2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

2.4. Társadalmi folyamatok

2009. június 17.

2.4. Társadalmi folyamatok

2.4.1. Jövedelmi egyenlőtlenségek

A piaci viszonyok térhódítása, valamint a rendszerváltást követő gazdasági válság együttesen jelentős változásokat eredményeztek a lakosság jövedelemszerkezetében és a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásában is.1 1992 és 1996 között a felsővezetők átlagos jövedelme több mint kétszeresére nőtt, s így majdnem elérte az infláció mértékét. A beosztott értelmiségiek jövedelme is majdnem kétszeresére növekedett ezen időszak alatt. Ugyanakkor a képzetlen munkások átlagos jövedelme csak 53%-kal emelkedett ez alatt az öt év alatt, ami az inflációs rátát figyelembe véve jelentős elszegényedést, az átlagtól való leszakadást jelentett (lásd Függelék 24. táblázat).

1988-ban a háztartások egy főre jutó jövedelme alapján számított legfelső decilis átlagjövedelme csupán 5,8-szorosa volt a legalsóénak. Két év múlva ez a szorzószám 6-ra növekedett, s évről évre azóta is folyamatosan emelkedik. 1996-ra a leggazdagabbak átlagosan 7,5-szer annyi jövedelemmel rendelkeztek, mint a legszegényebbek. A növekedés elsősorban abból adódott, hogy a felső 10% jövedelme nagyobb mértékben nőtt - s ezen belül is a leggazdagabbak szűk csoportja kiugróan magas jövedelemre tett szert -, miközben a társadalom többsége szegényebbé vált a rendszerváltást követően.

A legrosszabb anyagi helyzetbe a munkanélküliek kerültek. Egyrészt az aktív keresőből munkanélkülivé válók jövedelme egyik napról a másikra átlagosan felére-harmadára csökkent, másrészt a vizsgált foglalkozási csoportok közül a munkanélküliek jövedelmének növekedése maradt le leginkább az árak növekedésétől. Míg az 1996-os árszínvonal 1992-höz képest a két és félszeresére nőtt, addig a munkanélküliek jövedelme csupán 48%-kal emelkedett ezen időszak alatt (lásd Függelék 24. táblázat). Mivel a munkanélküliek jelentős részének nagyon kicsi az esélye arra, hogy az aktív keresők táborába visszaverekedje magát, vagyis tartós munkanélküliségre kell berendezkedniük, sokan közülük a reménytelenül leszakadók táborát gyarapítják.

2.4.2. Szegénység

A piacgazdaságra való áttérés azt eredményezte, hogy jelentősen szétnyílt a jövedelmi olló a magasabb és az alacsonyabb foglalkozási státusúak között. 1992-ben a felsővezetők, illetve az értelmiségiek 6%-a tartozott a népesség legszegényebb egyötödébe, ami jelentős alulreprezentáltságot jelent; négy évvel később azonban már gyakorlatilag egyetlen vezető vagy értelmiségi beosztású aktív kereső sem volt szegény.2 Általában a szellemi munkát végzők kisebb eséllyel kerülnek a szegények közé, mint a fizikai dolgozók. A szegénység elsősorban azokat a családokat fenyegeti, ahol magas az eltartottak száma, vagy ahol a keresők valamelyike munkanélkülivé válik.

Míg az aktív keresők körében a szellemi és a fizikai dolgozók között egyértelműen nyílt a "szegénységi olló", addig az aktívak és az inaktívak között általában nem fedezhetünk fel hasonló tendenciát. Az öregségi nyugdíjasok relatív helyzete ugyanis a rendszerváltást követően valamelyest javult. Habár ritkán találhatók meg a leggazdagabbak között, ezzel egy időben a legszegényebbek közé is kevesebben kerültek közülük. Ez annak köszönhető, hogy a nyugdíjak nagysága egészen napjainkig alapvetően központi intézkedésektől függött.

Nemcsak a foglalkozás, hanem az iskolai végzettség is a korábbinál nagyobb mértékben befolyásolja a szegények közé kerülés valószínűségét. A diplomások már 1992-ben is feleakkora valószínűséggel voltak szegények, mint az átlag, négy évvel később viszont a diploma már határozott védelmet jelent a szegénység ellen. Az érettségizettek körében is csökkent valamelyest a szegények aránya a vizsgált időszakban: 1992-ben a középiskolai végzettségűek 12%-a, 1996-ban pedig csupán 9%-a tartozott a népesség legszegényebb rétegei közé. A szakmunkás képesítésűek az átlagnak megfelelő mértékben találhatók meg a szegények között, míg a szakképzetlenek egynegyede változatlanul szegénynek mondható (Sági, 1997).

Településtípus szerint vizsgálva a szegénységet, az adatok egyértelműen mutatják a Budapest és a vidék közötti különbség erősödését. 1992 óta jelentősen csökken a budapesti szegények aránya (13,3%-ról 5,3%-ra), míg a többi településtípus többé-kevésbé megtartotta korábbi relatív helyzetét: a megyeszékhelyen élők az átlagosnál valamivel kisebb valószínűséggel lesznek szegények, a kisvárosban élők körében kb. átlagos mértékű a szegénység, míg a falusiak bő egynegyede-szűk harmada a legszegényebbek közé tartozik (lásd Függelék 25. táblázat).

Nőttek a regionális különbségek is. A főváros és a vidék közt meglévő olló még jobban szétnyílt. Az Alföldön élők a korábbi átlagos helyzetükhöz képest rosszabb relatív jövedelmi helyzetbe kerültek: körükben 1996-ban már 29% a szegények aránya. Legszegényebbek pedig az északkeleti régió lakói: az itt élők közül minden harmadik szegénynek mondható.

2.4.3. A gyermekes családok helyzete

Az 1996-os mikrocenzus (KSH, 1997) adatai szerint Magyarországon 1996-ban 3870 ezer háztartás volt, ezeknek több mint egyharmada (1114 ezer) döntően egyfős, amely háztartások tagjainak 70%-a nyugdíjas volt. A családok egyharmadában nincs gyermek, egyharmadában egy, egyharmadában egynél több gyermek van. A 100 családra jutó gyermekek száma 109 volt. A családok 61%-ában nincs 15 évesnél fiatalabb gyermek, mintegy 22%-ukban egy, 17%-ukban egynél több ilyen korú gyermek él. A 100 családra jutó 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma 1996-ban 62 volt.

A 100 családra jutó gyermekek száma azokban a családokban a legmagasabb (112), ahol minden felnőtt munkanélküli: itt az átlagosnál majdnem kétszer több kiskorú gyermek él (lásd 2.7. ábra és Függelék 26. táblázat). Mindazonáltal a gyermekeknek csak 4%-a nevelkedik ilyen családban, miután ezen családok aránya kicsi (az összes család 2%-a ilyen). Az átlagosnál jóval több gyermek él a csak eltartott felnőttekkel rendelkező családokban is: az összes 15 éven aluli 9%-a él itt. A mikrocenzus adatai alapján a 15 éven aluli gyermekek mintegy 14%-a él olyan háztartásban, ahol egyáltalán nincsen aktív kereső.

Magyarországon az egy háztartásra jutó általános iskolások száma a háztartások (az egy főre jutó nettó jövedelmük alapján) legszegényebb 20%-ában majdnem 6-szor annyi, mint a leggazdagabb 20%-ban. Ennek folytán az általános iskolások több mint 40%-a ezekben a háztartásokban él. Úgy is fogalmazhatunk, hogy annál szegényebb a háztartás, minél több általános iskolás gyermek él benne. A szakmunkásképzőbe, szakiskolába járó gyermekek esetében hasonló a helyzet, a legszegényebb háztartásokban relatíve ötször annyi szakmunkás- és szakiskolai tanuló él, mint a leggazdagabbakban. A jobb anyagi helyzetben levő háztartásokból viszont inkább középiskolában tanulnak tovább. A felsőfokú intézményekbe járóknál pedig megfordul a tendencia, a leggazdagabb 20% esetében relatíve háromszor annyian tanulnak, mint a legszegényebb háztartások esetében. Ezek az adatok azt is jól mutatják, hogy a legszegényebb családok gyermekei mennyivel kisebb eséllyel jutnak be a középiskolákba és a felsőfokú oktatásba, mint a gazdagabb családokéi, vagyis a társadalmi mobilitás mértéke alacsony. Ami az oktatási kiadásokat illeti, az eltartott gyermekkel rendelkező háztartások esetében a leggazdagabb 20% körülbelül 4,5-szer többet fordít oktatási kiadásokra, mint a legszegényebbek (lásd 2.4. táblázat).

2.4. táblázat

Az eltartott gyermekekkel rendelkező háztartások jellemzői a jövedelmi ötödök szerint 1995-ben3


Ötödök


1. 2. 3. 4. 5.

100 háztartásra jutó
   általános iskolás 62 38 24 16 11
   szakmunkásképzős, szakiskolás 10 7 5 4 2
   középiskolás 12 13 11 8 8
   felsőfokú tanintézeti hallgató 2 2 2 3 6

Általános iskolások megoszlása (%) 41 25 16 11 7
Szakmunkás-szakiskolások megoszlása (%) 36 25 18 14 7
Középiskolások megoszlása (%) 23 25 21 15 15
Felsőfokú tanintézeti hallgatók megoszlása (%) 13 13 13 20 40
Egy főre jutó oktatással kapcsolatos kiadásaz eltartott gyermekkel rendelkező háztartásokban (Ft/év)4 1430 2110 2740 3720 6150

Forrás: Sugár András számításai a háztartás-statisztikai adatok alapján, 1996-os mikrocenzus, KSH, 1997

2.4.4. A cigány családok és gyerekek

A rendszerváltás negatív társadalmi hatásai a legnagyobb mértékben a cigányságot sújtották. Ők voltak azok, akik leghamarabb elvesztették az állásukat, akik részben alacsony iskolai végzettségük, szakképzetlenségük, részben a velük szemben megnyilvánuló előítéletek miatt a legnehezebben találnak maguknak munkát. A cigányok többsége a kilencvenes évek közepére tartósan munkanélkülivé vált. A Magyar Háztartás Panel (TÁRKI, 1996a) vizsgálat adatai szerint a felnőtt cigány népesség egynegyede munkanélküli, további közel kétharmada pedig egyéb okból inaktív, vagyis a felnőtt cigány népességnek csupán egyhatoda dolgozik (lásd Függelék 27. táblázat). Ez alig több mint harmada a nem cigány felnőttek körében mutatkozó 48%-os aránynak. A cigány munkanélküliség a teljes felnőtt népesség adatait elemezve nyolcszorosa a nem cigányokénak, az inaktivitás pedig kétszerese. Mivel a cigányok körében a nem munkanélküliségből eredő inaktivitás lényegesen gyakoribb, mint a nem cigány felnőttek körében, a cigányok és nem cigányok körében tapasztalt "abszolút" munkanélküliségi arányszámok különbsége a munkanélküliségi ráta kiszámolásakor még erőteljesebben jelentkezik: a nem cigány lakosság körében 1996-ban a munkanélküliségi ráta 11,7%-os volt, míg a cigányok körében 57,9%-os.

Még nagyobb különbségeket találunk a cigány és nem cigány családok gazdasági aktivitásában a háztartásfők munkaerő-piaci státusa kapcsán. A cigány háztartásfőknek csupán 18%-a dolgozik. A cigány háztartásfők kétharmada (63%) egyéb inaktív, 19%-a pedig munkanélküli. A nagymértékű munkanélküliség és inaktivitás együttesen azt eredményezik, hogy a cigány háztartásfők körében alig valamivel alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint a cigány felnőttek esetében. Míg tehát a felnőtt cigány népesség körében hétszer annyi munkanélküli van, mint a nem cigány népességben, addig a cigány lakosság háztartásfői közül tízszer annyian munkanélküliek, mint ahány munkanélküli van a nem cigány háztartásfők között (lásd Függelék 27. táblázat).

Mindezek együttesen azt eredményezik, hogy a cigányok elképesztően nagy rétegét jellemzi a nagyfokú szegénység. Az összes cigány kétharmada a népesség legkisebb jövedelmű 20%-ába tartozik. A hét éven aluli cigány gyerekek 83,6%-a, az iskoláskorú cigány gyerekeknek pedig közel háromnegyede (70%-a) tartozik a legszegényebbek közé (Sági, 1997).

A cigány családokban az átlagosnál lényegesen több gyerek születik. Ennek eredményeképpen a fiatalabb népességen belül egyre nagyobb és nagyobb a cigányok aránya. A Magyar Háztartás Panel adatai szerint Magyarországon minden tizedik hét évnél fiatalabb gyerek cigány: az általános iskolás korúaknak 7%-a cigány, míg az idősebbek körében az arányuk csupán 3%. A cigány népesség területileg erőteljesen koncentrálódott. Az északkeleti régióban él a hét évnél fiatalabb cigány gyerekek 17%-a, az iskoláskorúaknak pedig 8%-a. Ugyancsak az átlagosnál több cigány található az Alföldön: itt valamivel több, mint minden tizedik gyerek ilyen származású. Ennél lényegesen kevesebben élnek a Dunántúlon és Budapesten. A keleti országrészben a regionális, a megyei és a helyi oktatáspolitikák kialakításánál ezekre a problématerületekre tehát fokozottan oda kell figyelni.

2.4.5. Deviancia a fiatalok körében

2.4.5.1. Bűnözés

A rendszerváltást közvetlenül követő évben a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett és felderített bűncselekmények száma ugrásszerűen megnőtt, majd 1991 óta körülbelül ugyanolyan szinten maradt. Míg 1987-ben 3302 gyermekkorú, tehát 14 éven aluli bűnelkövetőt regisztráltak, addig 1990-ben már 3762-t, 1991-ben 4240-et, 1992-ben pedig 4488-at tartott nyilván a rendőrség. Azóta a gyermekkorú bűnelkövetők száma 4100 körül van. A fiatalkorú bűnözők esetében az adatok hasonló tendenciát mutatnak: 1987-ben összesen 9887 fiatalkorú bűnözőről ad számot a statisztika, 1990-ben már 12 848-ról volt tudomásunk, napjainkban pedig 14 000 körüli a számuk (lásd Függelék 28. táblázat).

A fiatalkorú bűnelkövetők döntő többsége (80%-a) vagyon elleni bűncselekményt követ el, ez az arány az idősebbeknél csak 50%. A fiatalkori lopások hátterében leggyakrabban a tartós szegénység áll. A fiatalkorú bűnözők ugyanis éppen a munkanélküliség, a kilátástalanság és a szegénység által legjobban sújtott rétegekből kerülnek ki: 6%-uk teljesen írástudatlan, további egynegyedük nem fejezte be az általános iskolát (TÁRKI, 1996b).

2.4.5.2. Alkoholizmus

A rendszerváltást követő időszakban Magyarországon valamelyest csökkent az alkoholfogyasztás. Ugyanakkor új alkoholfogyasztó rétegek jelentek meg, illetve erősödött ez a jelenség a nők és a fiatalok körében. A fiatalok egyre korábbi időpontban kezdenek inni, és - ellentétben az országos trenddel, ami a tömény szesz visszaszorulását és a sör egyre kedveltebbé válását mutatja - a fiatalok körében éppen a tömény szesz örvend nagyobb népszerűségnek. Ennek eredményeképpen nem csupán az ittasan elkövetett bűncselekmények, de az alkoholos májzsugorban elhunytak száma is riasztó mértékben megnövekedett. A fiatalkorú bűnözők 15-20%-a alkohol hatása alatt követte el a bűncselekményt, a 35 év alattiak májzsugoros halálozása - ami korábban ritka volt, hiszen ahhoz, hogy az alkohol kifejtse romboló hatását a szervezetben, hosszabb idő kell - 1960 és 1994 között a férfiak körében harmincszorosára, a nők körében pedig tízszeresére növekedett (Elekes-Paksi, 1997).

2.4.5.3. Kábítószerek

A fiatalok kábítószer-fogyasztásával kapcsolatban még nehezebb megbízható statisztikákhoz jutni, mint a fiatalkori bűnözésről. Csupán 1995 óta rendelkezünk a kábítószerfüggőkről viszonylag megbízható statisztikával. E szerint 1995 decemberében kevesebb mint 2000 35 év alatti nyilvántartott drogfüggő volt Magyarországon, közülük 1389 férfi és 534 nő. Az idősebb korosztályban a kábítószer-fogyasztás elterjedtsége sokkal ritkább: csupán 1300 35 évnél idősebb drogfüggőt regisztráltak 1995-ben. Az idősebbek döntő többségére a korábban legálisan beszerezhető drogok (nyugtatók, illetve nyugtató és alkohol együttes fogyasztása) volt a jellemző, míg a kemény drogokat fogyasztók elsöprő többsége a 35 éven aluli korosztályból kerül ki (Elekes-Paksi, 1997). Ezekre az adatokra talán még a bűnözésnél is jobban jellemző az, hogy csupán a jéghegy csúcsát mutatják: a statisztikákba csak azok kerülnek be, akiket vagy az orvosok, vagy pedig a rendőrség regisztrál.

Két, a középiskolások körében végzett vizsgálat (Elekes-Paksi, 1994; 1996) szerint mind 1992-ben, mind pedig 1995-ben a középiskolások kb. 10%-a próbált ki már életében valamilyen drogot, s további 10-15%-uk próbálkozott valamilyen nyugtató vagy altató nem orvosi javaslatra történt szedésével. 1992 és 1995 között tehát ezen adatok szerint nem nőtt lényegesen a kábítószerrel próbálkozók aránya a fiatalok körében. Lényeges eltérés mutatkozik viszont a kábítószert kipróbálók társadalmi helyzetében. A tiltott drogok fogyasztása leginkább a két szélső társadalmi hátterű - nagyon alacsony és nagyon magas társadalmi státusú családból származó - tizenévesek körében terjedt el. A gyerekek iskolai teljesítménye és a drogfogyasztás között is hasonló összefüggéseket tapasztaltak: az átlagosnál lényegesen rosszabb vagy lényegesen jobb tanulmányi eredményű diákok körében található a legtöbb drogfogyasztó diák. A középiskolások drogfogyasztása nem korlátozódik bizonyos "jobban fertőzött" területekre: ez az egész országban alapvető problémát jelent.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.