2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

1.5. A modernizáció politikája

2009. június 17.

1.5. A modernizáció politikája

A kilencvenes évek közepének magyarországi oktatáspolitikájának egyik kulcsszava kétségtelenül a modernizáció. A politika modernizációs célokhoz való hozzákapcsolása nem kizárólag a közoktatási ágazat sajátossága. A modernizáció mint politikai célkitűzés ágazatoktól függetlenül a szocialista-liberális kormánykoalíció egészére jellemző, valójában ez az a célkitűzés, amelyben a koalíciós partnerek a leginkább egyetértenek, és amely az együttműködésük egyik legfontosabb pillére.

A modernizáció mint kormányzati politikai célkitűzés nem problémamentes. Noha a társadalom többsége a modernizációs célokat támogatja, ezek társadalmi elfogadottsága korántsem általános, és különösen nem mondható el ez a célok megvalósítását célzó konkrét lépések mindegyikéről. A modernizáció a meglévő viszonyok átalakításával, ebből fakadóan feszültségekkel és konfliktusokkal járó politika. Kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban is, vajon lehet-e modernizációs politikát folytatni egy időben a költségvetési egyensúlyi politikával, és vajon az a tény, hogy a közoktatás részesedése a nemzeti jövedelemből az elmúlt két évben csökkent, nem kérdőjelezi-e meg e célokat. Gyakran morális kifogások is megfogalmazódnak azzal kapcsolatban, hogy vajon szabad-e jelentős erőforrásokat fejlesztési célokra fordítani akkor, ha sok helyen és sokak számára az alapellátás sem biztosítható megfelelő színvonalon. Kétséges az is, vajon e fogalom kellően világos és egyértelmű-e ahhoz, hogy orientálni tudjon egy kormányzati politikát, mint ahogy kétséges az is, nem terhelt-e túlságosan olyan értékekkel, amelyek mögött nincs kellő társadalmi konszenzus. E fogalommal kapcsolatban tehát nagyon sok gyakorlati és elvi vita folyik, többek között a közoktatás területén is.1

Maga a Nemzeti alaptanterv és annak bevezetése önmagában is modernizációs célokhoz kapcsolódik. Ilyen célok jelennek meg a közoktatás 1996 decemberében közzétett ágazati stratégiájában (A magyar közoktatás..., 1996) is, amely a közoktatás fejlesztésének céljai között első helyen ezt említi. Ezen a tartalmi modernizációt, azaz a tartalmi szabályozás tág értelemben vett reformját, az értékelés és a minőségbiztosítás rendszerének fejlesztését, valamint a pedagógusok szakmai kompetenciáinak fejlesztését és professzionalizálódásuk támogatását érti. E stratégián belül nemcsak az általános alapképzés meghosszabbításával és a középiskolai oktatás kiterjesztésével foglalkozó részeket jellemzi egyértelműen a modernizációs orientáció, hanem az erőforrások hatékony felhasználását hangsúlyozó fejezetet is. A közoktatás fejlesztési céljairól szóló miniszteri megnyilatkozások, amelyekre 1996 és 1997 során a legkülönbözőbb alkalmakkor került sor, a középiskolai oktatás kiterjedésének támogatása és a tartalmi reform mellett két kiemelt modernizációs célkitűzést fogalmaztak meg. Az egyik az informatikai oktatás fejlesztése és mindenekelőtt az iskoláknak a modern telekommunikációs hálózatokba való bekapcsolása, a másik a pedagógusok szakmai felkészültségének és kompetenciáinak állandó fejlesztését lehetővé tévő képzési rendszer kiépítése és ezáltal az élethosszig tartó tanulás céljának a pedagógusszakmán belül történő megvalósítása.

Mindezek a modernizációs célok a közoktatási törvény 1996-os módosítása során törvényi megerősítést nyertek, és 1997 folyamán a közoktatási törvény végrehajtásával együtt elkezdődött a megvalósításuk. Ennek eredményeképpen új források jelentek meg a Nemzeti alaptanterv bevezetéséhez szükséges központi és helyi feladatok finanszírozására. A középiskolai expanzió támogatását szolgálja a megyei koordinációs és fejlesztési szerepkör megerősítése, a fejlesztési tervek létrehozása és az ezek finanszírozását szolgáló megyei közalapítványok feltöltése. Ugyancsak elkezdődött a közoktatás informatikai rendszerének és a pedagógus-továbbképzés rendszerének a kiépítése, mindkét esetben jelentős új erőforrások biztosításával.

Különösen a pedagógus-továbbképzés és az informatikai fejlesztés alkotnak olyan új területeket, amelyek a korábbiaktól egészen eltérő kormányzati viselkedést is kívánnak. E viselkedés alapvetően fejlesztő jellegű, és beleillik abba a szerepbe, amely a decentralizált oktatási rendszerben kormányzati szinten kialakítható. Ezen kívül itt kevésbé hatnak azok a politikai megosztottságok, amelyek a hagyományos területeket elkerülhetetlenül jellemzik. Az informatikai fejlesztés esetében ez magától értetődő, hiszen itt korábbi minták nem nagyon adódnak. A pedagógus-továbbképzés esetében viszont, ahol meghatározott modellek korábban is léteztek, ez a szokatlanság és újszerűség nem magától értetődő. Az itt követett modell társadalmi és szakmai elfogadása ezért valószínűleg nem is lesz probléma nélküli. Az a modell ugyanis, amit e területen a törvényi szabályozás és a kormányzati politika követett, jellegzetesen piaci orientációjú: az erőforrásokat a fogyasztóhoz juttatja el, a szolgáltatásban a nyílt versenyt támogatja, és az államnak a kereslet bővítésében és a minőség biztosításában ad feladatot.

A közoktatás szférájában kialakult modernizációs politika érvényesülésének egyik fontos feltétele, hogy a szakképzés területén folytatott politika hasonló célokat kövessen. Ebből a szempontból a magyarországi helyzet kedvezőnek mondható. A szakképzési politikában ugyanis, annak ellenére, hogy a szakképzés kormányzati irányítását és törvényi szabályozását tekintve határozottan elkülönül a közoktatástól, és direkt módon kötődik a foglalkoztatási politikához, lényegében hasonló célok érvényesülnek. Az olyan célok, mint a kimeneti szabályozás, az általános képzés időtartamának megnyújtása, az intézményi profilok rugalmas meghatározása, a leszakadó rétegek fokozottabb támogatása, a társadalmi partnerek bevonása, a magánszféra szerepének erősítése vagy az intézményi önállóság és a helyi adaptációs folyamatok támogatása, összhangban vannak a közoktatás-politika céljaival. Ugyanez mondható el az európai integrációra való felkészülés céljáról is.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás - más területekhez hasonlóan - az oktatás számára is elsősorban modernizációs kihívást jelent, nemcsak sokféle új lehetőséggel, hanem alkalmazkodási kényszerrel és kötelezettségekkel is. Az Európai Unióról szóló szerződés szerint az oktatás és ezen belül a közoktatás nem tartozik azon területek közé, amelyeken az uniónak az egyes tagállamokra nézve kötelező önálló politikája lenne. Ugyanakkor a szakképzést érintő közös politika, ha áttételeken keresztül is, de mégis elkerülhetetlenül behatol az oktatás területére. Emellett az uniónak e szférában is jelentős költségvetési eszközöket megmozgató saját programjai vannak, amelyek hatnak a tagállamok oktatási rendszereire. A csatlakozni kívánó országok, így Magyarország előtt is, elsőként éppen ezeket a programokat nyitották meg. Számos jel utal arra is, hogy az unió aktivitása a közoktatás területén a jövőben erősödni fog.

Végül mindenképpen utalni kell arra is, hogy a kilencvenes évek közepén meghirdetett kormányzati szintű modernizációs politika egyik alapvető célkitűzése volt a középiskolai oktatás expanziójának a támogatása. A korábban említett ágazati stratégia ezzel kapcsolatban azt a célt fogalmazta meg, hogy a következő évezred első évtizedének a végére a 14-16 éves fiatalok 80-85%-a tanulhasson olyan programok szerint, amelyek elvileg nyitottak az érettségi felé, és hogy a 17-18 évesek 70-75%-a számára nyíljék meg az érettségi felé vezető programokba való belépés lehetősége. E célok a demográfiai csökkenés adott mértéke mellett azt feltételeznék, hogy a középiskolákba belépők száma megmaradjon az évtized közepére elért szinten, azaz a korábbinál jóval kevesebben lépjenek be 14 éves korukban a specializált szakmunkásképzésbe.

E célok teljesülését veszélyeztetheti az, hogy a szakmunkásképzés megkezdésének 16 éves korra való kitolása az eredeti elképzelésekhez képest több évet késik. Ez egyebek mellett azzal a következménnyel is járt, hogy az elmúlt években a 14-16 évesek oktatásában e szektor aránya a kívánatosnál kisebb mértékben csökkent, s hogy emiatt az elmúlt években a demográfiai csökkenés már nemcsak a szakmunkásképzésben, hanem a középiskolai szektorban is a létszámok csökkentéséhez vezetett. E mögött nyilvánvalóan nem annyira a középiskolai továbbtanulással kapcsolatos társadalmi igények gyengeségét, mint inkább a megfelelő számú férőhelyek hiányát kell keresni. Az elindult csökkenési folyamat megállítása, azaz a középiskolai férőhelyek megőrzése várhatóan az elkövetkező években is a modernizációs politika egyik kiemelt célkitűzése lesz. Kétséges azonban, hogy a szerkezeti változások lefékeződése és a Nemzeti alaptantervnek megfelelő programszerkezet elterjedésének adott üteme mellett tarthatók-e az expanzió várható mértékével kapcsolatos eredeti elképzelések.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.