2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 február

A közösség születése, aranykora, alkonya

2009. június 17.

Trencsényi László

A közösség születése, aranykora, alkonya

Ennek az előadásnak semminemű aktuálpolitikai vonatkozása nincs. Hacsak Antigoné és Kreón vitájára nem gondolunk, a phüzisz és a nomosz ellentmondásaira. Kreón képviselte a görög tragédiában a földi törvényeket, vele szemben Antigoné állandóan arra hivatkozott, hogy a földi törvényeken túl vannak olyan egyetemes, nem földi eredetű törvények, amelyekhez viszont ő tartja magát.

A közösség kapcsán erről a másodikról szeretnék beszélni, és amellett szeretnék érvelni, hogy a közösség körül nem a "földi" törvények, hanem bizonyos természettörvények érvényesülnek.

Közösségen nem azt értem, amikor a szervezet ösztövér testét el akarjuk rejteni a közösség pompázatos ruhájába, ahogyan ezt tette bizonyos történelmi időkben a politikai ideológia, és amelyiknek önfeledt szolgálóleánya volt a pedagógia. Közösségen nem azt értem, amit az egészségügy olyan könnyen megtehet, hogy kiadja az igazolást: egészséges, közösségbe mehet.

*

Egyébként az ilyen fejlesztés generálása éppen az iskolában a legnehezebb. Az iskolának sok olyan funkciója van, amelyik kontraindikálja egy közösségi szervezet kialakulását. De nem állítom úgy szembe a kettőt, hogy az egyik alacsonyabb rendű működés, a másik magasabb rendű. Nem itt van a választás.

*

Hogy ez bennem megvilágosodott, azt Ferenczi Istvánnak, a nyírmadai iskola igazgatójának köszönhetem. Ő éppen egy ilyen drámával küzdött. Miért nem mennek úgy a dolgok, ahogyan eddig mentek, miközben mindent úgy csinálnak, ahogyan eddig csináltak? Akkor éreztem meg a szavaiból, hogy tulajdonképpen mint iskolai közösség túlérkezett a delelőjén - persze ettől lehet, hogy mint iskolai szervezet remekül teszi a dolgát -, és szükségképpen elérkezik a bomlás, a pusztulás pillanata.

*

Van a születés pillanata, amely nem feltétlenül az alapító okirat kiadásával kezdődik, vannak születési szakaszok, ezeket általában innovatív szakaszoknak szoktuk tekinteni. Itt is vannak természettörvény-elemek, kimutathatóak lennének azok az összetevők, hogy mikor is adódik össze így a nevelőtestület, milyen feltételei vannak, hogy azt mondják az igazgatónak, most nem megyünk haza, hanem üljünk össze, induljunk neki a dolognak. Ez a nagy, zsíros kenyeres, éjszakába nyúló, innovatív együttlétek ideje a tanári szobában, amikor nekilát egy koncipiálásnak a vezérkar. Legjobb hitem szerint a pedagógiai program készítésének világban voltak ilyen nagy pillanatok. Nem minden magyarországi nevelőtestületben, de nagyon sokban érezték meg, hogy itt egy új origó létrehozásának a pillanata van. Ez a szövetségkötés nagy pillanata a gyerekekkel, a szülőkkel. Ez az ellenségkép megalkotásának a pillanata. Hiszen a közösség csinálásába (ha nem szervezetről van szó, és nem a szervezet ösztövér testét leplezik el a közösség pompás ruhájában) ez hozzátartozik: "mi jobbak leszünk, mint a másik." Osztályokkal is előfordul, de még iskolákkal is. Nem egyszerűen a piaci verseny miatt, hanem egyáltalán definiáljuk magunkat mint mások - a többiektől.

*

Amikor először érezzük a zökkenőket, akkor jönnek a folyamatos extenzív impulzusok, amelyekkel a megállított időről úgy érezzük, hogy fenntartható. Jönnek a "menekülés előre" gesztusok. Ilyenkor derül ki mindig, hogy az épületet bővíteni kell, az építkezés, a fizikai létrehozás felszínen tudja tartani egy darabig ezt a boldogságot. Vagy új szolgáltatásokat kell létrehozni.

Gáspár László ezt úgy fogalmazta, hogy újabb stratégiai kitörési pontokat kell keresni. Úgy érzem (és evvel Szentlőrinc szellemét nem sértem), nem merte bevallani magának sem, hogy amikor ezt ő ilyen szépen megfogalmazta, szembesült egy válság előszelével, és erre fogalmazta, hogy majd új kitörési pontokat találunk. De a Gorkij-telep elhagyása és a Kurjázs meghódítása Makarenkónak tulajdonképpen hasonló extenzív fejlesztési kényszer volt: hogy a belső pangáson egy extenzív lépéssel úrrá legyen. Ez aztán tart egy darabig, vagy nem. Vagy nem sikerül létrehozni a dolgot.

*

Ideig-óráig tehát bizonyos extenzív lépésekkel ezt a dolgot tudjuk késleltetni, de fogy az együttes élmény energiája. A hőskor alapító atyái, alapító gyermekei elhullanak, kimaradnak az iskolából. És ilyenkor szoktuk az intőket adni, hogy "megsértette a közösség szabályait", holott a rendbontóban egy új norma kialakítása, saját normáinak a megteremtése, indítéka munkál. És csak azért nem nevezzük ezt közösségnek, mert hisszük azt, hogy a mienk az volt, az övé pedig deviancia. Ha nagyon sokáig rábombázzuk erre a gyerekre, hogy a te normád deviáns norma a mi közösségünk gyönyörűen megcsinált normáihoz képest, akkor a gyerek majd deviánsan viselkedik, vagy szétrombolja a mi gyönyörű épületünket, vagy pedig házon kívül alkotja meg a saját közösségi kereteit.

A rutin még egy darabig működik. Elérkezik a kifulladás pillanata, elfogynak az energiák. A rutin nyűggé, kegyetlen kényszerré válik. Megszületnek az eretnekek, a renegátok még az alapítók nemzedékében is. Két eset lehetséges. Vagy szétesik, lezüllik, lepusztul a dolog, és keressük a sátánokat, amelyek természetesen mindig vannak. De nem ők az esetlegesek, itt egy törvényszerűség teljesedik be. Megjelenik az innováció előtti értékek iránti nosztalgia: "nem kellett volna ez az egész dolog." Néha az intézmény "fő ideológusaiban" is megjelenik ez a visszahajlás. Pusztulással szembesülni nem jó élmény, noha ez is hozzátartozik az emberi létünkhöz.

Szerencsés esetekben megadatik egy új közösség generálódása új értékek mentén, új szereplőkkel, új szövetségekkel. De ez már nem az, amit az alapítók annak idején létrehoztak. (Szentlőrincen Gáspár László és Kocsis József emberi viszonyában is kimutatható volt ez a váltás.)

Elérkezik a közösségnek az a pillanata, amikor szembesülnünk kell (ha közösségként tételezzük azt az együttlétet, amit nevezhetnénk egyszerűen iskolának is), és nem úszhatjuk meg ezt a drámát.

De ha felvállaltuk a dolog gyönyörét, akkor a drámáját is fel kell vállalnunk. Lehet, hogy ettől szép. De ettől mégis irgalmatlanul nehéz. A döntés a zsíros kenyeret készítő, éjszakáig a tanári szobában maradó pedagóguskollégák kezében is van. Tudom, nemcsak az övékében. De amennyi a döntésből rájuk esik, azt felelősséggel kell végiggondolni.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.