2019. június 21., péntek , Alajos, Leila

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

9. Egyenlőtlenségek és speciális igények

2009. június 17.

9. Egyenlőtlenségek és speciális igények

A közoktatás egyik fontos feladata a többségtől eltérő, speciális igényekkel rendelkező tanulói csoportok támogatása, sajátos oktatási szükségleteik feltárása és az ennek megfelelő oktatási és gondozási formák biztosítása. A többségtől eltérő szükségletekkel rendelkezők többféle csoportját kell megkülönböztetnünk. Ilyenek mindenekelőtt a speciális oktatást igénylő fogyatékos gyermekek, akiknek az oktatása sok országban, így Magyarországon is a közoktatás rendszerén belül önálló alrendszerben történik, bár egyre több országban a normál oktatás keretein belül, integráltan próbálnak gondoskodni róluk. Ilyenek továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók, akiknek sajátos oktatási igényei kielégítését általában a kisebbségi jogokat biztosító, a kisebbségi kultúrát védő törvények (kisebbségi, oktatási) írják elő. Végül e körön belül kell említést tenni a tanulásban lemaradók, a kudarcok és a leszakadás által leginkább fenyegetettek egyre népesebb csoportjáról, akiket társadalmi helyzetük, egyéni-családi körülményeik vagy éppen lakóhelyük hátrányos körülményei gátolnak a sikeres iskolai beilleszkedésben.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a tárgyalt csoportok közt jelentős átfedések vannak. Maguk a társadalmi egyenlőtlenségek és hátrányok különböző tényezők hatására alakulhatnak ki, s több formában (például betegség, munkanélküliség, szegénység) gyakran egymáshoz kapcsolódva, halmozottan jelenhetnek meg. Érvényes ez az oktatási rendszeren belül megjelenő hátrányos helyzetű tanulói csoportokra is: a lemaradók, valamint a kisegítő oktatásba kerülők tekintélyes részét például a cigány tanulók alkotják, s ők ugyancsak nagy számban találhatók meg a hátrányos helyzetű térségek s a kistelepülések iskoláinak tanulói közt. A határok ennélfogva nemcsak a vizsgált jelenségek - tanulási, magatartási zavarok, hiányos iskolai végzettség stb. - közt, hanem az ezek kapcsán tárgyalt csoportok körében is gyakran elmosódnak. Hasonlóképpen gyakori és szükségszerű összefonódottság és átfedés van az egyenlőtlenségek, illetve a hátrányok kezelését szolgáló intézményrendszer és a pedagógiai, pénzügyi eszközök között.

Az, hogy a fiatalok minél nagyobb hányadát juttassuk valamilyen piacképes tudáshoz, a nemzetközi versenyképesség javítása szempontjából is elengedhetetlen. Habár a népesség iskolázottsága növekszik, mint láttuk (lásd a gazdasági és társadalmi környezetről szóló 2. fejezetet), lemaradásunk a fejlettebb országoktól ezen a területen nem csökkent. A következő fejezetben az oktatásban megjelenő társadalmi egyenlőtlenségekről, a hátrányos helyzet mibenlétéről, a kompenzálás lehetőségeiről, valamint a sajátos oktatási szükséglettel rendelkező csoportok oktatásának a problémáiról lesz szó.

9.1. Társadalmi egyenlőtlenségek a közoktatásban

A kilencvenes években a magyar közoktatásban egyszerre lehet megfigyelni az oktatással kapcsolatos társadalmi esélyegyenlőtlenségek növekedését és csökkenését. Az esélyegyenlőség szempontjából kedvező folyamat, hogy a családok a korábbinál is nagyobb körben ismerik fel az oktatás jelentőségét az egyéni boldogulás szempontjából. Ezt jelzi többek között, hogy még azok a családok is nagyobb arányban igyekeznek gyermekeiket különböző különórákra járatni, amelyekre ez korábban kevésbé volt jellemző (lásd 9.1. táblázat).

9.1. táblázat

Azok aránya a 15-29 évesek körében, akik 10-14 éves korukban különórákra jártak, az apa társadalmi csoportja szerint, 1984 és 1995 (%)


1984 1995

Vezető 36,6 64,1
Értelmiségi 53,4 51,5
Egyéb szellemi 29,0 64,0
Szakmunkás 16,7 37,6
Betanított munkás 9,3 30,6
Segédmunkás 7,0 20,2
Mezőgazdasági fizikai 5,7 23,6
Önálló iparos, kereskedő 19,5 41,6
Egyéb, ismeretlen 18,4 n. a.

Miközben a családok a korábbinál jobban felismerik az oktatás jelentőségét, és ez csökkentheti a társadalmi rétegek közötti különbségeket, magának az oktatási rendszernek az alakulása és a családok anyagi helyzete közötti különbségek növekedése az esélyegyenlőtlenségek erősödésének kedvez. Ezt jelzi többek között, hogy az elmúlt években a legkedvezőtlenebb helyzetű társadalmi csoportok körében megállt a továbbtanulási mutatók korábbi javulása. 1992-ben például a 8 osztálynál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező apák gyermekei körében a 15-24 évesek már jóval kisebb arányban (50%-nál kevesebben) tanultak tovább a középfokú oktatásban, mint amilyen arányban (60%-nál többen) a 25-34 évesek. E társadalmi csoport körében a továbbtanulási mutatók tehát nagymértékben romlottak (lásd Függelék 204. táblázat).

9.1.1. Kik a hátrányos helyzetűek?

Az elmúlt években a leghátrányosabb helyzetű fiatalok iskolai esélyeinek romlása a közoktatás számára az egyik legkomolyabb kihívássá vált. Ez a probléma, függetlenül a gazdasági fejlettség szintjétől, valamennyi modern közoktatási rendszerben jelen van, régiónkban azonban fokozza súlyosságát a gazdasági és társadalmi átalakulás mértéke és gyorsasága. A leszakadó, hátrányos helyzetű társadalmi rétegekhez ma elsősorban a következők sorolhatók: (a) akik nem fejezik be az általános iskolát, (b) akik az általános iskola befejezése után nem tanulnak tovább vagy továbbtanulnak ugyan, de a középfokú oktatásból kihullanak, (c) akik magas munkanélküliséggel sújtott válságövezetekben laknak, (d) a cigány fiatalok, (e) a nevelőintézetek növendékei és (f) a magatartászavarral küzdő, kábítószerfüggő, kriminalizálódó fiatalok. Azokról a fiatalokról van szó tehát, akik különböző okok miatt nem tudnak a többiekkel együtt haladni, és akiket ezért az iskolai kudarc, a lemorzsolódás és mindezek nyomán a társadalmi beilleszkedésre való képtelenség fenyeget. Ezek között a csoportok között átfedések is vannak. A statisztikák alapján a szakképzés és a foglalkoztatás szempontjából az évjáratok mintegy egynegyede tekinthető hátrányos helyzetűnek, illetve halmozottan hátrányos helyzetűnek.

A kilencvenes évek első felében a munkaerőpiacra belépő fiatalok közel harminc százalékának nem volt szakképzettsége, vagy csak nagyon alacsony értékű szakképzettséggel rendelkezett: számuk 1990 és 1995 között mintegy 250 ezer fő volt (lásd Függelék 13. táblázat). Ez a szám azonban folyamatosan csökken. A csökkenést az magyarázza, hogy a tanulólétszám visszaesett, a demográfiai feltételek megváltoztak és az oktatásfinanszírozás az iskolákat a tanulók megtartására ösztönzi. Ugyanígy a tanulókat is az iskolában maradásra ösztönzi az elhelyezkedés megnehezülése, a lemorzsolódók számára pedig új tanulási lehetőségeket nyújt a korrekciós lehetőségek bővülése (lásd méga közoktatási rendszerről szóló 3. fejezetet).

Tény, hogy az ifjúsági munkaerőforrás képzettségszerkezetét bemutató statisztika látványos javulást jelez. Ugyanakkor a szakképző rendszer jelentős szektorai ma is sokszor csupán parkolópályának tekinthetők, azaz nem adnak reális esélyt a munkaerőpiacon. Szakértők szerint az egyes évjáratokban ma is legalább 20-25%-ra tehető az alulképzett, szakképzetlen vagy nem versenyképes szakképzettséggel rendelkező fiatalok aránya (Farkas, 1997). A hátrányos helyzetű fiatalok képzési és foglalkoztatási helyzete nagyon eltérő az ország különböző régióiban, így a fővárosban, a Nyugat-Dunántúlon vagy Észak- és Kelet-Magyarországon. Ez részben összefügg a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoport, a cigányság területi elhelyezkedésével.

9.1.2. A hátrányos helyzetűeket szolgáló intézményrendszer

Sajnos, az adatok keveset árulnak el arról, hogy az óvodákban, általános iskolákban milyen módszerekkel és milyen sikerrel próbálják felzárkóztatni a hátrányos helyzetű fiatalokat. Nincsenek megbízható információink a különböző ilyen jellegű programok, korrepetálások gyakoriságáról és hatékonyságáról. Megbízható adataink erről a területről ott vannak, ahol a hátránykompenzálás elkülönült intézményrendszerben történik, elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásának terén.

A hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásának (szakképzésének) a biztosítására a kilencvenes évtizedben viszonylag kiterjedt intézményhálózat jött létre, amelynek legfontosabb elemei a speciális szakiskolák (ahogy a hivatalos statisztikai terminológia nevezi őket, a "nem fogyatékosok speciális szakiskolái", illetve "egyéb szakiskolák"). Ezek jelentős mértékben hozzájárultak az általános iskolát befejezett fiatalok továbbtanulási arányának növekedéséhez. Lehetőséget teremtettek a más intézményből lemorzsolódott fiatalok rehabilitálására és a szakképzésbe való visszajuttatására. Egyes, elsősorban kelet- és észak-magyarországi területeken olyan csoportokat is sikerült bevonniuk a szakképzésbe, amelyek korábban nem tanultak tovább. Közel háromszáz szakiskolában a legnehezebb helyzetű csoportok (nevelőintézetben élő, cigány fiatalok, enyhe értelmi fogyatékosok, tanulásban gátoltak, alapiskolai végzettséggel nem rendelkezők) számára is indultak programok. Az elmúlt években folytatott vizsgálatok megállapították, hogy a szakiskolák felszereltsége folyamatosan javult, egyes esetekben eléri a középiskolák eszközellátottságát, bár ez a többségre nem jellemző.

Ezeknek az intézményeknek a jelentős része az NSZI által kidolgozott tanterveket használja. Ezek az első évben felzárkóztató, pályaorientáló elemeket tartalmaznak, illetve szakmai alapképzést adnak. A második évben ágazati szakmákban folyik a szakképzés. Az intézmények kis mérete és technikai feltételei azonban nem teszik lehetővé a tervezett igényes pályaorientáció megvalósítását 3-4 szakmamezőben, ezért a programot általában erősen átalakítják. Széles körben elterjedt a Földművelésügyi Minisztérium által 1989-ben kidolgozott és terjesztett gazda- és gazdasszonyképzés terve, amely az osztrák gazdaképző iskolák mintáját követi. Népszerűek, s nem csak a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat vonzzák a Budapesti Művelődési Központ munkatársai által kidolgozott népi kismesterségeket oktató programok, pl. kosárfonó, bőrtárgykészítő, fazekas, szőnyegszövő stb. szakmaterületeken. Négy iskolát működtet a Kolping szervezet, amely német mintát követ. Fontosak azok az elsősorban alföldi nagyvárosokban (Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Miskolc) létrejött szakiskolák, amelyek a dolgozók általános iskoláit fejlesztették tovább, bevezették a nappali oktatást, az általános képzést pályaorientációval egészítették ki, majd szakképzést építettek rá.

A kilencvenes évek első felében a hátrányos helyzetűek szakképzésének fejlesztésében meghatározó szerepet játszottak a nemzetközi együttműködési programok, különösen az Európai Unió támogatási programjai (lásd még később is), valamint a német-magyar, illetve svájci-magyar bilaterális együttműködés. Ezek segítségével modellközpontot hoztak létre Esztergomban, igen sok továbbképzést és külföldi tapasztalatszerzést szerveztek, jelentős mértékű eszközbeszerzésekre és többféle programfejlesztésre került sor. A nemzetközi együttműködés keretében több tucat intézmény munkatársai ismerkedtek meg a peremcsoportok rehabilitálására, felzárkóztatására, szakképzésére kialakult európai modellekkel.

Mindezek eredményként létrejött egy olyan intézménymodell, amely elfogadta a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat és képessé vált a velük való foglalkozásra. A létrejött intézményrendszer beilleszkedése a nemzeti szakképző rendszerbe ugyanakkor nem zökkenômentes. A szakiskolák többsége az 1991-ben, tárcaközi együttműködéssel kialakított központi program helyett, amely a felzárkóztatást, a pályaorientációt, a rehabilitációt, az alapképzés kiegészítését és a teljes értékű szakképzésbe való visszajuttatást tekinti céljának, rövid képzési idejű, általában kétéves ágazati szakképzést folytat. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szakiskolák kis mérete és szűkös eszközellátottsága nem tette lehetővé, hogy megvalósítsák a több területre irányuló pályaorientációs programokat, másrészt a szakmunkásképző intézetek nem szívesen vették át a szakiskolákból kilépő, nehezebben kezelhető, szegényebb és alacsonyabb teljesítményű tanulókat. Emellett az a veszély is fenyeget, hogy a közeljövőben sok önkormányzat leépíti a gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező "egyéb szakiskolákat". Ez azzal járna, hogy kárba veszne mindazon pedagógiai tapasztalat, amelyet ezek az intézmények az elmúlt években felhalmoztak (Farkas, 1997). Ha a rendszer leépülése miatt a szakiskolában továbbtanulók aránya a 20%-os érték alá csökken, akkor a hátrányos helyzetűek képzése problémáinak nagy része szükségképpen a hagyományos szakmunkásképzésre tevődik át.

9.1.3. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló programok

Az Európai Unió PHARE-programja, amely a csatlakozni készülő országok felkészülését támogatja, a kilencvenes évtized közepén két olyan programot támogatott, amelyeknek a hátrányos helyzetű fiatalok képzése volt a célja. Ezek egyikét a munkaügyi, a másikat a művelődésügyi tárca koordinálta. Ezeknek a keretén belül több millió ECU-t fordítottak infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre, nemzetközi tapasztalatcserére, programfejlesztésre és tanártovábbképzésre.

A MüM által koordinált program 1997-ben zárult, értékelése összességében pozitív. Az értékelés szerint mindenképpen stabil törvényi és finanszírozási hátteret kellene biztosítani a hagyományos iskolastruktúrába nem illeszkedő, de a hátrányos helyzetű fiatalok számára továbbtanulási esélyt nyújtó oktatási intézmények számára. Arra is felhívják a figyelmet, hogy hosszabb távon a hátrányos helyzetű fiatalok problémáit össztársadalmi problémaként kellene kezelni, és érdemes lenne e réteg speciális igényeit az oktatási rendszer egészébe integráltan kezelni (A szakképzési..., 1997).

A hazai fejlesztés szempontjából kiemelt figyelmet érdemelnek a külföldi tanulmányutakon és a hazai továbbképzéseken megismert hatékony pedagógiai eszközök, mindenekelőtt az ún. szociálpedagógiai modell és a projektmodell adaptálása (lásd a keretes írást). Az MKM által koordinált PHARE-program az infrastruktúrafejlesztés mellett a hangsúlyt a programfejlesztésre helyezi. Ezt a munkát a közelmúltig megnehezítette az a tény, hogy hiányoztak azok a dokumentumok (az alapműveltségi vizsga követelményei, az OKJ-szakmákhoz kapcsolódó tantervi dokumentumok és felszerelési jegyzékek stb.), amelyek a közismereti és a tartalmi fejlesztés kereteit meghatározzák.

Hatékony módszerek a hátrányos helyzetű fiatalok oktatásában

A külföldi tapasztalatok szerint a hátrányos helyzetű fiatalok gyakran még akkor is kudarcot vallanak a képzésben, ha megfelelő felzárkóztatás, pályaorientáció után lépnek be, és a kép-zés eszközei jól alkalmazkodnak lehetőségeikhez. Ennek okai részben a fiatalok személyi-ségproblémáiban - önértékelési és önálló életvezetési problémák -, részben szociális ténye-zőkben keresendők. A szociálpedagógus feladata, hogy a fiatalokat támogassa konfliktusaik, nehézségeik megoldásában, amelyek az iskolában, a gyakorlati képzésben, a szabad idő eltöltésében, esetenként a létfenntartás biztosításában jelentkeznek. A szociálpedagógiai modell a gya-korlati oktatók, a szakiskolai tanárok és a szociálpedagógusok intenzív együttműködését, kooperációját feltételezi, a hátrányos helyzetű fiatal számára pedig egyéni fejlesztést tesz lehetővé. A projektmodell a hagyományos szakoktatástól elsősorban a tanulásszervezés terén tér el: a szakmunkástanulók itt aktívan részt vesznek a feladat értelmezésében, az anyagok, eszkö-zök kiválasztásában, a technológiai lépések meghatározásában, a munka eredményének ér-tékelésében. Ez a módszer hozzájárul a tanulók önállóságának, kreativitásának, döntéské-pességének, felelősségtudatának, kooperációs készségének fejlesztéséhez.

Az Európai Unió szakképzési programjai között kiemelt helyet foglalnak el a hátrányos helyzetű csoportok szakmai oktatására irányuló projektek. 1994-ben indult például a Youth Start program, amelynek a célja az eddig a szakképzésből kiszorult rétegek számára új pedagógiai modellek, eszközök létrehozása a tagállamokban. Ez a program része az ún. Leonardo da Vinci Programnak, amelybe, mint korábban említettük, Magyarország már bekapcsolódott. Várhatóan bekapcsolódhatunk a "Második Esély Iskolája" programba is, amely fiatal felnőttek számára kínál a tanulást és az elhelyezkedést segítő új modelleket. Ezek a programok a hazai hátrányos helyzetűek szakképzése számára egyrészt modelleket, információkat, másrészt fejlesztési erőforrásokat biztosítanak.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.