2019. június 25., kedd , Vilmos

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

1. Közoktatás-politika a kilencvenes évek közepén

2009. június 17.

1. Közoktatás-politika a kilencvenes évek közepén

1.1. Válság, alkalmazkodás, stabilizálódás

A magyar közoktatásnak a kilencvenes évtized elejére jellemző helyzetét az 1996-ban kiadott Jelentésben két fogalommal írtuk le: válság és alkalmazkodás. E két fogalom a kilencvenes évek közepének jellemzésére is használható, de számos jel utal arra, hogy ezeket ki kell és ki lehet egészítenünk egy harmadikkal, a stabilizálódás fogalmával. Miközben a válság és az alkalmazkodás az elemzett időszakban továbbra is jellemezték a közoktatási rendszerben zajló folyamatokat, a környezeti feltételek valamivel kiegyensúlyozottabbá váltak, és a változások iránya is jobban kirajzolódott, mint korábban.

A válságot és az ezzel együtt járó alkalmazkodási kényszert a közoktatás területén is elsősorban a külső feltételek drámai átalakulása váltotta ki. E külső feltételek a kilencvenes évek közepén részben azonosak voltak azokkal, amelyek az évtized első felét jellemezték, részben azonban megváltoztak. A közszolgáltatások kritikus helyzete, amely a gazdasági visszaesés, a költségvetési egyensúly felborulása és az emiatt bekövetkező megszorító kényszerintézkedések nyomán alakult ki, a kilencvenes évek közepére még messze nem konszolidálódott. A gazdasági válság legdurvább hatásai csak késleltetve érték el a közintézményeket, ezen belül különösen a közoktatás területét. Ennek a késleltetésnek egyik legfontosabb oka az irányítási decentralizációban keresendő. A helyi közösségek ugyanis egészen 1995-ig kompenzálni tudták a központi ágazati támogatások csökkentését, egyfajta biztonsági védőhálót nyújtva az intézmények felé, ezt követően azonban már nem voltak képesek erre.

A közoktatás területén a pénzügyi megszorítások által kiváltott válságot nagymértékben felerősítette az a tény, hogy erre olyan időszakban került sor, amikor változás történt egy másik fontos külső tényezőben, a demográfiai viszonyokban is. A demográfiai csökkenés az évtized közepére ugyan nagyrészt lezajlott, de a lecsökkent tanulólétszámhoz való alkalmazkodásra még ekkor sem került sor. Emellett a csökkenés, ha kisebb mértékben és időben jobban elnyújtva is, de tovább folytatódott, és várhatóan folytatódni fog a jövőben is.

A költségvetési megszorítások szempontjából a legnehezebb éveket éppen 1995-ben és 1996-ban élte át a közoktatás. Ez volt az az időszak, amelyet a leginkább jellemeztek az iskolabezárásokról, a korábbi szolgáltatások megszüntetéséről, a pedagógusok elbocsátásáról, az ezekkel kapcsolatos helyi konfliktusokról szóló hírek. 1995 volt az az év, amikor a közoktatás nemzeti össztermékből való részesedésének az addig töretlenül emelkedő trendje megtört, és az ágazati költségvetési kiadások növekedésének aránya először csökkent le az infláció hivatalosan közzétett mértéke alá. 1995-ben és 1996-ban a pedagógusfizetések reálértéke minden korábbit meghaladó mértékben csökkent. Ebben az időszakban olvashattuk a legtöbb hírt pályamódosító pedagógusokról, az őket biztosítási ügynöknek vagy adóügyi tisztviselőnek átképző tanfolyamokról, s nem utolsósorban vállalkozóvá váló tanítókról és tanárokról. A magyar közoktatás egyik legnagyobb gondját, azt tudniillik, hogy az iskolákban sok és nem megfelelően megfizetett pedagógus dolgozik, ugyanakkor ez az időszak sem oldotta meg. Noha a létszám visszaesett, ami elvileg lehetővé tette volna a rendszerben bent maradók bérének a növelését, a bérek reálértéke tovább csökkent.

Érdemes utalni arra, hogy a restrikciós válság és az ezzel együtt járó társadalmi feszültségek a felsőoktatásban erősebbek voltak, mint a közoktatásban. Itt került sor ugyanis az egyik legnagyobb társadalmi ellenállást kiváltó intézkedésre, a tandíj bevezetésére, és itt váltotta ki a létszámcsökkentés is a legerőteljesebb munkavállalói ellenállást. A felsőoktatás és a közoktatás a restrikciós politika és az erre adott társadalmi válaszok tekintetében alapvetően különbözött: amíg a felsőoktatásban a politika végrehajtója és az ellenállás címzettje is egyértelműen a kormány volt, addig a közoktatás területén a decentralizált iskolatulajdon miatt a feszültségek döntő részben helyi szinten jelentek meg, és kezelésük módja is településről településre eltérő lehetett.

A gazdasági környezet átalakulásának azok az elemei, amelyek a kilencvenes évek elején a közoktatás egyik meghatározó szektorának, a szakmunkásképzésnek a létalapját kérdőjelezték meg, a kilencvenes évek közepére lényegében lezárultak. Az az állami tulajdonú nagyüzemi háttér, amire korábban a 14 évesek nagy többségét beiskolázó szakmunkásképzés épült, végérvényesen eltűnt. Helyét olyan, jelentős mértékben külföldi tőkebevonásra épülő társaságok, részben kis- és középvállalkozások foglalták el, amelyek csak kisebb arányban tudnak vagy akarnak szakmunkástanulókat foglalkoztatni. A privatizáció és a gazdasági szervezetek tömegeinek ezzel járó teljes átalakítása, ha nem is zárult le, az utolsó szakaszába érkezett. A gazdaságban és ezen belül a foglalkoztatásban jelentősebb arányt értek el azok az ágazatok, amelyek fehérgalléros és főleg képzettebb munkaerőt igényelnek.

1996-ra a nemzeti jövedelem megtermelésében már a magángazdaság játszotta a nagyobb szerepet. Noha a nemzetközi cégek által üzemeltetett társaságok, különösen az exportorientált ágazatokban, gyakran kifejezetten a kevésbé képzett munkaerőt keresik, a privatizált gazdaság általában igényesebbé vált a munkaerővel szemben. A jobb felkészültség e szférában gyorsan előnyökre váltható, ami a társadalom bizonyos csoportjaiban az iskolázással szembeni attitűdök pozitív változását eredményezheti. Ez azonban nem az iskolázottság hagyományos formáinak a felértékelődését jelenti: a hagyományos műveltséggel és az ezt igazoló bizonyítványokkal szemben azok a tényleges kompetenciák és viselkedésbeli tulajdonságok értékelődnek fel, amelyek a munkahelyeken való sikeres helytálláshoz kellenek. Különösen ilyenek a megbízhatóság, az emberekkel való bánni tudás, a nyelvtudás, az önálló tanulás és a szakmaváltás képessége vagy a modern informatikai és telekommunikációs eszközök használatára való képesség.

Ami a politikai környezetet illeti, az átalakulási folyamatok egy része itt is tovább folytatódott, más részük viszont lezárult. Kialakultak és nagymértékben stabilizálódtak a politikai demokrácia intézményei. A kormányzati struktúrában, az egyes ágazati kormányszervek, illetve a helyi és központi hatalom közötti felelősségmegosztásban nem következett be újabb jelentősebb átrendeződés.

A társadalmi környezetben tovább folytatódtak és felerősödtek a differenciálódás tendenciái. A munkanélküliség folyamatosan magas aránya, a foglalkoztatottak jelentős hányadánál a reálbérek nagymértékű csökkenése, bizonyos korábbi támogatási formák megszüntetése, korábban ingyenesen hozzáférhető szolgáltatások fizetővé válása miatt növekedett a szakadék a társadalom jobb módú és leszakadó rétegei között. Amíg a reménytelenül leszakadók egy része számára már az iskola sem jelent megkapaszkodási lehetőséget, és ezért annak az elvárásaival sem tudnak kellőképpen azonosulni, addig a társadalom nagy része számára az oktatás egyre inkább az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlen és jó befektetésnek számít. Egyszerre növekszik tehát az igény egyfelől a leszakadók kiemelt támogatását szolgáló iskoláztatási formák, másfelől az egyéni és családi fogyasztói igényekhez és életpálya-ambíciókhoz kapcsolódó oktatási szolgáltatások iránt.

A társadalmi és politikai környezet egyik fontos, a kilencvenes évek közepére jellemző változása a világnézeti különbségekből fakadó konfliktusok visszaszorulása. Az 1996-os közoktatási törvénymódosításnak - szemben az 1993-as törvényalkotás időszakával - már nem volt központi témája a világnézeti semlegesség kérdése. Az 1993-as közoktatási törvény előtt megszületett alkotmánybírósági határozat1 nyomán és az ezt követő törvényi szabályozás hatása alatt az ezzel kapcsolatos viták fokozatosan elültek. Ennek az időszaknak már nem volt Dabas-Sári-esete. A kérdés nem annyira az volt, vajon milyen világnézetű az iskola, mint inkább az, hogy marad-e az iskola, és marad-e minden pedagógus. A világi és az egyházi oldal közötti vita, amely a kilencvenes évek első éveiben még a középpontban volt, mindössze egy alkalommal vált újra élessé: akkor, amikor 1997 tavaszán az egyházi iskoláknak juttatott kiegészítő támogatás ügyében a kormány, a nagypolitikát az ágazati politika fölé helyezve, egyezséget kötött a katolikus egyházzal. Erre egy olyan alkotmánybírósági határozat után került sor, amely alkotmányellenesnek minősítette azt, ha az egyházi iskolák nem kapnak a normatív állami költségvetési támogatáson felül olyan kiegészítő támogatást, mint amit az önkormányzati iskolák megkapnak saját fenntartójuktól.2 Ez a döntés a jövőben várhatóan jelentős hatással lesz a közoktatáson belüli tulajdonviszonyokra, és hatni fog a közoktatásra szánt erőforrások elosztására is.

A stabilizálódás jelei szétválaszthatatlanul összefonódnak a válság és az alkalmazkodás jeleivel. Ez különösen igaz az irányítási és a finanszírozási viszonyokra, hiszen az önkormányzati oktatásigazgatás és a helyi finanszírozás rendszere éppen a válságban és az alkalmazkodásban kezdett stabilizálódni. A kilencvenes évek közepéig bizonytalanok lehettünk abban, vajon megváltoznak-e azok a felelősségi viszonyok, amelyek kialakulása a nyolcvanas évek második felében kezdődött el, és amelyek mai formájukat a rendszerváltást követően nyerték el. A helyi önkormányzati felelősség kemény és konkrét tartalma sok helyen azonban éppen a racionalizáció folyamatában tisztázódott. A decentralizált irányítási viszonyok alkalmasságát a válságkezelésre és az alkalmazkodásra éppen ez a folyamat jelezte.

A stabilizálódás másik fontos eleme a tartalmi szabályozás új rendszerének, a Nemzeti alaptantervre (NAT) épülő szabályozásnak az intézményesülése, értve ezen nemcsak a NAT-konform jogi és finanszírozási megoldások arányának növekedését, hanem a "NAT-ban való gondolkodás" megszokottá válását is. Stabilizálódásról persze itt is csak megszorításokkal és viszonylagosan beszélhetünk. A Nemzeti alaptantervnek megfelelő helyi programok kialakulása és elfogadása, az ezzel kapcsolatos helyi alkufolyamatok lefolytatása ugyanis a legtöbb helyen csak ezután kezdődik. A közoktatás decentralizált jellege miatt, amint arra már utaltunk, a meglévő feszültségek és konfliktusok döntő része helyi szinten jelenik meg, mint ahogy az esetleges megoldatlanságuk is főleg helyi szinten nehezíti a stabilabb intézményi viszonyok kialakulását. Emellett a NAT politikai támogatottsága sem érte el azt a szintet, hogy kellő biztonsággal meg lehessen jósolni az elindult reformfolyamatok zavartalan folytatódását. Mégis: azok a keretek, amelyek között a helyi alkufolyamatok lezajlanak, 1997 közepére-végére a korábbiaknál jóval pontosabban kirajzolódnak.

A kilencvenes évek közepétől a közoktatásról szóló szövegekben egyre gyakrabban jelent meg az a fogalom, amelyet korábban szinte mindenki került: a reform. Kétségtelen, hogy azt az átalakulási folyamatot, ami ma a magyar közoktatásban zajlik, ha az országon belül nem is nevezik így, a külső szemlélők általában reformnak látják. Ez azonban más jellegű, mint a korábbi évtizedekben megismert reformok. Az irányítási és hatalmi viszonyok decentralizáltsága eleve kizárja azt, hogy a rendszerben a kormányzati centrum átfogó és a rendszer minden elemét elérő változásokat kezdeményezzen. A reform csak a helyi kezdeményezések, a helyi és az intézményi szintű alkalmazkodási folyamatok, illetve a rendszer különböző pontjain megjelenő innovációk koordinált támogatását és megerősítését jelentheti. A stabilizálódás tehát nem a változások leállását, hanem ellenkezőleg, ezek feltételeinek, azaz a reformfolyamatnak a stabilizálódását jelenti.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.