2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 január

Konferencia :: A magyar oktatás európai integrációja

2009. június 17.

A Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2000. október 18-20. között országos pedagógiai konferenciát rendezett az oktatás európai integrációban betöltött szerepének legfontosabb kérdéseiről. Az előadások igen széles témakört öleltek fel, hiszen az oktatás tartalmi modernizációjától a minőségbiztosításon át az iskolai képességfejlesztés problémájáig szinte minden közvetlenül vagy legalább közvetve összefügg a csatlakozásra történő felkészüléssel. A konferencia résztvevői előadásokat hallgattak többek között arról, hogy mennyire vannak jelen az európai tartalmak, értékek a magyar közoktatásban, mennyire felkészült magyar iskola az Unió fejlett gazdasági és munkakultúrájából eredő követelmények teljesítésére, továbbá elemzés hangzott el arról is, hogy milyen fejlesztési perspektívákat jelent a magyar oktatás számára az integrációs folyamat. A konferencia talán legérdekesebb részét azoknak az intézményeknek a bemutatkozása jelentette, amelyek az európai tartalmak tanítása, az európai dimenzió terjesztése terén előbbre tartanak a magyar közoktatás átlagánál.
Az alábbiakban közreadott összeállításban megpróbálunk néhány fontos gondolatot felvillantani a konferencia gazdag kínálatából. Ezzel a melléklettel korántsem tekintjük lezártnak a konferencia anyagának publikálását, mivel a bemutatkozó iskolák programjait az Új Pedagógiai Szemle 2001-ben folyamatosan megjelenő mellékleteiben részletesen be kívánjuk mutatni.A konferencia szervezőinek nevében is köszönetet mondunk a Külügyminisztériumnak, a konferencia megrendezéséhez és az előadások anyagának megjelentetéséhez nyújtott támogatásért.

Mennyire felkészült a magyar oktatás az európai integrációra?

A címben föltett kérdés az elmúlt néhány évben többször megfogalmazódott a legkülönbözőbb fórumokon. Magyarországon a reflexiók, viták, a közös gondolkodás következtében ma jóval többet tudunk erről, mint néhány évvel korábban. Ahhoz, hogy a kérdésre pontos választ tudjunk adni, mindenekelőtt érdemes néhány kiindulópontot rögzítenünk. Az első az, hogy az oktatás, képzés területén az Európai Unión belül kevés olyan formális, jogi jellegű kényszer létezik, amely miatt magát a szabályozási vagy a jogi rendszert át kellene alakítani, meg kellene változtatni. Mindössze néhány jogi előírásnak kell megfelelniük a belépő országoknak. Ilyen például, hogy a más tagországokból érkező gyerekeknek megfelelő oktatást kell biztosítani, illetve ilyenek a diplomák megfeleltetésével kapcsolatos kötelező teendők. De maga az uniós szerződés is eleve kizárja azt, hogy az unió harmonizálja az oktatási rendszereket. A második kiindulópont az, hogy Magyarország és a többi társult, csatlakozni készülő ország több olyan visszajelzést kapott már az Unió részéről, amely arra utalt, hogy az oktatás és a képzés területén nincsenek olyan akadályok, amelyek a magyar csatlakozás folyamatát komolyan lassítanák vagy befolyásolnák. Az az országértékelés, amely a 90-es évek közepén készült az összes csatlakozásra készülő országról, explicit módon is megfogalmazza azt, hogy ezen a területen a csatlakozásnak nincsenek akadályai. A csatlakozási tárgyalások első fordulói, ahol az oktatás, képzés kérdéséről is szó volt, ugyanezt állapították meg. Ezt a területet tekintve az Európai Unió bizottsága Magyarországot felkészültnek minősítette. Mindebből le lehetne vonni azt a téves következtetést, hogy nincs semmi teendő ezen a területen. Három olyan alapvető kérdést tehetünk fel a felkészültségünkkel összefüggésben, amelyek más megvilágításba helyezik ezt a kérdéskört. Az első: vajon az oktatás és képzés területe hatékonyan hozzá tud-e járulni a magyar társadalom és a magyar gazdaság integrációs felkészüléséhez. Tehát nem annyira magának az ágazatnak a felkészültségéről érdemes beszélnünk, hanem arról, hogy felkészült-e arra az ágazat, hogy hatékonyan segítse a társadalom, illetve a gazdaság egészének a csatlakozását. A másik kérdés az, hogy az oktatás ki tudja-e használni azokat az előnyöket és lehetőségeket, amelyeket a csatlakozás kínál. Ha nem tudunk élni ezekkel a lehetőségekkel, akkor is megtörténhet a csatlakozás, nincsenek formális gátjai, csak éppen kihasználatlanul maradnak az előnyök. A harmadik kérdés az, felkészültek vagyunk-e arra, hogy kezeljük mindazokat az alkalmazkodással járó kihívásokat, feszültségeket, nehézségeket, amelyek elkerülhetetlenül megjelennek akkor, hogyha egy nagyobb közösség tagjaként kell működtetnünk az oktatási rendszerünket.

Ahhoz, hogy az első kérdésre válaszolni tudjunk, érdemes átgondolnunk mindenekelőtt azt, mit is jelent Magyarország számára az európai uniós csatlakozás. Ebből négy elemet emelnék ki. Az első az, hogy Magyarország olyan gazdasági és politikai közösséghez csatlakozik, amely az elmúlt évtizedek során kialakított bizonyos szabályokat, viselkedési normákat, és az Európai Unió ezen normáihoz kell illeszkednünk. A politikai dimenziót érdemes hangsúlyoznunk. A 90-es évek elejéig az Európai Unió vagy korábban az Európai Közösség döntően gazdasági együttműködést jelentett, ma egyértelműen már politikai integrációról lehet beszélni, tehát akik most kapcsolódnak be ebbe a folyamatba, sok szempontból más helyzettel találják magukat szemben, mint azok, akik még a nyolcvanas évek közepén csatlakoztak. A másik elem az, hogy az integrációs folyamatban Magyarország egy nála jóval fejlettebb közösséghez csatlakozik. Ez két szempontból is komoly kihívást jelent. Egyfelől olyan modernizációs kihívást, amely másképp jelenik meg egy most csatlakozó ország esetében, mint Magyarország, vagy az előző körben csatlakozott fejlett országok esetében, amelyeknek a gazdasági helyzete jobb volt, mint az uniós átlag. Másfelől a fejlettebb közösséghez való csatlakozás azt is jelenti, hogy olyan fejlesztési források nyílnak meg a csatlakozók, így Magyarország számára, amelyekkel kapcsolatban fel kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon fel vagyunk-e készülve ezeknek a fogadására. A felkészültségnek az a dimenziója különösen fontos, hogy tudjuk-e fogadni azokat a fejlesztési támogatásokat, forrásokat, amelyeket a rendelkezésünkre fognak bocsátani. A harmadik elem abból fakad, hogy a csatlakozási folyamatban egy kulturális közösséghez is csatlakozunk, és e közösség kultúrájának a jellemzői nyilvánvalóan bizonyos értelemben eltérnek attól a kultúrától, amellyel a belépő országok rendelkeznek, másfelől ez olyan multikulturális közösség, amelynek az egyik legfontosabb jellemzője az, hogy ezek között a kultúrák között próbál folyamatosan közvetíteni és közös elemeket találni. Vajon mennyire vagyunk felkészültek egy ilyen multikulturális közösségben élésre, működésre? Mennyire felkészült az oktatási rendszerünk? És a negyedik dimenzió, amely különösen fontosnak tűnik, hogy az európai integráció egyben a globális gazdasági rendszerbe való bekapcsolódásnak az útját is jelenti a csatlakozó országok számára. Nem egyszerűen egy körülhatárolt gazdasági és politikai közösséghez csatlakozunk, hanem ezen keresztül erősödik a jelenlétünk a globális gazdaság rendszerében.

Milyen szerepet játszhat vagy kell játszania az oktatási szektornak az integrációs felkészülésben? Szerepet kell játszania abban, hogy az ország meg tudjon felelni azoknak a követelményeknek, amelyeket a 90-es évek közepén fogalmaztak meg a csatlakozó országokkal szemben az uniós tagországok, az úgynevezett koppenhágai kritériumokban. Eszerint működőképes demokráciának és piacgazdaságnak kell lennie, és meg kell felelnie azoknak a versenykihívásoknak, amelyek jelentkeznek ezen a közösségen belül. A kérdés, hol vannak az oktatás területén azok a pontok, amelyek ennek a három követelménynek való megfelelést elő tudják segíteni. Közvetlen feladatok jelenhetnek meg az oktatási szektor számára a csatlakozás társadalmi hátterének és támogatottságának a megteremtésében való segédkezés terén is. Mit tud tenni az oktatás annak érdekében, hogy a tágabb társadalomban adottak legyenek azok a feltételek - beleértve a csatlakozás elfogadottságát -, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a csatlakozás harmonikus folyamat legyen. Természetesen nem a csatlakozás propagandisztikus megjelenítéséről van szó, amely egyirányú kommunikációra épül, és biztos, hogy visszafelé sül el, hanem azt kell végiggondolnunk, melyek azok a kommunikációs formák, amelyekkel úgy tudjuk bemutatni a tanulók számára az európai integrációt, hogy erről valós gondolkodás alakuljon ki bennük. Közvetlen szerepe lehet a csatlakozás segítésében az oktatásnak azzal, hogy olyan politikai, gazdasági és szellemi elitet nevel, amely képes ezen a közösségen belül politizálni, dolgozni, képes arra, hogy megfelelő módon megjelenítse Magyarország érdekeit, ugyanakkor érzékeny azokra a viselkedési normákra, amelyek erre a közösségre jellemzők. Ebben kiemelkedő szerepe van az oktatásnak, bár nem ez a szektor az egyetlen, ahol zajlik ez a fajta nevelési vagy szocializációs folyamat. Fontos feladata az oktatásnak a felkészülés a támogatások befogadására, ezen belül is mindenekelőtt azoknak a befogadására, amelyek az emberi erőforrások fejlesztését szolgálják. Ma már rendelkezünk egyfajta átfogó képpel, becsléssel arra, hogy ezek a források milyen nagyságrendűek, és arról is, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy egy adott ország ezekhez a forrásokhoz hozzájusson. Ilyen feltétel például, hogy az oktatás fejlesztését bele kell helyeznünk a tágabb gazdasági, társadalmi fejlődés kontextusába, hiszen közvetlen oktatásfejlesztési célokra nem állnak rendelkezésre közösségi források. Olyan közösségi források állnak vagy fognak rendelkezésre állni, amelyek általában a társadalmi-gazdasági fejlődést, az alkalmazkodást szolgálják, tehát az oktatáson belül azok az elemek támogathatók, amelyeket direkt módon összefüggésbe lehet hozni a gazdasági-társadalmi fejlődéssel. A forrásokhoz való hozzáférés feltétele, hogy olyan ágazati fejlesztési célokat fogalmazzunk meg, amelyek harmonizálnak az Európai Unió prioritásaival, az emberierőforrás-fejlesztésre vonatkozó politikájával. Ez azt jelenti, hogy egyfelől az uniós célkitűzéseket le kell fordítanunk annak a problématerületnek a nyelvezetére, amely erre az országra jellemző, másfelől a mi problémáinkban kell megtalálni azokat az elemeket, amelyek összeegyeztethetők az uniós prioritásokkal, lefordíthatók a nyelvezetére, beilleszkednek a fogalmi rendszerébe. Vannak ma már olyan folyamatok, ahol ezt a fordítási feladatot meg tudjuk oldani. Például az uniós oktatási programok, a Comenius- és a Leonardo-program esetében egy éve zajlik egy olyan folyamat, hogy a brüsszeli bizottság által kijelölt uniós prioritásokhoz nemzeti prioritásokat rendelnek hozzá a csatlakozó országok. Ez Magyarországon is megtörtént. Amikor közzéteszik a Comenius- és Leonardo-pályázatokat, akkor megjelennek a nemzeti prioritások, amelyeket nem Brüsszelben, hanem itt Magyarországon fogalmaztak meg. Itt nagyon jól lehet látni, hogy melyek azok a pontok, ahol a hazai prioritás tartalmilag, fogalmilag egyértelműen kapcsolható az uniós prioritásokhoz, és hol voltunk kevésbé sikeresek. Ha számba vesszük, hogy mennyire segíti az oktatás a koppenhágai kritériumoknak való megfelelést, a csatlakozás társadalmi hátterének, támogatottságának megteremtését, annak a gazdasági, politikai, szellemi vezető rétegnek a nevelődését, amely képes az uniós közegben sikeresen működni, és hogy mennyire segíti a közoktatás a humán erőforrások fejlesztését szolgáló források fogadására való felkészülést, akkor talán kijelenthetjük, hogy sok minden történt ezen a területen, sok kedvezőnek értékelhető folyamat indult el, de általában véve nem lehetünk elégedettek. Mind a négy területen számos olyan cselekvési lehetőség van, amelyet nem használtunk ki, nem gondoltunk végig, amelyhez nem rendeltünk hozzá konkrét akciókat, programokat. Rendkívül nagy tartalék van még, és valószínűleg a közoktatási vezetés egyik legfontosabb feladata az, hogy elemezze ezeket a feltáratlan tartalékokat, és próbáljon ezen a területen erőteljesebb mozgást előidézni.

A következő kérdés az, vajon mennyire tudja kihasználni Magyarország azokat az előnyöket, amelyek a csatlakozás nyomán megnyílnak a számára. Milyen előnyökről van szó? Melyek azok a lehetőségek, amelyek feltárulnak előttük? Természetesen csak a közoktatásról beszélek, de látni fogjuk, hogy ezek az előnyök tulajdonképpen más területeken is hasonló módon jelentkeznek. Öt olyan lehetőséget vagy előnyt emelnék ki, amelyekkel kapcsolatban külön-külön végig kell gondolnunk, mennyire vagyunk felkészültek arra, hogy ezeket ki tudjuk használni. Az első, talán a legfontosabb az, hogy a csatlakozás lehetőséget ad a magyar közoktatás számára olyan tudás behozatalára, amelyre más módon nem nagyon nyílna lehetőség. Azt lehet mondani, hogy ingyen jutunk hozzá olyan tudáshoz, amelyet hogyha nekünk saját magunknak kellene létrehozni, előállítani az országon belül, akkor olyan forrásokra lenne szükség, amelyeket nem tudnánk előteremteni. Ez olyan tudás, amely a mindennapi osztálytermi pedagógiai gyakorlat szintjéig is lehatol, ott is alkalmazható. Intézményértékelési módszerek, pedagógiai eljárások, iskolaszervezési megközelítések, tantárgy-pedagógiai technikák, taneszközök vagy az informatika felhasználásának modelljei sorolhatók ide egyebek közt, amelyeket minimális költséggel be tudunk hozni az országba. Példátlan tanulási folyamatra nyílik lehetőség. A másik, amelynek a kihasználásán gondolkodnunk kell, az, hogy az uniós folyamatokba való bekapcsolódás rendkívüli dinamizáló erőt jelent minden szektor, így az oktatás és a közoktatás számára is. Az Európai Uniónak az elmúlt évtizedekben az oktatás területén kifejezetten a fejlesztő, a dinamizáló, az innovációkat pártoló szerepe erősödött meg. Az uniós kapcsolatok fölhasználhatók arra, hogy a dinamikus erők kapjanak támogatást, ezek erősödjenek meg a nemzeti oktatási rendszereken belül. Azok örülhetnek a csatlakozásnak, akik az innovációban, a fejlesztésben, a dinamizálásban érdekeltek, mert komoly támogatást fognak kapni, azok viszont, akik a dolgok változatlanul maradásában érdekeltek, csalódnak, mert mindenképpen a változásokat serkenti az uniós csatlakozás. A harmadik lehetőség vagy előny, hogy az uniós kapcsolat, az uniós tagság egy sor belső oktatásügyi cél teljesítését segítheti. A magyar oktatási rendszeren belüli feladatokról, célokról van szó, amelyeket mindenképpen meg kell oldanunk, és ezeknek a megvalósítását serkentheti az uniós tagság. Egy-két példát említek. A saját oktatási rendszerünkön belül is megfogalmazódik az idegennyelv-tanulás fejlesztése. Ezt az integrációs folyamat nélkül is akarnánk, de az uniós támogatási rendszer ezen a területen olyan külső erőt jelent, hogy ezt a belső célt sokkal hatékonyabban tudjuk megvalósítani. Ugyanilyennek lehet tekinteni a leszakadó, az iskolai kudarc által fenyegetett tanulók integrálásának, felzárkóztatásának a kérdését. Megint belső célról van szó, de egészen más lehetőségek nyílnak meg a számunkra, ha csak belső szellemi és anyagi forrásokkal dolgozunk, vagy a külső támogatást is igénybe vesszük.

Előny számunkra, hogy új pénzügyi erőforrásokat tudunk bevonni a fejlesztéseinkbe. Ezek az anyagi erőforrások döntő részben nem magán az oktatási szektoron belül jelennek meg, mert az unió oktatásügyi költségvetése hallatlanul csekély. Ezek a források másutt, az uniós strukturális politikán belül jelennek meg elsősorban. Ahhoz, hogy ezekhez a forrásokhoz az oktatás hozzáférjen, ki kell tekintenie a saját rendszeréből, és azt kell megnéznie, hogy általában a társadalmi-gazdasági alkalmazkodási folyamatban milyen módon tud részt venni. A közösségbe való bekerülés újabb előnye, hogy nagy lehetőséget ad arra valamennyi tagország számára, hogy a saját oktatáspolitikáját kiszámíthatóbbá, stabilabbá tegye. Ugyanis azzal, hogy a tagországok egy olyan tágabb közösségen belül alakítják a saját politikájukat, ahol a különböző tagországokon belüli belpolitikai változások valamilyen módon kiegyenlítik egymást, csökken annak a valószínűsége, hogy egy adott országon belül elinduló belpolitikai változások a célok, a prioritások olyan radikális átrendeződéséhez vezessenek, aminek egyébként minden demokráciában minden oktatási rendszer és minden szektor mindig ki van szolgáltatva. Csökken annak a valószínűsége, hogy valamilyen belpolitikai változás nyomán mondjuk alapvetően fontos stratégiai célokról megfeledkezzen a politika.

Az elmúlt néhány évben az Unióban az oktatási rendszerek folyamatos összehasonlítása történik. Olyan nemzetközi mutatók, indikátorok kifejlesztése és ezeknek az elemzése zajlik, amely állandóan arra készteti a tagországokat, hogy a saját fejlődésüket összevessék mások fejlődésével. Ez azt is jelenti, hogy nem kell öt vagy tíz évnek eltelnie ahhoz, hogy egy ország észrevegye, ha valamilyen területen rossz irányba indul el, hanem permanens visszajelzést kap arról, hogyha valahol eltorzulnak az arányok. Magyarországon most például nagymértékben csökkennek bizonyos területekre fordított források. A tanári bérek rendkívül alacsonyak. Ha mondjuk, a személyes, illetve dologi kiadások aránya felborul, és ez a trend folytatódik, akkor négy vagy öt év múlva válságos helyzet alakul ki, akkor erre közvetlen visszajelzéseket adnak a nemzetközi összehasonlítások. Ez mindenképpen erősíti a nemzeti politikák stabilitását. Hogyha mindezek fényében értékelni próbáljuk a hazai közoktatást, rá tudunk mutatni bizonyos gyengeségekre vagy erősségekre. Röviden néhány ilyet szeretnék kiemelni. Erősségnek azokat az elemeket kell tekintenem ebben a kontextusban, amelyek az előbb elmondottak fényében segítik az alkalmazkodást, a fejlesztő hatások befogadását, a közösségen belüli működésünket, és gyengeségnek kell tekintenünk azokat az elemeket, amelyek ezzel ellentétes hatást fejtenek ki. Nem egy esetben el kell hogy bizonytalanodjunk a besorolásban. Előfordul, hogy valamilyen területet gyengének ítélünk, mert objektíve az, ugyanakkor viszont lehet látni, hogy megtörtént a felismerése, és elindultak ott pozitív mozgások. Ilyen értelemben erősség is lehet egy másik országhoz képest, ahol ezek nem történtek meg. A gyengeségek között kiemelném a fejlesztési alapok befogadására való képességgel összefüggésben, hogy Magyarországon rendkívül bizonytalan, rendkívül rossz a foglalkoztatáspolitika kormányzati pozíciója, gyenge a kormányzati súlya, és ez azt jelenti, hogy az oktatás nehezen talál magának a kormányzati szférán belül olyan partnert a foglalkoztatáspolitikában, amellyel együtt olyan célokat tudna megfogalmazni, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdaságban a munkaerővel kapcsolatos tágabb összefüggésekben jelenjenek meg az oktatásfejlesztési célok. Azok az országok sikeresek a fejlesztési forrásokra való felkészülésben, amelyekben az oktatási ágazatnak van egy erős, jó partnere a foglalkoztatási oldalon, és ez most Magyarországon hiányzik. Nagy probléma az is, hogy - noha egyfelől Magyarországon kialakult a területfejlesztési politika, az intézményrendszer, megjelentek célok, eszközök - nem sikerül megfelelő módon megjeleníteni a képzéssel, oktatással, humán erőforrással kapcsolatos elemeket. Aki megnézi az elmúlt években született különböző területfejlesztési terveket, akár megyei, akár regionális szinten, rögtön látja azt, hogy az emberierőforrás-fejlesztési dimenzió ezekben hallatlanul gyenge. Ha ez ilyen marad, az uniós támogatásoknak egy jelentős részét nem fogjuk tudni igénybe venni. Írország, Portugália vagy Görögország tapasztalatai alapján elmondható, hogy az uniós támogatásoknak kb. egyharmada szolgálja az emberierőforrás-fejlesztést. Az elmúlt években az emberierőforrás-fejlesztésnek a súlyát a korábbiakhoz képest nagymértékben növelte az Unió, ami azt jelenti, hogy az erre fordított források is nyilván növekedni fognak. Egy következő gyengeség, bizonyos módszertani konzervativizmus vagy tradicionalizmus a magyar oktatásügyben. A pedagógiai módszereket, a módszertani kultúrát tekintve Európa nyugati és keleti fele között nagy szakadék tátong. Vannak olyan pedagógiai elemek, amelyek - miközben az uniós gondolkodásban kiemelkedő helyük van - nálunk szinte egyáltalán nem jelennek meg. A médianevelés, a médiaoktatás, amely kiemelkedő uniós prioritás, már megerősödött Magyarországon, de mondjuk a fogyasztói kultúra fejlesztése, a fogyasztóvá nevelés - tehát az a cél, hogy olyan fogyasztóvá lehessünk, akik képesek az áruk értékének megítélésére, akiket nem lehet becsapni, akik igényesen fogyasztanak - szinte egyáltalán nem jelent meg a hazai fejlesztésekben. A következő gyengeség az oktatás társadalmi kohézióval kapcsolatos feladatainak a megfogalmazása, a leszakadókkal, az iskolai kudarcot szenvedőkkel való foglalkozás. Erre a területre intenzíven ráirányult a figyelem az elmúlt néhány évben, intenzív gondolkodás van folyamatban, sok eszköz kezdett körvonalazódni, de ma még messze nem mondhatjuk azt, hogy olyan koherens kormányzati elképzelésről lenne szó, amely szükséges ahhoz, hogy a korábban említett előnyöket ki tudjuk használni.

Külön kell említenem közoktatási rendszerünk költséghatékonyságának a problémáját. Európai összehasonlításban a magyar közoktatás minden mutatója azt jelzi, hogy jóval költségigényesebb a mi oktatási rendszerünk, mint más országoké, rosszabb hatékonysággal használjuk az itt megjelenő erőforrásokat, és ezzel függ össze egy másik gyengeség: az alacsony pedagógusbérek. Magyarország más csatlakozó országokkal együtt a saját gazdasági teljesítményéhez, teljesítőképességéhez képest túlságosan alacsony pedagógusbéreket fizet. Ez olyan elem, amelyre az Európai Unió is felhívta a figyelmet, és kifejezetten csatlakozásnehezítő problémaként jelent meg a bizottság által megfogalmazott véleményekben.

Néhány erősséget is hangsúlyoznék. Egyik a magyarországi oktatás viszonylagos nyitottsága a gazdaság és a foglalkoztatás felé a régió más országaihoz képest. Olyan modern szabályozási mechanizmusok alakultak ki a magyar közoktatási rendszerben, amelyek lényegében annak köszönhetők, hogy más oktatási rendszerekhez képest jóval határozottabb decentralizáció zajlott le nálunk. Ebben a decentralizált környezetben keresi a kormányzati politika azokat az eszközöket, amelyekkel lehetséges befolyásolni a rendszert. Részben a standardok meghatározásában, a nemzeti alaptanterv létrejöttében, az országos képzési jegyzékben jelennek meg az olyan szabályozási mechanizmusok, mint amelyek az oktatásfinanszírozásunkat jellemzik. Olyan mechanizmusokban is megnyilvánul a kormányzati szándék, mint a pedagógus-továbbképzési vagy a szakértői rendszer, újabban a minőségbiztosítással kapcsolatos politika. Ezek kifinomult, szofisztikált szabályozási rendszerek, amelyek azt jelzik, hogy Magyarország több más országgal szemben lényegében egy olyan erőteljesen decentralizált helyzetben is, amilyen felé általában mozognak az európai országok az uniós támogatás mellett, képes fenntartani a rendszer integritását, irányítását. Ezek a modern szabályozási mechanizmusok adott esetben más uniós országok számára is érdekesek lehetnek. Ez olyan terület, ahol tudunk valamit mutatni, nyújtani, adni is, nem csak kapni.

Különösen fontosnak érzem az oktatási rendszerünkben kialakult rendkívül nagyfokú alkalmazkodóképességet, mozgékonyságot, innovativitást. Azt hiszem, egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy valamennyi csatlakozó ország, a közép- és kelet-európai régió valamennyi országa közül a magyar oktatási rendszer mutatja ebből a szempontból a legkedvezőbb képet. Olyan mértékű innovációs hajlandóság, képesség alakult ki az elmúlt tizenöt év különböző folyamatainak a hatására a magyar oktatási rendszerben, amely nem figyelhető meg másutt. Ez önmagában jobb pozíciót biztosít Magyarország számára azoknak a támogatásoknak a fogadására, amelyek kifejezetten az innovációt, a fejlesztést segítik. Más módon látjuk ezeket az előnyöket, ha az uniós országokhoz vagy a társult csatlakozó országokhoz hasonlítjuk magunkat. Az utóbbi viszonyításban előnynek érzem a társadalmi partnerekkel való konzultációt, kapcsolattartást is. A magyar oktatási rendszer ilyen értelemben jóval nyitottabb, mint más oktatási rendszerek, gazdagabb azoknak a fórumoknak, azoknak az intézményes lehetőségeknek a világa, amelyek lehetővé teszik a társadalmi partnerek bevonását. A magyar iskolák sok szempontból több nyugat-európai országhoz képest is nyitottabbak a közvetlen társadalmi környezetük felé. Ez is olyan terület, ahol hasznosat tudunk mutatni a tagországok számára is. Előny, hogy az oktatáson belül a régió valamennyi országához képest sokkal erőteljesebben kialakult Magyarországon egy területi tervezési szemlélet. Ez nálunk több évtizedes hagyományra nyúlik vissza.

Előnyként említeném azt is, hogy más országokhoz képest viszonylag erős a magyar oktatási rendszer nemzetközi nyitása. Sokkal hamarabb kialakult ez a nyitottság, könnyebben alakulnak ki nemzetközi kapcsolatok. Például a lengyel egyetemi, akadémiai szférának előrehaladottabb a nemzetközivé válása, mint a magyarországié, de ezt nem lehet elmondani az alsóbb szintekre, a szakképzésre, a közoktatásra. Ebből a szempontból Magyarország van kedvezőbb helyzetben. Ez jelenik meg abban is, hogy az európai uniós oktatási programokban, a Comenius-, Leonardo-programban általában sikeresebbek a magyarok, mint a többi ország. Valószínűleg nincs értelme ítéletet mondani arról, hogy most mennyire felkészült a magyar oktatás az integrációra. Annak van inkább értelme, hogy a dimenziók állandóan ott legyenek a gondolkodásunkban, kísérjük figyelemmel, hogy milyen lehetőségeink vannak, amelyeket még ki tudunk használni.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.