2019. augusztus 19., hétfő , Huba

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

7. Pedagógusok

2009. június 17.

7. Pedagógusok

7.1. Szükséglet, létszám és összetétel

A tanulólétszámok csökkenésének hatására Magyarországon a kilencvenes évek első felében nemzetközi összehasonlításban igen kedvező (alacsony) tanuló/pedagógus arányok alakultak ki. A tanulók számának csökkenését ugyanis (mint azt a közoktatás finanszírozásról szóló 5. fejezetben korábban részletesen bemutattuk), egészen 1995-ig nem követte az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok létszámának csökkenése. Ezt megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a magyar közoktatás pedagógusszükséglete a kisebb tanulólétszám ellenére, egyéb okok miatt a kilencvenes évek közepéig nőtt, az akkor bekövetkezett fordulat hatására viszont csökkenni kezdett.

Fontos hangsúlyozni, hogy a pedagógusszükségletet a tanulólétszámok változása mellett számos egyéb tényező befolyásolja (lásd erről a keretes írást). Magyarországon a kilencvenes évtized első felében több olyan, egymást erősítő tényező is hatott, amelyek a pedagógusszükségletet magas szinten tartották. Ezek az iskolafenntartói monopólium megszűnése, a kistelepülések törekvése önálló iskolák létrehozására, az iskolaszerkezeti változások, a középfokú oktatás expanziója, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 1992. évi bevezetése, valamint különösen a kötelező óraszámok 1993-as csökkentése.

A közoktatás pedagógusszükséglete

A pedagógusszükségletnek csak egyik meghatározója a tanulók létszámának csökkenése vagy növekedése. Emellett számos olyan, az iskolarendszer változásaiból eredő tényező is befolyá-solja a tanárok iránti igényt, mint a kötelező iskolázás időtartamának módosulása, a komprehenzív vagy szelektív iskolapolitikák választása. Meghatározó szerepet játszanak az oktatás szervezésével kapcsolatos olyan döntések is, mint amelyek pl. az osztályok nagyságát, a tanár-diák arányt, az iskolai differenciálást, az új tanítási-tanulási technikák meghonosítását érintik. Mindezeket együttesen a szakirodalom expanziós szükségletnek nevezi. Emellett per-sze fontosak az adott tanári munkaerőpiac belső meghatározottságai (korstruktúra, a nemek közti arányok, a női foglalkoztatottság adott körülményei), illetve a tanárok számára adott külső munkaerő-piaci lehetőségek változásai is, amelyek időről időre módosíthatják a pályael-hagyás mértékét. Ezeket a változókat nevezi a szakirodalom helyettesítési szükségletnek. A kettőből adódó általános szükséglet nagysága a kilencvenes évek elején igen széles skálán mozgott az európai országokban: Németországban pl. szinte semmi szükséglet nem mutatko-zott, míg Franciaországban igen nagy tanárhiányt jeleztek. A szükséglethez hasonlóan, sok szempont határozza meg azt is, hogy milyen forrásai vannak a tanári munkaerőnek (tanárképzésből frissen kilépők, nem tanárképzésben tanult egyéb végzős vagy éppen más pá-lyáról belépő diplomások, a pályára visszatérők stb.). Általában elmondható, hogy a tanári munkaerő iránti kereslet és kínálat zavarai az oktatási rendszerekben állandóak. A fenti, sta-tisztikai - és ezért többé-kevésbé kalkulálható - tényezők mellett a tanárok munkaerő-piaci pozícióit olyan meghatározottságok is befolyásolják, mint az adott kormányok által éppen folytatott pénzügyi politikák, az oktatási miniszter politikai súlya és tárgyalóereje, decentrali-zált rendszerekben a helyi kormányok bevételeinek alakulása és sok egyéb politikai, társadalmi és gazdasági adottság.

A közoktatásban alkalmazott pedagógusok száma ennek megfelelően, a kilencvenes évek elején tapasztalható rövid ideig tartó és kismértékű csökkenés után, 1992 és 1994 között tovább növekedett. Ezt követően, részben a központi politika korábban már bemutatott változása, részben helyi iskolafenntartói és munkáltatói döntések nyomán elkezdődött a létszám csökkenése. Ez nem egyformán érintette a különböző iskolatípusokat: legerősebb a szakmunkásképzésben és az alapfokú oktatásban volt, miközben a középiskolai oktatásban ebben az időszakban is a növekedés volt jellemző (lásd 7.1. ábra és Függelék 171. táblázat).

Míg az óvodások létszáma 1990 óta ingadozott ugyan, de alig-alig változott, az óvodapedagógusok létszáma 6 év alatt 5%-kal csökkent, ami itt már korábban az egy pedagógusra jutó óvodások számának a növekedését eredményezte. Az általános iskolai tanulólétszám 1990 óta 15%-kal, ugyanakkor a pedagógusok létszáma 8%-kal csökkent. A középfokú oktatás és képzés átrendeződését jelzi, hogy a szakmunkásképzésben a tanulók létszáma hat év alatt 36%-kal, a pedagógusoké 24%-kal csökkent, míg a középiskolákban 27%-os tanulólétszám-növekedés 29%-os pedagóguslétszám-növekedést vont maga után. Ha a képesítések szerint vizsgáljuk a változást, mindenekelőtt az tűnik ki, hogy az óvodákban a középfokú végzettségűek arányának 1992/93 óta tartó folyamatos csökkenése mellett a felsőfokú végzettségű óvónők számának éppen ettől az időponttól számítható növekedése játszódott le (lásd Függelék 172. táblázat).

Érdemes utalni arra, hogy a pedagóguslétszámok alakulása sok hasonlóságot mutat a közép-európai térség országaiban. A kilencvenes évtized első felében az országok mindegyikében tapasztalható volt tanulói létszámcsökkenés, amelyet mindenütt pedagóguslétszám-növekedés kísért (lásd Függelék 173. táblázat). A pedagóguslétszámok csökkenésére 1995 előtt a visegrádi országok között egyedül Magyarországon találhatunk példát (a Cseh Köztársaságban ez a folyamat 1997-ben kezdődött el). Ennek valószínű az a magyarázata, hogy a térség országaiban Magyarországon valósult meg leginkább az oktatásirányítás decentralizációja, és egyes helyi önkormányzatok (a kormányzati politikától függetlenül is) "racionalizálták" iskolarendszerüket, azaz pénztárcájukhoz igyekeztek igazítani a helyi pedagógusmunkaerő-gazdálkodást. A térség többi országában viszont az új, demokratikus kormányok inkább a tanulólétszámoktól független, az azzal ellentétes irányú expanziós szükségletet támogatták, engedve a társadalom (és a tanárok) nyomásának egy sokszínűbb iskolarendszer kialakítására (Nagy Mária, 1997a).

Az óvodákban és az általános iskolákban a folyamatos pedagóguslétszám-csökkenés együtt jár azzal, hogy egyre kevesebb nappali tagozaton végzett új pedagógus lép be a rendszerbe. A középiskolában az állománynövekedés viszonylag nagy fluktuáció mellett következik be: nemcsak az újonnan alkalmazottak száma magasabb, mint a korábbi években, hanem a különböző okokból távozóké is. A szakmunkásképzésben különösen magas a nyugdíjba vonulók és egyéb okból távozók száma és aránya. Az alapfokú oktatásban, ahol erőteljesebben csökkent a tanulólétszám, csökken a nyugdíjasok, a helyettesítésre alkalmazottak és a nyugdíjkorhatáron túl lévők száma is. A középiskolákban viszont éppen fordított a tendencia: a helyettesítők aránya növekszik. Az óvodákban a szerződéssel helyettesítésre alkalmazottak aránya az állományhoz képest 1996-ban 10%, az általános iskolákban 7,7% volt. A középiskolákban a helyettesítők aránya a gimnáziumokban 7,5%, a szakközépiskolákban 4,9%, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya a gimnáziumokban 5,5%, a szakközépiskolákban pedig 4,7% volt (Szép, 1997).

A közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok létszámváltozásai mellett érdemes röviden kitérnünk az ott foglalkoztatott egyéb dolgozók számának változásaira is. Az 1995 utáni költségvetési megszorítások őket láthatólag még erősebben érintették, mint a pedagógusokat. Míg a közoktatásban foglalkoztatottak összlétszáma pl. 1996-ban az előző évi 97,2%-ára csökkent, ez valójában a szakmai létszám enyhe növekedését (104%) és az egyéb dolgozók számának drasztikus csökkenését (86,6%-ra) takarja (MKM Közoktatás-tervezési Főosztály). Ezzel valószínűleg romlott előkelő helyezésünk azon a nemzetközi "ranglistán", amelyet a közoktatásunkban foglalkoztatott nem pedagógus munkaerő nagyságával szereztünk 1995 előtt. Az OECD adatai szerint ugyanis 1994-ben ez a létszám nálunk a teljes munkaerő 2,4%-át tette ki, azaz jóval többet, mint az OECD-országok 1,8%-os átlaga. Ennél magasabb arányú oktatási segéderővel akkor csak az USA (3,7%), Dánia (2,9%) és Kanada, illetve Franciaország (2,4-2,4%) rendelkezett (Education at a Glance, 1996b).

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.