2020. június 01., hétfő , Pünkösd, Tünde

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Konferenciák, rendezvények eredményei >> Magyar Közoktatás 2001

Az oktatás társadalmi-gazdasági környezetének alakulása a kilencvenes évek Magyarországán

2009. június 17.

Tóth István György

Az oktatás társadalmi-gazdasági környezetének alakulása a kilencvenes évek Magyarországán

Az oktatási rendszer és a társadalmi szerkezet kapcsolatát illetően a szociológusok, közgazdászok és más elméletalkotók négy különböző gondolatmenetet szoktak felvázolni. Az egyik szerint az iskolarendszer magát a társadalmi-hatalmi és jövedelmi egyenlőtlenségi rendszert képezi le, aminek következtében az iskolarendszer döntő mértékben azonos jellemzőket fog mutatni a mindenkori társadalmi környezettel. Egy másik gondolatmenet abból indul ki, hogy az iskola alapvetően a társadalmi felemelkedés egyik lehetséges és kívánatos csatornája, amiből az is következik, hogy (feltéve, hogy ezeket a célokat fontosaknak tartjuk) meg kell tennünk mindent azért, hogy az iskolarendszer paramétereinek befolyásolásával hozzájáruljunk az egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A következő megközelítés szerint a munkaerőpiac fejleményei visszajelzéseket adnak az egyének és az iskolaszerkezet számára, az iskolaszerkezet feldolgozza ezeket, valamilyen módon, jól vagy rosszul alkalmazkodik a munkaerőpiachoz. Végül a negyedik megközelítés arra helyezi a hangsúlyt, hogy a tanuló által az iskolarendszerben elért tanulmányi (képzettség, kompetencia) szint a későbbiekben jutalmazódik vagy korlátozódik, és ez adja meg a későbbi lehetséges társadalmi érvényesülés kereteit.

Alapvetően az utóbbi két problémakörről szeretnék szólni. Először röviden utalnék az egyenlőtlenségek alakulására a kilencvenes években, majd utána az iskolázottság és társadalmi előrejutás, az iskolázottság és jövedelemeloszlás, az iskolázottság és foglalkoztatottság, illetve fogyasztás kapcsolatára térnék ki. Ezután egy olyan tényre szeretném felhívni a figyelmet az életkor, az iskolázottság és a jövedelem kapcsolatrendszeréről, amit az utóbbi években kezdtek feltárni az ezzel foglalkozó közgazdászok és a szociológusok különféle műhelyei. Végezetül szólnék azokról a közeljövőben várható fejleményekről, amelyekre valószínűleg az iskolarendszernek reagálnia kell.

A társadalmi/jövedelmi egyenlőtlenségek alakulása az elmúlt évtizedekben

Amikor 1990 táján a rendszerváltás éveit éltük, azt hittük, hogy ez alapvetően két fontos kihívást fog jelenteni a társadalom számára. Vártuk, hogy magukkal hoznak majd intézményi reformokat, amelyek egy zárt, előjogokra épülő rendszerből egy innovatív és rugalmasságot elváró rendszer felé visznek bennünket. Vártuk azt is, hogy túl kell esnünk egy transzformációs váltáson, ami a piacváltásból és a szerkezeti alkalmazkodásból következik. Aztán a kilencvenes évek közepén rá kellett jönnünk, hogy ez csak egyik része a problémáknak, amelyekkel meg kell küzdenünk. Időközben ugyanis az a világ is jókorát változott, amelyikre a figyelmünket összpontosítottuk, amit el szerettünk volna érni. A kilencvenes években felgyorsult a digitális kommunikációs technológiák terjedése, ami magával hozta az új gazdaságra való áttérés kényszerét is. Ez utóbbi fejlemény alapvetően változtatta meg azokat a körülményeket, amelyekre az iskolarendszernek reagálnia kellett. Ilyen értelemben tehát számunkra a fejlett gazdaságokhoz való csatlakozás egy mozgó célpontot jelentett: ma már nem azokhoz az országokhoz akarunk csatlakozni, amelyekről az 1980-as években gondolkodtunk, hiszen közben ők maguk is alaposan átalakultak.

Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának az elmúlt évtizedekben egyfajta tágulási és sűrűsödési ciklusai voltak. Ezzel kapcsolatban az utóbbi tizenöt évet több nagyobb periódusra oszthatjuk. A legjobban 1987 és 92 között voltunk képesek regisztrálni a jövedelemegyenlőtlenségek növekedését. Ebben az időszakban alapvetően a felső jövedelmi decilisek voltak azok, akiket nyertesnek tekinthettünk. A különböző jövedelmi csoportok között nagyon erős belső mozgás volt; az emberek jövedelmi helyzetében, relatív pozíciójukban egyik évről a másikra elég nagy változások következhettek be. A következő, nagyjából 1992 és 1996/1997 közötti időszakban az egyes jövedelmi csoportok közötti erős belső mozgás fennmaradt (egyik kutatási jelentésünkben ezt neveztük "Társadalmi páternoszternek": Sik-Tóth, 1996), ekkor azonban már az egyenlőtlenségek együttesen számolt nagysága jelentősen nem növekedett, viszont tovább folytatódott a középosztály relatív pozíciócsökkenése. Az utóbbi években a belső mozgás csökkenését tapasztaltuk, a különböző jövedelmi csoportokba való tartozásnak inkább a megszilárdulását figyelhettük meg (ez az a jelenség, amit néhány évvel ezelőtt egy kutatási jelentésünk "Az ajtók záródnak" címmel illetett, Sik-Tóth, 1997). Az utóbbi években már azt is regisztrálhattuk, hogy a középső decilisek felső részei elkezdtek felzárkózni a gazdasági növekedés most már folyamatos beindulásának köszönhetően.

Mindezt nemzetközi összehasonlításban vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a nyolcvanas években a magyarországi (és egyébként általában a közép-európai) egyenlőtlenségi rendszerek kiterjedtségüket tekintve valahol a skandináv országokhoz tették hasonlóvá Magyarországot. Hangsúlyozni kell, hogy nem a jövedelmek szintjét, hanem az emberek közötti különbségeket tekintve mondhatjuk mindezt el. Ma az átalakulási folyamatok, illetve a gazdaság- és társadalompolitikai változások következtében az egyenlőtlenségek karaktere valahol a kontinentális Európához tesz bennünket hasonlatossá, de még nem tart ott Magyarország - és remélhetőleg nem is fog -, ahol az európai periféria országainak a jövedelemegyenlőtlenségi szintjeit regisztráljuk.

1. táblázat - Az egy főre jutó háztartási jövedelmek személyek közötti eloszlásának fontosabb egyenlőtlenségi mutatói Magyarországon, 1987-2001

  1987 1992 1995 1996 1999 2000 2001
P10 61 60 53 48 49 51 50
P90 173 183 203 191 191 193 184
P90/P10 2.81 07.márc 3.83 3.95 3.86 3.78 4
S1 05.ápr 08.márc 03.márc 02.márc 04.márc 03.márc 02.márc
S5+S6 17.szept 17.ápr 17.0 17.máj 17.márc 17.márc 0.0
S10 20.szept 22.júl 24.júl 24.márc 24.szept 24.aug 24.márc
S10/S1 06.ápr 6.0 04.júl 05.júl 02.júl 06.júl 07.júl
Robin Hood-index 17.0 18.máj 21.márc 20.júl 20.márc 21.febr 20.szept
Éltető-Frigyes-index 2.00 13.febr 2.39 2.32 2.33 2.37 2.34
Gini-együttható 0.244 0.266 0.304 0.300 0.302 0.306 0.304

 

Forrás: KSH jövedelemfelvételek alapján Atkinson és Micklewright, 1992:HI1 tábla, valamint MHP (B) I-VI. hullámok és TÁRKI Háztartás Monitor 1998-2000 alapján Tóth, 2001. Az 1992 és 2000 közötti években a feltüntetett év az adatfelvételé. A referencia-időszak az előző év áprilisától az adott év márciusáig tart.

Magyarázatok:
A mutatók az egy főre jutó jövedelmek személyi eloszlása alapján lettek számolva.
p10: a legalsó decilis felső töréspontja a mediánhoz tartozó jövedelemérték százalékában;
p90: a legfelső decilis alsó töréspontja a mediánhoz tartozó jövedelemérték százalékában;
S1 és S10: a legalsó, illetve legfelső decilisek által kapott jövedelem az összes jövedelem százalékában;
Robin Hood Index: az átlagtól elmaradó részesedésű decilisek összes részesedésének eltérése az adott decilisek által maximálisan "kapható" jövedelemtől;
Éltető-Frigyes index: az átlag feletti és az átlag alatti jövedelmek hányadosa;
Gini együttható: szóródási típusú jövedelemegyenlőtlenségi mutató, értéke 0 (minden személy jövedelmének teljes egyenlősége) és 1 (az összes jövedelem koncentrálódása egy személynél) között van.

Az egyes jövedelmi csoportok egymáshoz hasonlított relatív jövedelmi helyzetének változását tekintve a kilencvenes évek közepéig egyfajta széthúzó tendenciát (a szegénység terjedését, a felső rétegek kismértékű vastagodását és a középső rétegek relatív elvékonyodását) tapasztalhattuk. A kilencvenes évek második felében aztán ez a tendencia mintha nem folytatódott volna, sőt, a megfordulására is utalnak jelek. A legfrissebb rendelkezésre álló eredmények szerint ma Magyarországon a népesség legalsó és legfelső jövedelmi csoportjainak átlagai között mintegy hét és félszeres lehet a különbség. Ez az, ami nagyjában-egészében hasonlatos ahhoz, ami például Németországban vagy Franciaországban jellemző. A középső jövedelmi csoportokhoz képest a leggazdagabbak átlagosan 3,2-szer gazdagabbak. Ez természetesen egy átlag, és mivel a legfölső decilis belülről rendkívüli mértékben strukturált, egyes esetekben akár százszoros különbségek is lehetnek, de az átlag ekkora. Hasonlóképpen mérve a középső decilis átlaga durván két és félszerese a legalsó decilis átlagának.

Az iskolázottság szerepe a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásában

Néhány éve készült egy közvélemény-kutatás arról, hogy a megkérdezettek szerint a társadalmi érvényesülés szempontjából mennyire fontos az iskolázottság. Itt azt láthattuk, hogy a válaszadók megítélése szerint az érvényesülés szempontjából alapvetően az a fontos, hogy az emberek mennyire törekvőek, milyen képességeik vannak és milyen keményen dolgoznak. E tényezőkhöz képest az iskolai végzettség fontosságát a megkérdezettek lényegesen alacsonyabbra sorolták. Ez egyfajta paradoxonra utal, hiszen közben tudjuk, hogy valójában a legfelső jövedelmi kategóriákba tartozást minden vizsgálat egybehangzó eredménye szerint (természetesen több, nem mérhető változó mellett) elsődlegesen az iskolázottság szintje szabja meg.

Nemrégiben olyan vizsgálatok is készültek, amelyek arra keresték a választ, hogy melyek azok a tényezők, amelyek megszabják a társadalmi előrejutást, amelyek a magasabb jövedelmi kategóriákba tartozásnak a legfontosabb háttértényezői. A lehetséges magyarázó tényezőket több csoportba sorolhatjuk. Először is léteznek az egyéni erőfeszítések: iskolázottság, foglalkoztatottság, tájékozódás, nyelvismeret. Másodsorban fontosak az egyének örökölt, felhalmozott vagy kapott adottságai: hova születnek, milyen a nemük, településük, milyen etnikumhoz tartoznak, mekkora háztartásban élnek. A harmadik csoportba az egyének fizikai és lelki erőforrásai kerültek (fizikai és mentális egészség, kapcsolati és társadalmi tőke). Negyedsorban pedig az egyének számos társadalmi beállítódással, egyéni hajlammal rendelkeznek (milyenek a takarékossággal, befektetésekkel kapcsolatos gazdálkodási attitűdjeik, milyen munkaethosszal rendelkeznek, milyen vallásúak).

A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy elsősorban az egyéni erőfeszítések szabják meg, hogy ki milyen magasra kerül, ezek között pedig messze a legfontosabb tényező az iskolázottság (Tóth, 1999). Nagyon fontos még ezenkívül a kapcsolati és társadalmi tőkével való rendelkezés, a fizikai és mentális egészség és természetesen a foglalkoztatotti státus, illetve az idegen nyelv ismerete. Ezek összességében bizonyos mértékig cáfolják azt, amit a közvélekedés alapján a közvélemény-kutatásokból gondolnánk.

A továbbiakban érdemes megvizsgálni, hogy milyen tényezők határozták meg az egyenlőtlenségeket az utóbbi évtizedben. Ebből a szempontból négy nagyobb területet érdemes feltétlenül kiemelni. Először is megváltozott a munkalehetőségeknek a leosztása, a kilencvenes évek végére új egyensúlyi helyzet alakult ki a munkaerőpiacon, amelyet egy közepes nagyságú, munkanélküliséggel párosuló, nagyon magas inaktivitás jellemez. Magyarországon a kilencvenes években nem annyira a munkanélküliség nagysága volt a súlyos probléma, hanem az inaktivitás nagysága. A munkanélküliség eddigi legmagasabb értéke a rendszerváltás óta Magyarországon 13% körül volt, ami számos, hozzánk hasonló átmeneti ország adatánál lényegesen magasabb, helyenként akár kétszer ekkora is. A hazai alacsony munkanélküliség és magas fokú inaktivitás okai egyfelől a munkaerőpiac sajátosságaiban, másfelől pedig az utóbbi tíz-tizenöt év társadalompolitikai gyakorlatában keresendők. Másodszor, a rendszerváltás éveiben új és a korábbiakhoz képest esetleg lényegesen jövedelmezőbb ágazatok jelentek meg, mások viszont lesüllyedtek. Ebben a tekintetben jelentős átrendeződés ment végbe. Elsősorban a szolgáltatások törtek előre, azon belül is a pénzügyiek. Egy friss, nemzetközi vizsgálat szerint az összes átmeneti ország közül az átlagtól a pénzügyi szolgáltatások Magyarországon húztak el a legjobban a jövedelmezőséget illetően (Kertesi-Köllő, 2001). Bizonyos humánszolgáltatások (nem az oktatás) és az informatika voltak még azok, amelyek előretörtek, és alapvetően a nehézipar, a mezőgazdaság és bizonyos mértékig az oktatás- és az egészségügy voltak azok, amelyek vesztesekké váltak. Harmadszor lezajlott egy jelentős generációs és képzettségi átrendeződés, ami azt jelentette, hogy azonos generációkon belül nagyobb képzettségi különbségek alakultak ki, és azonos képzettségeken belül szűkültek az életpályaelőnyök (vagyis a munkaerő-piaci tapasztalat hosszával növekvő bérelőnyök). Ez utóbbi folyamat összességében rövid távon szűkítette az egyenlőtlenségek lehetséges növekedési pályáját, tehát ez lehetett az egyik oka annak, hogy Magyarországon a kilencvenes években miért nem nőttek nagyobb mértékben az egyenlőtlenségek. Negyedszer nagyon fontos a technológiai fejlődés és az oktatási (elsősorban a felsőoktatási) expanzió versenyfutása. A rendszerváltás táján egy sor új ágazat jelent meg a kezdetekben viszonylag magas jövedelmezőséggel. Először kevés szakember állt rendelkezésre az újonnan megjelenő állások betöltésére, akik ezzel magas jövedelemhez juthattak. Később, ha az oktatás rugalmasan alkalmazkodott, növelte a kibocsátást, ez viszont a relatív előnyök csökkenésével járt. Így volt és van egy folyamatos versenyfutás az oktatás és a munkaerőpiac között. Nemzetközi vizsgálatok szerint a 20. században ezt a másutt is jelenlevő versenyfutást általában az oktatás nyerte, remélhetőleg ez Magyarországon is így lesz.

Számos olyan tényezőt sorolhatunk fel, amelyek azt bizonyítják, hogy az iskolázottságba történő beruházás mekkora előnyökkel jár az egyének számára. Ahogy megyünk alulról fölfelé a jövedelemeloszlásban, úgy csökken azoknak az aránya, akiknek legfeljebb alsófokú iskolai végzettségük van, és úgy növekszik azoké, akiknek felsőfokú a végzettségük, és ez 1992 és 2000 között még fokozódott is (lásd 1. ábra). A szegénységi adatok tekintetében azt láthatjuk, hogy nagyon nagy különbségek vannak, és igazából az iskolázottság a legnagyobb differenciáló tényező a szegénnyé váláshoz. A 0-7 osztályt végzettek és a felsőfokú iskolai végzettségűek szegénységi rátái között akár 15-18-szoros különbségek is előfordulhattak attól függően, hogy miképpen definiáljuk a szegénységi küszöböt. Nagyon sokat mond még az iskolázottság megtérüléséről, illetve az iskolázottság jövedelemegyenlőtlenség-formáló hatásáról az, ha egymáshoz képest vizsgáljuk meg a különböző háttértényezőket, és megnézzük, hogy melyiknek mekkora szerepe van az alsó ötödbe vagy a felső ötödbe kerüléshez. Többváltozós elemzések eredményeképpen azt találtuk, hogy a plusz egy iskolai fokozat eggyel alacsonyabb iskolai fokozathoz képest több mint kétszeresére növeli a felső ötödbe kerülést, és egyharmadára csökkenti a legalsó ötödbe jutást. Ez is azt bizonyítja, hogy igenis fontos az iskolázottság szerepe a jövedelemeloszlás alakulásában. De nemcsak abban, hanem a foglalkoztatottságéban is, hiszen a különböző vizsgálatok azt is világosan bizonyítják, hogy az általánosnál kevesebb iskolai osztályt végzettek munkanélküliségi rátái messze meghaladják az átlagot, és a kilencvenes évek folyamán ez a lejtő még élesebbé is vált. Vagyis a különböző iskolai fokozatok közötti különbségek a munkanélküliségi rátákban még nőttek is az évtized folyamán.

1. ábra - Az egyes jövedelmi decilisekbe tartozó személyek összetétele a háztartásfő iskolázottsága szerint, 1992-2000

Azok a társadalomtudományi vizsgálatok, amelyek azt próbálják feltérképezni, hogy miképpen néz ki a magyar társadalom szerkezete, arra is választ keresnek, hogy mekkorák a különböző fogyasztási státuszcsoportok, és mi határozza meg az egyes státuszcsoportokba kerülést. Nagyon kicsi azoknak az aránya, akik az elitbe, a minden szempontból a magyar társadalom fogyasztási mintáitól eltérő társadalmi csoportba tartoznak, míg a deprivált szegény rétegek aránya nagyon magas. Az egyes csoportokba való bejutás esélykülönbsége az egyes iskolázottsági szintek között nagyon nagy. Az elitbe kerülésre a felsőfokú iskolai végzettségűeknek és a legalább érettségivel rendelkezőknek elsöprően magasabb az esélye, mint az alacsony iskolázottságúaknak.

A munkaerőpiacon a rendszerváltás egyik legfontosabb fejleménye a magasabb iskolázottság jelentős felértékelődése volt. Az iskolázottság bérben kifejezett hozadéka jelentősen megnőtt, és leértékelődött a korábban szerzett munkaerő-piaci tapasztalat, valamint az alacsonyabb végzettség. Ezzel párhuzamosan megnőttek a magasabb iskolázottságúak foglalkozási esélyei, romlottak viszont az alacsony iskolázottságúak foglalkozási esélyei és reálkeresetei. A különböző iskolázottságúakat és életkorúakat különböző mértékben érintették a 90-es évek. Volt egy relatív átrendeződése a munkaerő-piaci tapasztalatnak és az iskolai végzettségnek, melynek elsősorban a fiatalabb és magasabb iskolázottságú rétegek voltak a nyertesei.

Összességében ez persze ahhoz vezetett, hogy az egyenlőtlenségek kisebb mértékben nőttek, mint ahogy egyébként történt volna, és ebben nagy szerepe volt az oktatási rendszer expanziójának. Ugyanis ha nőnek a magas iskolai végzettségűek jövedelmei, miközben ők kevesen vannak, akkor az összességében növelni fogja a jövedelmi egyenlőtlenségeket. A folyamatosan növekvő felsőoktatási kibocsátás azonban viszszafogja a jövedelemegyenlőtlenségek növekedését is, hiszen megemeli a fiatalabbak kereseteit, és ezzel laposabbá teszi a kor-kereseti profilokat. Pontosan ez történt a kilencvenes évek folyamán Magyarországon. Azonos generáción belül nagyobb képzettségi különbségek alakultak ki, azonos képzettségi különbségeken belül pedig leszűkülő életpályaelőnyöket láthattunk (Kézdi-Köllő, 2000). Ez az iskolából frissen kikerülteket pozitívan érintette, magas iskolázottságú szüleiknek azonban roppant frusztráló lehetett megtapasztalni, hogy a gyermek kezdő keresete ugyanakkora vagy csak kissé alacsonyabb, mint az édesapának hosszú munkaviszony után. Ez csökkentette a jövedelemegyenlőtlenséget, és mindez döntően az oktatási rendszer expanziójának és alkalmazkodásának volt köszönhető.

Várható fejlemények

Végezetül érdemes egy keveset a várható fejleményekről is szólni. A következőkben hat ilyen tényezőcsoportot fogok felsorolni.

  1. Valószínűsíthetően tovább fog növekedni a felsőoktatás iránti kereslet. Ennek - az előbb elmondottak miatt legalábbis - rövid távon várhatóan pozitív hatása lesz az egyenlőtlenségekre. Összességében természetesen örülni kell, hogy egyre emelkedik az iskolázottsági szint, és ez magában hordozza egy erősödő társadalmi kohézió esélyét. Az iskoláskorú generációk létszámának csökkenése mellett azonban a beiskolázási arányok növekedésével fennáll annak a veszélye, hogy ez a kibocsátás esetleges minőségromlással jár együtt, de még ennek árán is megérheti folytatni a felsőoktatás expanzióját.
  2. Valószínűleg folytatódik az oktatási rendszer belső differenciálódása. Egyfelől további horizontális differenciálódás várható, erősödni fognak az egyes iskolaszinteken belül a különböző minőséget produkáló intézmények közötti különbségek. A következő években, évtizedekben már nem arról kell majd beszélnünk, hogy a különböző társadalmi rétegeknek milyen esélyeik vannak a felsőoktatásba való bekerülésre, hanem arról, hogy a felsőoktatáson belül létrejövő elit és a közepes és kevésbé elit iskolákba milyen eséllyel jutnak be a különböző társadalmi rétegekből származó gyermekek. Az iskolaszerkezeten belüli vertikális differenciálódás már eléggé előre haladt az elmúlt években. Úgy tűnik, komoly törekvések vannak arra, hogy ez ne folytatódjon tovább, és ne kerüljenek át még korábbi életszakaszokra azok a döntési pontok, ahol eldől a gyermekek további sorsa.
  3. Az Európai Unióhoz való csatlakozás is fontos tényező lesz. A gazdasági rendszerváltáshoz, a rajtunk éppen átvonuló IT-forradalomhoz lehet hasonlítani azt a sokkhatást, amely a magyar munkaerőpiacot éri az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában és utána. Az uniós munkaerőpiacon való részvételre fel kell készülnie a munkavállalóknak és az iskolarendszernek is. Nyelvismeret, szakismeretek, valamint az ezek konvertálását elősegítő készségek és kompetenciák fognak újraértékelődni, és ez a folyamat bizonyos mértékig át fogja rendezni a munkaerőpiacon már ott levők relatív pozícióit is.
  4. A közeljövőben valószínűleg nemcsak a magasabb képzettség, hanem a szélesebb kompetenciák iránti kereslet is nőni fog a munkaerőpiacon, ezért különösen fontos kérdés, hogy sikeres lesz-e az iskolarendszer alkalmazkodása. Az expanziónak mindenekelőtt a 16-18 évesek között kell fokozódnia, és ebben az életkori csoportban és másokban is felmerülnek természetesen magával a tantervfejlesztéssel kapcsolatos elvárások is. A munkaerőpiac nyilvánvalóan nagyobb rugalmasságot és gyorsabb alkalmazkodást vár el az oktatási rendszer különböző fokozataiból kilépőktől. Minél feljebb megyünk az iskolázottsági rendszerben, annál fontosabb, hogy az oktatás közelebb kerüljön a munkaerőpiachoz.
  5. A tömeges felső- és középfokú oktatási kibocsátás kiszorítási hatása miatt tovább erősödik a munkaerő-piaci szelekció az alacsonyabb végzettségűek és a kompetenciahiányos társadalmi csoportokkal kapcsolatban, ami az oktatáspolitikával szemben azt az igényt fogalmazza meg, hogy szükséges állami felzárkóztatási programok működtetése.

Összességében tehát középtávon a növekedés és az egyenlőtlenségek csökkentése egyaránt a további oktatási expanziót és a foglalkoztatás emelését teszi szükségessé. Az oktatási rendszer felsőbb szintjein egyre nagyobb a magánmegtérülés aránya a társadalmié mellett, ami annak az esélyét rejti, hogy pótlólagos magánforrások bevonása válik majd lehetővé az oktatási rendszerben. Mindezek mellett a munkaerő-piaci szelekció és a társadalmi egyenlőtlenségek széles körű felzárkóztatási és rétegprogramokat tesznek szükségessé.

Irodalom

Antony Atkinson - John Micklewright: Economic Transformation in Eastern Europe and the Distribution of Income. Cambridge, 1992, Cambridge University Press.
Fazekas Károly (szerk.): Munkaerőpiaci tükör . Budapest, 2000, MTA KTI.
Kertesi Gábor - Köllő János: Ágazati bérkülönbségek Magyarországon. Az OFA/XLV-45/99. kutatás zárótanulmánya. Budapest, 2001, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.
Köllő János: Bérek a politikai rendszerváltástól az ezredfordulóig. Megj.: Fazekas Károly (szerk.): Munkaerőpiaci tükör . Budapest, 2000, MTA KTI. 35-145. o.
KSH: Jövedelem eloszlás Magyarországon 1995. Budapest, 1998, KSH.
Sik Endre - Tóth István György (szerk.): Társadalmi Páternoszter 1992-1995. Jelentés a Magyar Háztartás Panel 4. hullámának eredményeirôl. Megj: Magyar Háztartás Panel Mühelytanulmányok 7. sz. Budapest, 1996, BKE-KSH-TÁRKI.
Sik Endre - Tóth István György: Az ajtók záródnak?! Jelentés a MHP 5. hullámának eredményeiről. Megj: Magyar Háztartás Panel Műhelytanulmányok 8. sz. Budapest, 1997, BKE-TÁRKI.
Tóth István György: Előrejutás a társadalmi ranglétrán: egy magyarázatkísérlet. Megj.: Spéder Zsolt - Tóth Pál Péter (szerk.): Emberi viszonyok. Cseh-Szombathy László tiszteletére. Budapest, 2000, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság - Századvég Kiadó. 223-246. o.
Spéder Zsolt és Tóth Pál Péter (szerk.): Emberi viszonyok. Cseh-Szombathy László tiszteletére. Budapest, 2000, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság - Századvég Kiadó

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.