2019. június 25., kedd , Vilmos

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Jelentés a magyar közoktatásról >> Jelentés a magyar közoktatásról 1997

1.2. Törvénymódosítás és oktatáspolitikai viták

2009. június 17.

1.2. Törvénymódosítás és oktatáspolitikai viták

A közoktatás kormányzati irányítását 1996. január 1-jén új miniszter vette át. A lemondott Fodor Gábor helyébe, aki az 1994-es választásokat követően került a művelődési tárca élére, Magyar Bálint, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik vezető politikusa lépett. A tárca ezt követően is koalíciós jellegű maradt: a Magyar Szocialista Párt által 1995 tavaszán - a korábban lemondott Jánosi György helyébe - delegált politikai államtitkár, Szabó Zoltán a miniszterváltás után is a helyén maradt. A kormányzati ciklus ideje alatt nem történt változás a közoktatási területet felügyelő helyettes államtitkár személyében: mindvégig a Nemzeti alaptanterv kidolgozásában korábban meghatározó szerepet játszó Báthory Zoltán maradt ezen a poszton.

A miniszter lemondásának valószínűleg az volt az egyik kiváltó oka, hogy az oktatás területét is erősen érintő költségvetési megszorítások miatt népszerűtlenné vált, és nagyon sok bírálat érte. Az ágazat szempontjából is fontos, hogy az új művelődési miniszter hivatalba lépését követően nem sokkal változás történt a kormány költségvetési politikájában: Bokros Lajos pénzügyminiszter 1996 februárjában való lemondása a radikális restrikciós politika végét jelentette. A költségvetési politikát ugyan ezt követően is az az irányvonal jellemezte, amely a legfontosabb célnak az egyensúlyt tekintette, de jóval mérsékeltebb formában, nem zárva ki azt sem, hogy bizonyos területeken, így például éppen a közoktatás területén, az állami költségvetés akár növelje is a kötelezettségvállalását.

Fodor Gábor a lemondása előtt, az 1993-as közoktatási törvényben kapott felhatalmazással élve, még 1995 októberében a kormány elé terjesztette a Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló rendeletet, aminek elfogadásával kihirdetésre került a tartalmi szabályozás ma is érvényben lévő legfontosabb dokumentuma.1 Közvetlenül ezt követően a parlament elfogadta azt a törvényt - az ún. "kiscsomagot" -, amely a közoktatási törvény legsürgősebbnek tekintett módosításait tartalmazta.2 A közoktatási törvény módosítását az 1994-ben hivatalba lépett kormány a programjában eredetileg korábbra ígérte, erre azonban nem került sor. Noha a törvénymódosítás részletes tervezete már korábban elkészült, annak a parlament elé terjesztésében a koalíciós pártok 1996 elejéig nem tudtak megegyezni. A "kiscsomag" ezért mindössze a Nemzeti alaptanterv kihirdetéséhez szükséges legfontosabb módosításokat tartalmazta, ezenkívül néhány, a vertikális iskolaszerkezeti mozgások visszafogását szolgáló korlátozásról és az 1993-as közoktatási törvény által létrehozott Tankerületi Oktatási Központok megszüntetéséről rendelkezett.

A miniszterváltás a közoktatás-politika alapvető irányát nem érintette. Ugyanakkor jelentős változást hozott egyfelől a kormánykoalíción belüli, másfelől a kormányzat és a társadalmi partnerek közötti kommunikációban. Az új miniszter a közoktatási törvény módosításának parlament elé terjesztését tekintette legsürgetőbb feladatának, illetve azt, hogy az ezt akadályozó, a koalíciós pártok között is meglévő véleménykülönbségeket tárgyalásos kompromisszumok keresésével oldják fel. Ennek érdekében a törvényjavaslatok kidolgozására a közoktatás és a felsőoktatás területén egyaránt olyan testületeket kért fel, amelyekbe a koalíciós partner, a szakszervezetek, a szakmai szervezetek, az intézményi érdekképviseletek, valamint a többi érintett tárca véleményét képviselő szakértőket hívott meg. Ezekben a testületekben megvitattak és egyeztetettek számos olyan témát, amelyekben korábban a túl nagy véleményeltérések akadályozták a parlamenti vita elkezdését. Ennek eredményeképpen néhány hónap alatt elkészült az a törvényjavaslat, amelyet a parlament több hétig tartó vita után 1996. július 5-én fogadott el.3

Az 1996-os törvénymódosítás az 1993-as közoktatási törvénynek szinte valamennyi paragrafusát érintette. A módosítások mennyisége olyan nagy volt, hogy sokan joggal vélhették úgy, hogy valójában nem is törvénymódosításra, hanem új törvény megalkotására került sor. A mennyiségi változtatások nagy száma azonban nem jelentette azt, hogy az 1993-as törvény alapvető szerkezetét és szabályozási logikáját is elvetették volna. A módosítás egyszerűen továbbfejlesztette az 1993-as közoktatási törvényt: azok az új elemek (a helyi feladatellátás új normái, az értékelési és vizsgarendszer részletesebb szabályai, a megyei tervezési felelősség, a diákjogok kiszélesítése stb.), amelyek a törvénybe belekerültek, viszonylag könnyen beleilleszthetők voltak a korábbi szerkezetbe.

A törvény-előkészítés során a szűkebb szakmai és tágabb politikai közvéleményen belül számos olyan vita folyt, amelyek azt jelezték, hogy a közoktatás átalakulásával és jövőbeni fejlődésével kapcsolatban a társadalom és a tanári szakma különböző csoportjai között meglévő jelentős véleményeltérések továbbra is fennmaradtak. E véleménykülönbségek jelentős részben a Nemzeti alaptantervhez, illetve tágabban a tartalmi szabályozás reformjának kérdéséhez kapcsolódtak. E viták többsége a törvénymódosítást követően is folytatódott.

A jelentősebb viták között különösen nagy figyelmet kapott az érettségi vizsga reformja, amely mögött a hagyományos középiskola, a gimnázium jövőjének kérdése is meghúzódott. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium még 1995 őszén hozta nyilvánosságra az érettségi reformjával kapcsolatos tervezetét, amelyben a vizsga megszervezésének és a vizsgatárgyak választhatóságának többféle lehetséges alternatívája jelent meg. Ezek között olyan is volt, amely a történelem tantárgy választását is fakultatívvá tette volna, ami a közvélemény egy részében erős bírálatot váltott ki. A hivatalát elfoglaló új miniszter egyik első lépése az volt, hogy deklarálta: nem kerülhet sor az érettségi rendszer olyan reformjára, amely a történelemből való érettségizés mindenki számára kötelező jellegét megszüntetheti. A bírálatok másik célpontja az érettségi vizsga kétszintűvé tételének terve volt. Ebben a kérdésben azonban végül is nem született kompromisszum. A közoktatási törvény 1996-os módosítása úgy rendelkezett, hogy a tanulók tantárgyanként megválaszthatják, emelt vagy normál szinten kívánnak-e vizsgázni. Az 1997-ben a kormány által elfogadott érettségivizsga-szabályzat,4 amelynek a bevezetésére 2004-ig fokozatosan kerül sor, a vizsga szintjének tantárgyanként való megválaszthatóságát a tanuló jogaként határozta meg.

A másik nagy érdeklődéssel kísért vita a pedagógusok óraszámának tervezett emeléséhez és az emelés bevezetésének az időpontjához kapcsolódott. A kormány többek között a nemzetközi összehasonlításban alacsony kötelező pedagógus-óraszám emelésével kívánta kikényszeríteni azt, hogy az intézmények, illetve az intézményfenntartók vizsgálják felül a pedagógus-álláshelyek számát, és ahol indokolt, csökkentsék azokat. Az óraszámemelés tervének nyilvánosságra kerülése aktivizálta a pedagógus-szakszervezeteket, amelyek már korábban is fontolgatták egy pedagógussztrájk megszervezését, tiltakozásul részben a kialkudott béremelések elmaradása miatt, részben az iskolabezárások és a pedagóguselbocsátások ellen. Ugyanakkor az iskolafenntartók, amelyek a kilátásba helyezett óraszámemelést korábbi racionalizáló lépéseik során már készpénznek vették, ragaszkodtak ahhoz, hogy erre sor kerüljön. Az óraszámemelésekre végül is a közoktatási törvény módosításának elfogadásával sor került. Igaz, ez a pedagógusoknak csak bizonyos csoportjait érintette, és a mértéke is jóval kisebb volt a korábban tervezettnél. A bevezetéssel járó feszültségek csökkentése érdekében a parlament úgy döntött, hogy az iskolafenntartó önkormányzatok szabadon meghatározhatják, vajon 1996 augusztusában, 1997 februárjában vagy pedig 1997 szeptemberében hajtják végre az óraszámok megemelését. A pedagógus-érdekszervezetek ezt a szokatlan döntést az Alkotmánybíróság előtt is megtámadták, de a testület nem találta azt alkotmánysértőnek.5

Jóval kevesebb vita előzte meg a törvénymódosításnak a pedagógusokhoz kapcsolódó másik elemét, a kötelező továbbképzés és szakvizsga rendszeréről szóló rendelkezéseket, noha ezek a törvénymódosítással elindított változások között a legnagyobb horderejűek közé tartoznak. Nemcsak azért, mert közvetlenül befolyásolják a pedagógusszakma gyakorlásának feltételeit, hanem azért is, mert jelentős átrendeződést idéznek elő a közoktatásra szánt források felhasználásában, és egyúttal egy új, modernizációs elemet is visznek az oktatáspolitikába. Érdemes utalni arra, hogy ez is azon területek közé tartozik, ahol a törvénymódosítás megelőzte a vonatkozó részletes stratégia kidolgozását.

Ugyancsak viszonylag kevés vita folyt a törvénymódosítás egy másik, kiemelkedően nagy horderejű lépéséről, a tankötelezettség idejének felemeléséről. Ebben nyilván szerepe van annak, hogy ez a rendelkezés csak azokra vonatkozik, akik 1998-ban kezdik meg iskolai tanulmányaikat, azaz a hatása csak egy évtized múlva jelentkezik. Azzal, hogy a tankötelezettséget a 16 éves életkorról 18 évesre emelte, Magyarország azon ritka európai országok közé lépett, ahol 10 évnél hosszabb ideig lesz kötelező mindenkinek iskolába járni.6 Meglepő, hogy ez a közoktatási rendszer egészének fejlődését meghatározó, joggal történelminek nevezett lépés súlyához képest milyen kevéssé foglalkoztatta az oktatásügyi nyilvánosságot.

Több vita kísérte a közoktatási törvény módosításának egy másik pontját, a tanulói jogok kiszélesítését. Ez részben a Magyarország által korábban elfogadott nemzetközi egyezményeknek a hazai jogban való érvényesítését jelentette, részben azonban egészen új egyéni és kollektív tanulói jogok megfogalmazását, így különösen az iskolai diákönkormányzatok jogainak a bővítését. Így például a diákok az iskolaszékbe delegált képviselőiken keresztül véleményalkotási jogot kaptak az iskolák pedagógiai programjával kapcsolatos általános kérdésekben is. A tanulói jogoknak ez a liberális megközelítése az iskolai fegyelem fenntartásáért és a tekintélyi viszonyok felborulásáért aggódókban ellenérzéseket keltett.

A törvényjavaslatot előterjesztő tárca liberális szemléletét a törvényi szabályozás egy másik pontja talán még erősebben tükrözte: ez a tanszabadság és a magánoktatás kezelésének a módja. A korábbi szabályozással szemben, amely szerint a magániskola-fenntartók csak akkor kaphattak állami költségvetési támogatást, ha az önkormányzattal vagy az állammal közoktatási megállapodást kötöttek, az új szabályozás minden jogszerűen működő és bejegyzett magánintézmény számára biztosítja a normatív állami támogatást.

A miniszterváltás és a közoktatási törvény módosítása a közoktatás kérdéseit a közvélemény figyelmének előterébe vonta. Ezek erősen hatottak a kormányzat közoktatással kapcsolatos tevékenységének megítélésére is. Közvélemény-kutatási adatok szerint az 1995. decemberi mélypontot követően, amikor százfokú skálán mérve mindössze 19%-os volt a kormány közoktatás-fejlesztési tevékenységével való elégedettség, ez az arány áprilisra 27%-ra, majd kisebb visszaesés után szeptemberre 28%-ra, decemberre pedig - miközben a kormány egészének tevékenységével való elégedettség 23%-ra csökkent - 31%-ra emelkedett. A közoktatási tárca tevékenységével való elégedettségnek a kormány egészével való elégedettséghez viszonyított alakulása ebben az időszakban sajátos összefüggést mutatott a pártpreferenciákkal. A törvényalkotási folyamat során megcélzott viszonylag tág társadalmi konszenzus, ha nem is jött létre, az irányába történt valamilyen elmozdulás. Erre utal, hogy amíg a kormánypártok hívei között a kormány egészével való elégedettség 1996 negyedik negyedévében magasabb volt, mint az oktatási tárcával való elégedettség, addig ez valamennyi ellenzéki párt támogatói között éppen fordítva volt (Szabó, 1997b).

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.