2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1999 november

Kollégiumban nevelt fiatalok hátránykompenzációja

2009. június 17.

Vopaleczky György

Kollégiumban nevelt fiatalok hátránykompenzációja

Az esélyek kiegyenlítése, a hátrányok csökkentése, a rászoruló tanulók felzárkóztatása minden időben stratégiai célként fogalmazódott meg az oktatáspolitikában. Más kérdés, hogy az intézmények, a pedagógusok valójában milyen eredményeket tudnak elérni a gyakorlati megvalósítás terén. Az alábbi írás azt mutatja be, hogy a középfokú kollégium mint intézmény miért alkalmas erre a feladatra, milyen feladatok hárulnak rá, milyen további lehetőségei vannak.

A kollégiumok helye az iskolarendszerben

Magyarországon ma közel félezer középiskolai kollégium működik mintegy 55 ezer középiskolással és 18 ezer szakmunkástanulóval. A prognózisok szerint a középiskolások száma az ezredforduló után - a középfokú képzés szerkezeti átalakulása okán - 15 ezerrel nőni fog, tehát szükségessé válik a hálózat bővítése.

Az ott lakó diákok számára a család és az iskola mellett az intézményes nevelés legfontosabb színtere a kollégium, melynek funkciói (melyeket részletesen a kollégiumi nevelés országos alapprogramja tartalmazza) szorosan kapcsolódnak az iskola fő funkcióihoz:
- a társadalmi munkamegosztásra való felkészítés (a munkaerő-piaci követelmények és az egyéni elvárások, igények figyelembevételével);
- családpótlás (szociális funkció);
- a társadalmi mobilitás egyéni lehetőségeinek biztosítása;
- a társadalmi egyenlőtlenségek hatásainak enyhítése, az indulási hátrányok csökkentése, a tudáshoz (ismeretszerzéshez) való viszony pozitív befolyásolása, esélykiegyenlítés;
- szocializáció: a szociális kompetenciák fejlesztése, a tartalmas társadalmi létre, adaptációra való nevelés;
- a tanuló személyiségének, képességeinek sokoldalú fejlesztése.

A középiskolai továbbtanulás a gyermekek számára a társadalmi beilleszkedés, a társadalmi mobilitás fontos eszköze. Ugyanakkor elmondható, hogy ma szinte kizárólag az alapképességek, a motiváció és az elsődleges szocializáció (amely szorosan összefügg a családi, szociokulturális háttérrel) határozza meg az egyén jövőjét. Hiszen az iskola minden szándéka ellenére sem csökkenti, inkább konzerválja vagy növeli az indulási különbségeket, s nem képes biztosítani az esélyegyenlőséget még az általános iskolában sem.

Oktatási rendszerünk szelektív, s elsősorban a kedvező szociális és kulturális környezetből érkezők számára biztosít megfelelő oktatási-nevelési feltételeket. Az iskola ezzel a magatartásával azokat a gyermekeket sújtja, stigmatizálja, szorítja még inkább peremre, akik kedvezőtlen családi szociokulturális, illetve szocializációs háttérrel, hiányos ismeretekkel rendelkeznek, beilleszkedési zavarokkal küzdenek, depriváltak, akik hátrányos régióban, településen születtek, nem értelmiségiek a szüleik, akiknek (már az alapfokú) sikeres képzését sem tudják a szülők finanszírozni - annak ellenére, hogy deklarált cél a felzárkóztatás, az esélyegyenlőség biztosítása.

Az iskolai tudásátadás hatékonysága gyenge. Ennek egyik oka az, hogy az iskola a képességeknek csupán egy szűk szeletét ismeri el. Továbbá olyan képességeknek a meglétét is feltételezi és számon kéri, melyeket korábban nem adott át. Az iskolai tanítás nem motivál, nem ösztönöz aktivitásra, hatékony kommunikációra, kreativitásra.

Az iskola nem képes módszertanilag megfelelni annak a követelménynek, hogy a gyermekekkel életkori sajátosságaiknak, igényeiknek, képességeiknek, motivációiknak megfelelően bánjon, az oktatást és a nevelést a tananyag és a tanulási teljesítmény központúsága jellemzi. Ebben kétségkívül akadályozza az esélyegyenlőség körüli értelmezési zavar és hibás szemlélet, amelynek valódi jelentése és tartalma az, hogy mindenkinek legyen esélye, lehetősége önmaga képességeinek kiaknázásához.

A környezeti hátrányokból fakadó szelekciós folyamatok szinte már az óvodában elkezdődnek, melyek e korai szakaszban a nyelvi, kommunikációs fejlődésben való elmaradás tekintetében a legszembetűnőbbek, és ez az, ami a legkomolyabb következményekkel jár az iskolai pályafutás során. A művelődési hátránnyal indulónak relatíve egyre nagyobb lesz a "hiánypoggyásza": ahogy a kulturális előnyök, úgy a hozott hátrányok is halmozódnak, aminek legfeljebb az ütemét lehet mérsékelni.

A felzárkóztatás intézményes formái nem működnek megfelelően. Ez is oka annak, hogy már az általános iskolában szinte eldől a gyermek életútjának, társadalmi érvényesülésének iránya.

Megkésettnek tűnhet tehát a középiskolás korban történő beavatkozás, mégsem lehet a középiskolai kollégiumok szerepét lebecsülni az esélyek növelésében, a hátrányok csökkentésében, mivel
- a kollégium lehetőséget teremt a továbbtanulásra a szülői háztól távol lakó fiatalok számára is,
- a művelődési esélyek szempontjából mindegyik életszakasz egyformán fontos,
- a kollégium második otthon, kiegészíti (sok esetben igen jelentősen) a családi nevelést, főleg azzal, hogy "szellemi" környezetet biztosít.

- ekkor sok tanulónál még nem történt meg a pályaválasztás, vagy a pályakorrekcióról kell dönteni (tudni kell, hogy a kollégium jövőbeni szerepe még inkább növekszik e téren, hiszen valószínűleg a második szakma megszerzése is ingyenes lesz), továbbá folyik a továbbtanulásra, az életre, az első munkába állásra való felkészülés. Tehát jelentős befolyást gyakorolhat az egyéni életutak, sorsok alakulására.

Hátrányos helyzet és veszélyeztetettség

A rendszerváltozás után felerősödtek azok a negatív társadalmi jelenségek és tendenciák, amelyek következményeiként folyamatosan nő a hátrányos, illetve veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma.

Ennek közvetlen okai:
- a középrétegek elszegényedése,
- a munkanélküliség,
- a család válsága (a hagyományos családi nevelési funkció elvesztése, a kohézió gyengülése, értékeinek rombolása, életvezetési problémák, a nevelés válsága),
- a társadalmi érték- és normaválság,
- a társadalmi kötelékek lazulása, a szolidaritás hiánya,
- a nevelés társadalmi ellenőrzésének gyengülése,
- az iskolai szelekció erősödése, a hátrányos helyzetűek bővített újratermelődése,
- az iskolai tanulási teljesítménykényszer s annak személyiségromboló hatása, egyidejűleg a nevelés háttérbe szorulása,
- a tömegkommunikáció negatív, sokszor erkölcsromboló hatásának erősödése,
- az iskola és a család kooperációjának hiánya a nevelésben.

A legutóbbi adatok szerint Magyarországon körülbelül négymillióan élnek a létminimum szintjén. Egymillió az alkoholisták, 800 ezer a súlyos depressziósok, 250 ezer a kábítószerfüggők száma. 800 ezer gyermek él a szegénységi küszöb alatt, 400 ezer veszélyeztetett. Körülbelül 8-12 ezer gyermek iskolakerülő. A korai teljesítménykényszerrel nagy valószínűséggel összefügg a diszlexia terjedése; aránya tízszerese a nyugati országokénak.

A hátrányos helyzet relatív kategória, értelmezésénél a sikertelen iskolai előrehaladás (társadalmi karrier) szempontjából való definiálás a legelterjedtebb. Hátrányos helyzetűnek tekinthetők a többségtől negatív értelemben eltérő, leszakadó (a többiekkel együtt haladni nem képes, speciális) igényekkel rendelkező csoportok: "hátrányos helyzetben lenni végül is azt jelenti, hogy olyan társadalmi csoporthoz tartozunk, amelynek létfeltételei az egyén fejlődésében megmutatkozóan is előnytelenek az iskolázás támasztotta követelmények szempontjából" (Pataki F.).

A hátrányos helyzet, valamint a veszélyeztetettség ismérvei:
- a gyermek alapvető szükségleteinek kielégítési lehetőségei korlátozottak,
- szociokulturális héttere átlag alatti.

Veszélyeztetettnek tekintjük az olyan fiatalokat, akiknek egészséges testi, lelki, érzelmi, erkölcsi fejlődését az öröklött vagy szerzett organikus károsodások, környezeti ártalmak (pl. család, rossz szociális kapcsolatok) akadályozzák. Gyakran deviancia (társadalmi szokás- vagy normasértés, értékpusztítás) kialakulásához vezet, predeviáns állapotnak tekinthető.

Kialakulásának okai között első helyen áll az elhanyagoló nevelés, gondozás, devianciák halmozott előfordulása a családban. Tehát meghatározó a család életmódja. Nem minden hátrányos helyzetű gyermek veszélyeztetett, de a veszélyeztetettség mögött az esetek többségében hátrányos helyzet áll.

A hátrányos helyzet kialakulásában makro- és mikrokörnyezeti tényezők játszanak szerepet. Az okok gyakran összefüggenek, illetve bizonyos csoportokban több ok egyidejű fennállásával találkozunk (pl. kisebbségi lét, szegénység, munkanélküliség, nagy család, betegség stb.). Ezért hosszabb ideje inkább már halmozottan hátrányos helyzetről beszélünk.

Bizonyos iskolatípusok, szakmák tanulóifjúsága egészében halmozottan hátrányos, illetve veszélyeztetett helyzetű. Ezeknek a rétegeknek az iskolái hagyományosan a szakmunkásképzők (kivéve a néhány keresett szakmát) és a szakiskolák. Tény, hogy bizonyos régiókban már a gimnáziumba is elindult a beáramlás, tudniillik az intézmények a demográfiai apály miatt - kényszerűségből - nyitottabbá válnak.

Vizsgálati tapasztalatok alapján a hátrányos helyzet kialakulásában szerepet játszhat:
- a szegénység, alacsony jövedelem a családban,
- a család egzisztenciális bizonytalansága (pl. bizonytalan munkavállalói státus), rossz lakáskörülmények,
- az eltartottak száma három vagy több a családban,
- a szülő(k) munkanélkülisége,
- a szülők alacsony iskolai végzettsége (8 általános vagy kevesebb),
- a család, a közvetlen környezet deviáns életmódja, életvitele,
- a család hiánya (a gyermeket nem a szülei nevelik),
- elhunyt szülő(k),
- az ép család hiánya (elvált vagy külön élő szülők),
- a család instabilitása (konfliktusokkal terhelt családi élet),
- beteg vagy cselekvésében korlátozott szülő,
- kisebbségi etnikai helyzet,
- fogyatékosság (értelmi, érzékszervi, mozgásbeli stb.).

Hátrányos helyzetűek a kollégiumban

Szociológiai vizsgálatok rámutatnak arra, hogy a hátrányos helyzetet, valamint a veszélyeztetettséget elsősorban előidéző munkanélküliség, tartós szegénység és alacsony iskolázottság főként a vidék problémája. Az is tény, hogy folyamatosan nő az itt élő diákok tanulmányi lemaradása, különösen a kistelepüléseken.

Egy 1994-ben elvégzett országos felmérés szerint a kollégisták 68,3%-a kistelepülésen vagy falun lakik. Majdnem egyötödük árva, vagy csonka családban nevelkedik. A kollégisták családjának 40%-a szegény, illetve szerény körülmények között él, és csupán 12,2%-uknak vannak jó körülményei. A szülők iskolai végzettségét tekintve többségben vannak a képzetlenek, illetve az általános iskolai végzettséggel rendelkezők (43%), egyharmadnak van középfokú végzettsége, és mindössze 12%-uk értelmiségi.

Egy 1998-as fővárosi vizsgálat hasonló képről tanúskodik. A kollégisták szülei (apák) felének nincs érettségije, és mindössze 17,1% rendelkezik valamilyen felsőfokú végzettséggel. Ennek megfelelően az apák többsége (több mint 44%-a) fizikai vagy alacsonyabb szintű szellemi munkát végez.

Az intézmények szerint a diákok hátrányos helyzetét, illetve veszélyeztetettségét előidéző egyik leggyakoribb ok a szegénység, a család egzisztenciális bizonytalansága (a diákok több mint egyötödénél), ami természetesen azt is jelenti, hogy a családok jelentős hányada nem vagy csak nehézségek árán tud megfelelő támogatást adni a sikeres iskolai pályafutáshoz. Ehhez járulnak még a települési hátrányok és esetenként a rossz oktatási feltételek. A fővárosban a kollégisták közel egyötöde él sérült szerkezetű családban.

A kollégiumban elhelyezett tanulók többsége tehát felzárkóztatásra, kompenzációra, védelemre szorul. A kollégiumnak türelmet kell tanúsítania ezekkel a fiatalokkal szemben, mert a kollégiumból való kikerülés esetükben egyet jelent iskolai tanulmányaik megszakadásával, aminek a jövőjük szempontjából helyrehozhatatlan következményei lehetnek.

A rászorulók köre

A kollégiumi hátránykompenzáció kiterjed minden gyermekre és ifjúra, akit környezete - mindenekelőtt a családi háttér, a szubkultúra, az iskola hatásai -, illetve élethelyzete bármilyen módon hátrányos helyzetbe hoz, veszélyeztetett, és önerőből képtelen továbblépni, vagy képességeit nem tudja megmutatni, kibontakoztatni.

A rászorultságot az is meghatározza, hogy egy adott fejlődési szakaszban a kívánatos képességekkel, fejlettségi szinttel (fizikai, kognitív, emocionális, morális, társadalmi), kompetenciával rendelkezik-e az egyén.

A segítségre szorulók - a szakirodalmi meghatározásokat figyelembe véve - a következő, többségtől eltérő (speciális) szükségletekkel rendelkező csoportok:
- a tehetségígéretek,
- a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók,
- a szegények,
- a szociokulturálisan depriváltak,
- a szociálisan inadaptáltak,
- a tanulásban akadályozottak,
- az iskolai kudarc által fenyegetettek vagy azt elszenvedők (lemorzsolódók),
- a személyiség- és magatartás-zavaros fiatalok,
- a nehezen nevelhetők,
- a deviáns fiatalok,
- a fogyatékosok (mentális, fizikai, értelmi).

A csoportok között jelentős átfedések vannak, a határok sokszor elmosódnak.

Meg kell jegyeznünk, hogy a segítségre szoruló gyerekek közé soroljuk azokat is, akik a felsoroltaktól részben függetlenül, a számukra kedvezőtlen iskolai környezetből fakadó ártalmak miatt rekesztődnek ki az iskolai munkából, és szenvednek emiatt hátrányt (teljesítménykényszer, a képességek rendkívül szűk szeletének értékelése és elismerése, a frontális osztálymunka preferálása, a kooperáció hiánya, a tanár dominanciája, a tanuló alárendelt szerepe az iskolai munkában). A vizsgálatok szerint ez a 10-14 éves korosztálynak mintegy felét sújtja ("spontán kirekesztődés"). Ők az iskolai tevékenységben semmilyen feladatot, megbízást nem vállaló, a gyermekközösségben kedvezőtlen szociometriai státusú, rossz családi hátterű (szocializációs környezetű, hátrányos szociokulturális családi hátterű), valamint az intellektuálisan fejletlen, alacsony teljesítőképességű tanulók. Ezek a tanulói rétegek nem feltétlenül morzsolódnak le, ugyanakkor iskolai státusuk megakadályozza egy valóban konstruktív magatartás- vagy tevékenységrepertoár megerősödését, amely megalapozná konstruktív életvezetésüket. Ezek a diákok azért szorulnak peremhelyzetbe, mert az iskola elvárásrendszeréhez, "stílusához" nem tudnak alkalmazkodni, s a helyzetükkel együtt járó nem törődés, kedvezőtlen tanári értékelés miatt rendszeresen probléma van velük (közömbösek, fegyelmezetlenek, agresszívak stb.).

A kollégiumok szerepéről

A kollégiumok egyik legfontosabb alaptevékenysége a felzárkóztatás, az esélykiegyenlítés, amit lehetőségeik függvényében változó színvonalon látnak el. A közoktatási törvény ma a kollégiumot részben önálló nevelési-oktatási intézményként határozza meg, és olyan konkrét tennivalókat ír elő számára, amelyek a tudáselosztásban való erőteljesebb szerepvállalásra kötelezik az intézményt; továbbá fokozott hangsúlyt helyez a gyermekek érdekeinek védelmére, a gyermek- és ifjúságvédelemre; tehát a korábbiakhoz képest markánsan megfogalmazódnak a hátránykompenzációs feladatok.

Az intézményekben az utóbbi években e tekintetben feltétlenül pozitív irányú elmozdulásnak lehetünk tanúi.

A törvény kimondja, hogy "A tanuló joga különösen, hogy kollégiumi ... ellátásban részesüljön...". "A kollégium feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak,

a) akiknek a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való jogok érvényesítéséhez nemzeti vagy etnikai kisebbségi nyelven, illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekben való tanulásukhoz a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve

b) akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani."

"A gyermeknek ... joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön...", "...állapotának, személyes adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban - különleges gondozásban, rehabilitációs célú ellátásban - részesüljön...". Ennek formáját is megjelöli: "A kollégium a kollégiumba felvett és az externátusi elhelyezésben részesülő tanulók részére felzárkóztató, tehetség kibontakoztató, speciális ismereteket adó, felkészítő foglalkozásokat, továbbá a szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozásokat és a tanulóval való egyéni törődést biztosító foglalkozásokat szervez."

A pedagógus kötelessége, hogy "...közreműködjön a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, a gyermek, a tanuló fejlődését veszélyeztető körülmények megelőzésében, feltárásában, megszüntetésében...".

A (kollégiumi) hátránykompenzációt a széles értelemben vett gyermek- és ifjúségvédelem részének tekintem, mely minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, nevelés, érdekvédelem. A hátránykompenzáció a rászoruló tanulók sikeres iskolai pályafutásának, társadalmi beilleszkedésének, társadalmi érvényesülésének (karrierjének), egyéni boldogulásának (egymással párhuzamos akciókból álló) és differenciált (az egyéni képességekre és adottságokra, valamint igényekre épülő) tevékenység, adekvát szervezeti formában megvalósuló segítségnyújtás.

Ténylegesen az összes kollégista diák részesül hátránykompenzációban, természetesen érintettségük különböző mértékű. (A kollégium puszta léte már önmagában is hátránykompenzációs tényező, hiszen a rászorulók számára megteremti a lakhelyen kívül eső oktatási intézményben való tanulás lehetőségét.)

A kollégiumi hátránykompenzáció főbb területei

Gondoskodás és prevenció

A kollégium a családot helyettesítve rendszeres és szervezett gondoskodást, védelmet nyújt; a tanárok személyesen felelősek a rájuk bízott gyermekek gondozásáért, neveléséért, oktatásáért. Intézményesen biztosítja a megfelelő lakást, élelmet, egészségügyi ellátást, a tanuláshoz az egyenlő feltételeket, az egészséges életvitel feltételeit a különféle háttérrel és diszpozíciókkal rendelkezők számára. A gondoskodás alapja az ellátás és a biztonságos otthon nyújtása, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy ebbe a szeretet s a megbecsülés iránti igény mint alapvető szükségletek kielégítése is beletartozik, hiszen e nélkül magasabb kognitív teljesítményt a fiataloktól nehezen várhatunk el.

A kollégiumi nevelés mintaadás, értékközvetítés, amely az erkölcsös gondolkodásra és viselkedésre, a helyes és egészséges életvitelre szoktat, továbbá ezekkel kapcsolatos ismereteket közvetít, így a káros szokások, helytelen magatartások és életvitel, a szenvedélybetegségek prevencióját is szolgálja egyben. A kollégiumi prevenciós tevékenység segít megakadályozni a fiatalkori válsághelyzetek kialakulását, a gyermek szociális körülményeinek további romlását, illetve szerepet vállal körülményei megszilárdításában, javításában, felfogható tehát a gyermekjóléti szolgáltatás speciális formájának is (generálprevenció).

Különösen a gyermekvédelmi tevékenységben kulcskérdés a korai diagnózis és felismerés, amelynek alapján a megfelelő terápiával - segítő programok, személyre szóló beavatkozás, intézkedések formájában - meggátolható a helyzet rosszabbodása.

A háttérben meghúzódó problémák a pedagógusok előtt sajnálatos módon sokszor rejtve maradnak, aminek okai a személyes és intézményi kapcsolatok elégtelen voltában keresendők. Az iskola és a kollégium, illetve a pedagógus, a diák s a szülő között kialakult közvetlen, bizalmi kapcsolat, az ezen alapuló együttműködés teszi lehetővé a gyermek szocializációs hátterének, egyéni tulajdonságainak, személyiségvonásainak, a helyzetét előidéző okok pontos feltárását, amelynek ismeretében a szükséges - személyre szóló - beavatkozás tervezhető, elvégezhető (speciálprevenció).

Vizsgálandó: szocializációs előzmények, szociokulturális háttér, családi viszonyok, neveltségi állapot, igények, motiváció, magatartás (viselkedésrepertoár), orientációs és érdeklődési preferenciák (értékorientáció), beilleszkedési és mentális zavarok, kötődések, az aktuális szocializációs környezet (család, iskola, kortárscsoportok, szubkultúra, baráti kör stb.), valamint veszélyeztető tényezők feltárása.

A fiatalok körében oly gyakran tapasztalható közömbösségben, kilátástalanságban, értékvesztésben komoly szerepe van a társadalom általános értékválságának. Bármely, neveléssel foglalkozó intézmény nevelési feladatainak teljesítése elképzelhetetlen világosan megfogalmazott nevelési célok nélkül, melyeknek mindenkori alapja a szilárd, világosan megfogalmazott értékrend, amely mintául szolgál az intézmény etikai-morális rendszerének, szocializációs gyakorlatának kialakításához. Nem arról van szó, hogy mindent értékelve tálalunk a gyermekeknek, hanem megtanítjuk őket a helyes értékelésre, a jó és a rossz, a nemes és nemtelen, az etikus és etikátlan stb. közötti különbségtételre.

Szocializáció

A személyes kapcsolatok, az állandó odafordulás, a valódi közösségek, valamint a példaadás hiánya, az oly gyakran tapasztalható, saját életpályával, jövővel kapcsolatos bizonytalanság vagy kilátástalanság feltétlenül felelős a fiatalkori értékzavarokért, válsághelyzetek kialakulásáért. A kollégium megteremtheti a lehetőséget azoknak az igen fontos pozitív azonosulási (viselkedési) mintáknak és példáknak a követésére, magatartások megtanulására (kooperáció, önállóság, felelősségtudat stb.), amelyek a családban nem állnak rendelkezésre, ugyanakkor az egyéni életutak, az egyéni boldogulás, a családi életre való felkészülés az önmegvalósítás s a társadalmi integráció szempontjából alapvetőek.

Így a kollégiumnak jelentős szerepe van a szocializációban, a társadalmi életben való részvételben, a környezetbe, a mindennapi életviszonyokba való bevezetésben. A kollégiumi közösségben változatos szerepminták állnak rendelkezésre, amelyek a fiatal szociális érését, személyiségfejlődését jelentősen segítik: lehetővé válik ön- és valóságismeretének, önbizalmának fejlesztése. Egy jól működő kollégiumi közösség gazdag és pozitív interakciós közegével kiegészítheti, segítheti, szükség esetén ellensúlyozhatja a családi, iskolai és egyéb szocializációs tényezőket, a káros környezeti hatásokat. Ennek feltételei a személyesség, a személyes kapcsolatok, az állandó empatikus odafordulás, egymásra figyelés, a rendszeres eszmecsere, az együttműködés, a példaadás. A hátrányos helyzetű és veszélyeztetett fiatalok számára különösen fontos a harmonikus, szeretetteljes szocializációs környezet, amely befogadó, szolidáris, pozitív élményeket, sikereket biztosít, mivel növeli biztonságukat, javítja helyzetüket, életminőségüket.

Az intézmény a családi-társadalmi eredetű hátrányokat akkor képes eredményesebben enyhíteni, illetve az ezzel kapcsolatos minőségi követelményeknek eleget tenni, ha a kompenzációt nem csupán kognitív, hanem pedagógiai környezeti kérdésként is kezeli.

Kultúra- és tudásközvetítés

A tudás és a személyiségfejlesztés eredményességének feltétele a tevékenységrendszer sokszínűségének, változatosságának biztosítása, amire a kollégiumban lehetőség van a gazdag eszközrendszernek, az időbeosztás viszonylag rugalmas kezelésének és a széles tevékenységrepertoárnak köszönhetően.

A tartalmat (a tevékenységet) a merev korlátok feloldásával, a tevékenységformák célszerű és hasznos integrálásával lehet tervezni. A tevékenység során tehát minden gyermeknek egyforma lehetőséget kell biztosítani az interakcióban való részvételre, a kooperációra; ez azáltal érvényesíthető, hogy az ő igényeikre épül.

A tevékenységformák és a követelmények nem tantárgyorientáltak, nincs teljesítménykényszer, így az intézmény szorongásmentes hátteret ad a tanuláshoz, az alkotómunkához, az önmegvalósításhoz.

Mindezekből következik, hogy az értékelés nem korlátozódik csupán a tanulmányi vagy magatartásbeli teljesítményre, hanem kiterjeszthető bármely képességre, készségre. Így a tanulók közösségben elfoglalt helyét, elismertségét nem csupán az iskolai követelményeknek való megfelelés, hanem valódi, a közösség tagjai által is elismert értékeik határozzák meg, ezáltal önbecsülésük, önbizalmuk erősödik, hiszen a szociális megerősítés a leghatékonyabb ösztönző erő.

Motivációfejlesztés

A kollégiumban nagyon sok az olyan diák, akinek a tanulással kapcsolatos (elsősorban iskolai) előzetes tapasztalatai általában kedvezőtlenek, akik a művelődés terén többlet-erőfeszítéseket nem szívesen vállalnak. Tehát gondok vannak hozott ismereteikkel, az iskolai tananyag befogadásának képességével, ezen túlmenően az önértékeléssel is. Az iskolai (vagy szülői) fokozott teljesítménykényszer következtében kialakuló szorongásos állapot még inkább akadályozza a képességeknek megfelelő teljesítést, a személyiség harmonikus fejlődését.

A művelődésben, a tanulásban, az elsajátításban jelentős mértékben szerepet játszik az önnevelés, a résztvevői aktivitás, a motiváltság. Jelenleg a felzárkóztatás intézményes megoldásai azért nem kellően hatékonyak, mert a szociokulturális helyzetből fakadó személyiségfejlődésbeli anomáliákat (motiváció, önértékelés, életvezetés, értékrend stb.) nem tudják kezelni.

A kollégiumi tudásközvetítés (felzárkóztatás) is akkor válik eredményessé, ha feltárjuk a tanulók motivációs jellemzőit, a meglévő motívumokat aktivizáljuk, valamint megtaláljuk és működtetjük az új motivációs eszközöket. A tanulási motivációt befolyásoló tényezők közül a legfontosabbak: a tanuló tanulási folyamatban szerzett egyéni tapasztalatai, az egyes tevékenységek okainak háttérmagyarázata, a tanulási motiváció, tanulási orientációk, technikák, stílusok, a tanuló személyiségjegyei, a kognitív (megismerési) képességek jellemzői, a családi szociokulturális hatások, s a tanulók szociális igényei.

A továbbtanulás segítése, pályaorientáció

A kollégium mintegy második esélyt biztosítva támogathatja, kiegészítheti az iskola oktató-nevelő munkáját: a kulturális-műveltségi hátrányok csökkentésével, az általános műveltség fejlesztésével, az általános és speciális képességek kibontakoztatásával az igényeknek, az előképzettségnek megfelelően. Olyan ismereteket kell nyújtani, amelyek megfelelnek a legfontosabb munkaerő-piaci elvárásoknak, preferált képességeknek.

A kollégiumokban működő szaktanárok (esetenként mentor diákok) megfelelő segítséget tudnak nyújtani a tanulmányi munka segítésében, a korrepetálástól kezdve a különféle tantárgyi programokig, a felzárkóztatástól az egyetemi felvételi előkészítésig. A tanulási hátrányok kiegyenlítésére differenciált módszerek állnak rendelkezésre, melyeknek lényege, hogy alkalmazkodnak a tanuló egyéni haladási üteméhez.

Azon fiatalok esetében, akiknél az iskola vagy a család (hátrányos szociokulturális háttér, alacsony igény- és követelményszint, valamint életnívó miatt) nem tud megfelelő szocializációs, viselkedési, orientációs mintát adni, az egyéb külső segítség elmaradása esetén a gyermek nagy valószínűséggel követi szülei életpályáját. Részükre különösen nem elegendő, hogy a kollégiumi pályaorientációs tevékenység a tanulásban való segítségre korlátozódjék, hanem fontos, hogy a jövőkép hiányát pótolja, az életpályával kapcsolatos kilátástalanságot vagy bizonytalanságot - mielőtt társadalmi inadaptációt, devianciát, krízist idézne elő - feloldja, sőt az intézményi eszközökre és kapcsolatokra építve tevőlegesen is részt vegyen a pályamódosítás segítésében, de a végzettek elhelyezkedésének támogatásában is. Ehhez megfelelő külső segítség is rendelkezésre áll (Munkaügyi Központok, Pályaválasztási Tanácsadó stb.).

A kollégiumi nevelésben is érvényesíteni kell a következő oktatási-nevelési célokat, képességek kialakítását, fejlesztését:
- a polgári társadalom és piacgazdaság követelményeihez való alkalmazkodás,
- az információs társadalomban szükséges ismeretek megszerzése,
- alkalmazkodóképesség a gyorsan változó körülményekhez,
- az élethosszig tartó tanulás képessége,
- a saját egészséghez és a környezethez való pozitív viszony,
- a modern európai társadalomhoz való tartozás tudatának erősítése (egy erős nemzeti tudat alapján).

Ezek a képességek információs társadalom igényeinek megfelelnek. Ugyanakkor tény, hogy tanulóink többségének úgynevezett általános műveltsége - mindenekelőtt a szociokulturális hátrányokból eredően - hiányos, ezt az iskola sem tudja kompenzálni, ugyanakkor stabil szakmai műveltség enélkül nem létezik. E hiányok pótlásában a kollégium részt tud vállalni. A kollégiumi hátránykompenzáció különösen a hátrányos szociokulturális környezetből érkezettek számára jelentős: kommunikációs ismeretek, matematikai és idegennyelv-tudás, tanulás-módszertani ismeretek, vizuális kultúra, a testi és mentálhigiénés kultúra, önismeret (kockázatvállalás, döntés és alkalmazkodási képesség stb.), továbbá a családi élet kultúrájával összefüggő ismeretek fejlesztése.

Tehetségvédelem

A közoktatási törvény úgy rendelkezik, hogy a "kollégiumot a fenntartó kijelölheti arra, hogy kiemelkedő képességű tanulókkal foglalkozzon". Különösen fontos szerepe van a kollégiumnak abban, hogy a tehetséges gyermekeket kiemelje hátrányos szociokulturális környezetükből, és egyengesse további útjukat. Hiszen a szülőknek a tehetségfelismeréshez és gondozáshoz nincsenek kellő ismereteik; tudatos fejlesztésre csupán a családok kisebbik részének van lehetősége. De a pedagógusok sincsenek erre a feladatra felkészítve. Őket az is gátolja ebben, hogy az iskola csupán néhány képességszférát (adottságot) preferál, továbbá az iskolai teljesítményen ritkán mérhető a tehetség.

Eredményként könyvelhetjük el azt is, ha olyan közeget teremtünk, amely nem akadályozza a tehetség kibontakozását. Olyan emocionális biztonságot, intellektuális ösztönzést és szabadságot adó (motiváló), ingergazdag környezetet (értelmiségi miliőt), amely kedvez a tehetség kibontakozásának, amelyben az én bátorítást és megerősítést kap a cselekvéshez, a kockázatvállaláshoz. Amely előhívja és fejleszti a meglévő képességeket, biztosítja a személyiség harmonikus fejlődését.

A kollégiumi tehetségnevelésben egyfelől az (iskolai) tananyag-gazdagítás modellje követhető (pl. önképzőkörök, tudományos diákkörök), másfelől a különféle képességfejlesztő szakkörök keretében történhet a tehetséggondozás (az ismeret-, tudás- és kultúraközvetítésnek jelenleg ez a leggyakoribb formája). Végül, de nem utolsósorban a kollégiumi közélet kiváló lehetőséget ad a szociális képességek megmutatkozására, fejlesztésére.

A családi nevelés segítése, befolyásolása, kompenzációja

A kollégiumnak jelentős családpótló (szülőpótló) funkciója van, hiszen amíg a gyermek szüleitől távol van, a kollégiumi közösség pótolja a család közösségét, a pedagógust, a szülőt.

A család intézményének általános válsága okán a szociális, gondozó funkció egyre erőteljesebb szerepet kap, tehát erősödik az intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi funkciója.

Emelkedik azoknak a fiataloknak a száma is, akiknek az iskolába bejárás nem okoz gondot, de családi körülményeikre, anyagi helyzetükre való tekintettel az iskola vagy a családgondozó szolgálatok a gyermek érdekében kezdeményezik a kollégiumi ellátást.

A veszélyeztetettség nem az életfeltételekből, az életszínvonalból, hanem az életmódból következik inkább, így sok gyermek számára a kollégiumi környezet és feltételrendszer mint nevelési és szociális közeg kedvezőbb, mint az otthoni. Ezt igazolja az a sajnálatos tény, hogy mindig találkozunk olyan fiatalokkal, akik hétvégéiket szívesebben töltik a kollégiumban, az otthoni feszült vagy elviselhetetlen családi légkör miatt. (A kollégium hétvégi igénybevételének gyakori oka az is, hogy a diákoknak nincs pénzük a hazautazásra. Ez különösen hátrányosan érinti a határokon túli magyar gyermekeket.)

Az intézménynek igen fontos szerepe lenne abban, hogy a bent maradók számára hsznos programokat biztosítson vagy szervezzen, hogy az itt eltöltött idő ne igénytelen szórakozással vagy semmittevéssel teljék el.

A kollégiumokban egyre több gyermek szorul anyagi segélyezésre, a lehetőségek szűkössége miatt azonban ez rendkívül korlátozott mértékű. Ezek a megoldások (ösztöndíj, alapítványi támogatás, étkezési hozzájárulás pótlása) esetenként a helyi önkormányzatok segélyeivel egészülnek ki.

A kollégiumnak (hasonlóan a családvédelem intézményeihez) a veszélyeztetett vagy krízishelyzetbe került gyermek családjának direkt módon való befolyásolásában is szerepe van. Ezt ugyanakkor nehezíti, hogy a szülők többsége nem tart szoros kapcsolatos az intézményekkel, többnyire akkor jelentkeznek, ha a gyermekkel "baj" van, s nem is minden esetben tudnak mit kezdeni azokkal a tanácsokkal, melyek rögzült nevelési módszereik megváltoztatására tesznek javaslatot. Elsősorban azoknál a deprivált családoknál van szükség - és általában igény is - a határozott, segítő beavatkozásra, ahol a szülők eszköztelenek, tanácstalanok, illetve megfelelő kommunikációs készlet híján képtelenek gyermekükkel a kooperációra, de előfordul a család kötelékéből már gyakorlatilag kiszakadt, érettségizett, illetve túlkoros fiatalok esetében is.

Az is tény, hogy a problémák sokszor későn jutnak felszínre, hiszen a gyermekek önmaguktól nem szívesen tárják fel a családi háttérben meghúzódó gondokat, bajokat részben bizalmatlanságból, részben azért, mert szégyellik helyzetüket. Ezekre gyakran a tanulmányi eredmény hanyatlásából, kialakuló magatartászavarból tud következtetni a pedagógus.

Szakszerű ellátás

A kollégium mindennapi pedagógiai gyakorlata, a sokféle nevelési szituáció a pedagógusoknak általában elegendő lehetőséget ad a gyermekek megismeréséhez, esetleges háttérproblémáik feltárásához és a terápiához (tanácsadás, káros szenvedélyek, egészséges életmód kérdéskörei stb., amikor a tanulók kapcsolatrendszerük, családi hátterük, iskolai helyzetük stb. megromlása miatt előállt életviteli és napi problémáikat önállóan, illetve a szokványos keretekben nem tudják megoldani, tehát speciális segítségre szorulnak). Ehhez szükséges az őszinte tanár-diák kapcsolat, a nevelők empátiás odafordulása, a rendszeres kommunikáció, és nem utolsósorban az, hogy a pedagógusok rendelkezzenek megfelelő pszichológiai, szociálpszichológiai, fejlődés-lélektani, gyermekvédelmi, családpedagógiai ismeretekkel, és képesek is legyenek ezeket alkalmazni a gyakorlatban. Nem elegendő a törvényi előírás, a jövőben ehhez komolyabb támogatást kell számukra adni. Ezért a képzésben, a szakmai módszertani kultúra fejlesztését célzó továbbképzéseken, tanfolyamokon e szakmai specifikumoknak nagyobb teret kell szentelni.

A pedagógusok időnként szembetalálják magukat olyan esetekkel is, amelyek megoldása túlmutat a napi pedagógiai feladatokon, például a család szocializációs diszfunkcióiból eredő súlyos iskolai vagy szülő-gyermek konfliktusok, melyek speciális felkészültséget, szakértelmet, tapintatot, diplomáciai érzéket kíván: krízishelyzet felismerése, akut helyzetek kezelése, segítségnyújtás, tennivalók válsághelyzetekben, hatósági intézkedés stb.

A felsorolásból látható, hogy a hátránykompenzációs tevékenység összetett pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi és jogi ismereteket, tennivalókat igényel. Az intézmény és a fenntartó felelős, hogy ezeket a helyzeteket mindenki számára megnyugtató módon oldja meg. Fontos, hogy a pedagógusokat hiteles és megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező ifjúságvédelmi szakember segítse (intézményi gyermek- és ifjúságvédelmi felelős), akinek munkáját szükség esetén pszichológus, szociálpedagógus, pszichopedagógus, szociális munkás, családvédelmi szakember is támogatja. Szakmai követelmény, hogy adott esetben el tudjanak járni külső, a kollégium kompetenciáján kívül eső, például orvosi, hatósági, jogi beavatkozást igénylő helyzetek megoldásában; továbbá képesek legyenek hatékonyan segíteni az együttműködést a gyermek nevelésében közvetlenül érintett intézmények (kiemelten: család, kollégium, iskola) és személyek között. Mindez maradéktalanul akkor teljesülhet, ha az akciókban részt vevők partnernek tekintik egymást, és mindenkor a segítségre szoruló gyermek érdekeit tartják a legfontosabbnak.

Irodalom

BENEDEK ISTVÁN-SZALAY LÁSZLÓNÉ: Áttekintés a kollégiumok helyzetéről. Budapest, 1994, Okker.

A magyar közoktatás távlati fejlesztésének stratégiája. Budapest, 1996, MKM.

BÁBOSIK ISTVÁN: A spontán kirekesztődés mint iskolai ártalom. Új Pedagógiai Szemle, 1993. 7-8. sz.

BÁTHORY ZOLTÁN: Tanulók, iskolák, különbségek. Budapest, 1992, Tankönyvkiadó.

BENDA JÓZSEF: Személyiség és interakció. 1982.

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről.

1996. évi LXII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény módosításáról.

GAZSÓ FERENC: Megújuló egyenlőtlenségek. 1988.

GÁTI FERENC: Gyermekvédelem az iskolában. 1987.

Jelentés a magyar közoktatásról 1997. Budapest, 1998, Országos Közoktatási Intézet.

LANDAU, ERIKA: Bátorság a tehetséghez. Budapest, 1997, Műszaki Könyvkiadó.

LISKÓ ILONA: Hátrányos helyzetű gyerekek a szakképző iskolákban. Educatio, 1997. 1. sz.

RÉTHY ENDRÉNÉ: Tanulási motiváció. 1995.

STRAUSZNÉ SIMONYI ERZSÉBET: Gyermek- és ifjúségvédelem. 1997.

SZIDIROPULOSZ ARCHIMEDESZ-VOPALECZKY GYÖRGY: A gyermek- és ifjúségvédelem helyzete a fővárosi kollégiumokban: egy vizsgálat tanulságai. Budapesti nevelő, 1999. 1. sz.

Szociális munka az iskolában: Válogatás iskolai szociális munkások, gyermekjóléti szakemberek, szociális és pedagógusképzésben résztvevők számára. (Szerk.: Budai István) Budapest, 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Veszélyeztetettség és iskola. (Szerk.: Illyés Sándor) Budapest, 1988, Tankönyvkiadó.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.