2020. június 01., hétfő , Pünkösd, Tünde

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Az oktatás társadalmi-gazdasági környezete >> A közoktatásban foglalkoztatottak összetételének és keresetének változása (1992–2001)

A pedagógusok összetételének változása

2009. június 17.

A pedagógusok összetételének változása

A közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok összetételének elmúlt tíz évben megfigyelhető változását három jellemzővel lehet összefoglalni: a nők arányának növekedésével, a pedagógusok átlagos életkorának (és tapasztalati idejének) növekedésével és – a fiatalabb korcsoportokban – a végzettség szintjének csökkenésével. Vegyük sorra a változásokat!

A közoktatásban dolgozó szakképzett pedagógusok átlagos életkora 1989 és 2001 között 38,1-ről 41,5 évre nőtt, az alsó fokú oktatásban dolgozóké 37,2-ről 41-re, a középfokon dolgozóké 40,5-ről 43,1-re. Az alapfokú oktatásban a tanárok medián életkora 37,2-ről 41 évre nőtt, a középfokú oktatásban pedig 40,5-ről 43-ra (12. táblázat).

A korcsoportok szerinti megoszlás változásából (8. ábra; 16., 17. táblázat) látjuk, hogy a 29 év alatti pedagógusok aránya az 1990-es évek elején még növekedett is, majd az alapfokú oktatásban 1994-től, a középfokú oktatásban 1995-től kezdődően 4-4 százalékponttal csökkent. A 30–39 évesek aránya a pedagógusok között a középfokú oktatásban később kezdett csökkeni, de a csökkenés mértéke nagyobb mértékű volt. 1994 után nagyjából 30 százalékról, 19 százalékra, vagyis 10 százalékpontnyit csökkent az arányuk. Az arány csökkenése nem egyszerűen abból adódott, hogy a megelőző években kevesebb pályakezdő pedagógus került be a közoktatásba, hanem abból is, hogy néhány év után az ehhez a korcsoporthoz tartozó pedagógusok egy része elhagyta a közoktatást. Láttuk, hogy a legnagyobb kereseti különbség – különösen az egyetemi végzettségűek esetében – az életpálya 10. éve, nagyjából 30–34 éves életkor körül van a közoktatásban a szakképzett pedagógus-munkakörben dolgozók és a nemzetgazdasági átlag között. Tehát éppen azt a korcsoportot érintette a legjobban a kereseti különbség arányának növekedése, amelynek aránya az 1990-es évek második felében jelentősen csökkent.

Az idősebb korcsoportokhoz tartozó tanárok arányának növekedését 1997-től kezdődően a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése is elősegítette (1996-ig a nyugdíjkorhatár 55, illetve 60 év volt a nők, illetve férfiak számára, 1997–1999-ben 56, illetve 60 év, 2000–2001-ben 57, illetve 61 év), de nem ez volt az egyetlen ok. A nyugdíjkorhatár felett dolgozó tanárok aránya ugyanis az egész időszakban emelkedett (18. táblázat), ráadásul a nyugdíjas koron túl is tovább dolgozók aránya éppen abban az időszakban emelkedett a legnagyobb mértékben – különösen az alapfokú oktatásban –, amikor emelkedni kezdett a nyugdíjkorhatár. Tehát nem egyszerűen azért növekedett az 50 éven felüli korcsoporthoz tartozó pedagógusok aránya, mert felemelték a nyugdíjkorhatárt, hanem azért, mert a nyugdíjkorhatáron túllévő, de a 60. életévüket még be nem töltött pedagógusok is egyre nagyobb számban maradnak még a közoktatásban. A rendelkezésre álló adatok alapján nem megítélhető, hogy a nyugdíjkorhatár feletti tanárok arányának növekedése annak a következménye-e, hogy az iskolák egyre nehezebben tudnak – különösen bizonyos szaktárgyakból – az adott keresetek mellett fiatal, pályakezdő tanárokat felvenni, és ezért megkísérlik a nyugdíjkorhatárt elért tanáraikat rávenni, hogy még néhány évig folytassák a tanítást.

  8. ábra
A 29, illetve 30–39 éves szakképzett pedagógusok aránya az alapfokú és középfokú oktatásban (1992–2001)

Nemzetközi összehasonlításban is jelentős öregedés látszik, főleg a középfokú oktatásban dolgozó pedagógusok körében. Az időszak elején a magyar közoktatásban dolgozó pedagógusok között nagyobb volt a két legfiatalabb korcsoporthoz tartozó pedagógusok aránya, mint az OECD-országok átlagában (19. táblázat). Az alapfokú oktatásban jóval nagyobb arányban dolgoztak a fiatalabb korcsoporthoz tartozók, mint az OECD-átlag. 2001-re viszont az alapfokú oktatásban már az OECD-átlag alá csökkent a 30–39 éves tanárok aránya, az 50 feletti tanárok aránya viszont még továbbra is alacsonyabb. A középfokú oktatásban dolgozók között jelentősebb arányú volt az öregedés. 2001-re nemcsak a 30–39 éves korcsoporthoz tartozók aránya csökkent az OECD-országok átlaga alá (19% a 27%-kal szemben), de az 50 év felettiek aránya is nagyobb volt már, mint az OECD országok átlagában (33 % 27%-kal szemben).

A pedagógusok nemek szerinti megoszlása tovább tolódott a nők javára. A nők aránya a szakképzett pedagógusok között 74 százalékról 82 százalékra nőtt 1992 és 2001 között. Az alapfokú oktatásban 85,4 százalékról 88 százalékra, a középfokú oktatásban pedig 46,9 százalékról 61,1 százalékra. A nők arányának növekedése a pedagógusok között tehát főleg a középfokú oktatásban volt jelentős. A nők arányának növekedése mellett – nemzetközi összehasonlításban – az arány szintje is magasnak tekinthető. Az OECD-országokban 2000-ben az alsó fokú oktatásban dolgozó tanítóknak 77,6, az alsó középfokú oktatásban dolgozóknak 64,7, a felső középfokon dolgozóknak 50,3 százaléka volt nő (OECD, 2002).

Ha a pedagógusok nemek szerinti megoszlását korcsoportonként is megvizsgáljuk, akkor látjuk, hogy a nők arányának további növekedése várható. A 30 éves kor alatti pedagógusoknak már kevesebb mint egyhamada férfi a középfokú oktatási intézményekben, és alig több mint 10 százalékuk az alsó fokú intézményekben (13. táblázat).

A tanárok összetételének változása tehát követte a korcsoportonkénti és nemenkénti hozamváltozásokat. Különösen a középfokú oktatásban hagyták el a fiatalabb, 5–10 év gyakorlati tapasztalattal rendelkezők az oktatási szektort, és jelentősen csökkent a fiatalabb, 5–10 év gyakorlati tapasztalattal rendelkező férfiak aránya.

Ugyanez az alkalmazkodás a pedagógusok végzettség szerinti összetételének változásában is megmutatkozik. Láttuk, hogy a legnagyobb és növekvő kereseti különbség az életpálya első tíz évében van az egyetemi végzettségű férfiak esetében a közoktatásban dolzgozók és a nemzetgazdasági átlag között. Ez a középiskolában oktatókat érinti. A középiskolában dolgozó szakképzett pedagógusok korcsoportok szerinti iskolai végzettségenkénti összetétele azt mutatja, hogy ahogy haladunk a fiatalabb korcsoportok felé, úgy csökken az egyetemi végzettséggel dolgozók aránya. Az általánosan képző középiskolában (9. ábra; 20. táblázat) 2001-ben a pályakezdő tanárok több mint felének nem volt egyetemi, csak főiskolai (vagyis általános iskolai tanári) végzettsége. A 25–30 évesek korcsoportjában, vagyis az életpálya első 5 évében lévő pedagógusoknak is csak alig több mint fele egyetemi végzettségű. Az idősebb korcsoportoknál az arány több mint kétharmad, és minél idősebb korcsoport felé haladunk annál magasabb. Az aggregált adatok az általánosan képző középiskolákban tanító pedagógusok képzettségi szintjéről – az idősebb korcsoportok túlreprezentáltsága miatt – egyelőre elfedik a tanárok képzettségi szintjének romlását.

  9. ábra
A szakképzett pedagógusok végzettség szerinti megoszlása korcsoportonként az általánosan képző középiskolákban (2001)

A szakmai képzést nyújtó középiskolákban még rosszabb a helyzet (10. ábra; 21. táblázat). A pályakezdő és az életpálya első 5 évében lévő pedagógusoknak is nagyjából 60 százaléka már csak főiskolai végzettséggel rendelkezik.

  10. ábra
A szakképzett pedagógusok végzettség szerinti megoszlása korcsoportonként, a szakmai képzést nyújtó középiskolákban (2001)

A pedagógusok között az idősebb korcsoporthoz tartozók és a nők arányának növekedése a legtöbb fejlett országban is megfigyelhető. A nők aránya viszont már jóval magasabb Magyarországon, mint az OECD-országok átlagában. A magyar pedagógusok között még mindig valamennyivel nagyobb a legfiatalabb korcsoportokhoz tartozók aránya, mint az OECD-országok átlagában az alapfokú oktatást tekintve, de a középfokú oktatás tekintetében már azok közé az országok közé tartozunk, ahol a tanárok elöregedése már aggodalomra adhat okot. Ráadásul a korcsoportok szerinti átrendeződés gyorsasága megerősíti, hogy az a fiatalabb korcsoportokhoz tartozó pedagógusoknak a fiatal, felsőfokú végzettségű foglalkoztatottakhoz viszonyított relatív pozícióvesztésének következménye. Mivel a fiatalok és iskolázottabbak vesztesége jóval nagyobb, mint az idősebb korcsoportoké, ezért ők hagyják el a közoktatási szektort, vagy be sem lépnek oda.

A belépők minőségére vonatkozóan csak feltételezésekkel élhetünk, de a főiskolai végzettségűek, vagyis az általános iskolai tanári diplomával rendelkezők túlsúlyba kerülése a középfokú oktatásban mérhetően is jelzi a minőségromlást.

A közoktatási ágazat és a pedagógusok kereseti pozícióvesztése mindenképpen azzal a következménnyel járna, hogy a tanári pálya kevésbe lesz vonzó a pályakezdők – és a pedagógusképzésre jelentkezők – számára. Mint láttuk, Magyarországon a közoktatási ágazat pozícióvesztését súlyosbítja az a körülmény, hogy az emberi tőke rendszerváltást követő átértékelődése a fiatal, felsőfokú végzettségűek számára jobban növelte az iskolázottság hozamát, mint az idősebbek számára. A közoktatásban viszont a közalkalmazotti bérbesorolási rendszer nem ad módot arra, hogy a pályakezdő vagy néhány év gyakorlati idejű tanárokat magasabb keresetekkel próbálják a pályára vonzani, vagy ott tartani. A teljes kereseten belül a besorolási alapilletményeken kívüli kereseti elemek aránya is nagyobb az idősebb korcsoportok esetében, mint a fiataloknál. Ez a teljes vizsgált időszakra vonatkozóan igaz, az 1990-es évek elejére éppúgy (Nagy, 1998), mint a legutolsó évekre (22. táblázat). Az összehasonlításból az is kitűnik, hogy csaknem kivétel nélkül az összes, az alapilletményen kívüli egyéb kereseti elem az életkorral együtt nő. Egyedül a helyettesítési díjban mutatkozik a legfiatalabb korcsoport javára nagyon csekély, 0,2 százalékpontos előny, valamint az egyéb havi térítési díjakban.

A besorolási alapilletményeken kívüli kereseti elemek arányának meghatározóit, azt, hogy a tanárok megfigyelhető jellemzői milyen hatással vannak az egyéb kereseti elemek arányára, regressziós becslés segítségével is megvizsgáltam (23. táblázat). Az eredmények azt mutatták, hogy a gyakorlati idő önállóan is pozitív szignifikáns hatással van az egyéb kereseti elemek arányára, vagyis minél nagyobb a gyakorlati idő, annál nagyobb a szakképzett pedagógusok teljes keresetén belül az egyéb kereseti elemek aránya, az egyéb jellemzők rögzítése mellett. Ugyancsak nagyobbnak mutatkozott – minden egyebet változatlannak tekintve – az egyéb kereseti elemek aránya a férfiak esetében. Teljes keresetükben 2 százalékponttal nagyobb az egyéb kereseti elemek aránya, mint a nők keresetében, ha egyéb jellemzőiket tekintve egyformák. Az egyetemi végzettségű pedagógusok teljes keresetében 1,5 százalékponttal nagyobb az egyéb kereseti elemek aránya, mint a főiskolai végzettségűek esetében. Ez a különbség viszont – a keresetek alacsony szintje mellett – csekély ahhoz, hogy az egyetemi végzettségűeket és a férfiakat a pályára vonzza, vagy ott tartsa.

Iskolatípusonként is jellegzetes különbségek mutatkoztak. Az általános iskolákban dolgozókhoz képest a szakmai képzést nyújtó középiskolák pedagógusainak teljes keresetében csaknem 8 százalékponttal nagyobb az egyéb kereseti elemek aránya, az általános képzést nyújtó középiskolákban pedig 4 százalékponttal. A Budapesten és az egyéb városokban dolgozók között is szignifikáns különbség mutatkozott (nem volt viszont szignifikáns különbség a Budapesten és a községekben dolgozók között az egyéb jellemzőiket azonosnak véve). A megyeközpontokban dolgozók teljes keresetében 6, az egyéb városokban dolgozók teljes keresetében nagyjából 2,5 százalékponttal kisebb az egyéb kereseti elemek aránya, mint a Budapesten dolgozók keresetében. Az előző naptári évben belépők és a már ennél hosszabb ideje az adott munkahelyen dolgozók között jelentős különbség mutatkozott. Az új belépők teljes keresetén belül 12 százalékponttal kisebb az egyéb kereseti elemek aránya. Jelentősek a különbségek pedagógus-munkakörönként is. A középiskolai tanárok keresetében 13, az általános iskolai tanító, tanár munkakörökben dolgozók teljes keresetében 12, a gyógypedagógus munkakörökben dolgozók teljes keresetében 20 százalékponttal magasabb az egyéb kereseti elemek aránya, mint az óvónők teljes keresetében (minden egyéb jellemző rögzítése mellett).

Az egyéb kereseti elemek meghatározói közül a fiatal, képzett tanárokat érintő meg-figyelés tehát az, hogy a besorolási alapilletményen kívüli kereseti elemek nem vagy csak nagyon kis mértékben enyhítik a pedagógusok béremelkedésének életkorhoz kötött jellegét. A pályakezdő tanárok közoktatásba vonzására és pályájuk első néhány évében a pályán tartására tehát sem az alapilletményi besorolási rendszer, sem az egyéb kereseti elemek elosztásának jelenleg érvényben lévő gyakorlata nem ad módot olyan körülmények között, amikor az azonos végzettségi szintű és gyakorlati idejű diplomásokhoz képest éppen a pályakezdőknek és az életpályájuk első tíz évében lévőknek a kereseti lemaradása a legnagyobb.

Az iskolák viszont – úgy tűnik – szeretnék a magasabban képzett pályakezdőket alkalmazni. Mivel a kereseti alkalmazkodás lehetősége nagyon korlátozott számukra, magyarán nem tudnak a pályakezdőknek magasabb bért kínálni, a munkahely stabilitását próbálják biztosítani. Erre utal, hogy a pályakezdő diplomások munkaerő-piaci helyzetének vizsgálata azt mutatta, hogy a pedagógus diplomával rendelkezők körében egyetemi végzettséggel nagyobb eséllyel lehet állandó és határozatlan idejű munkaszerződéshez jutni, mint főiskolai diplomával (Galasi, 2002). Ezek az előnyök viszont már nem tűnnek elegendőnek.

A fiatal, képzett pedagógusok közoktatásba vonzásának problémáját valószínűleg még az olyan jelentős bérkorrekciók sem tudják megoldani, mint a legutóbbi, az alapilletmények átlagosan 50 százalékos emelése, mivel ez a megoldás sem vette figyelembe az alternatív, a közoktatási szektoron kívüli kereseti lehetőségek különbségét a fiatalabb és idősebb korcsoportok számára, vagyis azt, hogy a fiatal, egyetemi végzettségűek azok, akik a legtöbbet vesztenek azzal, ha a közoktatásban helyezkednek el. Mivel az alapilletmények felemelése utáni keresetekről még nem állnak rendelkezésre adatok, ezért a 2001-es Bértarifa-felvétel kereseti adatainak felhasználásával szimuláltam az alapilletmények emelése utáni állapotot, vagyis minden egyénre szimulált keresetet számoltam ki, ami a korábbi alapilletmény 50 százalékkal megemelt értékének és az egyéb kereseti elemek változatlan értékének összegéből adódott. A szimulált keresetek segítségével is összevetettem a tanárok keresetét az átlagos felsőfokú végzettségű keresetekkel a képzettség szintje, nem és gyakorlati idő szerint (11. ábra).

  11. ábra
A főiskolai végzettségű foglalkoztatottak átlagos keresete a főiskolai végzettségű szakképzett pedagógusok alapilletmény-emelése utáni (szimulált) keresetének arányában, és az egyetemi végzettségű foglalkoztatottak átlagos keresete az egyetemi végzettségű szakképzett pedagógusok alapilletmény-emelése utáni (szimulált) keresetének arányában (gyakorlati idő szerint, nemenként)

Az ábráról látjuk, hogy az alapilletmény emelése után a közoktatásban dolgozó, főiskolát végzett nők kedvező helyzetbe kerültek. Az életpálya 9–10. éve után keresetük még magasabb is lett, mint a főiskolát végzett, azonos gyakorlati idejű, főiskolát végzett nők nemzetgazdasági átlagkeresete, és az életpálya első 10 évében is olyan kicsi a kereseti különbség, amelyet a pedagógus-pálya egyéb előnyei ellensúlyozni tudnak. Az egyetemi végzettségű férfiak esetében az életpálya első 10 évében továbbra is meredeken emelkednek a kereseti különbségek, és az életpálya 10. évére az átlagos egyetemi végzettségű foglalkoztatott átlagos keresete több mint kétszerese a tanárként dolgozókénak. A különbségek – bár enyhültek – továbbra is olyan jelentősek, hogy kevés hatással lehetnek az egyetemi végzettségű, életpályájuk elején lévő férfiak közoktatásba vonzására vagy a pályán való megtartására. Az egyetemi végzettségű nők és a főiskolát végzett férfiak esetében csökkent a korcsoportok szerinti különbség a szimuláció szerint, bár továbbra is a legfiatalabb korcsoportok könyvelhetik el a legnagyobb, és jelentős – bár a korábbinál kisebb – kereseti veszteséget, ha a közoktatásban dolgoznak. Esetükben az azonos képzettségi szintű, azonos gyakorlati idejű és azonos neműek átlagos keresete az életpálya 10. évére több mint másfélszerese a közoktatásban dolgozókénak. Az életpálya 15 évétől kezdve – főként az egyetemi végzettségű nők esetében – már nagyon csekély a különbség az átlagos keresetek és a közoktatásban dolgozó szakképzett pedagógusok keresete között.

A szimuláció tehát azt mutatja be, hogy a bérkorrekció nyomán azoknak a pedagógus-csoportoknak érdemes a közoktatásban maradniuk – vagy esetleg oda visszatérniük –, akik korábban is a legkevesebbet vesztettek azzal, hogy a közoktatásban dolgoznak. Elsősorban a főiskolát végzett nőknek, közülük is a 10 évnél hosszabb gyakorlati idővel rendelkezőknek. A korábbinál kevesebbet vesztenek a 15-20 év gyakorlati idővel rendelkező egyetemi végzettségű nők. Nem vált viszont sokkal vonzóbbá – a relatív kereseti helyzetet tekintve – a pedagógus-pálya a fiatal férfiak, különösen az egyetemi végzettségűek és a fiatal, egyetemi végzettségű nők számára. Ezért a pedagógusok nem, korcsoport és képzettségi szint szerinti átrendeződésének megállítására csak csekély hatással lehet.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.