2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

9.4. Területi és települési különbségek

2009. június 17.

9.4. Területi és települési különbségek

A települések közötti oktatási egyenlőtlenségek növekedésére számos kutatási eredmény utal. Amint azt az oktatás eredményességéről szóló 8. fejezetben láttuk, a nagyobb városokban a standardizált tesztekkel mért tanulmányi eredmények nem romlanak, sőt esetenként javulnak is, ugyanakkor a kisebb városokban és a falvakban további romlás figyelhető meg. Különösen a városok és a kisebb községek közötti különbségek növekedése aggasztó. A Monitor vizsgálatok eredményei például azt mutatják, hogy a tanulói teljesítmények időbeli romlása a falvakban a legnagyobb mértékű (lásd Függelék 205. táblázat). Nemcsak a nagyobb és kisebb települések közötti különbségek lesznek azonban nagyobbak, hanem az is megfigyelhető, hogy a kisebb települések körében különösen nagyra nyílik a már meglévő szakadék a szegényebbek és a gazdagabbak között. Amíg a nagyobb települések körében a szegényebbek iskolái nem egy esetben jobbak is lehetnek a gazdagabbakéinál, addig a kisebb városokban és különösen a községekben a szegénység már egyértelműen rosszabb eredményekkel jár együtt (lásd 9.2. ábra és Függelék 206. táblázat).

A kutatási adatok (Az oktatás minősége..., 1997) azt mutatják, hogy a teljesítmény-mutatók a települések anyagi helyzetének és oktatási kiadásainak legtöbb mutatójával pozitív módon függenek össze. A tanulmányi teljesítmények mutatói legkevésbé az egy lakosra jutó oktatási kiadásokkal korrelálnak (lásd Függelék 207. táblázat), mert ez gyakran, különösen a kisebb településeken, egyszerűen a gazdaságtalan működés és nem az oktatással szembeni bőkezűség jele. Általában az figyelhető meg, hogy az átlagnál jobb és az átlagnál rosszabb anyagi feltételekkel rendelkező települések közötti különbségek különösen a már eleve szegényebb települések körében növekednek, vagyis a legszegényebbek helyzete romlik a leginkább (lásd Függelék 208. táblázat).

Mint láthattuk, a különböző fejlettségű, eltérő jövedelmi viszonyokkal és infrastrukturális feltételekkel rendelkező települések és régiók az ott élő gyermekek számára eltérő oktatási feltételeket tudnak biztosítani. Ezért a közoktatás területén megfigyelhető egyenlőtlenségek jelentős része területi vagy települési egyenlőtlenségekhez kapcsolódik. Ez utóbbiak nagymértékben hozzájárulnak az oktatási esélyegyenlőtlenségek növekedéséhez. A következő részben e területi és települési egyenlőtlenségeket három szempont szerint vizsgáljuk: (a) az intézmények (iskolák) típusa szerint; (b) a települések típusa szerint és (c) az ország egyes régiói szerint. A régiók összehasonlítása során az ország hét, egymástól jól megkülönböztethető földrajzi egységét vettük alapul (lásd a keretes írást). A településtípust tekintve közigazgatási státusuk és lakosságszámuk alapján tizenkét kategóriát különböztettünk meg (a hét régió és a tizenkét településtípus néhány alapvető adatát lásd a Függelék 209. táblázat és Függelék 210. táblázatban).1

Az ország hét régiója és ezek főbb jellemzői

Budapest - Budapesten lakik az ország népességének 19%-a, ez egyértelműen Magyaror-szág kiugróan legfejlettebb része, ahol a termelés és a szolgáltatás jelentős része koncent-rálódik. A munkanélküliség a vidékihez képest alacsony szintű. A születési arányszám is messze az országos átlag alatti, ennek következtében a fiatalok aránya alacsonyabb, mint vidéken. A finanszírozás Budapesten rendkívül koncentrált, hiszen összesen 23 helyi és 1 fővárosi önkormányzat található a területén. Közép-Magyarország - Ezt a régiót felosztásunkban egyetlen megye, Pest alkotja. Pest megye helyzete eléggé ellentmondásos, aminek fő oka, hogy jelentős része Budapest agg-lomerációs körzetébe tartozik. Magyarország legnagyobb megyéje: a népesség 10%-a él itt. Településszerkezetét alapvetően a kevés város és a nagy lélekszámú községek jellemzik. Ebből következően az önkormányzatok száma is aránylag alacsony. Budapest közelsége következtében gazdasága viszonylag fejletlen, az egy főre jutó GDP alapján az egyik legke-vésbé fejlett régió, ugyanakkor az ingázás lehetősége miatt a munkanélküliségi ráta vi-szonylag alacsony. Az ingázás az oktatás (főleg középfokú oktatás) helyzetét is jelentősen befolyásolja. A születési arányszám valamelyest átlag feletti. Észak-Magyarország - E régióba három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves) tartozik. A három megyében együtt a magyar lakosság 13%-a lakik. Az egy főre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta alapján fejletlen, komoly gazdasági gondokkal küzdő régió. A születési arányszám némileg átlag feletti. Településszerkezetét az átlagosnál né-mileg kisebb arányú városi lakosság és az átlagosnál kisebb községméret jellemzi. Észak-Dunántúl - A régiót öt megye alkotja (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas). Itt él a népesség 18%-a. A régió átlagos fejlettségű, a munka-nélküliségi ráta kevéssel az országos átlag alatt van. A városi népesség aránya némileg átlag feletti. A községek szempontjából ez a régió élesen kettéválik: míg Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben aránylag nagy falvak találhatóak (az átlagos népességszám itt rendre meghaladja az országos átlagot), addig Vas és Veszprém megye inkább a Dél-Dunántúlhoz hasonlít, kifejezetten aprófalvas területek (az egy községre jutó népességszám 600 és 800 között van). Dél-Dunántúl - A régiót négy megye alkotja (Baranya, Somogy, Tolna, Zala). Gazda-sági mutatóit tekintve Budapestet leszámítva ez a régió a legfejlettebb, míg a munkanélküli-ségi ráta némileg átlag feletti. A születési arányszám Budapest után a dunántúli két régió-ban a legalacsonyabb. Településszerkezetét az aprófalvak határozzák meg, az egy községre jutó lakosok száma messze a legalacsonyabb, ugyanakkor a városi népesség aránya átlagos. Az aprófalvas szerkezet következménye, hogy sok önkormányzat működik a régió terüle-tén. Kelet-Magyarország - E két megyéből (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) álló ré-gió valamennyi között a legelmaradottabb, munkanélküliséggel is leginkább sújtott terület. Emellett itt a legmagasabb a születési arányszám és így a fiatalabb népesség aránya. Tele-pülésszerkezetét tekintve a nagyobb mezővárosok és nagyobb községek dominálnak. Dél-Alföld - A régióba tartozó négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagy-kun-Szolnok) településszerkezete egységes: magas a városi népesség aránya, és a községek is jóval népesebbek, mint az ország többi régiójában (Pest megyét kivéve). Gazdasági fej-lettsége nem éri el a Dunántúlt, de egyáltalán nem tekinthető elmaradott térségnek. A mun-kanélküliségi ráta az átlagnál valamivel magasabb. A születési arányszám egybeesik az or-szágos átlaggal.

9.4.1. Jövedelmi viszonyok és oktatási kiadások

A településeken élő lakosság jövedelmi helyzetének egyik legjobb mutatója az egy főre jutó személyi jövedelemadó (szja) bevétel, ami Budapesten a legnagyobb és a községekben a legkisebb. Az egy főre jutó szja-bevétel nagysága szignifikáns módon összefügg az egy főre jutó oktatási kiadásokkal, amelyek a fővárosban jóval nagyobbak, mint a községekben. Ha viszont az egy főre jutó oktatási kiadásokat nemcsak az egy főre jutó szja-bevételek nagysága szerint hasonlítjuk össze, hanem régiónként vagy a települések típusa szerint is, aránylag kis különbségeket tapasztalunk. Ennek oka, hogy pl. a különböző régiókban más a településszerkezet, azaz míg a fejlettebb dunántúli régiókban a magasabb jövedelmek következtében többet költhetnek oktatásra, ugyanakkor a dunántúli megyék nagy része aprófalvas terület, és a kisebb településeken fajlagosan drágább az oktatás, azaz a két hatás kiegyenlítheti egymást. Ezért az egyes tényezők hatását a többi tényező változatlanságát feltételezve érdemes vizsgálni. Ha két azonos régióban, azonos településtípus önkormányzatát hasonlítjuk össze, akkor az az önkormányzat, ahol az szja/fő egy forinttal magasabb, átlagosan 35 fillérrel költ többet oktatásra. Szignifikánsan csökkenti az egy főre jutó kiadást a település mérete a községek esetében. Minél nagyobb a község, annál kisebbek a fajlagos oktatási kiadásai, azaz a kisebb településnek egy lakosra vetítve drágább ugyanazt az oktatási struktúrát működtetnie, mint a nagyobbnak. A régiók esetében a Dunántúlon átlagosan kb. 2 ezer forinttal többet költenek az oktatásra (a többi tényezőt ismét változatlannak tekintve). Szintén szignifikánsan magasabb a kiadás Kelet-Magyarország esetében (lásd még Függelék 209. táblázat).

Erősen befolyásolja az egy főre eső kiadásokat a kisebb településeken az is, hogy milyen intézményt tartanak fenn. A két legdrágább intézménytípus az óvoda és az általános iskola: ezek esetében 1995-ben átlagosan 7,7 illetve 10,3 ezer Ft az egy lakosra jutó oktatási kiadás. Statisztikai elemzések azt mutatják, hogy a kistelepülések egy főre jutó oktatási kiadása összefügg a fenntartott intézmény típusával, a régióval, a lakosság anyagi helyzetével (Sugár, 1997c). Az oktatási kiadásokat jellemző mutatók közül leginkább az egy lakosra jutó általános iskolai kiadás szerint tapasztalhatók különbségek, a viszonylag legtöbbet költő egytized háromszor annyit költ az általános iskolára, mint a legkevesebbet költő egytized.

Az egy főre jutó oktatási kiadások esetében is a település típusa, mérete az egyik meghatározó tényező. A 10 ezer fő alatti lakosságú települések esetében (2050 település) az oktatási kiadások aránya a lakosság jövedelmével (és a település nagyságával) párhuzamosan enyhén csökken. Az oktatási kiadások a jövedelem függvényében nem egyértelműen nőnek, a legszegényebb és a leggazdagabb települések költik relatíve (a lakosság számához képest) a legtöbbet, az előbbiek azért, mert itt általában a település mérete miatt fajlagosan drága az oktatás, az utóbbiak valószínűleg azért, mert ténylegesen többet tudnak oktatásra fordítani (lásd 9.4. táblázat).

9.4. táblázat

A 10 ezer fő alatti települések önkormányzatainak átlagos oktatási kiadása a lakosság jövedelmi helyzetének függvényében, 1995


Szja/fő szerinti csoportok Oktatási kiadások aránya az összes folyó kiadásokon belül, % Oktatási kiadás/fő, E Ft Általános iskolai kiadás/fő, E Ft Általános iskolai kiadás/általános iskolai tanuló, E Ft

Legalsó 10% 47,0 15,0 9,1

105,3

Következő 15% 45,7 15,1 9,3

97,2

Alsó középső 25% 44,5 14,3 8,6

93,5

Felső középső 25% 44,7 14,3 8,7

92,6

Következő 15% 43,7 15,1 9,1

91,0

Legfelső 10% 41,4 16,6 9,7

97,8


Forrás: TÁKISZ, 1995

9.4.2. Területi eltérések az oktatás egyes szintjein

9.4.2.1. Iskola előtti nevelés

Az önkormányzati óvodák esetében a kihasználtság a kistelepüléseken 100% alatti, a nagyobb településeken és főleg a nagyvárosokban 100% feletti. Az egy óvodásra jutó kiadások nagysága a megyei és a fővárosi önkormányzat által fenntartott helyeknél és a legkisebb településeken kiugró, de ezek súlya országosan elenyésző. Budapest kerületeiben messze magasabb az egy főre jutó kiadás, mint az ország többi részében. Különösen alacsony ez az aránylag nagyobb községekben. Az egy pedagógusra jutó óvodások száma is a fővárosi és a megyei önkormányzati fenntartású óvodákban kiugróan alacsony, és a községekben haladja meg az átlagot.

Régió szerint vizsgálódva minden szempontból Budapest van a legjobb helyzetben. Mind az egy főre jutó kiadás (lásd 9.3. ábra), mind az egy pedagógusra jutó óvodások száma itt kedvezôbb, mint a többi régióban. A férőhely-kihasználtság egyedül a Dél-Dunántúlon van 100% körül (az aprófalvas településszerkezet következtében), a többi régióban ezt meghaladja. Különösen a Pest megyei óvodák zsúfoltak az adatok alapján (lásd Függelék 211. táblázat).

Az összes óvoda esetében a legnagyobb óvodák (az idejáró gyerekek száma szerint) a megyeszékhelyeken találhatóak, a községekben az átlagos óvodai létszám ennek mintegy fele. Ennek megfelelően bár az óvodák több mint fele a községekben található, az óvodások mintegy 39%-a jár ezekbe az óvodákba (lásd 9.4. ábra). Kiugró az egycsoportos óvodák aránya is, míg a városokban csak az intézmények 5-7%-a ilyen, addig a községekben 28% az arányuk.

A régiók szerinti különbségek közül érdemes kiemelni, hogy az óvodák átlagos méretét alapvetően a településszerkezet határozza meg. A Dunántúlon és Észak-Magyarországon átlagosan kisebbek az óvodák, nagyobb az egycsoportos óvodák aránya. Több szempontból elmarad az országos átlagtól Pest megye, a fel nem vettek aránya itt a legmagasabb, 3% feletti, míg más régiókban 1,5% alatt marad.

A régiók adatait szemlélve megállapítható, hogy azokban a régiókban, ahol az óvónők körében magasabb a fiatalabbak aránya, alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek aránya, azaz a fiatalabbak inkább képzetlenebbek az óvodapedagógiai pályán. Az a tény, hogy éppen a fejletlenebb régiókban magasabb az óvónők képzettsége, utalhat egyrészt arra, hogy ezekben a megyékben a felsőoktatás kínálata más struktúrájú, mint a fejlettebb megyékben, és az óvónőképzés itt sokak számára jelenthet kitörési pontot, másrészt arra, hogy ezekben a megyékben nagyobb arányú a munkanélküliség, ezért valószínűleg nagyobb a kínálat a képzettebb óvónőkből (lásd Függelék 212. táblázat).

9.4.2.2. Alapfokú oktatás

Az önkormányzati fenntartású általános iskolai oktatást tekintve Budapest helyzete több szempontból sokkal kedvezőbb, mint a többi régióé vagy településtípusé. Egyrészt itt elég koncentrált az oktatás: míg az összes intézmény 9,4%-a, addig a tanulók 15,6%-a található Budapesten (az esti-levelező tanulók 19,4%-a tanul itt). Különösen kedvező a fővárosban az egy tanulóra jutó oktatási kiadás (lásd 9.5. ábra). Ez utóbbi mutató régiók szerinti különbözősége egyébként hűen tükrözi a régiók fejlettsége szerinti különbözőségeket, Budapest kiugró értéke mellett a Dunántúl esetében haladja meg ez a mutató az országos átlagot (lásd Függelék 213. táblázat).

Az összes általános iskola esetében Magyarországon a legkisebb általános iskola létszáma 2 fő, a legnagyobb 1392 fős. A leggyakrabban előforduló iskolalétszám 120 fő, míg az átlagos iskola 257 fős, azaz a kisebb iskolák gyakoribbak Magyarországon. Ettől a képtől jelentős eltérést találunk, ha településtípus szerint vizsgálódunk. Budapesten az átlagos iskola is 365 fős, azaz arányosan kevesebb kis és nagy létszámú iskola található a fővárosban, de a szóródás itt is jelentős, bár messze nem olyan mértékű, mint a többi településtípus esetében. A községekben sokkal gyakoribbak a kisiskolák: az átlagos iskolába 169-en járnak, míg a tipikus iskolába 125-en. Az iskolák tanulólétszám szerinti szóródása itt a legjelentősebb, hiszen az aprófalvakban a kisiskolák, az alföldi nagyközségekben a nagyok a jellemzőek. A városokban kétféle tipikus iskola van, az egyik az 50 fő körüli, a másik a 400 fő körüli, azaz a városok iskolái két csoportra bonthatók a tanulólétszám szerint. A községi iskolák egynegyedében működik összevont osztály, míg a városokban 5%, Budapesten gyakorlatilag nincs ilyen. Összefoglalva: minél alacsonyabb lélekszámú községek találhatók egy régióban, annál kisebb az átlagos iskolanagyság, és - ezzel szoros összefüggésben - annál kisebb az egy pedagógusra eső tanulók aránya. Csupán a finanszírozási szempontból is privilegizált főváros átlagosan legnagyobb általános iskolái esetében nem érvényes ez az összefüggés, ezekben ugyanis átlagosan annyi gyerek esik egy tanárra, mint a kistelepülések kisiskoláiban (lásd az 1. térképet).

Az iskolai oktatás minőségét jellemezni kívánó mutatók közül a szakos oktatás szakképzett oktatóval való ellátottsága a községekben érezhetően alacsonyabb, Budapesten viszont majdnem 100%-os (lásd 9.6. ábra). Saját könyvtárral is elsősorban a fővárosi és városi iskolák rendelkeznek, a községekben már csak az iskolák kb. fele. A matematikai és számítástechnikai szakkörre járók aránya, az egy pedagógusra jutó tanulók száma és a nem pedagógus végzettségű oktatók aránya nem különbözik igazán a különböző településtípusok között.

A településszerkezet következtében az észak-magyarországi és a dunántúli iskolák átlagosan a legkisebbek. Ezekben a régiókban a legmagasabb az összevont osztályok aránya is (lásd Függelék 214. táblázat és Függelék 215. táblázat).

 

9.4.2.3. Középiskolai oktatás

Az önkormányzati fenntartású gimnáziumok mintegy ötödét (19%-át) a fővárosi és megyei önkormányzatok tartják fenn, itt tanul a tanulók 14%-a. Ezekben az intézményekben az egy főre jutó kiadás is magas, ugyanúgy, ahogy a kerületi fenntartású budapesti iskolákban, különösen a bel-budai és belvárosi kerületekben. A községek gyakorlatilag nem tartanak fenn gimnáziumokat, a gimnáziumok nagy része a nagyobb városokban található. Régiók szerint kiugró Budapest egy főre jutó oktatási kiadása, de átlag feletti ez az összeg a fejlettebb két dunántúli megyében is. Messze átlag alatti az összeg az észak-magyarországi térségben (lásd Függelék 216. táblázat).

Az esti-levelező gimnazisták képzését a nappalitól eltérően elsősorban a helyi önkormányzatok finanszírozzák. Ebben kiugró Budapest szerepe, itt tanul az összes esti-levelező gimnazista 31%-a, és az egy főre jutó kiadás is messze magasabb, mint vidéken, a többi régió fajlagos mutatójának két-háromszorosát is eléri.

Fenntartótól függetlenül az összes gimnáziumot vizsgálva megállapítható, hogy a gimnáziumot és egyéb oktatási programot is működtető intézmények gimnáziumaiban kiugróan magas a diákotthonban lakók aránya, azaz ez egy "gyűjtőiskola" típus lehet, általában a területi önkormányzatok által fenntartott vidéki centrum, amely a környék középfokú tanulóit összeszedi. A szerkezetváltó gimnáziumok tűnnek a leginkább "elit" intézményeknek, itt a legalacsonyabb a kollégisták, a legmagasabb a fakultatív matematikaoktatásban részt vevők aránya, és aránylag alacsony a női pedagógusok aránya2 (Sugár, 1997c).

Régiók szerint érdemes megemlíteni, hogy Pest megyében érthető okokból rendkívül alacsony a középiskolások száma. Míg országosan ezer főre 34 középiskolás jut, addig Pest megyében 18. A lányok aránya is különbözik régiónként: Budapesten 58% körüli az arányuk, míg Kelet-Magyarországon kétharmados. A települési önkormányzati iskolába járók aránya Észak-Magyarországon, Kelet-Magyarországon és a Dél-Alföldön magasabb, a többi régióban viszonylag alacsonyabb, ahol nagyobb a kínálat a nem önkormányzati gimnáziumokból. A diákotthonos tanulók aránya nemcsak Budapesten, hanem Pest megyében is rendkívül alacsony, kiugróan magas Kelet-Magyarországon (lásd Függelék 217. táblázat).

Az önkormányzati fenntartású szakközépiskolák jelentős része a fővárosi vagy megyei önkormányzatokhoz tartozik, Budapesten gyakorlatilag alig van kerületi finanszírozású szakközépiskola. Budapesten az egy főre jutó kiadás ebben az esetben is meghaladja a többi régióét, mind a nappali, mind az esti-levelező képzés esetében, és az utóbbinál ismét kb. kétszerese az összeg a vidékinek. A szakközépiskolák a gimnáziumokhoz képest még inkább a nagy településeken koncentrálódnak, a nappali szakközépiskolai tanulók 25, az esti-levelezők 30%-a Budapesten tanul, míg a megyeszékhelyeken-megyei jogú városokban a megfelelő arányok 50% körüliek, azaz a nagyvárosokban tanul a szakközépiskolások 75-80%-a (lásd Függelék 218. táblázat).

Érdekes megfigyelni, hogy azokban a megyékben, ahol az egy főre jutó GDP 500 ezer Ft felett van, magas a szakközépiskolai tanulók aránya, míg a viszonylag fejletlenebb megyékben nem a szakmunkás, hanem a gimnáziumi tanulók aránya magasabb az átlagosnál (lásd a 2. térképet). Ennek magyarázata egyrészt, hogy a gimnáziumi képzés olcsóbb, másrészt a kelet-magyarországi megyékben fejletlenebb a szakközépiskolai képzés bázisát adó ipar.

 

Az összes szakközépiskola esetében iskolatípus szerint a tiszta szakközépiskolákban magas igazán az ötödévesek aránya, és itt a legmagasabb a középiskolai tanári végzettségű tanárok aránya. A szakközépiskolai és egyéb (például szakmunkás vagy szakiskolai) programot is nyújtó iskolák itt is gyűjtő jellegű iskolatípusnak tűnnek, bár a gimnáziumokkal szemben itt döntően a helyi önkormányzat az iskolafenntartó. Ezekben az iskolákban alacsony az ötödévesek aránya, magas a diákotthonban lakóké, a tanárok kevésbé képzettek.

Településtípus szerint az ötödéves képzésben részt vevők aránya erősen különbözik. Budapesten a legmagasabb (lásd 9.7. ábra), a vidéki városokban ennek kevesebb mint a fele. A települési lejtő működik a tanári ellátottság esetében is, minél nagyobb településtípusról van szó, annál magasabb a középiskolai tanári végzettséggel rendelkező tanárok aránya (lásd Függelék 219. táblázat).

9.4.2.4. Szakmunkásképzés

Az önkormányzati fenntartású szakmunkásképző intézmények esetében Budapesten gyakorlatilag teljesen a fővárosi önkormányzat a fenntartó (egyetlen kerületi önkormányzat által fenntartott intézmény működött 1995-ben). A szakmunkásképző intézmények fenntartásában vidéken is jelentős szerepet játszanak a megyei önkormányzatok. Az egy tanulóra jutó tanműhelyi kiadások Budapesten a legmagasabbak, míg a többi régió esetében kiegyenlítettebb a kép (lásd Függelék 220. táblázat). A szakmunkásképző intézmények esetében a főváros és a nagyvárosok szerepe nem annyira meghatározó és kedvező, mint a középiskoláknál. A tanulók több mint egyharmada kisebb településeken tanul, és az egy főre jutó kiadás is jóval kiegyensúlyozottabb, se a fővárosi és megyei önkormányzatok, se a kerületek, nagyvárosok helyi önkormányzatai által fenntartott intézmények egy főre jutó kiadása nem kiugró. A csak szakmunkásképző programot nyújtó oktatási intézmények aránya csekély, a minden szakmunkásképző intézményre kiterjedő kötelező adatszolgáltatás adatai alapján az összes ilyen jellegű képzőhely kevesebb mint 10%-át teszik ki, de egyéb kutatások még ennél is kisebb arányát mutatták ki a tiszta szakmunkásképző iskoláknak (lásd Függelék 221.táblázat).

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.