2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 július-augusztus

Magyar kultúra -- egyetemes kultúra

2009. június 17.

Magyar kultúra - egyetemes kultúra

Magyarország kultúrdiplomáciai törekvései 1945-1948

N. Szabó József óriási mennyiségű - elsősorban magyar - levéltári forrást és sajtóanyagot tanulmányozott át kutatómunkája során a témakör feldolgozásához. Az elmúlt 10-12 évben számos tanulmányt publikált a második világháború utáni magyar külpolitikai és kultúrdiplomáciai törekvésekről. Könyvében ezeket az ismereteket szintézisként foglalja össze. Az egyes fejezetekben országonként tárgyalja és tematikus felépítésben elemzi a kétoldalú kapcsolatok alakulását.

Rámutat, hogy a magyar kormány felismerte a kulturális kapcsolatok fontosságát, amely kitörési pontot jelenthetett a nemzetközi elszigeteltségből. A második világháború végén az európai államok többségében, de még az Egyesült Államokban is negatív kép alakult ki a magyarságról. Ennek megváltoztatása, pozitívvá formálása a magyar külpolitika alapvető feladatává vált. A politikai kapcsolatok kiépítését a békeszerződés aláírásáig szinte lehetetlenné tette Magyarország második világháborús "szereplése", a vesztes pozíció és az ország korlátozott szuverenitása. Mindez magyarázata lehet a magyar részről szorgalmazott kultúrkapcsolatok intenzitásának.

Elsőként a magyar-román viszonyról olvashatunk, amely 1945 márciusától ígéretesen alakult, hiszen Magyarország a szomszédos országokkal őszintén akarta az együttműködést, s a viharos múlt ellenére a Groza-kormány nyitott volt a magyar közeledésre. A barátságosabb légkör kialakítását az erdélyi magyarság művelődési hagyományai is elősegítették. A kulturális kapcsolatok felvételében meghatározó szerepet játszott a Magyar-Román Baráti Társaság, amely vállalta, hogy a két népet szellemi értelemben, az irodalom, a zene, a tudományos élet, a képzőművészet területén közelíti egymáshoz. A két ország közötti ellentmondások a területi kérdésekben és a kisebbségi politikában azonban csak szerény előrelépést tettek lehetővé, ami az 1947-es magyar-román kulturális egyezményben öltött testet.

Hasonlóképpen alakultak a magyar-jugoszláv kapcsolatok is. Az új Jugoszlávia határozott vonalat húzott a két ország múltja és a jelene közé, s ezt a magyarok igyekeztek kihasználni. A súlyos múltbéli atrocitások ellenére szinte modellértékűvé vált az egymás közti viszony, amely nemcsak széles körű kulturális együttműködést teremtett, hanem a politikai kapcsolatokra is jótékony hatást gyakorolt. A szerző kiemeli, hogy az 1947 végén megkötött magyar-jugoszláv kulturális szerződés egyenrangú felek között született, s komoly lehetőségeket tartalmazott. A kapcsolatok alakulásába azonban beleszólt a nagyhatalmi politika, pontosabban a szakítás Sztálin és Tito között.

A nagyhatalmak közül a Szovjetunióval kialakítandó viszonyt tárgyalja elsőként a szerző. Az ideiglenes kormány politikusai szimpátiával fordultak a térségben megjelenő új nagyhatalom felé. Az 1945-ös választások után megalakult Tildy-kormány is szorgalmazta a gazdasági és kulturális kapcsolatok szorosabbra vonását. A magyar-szovjet kapcsolatok előremozdításában sokat vállalt Szekfű Gyula, Keresztury Dezső és Szent-Györgyi Albert is. A szerző plasztikusan, sok részletre kiterjedően tárja elénk a magyar kezdeményezéseket, amelyeket Moszkvában mindig nagyon óvatosan, tartózkodóan fogadtak. Az ígéretesnek induló törekvésekből a koalíciós években alig valósult meg néhány.

A nyugati nagyhatalmak közül a francia kapcsolatokat tekintette kiemelkedően fontosnak a magyar kultúrdiplomácia. A magyar vezető személyiségek azt gondolták, hogy Franciaország, hasonlóan az első világháború utáni helyzethez, döntő befolyást nyer a térségben. A francia-magyar kapcsolatok megerősödésében szerepet játszhatott az a tény is, hogy adottak voltak a korábban létrehozott intézmények, s az abban dolgozó tudósok, egyetemi tanárok is sokat tettek a két nép közötti barátság erősítéséért. Itt elsősorban a Párizsi Magyar Intézet áldásos munkájára gondolhatunk.

Ezután a kiadvány bemutatja a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok irányába tett magyar erőfeszítéseket, de ezek alig értek el számottevő eredményt. A szerző dokumentálja az együttműködés területeit, eredményekről is beszámolhat, de ezek eléggé jelentéktelenek. Mindez talán azzal magyarázható, hogy az angolszászok a békeszerződés aláírása előtt nem kívántak részletesen foglalkozni a kétoldalú kapcsolatokkal, később pedig a hidegháború akadályozta a politikai és kulturális közeledést.

Sokkal gyümölcsözőbbek a magyar-svéd kapcsolatok. A szerző úgy látja, hogy a jó viszony visszavezethető a magyar és a svéd evangélikus egyház évszázados együttműködésére, a két háború között létrejött civil szervezetek, elsősorban a két ország aktív népfőiskolai kapcsolataira, a Svédországban élő magyar tudósok kezdeményezőkészségére, illetve a Bőhm Vilmos vezette magyar szociáldemokrata emigrációra. A tudományos és kulturális kapcsolatok kiépítésében oroszlánrészt vállalt a Stockholmi Egyetem Magyar Intézete. Ezt a szépen sarjadó együttműködést szakította félbe a totalitárius rendszer kiépülése Magyarországon.

A magyar-olasz kapcsolatok felújítása viszonylag könnyen ment, hiszen a több területre kiterjedő együttműködésnek komoly hagyományai voltak. Új kultúregyezményt sem kellett kötni, mert a két ország között érvényben maradt az 1935-ös kulturális szerződés. Természetesen ezt demokratikus szellemben kellett átalakítani. A szerző szerint a magyar-olasz kapcsolatok gazdagságuk ellenére sem érték el a korábbi szintet, hiszen egyik állam kultúrpolitikájának sem álltak a centrumában. A koalíciós évek azonban nyugodtan nevezhetők a magyar-olasz barátság időszakának.

A magyar-német kapcsolatok háború utáni történetét a szerző nemcsak és nem elsősorban Németország szempontjából tárgyalja, hanem a német nyelvterület egészét vizsgálja. Ez érthető, hiszen Németország a háború után negatív megítélés alá esett, így a német nyelvű kulturális kapcsolatainkban Ausztria és Svájc értékelődött fel. A magyar kormányzat is tisztában volt Bécs új szerepével, ezért a kultuszminiszter 1945 végén megbízta Miskolczy Gyulát, hogy tartsa fenn a hivatalos kapcsolatokat az osztrák intézményekkel. Különös súlyt helyeztünk a bécsi magyar kulturális intézetek működésére, az egyetemi-főiskolai kapcsolatokra. Svájc kultúrdiplomáciai fontosságát az ország semlegességének különleges helyzete is alátámasztotta. Genf volt az a város, ahol a magyar-svájci kapcsolatok kiteljesedtek, köszönhető ez Hubay Miklós erőfeszítéseinek.

Örvendetesen alakultak a kapcsolatok a palesztinai zsidó szervezetekkel is, hiszen az oda kivándorolt magyarországi zsidók segítségével sikerült személyes kapcsolatokat kiépíteni. A szerző bemutatja a tudományos együttműködés területeit, és beszámol arról, hogy 1947-re sikerült létrehozni a Jeruzsálemi Magyar Intézetet. Természetesen az egyetemen működő magyar intézet különbözött a világ többi országában létesített intézetektől, hiszen ekkor még nem létezett a független zsidó állam. A magyar intézet tehát csupán kulturális tevékenységet folytatott, majd a zsidó állam megalakulása után, 1948-tól szüneteltette tevékenységét.

A magyar-lengyel együttműködésnek gazdag hagyományai vannak, hiszen a történelmi múltban kölcsönös rokonszenv alakult ki magyarok és lengyelek között. A fejezet összegzést ad a széles körű és problémamentes viszonyról. N. Szabó József részletesen elemzi az 1948-ban aláírt magyar-lengyel kulturális szerződést, amelyet minden magyar parlamenti párt támogatott.

A könyv két utolsó fejezete a magyar-török és a magyar-bolgár kapcsolatokról szól. Törökországban szívesen fogadták a magyar kezdeményezéseket, a magyar-bolgár kapcsolatok azonban az erőfeszítések ellenére stagnáltak. A magyar-török kapcsolatok kiszélesítésében döntő szerepe volt Halasi Kun Tibornak, aki az Ankarai Magyar Intézetet vezette. Az irodalom és a tudomány volt a két legeredményesebb területe a magyar-török kulturális együttműködésnek. Hasonló, de sokkal szerényebb eredménnyel járó kezdeményezésekről tudósítanak a források a magyar-bolgár kapcsolatok vonatkozásában.

N. Szabó József könyvét összefoglaló fejezet zárja, amelyben kulturális területenként elemzi az együttműködéseket. Részletesen ír a zene összekapcsoló erejéről, a könyvtári és a tudományos kapcsolatok alakulásáról, az irodalom szerepéről, melynek a magyarságkép formálásában volt kiemelkedő jelentősége. Olvashatunk a magyar intézetek tevékenységéről, a művészeti kapcsolatokról, az emigráció segítségéről, s befejezésül azt is megtudhatjuk, hogy kik játszottak meghatározó szerepet Magyarország kulturális kapcsolatainak alakításában.

A kiadványt pontos jegyzetapparátus, angol és német nyelvű összefoglaló zárja, amely kiegészülhetett volna a témához felhasznált irodalomjegyzékkel is.

A munka adatgazdagon és újszerű műfajban mutatja be Magyarország háború utáni kultúrdiplomáciai törekvéseit. A szakmabeli olvasók mellett méltán válthat ki érdeklődést és elismerést a szélesebb olvasóközönségből is, amelyet az is elősegíthet, hogy a közelmúltban angol nyelven is kiadták.

Vinnai Győző

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.