2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Tanulás-tanítási módszerek fejlesztése >> Kőrösné Mikis Márta - A digitális írástudás gyermekkori megalapozása

A pedagógusok felkészítése, továbbképzése

2009. június 17.

A pedagógusok felkészítése, továbbképzése

„Azoknak a felnőtteknek az élete
a legizgalmasabb és legteljesebb,
akiknek játékai gyermekkorukban színesek,
változatosak voltak, és játékosságukat
meg tudták őrizni felnőtt korukra is.”
(Erik Erikson)

Idézzük fel ismét saját iskoláskorunkat! Tanítóink, tanáraik közül vajon kit tüntetnénk ki a „jó pedagógus” címmel? Milyen kritériumok alapján mondhatjuk, hogy X tanító néni vagy Y tanár úr mindig a helyzet magaslatán álló, hivatásában kiemelkedő, vérbeli pedagógus? Tudjuk, hogy a szakmai-szaktárgyi tudás biztonsága, ezek folyamatos fejlesztése elvárt, de egyáltalán nem elég! A tudásanyag átadásán túl a pedagógiai légkör megteremtése, a neveléshez szükséges gyermekközpontú környezet, az oldott, aktív légkör megvalósítása is elengedhetetlenül szükséges. Azok a pedagógusok, akik felnőttként is megőrizték játékosságukat, és izgalmas, változatos, felfedezésre ösztönző tanulási környezetet alakítanak ki maguk körül, bizonyára közelebb kerülnek tanítványaikhoz, olykor a kedvenceikké is válnak. Ez a szerep független az adott korban alkalmazott technikától, oktatási segédeszközöktől – bár feltételezhetően a kreatív pedagógusok újítják meg fokozatosan módszereiket is.

A 21. század a taneszközökben jelentős változást hozott. Hogyan változik a tanító, a tanár szerepe? Milyen az információs társadalom innovatív pedagógusa? A tanár sokat emlegetett, mindenható funkciója eltűnik, új szerepére a társ, partner, szervező, tutor vagy mentor kifejezések illenek a leginkább. Feladata a motiválás, a példamutatás az életvitelben, annak megtanítása, hogyan tanuljunk, valamint a szűk értelemben vett szakma beillesztése az általános műveltségbe. A pedagógus az állandó fejlődést sugallja, és azt a gyerekekbe ültetve képes bennük is előidézni. A foglalkozásokon felmerülő tananyagokat kellőképpen tudja integrálni, és képes kezelni az ezzel kapcsolatos kihívásokat is. Ennek érdekében együttműködik más tárgyak tanáraival. Elegendő teret ad a kísérletezésre, a konstruktív, az önálló és csoportmunkára, amelyek a gyerekek érdeklődésének mozgatórugóin alapulnak. Nem a hagyományos tekintélyelvre építi a tanári szerepet, hanem a segítő, útmutató, fejlesztő társ feladatait vállalja, így a nála bizonyos témákban több tudást birtokló diákok szerepét is a közösség hasznára tudja fordítani.

Az innovatív tanítási-tanulási folyamatra leginkább a kiscsoportos foglalkozások, a team- vagy egyéni munka a jellemző. A hangsúly a tanítás helyett a tanuláson van, amely inkább kísérletező-kutató jellegű, fenntartja a tanuló kíváncsiságát, hosszabb távon is motivál a válaszok önálló keresésére, szemlélete projekt jellegű. A könyvtári búvárkodás szerepe felértékelődik, hiszen a frontális osztálymunkát felváltják az egyéni válaszkeresést támogató foglalkozási formák. Ezek csoportmunkára ösztönöznek, fejlesztik az együttműködési képességet, és lehetővé teszik a nyitott közösség kialakulását is.

A kísérletező-kutató diák olyan oktatási segédeszközök széles skálájából választhat, amelyek nem feltétlenül kötődnek az osztályteremhez, esetleg még az iskolai helyszínhez sem. A hagyományos osztályok és formák (iskolai helyszín, tanóra, taneszköz stb.) fellazulnak. A rendelkezésre álló gazdag információforrások mellett egyéni jegyzetek, segédanyagok készíthetők és készítendők, sőt ezek használata olykor a számonkérések során is megengedett. Változatos módokon zajlik az információgyűjtés, a hagyományos és virtuális forrásokból (emberek, könyvek, adatbázisok, média, multimédia, internet útján) egyaránt.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az információs társadalom iskolájára a pedagógusokat fel kell készíteni, a digitális írástudást ugyanis nekik is el kell sajátítaniuk. A leendő pedagógusok informatikai képzéséről a felsőfokú intézmények (egyetemek, főiskolai karok) gondoskodnak. A már régebben tanítók pedig bő választékú, akkreditált továbbképzéseken szerezhetik meg a szükséges ismereteket. Az alábbiakban egy vadonatúj, Európában már népszerű továbbképzést mutatunk be.

IKT-jogosítvány pedagógusoknak

A digitális iskola megteremtése, a rendszeres pedagógiai IKT-használat problémájának megoldása terén újdonság az általános (a pedagógiai gyakorlatba nehezen illeszthető tartalmú) számítástechnikai tudást előíró ECDL-vizsga helyett a gyakorló pedagógusoknak szóló, az óvodapedagógustól a felsőfokú oktatóig mindenkire vonatkozó EPICT (European Pedagogical ICT Licence, azaz Európai Pedagógus IKT-Jogosítvány)1. A dán központú és Európában elterjedt, Magyarországon 2005 szeptemberében pilot kurzussal induló továbbképzés specialitása, hogy kimondottan pedagógusoknak szól: négy kötelező és tizenegyből négy szabadon választható modulja (mind a tananyagok, mind a gyakorlófeladatok) a mindennapi, iskolai IKT-használat élő példáira épít.

A kurzus az alábbi témákra helyezi a hangsúlyt:

  • IKT és az új pedagógiai paradigmák;
  • a tanári IKT-kompetencia fejlesztése;
  • elektronikus taneszközök és internetes tudásforrások használata;
  • a számítógéppel segített oktatás megtervezése;
  • az IKT felhasználása az iskolafejlesztésben és szervezésben.

A gyakorlóanyagok, majd az önállóan (otthon vagy az iskolában) készített vizsgamunkák során a pedagógusok megtanulják az alapvető felhasználói szoftverek alkalmazását, az IKT-dokumentumok online irodalmazását éppúgy, mint a csapatmunkát a digitális oktatási anyagok fejlesztésében. A tanulás e-learning rendszerben, távoktatással, képzett facilitátorok közreműködésével történik. A kurzust sikeresen elvégzők nemzetközi tanúsítványt (EPICT-diplomát) kapnak, amelynek legnagyobb értéke nem valamilyen újabb képesítő dokumentum megszerzése, hanem a motiváció: a képesség a konkrét digitális tanórák megtartására és ezáltal a még tartózkodó kollegák megnyerésére, bevonására is.

A továbbképzés kötelező moduljai:

  • információkeresés a weben;
  • szövegírás, tesztszerkesztés, a tanulási folyamat követése és segítése;
  • elektronikus kommunikáció, kooperatív oktatási technikák;
  • az IKT és az iskolafejlesztés.

A választható modulok kínálata:

  • digitális képalkotás;
  • kísérleti és folyamatorientált módszerek: űrlapok, Excell;
  • prezentáció és interaktivitás;
  • publikálás a weben;
  • adatbázis-kezelés;
  • szimulációk és modellezés;
  • kiadványtervezés és -szerkesztés;
  • IKT és az oktatási stratégiák;
  • tantárgy-specifikus digitális taneszközök és módszerek;
  • IKT a speciális pedagógiában;
  • olvasás és IKT;
  • játék és IKT.

A négy kötelező és négy szabadon választható modulban olyan IKT-használatra épülő, önálló vizsgamunkát kell készíteniük a pedagógusoknak, amely saját oktatási-nevelési gyakorlatukhoz illeszthető, hasznosítható és másutt is alkalmazható (tantárgyi tematika, prezentáció, óravázlat, osztálykirándulás- tervezet, képanyag, multimédiás tananyagelem, learning object stb. összeállítása). Minden modul ajánl feladatot a tanítóknak éppúgy, mint a középiskolások szaktanárainak.

Amire oda kell figyelnünk – a veszélyek

A világ számos iparilag fejlett országában a kisgyermekkori IKT-használatot legalább annyian ellenzik, mint ahányan támogatják. Jelen vannak hazánkban is azok a szélsőséges nézetek, amelyeknek képviselői teljesen elzárnák ezeket az eszközöket, és legkorábban csak az érettségi előtt álló diákoknak engednék meg a használatukat. A kérdést alaposabban megvizsgálva mindig kiderül, hogy a tájékozatlanság okozza az ellenérzést, mivel a gyermekkori számítógépezést rendszerint a korlátlan idejű, felesleges, sőt káros akciójátékokkal azonosítják, a képességfejlesztő pedagógiai alkalmazást nem ismerik, illetve erőltetetten a hagyományos eszközökhöz kötik.

Az ellenzőket tömöríti az Egyesült Államokban megalakult Alliance For Childhood (Szövetség a Gyermekekért). Ez a szervezet 2000-ben „Fool's Gold” (Bolondok aranya) címmel tanulmányt jelentetett meg, amely a számítógép-használatot kifejezetten károsnak tüntette fel a kisgyerekek esetében, mivel fizikai, érzelmi, szociális, intellektuális és morális veszélyeket rejt. Követelte, hogy vonják ki az amerikai iskolákból a komputereket. Az azonnali hatállyal hirdetett moratóriumot számos neves személyiség (tudós, pszichológus) is aláírta. (Kivételt csak a fogyatékos gyermekek oktatásával tesznek, ahol nélkülözhetetlen a technikai segítség.) Kemény megnyilatkozásaikban azt a vádló kérdést teszik fel, hogy vajon mit teszünk a gyerekekkel, amikor arra buzdítjuk őket, hogy igazi, szerető emberek helyett érzelmileg gépekhez és tárgyakhoz kötődjenek. Ellenpéldaként állítják, hogy a gyerekeknek egyszerű és nyitott játékokra van szükségük, amelyek teret engednek képzelő gondolkodásuk kibontakozásának. Érveléseikben hivatkoznak nemzetközi kutatásokra, amelyek azt bizonyítják, hogy amire a kicsiknek leginkább szükségük van fejlődésük szempontjából, az a gazdag emberi interakció otthon, az iskolában és egyéb közösségekben.2

Természetesen ezeknek a nézeteknek számos cáfolata akad világszerte. A skóciai tanárok például kimondottan tiltakoznak a már említett, az USA-ban „Bolondok aranya” címmel megjelent tanulmány felvetései ellen, állítva, hogy az IKT rossz, téves, nem gyermekhez illő használata okozza a félreértést.3 Az IKT kora gyermekkori alkalmazását a legpozitívabban talán az informatikailag igen fejlett Új-Zélandon ítélik meg, az oktatási-nevelési szerep lehetőségeiről az ország Oktatási Minisztériumának honlapján igen gazdag, a számítógép-használatot kifejezetten ajánló szakirodalmat találunk, a téma stratégiai tervétől kezdve tanterveken át a statisztikai adatokig.4

Napjainkban a legtöbb kisgyermek nem a közoktatásban (óvodában, iskolában) találkozik először a számítógép világával, hiszen a közvetlen környezetében élő családtagok, ismerősök sokszor adnak lehetőséget az informatikai eszközök megismerésére. Egy, az óvodáskorú gyermekek szülei körében végzett reprezentatív felmérés szerint már 2002-ben volt számítógép a kisgyermekes családok 39%-ában, és az igény egyre nő, mivel a megkérdezettek egyharmada már akkoriban is jelezte, hogy szeretne a közeljövőben számítógépet vásárolni (Török, 2003). A családban szerzett élmények hatása igen domináns a gyermek életében. A kicsi utánzási tanulása igen erős, és ha a szeretett felnőtt vele foglalkozik, a hatás megsokszorozódik. A számítógép egyszerű kezelése, az egyetlen gomb megnyomásával okozott változások nagy élményt, örömet jelentenek gyermeknek, felnőttnek egyaránt. A szülő örül, hogy gyermeke ügyes, büszkélkedik vele, dicséri. Az örömérzést tehát megerősítik a szeretett felnőtt biztató, támogató jelzései és a meghitt, közös élmények (Kőrösné-Villányiné, 2003).

Ugyanakkor tudjuk, hogy napjainkban a szülők egy része már nem az építőkockát, a labdát választja szívesen, hanem a számítógépes vagy irányítható elektromos játékok sokaságát veszi meg. Nem ül le a szőnyegre gyermekével játszani, nem mesél, nem megy az udvarra, a játszótérre, inkább több órán át ül gyermekével a számítógép előtt. Sajnos ezek az élmények negatív hatásúak. A felnőttek és serdülők számára készült játékok ugyanis nem valók a 2-10 éveseknek. A hatéves gyermekek egy részénél éppenséggel iskolaéretlenséget okoz a számítógép túlzott és nem helyes használata. A mozgáskoordináció egyoldalúan fejlődik, a kortársi együttműködési képesség fejlődési üteme leáll, látási, mozgási problémák léphetnek fel. Így a pozitív nevelői fejlesztő hatások átváltanak negatív előjelűvé. Az édesapa, a nagytestvér mellett órákig tartó harcos játékok sem az erkölcsi nevelés szempontjából, sem a képességfejlesztés területein nem hatnak építő erővel. Fontos feladat hárul tehát az óvodapedagógusokra és a tanítókra, hiszen a számítógép nevelési célú alkalmazásán keresztül hatást kell gyakorolniuk az otthoni számítógép-használati szokásokra is.

Amint eddigi érveléseink mutatták, informatizált korunkban a számítógép az egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbban használható technikai eszköz. Semmiképpen nem azonosítható tehát az agresszivitásra, pusztításra buzdító vagy éppen gyermeteg és felesleges képernyőjátékok világával. A helyes alkalmazás megtalálása és ajánlása viszont a pedagógusok feladata. A számítógépekhez egyre könnyebben hozzáférnek kicsik és nagyok egyaránt: az oktatási intézményekben éppúgy, mint a családokban. Az otthoni számítógép már nemcsak a felnőttek munkaeszköze, hanem a gyermekeket is elbűvöli. Sokszor a család néhány éves tagja is melléül, bátran, mindenféle gátlás és félelem nélkül nyomogatja a billentyűit vagy mozgatja az egeret.

A számítógépet is – mint minden technikai eszközt – lehet emberien, biztonságosan alkalmazni, de használatával vissza is lehet élni. Nincs értelme éles határt húzni a géphasználat alsó korhatárát illetően, hiszen nem szándékunk tiltani ennek a pedagógiai szempontból is sokoldalú, képességfejlesztő eszköznek az alkalmazását. Pedagógusként azonban felelősek vagyunk a számítógép és a többi technikai eszköz kisgyermekkori használatáért. Nem engedhetjük meg azt, hogy a kicsik a nem nekik való, káros és veszélyes szoftvereket használják, az erőszakra csábító filmeket nézzék, és a képernyő rabjaivá váljanak. Éppen a médián keresztül hallunk nap mint nap megdöbbentő példákat a hozzá nem értő szülők és az eszközhasználatot félreértő felnőttek történeteiről, például az „elektronikus pásztor” szerepét betöltő videóról, vagy a számítógépről, mint a gyermekzsúrok egyedüli motiváló és egyben fegyelmező játékszeréről.

A hazai kutatókat is foglalkoztatják az arról szóló viták, hogy szabad-e avagy éppen ajánlott-e a kisgyermekeket (különösen az óvodáskorúakat) számítógép közelébe engedni. Az ellenérvek között rendszeresen szerepel, hogy az IKT használata hipnotizálja a gyermeket, virtuális világba vezeti, elmagányosítja, sőt miatta a gyermekek keveset mozognak, romlik a szemük a képernyő nézésétől stb. Ezeket az érveket az IKT-eszközök korcsoporthoz illő, barátságos, pedagógiai célú használatának felvázolásával sorra megcáfolja Farkas Károly tanulmánya (Farkas, 2005), amely konkrét tanácsokat is ad az óvodai informatikai foglalkozásokhoz.

Az elmúlt évtized hazai szoftverfejlesztői, pedagógusai és a téma kutatói arra törekedtek, hogy a média – ami mindennapjaink állandó része! – fejlesztő pedagógiai alkalmazásokhoz társuljon. A nemzetközi és hazai pozitív tapasztalatok népszerűsítését a pedagógiai szaksajtóban publikációk és előadások segítették. Felkészült és innovatív pedagógusaink olyan alkalmazásokat részesítettek előnyben, amelyek a képességfejlesztést és a későbbi tantárgyi ismeretszerzési folyamatot támogatták. A publikációk igyekeztek rávilágítani arra, hogy a számítógép a legkisebbek korcsoportjában csupán játékeszközként lehet jelen, barátságos, didaktikailag hasznos szoftverekkel.

A számítógép hallatlanul nagy motiváló erővel bír, erre támaszkodhatunk pedagógiai munkánk során, de csak bizonyos feltételek szigorú figyelembevétele mellett. Korlátoznunk kell a képernyő előtt töltött időt akkor is, ha a gyermek önmagától nem hagyná abba a tevékenységet, hiszen a legmodernebb, alacsony sugárzású monitorok tartós nézése is rontja a szemet és káros. Ugyanígy oda kell figyelnünk a megfelelő méretű bútorzat kiválasztására, a fényviszonyokra, azaz az ergonómiai követelményekre is.

Egyáltalán ne használjunk számítógépet (de más információtechnikai eszközt sem), ha a feladat hagyományos módon könnyebben, ügyesebben, látványosabban is megoldható. A számítógép nem pótolja a foglalkoztatófüzetet és még kevésbé a pedagógust. Nem helyettesíti a beszédet, a szabadkézi rajzot, az éneklés-zenélés örömét (az óvó néni hegedűjátékát, a tanító furulyázását) vagy a mozgást a szabad levegőn, a futkározást. Funkciója kiegészítő jellegű, bár sok-sok képesség kibontakozását segítheti elő egészséges és fogyatékos gyermekeknél egyaránt. Preventív és kompenzáló szerepet is betölt a megfelelő pedagógiai környezet és didaktikai szoftver alkalmazásával.

Ismeretes, hogy a korai számítógép-használat ellenzői igen sokszor azzal érvelnek, hogy túlterheljük a kicsiket. A túlterhelés fogalmának tisztázásához érdemes idéznünk Ádám György akadémikust és agykutatót5, aki kimondottan lelkesen támogatja a kora gyermekkori tanulást, emellett pedig eloszlatja az említett tévhitet is: „Agykutatóként, fiziológusként nem hiszek a túlterhelés lehetőségében. Ha az agyat egy pohárral modellezzük, az abba beletöltött tudás sohasem csordulhat túl, mivel működik egy védekező mechanizmus. Amit az agy nem képes befogadni, azt kirekeszti, háttérbe szorítja. Ezért lehet az óvodás gyereknek is ismereteket, tudást átadni, már csak azért is, mivel az agy elég gyorsan érik, s mire az európai és amerikai kultúrában elfogadott iskoláskort, a 6-7. évet eléri egy gyerek, addigra a döntő többségüknél nagyon széles a tanulás lehetősége. Sokféle elemi készség fejlesztésére van lehetőség. Sőt 3-4 éves korban is lehetséges számos készség fejlesztése, ismeretek megtanulása. A jobb óvodák törekszenek is arra, hogy játékosan nyelvet, számítástechnikát s más ehhez hasonló ismereteket tanítsanak. Ugyanakkor él egy olyan tévhit, hogy az óvodásokat és kisiskolásokat meg kell óvni a tanulástól. Él egy mítosz, hogy hagyjuk játszani a gyereket, ne terheljük meg az agyát, ne engedjük tanulni. Pedig a játék maga is masszív tanulás, ismeretek elsajátítása, sőt a spontán megfigyelés is tanulás, jóllehet nem rendszeres jellegű ismeretszerzés, de a gyerek az őt körülvevő társadalmi és természeti környezetről nagyon sok információt sajátít el.”

Az ellenérveket mégis nap mint nap halljuk: a korai tanulás, a túlterhelés ellen szót emelő, „gyermekközpontú szakemberek” véleményét, akik szerint a korai terhelés gátolja a gyerek idegrendszeri fejlődését, rontja a későbbi tanulási képességeket – ezért harcolnak az óvoda iskolásítása ellen. Ádám György szerint tévednek, hiszen éppen hogy korán kell elkezdeni a tanulást, mert ez javítja az agyban rejlő lehetőségek kihasználását. Különösen jól fejleszthetőek egészen fiatal korban a nyelvi készségek. „Nagyon jónak tartom ezért a bilingvis óvodát, ahol természetes a kétnyelvűség, az anyanyelv mellett egy másik nyelv elsajátítása. Egy kisgyerek annál fogékonyabb, minél korábban kezdi meg a tanulást. Sem ebben az életkorban, sem később nem fenyeget a gyermeki túlterhelés veszélye. Az emberi agy egyik alapfunkciója ugyanis a kirekesztés, a kiiktatás. Ezt nem lehet a pedagógusok számára eléggé hangsúlyozni. A gyermeki agy, de tegyük hozzá a felnőtt agya is azonnal kirekeszti a szükségtelennek vélt információkat. Gyakran írják le korunkkal kapcsolatban azt, hogy annyi információ létezik, amely már káros mértékben terheli meg az emberi agyat. Ez óriási tévedés, ugyanis az ember önkéntelenül kiszűri a számára felesleges információkat, nem fogadja be azt, ami felesleges, ami nem fontos, amit nem érdemes elraktározni. Ez a kirekesztő, szűrő funkció egészen fiatal életkortól kezdődően működik. Iskoláskorban nagyon jól érzékelhető ez. A tanuláselmélettel foglalkozó szakemberek már a 19. század második felétől kezdve felismerték, hogy a tanulás alapvető eleme ez a szűrés, a kiiktatás, a szükségtelen ismeretek, információk kirekesztése. Az információk kirekesztésének van egy jellegzetes formája, amikor a tudattalanba tevődnek át a tudatosból a kiszűrt információk, ismeretek. A tudattalanunk tehát olyan raktárként, a számítógépek világából merítve a hasonlatot, háttértárolóként működik, amely lehetővé teszi, hogy ha a kiszűrt információk mégis szükségesek, a tudattalanból vissza tudjuk helyezni a tudatosba, azaz mégis fel tudjuk idézni. Épp ezért téves elképzelés a túlcsordulás.”

Ugyanakkor tudjuk, hogy a ma iskolába járó gyerekek zöme sokat küszködik a nagyon nagyra duzzadt lexikális ismerethalmazzal, s sokuk számára bizony igencsak megterhelő például az általános iskola felső tagozatának fizikai vagy kémiai tananyaga, nem beszélve a középiskolai természettudományi tárgyakból megtanulandókról. Van tehát iskolai túlterhelés, de ennek alapja egyfajta időzavar, időkényszer: az, hogy minden tárgyból egyszerre akarnak megtanítani a pedagógusok nagyon sok ismeretet, mert a tanterv követelményei ezt így írják elő. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a kívánatosnál több információt rekesztenek ki a diákok, ami aztán tanulási teljesítményükben is tükröződik.

A felnőtt felelősségén múlik tehát – minden tanulói korcsoportban – az, hogy az IKT alkalmazásával segíti-e vagy rombolja a fejlődési folyamatot. A tanítók, óvoda- és gyógypedagógusok feladata éppen ezért túlmutat az oktatási intézmények falain: hatást kell gyakorolniuk a szülői házra is, az otthoni korlátlan tévénézés, videózás vagy számítógép-használat veszélyeire is fel kell hívniuk a szülők figyelmét. Ha a szülői ház mégis a számítógép használata mellett dönt, akkor olyan szoftvereket, CD-ROM-okat vagy éppen internetes honlapokat kell ajánlaniuk, amelyek megfelelnek a gyermek korának, és segítik őt fejlődésében. Tanácsot kell adniuk az egyre bővülő szoftverpiac áttekintésében, a választásban, az ehhez kapcsolódó pedagógiai elvek megismerésében, a szakirodalom kiválasztásában. Azaz nemcsak a pedagógusnak kell felkészülnie, hanem a szülőket is tanítani kell, többek közt az IKT emberséges, gyermekbarát használatára – akár egy életen át...

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.