2019. augusztus 19., hétfő , Huba

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

4.4. A közoktatás értékelési, statisztikai és információs rendszere

2009. június 17.

4.4. A közoktatás értékelési, statisztikai és információs rendszere

A közoktatási irányítás meghatározó fontosságú elemét alkotja az értékelési, a statisztikai és az információs rendszer. Ennek jelentősége a hazai decentralizált irányítási környezetben különösen nagy, mert a közvetlen, hivatali vagy igazgatási úton történő információszerzés és a visszajelzések lehetősége rendkívül korlátozott. A közoktatás minőségéért való kormányzati felelősség e rendszer megfelelő működése nélkül nem gyakorolható megfelelő szinten.

4.4.1. Értékelési rendszer

A közoktatás értékelési rendszerében az elmúlt években csak kisebb változások történtek. Ezek eredményeképpen az értékelési funkció gyakorlásának jogi keretei a korábbiaknál jobban kirajzolódtak, ám továbbra is távol vagyunk attól, hogy kielégítő módon működő értékelési rendszerről beszéljünk.

A legjelentősebb változást az értékelési feladatoknak a korábbiaknál kidolgozottabb törvényi szintű szabályozása jelenti. A közoktatási törvény 1996-os módosítása során a közoktatási értékeléssel kapcsolatos szabályozást több ponton is módosították. A törvénybe belekerült egy új paragrafus,1 amely meghatározza a közoktatás országos mérési feladatait (ezen belül a vizsgarendszer működtetését és általában az értékelési tevékenység fejlesztését), az országos és térségi szintű szakmai ellenőrzés módját, illetve az e feladatokban részt vevők körét. Jelentős változás, hogy a közoktatási intézmények ellenőrzéséről szóló rész2 kibővült a szakmai ellenőrzés szintjeinek és az egyes szintekhez kapcsolódó sajátos céloknak a meghatározásával. Ennek megfelelően szakmai ellenőrzést a következők végezhetnek: (a) országos és térségi szinten - az országos célok megvalósulását - az illetékes miniszter, (b) területi szinten - a területi fejlesztési terv megvalósulását - a megyei (fővárosi) önkormányzat, (c) települési szinten - a helyi oktatáspolitikai célok megvalósulását - a helyi önkormányzat, (d) intézményi szinten - a nevelő és oktató munka színvonalát - az iskolafenntartó, (e) az egyes pedagógus szintjén - az egyén munkáját - az intézmény vezetője. A pedagógiai intézetek és a kisebbségi önkormányzatok számára meghatározott új jogokon és feladatokon túl nem változtak az 1993-ban elfogadott közoktatási törvénynek azok a rendelkezései, amelyek meghatározzák az intézményekben végzett szakmai ellenőrzés módszereit és az abban részt vevők körét. Ennek értelmében az intézményekben szakmai ellenőrzés folytatására azok jogosultak, akik szerepelnek az Országos szakértői névjegyzékben.

Jóval problematikusabb ugyanakkor az értékelési rendszer gyakorlati működése. Az Országos szakértői névjegyzéken lévők az elmúlt években a jegyzékre mindenfajta komolyabb szakmai vizsgálat nélkül kerültek fel, ezért a szakmai kompetenciájuk meglétére a Művelődési és Közoktatási Minisztérium valójában nem tud garanciát vállalni. A szakértők döntő többsége olyan szaktárgyi specialista, aki nem rendelkezik az átfogó intézményértékeléshez vagy a pedagógiai programok egészének a megítéléséhez szükséges kompetenciával (lásd Függelék 111. táblázat). A szakértők képzése ugyan néhány felsőoktatási intézményben elkezdődött, a kapacitások szűkössége és a képzési programok kidolgozatlansága miatt azonban még nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a jegyzékre való felkerülést ténylegesen képzéshez lehessen kötni. Kedvező folyamat, hogy elkezdődött a szakértők szakmai önszerveződése, ami remélhetően egyfajta belső minőségi kontroll kialakulásához fog vezetni. A szakértők szerepe rendkívüli módon felértékelődik az iskolai pedagógiai programok helyi elfogadása során. Mivel ennek nincsen kidolgozott és általánosan elfogadott módszertana, várható, hogy a szakértői értékelések sok esetben nem lesznek kellően informatívak, szubjektív elemeket tartalmaznak majd, ami miatt e folyamatot sok konfliktus kísérheti.

Az egyes közoktatási intézmények szakmai munkájának értékelése az intézményfenntartók feladata. A közoktatási törvény értelmében a fenntartó "értékeli a nevelési-oktatási intézmény foglalkozási, illetve pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét".3 Az iskolafenntartó a törvény értelmében háromféle eszközt alkalmazhat az intézmények értékelésére: (a) felhasználhatja a külső szakértők - az 1996-os törvénymódosítás óta e körbe tartoznak a megyei pedagógiai intézetek is - által végzett értékelések és mérések eredményeit, (b) önértékelést tartalmazó beszámolót kérhet az intézménytől és (c) kikérheti az iskolaszék véleményét. Emellett a fenntartó figyelembe veheti a vizsgaeredményeket, illetve a pedagógiai szolgáltató intézmények véleményét. Több kutatási eredmény utal arra, hogy az iskolafenntartó önkormányzatok szakmai ellenőrzési feladataikat egyelőre még a nagyobb városokban sem látják el: az önkormányzatok nagy része semmilyen formában nem folytat szakmai értékelést az általa fenntartott intézményekben.4 A kutatási eredmények azt is jelzik, hogy az intézmények értékelésének az elmaradása a különböző eredményességi mutatók romlásával jár együtt.

Érdemes hangsúlyozni, hogy az elmúlt néhány évben különböző szakmai körökben számos kezdeményezés történt az intézményértékelés módszertanának és az értékelési szakértelem fejlesztésének az érdekében. Számos módszertani kiadvány jelent meg, amelyek egy része túllép a passzív értékelési megközelítésen, és az aktív minőségbiztosítás felé mozdul el.5 Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy kidolgozatlan a tantervi programok értékelésének módszertana, illetve a programértékelés kérdésével a jogi szabályozás sem foglalkozik. A programértékelés hiánya a tantervi programok kínálatának bővülésével a közoktatás minőségének a romlását eredményezheti.

4.4.2. Statisztikai és információs rendszer

A közoktatás statisztikai rendszere évek óta a válság és az átalakulás állapotában van. E válság egyik legfeltűnőbb jele az, hogy az utóbbi években már nem időben jelennek meg az egyes iskolafokozatokat bemutató megszokott statisztikai kiadványok. A válságnak számos oka van, amelyek nagy része egyfelől az oktatásigazgatás átalakulásához, másfelől a közoktatási rendszer és az intézményi viszonyok átalakulásához kapcsolható. 1990 után a közoktatási statisztikai adatok gyűjtését a megyei művelődési osztályoktól a KSH megyei hivatalai vették át. Ezzel az adatok gyűjtésének felelőssége megoszlik a KSH és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium között, ami állandó intézményközi koordinációt igényel. Ennél is nagyobb hatása volt azonban az intézményi viszonyok átalakulásának, különösen a többféle oktatási szintet magukba foglaló és többféle tantervi programot követő intézmények elterjedésének. Ennek hatására ugyanis a korábbi intézményi szintű adatok megbízhatatlanokká váltak. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium - más tárcákkal együttműködve - 1995-ben végzett először olyan egyszeri adatgyűjtést (ez az ún. átvilágítás), amely figyelembe vette az intézményi szféra átalakulását, és amelynek alapján lehetőség nyílt a pénzügyi tervezésre, illetve a különböző központi finanszírozási intézkedések várható hatásainak az elemzésére.

A közoktatási rendszerben zajló folyamatokat bemutató adatok ma különböző adatgyűjtési rendszerekben találhatók meg, illetve egy részüket csak eseti adatgyűjtéssel lehet beszerezni. Az iskolafenntartókra vonatkozó információk nagy része, valamint a költségvetési adatok a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium saját adatgyűjtési rendszerében jelennek meg. A közalkalmazottakra, ezen belül a pedagógusokra vonatkozó információk egy részét csak a munkaügyi adatgyűjtések tartalmazzák. Mindezeknek az adatoknak a közoktatási statisztikai adatokkal való összekapcsolása megfelelő intézményi azonosítók hiánya, illetve a fogalmak eltérő meghatározása miatt hosszú ideig nem volt lehetséges. Az összekapcsolást ma is nehezíti, hogy a különböző adatrendszerek gyakran eltérő rögzítési logikát követnek, és egymással nem kompatíbilis szoftverek alkalmazására épülnek. Különösen hiányzik egy olyan megbízható intézményregiszter, amely tartalmazza a közoktatási rendszer intézményeinek legfontosabb adatait (Sugár, 1997a).

Az elmúlt években elkezdődött a közoktatás információs rendszerének kiépülése. Ez a folyamat úgy indult el, hogy még nyitott számos kérdés, így például az, hogy a különböző szervezetek és a különböző információhordozók milyen szerepet játszanak a rendszerben. A közoktatás információs rendszerét sokan összekeverik a közoktatás statisztikai rendszerével, amelyek néhány ponton ugyan átfedik egymást, de egymástól mégis alapvetően különböznek. A statisztikai rendszer direkt módon kapcsolódik a közigazgatáshoz, és szigorú jogi szabályozás alatt működik, ami az információs rendszerről nem mondható el. Másfelől az információs rendszernek meghatározó feladata a tájékoztatás (pl. információk eljuttatása az iskolákhoz a központilag nyilvántartott programokról), ami nem közigazgatási jellegű feladat. A közoktatás információs rendszere kiépülését jelentősen felgyorsították a NAT bevezetésével kapcsolatos feladatok, különösen az ún. információs szolgáltatópontok kialakítása, ahol a tantervi mintaprogramok modern információs eszközökön is hozzáférhetők, valamint a Sulinet program (ezekről részletesebben lesz szó a tartalmi változásokról szóló 7. fejezetben).

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.