korniss Gyula lemondott az elnöki tisztségről, helyére Pintér Jenőt választották meg. Ekkor már közel volt a háború, s szelleme nem kímélte hazánkat sem. E kor egyik elemzője a következőket írta: "Népünk legjelesebb gondolkodói ekkor sajátos magyar mivoltunk alapos megismerését, magyar értékeink feltárását és megbecsülését sürgették, hogy öntudatosan vállalhassuk szerepünket: kicsinységünkben is sajátos, kihagyhatatlan színt képviseltünk Európa nagyobb és kisebb népei, nemzetei között."

A társaságban a közösségi nevelés problémái kerültek előtérbe. Pintér Jenő elnöksége alatt ennek egyetlen jelentős eseménye az 1939. május 20-i közgyűlésen Teleki Pál nemzetnevelési programjának elhangzása volt. Szó szerint a következőket mondta: "A Magyar Paedagógiai Társaság központi helyéről széttekintve őrködik a nemzetnevelés legszentebb hagyományai felett. Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzeti nevelés feladatai ma különösen fontosak, fontosabbak, mint valaha."

Pintér Jenő azonban alig másfél év után, 1939 szeptemberében leköszönt az elnökségről, s rá egy évre meghalt. Tanári örökségeként számon tarthatóak irodalomtankönyvei is, valamint a budapesti tankerület 1919 és 1933 között általa megjelentetett értesítői. Sokoldalú munkássága, tudományos és közéleti tevékenysége révén személye megőrzendő örökségünk részévé vált.

w w w

Az 1895-ben született Jausz Bélára halálának közelmúltbeli negyedszázados évfordulója alkalmából emlékezünk. Életútjának meghatározó városai Sopron, Kisújszállás majd Debrecen és Budapest voltak. A budapesti Eötvös-kollégiumi diákság után Debrecenben szerzett tanári diplomát, s ugyanitt bölcsészdoktori oklevelet. Tanulmányai alatt (1928-29-ben) a bécsi Collegium Hungaricumban az osztrák és az európai iskolakultúrát tanulmányozta, iskolákat látogatott Berlinben és Hamburgban. Ez vezette a szakmetodika, az összehasonlító pedagógia irányába. 1919 és 1933 között Kisújszálláson tanár, majd ezt követően Debrecenben a gyakorlógimnázium igazgatója. Emellett az egyetem lektora, később a tanárképző intézet igazgatója. Öt évig a pesti tanárképzőben oktat, majd útja visszavezet Debrecenbe, itt tanszékvezető docens. E feladatkörében kellett újjászerveznie a tanszéket. Kinevezték egyetemi tanárrá, majd 1957-59 között rektor lett.

Különösen sokat foglalkozott a pedagógiai tárgyak korszerűsítésével. "Tanszékvezetése idejére esik a pedagógia szakos tanárképzés, a népművelői képzés megszervezése, a tanárjelöltek gyakorlatának minőségi javítása, a kollégiumi nevelés megreformálása. Az egyetemen - idézem egyik méltatóját - "stílusának eleganciája, fellépésének egész lénye árasztotta a klasszikus római retorika legnemesebb kellékeit: a mondanivaló magvasságát, a választékosságot, a képes beszédet, a szuggesztiót".

Publikációi közül a jelentősebbek: a Maróthi Györgyről, Apáczairól, Comeniusról, Brunszvik Terézről, Kemény Gáborról és a szarvasi nevelőképzésről írott dolgozatai. E szép ívű szakmai karrierhez számos közéleti tevékenység kapcsolódik. 1962-68 között a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai bizottsága és a neveléstörténeti albizottság tagja. 1962-70 között a Tudományos Minősítő Bizottság pedagógiai szakbizottságának elnöke s több hazai és külföldi szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja. 1950-től folyamatosan részt vett a középiskolai tanárképzés újjászervezésében, korszerűsítésében. Tanulmányaiban neveléstörténeti, neveléselméleti és nyelvoktatás-módszertani témákkal foglalkozott. Fő műve a társszerzővel, Ágoston Györggyel írott, 1964-ben megjelentetett Neveléselmélet című kötet.

Közel fél évszázados oktatómunka után, már nyugdíjasként, 72 éves korában választották meg a Magyar Pedagógiai Társaság elnökévé. Simon Gyula, aki a társaság megalakulásától főtitkárként végezte a szervezőmunkát, így emlékezett vissza rá: "kezdeményezőképesség, alkotásvágy, alkotni tudás és nemes ambíció hevítette és mindezt átszőtte a pályához nélkülözhetetlen derű, optimizmus és nagy-nagy emberszeretet". Programalkotó beszédében - amely hosszú évekre meghatározta a társaság működését - annak újjáalakuló ülésén, 1967-ben a következőket mondta: "Az összetartó erő az, hogy valamennyien pedagógusok vagyunk, s ez minőséget jelent. A társaságnak minden eszközt igénybe kell vennie, hogy az elméleti kutatások eredményeit a gyakorlathoz közelítse." Akkor mondta ezt, amikor Simon Gyula ennek fontosságát azzal is hangsúlyozta egy későbbi beszédében, hogy ez volt az az időszak, amikor a pedagógiaelmélet és a pedagógiai gyakorlat úgy elmentek egymás mellett, hogy még csak köszönő viszonyban sem voltak egymással.

Jausz Béla elnöksége hét évig, haláláig tartott. Számunkra ebből az időből örökségként fennmaradt az újjáalakult társaság szakmai és szervezeti fejlődésének első, sikeres periódusa, amely során számos nevelés- és oktatáselméleti, módszertani probléma megvitatására került sor, valamint, hogy a társaság tagjai révén sikerült olyan, az egész országot átfogó pedagógiai szakmai pezsgést indukálnia, amelynek folytatásaként az MPT a szakma, a hivatás elismert, hiteles műhelyévé vált. Munkatársaival, a társaság más vezetővel sikeresen szervezte az országos konferenciákat, a tudományos tanácskozásokat, amelyek új színt, lendületet adtak a hazai pedagógiai közéletnek, és sikeres lett a társaság tevékenységének nemzetközi megismertetése is.

Elnöki tisztségét mély hálával tartotta számon. "A megtiszteltetés, amelyet a társaság biztosított számomra, olyan kitüntetés, amelynek tudatában vagyok és amelyet életmunkám legszebb jutalmának tekintek."

Három egykori elnökünk pedagógiai öröksége olyan szellemi kincs, amelyet nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is őriznünk kell nekünk és a későbbi pedagógus nemzedékeknek. A megemlékező szavak csak felidézni tudják őket, munkásságuk, életük szakmai eredményei azonban bennünk munkálkodnak. Reménykedjünk, hogy az utánunk jövőkben is.

Tölgyesi József

30 év az IQ-vitában

Az Esély 2000 konferencia üzenetéhez szervesen csatlakozó felolvasóülést Vajda Zsuzsanna szegedi professzor kezdeményezte - aggódván amiatt, hogy a feléledő IQ-vitákban a társadalomtudományi nézőpont képviselői "csendben maradnak". Jensen 1998-as új könyvéhez fűztek reflexiókat, saját kutatási eredményeiket mutatták be különböző aspektusból Pléh Csaba és Kovács Kristóf, Kalmár Magda, Csapó Benő, Pósa Lajos és Vajda Zsuzsanna. Az élénk vitában a nevelés, oktatás esélyeiről volt szó, nyíltan a századvég nagy drámájáról: a roma gyerekek iskolázási problémáiról.

A Magyar Tudományos Akadémia kisterme méltó, ám szűk helyszínnek bizonyult. Több mint másfél száz hallgató jött el.

A magyar tudomány napja

Ádám György tartott előadást a TIT konferenciáján A jövő agykutatása: szakadékok áthidalása címmel. A tudomány hetének programjához tartozik elnökünk rendhagyó órája a fővárosi Radnóti Miklós Gimnáziumban.

A tanulás hete

A Magyar Pedagógiai Társaság csatlakozik több szakmai szervezet kezdeményezéséhez: a május 14-18. közt megrendezendő országos fesztiválhoz, melynek "A tanulás hete" a címe. A felnőttoktatás nemzetközi mozgalmában kipróbált tapasztalatok vannak már e kulturális népünnepélyre, a magyar szervezők ezeket kívánják hasznosítani. A felnőttoktatási sajtó március 1-jén ismerkedett meg a tervekkel. Az MPT több tagozata időzített programot erre a hétre, mely az élethosszig tartó tanulás jegyében szerveződött.

Felhívás az Olvasás Éve megszervezésére

Az MKE olvasószolgálati szekciója az NKÖM Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával 2000. október 24-28. között országos tanácskozást szervezett Bakonybélen az olvasás évének előkészítéséről az MKE területi és egyéb szakmai szervezeteinek részvételével. A tanácskozás résztvevői, hazai és határon túli magyar könyvtárosok, a könyvszakma képviselői, olvasáskultúrával foglalkozó szakemberek egybehangzó véleményként fogalmazták meg olvasási kultúránk hiányosságait, elmaradottságát, sőt bizonyos területeken riasztó adatokkal igazolható visszafejlődését, az ebből fakadó társadalmi problémákat.

Olvasási kultúránk fejlesztése érdekében összehangolt cselekvés szükséges az iskolák, a könyvtárak, a könyvkiadók és könyvterjesztők, az irodalmi élet művelői, az egyházak, valamint a különféle civil szervezetek stb. képviselői között. Ezért a tanácskozás valamennyi résztvevője - több európai ország tapasztalataiból kiindulva - fontosnak tartja, hogy a magyar kormány 2001-ben hirdesse meg az Olvasás Évét.

A résztvevők azért tartják jelentősnek az egész nemzetnek szóló program elindítását és az ezzel járó szakmai feladatokat, mert meggyőződésük, hogy ezáltal elindul egy olyan folyamat, mely az olvasási kultúra fejlesztésén keresztül az ember információszerző képességét és a változó körülményekhez való alkalmazkodását szolgálja, valamint az élményszerző olvasással javítja társadalmunk mentális közérzetét.

A tanácskozás résztvevői kérik, hogy az Olvasás Éve programjai mindenütt valósuljanak meg, ahol magyarul beszélnek, olvasnak és írnak.

Az Olvasás Éve céljainak elérése érdekében szükségesnek tartják, hogy a kormányzat 2001-es költségvetésében elkülönített pénzösszeg álljon rendelkezésre, és pályázatok, valamint egyéb csatornák útján jusson el mindazokhoz, akik a programok megszervezésében és lebonyolításában részt vállalnak. Ugyanakkor számítanak a média és a versenyszféra aktív támogatására is.

A könyvtáros szakma a saját eszközeivel örömmel csatlakozik az Olvasás Éve valamennyi programja megvalósításához. Az MPT-t Mudri Zsuzsa, a Dyslexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály tagja képviselte, együttműködést vállaló hozzászólásában kitért a szakosztály sajátos arculatát meghatározó feladatokra is.

A programsorozat nyitánya a 2001. évi könyvhét lesz.

A 95 éves Dr. Kiss Tihamér László köszöntése

Megtisztelő feladat számomra Kiss Tihamér László köszöntése 95. születésnapján. Nemcsak a több mint ötven esztendei ismeretség, barátság köt össze, ami 1943-ban Kolozsvárott Várkonyi (Hildebrand) Dezső Majális utcai Lélektani, illetve a Jókai u. 11. szám alatti Pedagógiai Intézetében kezdődött, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Nevelés-lélektani Intézetének 51. számú Közleményével. A gyermek tárgy- és térszemlélete fejlődésének vizsgálata egyszerű geometriai testeken (Debrecen, 1943) című egyetemi magántanári disszertációjának megjelenésével és vitájával, hanem a hosszú életút igen gazdag, alapos szakirodalmi dokumentációval megírt pszichológiai könyvek és a kétszáznál több publikációjával bizonyított tudományos munkásság, életút, amely a második világháború után is világnézeti, pártelkötelezettség nélkül kizárólag a pszichológia tudományos művelése útján mindig eszményt jelentett számomra. Ebbe közrejátszott az is, hogy a közös iskolai indíttatás, előbb református teológiai végzettség és hivatás lelkiismeretileg is kizárta az érvényesülésnek sokak által gyakorolt útját. Áldott emlékű professzorunk, Várkonyi (Hildebrand) Dezső is példával szolgált ebben, hiszen mint bencés szerzetes elkötelezett volt ugyan, de mindig előbbre valónak tekintette a tudományos igazságot, amiért egyházi feletteseitől rosszallásokat is kapott. Ha most röviden jellemezni akarjuk Kiss Tihamér László életútját, tudományos munkásságát, a pedagógiai szeretetet kell a középpontba helyeznünk, amelyre minden könyvében, publikációjában ráismerünk, amelyre igyekezett ránevelni a felnövő pedagógus nemzedékeket. Imre Sándor mondta és írta a Neveléstan című könyvében, hogy a tanárképzésben legfőbb tárgy a pedagógia, s ehhez hozzá kell tennünk, hogy a pedagógiai pszichológia, nélküle nem lehet senki jó óvónő, tanító vagy tanár.

1991-ben Debrecenben a Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola Könyvtára kiadványt jelentetett meg Kiss Tihamér munkássága címen. Bizalma kitüntetésének veszem, hogy több dokumentumot kaptam tőle, amelyek életútja egyes állomásaira vonatkoznak. Kiss Tihamér 1905. december 28-án született Diósgyőrben, édesapja vasgyári munkás volt, géplakatos és vasesztergályos mester, az ottani ipari iskola "Székely tanoda" műszaki oktatója. Gimnáziumi tanulmányait a miskolci Evangélikus Református Főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait a debreceni Tisza István Tudományegyetem Református Hittudományi Karán, majd a Bölcsészettudományi Karán végezte. Párizsban és Strassburgban volt ösztöndíjas. 1928-29-ben Debrecenben fejezte be egyetemi tanulmányait. Párizsban a Sorbonne-on a Bölcsészettudományi Karon és az École des Hautes Études-ben le Roy, H. Wallon, Delacroix tanítványa volt, de hallgatta a jeles filozófus L. Bruschwieg előadásait, Gilson, Rivaut professzorokat. Mint teológus került Franciaországba, Strassburgba is. Debrecenben a jeles diákok pártfogója Csikesz Sándor volt, aki ugyan "félelmetes" volt a rossz diákok számára, de segítő azokkal, akikben szorgalmat és tehetséget látott. (Miskolcon a Református Főgimnáziumban ilyen volt Vértessy Sándor.) Az 1927-28-as tanév végén és a téli szünetben az Észak-Franciaországban lévő Pas-de-Calais megyében a francia Evangéliumi Missziói Központ megbízásából a Trianon után a Felvidékről és Erdélyből odatelepült bányász- és munkáscsaládok lelki gondozását végezte. Mint teológus ismerte a héber, görög, latin, szír, arámi, etióp nyelvet.

A. Lods professzor, akitől a Sorbonne-on Izrael története című előadásokat is hallgatott, állást és ösztöndíjat kínált fel neki, de a debreceni hittudományi kar nem támogatta ezt a lehetőségét. Még Debrecenben Erdős Károly professzor ösztönzésére a bölcsészkaron Tankó Bélától általános lélektant, Mitrovics Gyulától gyermeklélektant, az orvoskaron pszichológiát hallgatott.

A II. lelkészképesítő vizsga után 1931-ben Sárospatakon vallástanári képesítést szerzett. Így kapott előbb segédlelkészi, majd hitoktatói állást, Szegeden középiskolai vallástanári beosztást. Szegeden az Apponyi Kollégiumban filozófia-pszichológia, pedagógia szakos tanítóképzői tanári oklevelet szerzett. Mint képesített és állásban lévő tanár három alkalommal kapott állami ösztöndíjat külföldi pszichológiai tanulmányútra. 1933-ban a bécsi egyetemre, illetve a Collegium Hungaricumba, Berlinben a Humboldt Tudományegyetemre, ahol általános és gyermeklélektant, mellette állatpszichológiát, tanuláslélektant, karakter- és típuslélektant hallgatott.

Az Egyetemi Lélektani Intézetben Gottschaldt professzor a Környezet és öröklés szerepe az emberi fejlődésben című előadásán ismerkedett meg a vonatkozó kutatásokkal.

Az 1940-41-es tanévre ösztöndíjat kapott Svájcba gyermekpszichológiai kutatómódszerek elsajátítására. Ennek az ösztöndíjnak a hátterében gróf Teleki Pál politikai megbízása állott, aki az antifasiszta hatalmaknak titkos üzenetek átadására adott megbízást. Így került a Rousseau Intézetbe és kapcsolatba Jean Piaget professzorral. Piaget mindjárt bevonta (jó franciatudására tekintettel is) a "4-8 éves gyermekek térészlelése és geometriai testeken elképzelhető síkmetszetek képi reprezentációi fejlődése" vizsgálatába. Ekkor már két doktorátusa is volt: teológiai és bölcsészeti.

A Rousseau Intézetben Piaget közvetlen irányításával végezte munkáját, aminek eredményeit 1943-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Nevelés-lélektani Intézete Közleményei 51. számaként jelentetett meg A gyermek tárgy- és térszemlélete fejlődésének vizsgálata egyszerű geometriai testeken címen mint magántanári disszertációt.

1941 szeptemberétől 1945 augusztusáig Sepsiszentgyörgyön a Református Tanítóképzőben tanított vallást, biológiát, pedagógiát és pszichológiát. 1945. augusztus-december hónapokban a kolozsvári egyetem Pszichológiai Intézetének az újjászervezésére kapott megbízást. Az egyetem pszichológiaprofesszorává kinevezése fejében le kellett volna mondania magyar állampolgárságáról. Ezt nem vállalta, eljött Erdélyből.

A Tiszántúli Református Egyházkerület meghívására 1945 decemberétől 1948 végéig a Református Kollégium Tanítóképző Intézete pedagógia-filozófia tanára volt, 1946-tól igazgatója is. Itt Tóth Béla pszichológussal - szintén Várkonyi-tanítvány - megszervezte az ország első vidéki pszichológiai laboratóriumát, amely aztán gyermeklélektani állomásként működött 1949. december 31-ig, amikor azt a kommunista hatalom felszámolta.

1947-től 1950-ig az összes tanító- és óvónőképző szakfelügyelője volt. 1948 júniusától Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta a debreceni Állami Pedagógiai Főiskola szervezésével, kinevezte igazgatónak. De párttagság nélkül erről a "fordulat éve" után le kellett mondania.

Ezekben az intézetekben meghonosította a svájci "école active" módszert, a genfi Rousseau Intézet pedagógiai irányelveit.

Egy időben ezzel a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen előbb egyetemi magántanárként, majd megbízott szaktanárként tartott előadásokat fejlődéslélektanból és pedagógiai lélektanból. A kari tanács meghívta az egyetem "állandó tagjának". A pedológia elleni támadások őt is érintették, átkerült egy debreceni gimnáziumba, de dolgozott egyetemi külső oktatóként is. 1956-59 között a TIT Hajdú Megyei Szervezete titkára, a pszichológiai szakosztály elnöke volt. 1959-től a tanítóképző intézeteket főiskolai rangra emelték, Debrecenben a pedagógiai és lélektani tanszék vezetését bízták rá, irányította a tanítóképzők gyakorlati oktatását is.

Ismét visszatérhetett a genfi "école active" oktatásmetodikájának magyarországi megvalósításához. 1963-64-ben a debreceni tanítóképzőben meginduló népművelő-könyvtáros szak megszervezője és vezetője. Ekkori munkája A közművelődés lélektani alapjai című könyve. Ezzel párhuzamosan klinikai pszichológusként, majd tanácsadóként dolgozott 1978-tól 1985-ig a Városi Ideggondozó Intézetben, a Felnőtt Ideggondozó és Pszichiátriai Intézetben. Kelemen László, a debreceni egyetem pszichológiaprofesszora felkérte az általános iskolák 1-4. osztályos tanulói körében végzendő gondolkodás-lélektani kutatásokra, amikor is Piaget módszere szerint végezhette ezt az általa jól ismert munkát.

1970-től tíz éven át Debrecenben fejlődéslélektant, életkorok pszichológiáját oktatott, s közművelődés-lélektani előadásokat tartott az egyetemen. 1986-ban átdolgozta és kibővítette a tanárképző főiskolák egységes jegyzeteként A közművelődés pszichológiai alapjai című könyvét. További munkái: A kisgyermek érzelmei, A kisgyermek értelmi fejlesztése az első hat életévben. Lefordította Piaget Az érzelem és értelem összefüggése a gyermek mentális fejlődése folyamán és Érzékelés, észlelés, emlékezés című könyvét, újraírta az Életkorok pszichológiája című könyvet, megírta a Piaget életútja, kutatási módszerei, magyarországi hatása című könyvét.

Piaget munkásságát és szellemét hirdette országos konferenciákon, a növendékeket aktivizáló pedagógiai módszereket népszerűsítette, tudományos tanácsosként is részt vett és vesz a Piaget Alapítvány által Budán létrehozott óvoda munkájában az óvónők továbbképzésében, kapcsolatot tart a genfi Egyetem Pszichológiai Tanszékével, az ott dolgozó, Piaget elméletét továbbfejlesztő és a nevelés-oktatás metodikai innovációjával foglalkozó kutatócsoport munkájával, a genfi "École active de Malagnou" iskolával, a genfi genetikus pszichológiai kutatókkal. Igen gazdag szakirodalmi anyag áll rendelkezésére, amelyek alapján foglalkozik a hazai általános iskola alsó tagozatának tantárgy- és metodikai irányelvei kidolgozásával. Minden publikációját, könyvét és periodikákban megjelent tanulmányait a szakterület - mondhatni - teljes irodalmi dokumentációja jellemzi. (Maga ez az irodalmi anyag is megér egy akár lexikális kiadást is.)

Önmagáról azt vallotta, hogy "életcélom elérésében, hivatásom gyakorlásában mindvégi pedagógus és népművelő irányultságom volt a domináns (...) szerettem az embereket, gyermekeket, ifjakat, felnőtteket egyaránt, személyiségük pozitív sajátosságai kifejlesztését tekintettem mindig fő életfeladatomnak. Szeretem, féltem, hűséggel szolgálom népemet, Széchenyi nemzetnevelő programjával mindig egyetértettem: a kiművelt emberfők sokaságára van szüksége országunknak, hogy boldogulhassunk a világversenyben, a piacokon. Ennek a programnak megvalósításához szakmailag a legjobban felkészültnek és metodikailag hozzáértőnek, hatékonynak kell lennie a pedagógusnak."

Testi és szellemi frissességével ma is irányító a magyar gyermekpszichológusok között. 1997-ben a Magyar Kultúra Napján Szent-Györgyi Albert-díj, ezt megelőzően 1990-ben a Kölcsey-díj mutatja megbecsülését.

Mint barátai és tisztelői szerény megemlékezésünkkel fejezzük ki jókívánságainkat azzal az értékeléssel, hogy élete és munkássága maradandó értéke a magyar tudománynak, a tapasztalati lélektannak, a genetikus-funkcionális lélektani kutatásoknak és irodalomnak. Emberi jellemértékei között kiemelhetjük az ember- és gyermekszeretetet. Élete egy évszázadot fog át, tudományos munkássága messze túlhaladja a sokféle izmusokkal is teli korunkat bizonyságául annak, hogy lehet a változó politikai körülmények között igazi embernek és igazi tudósnak lenni, aki előtt még a politikailag elkötelezett világ is kénytelen tisztelegni. Ilyen meleg baráti, emberi szeretetteljes tisztelgés ez a néhány sor Kiss Tihamér László 95 éve és korunkat is meghaladó tudományos munkássága előtt.

Deák Gábor

Beszámoló a szakosztályok és tagozatok munkájáról

Neveléstörténeti Szakosztály

Két nagy rendezvénnyel zárta az évet. November 23-án Ádám György nyitotta meg a magyar államiság ezredik évfordulójára szervezett, Hagyomány és megújulás a magyar oktatásban című konferenciát az ELTE Tanárképző Karán. Felkai László a művelődési lehetőségek változásairól szólt, Köpeczi Béla Rákóczi Ferenc egyház- és iskolapolitikájáról, Fodor László az erdélyi, kollégiumi iskolakultúráról, Komlósi Sándor 1848/49-re emlékezett, Kelemen Elemér a dualizmus kori népoktatást vizsgálta. Mann Miklós a két világháború közti időszak oktatáspolitikai koncepcióiról, Németh András a hazai reformpedagógiai törekvésekről, Martinkó József a tehetséggondozás történetéről szólt. Másnap Fehér Katalin elemezte a felvilágosodás pedagógiai eszméit, Ballér Endre Nagy Lászlóról, Ladányi Andor Klebelsberg Kunóról és utókoráról, Szabolcs Éva a 19. századvég és 20. századelő német pedagógiájának recepciójáról tartott előadást. Horváth Mátyás a vajdasági magyar iskolák fejlődéstörténetéről, Alabán Ferenc az 1945 utáni szlovákiai magyar szakos képzésről tájékoztatott.

December 6-án (az MTA Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottságával karöltve) A keresztény szellemiség hatása a nevelésügyre témakörben rendezett millenniumi ülést. Kelemen Elemér köszöntője után Jelenits István a kereszténység emberképéről, Ladányi Sándor a protestáns teológiai és pedagógiai felfogásról, Németh András a magyar neveléstudomány keresztény (katolikus) hagyományairól szólt, Pukánszky Béla elemezte a protestáns hagyományokat, Mikonya György a 19-20. századi felekezeti iskolai tankönyvekről tartott előadást. (A programokat az OM és a KOMA támogatta.)

Családpedagógiai Szakosztály

A családpedagógus helye a tantestületben és együttműködése a társszervezetekkel címen hirdettek pályázatot (együttműködve a Családpedagógiai Egyesülettel) s osztottak ki értékes pályadíjakat.

A 2001-et a családpedagógusi kompetenciák és munkakörök védelmében való szakmai fellépéssel kezdték.

Felnőttnevelési Szakosztály

A szakosztály élénk alkotómunkájából az őszi időszakban az OKI-val karöltve, az IIZ/DVV, a TIT és az ADU támogatásával megszervezett Társadalom, gazdaság, globalizáció és a funkcionális analfabetizmus című konferencia emelkedik ki.

Maróti Andor az "új" analfabetizmus természetrajzát elemezte, Gazsó Ferenc keményen ostorozta a mai iskolát - mondván, hogy a benne átadott tudás nem konvertálható értékekhez vezet, Benedek András a globalizálódó világ munkaerő-szükségletének hazai tükörképét vázolta, Gelencsér Katalin a "technokrata" kihívásra adott válaszok kiegészítéseként a "humán" szférák fejlesztéséért szállt síkra. Nemzetközi és hazai tapasztalatokról szóltak Bánfi Ilona és Lada László, nemzetközi programot mutatott be Sz. Tóth János (Magyar Népfőiskolai Társaság). A korreferátumok (Mayer József, Harangi László, Farkas Lászlóné, Nagyné Kiss Mária, Orsovai Szilvia) széles értelmezéssel az iskolázástól a népfőiskolákon át a családsegítő funkcióiig bezárólag gyakorlati példákkal gazdagították az információk tárházát.

Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szakosztály

Októberi ülésén a társasági életet értékelték. Decemberben a Fővárosi Pedagógiai Napokhoz kapcsolódóan a gyermekotthonban töltött szabadidőről rendeztek tanácskozást Bicskén. Hazai Istvánné a fővárosi gyermekvédelemről, Szlatényi György a szabadidő- és diáksportról, Gáspár Károly a gyermekvédelem aktuális kérdéseiről tartottak előadást. Fábry Béla és Kovács Lászlóné tartottak korreferátumot. A rendezvényhez kapcsolódott a fővárosi gyermekotthoni diáksport évzáró ünnepsége is.

A Kisgyermek-nevelési Szakosztály évzáró hírleveléből

"A tavaszi összejövetelen két előadást hallottunk. A bölcsődékben folyó nevelés - a bölcsődék számának csökkenése ellenére - a minőségbiztosítást kívánja alkalmazni nemcsak a tárgyi, személyi feltételek javításával, hanem az alapozó nevelés minőségi megteremtésével. Ezért is örvendetes hír számunkra, hogy a bölcsődei gondozónői képzés a jövőben felsőfokon valósul meg. A nemzetközi kitekintés sok hasznos tapasztalatot adott számunkra.

Az MPT Esély 2000 őszi konferenciájára való felkészülés érdekében a kollégák közül néhányan állásfoglalást készítettek az iskoláskor előtti nevelés esélyeinek érdekében. A konferencia előkészítő munkálataiban és a konferencián aktív kollégáink képviselték a szakosztályt.

Sajnálattal, fájó szívvel búcsúztunk Mészáros Vinczéné Zsóka nénitől szeptemberben.

Megjelent a tervezett bibliográfiánk Ajánló címmel 2000 szeptemberében. Az ingyenes kiadványhoz az óvodák a megyei, fővárosi, illetve kerületi szolgáltatókon keresztül, a bölcsődék pedig Rózsa Judittól a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet útján juthatnak.

Októberben került sor a Magyar Bölcsődék Egyesületének szervezésében a III. Bölcsődei Kongresszus megrendezésére. Szakosztályi tagjaink is előadást tartottak. Itt is szó volt az OECD-vizsgálat előzetes tapasztalatairól."

A szakosztály felhívásában elméleti és gyakorlati szakemberek írásait várja Az iskoláskor előtti nevelés az ezredforduló bölcsődéiben és óvodáiban témában. Célja, hogy a vitás kérdések napirendre kerüljenek, a jó gyakorlati tapasztalatok közkinccsé váljanak, szakmai konzultáció alakuljon ki. Gyakorlatot segítő, megoldásra váró szakmai elemzéseket várnak. A szabad témaválasztás lehetőséget nyújt arra, hogy az iskoláskor előtti nevelés sokszínűségébe betekinthessünk. Tervezik, hogy a beérkezett írásokat szakemberekkel megvitatják és nyilvánosságra szeretnék hozni a szakmai lapok hasábjain, valamint a szakosztály ülésein. Első szakmai napjuk 2001 novemberében lesz. Ennek érdekében 2001. május 30-ig várják az írásokat. Postacím: Villányi Györgyné, 1112 Budapest, Brassó út 1.

Mozgalompedagógiai Szakosztály

Széles együttműködésben a kisegítő karhatalom történetéről szerveztek emlékező beszélgetést. Az antifasiszta ellenállás fedőszervezetének egykori tagjai is megjelentek.

Szomatikus Nevelési Szakosztály

Széles körű társadalmi összefogással szerveztek konferenciát Pedagógiai-szociológiai vizsgálatok tapasztalatai a tanárképzésben és a tanulók, sportolók motoros felkészítésében címmel. Ádám György megnyitója után a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara és más felsőoktatási intézmények kutatócsoportjai adtak számot kutatásaikról (így az egyszakosság-kétszakosság kérdéseiről, a sportági képzésről, az iskolák ellátottságáról, a testnevelés tantárgy NAT utáni pozíciójáról, a preventív szemléletű iskolai testnevelésről, a barcelonai olimpia tapasztalatainak a birkózás sportágban való alkalmazásáról, az egészségnevelési programok módszertani különbségeiről, magyar- és bajorországi gyakorlati képzés összevetéséről, az iskolai leánytorna-oktatás sajátosságairól. Az edző-sportoló interakcióról az immanens sportágakban, a falusi turizmusról, a labdarúgó szurkolók rendbontásairól, a barcasági téli sportokról, a civil társadalom fejlődéséről, a hátrafelé történő leérkezésből végrehajtott mélybeugrás kinematikájáról és kinetikájáról. Győri fittségi vizsgálatokról, a fittségmérés dimenzióiról, egészséges és sérült gyermekek járásának összehasonlításáról, gyógytornászok foglalkozási ártalmairól, a reakcióidőről, a pedálfordulat szórásáról, a merev test szögsebességének kísérleti úton történő meghatározásáról, a labdabiztonság megítéléséről, az óvodáskori mozgáselképzelésről, az alsó tagozatos próbarendszerről, a női versenyzők teljesítménytendenciáiról a ciklikus sportágakban, a teniszmérkőzések számítógépes elemzéséről, a kézilabdázók dobáspontosságáról a tanári szakra jelentkezők teljesítményében, a röplabdázásból felvételizők technikai hibáiról.

Vizuális Nevelési Szakosztály

A vizuális nevelés szakembereinek igazi, színpompás demonstrációja volt a balatonfüredi országos konferencia, melynek szervezéséből a szakosztály is kivette részét. Balogh Jenő, a szakosztály alapító elnöke, a vizuális nevelés reformjainak mestere immár csak jelképesen lehetett jelen a rendezvényen, a tanítványok hűséggel és tevékenysége aktualitásának emlegetésével idézték emlékét. A gazdag programból kiemelkedett Szűcs Tibor, Bálványos Huba, Pázmány Ágnes, Környei Ferencné, Czakó Kálmán Dániel, Ádám György előadása. Hámori József akadémikus, agykutató tanítványával képviseltette magát.

A szakosztály programjában változatlanul hangsúlyosak a klubszerű összejövetelek, tárlatlátogatások (ebből is kiemelkedik a Tölgyfa Galériában megrendezett tantárgytörténeti kiállítás kollektív megtekintése). Jelentős esemény volt a megemlékezés az alapító mesterre, Balogh Jenőre, a Környeiné Gere Zsuzsa irányításával készülő képességtérkép vitája. A szakosztály kiemelt együttműködő partnere az MROE.

Neveléselméleti Szakosztály

A szakosztály tevékenységében fontos mozzanat a békéscsabai tanítójelöltek aktivizálása, nemkülönben az együttműködés a csíkszeredai kollégákkal. Ennek jegyében 2001-ben a felsőoktatás, a tehetséggondozás, kollégiumi nevelés, a lifelong education, az értékrend kérdései állnak középpontban. A tudomány napján kiemelt programot szerveznek.

A tagozatok tevékenységéről

Az Általános Iskolai és Gimnáziumi Tagozat legutóbbi ülésén nem tűzött ki tudományos napirendet, a szervezet sorskérdései álltak középpontban téli ülésén, mindenekelőtt az, miképpen lehetne aktivizálni, érdekeltté tenni a szakosztály népes, ám - úgy tűnik - fáradó, sok munkával terhelt tagságát.

A Csongrád Megyei Tagozat aktívan részt vett a szegedi Rókus Iskola jubileumi rendezvényén. 70 évvel ezelőtt itt adták át ünnepélyesen a Klebelsberg-program 5000. tantermét. Veszprémi László szekcióülést vezetett.

A Bács-Kiskun Megyei Tagozat munkájának élénkítése érdekében kapcsolatokat keresett a kecskeméti főiskolával és a megyei pedagógiai intézet új vezetésével. A tagozat tagjai követve a választmány kollektív gondolkodását, az adott tematikához gyűjtöttek és továbbítottak információkat. Erős a kapcsolatuk a szakképzés szervezeteivel, így a társaságon belüli Szakképzési Szakosztállyal is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozat szervezeti egységességét is megtartva területi szerveződésben, munkacsoportokban tevékenykedik. A tagok a területi csoportokban aktívan dolgoznak, a közös, tagozati rendezvényeket különböző okok (nem utolsósorban anyagiak) miatt a regisztrált tagság csak mintegy 30%-a látogatja.

A munkacsoport vezetői: Kazincbarcika és körzete: Csontos Jánosné; Ózd és körzete: Demeter Sándor; Sajószentpéter és körzete: Székelyné Drahos Mária; Edelény és körzete: Gergely Zoltánné; Miskolc: Tirpák Andrásné, Czakó Dániel; Abaúj: Kristóf Lajosné.

A megye egészére kiterjedő rendezvények, tagozati ülések témái voltak a kistérségi együttműködés lehetőségei és haszna; a közoktatási ellátási körzet munkája; a tehetséggondozás lehetőségei a pedagógiai folyamatban.

A munkacsoportok által szervezett tevékenységek: a minőségbiztosítás intézményi rendszere; igazgatóhelyettesek találkozója; tudomány napja, gyermekjólét, gyermekvédelem a törvény és gyakorlat tükrében; pszichésen sérült gyermekek nevelése; informatika az oktatásban; pedagógiai szakmai napok; "Szeretetfürdőben"; minőségbiztosítás az óvodában; bemutató foglalkozások az óvodában.

A tevékenységi formák előadások, műhelymunka, tanácskozások.

Szakmai kapcsolatokat tartanak fenn a Megyei Pedagógiai Intézettel, a KEK-ekkel, az igazgatói munkaközösségekkel.

Az MPT megyei tagozatának rendezvényeiről a helyi sajtó (Észak-Magyarország, Déli Hírlap) több esetben beszámolt.

Kristóf Lajosné beszámolója nyomán
Borsod Műhely

A kisiskolák sorskérdéseiről rendeztek kihelyezett ülést Mályinkán. A címadás nem véletlen. A helyi iskola sorsáért kong a vészharang. A résztvevők megoldásokat kerestek. Egy hétre rá együttműködve az ÖTATE-vel ugyanitt Lezsák Sándor parlamenti bizottsági elnököt látták vendégül, aki rendhagyó történelemórát tartott.

A műhely módszertani kötetét a Bíbor Kiadó adta ki (Honismeret - életmódprogram az általános iskolában).

A Kisiskolák sorskérdései című fórum arról szólt, milyen lehetőségük van az eredményesen működő, de a csökkenő gyermeklétszám miatt haldokló iskoláknak. Mályinkán a kényszerhelyzetben lévő önkormányzat az intézmény átszervezését tervezi. Az intézmény tanulóinak munkáiból készült kiállítás reprezentálta az iskolában folyó nevelő-oktató munka színvonalát, eredményességét. Az iskola furulyakörének bemutatkozása után Győrfi Lajos bácsi versének sorai kalauzoltak a helyszínül szolgáló csodálatos természeti környezetben található kis faluban.

A rendhagyó fórumon részt vettek azok az intézmények, szervezetek, melyek közösséget vállaltak a helyszínül szolgáló kisiskolával s rajta keresztül a hasonló sorsú intézmények gondjaival, s készséget tanúsítottak az együttgondolkodásra, kiútkeresésre.

A fórum vezetője Trencsényi László, az MPT főtitkára volt. Részt vettek az ÖTATE alelnökasszonya, Juhászné Kmetz Katalin, a baktakéki Általános Iskola igazgatója, az iskolaotthonos formát jól ismerő Restyánszky Lászlóné, a szomszéd települések közül a tardonai Jókai Mór Általános Iskola vezetése, a régió kisiskolái közül Szuhakálló, Izsófalva, Szuhogy képviselői, a városi iskolák közül az Újvárosi- és a Dózsa György Úti Általános Iskola képviselői. A helyi vezetés részéről jelen volt Mályinka község polgármestere és önkormányzati képviselői, valamint a szülői munkaközösség tagjai. A szakma vezetés oldaláról jelen volt a B.A.Z. Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa, a Felsőzsolcai, Kazincbarcikai Közoktatási Társulás képviselői, a honismeret-életmód munkaközösség vezetője, Kissné Király Piroska, illetve Cs. Kovács Ágnes, aki honismeret jellegű munkáival is ismert a megyében Apáczai kiadós munkássága mellett, valamint a Miskolci Szülői Egyesület képviselője.

Mi is történt valójában a községben? A rendszerváltás után önállóan működni kezdő intézmény a tanulói létszám gyors fogyása következtében jó nevelő-oktató munkája ellenére sem képes tovább folytatni küzdelmét, biztosítani tanulóinak azt az alapvető jogot, hogy a szülőhelyükön fejezhessék be az alapozást nyújtó (s nemcsak tudást, de az életét is jelentő) általános iskolát.

Az intézmény nevelőtestülete felelősséget érezve sorstársai iránt az MPT Borsodi Műhelyével egyetértésben kíván segíteni úgy, hogy optimális megoldást keres a jelen lehetőségei között.

A fórum három lényeges témát vetett fel: 1. Helyzetelemzés (oktatáspolitika). Az iskolarendszer és a magyar sajátosságok. 2. Lehetőségek a fennmaradásra (pályázatok, innovációs lehetőségek). 3. Megoldási módok a jövőt illetően (intézményfenntartó, feladatorientált társulások létrehozatala, körjegyzőség, iskolaotthonos intézményi forma, AMK).

Mihály József, a község polgármestere sajnálattal elemezte a magyar közoktatási rendszer ellentmondásait, a magyar közigazgatási problémák okozta nehézségeket. 1992-ben, mint elmondta, a falu azért kapott pénzt, hogy iskolát létesítsen, 94-től pedig arra inspirálják, hogy a jól működő és jól felszerelt infrastruktúrával rendelkező intézményt zárja be (sorozatos nyertes pályázatok alapozták meg az előbbieket). Nem lát stratégiát, melynek keretei hosszabb távra lehetővé tennék az önkormányzati tervezést, mint egy-egy kormányzati ciklus. Az a falu, amelyiknek nincs iskolája, egyháza, óvodája, az fokozatosan elhal. Ez minden ilyen nehézségek közé kerülő magyar településre érvényes. Ez a helyzet pedig lehetetlenné teszi, hogy a falu életteret alkosson. A gazdaságpolitika megakadályozza a kis önkormányzatok számára, hogy megadják gyermekeiknek a nyugodt, szülőhelyen történő iskoláztatást. Elmondta, szinte lehetetlen megmagyarázni a falu elöregedő lakosságának, hogy a jövőt kell feláldozni, amikor inkább járdát vagy a világítás korszerűsítését vállalják az iskola itthon tartása helyett.

Tóth László, a falu lelkipásztora, aki képviselő is, és pedagógus felesége révén ismeri az iskola gondjait, örömeit, szomorúságát fejezte ki amiatt, hogy az emberekben hatalmasra nőtt a pénz szerelme, s az emberi értékek s maga az ember kirekesztett lett.

A helyi iskola hatékonysága, a jól megismerhető hozzáadott érték kevésnek bizonyult a pénzt középpontba helyező társadalomnak. Jó lenne, ha az oktatási kormányzat eldöntené, mi az érték! A fórum résztvevői górcső alá vették az intézmény esetleges lehetőségeit. Ötletbörze-szerűen a továbbélés néhány alternatívája fogalmazódott meg. Pályázatok, erdei iskola helyben, turizmus és iskola kapcsolata, a tiszta hegyi levegő, nevelőszülői hálózat kialakítása, csereüdültetés, teleház, felnőttoktatás, iskolai alapítvány stb.

Született néhány megoldási javaslat: alsó tagozat helyben, felső tagozat társulásban, helyben megteremteni a tanulók számára a délutáni tanulás, művelődés lehetőségét, illetve délutáni szakkörökkel biztosítani a helyhez való kötődést, társulási szerződés tisztességes megalkotása, konkrét feladatok rögzítése a tanulók jogainak védelmében, tagiskola stb.

Nincs, aki felvállalja, hogy mi lesz az itt felszabaduló, jól képzett, munkájukat magas fokon végző nevelők sorsa. Ez rövidesen országos problémaként is jelentkezni fog (más okból bezárt vagy összevont intézmények, kerettantervi óraszámok, óraszámemelés...). A tudás, a megbecsülés egyre inkább háttérbe szorul, s bár szakmai hivatástudatuk, gyermekszeretetük, értékőrző humánumuk még erőt ad, a jövőjük kilátástalan. Velük mi történik, ha koruk miatt az elhelyezkedésre nem is gondolhatnak? Mi történik, ha egészségi állapotuk már nem engedi meg, hogy új életmódot tanuljanak? Mi történik, ha munkájuk az életük, s ennek megvonásával az élettől fosztják meg a pedagógust? Mikor merik végre kimondani, hogy a mi felszabaduló bérünk lesz alapja a pedagógusok bérfejlesztésének? Gondolnak-e közben azokra a gyerekekre, nevelőkre, akiknek ez a bőrére megy? Mindez valóban sorskérdés!

Az egyre szorítóbb gazdasági mutatók miatt a kisiskolák óriási problémája, hogy meddig tudnak önkormányzatuk finanszírozásával fennmaradni. A téma nem szűkül le intézményi szintre, hiszen a kis falvakban még mindig az iskola képviseli a kultúra jelenlétét.

Részletek Pál-Kutas Dénesné, a Borsodi Műhely Szakosztályának vezetője,
iskolaigazgató, közoktatási szakértő beszámolójából

 

A Nógrád Megyei Tagozat a városi önkormányzat támogatását élvezi, a városi civil szervezeteket bemutató kiadványban is szerepel, és 2000-ben létszámának nyolc fővel való gyarapodását könyvelte el. Érdeklődés kísérte a minőségbiztosítási és a gyermekvédelmi előadást. A felnőttoktatás iránt kisebb volt az érdeklődés.

2001-ben a megyei pedagógiai napokon való részvételt helyezik előtérbe, részt vesznek a város oktatáspolitikai koncepciójának társadalmi-szakmai vitájában.

A Veszprém Megyei Tagozat jó kapcsolatokat tart a helyi egyetemi és akadémiai testületekkel, több felolvasóülésre került sor az iskola belső világáról, az OKÉV-ről, a helytörténeti ismeretekről, az iskolai évkönyvekről, a pedagógusjelöltek gyakorlati képzéséről. A tervek közt az értő olvasás, Brusznyai Árpád-emlékülés, felsőoktatás-történeti tanácskozás s a minőségbiztosítás problematikája szerepel.

A Kollégium 2000 zárórendezvényén Széchy Éva társasági alelnök tartott előadást.

Konferencia az iskolák és a civil szervezetek együttműködéséről

A Magyar Pedagógiai Társaság elnökségének megbízásából 2000. november 10-11-én részt vettem a Nagyító Alapítvány rendezvényén Szegeden, a Piarista Gimnáziumban. A szervezet 1995-ben kezdte el a program megvalósítását - németországi példa alapján - fiatal diplomások, tanárok, teológusok, szociális munkások, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók közreműködésével, szervezőmunkájával a hétvégi bentlakásos képzésben részesülő középiskolásoknak. A Szegedtől mintegy 10 km-re lévő Domaszék Zöldfás Iskola üresen maradt épületében középiskolások számára az oktatási rendszer hiányait pótolva működik a Nagyító Alapítvány.

A program szervezői fontosnak tartják a személyiségformálást, a fiatalok társadalmi érdeklődését kívánják felkelteni, felelősségtudatukat, társadalmi elkötelezettségüket szeretnék serkenteni. Előadásokat tartanak önismeret, kommunikáció, szenvedélybetegség, szerelem, párkapcsolat, reklám, esztétika, tolerancia, politika témakörökben. Az Oktatási Minisztérium és a Dugonics András Piarista Gimnázium támogatásával mintegy 150 résztvevő gyűlt össze és igen nagy érdeklődést tanúsított a témák iránt.

Jelenits István piarista rendfőnök Emberkép az ezredfordulón címmel mutatta be a modellszerű, a szociológiai és a gazdasági emberképet, összevetette a keresztény emberképpel. Felvázolta a felelősséggel tartozó embertípust, benne az örök nyugtalanság, a valami érzése és az azonnal továbbhaladás, továbbmenés dialektikája fogalmazódott meg. Kifejtette, hogy a keresztény embernek nemcsak tilalmakra, hanem biztatásra, szeretetre, védettségre van szüksége. Erre összpontosítva fejezte ki mondandóját.

Tőkéczki László történész először felvázolta a civil szervezetek megjelenését az európai társadalmakban. Kiemelte, hogy a szabadságnak a renddel kell párosulnia. Sajnos világszerte tapasztalható a végig nem gondolt rendszerek negatív hatása. Óvott a túlságos liberalizmustól, és tartalmasan szép keretet adott a konzervatív keresztény embereszménynek.

Bagdy Emőke nagy sikerű előadást tartott a személyiségfejlesztés pszichológiai megközelítéséről. Abból az elvi tételből indult ki, hogy, a "túlénesedés" nagy arányban dominál világszerte a társadalomban. Az a kölcsönösségi viszony, amely az "én" mellett a "te-mi", ezáltal a közösségi kapcsolat középpontba állítására irányul, kell, hogy meghatározza igazán a személyiségfejlesztés főbb irányait. Idézi és kifejti egy amerikai szociológus megfogalmazását, amely szerint túlzott mértékben eluralkodik a hedonizmus a társadalmakban: a tedd, vedd és az edd szavak, erkölcsi fogalmak körét fejti ki bővebben. Szükség van arra, hogy a tradíció által kialakított érték, erkölcs, hagyomány együttesen hasson a társadalom makro- és mikrostruktúráira.

Zsolnai Anikó, aki a Nagyító-program kialakításában is részt vesz, bemutatta azokat a módszereket, amelyekkel a hétvégi bentlakásos képzés keretében eredményeket érnek el.

Vikor Csaba a Nagyító-program alapítványi elnöke méltó keretben vezette le a kétnapos konferenciát.

Veszprémi László
Független gyermekszervezetek

A Mozgalompedagógiai Szakosztály levélben reagált a Népszabadság szeptemberi írására. A levelet a lap nem közölte, ezért e helyütt adjuk közre.

Örömmel olvastuk Rudas Péter és Serfőző Melinda hasonló című írását a tanévnyitó számban. Fontos, hogy az iskolaév kezdetével összefüggésben adott a lap - hiteles! - információt a két nagy gyerek- és serdülőszervezetről, ezzel jelképesen üzenve az iskoláknak, hogy nevelőpartnereket találnak bennük. Ezért is fontos, hogy világossá tette: a szóban forgó szervezetek, a cserkészek is és az úttörők is politikamentesek, s alkotmányos nevelési célokat szolgálnak. Hiányérzetünk mindössze egy: a két valóban jelentős szervezet mellett további gyerekszervezetek működnek a pluralizmus jegyében. Említést érdemel a Magyarország Felfedezői Szövetsége, a Zöld Szív, a Fiatal Sasok Országos Egyesülete, 4H Klubok Magyarországi Szövetsége, Gyermekbarátok, Szent László Szövetség, Örökség Népművészeti Egyesület stb. Ha a sajtó csak a két "nagyról" beszél, akkor egyfelől hátrányos helyzetbe hozza "árnyékukban" a többit, másfelől akarva-akaratlan a gyermekmozgalmakat is két pólusra rendezi a közvélemény előtt. Holott a gyermekszervezetek éppen ezt nem akarják.

Laurenszky Ernő, a Magyar Pedagógiai Társaság
Mozgalompedagógiai Szakosztály elnöke
A számítástechnikai "tartalomiparról" az MPT Didaktikai Szakosztálya képviseletében

A "tartalomipar" konferencián sok érdekeset és hasznosat hallottam. Hiányzott azonban az adatbázisok és az internet iskolai felhasználása. Először arra gondoltam, hogy ez azért van, mert az informatika más részterületéről szól a konferencia, de végül is úgy érzem, nem ez a helyzet. Valószínűleg kifelejtődött az iskola, annak csak egyetlen aspektusa volt jelen, a távoktatás. A szokásos keretek között működő közoktatásról nem volna szabad megfeledkezni.

Új ismeret volt számomra, hogy az internetet ma már többnyire az üzleti élet szempontjai alapján, üzleti céllal, illetve állami, kormányzati intézmények közigazgatási ügyintézési céllal, illetve állami pénzen a kultúra védelmében, az egy-egy nemzetről a világban kialakuló kép javítása érdekében (pl. múzeumok, nemzeti könyvtárak) töltik fel információval.

Az iskolai tanításnak alkalmazkodnia kell ehhez a változáshoz. Az egyes felhasználók saját magukról közölt információinak mennyisége nem csökken, viszont arányaiban egyre kisebb lesz az üzleti, kormányzati tartalom mennyiségéhez képest. Az informatikai tanártovábbképzéseken általában a tanárok által készítendő oktatási célú honlapok előállítása az elérendő cél. Ennek kell, úgy látom, megváltoznia. A tanároknak elsősorban azért és úgy kellene weblapokat készíteni, mint az általános iskolásoknak verset írni házi feladatul - vagyis azért, hogy jobban megértsék a "profik" által készített művek, honlapok, CD-ROM-ok sajátosságait, képesek legyenek azokat szakszerűen elemezni, alkalmazni. Az iskolák az informatikának ezen területén is a szakszerű, hatékony alkalmazást tanítsák a közoktatásban, és csak kisebb arányban készítsenek föl a későbbi szakképzésre.

A "tartalomipar" gondoljon az iskolára. A tanítást szolgáló anyagoknak a tantárgyi ismereteken túl magát az eszközhasználatot kellene elsősorban tanítania, ehhez támogatni kellene az iskolák, a tanárképzés ilyen irányú tevékenységét. Ösztönözni kellene az oktatás résztvevőit az internet használatára, ehhez, mint a tanítás egyéb formáiban, eleinte külsődleges motivációt is fel kell használni. Néhány javaslatom:

Legyenek olyan kedvezményes akciók pedagógusoknak, amelyet kizárólag az interneten hirdetnek meg, kizárólag e-mailben lehet jelentkezni rá, és maga a kedvezmény nem informatikai jellegű dologra vonatkozik (pl.: szakkönyvek, kedvezményes utazás stb.).

A tanulóknak legyen lehetőségük félévenként és tantárgyanként egy internetes házi dolgozat beadására, amelyre vagy jó jegyet kapnak, vagy semmit. A technikát már ismerő tanulóktól komolyabb tartalmat lehetne elvárni, a többieknél a jó szándékot jutalmazni.

Lehetne ösztönözni az egyetemista, főiskolás hallgatókat, hogy e-mailben levelezzenek. Aki olyan rokonával, ismerősével levelezik, aki a munkahelyén nem használ internetet, könyvtárat vagy internetkávézót vesz igénybe, pályázhasson kedvezményekre a főiskolákon, egyetemeken a soron kívüli gépidőigénylést illetően.

A konferencián azt tapasztaltam, hogy a részt vevő szakemberek segítőkészek, komolyan veszik a felhasználóbarát szemléletet. Erre lehetne támaszkodni, talán szponzorokat is szerezni. Szívesen foglalkoznék olyan kérdésekkel, hogyan lehetne a középiskolákban meglévő, hálózatra kötött számítógépeket intenzívebben használni, nemcsak azért, mert ennek közvetlen oktatási haszna lenne, hanem azért is, mert a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi szerep miatt szükséges lenne Magyarországon az értelmes internethasználatot az iskolában gyakoroltatni azokkal a tanulókkal is, akik maguktól nem ülnek gép elé. Szerintem a "teleházak", a közkönyvtári informatikai programok tevékenységéhez az iskolarendszernek is csatlakoznia kellene.

Munkácsy Katalin, Didaktikai Szakosztály
Könyvekről, kiadványokról

Tanítóim címmel gyűjtötte egybe emlékeit Tatai Zoltán, egykori veszprémi népi kollégista, közgazdász, az MPT Makarenko Munkabizottságának tagja. A könyv támogatói segítséggel jelent meg.

Honismeret - bíborban. A Borsod Műhely évtizedes munkásságát örökítette meg a Bíbor Kiadó. Honismeret-életmód elnevezésű integrált tantárgyuk, oktatási programjuk módszertani gyűjteményét adta ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Tagozat - hagyományaihoz híven - a Társasági Füzetek sorozat keretében adta közre Tanterv-Iskolaszerkezet-Műveltségfelfogás - 400 éves a Ratio Studiorum alkalmából című kötetét. Szerk. Kovátsné dr. Németh Mária.

Kiss Ferenc, tapolcai tagtársunk, a megszűnt Megújuló Iskola Szakosztály örökifjú "utolsó mohikánja" sokszorosított füzetbe gyűjtötte írásait Útkereső próbálkozások egy tanári pálya tükrében címmel. Ebből közöljük recenzióját szolidaritással szervezettársunk, a Kemény Gábor Iskolaszövetség iránt is. Bízunk benne, hogy az Embernevelést is újra olvashatjuk a közeljövőben.

Kiss Ferenc: "Légy" a zsákutcában

Reflexiók az Egy s más az iskoláról című kötethez (Embernevelés Kiskönyvtára 8. K. G. I. Szentlőrinc, 1998. Szerk.: Kocsis József)

A haladás, az előrelátás fékező korlátai, akadályai a teljesen nyitott úttesten is szedhetik áldozataikat. A "zsákutcának" megvan az az előnye, hogy a falba ütközés elkerülése végett visszafordulásra kényszerít, visszavezet bennünket a kiindulóponthoz. A nyitott úttesten haladót az úttest vonulata nem kényszeríti visszafordulásra, ezért az esetleges "eltévedés" végzetes is lehet - nem találjuk, amit szeretnénk, de már a kiindulópont is elérhetetlen számunkra.

Az "eltévedés" nem minden esetben következik be. Biztonságérzetünk három tényező összjátékán múlik: 1. A megtett útszakaszok során szerzett tapasztalatok ("múlt"). 2. A valahová tartozás mértéke ("társaság"). 3. Világítási viszonyok állapota ("reflektor"). Az óvodáskorú kisgyermek felnőtt kísérete ("társaság") nélkül elcsatangol, mert nem rendelkezik "múlttal". A sötét útszakaszok még a legtapasztaltabb embert is eltéríthetik céljától ("reflektor" hiánya).

A "légy" számára egyféle "zsákutca" létezik, a szűk nyílású palack. A tapasztaltabb, nagyobb "múltú" légy könnyebben megtalálja a palack kijáratát, mint tapasztalatlan "társai", de a hőstett végrehajtása, kijutás a palackból a társakat is próbálkozásra serkenti. "Reflektor" nélküli környezetben még a légy is bent reked a "zsákutcában".

A folyóiratok világában is találkozhatunk zsákutcákkal, csapdákkal, útvesztőkkel. Külön csapdát, "zsákutcát" rejt magában az elméleti folyóiratok terjedelmes volta (Új Pedagógiai Szemle, Köznevelés, Iskolakultúra, Magyar Pedagógia, Új Katedra), szembeállítva a gyakorlati (módszertani) folyóiratok szűkös terjedelmével (Módszertani Közlemények, A Biológia Tanítása, Rajztanítás). Az alkotókedvet serkentő, gyermekalkotásokat publikáló folyóiratok (Pajtás, Kisdobos, Ezermester, Kincskereső...) világa élesen elkülönül az iskola világától - mintha az alkotó gyermek nem is egy adott iskola növendéke lenne, hanem valamilyen "ezermester", "kincskereső" iskolai osztályba tartozna.

A "zsákutcák" kusza szövevénye közötti eligazodásban segít az 1989-ben, a négy évtizeden keresztül (1949-1989) sötét palackba kényszerített Embernevelés újraindítása. Eredeti vállalt szerepköréhez (1945-48) méltón nem kimondottan elméleti, de nem is módszertani folyóirat, hanem a kettő közötti nagy- és kiskapukat nyitogató, "zsákutca" nélküli átjárást biztosító összekötő híd szerepét tölti be. E cél érdekében tanulmányokat közöl, betekintést nyújt az embernevelés műhelyeibe, műhelysarkokba, ismerteti az új pedagógiai törekvések elméletét és gyakorlatát, beszámol az iskolák, iskolaszövetségek életéről, megszólaltat alkotó pedagógusokat, ápolja az örökséget, eszmecserét biztosít. "A gyermek is ember" pedagógiai szemléletét a diákok alkotásaival illusztrált példányszámok támasztják alá.

Tapasztalatok szempontjából az Embernevelés olyan "légy", amely már tíz éve "röpköd", tehát "múltja" van.

Az emberi kapcsolatok kiépítésének is megvannak a maga buktatói, "zsákutcái", mint a kapcsolatteremtést szolgáló rendezvény tervezett időpontja, nem megfelelő mindenki számára, az egyeztetések költséges műveletek, az útiköltség magas, az egymás felé közeledésnek útját állhatja a pénzhiány...

Ezen tények indokolják, sürgetik a tájékozódási pontok ("reflektor") mielőbbi megtalálását. A lapos pénztárca, az időhiány, a rohanás arra kényszerít minden diákot, szülőt, pedagógust, hogy a boldoguláshoz szükséges információkat a televízió képernyőjén, lakóhelye könyvtárában, munkahelyi környezetében keresse és találja is meg. Ilyen körülmények között hogyan juthatna el az Embernevelés az ország legkisebb településébe is, ha nem egy jól kiválasztott "reflektor" közvetítésével? Az Embernevelés szerkesztősége sem tehet mást, mint közvetítő hírvivő segítségül hívja a televízió képernyőjét, illetve olyan szerkesztőségeket, amelyek kiadványai megtalálhatók még a legkisebb település könyvtárában, iskolájában is. A közvetítő hírvivő segítség hiánya miatt még a legelterjedtebb lap, a Köznevelés sem pótolhatja a szakmai nyilvánosság egészét, nem értesülhetnek belőle pedagógusok, szülők, diákok az immár tízéves Embernevelés születésnapi meglepetéséről, a tíz év lapszámaiból szerkesztett antológia megjelenéséről, a Kemény Gábor Iskolaszövetség mibenlétéről, törekvéseiről.

"Reflektor" nélküli sötétségben még a legtapasztaltabb "légy" is képtelen a palackból kiszabadulni. Pedig érdemes volna, tanúsítja ezt a tíz év elé tükröt tartó szép és olvasmányos antológia is: az Egy s más az iskoláról.

Megjelent egy könyv: egy nem "akármilyen" tíz év nem "akármilyen" krónikája. Tud róla valaki?

Emlékkönyv Gyulai Ágost jubileumára - Esszégyűjtemény 1946-ból. Szerkesztette: dr. Lányi Katalin. Budapest, 1999, Eötvös József Könyvkiadó.

Erre a nem mindennapi kötetre három szempontból kívánom felhívni mindenkinek a figyelmét, aki tagja a Magyar Pedagógiai Társaságnak, vagy gondolkodásában közel áll a Társaság törekvéseihez, vagy egyszerűen: érdeklődik a magyar nevelésügy múltja, ezen belül a Magyar Pedagógiai Társaság szerepe iránt.

Először: Minden, könyvet szerető ember számára különleges élményt jelenthet az, hogy egy nemes célkitűzésű testület választott és hosszú időn át funkcionáló vezetőjétől úgy búcsúzik - annak lemondásakor -, hogy a testület tagjai kéziratos tanulmányokból, cikkekből összeállított kötetet nyújtanak át a távozónak. Ez a bennünket közelről érintő mondanivalókon és tanulságokon túl, könyvtörténeti, könyvészeti szempontból is ritkaság.

Másodszor: Társaságunk 2000. október 20-án Győrben tartott választmányi ülésén nagy hangsúlyt kapott, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság történetét, hagyományrendszerét, folytonosságát tudatosítsuk; sem egyes korszakok, személyek egyoldalú értékelése, sem teljes elhallgatása nem vezet az egészséges kontinuitáshoz, amely nélkülözhetetlen a jelen pontos megítéléséhez, különösképpen az új és újabb nemzedékek körében. Örömmel regisztráljuk, hogy ezen a győri ülésen köszöntötte a Társaság azokat a tagjait, akik 2000-ben "jubileumra alkalmas" életévet töltöttek be. Ajándékul éppen az itt ismertetett könyvet kapták. Jó példa ez arra, hogy vállaljuk azt a hagyományt, amelyet a Gyulai Ágost-emlékkönyv elkészítésének és átadásának gesztusa kifejez.

Harmadszor: Aki kicsit is ismeri a 20. század első felének, közepének sajátosan magyar szellemi áramlatait, azonnal észreveszi, hogy a kötet szerzői - a Magyar Paedagogiai Társaság jelentős személyiségei - sok kérdésben bizonyára egyetértő megnyilvánulásaikon túl, több-kevesebb mértékben egymástól eltérő eszmerendszer körébe tartoznak. Ez a - mondjuk így - "pluralizmus" azonban nem volt akadálya annak, hogy együttműködjenek, szerepet vállaljanak a magyar pedagógia ügyében.

A "pluralizmus" a szerzők műfajválasztásában, a feldolgozás módjában is érvényesült. Néhány szerző közvetett személyi vonatkozásokat is magában foglaló kéziratot készített; a többség azonban éppen azzal tisztelte meg Gyulai Ágostot, hogy saját érdeklődési köréből, saját kutatásaiból emelt ki az Emlékkönyvhöz méltó részletet. A magas színvonalat, a szakmai értékeket észlelni fogják a szakmai körök.

Elismerés illeti a Magyar Soros Alapítvány kuratóriumát a támogatásért, az Eötvös József Kiadót a könyv előállításáért. Az ilyen jellegű kiadványok - ahogy írják: "oktatási segédanyag" - szokásos kivitelezésénél ez az előállítás jóval gazdagabb. Mély benyomást gyakorol a mai olvasóra az eredeti kézirat egy-egy oldalának fakszimile bemutatása, ami jóval több, mint illusztráció, az eredeti szándék "levegőjét" érzékelteti (például a 165. oldalról a "Tartalom"...).

Elismerés és köszönet jár a kötet gondos, színvonalas, az ügy szeretetét mutató szerkesztési munkájáért Lányi Katalinnak, aki korábban is kutatta, publikálta Gyulai Ágost tevékenységét, életművét. Ezért hiteles a bevezető tanulmány, amely - többek között - a Magyar Paedagogiai Társaság utolsó, fájdalmas, küzdelmes éveit, "az utolsó nemzedéket" ábrázolja; hiszen erre az utolsó időszakra esik Gyulai Ágost visszavonulása 42 év szolgálat után. Ez a hosszú idő nem volt mentes ütközésektől, talajvesztésektől, személyi megpróbáltatásoktól. Lányi Katalin mindezeket nem hallgatja el, ám arra vigyáz, hogy ezeket ne húsba vágó, zord élességgel, hanem pasztellszínekkel ábrázolja, fogalmazza.

A szerkesztő arra is gondolt, hogy a 34 szerzőt közelebbről is bemutassa. Sajnos sok név mintha elveszett volna az elmúlt évtizedekben, sorsfordulókban. A 168. oldalon kezdődő "szerzői névmutató" elsősorban a társasági tagság szempontjából fontos adatokat tartalmazza. (Jegyezzük meg: a Társaság zárt létszámmal működött akkor!) Ez a szempont természetesen nem mutatja be az egyes szerzők teljes életművét. A szerkesztő gondoskodott arról is, hogy útbaigazítást adjon: hol találhatók további adatok az egyes szerzőkről.

A Magyar Pedagógiai Társaság mai szerkezete, munkamódszere eltér neves elődjétől a Magyar Paedagogiai Társaságtól. A kontinuitást azzal biztosíthatjuk, ha az elődök tevékenységét megismerjük, szándékaikat, gondolkodásmódjukat tanulmányozzuk és a feltárt értékeiket, hagyományaikat a magunkénak tekintjük.

Bakonyi Pál

Deák Gábor: A magyar gyermektanulmányi mozgalom története I. rész. 2000, A Fővárosi Pedagógiai Intézet, a Magyar Pedagógiai Társaság és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum közös kiadása.

Az utóbbi évtizedekben terjedt el és vált kedvelt játékká nálunk kis és nagy gyermekek körében a puzzle, az apró elemekből összeállítható kép. Utóda ez a játék a régi, 9-12 kockából álló kirakható meseképnek. Ez utóbbinak minden elemét könnyű volt felismerni, a kockák szabályosan illeszkedtek egymáshoz. A puzzle elemei bonyolultan szabálytalanok, összeillesztésük türelmet és figyelmet igényel. Ez jutott eszembe a könyv elolvasása közben. Tanulmányaim során - 1945-53 - ugyanis szakdolgozatomban, majd később munkámban felhasználtam a gyermektanulmány egyes megismert elemeit, azonban a kép valahogy nem állt össze annak ellenére, hogy a hetvenes évektől könyvek, tanulmányok tették egyre ismertebbé, barátságosabbá a gyermektanulmány fogalomrendszerét. Hogyan is lehetett volna a képet teljessé tenni, ha a puzzle számos eleme hiányzott? Az ismertetett és méltatott könyv éppen azt teszi lehetővé, hogy a kép összeálljon.

Mindjárt a Bevezetésben (9. old.) találunk néhány definíció értékű mondatot. A gyermektanulmány "érdeklődési köre kiterjed mind az iskoláskor előtti, mind az iskoláskorú gyermek vizsgálatára". Minthogy az óvodai nevelés ügyében voltam "érdekelt" egész életemben, minden olyan gondolat örömmel tölt el, amely az óvodás- és iskoláskorú gyermekek nevelését egységben fogja fel. Továbbá: a gyermektanulmány "... a gyermek testi-lelki fejlődésével nemcsak öncélúan (...), hanem pedagógiai célzattal foglalkozó tudomány". Ez a mondat különösen szíven ütött, hiszen a pedagógia ellen egy időszakban - többek között - éppen az volt a vád, hogy a valóságtól elszakadva, öncélúan vizsgálja a gyerekeket.

A teljes kép összeállásához vezet Deák Gábornak az a méltányolható, konzekvens munkamódszere, szerkesztői magatartása, hogy szigorúan ragaszkodik a kronológiához, a tények egymást követő feldolgozásához. Éppen ilyen következetes abban is, hogy feltárja a gyermektanulmány magyarországi fejlődésének külföldi gyökereit, valamint a közel egy időben megjelent művek szerzőinek egymásra hatását. Minden jelentős mű szerkezetét, tartalmát részletesen ismerteti; rendezvények, tanácskozások előadásainak mondanivalóját pontosan leírja, nézeteket, vitákat, megközelítéseket tesz közzé. Az így kialakult rendkívül gazdag anyagot mintaszerűen gondos bibliográfia teszi még teljesebbé.

Bakonyiné Vince Ágnes

 

 

Fontos dokumentumkötet jelent meg az MPT kiadványaként. Szokolszky István 1915-től 1968-ig élt. Élete és munkássága a következő intézményekhez kötődik: a rozsnyói gimnázium, a veszprémi népi kollégium, a pécsi pedagógiai főiskola, az ELTE BTK Pedagógiai Tanszéke, KPTI (Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet), PTI (Pedagógiai Tudományos Intézet), OPI (Országos Pedagógiai Intézet), BME Tanárképző Intézet.

Az Emlékezés Szokolszky Istvánra című kiadványt Tatai Zoltán állította össze. Kiadta a Magyar Pedagógiai Társaság Szokolszky István halálának 30. évfordulója alkalmából. Az olvasó megismerheti Szokolszky István családjának szociográfiai hátterét, múltját. A történelmi események alakulása miatt a Felvidékről menekülniük kellett, végleges otthonra Veszprémben találtak. István aktív tagja lett a középiskolai cserkészcsapatnak, egyetemi polgárként (Pázmány Péter Tudományegyetem) az Eötvös Kollégiumba került. Ez az életútrész alapozta pályáját. Jelentős volt, hogy Zibolen Endrének, a későbbiekben tudóssá vált professzornak lett "a gólyája", utóbb jó szakmai kapcsolat és barátság alakult ki közöttük. Ez kihatott műveltségének és közösségi szellemiségének alakulására is. Tanári pályáját Rozsnyón, a gimnáziumban kezdte, majd családjával Veszprémben telepedett le. Ott kezdetben az állami polgári iskolában, majd az állami gimnáziumban (a volt Piarista Gimnáziumban, ahol ő maga is tanult) tanított. Érdeklődő figyelemmel kísérte a NÉKOSZ, de a Pedagógus Szakszervezet munkáját is, emellett a népi kollégiumot is szervezte. Gimnáziumi tanárként az iskola és a városi Diákszövetség tanácsadó tanára, a NÉKOSZ alelnöke, kollégiumi instruktor, valamint a NÉKOSZ központi apparátusában helyettes nevelési osztályvezető volt a NÉKOSZ megszüntetéséig. Ezt követően előadóként dolgozott a VKM (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium) állományában az Országos Kollégiumi Hivatalnál, a pedagógusképző intézmények ügyeivel is foglalkozott; majd következtek a már említett intézményekben betöltött részben vezetői, olykor alkalmazotti feladatok ellátásával kapcsolatos megbízatásai. A pécsi főiskolán a főiskola "közösségi nevelésének irányítója és fáradhatatlan szervezője, továbbfejlesztője" lett. "Saját kérésére" áthelyezték az ELTE-re, ahol rövid ideig tanszékvezetői tisztséget töltött be. Új álláshelye a KPTI lett, de itt is "saját kérésére" felmentették az intézet igazgatása alól. "Elkötelezett volt a szocialista rendszer mellett, de nem személyek, intézmények, hivatalok mellett. Ilyen szempontból a nehéz emberek közé tartozott" - tudjuk meg a személyes visszaemlékezéseket tartalmazó kötetből. Az OPI-ban tudományos tevékenységet végzett. Megalkotta az "oktatás és nevelés korszerűsítését célzó tanulmányait, gyűjtötte a korszerű tanítási tapasztalatokat, terjesztette az új módszereket. Részt vett a tudományos közéletben, előadásokat tartott, tanfolyamokat szervezett, egyetemi, főiskolai jegyzeteket készített, könyveket lektorált, tudományos tanácskozásokon vett részt és előadásokat tartott itthon és külföldön, vagyis sokat és sokfélét dolgozott. Bár erejét, energiáját szétforgácsolta, sokat és maradandót alkotott" - szól a szubjektív tanulmány.

A könyv szerkesztője azt hangsúlyozza, hogy Szokolszky István életében és egyéniségében egyfajta kettősség figyelhető meg: "Magába forduló, halk szavú, zárkózott ember volt, ugyanakkor mindig aktív közéleti szereplő is. (...) Közéletisége nemcsak a pedagógiában, hanem a politikában is megjelent." Tagja lett az MKP-nek, azonban pártszínekben nem szerepelt. Az adott körülmények között intelligenciája, humanizmusa érvényesült, de óvott a szolgai, mechanikus másolástól. Így volt ez, mikor Makarenko és a szovjet pedagógia megismerését propagálta. Akkor is óvott a politikai és pedagógiai egyoldalúságoktól. Pedagógiai munkájának fő szakterülete a didaktika volt, de az embernevelés szellemében a "közösségi nevelés elkötelezett művelője és teoretikusa" is volt.

A könyvből az olvasó a munkáját nagy szakértelemmel végző, odaadóan dolgozó "nehéz embert", kiváló tanárt, oktatót, előadót és sajnálatosan beteg embert ismerheti meg. A kötetet a pályatársak visszaemlékezései teszik teljessé.

Az életutat számos dokumentum felidézése kíséri, valamint számos nekrológ és személyes megemlékezés, visszatekintés a sajnálatosan korán elhunyt tanárra.

A kor sajátos arca egy sajátos személyiség tükrében. Erről szólnak a hiteles dokumentumok.

Lányi Katalin

Azon tagtársaink, akik a tagdíjon felül is támogatták a Társaságot

Ádám György, Abrudbányay János, Ács Katalin, Adler Józsefné, Ágoston György, Alberth Béláné, Ambrusné Szalay Katalin, André Lászlóné, Ázsóth Gyula, Bacsa Tibor, Bácskai Mihályné, Bagdi Sándor, Bán Ervin, Báthory Zoltán, Bauer Ilona, Berényi István, Beszteri Éva, Bodó László, Bodó Lászlóné, Bolló Bertalan, Boros Bálint, Burzuk Imréné, Busáné Szombath Erzsébet, Coroi Artur, Czira Mihályné, Csapó Benő, Csepiga Pál, Csiby Sándor, Csillag Ferenc, Csiszér Dezső, Csontos Jánosné, Dávid Enikő, Deák Zsuzsa, Deli István, Dévényi István, Drahos Ágoston, Fábry Béla, Falus Iván, Farkas Jenő, Felkai László, Gajdos Terézia, Garaj Erika, Gergely Gyula, H. Petrovics Katalin, Heinanger Viktorné, Horn Ede, Horváth Mátyás, Hunyady Györgyné, Huszárné Kraft Valéria, Kakucsi Géza, Kaposvári Kázmérné, Karlovitz János, Kelemen Elemér, Kis Attiláné, Kishegyi Simon, Kiss Ibolya, Kondor Endre, Kontra György, Kovásznai Józsefné, Kozma Róbert, Környeiné Gere Zsuzsa, Kristóf Lajosné, Kriveczky Béla, Lajkó Lajos, Lóth László, Lőrincz Gyuláné, Magyary Istvánné, Margócsy József, Markó Endre, Márkus Lajosné, Mátyás Gyuláné, Meláth Ferenc, Mészáros Júlia, Miklós Tamás, Molnár Lászlóné, Molnár Sándor, Molnárné Gyöngyösi Katalin, Müllerné Seres Ágota, Nádházi Lajos, Nagy Andor, Németh Kálmánné, Nyári Katalin, Oláh Emődné, Ollé János, Oroszy Zoltán, Ősz Gabriella, Paizs Imre, Pál-Kutas Dénesné, Papp János, Papp Zoltán, Patkós Gyula, Peleiné Vesza Judit, Pintér Kálmán, Pirisi Andrásné, Ravasz János, Rieder Antal, Sebőkné Széphalmi Ágnes, Simon István, Straub Jánosné, Szabadi Ilona, Szabados László, Szabó Gézáné, Szarka József, Szathmári Károly, Székely Imre, Szeléndi Gábor, Szende Aladár, Szesi Istvánné, Szirmay Endre, Takács Lajosné, Tímár András, Varga Ferencné, Vass Istvánné, Venesz Irén, Veressné Gönci Ibolya, Zátonyi Sándor, Zuggó Gyuláné.

Támogatóink: Magyar Posta, MATÁV, ADU Kft., IQ Star Kft., OKKER Pedagógiai Szolgáltató Iroda, IIZ/DVV Budapesti Projektiroda, PTE FEEI.

Az Új Pedagógiai Szemle felelős kiadója, Halász Gábor OKI főigazgató levélben fordult Ádám György elnökhöz, hogy az MPT tegyen javaslatot Nyíri Kristóf szerkesztőbizottsági elnök utódlására. Mint közismert, az akadémikus elnöki tevékenységének megkezdése előtt lemondott tisztéről. A szerkesztőbizottság keresi elnökét s hatékony munkaformáit.

Szomorúan búcsúzunk 2000-ben elhunyt tagtársainktól, Balázs Mihálytól, Nagy Károlytól és Mészáros Vincénétől. Emléküket megőrizzük.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.