2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 július-augusztus

Az iskolás gyerekek táplálkozása

2009. június 17.

Az összeállítás a gyerekek táplálkozási problémáit és ezek tanulásra gyakorolt negatív hatásait mutatja be. A világon szinte mindenütt – a fejlett és a gazdaságilag elmaradott országokban egyaránt – vagy egészségtelenül, vagy hiányosan táplálkozik az iskolás korosztály nagy hányada. A gyerekek túltápláltsága számos anyagcsere- és keringési betegség előidézője. A világ több országában összehangolt kampány indult az egészséges táplálkozás népszerűsítéséért és az iskolai étkeztetés egészségesebbé tételéért. Ezt sok más tényező mellett az is indokolja, hogy a kutatók szoros kapcsolatot találtak a táplálkozás minősége és a tanulók teljesítményei, például az olvasásmegértés színvonala között.

Mihály Ildikó

Az iskolás gyerekek táplálkozása

„A táplálkozás mennyiségi és minőségi javítása szintén rövid távú feladat… A szegénységben élő gyermekek egészséges, megfelelő táplálkozásáról gondoskodni kell a legkisebb kortól az iskola elhagyásáig lehetőleg az oktatási intézmények keretein belül.”1

Az utóbbi egy-másfél évtizedben mind több fórumon felismerték, hogy nincs rendben az iskolás gyerekek étkeztetése. Sokan – pedagógusok, orvosok, táplálkozástudományi szakemberek – panaszolják, hogy sem mennyiségében, sem minőségében nem kielégítő az iskolai menzák és büfék kínálata, ami nemcsak hogy nem segíti, hanem kifejezetten károsítja is a gyerekek egészséges fejlődését. Ráadásul úgy tűnik, hogy az iskola egyéb módon, például a pedagógiai programjában sem teljesíti az egészséges és korszerű táplálkozásra szoktatásnak a kulturált életmódhoz nélkülözhetetlen feladatait. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja az, hogy nemcsak az iskolában vannak gondok a megfelelő táplálkozás biztosításával és népszerűsítésével, hanem mind több családról is bebizonyosodik, hogy – akár a szűkös anyagi lehetőségei, akár a szülők nem megfelelő otthoni munkaszervezése következtében – otthon sem gondoskodik a gyerekek kívánatos szintű ellátásáról.

*

Az ezzel kapcsolatos első vészjeleket az UNESCO bocsátotta ki; 1990-ben közzétette egy olyan nemzetközi felmérés eredményeit2, amelyben a világszervezet megbízásából orvosok vizsgálták a gyerekek egészségét meghatározó mértékben befolyásoló táplálkozás biológiai-élettani jellegzetességei és az iskolai teljesítmény közötti összefüggéseket. Ebben az összeállításban elsősorban a hiányos, azaz a minőségileg nem megfelelő táplálkozás leggyakoribb következményeit vették számba. Kimutatták például, hogy a legtöbb fejlődő országban az elégtelen táplálkozás egyik legnagyobb veszélye a vashiány kialakulása, és ennek több okból is súlyos következménye lehet. Az érintettek könnyebben áldozatául eshetnek a különféle élősködök által terjesztett fertőzéseknek, másrészt a vashiány konkrétan is rontja a gyermeki IQ által megjelenített verbális és teljesítmény-összetevők lehetséges szintjét. A probléma nagyságát mi sem jellemzi jobban, mint az a néhány számadat, amely szerint csak Bangladesben az 5–14 év közötti népesség 74 százalékát, India városaiban az iskoláskorú gyerekek 33, a falusi településeken pedig 69 százalékát érinti ez a hiányállapot.

Az UNESCO-vizsgálat következő tematikai egysége a jódhiányos állapot okozta problémákat tekinti át. Ez mintegy 680 millió ázsiai, 60 millió afrikai, hozzávetőleg ugyanennyi latin-amerikai embert – köztük természetesen rengeteg gyereket – érint; következményei között pedig elsősorban a mentális retardációt és a halláskárosodás korai bekövetkezését említik a szakemberek. De ismeretes, hogy a jódhiány azért is komoly veszélyt jelent, mert bizonyos finommotoros és kognitív teljesítményekre is korlátozó hatása van. Nagyságrendileg a világon a harmadik legsúlyosabb táplálékhiányos állapot a szakemberek szerint a szervezet nem megfelelő A-vitamin-ellátottsága, ezért erre is kért adatokat ez a vizsgálat. Jól ismert ugyanis, hogy – különösen fejlődésben lévő gyermekek esetében – az A-vitamin hiánya könnyen látászavarok kialakulásához vezethet. Ezt követi a negyedik nagy veszélycsoport: a proteinhiányhoz vezető táplálkozás többfaktoros következménylistája, amely különféle problémákat okozhat a növekedési retardációtól számtalan, a motoros tevékenységet veszélyeztető hiánybetegségig.

De nemcsak a táplálkozás minőségi összetevőinak hatásait vizsgálták a gyermekorvosok; az összeállítás második részében az étkezések mennyiségi jellegzetességeinek következményeit is számba vették. A táplálékhiány – nevezzük nevén: az éhezés – ugyanis még ha csak néha-néha fordul elő a fejlődésben lévő gyerekeknél, károsan befolyásolja a problémamegoldó képesség kialakulását, nem beszélve arról, hogy stresszorként általában megnehezíti a megismerő folyamatok kívánatos szintű működését. Külön témaként foglalkoztak a szakemberek a reggelizés kérdéseivel. Vizsgálati eredményeikkel nemcsak a reggeli étkezés gyakori elmaradásának elrettentő következményeit mutatták meg, hanem ennek az ellenkezőjét is: egy jamaicai kísérlet tanúságaként szemléltették az elmaradt otthoni reggelizés iskolai pótlásával elért teljesítménynövekedést – elsősorban a matematikai feladatok megoldása terén. Egy másik – ugyancsak követendőnek tekinthető – példának hozták fel a Massachusettsben 1986-ban elindított iskolai reggeliprogramot, amelynek köszönhetően az olvasási eredmények javultak, illetve az iskolai hiányzások csökkentek.

*

Egy több mint 3000 bécsi iskolás körében elvégzett felmérés3 adatai szerint a 10-12 évesek 10 százaléka, a 13-14 évesek 15 százaléka reggelizés nélkül megy el az iskolába (közöttük a lányok képviselik a nagyobb hányadot). Különösen elszomorító az is, hogy már a 7–9 évesek között is sokan vannak, akik tízórai helyett pénzt visznek magukkal (ezzel az iskolai büfé sokat kárhoztatott választékának igénybevételére kényszerülnek). A nagyobb gyerekek egynegyede azonban még ennyi segítséget sem kap meg a szüleitől.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági (szakosított) Szervezete, a FAO egy évtizeddel későbbi adatai szerint különösen a falusi környezetben élő gyerekek alultápláltak. Az ezt a helyzetet megjelenítő térképük azt mutatja, hogy a probléma kb. 180 millió gyereket érint. Egy másik szakosított szervezet, az UNICEF 2005-ben végzett vizsgálatának tavalyi eredményei viszont – végre! – már hajszálnyi javulást is mutattak. A rosszul táplált iskolások egész világra jellemző 33 százalékos aránya az eltelt évek során 5 százalékkal csökkent, ezt azonban a szakemberek kizárólag a kínai iskolások helyzetében e téren bekövetkezett és számszerűleg is kimutatható javulásnak tulajdonítják. Ugyanők veszélyes mértékben súlyosbodni látják a dél-ázsiai és a szubszaharai országok iskoláskorú népességének táplálkozási helyzetét.

Nem mond ellent az eddigieknek az sem, hogy egyidejűleg riasztó mértékben terjed ugyanennek az ellenkezője is; főleg az európai és az amerikai gyerekek körében tapasztalható túltápláltság, illetve az elsősorban az étkezés minőségi problémáit bizonyító kövérség is. A WHO és az Európa Tanács 2003-ban, Strasbourgban megtartott közös konferenciáján éppen ezért a résztvevők egymással összefüggésben vizsgálták a két jelenséget. A konferencia alapanyagául szolgáló dokumentum4 egy 2001–2002-ben 35 európai és észak-amerikai államban elvégzett vizsgálat. A fentebb említett UNESCO-felmérés adatait évekkel később megerősítve ez az áttekintés is azt hangsúlyozta, hogy az étkezési szokások a korai gyermekkorban alapozódnak meg, a nem megfelelő étkezés gyakorlata növeli a krónikus betegségek, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a stroke, a rák, a nem inzulinfüggő cukorbetegségek, valamint a csontritkulás kialakulásának és felnőttkori súlyosbodásának kockázatát. Ugyanakkor az iskolás időszak – különösképpen a gyerekek 11, 13 és a 15 éves kora – a legalkalmasabb életkor az elhízás bekövetkezésére. Ha nem megfelelő minőségű a táplálékbevitel, illetve az elfogyasztott ételmennyiséghez képest nem elegendő a gyerek mozgásaktivitása, a kövérség tünetegyüttesként nemcsak megalapozódik, hanem könnyen ki is alakulhat. És ki is alakul! Ezt nemcsak az egyéni megfigyelések, hanem a szakmai információk is bizonyítják. 2004-es adatok szerint – például – a 12 éves skót iskolások egyötöde kifejezetten kövér, és a kaliforniai gyerekek hasonló korú populációjának egynegyednél is nagyobb részét minősítik az orvosok veszélyesen túlsúlyosnak. De folytathatnánk a sort az iskolai és az iskolások étkezésével foglalkozó, 2004-ben megrendezett brit nemzeti konferencia vagy az USA oktatási minisztereinek 2005-ben megtartott szakmai rendezvénye5 beszámolóinak megemlítésével; mindezek szerencsére már azt is jelzik, hogy a pedagógia és az orvoslás megfelelően foglalkozik ezekkel a problémákkal.

Az oktatási és az orvosi-egészségügyi szakma által leadott vészjelzések mellett nem csodálkozhatunk azon sem, ha újabban a média is mind gyakrabban szót kér ebben a témában. (Az idézett kaliforniai adatok is – például – a San Francisco Chronicle egy tavalyi felméréséből valók.6 De meg kell említeni a BBC közreműködését is az iskolások egészségesebb étkeztetéséért indított kampányban, amelyet a brit sztárszakács, Jamie Oliver kezdeményezett – nem is eredménytelenül. A Feed me Better kampány BBC által elindított petícióját ugyanis néhány hét alatt 271 677 személy írta alá; s ennek, valamint Jamie Oliver személyes fellépésének köszönhetően a Downing Street 280 millió fontot különített el arra a célra, hogy az ország területén három esztendő alatt a népszerű szakács tervei szerint állítsák át az iskolai menzák étrendjét.

Az elhízás sokat hangoztatott veszélyeinek ismeretében az sem meglepő, hogy sok serdülő nagyon megijed a sok és nem megfelelő evés lehetséges következményeitől (elsősorban természetesen a lányok). Mivel pedig ebben a korban a fiatalok amúgy is hajlamosak arra, hogy elégedetlenek legyenek a saját testükkel, aggasztóan sokan áldozatául esnek az anorexia és a bulímia nervosa nagyon súlyos kórképeivel jellemezhető betegségeknek.7 Például Svájcban, ahol az elmúlt két évtizedben 26 kantonban három alkalommal, azaz 1984-ben, 1991-ben és 1998-ban is végeztek az iskolások étkezésével kapcsolatban vizsgálatokat, és az anorexia folyamatos terjedését is regisztrálták.8

Az iskolai étkezés problémái

Az iskola által nyújtott étkezési lehetőségekkel kapcsolatos elégedetlenséget leginkább két dolog váltja ki: az, hogy az intézmények nem biztosítanak minden rászorulónak megfelelő ellátást, illetve az, hogy a kínálat nem megfelelő.

Az első esetben többnyire a fenntartó pénzügyi lehetőségeit vagy szemléletét kell megváltoztatni; ez utóbbival próbálkoznak az iskola által nyújtandó szolgáltatások pontos szakmai leírását elvégző dokumentumok is. Az egyik legismertebb neveléstudományi enciklopédia9 erre vonatkozó szócikkében az iskolai étkeztetést az intézmény olyan szolgáltatásaként értelmezi, amely „magában foglalja a tápláló, elérhető és kérhető étkezéseket, a táplálkozási ismeretet és az olyan környezetet, amely minden gyermek számára lehetővé teszi az egészséges étkezési magatartás elsajátítását”. (Ebben a definícióban tehát a szolgáltatás biztosítása mellett nevelési feladatok ellátásáról is szó esik.)

Nyilvánvalóan ennek a többrétegűségnek a szellemében került sor a WHO és az Európa Tanács 2003-ban bemutatott felmérésére is, amely már nemcsak az ételek minőségét, hanem az iskolai éttermek fizikai környezetét is értékelte, különös tekintettel az étterem kialakítására, a berendezés hangulatára, az ételre várakozó sorok és az étkezési szünet hosszára, a tantestületi részvételre, valamint az iskolán kívüli étkezési lehetőségek jellemzőire. (Az étkezési szünetről például megállapították, hogy a vizsgált intézmények között indokolatlanul nagy a szóródás; az amerikai iskolák 7 százalékában egyáltalán nem biztosítanak ebédszünetet a tanulóknak, míg az intézmények többségében 20 perc és 1 óra közötti idő áll rendelkezésre. Ami elég is lehet, ha nem kell kimenni az épületből és házon kívül vásárolni valamit.)

A kifogások másik csoportja minden esetben a minőségre vonatkozik. Mit kifogásolnak az iskolai étkeztetésben, illetve az iskolai büfék kínálatában a szakemberek? Túl sok cukrot, zsiradékot és szénhidrátot tartalmaznak az ételek, nagyon kevés – vagy semennyi – tejet és tejterméket kínálnak a büfék, az egészségesnél jóval nagyobb mértékben sóznak a szakácsok, és szinte teljesen hiányzik a kínálatból a hal, a zöldség, a gyümölcs, valamint a belőlük készíthető sokféle egészséges és változatos étel. (Erre gondolva 2002-ben egy, az amerikai kongresszus elé vitt beszámoló egyenesen úgy fogalmazott, hogy a mérgezett élelmiszerek iskolai jelenléte évente átlagban 10 százalékkal nő.) Az iskolai büfék egyáltalán nem kínálnak például müzlit, ehelyett itatják a gyerekekkel a rengeteg, cukros, felesleges kalóriákat tartalmazó üdítőitalt; és láthatóan meg sem próbálják átszoktatni őket a jóval egészségesebb rostos gyümölcslevek vagy éppen az ásványvizek fogyasztására. A főtt ételek közül is jobbára a könnyebben elkészíthető és a táplálkozás-élettanilag már régen túlhaladott hagyományokhoz alkalmazkodó fajtákat részesítik előnyben; ezek az ételek pedig nemhogy nem tartalmaznak elég vitamint és fehérjét, de elkerülhetetlenül tovább éltetik a nem éppen egészséges fogyasztói szemléletet is. Nem beszélve egyéb, ugyancsak változást sürgető problémákról: a menzákon gyakran előforduló sok és sokféle higiénés gondról, a nem megfelelő tálalásról – s ez utóbbit emlegetve a szakemberek nem csak a nélkülözhetetlen esztétikai szempontok következetes érvényesítését kérik számon az étkeztető cégektől!

Az elmondottak alapján tehát mind több fórumon arra a következtetésre jutnak, hogy az iskolai étkeztetés jelen gyakorlata nemcsak alkalmatlan az egészséges és korszerű táplálkozásra szoktatás10 feltételeinek megteremtésére, hanem képtelen a szükséges táplálkozástani ismeretek átadására is.11 Mint ahogy – az ehhez szükséges idő és a megfelelő körülmények biztosítása nélkül – alkalmatlan az étkezés közbeni kulturált magatartás12 szociális normáinak közvetítésére, az étkezés közösségteremtő lehetőségeinek kihasználására is.

Mindezeket a hiányosságokat – természetesen – nemcsak az iskolai menzákkal és büfékkel kapcsolatosan lehet elmondani; ugyanezek kerülnek szóba akkor is, amikor a munkahelyi étkeztetés gyakorlata a téma. Ezt vizsgálta tavaly a genfi Nemzetközi Munkaügyi Szervezet megbízásából Christopher Wanjek13 is, aki a Washington Post egészségügyi szakírójaként vágott bele egy 28 országot érintő felmérés elkészítésébe a munkahelyi étkeztetés helyzetének, valamint az étkezés munkateljesítményt sok szempontból közvetlenül is befolyásoló hatásainak a bemutatása céljából. Az általa irányított transznacionális kutatás – az iskolai étkeztetéssel foglalkozó programokhoz hasonlóan – ugyancsak két szempontból közelített a kérdéshez: vizsgálta a világon ma számon tartott egymilliárd alultáplált ember munkateljesítményének problémáját, különös tekintettel a nemcsak az alultápláltakra vonatkozó fáradtságérzés és energiahiány rovására írható következményekre. (Ezek között ugyanis csak a jéghegy csúcsát jelentik a dollármilliárdokkal leírható termeléskiesés, illetve a százezres nagyságrendet mutató baleseti statisztikák adatai.) Elemezte a túltápláltsággal összefüggő betegségek költségszámításait is. Majd konkrétan kitért az iskolákban is előszeretettel rendszeresített nagy cukor- és szénhidráttartalmú ételek fogyasztása miatt elkerülhetetlenül bekövetkező problémák veszélyeire. Szakmai adatokkal bizonyította például, hogy ezekkel kétségkívül – de csak átmenetileg! – valóban emelhető a teljesítmény, utána azonban hamar fáradtságérzés jelentkezik, a többi egészségügyi következményről nem is beszélve. Ha meg ráadásul ezekből az ételekből valaki nagy mennyiséget kap, az ilyen étkezés után jelentkező aluszékonyság nemcsak teljesítménycsökkenést, hanem balesetveszély-növekedést is okozhat – nemcsak a munkahelyeken, hanem értelemszerűen az iskolákban is.

Mi lehet a megoldás?

A helyzet javítása érdekében minden bizonnyal elkerülhetetlen a politikai eszközök igénybevétele; ezért szerepel – például – az Európai Unió alkotmánytervezetében is a lakosság egészségének javítására törekvés programja. Ehhez az eszköztárhoz sorolhatók még az olyan szakmapolitikai intézkedések is, mint az évtizedeken át követett ún. „Ottawai Egészség-megőrzési Charta” alapelveinek felcserélése a korszerűbb „Bangkoki Charta” előírásaira vagy mint – hazai példát is idézve – az Oktatási Közlönyben 2005 szeptemberében közzétett, fentebb már hivatkozott ajánlás megszövegezése. Hasonló célokkal fordul a szakmai és laikus közvéleményhez néhány olyan autentikus nemzetközi társadalmi szervezet is, mint a WHO vagy az UNICEF – figyelemfelkeltő rendezvényeik és kampányaik mellett ebben a témában kiadott dokumentumokkal is.

Szó volt a központi és regionális kormányzati intézkedések lehetőségeiről és szükségességéről is; ezek jelentőségét ugyanis nemcsak az adja, hogy végrehajtásuk ellenőrizhető, számon kérhető és szankcionálható, hanem a melléjük rendelt pénzügyi alapok révén nagyobb eséllyel tényleg meg is valósíthatók. Példa rá a brit kormány menzajavító intézkedéscsomagjának elindítása. Legalább ilyen szintű szabályozást igényel a korszerű táplálkozási ismeretek beépíttetése a tananyagba is, a megtanítandó anyag hitelességének biztosítását célzó módszertani megoldásokkal együtt.

Nem elhanyagolható azonban ezen a téren az a fajta társadalmi segítség sem, amelyet egyebek között olyan civil kezdeményezések14 vállalnak magukra, mint például az utóbbi években Kanadában, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon hasonló céllal működtetett különféle segélyakciók és -szervezetek. Ezek a civil programok a gyermekszegénység súlyos problémáinak felszámolására törekedve többek között az iskolai és iskolán kívüli étkeztetés támogatásában is részt vesznek, s ezt már a korszerű és egészséges táplálkozás elvárásainak jegyében teszik. De érkezhet a gyermekétkeztetéshez számottevő szakmai és financiális segítség akár bankoktól is – ahogyan azt 1997 óta Lengyelországban tapasztalhatják az érintettek – vagy a szerencsejátékokat szervező cégektől, mint például Finnországban. S a különféle akciók, mint az iskolások naponkénti tejjel vagy gyümölccsel való ellátásának programjai mögött is többnyire valamilyen támogató intézmény pénzügyi segítsége áll.

Ezen a ponton azonban nem árt visszakanyarodni a családok szerepéhez sem. Ugyanis egyetlen iskola sem vállalhatja magára a gyerekek egész napi ellátását; ehhez mindenképpen szükség van a családok közreműködésére is. Ahol pedig ez nem megfelelő, ott segítségre van szükség módszertani és anyagi téren egyaránt. Ezeket viszont nem annyira az iskolától, mint inkább a társadalmi környezettől lehet elvárni: az önkormányzattól, a közösségi és a civil kezdeményezésektől.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.