2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1997 október

Kényszerek és lehetőségek

2009. június 17.

Setényi János

Kényszerek és lehetőségek

Az Európai Unió országai oktatáspolitikáinak mozgását sajátos kettősség határozza meg. Mivel az Unió többnyire közepes vagy kis jelentőségű államok halmaza, egyetlen tagállam sem vonhatja ki magát a világfolyamatok hatása alól. Ebből következően hasonló vagy egyenesen azonos kihívások érik a tagállamok közoktatásai rendszereit. Másfelől - éppen az uniós tagállamok halmazszerűségéből fakadóan - minden tagállam a maga történeti-kulturális hagyományainak megfelelően dolgozza fel a kihívásokat és fogalmazza meg oktatáspolitikai válaszait.

A kihívások oktatáson belüli és oktatáson kívüli hatásokra oszlanak. Az oktatáson belül elsősorban a tömegoktatás alap-, közép- és felső fokának robbanásszerű kiterjedése és általánossá válása okoz gondokat. Az oktatásszociológiából jól ismert módon felmorzsolódnak a működés és a minőség hagyományos biztosítékai, "romlik a színvonal", finanszírozhatatlanná válik számos szolgáltatás. Az oktatáson kívüli világ (jórészt a gazdaság és a munkaerőpiac) pedig újrafogalmazza igényeit: megszűnik az életre szólóan kitanulható "jó szakma", a szakképzés fogalma gyökeresen átalakul, és az élethossziglani, rugalmasan tervezhető tanulás szükségszerűséggé válik.

A fenti kihívások oktatáspolitikai feldolgozása radikális reformokkal és fokozatos alkalmazkodással egyaránt történhet. Ha egy oktatási rendszer a helyi igényekhez igazodó és a szabadság értékét szolgáló módon decentralizált (ilyen pl. a magyar rendszer), akkor a radikális központi reformok bevezetése egyre inkább ellehetetlenül, és a közoktatás-politika szereplői évtizedes, kompromisszumokkal és kudarcokkal teli "gürcölésre" kényszerülnek egy-egy probléma megoldása érdekében. Minél inkább ilyen lassú és "gürcölős" közoktatás-politika válik általánossá egy országban, annál szervesebb, kidolgozottabb (végső soron civilizáltabb) oktatásügyről beszélhetünk.

A magyar közoktatás helyzetét elsősorban nem problémái, hanem megoldási kísérletei tehetik egyedivé. Magyarország mindig is az európai kulturális tér része volt, 1990 óta pedig visszakapcsolódott az európai gazdasági térbe is. Ebből következően az első pontban röviden összefoglalt kihívások hazánkra is érvényesek. A hazai válaszok azonban egy sajátos közoktatás-politikai erőtérben fogalmazódnak meg. E teret az oktatásügyi szabadság négy sarokpontja jellemzi: szabad az iskolaalapítás (1989), megszűnt az állami szakfelügyelet (1985), az önkormányzati iskolafenntartás uralkodóvá válásával a közoktatás helyi közüggyé vált (1991), és az iskolai oktatás tartalmát fokozatosan a NAT határozza majd meg (1996). E négy sarokpontból fakadóan a hazai közoktatás elsősorban a szabadság értékeire alapozódik, és folyamatosan sérül az egyenlőség (méltányosság) kívánalma. Megjósolhatóan termékeny az a jelenlegi feszültség, miszerint az iskolafelhasználók kiszolgáltatottságán, az olykor drámai regionális különbségeken, a helyenként romló színvonalon, a rossz pedagógusbéreken, az esetenkénti alulfinanszírozottságon és a szakmai szolgáltatások leépülésén nem lehet központi beavatkozással segíteni. Amennyiben a magyar közoktatás képes lesz a szabadság négy sarokpontjának fenntartásával "kiizzadni" az egyenlőséget növelő szakmai és politikai válaszokat, közoktatási rendszerünk az Európai Unió egyik legkidolgozottabb és legcivilizáltabb működését mutathatja majd fel a következő évszázad első évtizedében.

A csatlakozás nehézségei

A magyar közoktatás számára az Európai Unióhoz történő csatlakozás bizonyos nehézségekkel is járhat. Ezeket azonban kevés területen lehet biztonságosan előre jelezni. Ezek közül egyik a szakemberhiány lesz. A brüsszeli oktatásirányítás szakemberszükséglete elszívhatja a legjobb hazai szakértők jó részét. További nehézséget jelenthet, hogy a jelenlegi minisztériumi szakapparátus a nemzetállami oktatásirányítás kultúrájában nőtt fel, és számukra komoly kihívás lesz az európai oktatáspolitikai kommunikáció átültetése a napi gyakorlatba. Ugyancsak feszültségeket okozhat az Európai Unió sajátos finanszírozási gyakorlata, amely szerint a tagállamok komoly pénzösszegeket fizetnek be a közös kasszába, majd - sokszor szakmailag értelmetlen - pályázatokkal visszaszerzik azt. Ez a gyakorlat cinizmust szül: sok esetben a cél pusztán a befizetett pénz visszanyerése.

Számos nehézség csak az Unión belüli működéskor kerül majd felszínre. Ezek egy része bírósági üggyé is válhat, ahol a strasbourgi bíróság Magyarországra kötelező érvényű döntéseket hozhat majd. Bírósági ügy lehet a speciális oktatás esete (amely ma már sokféle címke alatt folyik), ahol a pedagógusi szempontból "kényelmetlen" (fizikailag fogyatékos, lassabban tanuló, átlagosnál problémásabb vagy csak egyszerűen cigány származású) gyerekeket kényszerítik egybe értelmileg fogyatékos gyerekekkel. Ilyen lehet az is, ha egy adófizető polgár csak drága magánóvodákat talál elérhető távolságban, mert a szűkös (és csak korrupcióval elérhető) önkormányzati férőhelyekre nem veszik fel gyermekét.

A "nehézségek" harmadik válfaja közös európai fejlesztő munkával válik majd leküzdhetővé. Ilyen a szakképesítések és felsőoktatási végzettségek átválthatósága. E téren már látható, hogy az 1996. évi felsőoktatási törvénymódosításban ismét rögzített egyetem/főiskola szerkezet (melyet a felsőfokú akkreditált szakképzés már szerencsésen megbontott) tarthatatlan lesz a jövőben.

A magyar munkaerőnek is új követelményeknek kell megfelelnie. Ezeket már áthozta Nyugat-Európából a gazdaság. Az Expanzió Humán Tanácsadó regionális munkaerő-piaci kutatásai arról tanúskodnak, hogy a hazai munkáltatók - a hagyományos szakképzettség rovására - olyan kulcskompetenciákat részesítenek előnyben, mint a csapatmunkára való képesség, a rugalmasság, a kitartás, a folyamatos önképzés igénye. Ezeknek tulajdonképpen semmi közük a hagyományos szakképzéshez. Következésképpen olyan képzésre van szükség, ahol elsősorban a tanulók munkaerő-piaci értékének növelését és az általános képzést szolgáló modulok vannak túlsúlyban, a szakmai modulok kialakításakor pedig elsősorban a vállalati belső képzés és az élethossziglani tanulás igényeit veszik figyelembe. A szakképzés "bronzkori" megoldásai (pl. zárt iskolai tanműhelyben kitömött bábukat "szolgálnak ki" a pincértanulók) minden bizonnyal felülvizsgálatra szorulnak, és a megoldásként kínálkozó regionalizáció és privatizáció még komoly megrázkódtatásokat hozhat a hazai szakképző intézmények számára.

Az "európai kulturális identitás"

Az "európai kulturális identitás" értelmezésemben két dolgot jelent. Az egyik egy adott ország európaisága. Megítélésem szerint Magyarország mindenkor természetszerű és egyedi módon európai kultúrájú ország volt, oktatási rendszere pedig megfelelő módon közvetítette ezt. Az "európai kulturális identitás" másik értelmezése egy, az Európai Unión belül fokozatosan kiformálódó közös kulturális önazonosság lehet. Személyes tapasztalataim szerint Európa ilyetén újrafelfedezésére elsősorban a hidegháború, a vasfüggöny és a jóléti állam nyomán meglehetősen belterjessé vált Nyugat-Európában van szükség. Ezen új identitás oktatáson keresztüli közvetítése ma még nagyon nehéz. Számos eldöntetlen kérdés, kibeszéletlen tabutéma létezik az Unión belül. Ilyen pl. az euroatlanti kulturális identitás, amely - az amúgy is sérülékeny - Európát nem állítja szembe a világ első számú demokráciájával, az Egyesült Államokkal. Ilyen Európa és a kereszténység viszonya - az Unió alapító atyái kereszténydemokraták voltak -, amely a nagy és katolikus Lengyelország csatlakozásával és az iszlám Törökország integrációs törekvéseivel kényszerűen előtérbe kerülhet. Az "európai kulturális identitás" megfogalmazásának jelen nehézségei szükségszerűen csupán az Európai Unió intézményrendszerének megtanítására és az Unió gazdasági előnyeinek ecsetelésére szorítják az iskolákat.

A nem indoeurópai magyarok számára ugyancsak fontos, hogy az "európai kulturális identitás" oktatása ne jelentse "ázsiai dimenziónk" feladását, hiszen egykori hazánk, Ázsia ma a világ leggyorsabban fejlődő területe, és az Európai Unió vezetőit sem zavarja európai kulturális identitásuk abban, hogy rendszeresen Pekingbe zarándokoljanak hatalmas üzletek megkötésének reményében.

Kultúránkból és történeti hagyományainkból következően Magyarország természetes helye az Európai Unió. Az egyén számára tehát Magyarország és az Unió polgárának lenni természetes és egymást kiegészítő tapasztalat lesz.

Az európai integráció igényelte új állampolgári kultúra ma még nehezen körvonalazható. Az azonban már jól látható, hogy nem egyszerűen gyakorlati készségek (nyelvtudás, földrajzi és munkaerő-piaci mozgásra való készség) megszerzéséről van szó. A Nyugat-Európával való eredményes együttműködésben nem működőképes az a kádári világkép és értékrendszer, melynek módosított ("modernizált") változatai szolgálnak iránytűként honfitársaim tömegei számára. A jogkövetés, a racionális életvezetés, a tervezés és befektetés, a nyitottság, türelem, fegyelem és együttműködési készség követelménye számos magyarországi állampolgár számára egyfajta "új zsarnokságként" jelenik majd meg. Az Európai Unió működésének valósága kitermeli majd az állampolgári kultúra árnyoldalait is: a brüsszeli bürokráciától való függőséget, az euroszakszervezetek agresszív nyomásgyakorlását, a felelőtlen eurojogalkotásra való ösztönzést, az uniós források újraelosztása körüli korrupciót és cinizmust.

Az egyén számára elsősorban tanulást jelent az Európai Unió polgárának lenni. A nyelvismeret, a földrajzi és munkaerő-piaci mozgásképesség, a már iskoláskorban tudatosan épített kapcsolatrendszer és az európai szakmai referenciapontok olyan követelmények, melyek egyszerre igényelnek versenyt és együttműködést. Ezen állampolgári kultúra elsajátítása a jövőben aligha kerülhető meg; az Európai Unió - gazdasági befektetések, csereprogramok, vagy éppen regionális fejlesztések képében - "házhoz jön". E felismerés pedig elvezethet egy olyan tantervi szemlélethez, melyben a polgári nevelés szerepe felértékelődik, akár a hagyományosan fontos tantárgyak és tudásterületek rovására is.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.