2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1997 november

"Ifjúsági szerveződések évszázada!?" -- Gyermek- és ifjúsági szervezetek a XIX-XX. századi Magyarországon

2009. június 17.

P. Miklós Tamás

"Ifjúsági szerveződések évszázada!?"1

- Gyermek- és ifjúsági szervezetek a XIX-XX. századi Magyarországon -

Beszélhetünk-e Ellen Key svéd tanítónő gyakran emlegetett "a gyermek évszázada" pedagógiatörténeti szlogenjét kissé átalakítva a gyermek- és ifjúsági szervezetek évszázadáról ezredfordulónk tájékán? Ugyanakkor feltehetjük a kérdést, hogy Magyarországon a gyermek- és ifjúsági (civil)szervezeti életnek voltak, vannak-e egyáltalán gyökerei, hagyományai. Rendelkeznek-e az ifjúsági rétegszerveződések történelmi múlttal, hagyományokkal, kontinuitással s ezekből kamatoztatható sajátos pedagógiai, pszichológiai, szociológiai értékekkel, tanulságokkal? A szerző a kiegyezés és a II. világháború közötti időszakra, valamint elsősorban a tizenéves korosztályra koncentrálva ezen kérdések megvilágítására törekszik.

Az ifjúsági egyesülési jog sajátos vonásai a kiegyezéstől 1950-ig

Az ifjúság egyesülési jogának alakulása elválaszthatatlan az egyesületi jog általános szabályozásától, amelynek első forrásai az 1873-ban, majd 1875-ben kiadott belügyminiszteri rendeletek voltak. Az egyesületi jog törvényi szintű szabályozásának elhúzódása mutatta ez egyéni alapvető szabadságjog biztosításának társadalompolitikai problematikáját. (1919 után csak 1938-ban született törvény az egyesülési jogról!)

Az ifjúság egyesületalakítási joga - az engedélyezés és a felügyelet oldaláról vizsgálva - az iskolához fűződő viszony alapján két részre bontható. A korabeli iskolarendszerből 12, 14-15 vagy 18 évesen kikerülő, úgynevezett iskolán kívüli fiatalság egyesületeinek engedélyezési, felügyeleti joga a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) század eleji ifjúsági egyesületi akciójának idején alakult ki. Némi hatásköri huzavona után a Belügyminisztérium (BM) és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium közötti megállapodás értelmében 1904-re tisztázódott, hogy a népiskolákkal kapcsolatos (de nem iskolai!) egyesületek alapszabályai az utóbbihoz, míg az attól függetlenül szervezetteké a belügyminiszterhez kerültek felterjesztésre.

A két világháború közötti időszak jogi gyakorlata szerint kiskorúak egyesületekbe szülői, gyámi vagy képviselői beleegyezés mellett váltak felvehetővé. E tilalom alól csak a sport-, illetve a kimondottan ifjúsági egyesületek képeztek kivételt, melyekbe a 18. évüket betöltöttek szabadon jelentkezhettek. Ugyanakkor az 1921. évi testnevelési törvény (LIII. tc.) az iskolai oktatásból kikerült 21 éven aluli ifjak számára kötelezővé, a leányoknak önkéntessé tette a rendszeres "testnevelési" kiképzésben való részvételt. E kerettörvény a leventeintézmény kiépítésével elsősorban az állami szinten szabályozott katonai előképzés megvalósítását segítette elő. 1942 májusától a hírhedt leventerendelet (3050/1942. ME. sz.) tovább korlátozta a leventeköteles - ekkor már 12-23. életévű - korosztály egyesülési jogait, illetve mindenféle politikai jellegű tevékenység gyakorlásától eltiltotta a leventéket. Azaz míg a Horthy-korszakban az egyik oldalról megnehezítették és korlátozták az iskolarendszerű oktatásból kikerülő fiatalok egyesülési jogának szabadságát, addig a másik oldalról törvényi, illetve rendeleti úton kötelezték őket az "állam egyesületi mozgalmában" való részvételre.

Az iskolába járó ifjúság (diákság) egyesületekhez való viszonyát, illetve egyesületalakítási jogát újabb szempont alapján vizsgálhatjuk aszerint, hogy iskola keretein belül, avagy kívül működő egyesületről van-e szó. A múlt század végén a tanintézetek keretében alakult, tanulókat tömörítő (önművelődési, önsegélyezési, testedzési stb.) ifjúsági egyesületek alapszabályainak jóváhagyása, működésük felügyelete kezdetben a Belügyminisztérium véleményének kikérésével a VKM hatáskörébe tartozott. A középiskolákban elsőként 1868-ban kiadott rendelettel az önképzőkörök működésének szabályozására került sor. Ezt pontosította az 1876-ban kiadott állami középiskolai rendtartás és ez maradt lényegében kisebb változtatásokkal egészen 1948-ig érvényben. Az iskolai sportkörök alakulásának szabályozása is a múlt század végére tekint vissza. (A fővárosi református főgimnáziumban Szabadtéri Játszó Társaság néven 1882-ben alakult meg az első magyar középiskolás sportkör.) Sorolhatnánk még az iskolákban működő egyesületeket, dal- és iskolai köröket, melyeknek elterjedésével párhuzamosan a század első évtizedére jellemzővé vált, hogy létrehozói és felügyeleti jogukat - a VKM rendelkezésének keretében - az iskola (igazgató) gyakorolta.

A diákok iskolán kívüli egyesületekbe történő belépésére a hazai jogrendszer a negatív szabályozást (azaz tiltást) alkalmazta. A "felnőtt" egyesületek jogszerű működésük érdekében legálisan eleve kénytelenek voltak elzárkózni a jogilag kiskorú korosztály szervezésétől. Mégis a székesfővárosban már 1878-ban polgármesteri rendelet szólította fel az elemi és polgári iskolai igazgatókat tanulóik egyesületektől, társasköröktől való távol tartására. A középiskolások számára a kultusztárca 1890-ben tiltotta meg az országos és a helyi szervezkedést, illetve az iskolán kívüli egyesületekbe való belépést. Más iskolatípusokban (polgári, felső népiskola, iparos- és kereskedő tanonciskola stb.) az intézmény keretein túlterjedő működésű és tagságú ifjúsági egyesületek engedélyezésének joga az illetékes kormányhatóságokhoz tartozott.

Az őszirózsás forradalom eufóriájában a diákság mozgolódásának csillapítására a VKM először a középiskolák VII-VIII. osztályosainak és a felsőkereskedelmi iskolák felsőseinek engedélyezte az iskolaközi szervezetbe tömörülést, utóbb a szabad belépést iskolán kívüli közművelődési egyesületekbe. A tanácshatalom 1919-ben tovább liberalizálta az ifjúság egyesületalakítói jogát, majd a Horthy-korszak első rendelkezései állították vissza az 1918 októbere előtti állapotokat.

1920 elején a VKM és a BM rögzítette az ifjúsági egyesületekkel kapcsolatos hatáskörök megosztását. Végeredményben a VKM kezébe került az összes állami és nem állami iskolával kapcsolatos, valamint azon iskolán kívüli ifjúsági egyesületek alapszabályainak jóváhagyása, amelyek tagjaik értelmi, erkölcsi vagy testi nevelését tűzték ki célul. Két év múlva pedig igazgatói engedéllyel a tanulók iskolán kívüli sport-, illetve kimondottan ifjúsági egyesületekbe is beléphettek. A diákság egészen 1939-ig mentesült a leventekiképzés kötelezettsége alól. Azonban az 1939. évi honvédelmi törvény (II. tc.) az új tanévtől a diákságot is betagolta a magyar ifjúság katonai előképzésének rendszerébe.

A II. világháború után a megváltozott társadalmi, politikai helyzetben egyrészt a korábbi gyermek- és ifjúságszervezeti struktúrát több hullámban felszámolták, másrészt ugyanakkor a diákok egyesületi jogai törvényi szinten szélesedtek - egészen a pártifjúsági szervezetekbe történő belépésük engedélyezéséig. Hamarosan sor került az iskolára rátelepedő (1948), azzal szimbiózisban élő úttörőmozgalom "tömegesítésére", valamint az ifjúsági egységszervezet, a DISZ  Dolgozó Ifjúság Szövetsége, 1950) létrehozására, működésük (párt) állami szabályozására. A gyakorlatban az egyén joga addig terjedt, hogy "beléphetett" (ha méltónak találták) az életkorának megfelelő ifjúsági egységszervezetbe.

Külön kell szólnunk az egyházi gyermek- és ifjúsági hitbuzgalmi egyesületekről, melyek létrehozásához, működésük engedélyezéséhez nem volt szükség a belügyi vagy a kultusztárca jóváhagyására, csak az adott egyház, illetve egyházmegye vezetőjének engedélyére. Ezen egyesületek, pl. Szívgárda, Szívtestőrség, Ifjúsági Mária Kongregáció stb. szervezésének elősegítésére, támogatására gyakran minisztériumi körrendeletek hívták fel az állami iskolák irányítóinak figyelmét.

Az egyesület típusú állami ifjúságpolitika első megnyilvánulásai

A kiegyezést követő időszak gazdasági progressziója, a polgárosodás jelentős életmódváltozással járt, mellyel párhuzamosan a dekadens életérzés és kifáradás jelei is megmutatkoztak. A "század végének tikkasztó lehelete az ifjúság lelkén is meglátszik", melynek okai az "... életviszonyok, a kor általános anyagias felfogása, nevelési hibák, iskolai túlterhelés, sokszor a szülők lelki sivársága" - jegyzi fel a kor ifjúsági egyesületek erőteljesebb szervezését pártoló pedagógusa, Mosdóssy Imre. Ebben a helyzetben születik meg egy új, korszakalkotó, nevelés-, közművelődés- és talán politikatörténeti kezdeményezés: az állami támogatású ifjúsági egyesületeké.

Irányi Dániel - a márciusi ifjak egyike s a korszak jeles politikusa - francia példa alapján indítványozza az Országos Erkölcsnemesítő Egyesületben, hogy kérjék fel a közoktatásügyi minisztert, mellesleg az egyesület elnökét az iskolai oktatásból kikerülő falusi ifjúság körében szervezendő ifjúsági (önképző) egyesületek létrehozásának támogatására. Az egyesület a kezdeményezést felkarolva mintaalapszabály közreadásával s a legbuzgóbb egyesületalakító személyek rendszeres jutalmazásával támogatja javaslatának gyakorlati megvalósulását.

A kultuszminiszter, Csáky Albin az egyesület indítványára 1892-ben, majd 1894-ben rendeleti úton hívja fel a királyi tanfelügyelők figyelmét azon ifjúsági egyesületek szervezésének elősegítésére, amelyek az állami iskolához kapcsolódóan az iskolaköteles korból (15 életévig) kinőtt (fiú) ifjúságot kívánták összefogni. Az utóbbi rendeletben a korszak politikai közgondolkodásának megfelelően a magyar nemzet szupremációjára törekedve kiemelten kaptak hangot a nem magyar ajkú lakosság körében szervezendő "hazafias irányban vezetendő ifjúsági egyesületek, melyekben a magyar beszéd, magyar dal, magyar szavalat fenntartaná, sőt fejleszthetné az iskolai tanítás eredményeit". Az érdektelenséget és a szervezési eredménytelenséget látva a már említett Mosdóssy Imre királyi tanfelügyelő a Néptanítók Lapjában sürgeti az erőteljesebb állami (minisztériumi) beavatkozást, s javasolja, hogy "az ifjúsági egyesületek alakítását a tanítóknak érdemül, a tanfelügyelőknek pedig kötelességül" jelöljék meg.

Wlassics Gyula az ifjúsági egyesületekért

A dualizmus korszakának jeles kultuszminisztere, Wlassics Gyula tevékenysége (1895-1903) idején újólag a magyar közoktatás-politika aktuális kérdésévé vált az iskolarendszerű népoktatásból 15 évesen kikerülő fiatalok legfogékonyabb korban megszakadó nevelésének problematikája, illetve sajátos megoldási lehetőségként az ifjúsági egyesületek szervezésének ügye. A kultuszminiszter az állami népiskolai gondnokságok részére 1901-ben kiadott utasításában a magyar nemzeti népnevelés betetőzéseként az iskolák mellett létrehozandó hazafias, valláserkölcsi és a magyar nyelv ápolása céljából működő ifjúsági egyesületek megalakítását kezdeményezte. Wlassics rövidesen, 1902 márciusában az állami iskolákhoz kapcsolódó ifjúsági egyesületek országos méretű szervezését határozta el, s e munkát nemcsak a tanítók és tanfelügyelők feladatává tette, hanem a közigazgatási bizottságok figyelmébe is ajánlotta.

A felekezeti és politikai kérdések szigorú kizárásával működő, 15-21 év közötti fiúkat tömörítő ifjúsági egyesülési forma feladatait, működési tevékenységét Berzeviczy Albert, Lukács György, majd Apponyi Albert minisztersége idején újabb rendeletek "finomították". Felvehetőkké váltak a "jóviseletű 15-ik életévüket betöltött írni és olvasni tudó leányok is ...", ugyanakkor a tűzoltás gyakorlása, valamint a mértékletes életmódra való szoktatás és a "korcsmák és más ehhez hasonló helyiségek látogatásától való visszatartás" is bekerült az egyesületek javasolt célkitűzéseibe. Ezekhez az egyesületekhez kapcsolódva hoztak létre dalosköröket, melyek országos szervezésére Hackl N. Lajost nevezték ki.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa már a századelőtől előnyben részesítette a népiskolák mellett az ifjúsági egyesületekhez kapcsolódó népkönyvtárak felállítását. A neves tudós, Sebestyén Gyula elnökletével létrehozott Népiskolai Ifjúsági Könyvtárak Intéző Bizottsága a "magyarság" és a stílus kritériumait szem előtt tartva nemzeti, művelődési és pedagógiai szempontok alapján állította össze az ifjúsági könyvtárak könyvjegyzékeit.

1907-ben már 609, elsősorban nemzetiségek lakta településen összesen 620 ifjúsági egyesület működött. Az állami fenntartású iskolák kb. 21-22%-a (470 egyesület), míg a felekezeti, községi, magániskolák kb. 1%-a végül is az összes iskolák kb. 3,7%-a teljesítette a minisztériumi körrendelet elvárásait, azaz alapított ifjúsági egyesületet.

A századvégi és század eleji kísérletek az ifjúsági egyesületek létrehozására végül is csak részleges sikerrel zárultak. Bár a Wlassics-féle kezdeményezés az évtized végére kifulladt, mégis maradtak fenn, működtek tovább, illetve alakultak újabb ifjúsági egyesületek is.

Iparostanonc-iskolai otthonok

Apponyi Albert kultuszminiszter 1907-ben 25 város tanonciskolájában rendelte el a "tanoncok helyes irányú művelését előmozdító ifjúsági egyesületek" azaz iparostanonciskolai otthonok szervezését, ugyanakkor mintaalapszabály közzétételével, valamint tanévenkénti 200 koronás (tanítói) vezetői tiszteletdíj kilátásba helyezésével adott nyomatékot rendeletének. Az otthonok elsődleges céljaként megfogalmazott: "a tanonc erkölcsi világának képzése, hasznos ismereteinek bővítése, hazafias érzelmeinek ápolása, nemes szórakozás megkedveltetése" mellett gondoskodni kívánt a "szegénysorú, szorgalmas és jó-magaviseletű tanoncok (tagoknak) a téli időben ruházattal való segélyezésére és pénzbeli segélyben való részesítésére" is.

A tagoknak lehetőségük nyílt a helyi viszonyoknak megfelelően alakított vasárnap délutáni összejöveteleken, ünnepélyeken való részvételre, az ifjúsági könyvtár látogatására stb. A rendelet - amely a korabeli állami ifjúságpolitika "csomagtervébe" illeszkedik - vélt sikerei láttán a kultusztárca az 1908/09-es tanévben 33, az 1909/10-ben 45, 1910/11-ben 50 helyen (45 városban) rendelte el az iparostanonc-iskolai otthonok létrehozását. Ugyanakkor a század eleji ifjúmunkás-mozgalom eszméi terjedésének Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter igyekezett rendeleti úton gátat vetni. Mivel a kiskorú iparostanoncok "oly célzattal különböző egyesületeket vagy szervezeteket alakítottak, illetőleg ilyenekbe beléptek, hogy a felnőtt munkásokhoz hasonlóan szervezkedjenek", ezért Kossuth a belügy- és a kultuszminiszterek egyetértésével 1909-ben megtiltotta az iparos- és kereskedőtanoncok egyesületekbe történő belépését és egyesület alakítását.

E rendelet alól csak az "otthonok" és az iskola vezetése által létrehozott önképzőkörök, ifjúsági egyesületek képeztek kivételt. Az I. világháború idején megszűnő anyagi támogatás híján elhaló "otthon"-kezdeményezés érdekes példája az ifjúsági egyesületeken keresztül megnyilvánuló különféle célokat összemosó állami paternalizmusnak. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy az ifjúsági egyesületi formát mint közösségalakító nevelési keretet az állami közoktatásügyi vezetés iskolai nevelést kiegészítő tényezőként, iskolán kívüli közoktatásként próbálta felhasználni, míg a honvédelmi tárca militáns célból igyekezett hatáskörébe vonni.

Militarista tendenciák az egyesületekben

Az európai államok katonai vezetői a századelőre megkezdték a katonai előképzés tervszerű rendezését. Tevékenységüket akaratlanul is elősegítette az akkoriban kibontakozó - az oktatás "intézményi" kereteinek feloldására törekvő, a testi és pragmatikus nevelést előtérbe helyező - polgári pedagógiai reformmozgalom eszméinek terjedése is. A magyar katonai vezetés sem tartotta elégségesnek az iskolai oktatás keretében többé-kevésbé megvalósuló test-, illetve test- és fegyvergyakorlatokból álló testi nevelést. Kisebb "egyéni" egyesületalakítási kezdeményezések, mint például az Ifjúsági Véderő (1872), Iskolai zászlóaljak (1882-83) vagy a báró Nyári Albert által felkarolt Nemzeti Falanx (1907), illetve a kecskeméti községi népiskolák tantestülete által ismételten elindított iskolai zászlóaljak szervezésének (1903) mozgalma nem elégítették ki a katonai vezetés várakozását. Erőfeszítéseik kezdeti lépései között említhetjük az 1900/01-es tanévtől a középiskolákban bevezetett kötelező játékdélutánok bővítését 1907-től katonai gyakorlatokkal, célbalövés-oktatással, később ifjúsági lövésztanfolyamok szervezését, illetve az említett ifjúsági egyesületeknek a katonai előképzés szolgálatába állítását is, amely elképzelés végeredményben az Ifjúsági Honvédő Egyesületek létrehozásának tervében öltött testet.

Jankovics Béla kultuszminiszter már 1913 novemberében felkérte az Országos Testnevelési Tanácsot (OTT), hogy "a magyar köznép fiatalsága, valamint a középosztály (iparos, kereskedő és mindennemű más hivatalnok osztály) egészségének, erejének, ügyességének fejlesztésére vonatkozó kérdést napirendre tűzesse, és a vonatkozó javaslatokat a tanácsban kidolgoztassa ..." és hozzá eljuttassa. A VKM tanácsadó szerve, az OTT a világháború éveiben megalkotta az ifjúsági korosztály Ifjúsági (Honvédő) Egyesületekbe tömörítésének koncepcióját. Ezekbe a félmilitáns egyesületekbe kívánták szervezni az iskolából kikerülő 12-21 éves (fiú)korosztályt. Azonban a felvázolt elképzelések - bár bőven volt bennük katonai vonás - azért sem elégítették ki a katonai vezetést, mert az irányítás és a vezetés nem a Honvédelmi Minisztérium (HM) kezébe került volna. Ez utóbbi, bár egyetértett a VKM, illetve az OTT által javasolt Ifjúsági Honvédő Egyesületek szervezésével - s korábban is támogatott ifjúsági egyesületeket -, azonban ennek ellenére még 1917-ben is idegenkedett az önkéntes belépésű egyesületi formájú katonai előképzéstől, s helyette a törvényben szabályozott kötelező ifjúsági tömegkiképzés elvét vallotta. Végeredményben a századelő és a világháború alatt felvetett és részben a HM és a VKM által különböző szinteken kidolgozott katonai előképzési koncepciók épültek be és valósultak meg 1920 tavaszától a békeszerződés "fájdalmai" által a revánseszme jegyében megvalósuló ifjúságpolitikába.

Az ifjúsági egyesületek, szervezetek pedagógiája

A Magyar Pedagógiai Társaság 1916. december 16-i ülésén Juba Adolf felolvasást tartott az ifjúsági egyesületek kérdésköréről. Előadásában, amely nyomtatásban a Magyar Paedagógia című szaklapban is megjelent, új típusú ifjúsági egyesületek létrehozását szorgalmazta. Az ifjúsági egyesületek kétféle irányú fejlődését (ifjúsági egyesületek, illetve ifjúsági honvédő egyesületekét) vázolva hangsúlyozta legalább az egyik (bármelyik) felkarolását és annak kormányzati szintű támogatását. Talán elsőként fogalmazta meg a ma már közhelynek számító nézetet, miszerint "az állam szempontjából semmi sem jövedelmezőbb, mint lakosságának testi, szellemi és erkölcsi emelésébe fektetett tőke". Későbbi írásaiban is a tanítók vezetésével fokozatosan létrehozandó "tökéletes" ifjúsági egyesületek koncepcióját ajánlotta követésre méltónak. Ugyanakkor Imre Lajos - jeles pedagógus és szakíró - elvetette a közoktatási tárca új egyesületi típusainak felülről, rendeleti úton történő megalakítási szándékát. Elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a korabeli ifjúsági mozgalmak és egyesületek "egyáltalán nem felelnek meg" a pedagógiai céloknak. Véleménye szerint egy új irányvonalú ifjúsági mozgalom elsődleges célja "...az ifjúság etikai jellemnevelése nemzeti alapon". Javasolta, hogy a különálló "egyesületek helyett a meglévő és újonnan alakuló egyesületeket egy közös cél és közös program alapján szövetség alapján egyesítsük". Vázolta az Ifjúsági Egyesületek Országos Szövetségének tervét, ez az elképzelés azonban ekkor még nem talált követőkre.

Sokszínű ifjúságszervezeti paletta

A jelentősebb gyermek- és ifjúsági szervezeteket számos módon csoportosíthatnánk. Áttekinthetőségük érdekében a legegyszerűbb módon tagolva elsőként említhetjük az egyházi-vallási jellegűeket. XIII. Leó pápa "Rerum novarum" kezdetű enciklikájának (1891) kihirdetése után sorra alakultak a különféle, elsősorban katolikus legény-, leány-, iparos-, credó-, oltár- stb. egyesületek. Részben ennek is köszönhető, hogy a monarchiabeli Magyarország utolsó évtizedeinek fiú- és leányközépiskoláiban megújult erővel lépett fel - a különben legrégebbi iskolai hitbuzgalmi egyesület - az Ifjúsági Mária Kongregáció. Az elkötelezett, mély vallásosságra és hazaszeretetre nevelő kongregációs csoportok tevékenységében a heti összejövetelek, a havi közös szentáldozások és az éves lelkigyakorlatok domináltak. A katolikus egyház gyermekpasztorális munkájaként az elemi iskolások áldozásának szorgalmazására, az "imádságos életre" nevelés érdekében alakult meg az Eucharisztikus Gyermekszövetség (1912) és a Gyermekek Élő Rózsafüzér Egyesület. Az előbbi az 1930-as években több mint 300 ezres tagsággal rendelkezett. Alulról szerveződve az előbbiek mellett létrejött a főleg elemi és polgári iskolákban működő Jézus Szíve Gárda, közkeletűbb nevén a Szívgárda (1920), majd a középiskolák alsó osztályaiban a Jézus Szíve Testőrgárda (Szívtestőrség), melyek katonai jellegű struktúrájukkal a szeretet és a fegyelem vezérelvén neveltek a vallásos életre és hazafiságra, és váltak az időszak egyik legnagyobb gyermek-tömegmozgalmává. A két világháború közötti időszakban a katolikus egyház, illetve vallás által inspirált számos hitbuzgalmi, kulturális és társadalmi szerveződés több-kevesebb sikerrel lényegében teljesen lefedte az ifjúsági korosztály különféle rétegeit. Az említetteken kívül pl. Katolikus Leányok Országos Szövetsége (KLOSZ), Keresztény Munkásifjak Szövetsége, Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesülete (KIOE), Katolikus Dolgozó Leányok Országos Szövetsége (KDLSZ), Országos Missziós Ifjúság, KALOT; KALÁSZ stb.

A protestánsok között a Református Ifjúsági Egyesület (1883, illetve 1892) létrejötte, majd a helyi Keresztyén Ifjúsági Egyesületeket (KIE) összefogó Nemzeti Szövetség megalakulása (1904) lendített jelentősen az ifjúsági belmissziós tevékenységen. Az ugyancsak négyes program (lelki, szellemi, testi és szociális munka) alapján munkálkodó, az iskolai oktatásból kikerült leányokat tömörítő helyi keresztyén leányegyesületeket pedig a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetsége fogta össze. E vonulathoz sorolható az egyes gyülekezetek 6-12 éves korú gyermekei számára tartott sajátos összejövetelek, a Vasárnapi Iskola, amely ötvözte a vallástanítás, az ismeretterjesztés és a lelki közösséget kialakító hitébresztés elemeit (Vasárnapi Iskola Szövetsége, 1904). Jelentős tudatformáló erőt képviselt a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége (1921), amely a történelmi kálvinizmus talaján állva vonzotta magához a keresztyén ifjúságot. Középiskolások felső (1929-től), majd alsó tagozataiban (1932-től) létrehozott (kis) kollégiumaiban is élénk szervezeti élet folyt.

Sajnálatosan igen keveset tudunk a jól szervezett, de szűk körű zsidó, illetve cionista gyermek- és ifjúsági egyesületekről. (Pl. Mizrachi-szervezet, Erec Israel Haovedet, Somer Hacair stb.)

Az ifjúsági mozgalmak, szervezetek rendkívül foghíjas történetének talán egyetlen teljességgel feltárt szelete a második csoportként említhető munkásmozgalmi indíttatású ifjúmunkás-szerveződések históriája. A gyökereiben a múlt század végi szakszervezeti tanoncszakosztályokig visszanyúló vonulat "kiteljesedésében" talán sokak számára jól ismert a Magyar Ifjúmunkások Szabadszervezete (1907), az Ifjúmunkások Országos Bizottsága (IOB), az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) stb., illetve a gyermekek körében a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesülete (1917) tevékenysége.

A harmadik fő vonulatként nem igazán találó elnevezéssel a polgári jellegű gyermek- és ifjúsági szervezeteket, mozgalmakat említhetjük. Az egyik legeredetibb, a mai napig jelentős hatást gyakorló cserkészek első csapatai már 1910-től szerveződtek Magyarországon. Indulásuk időszakában a világnézeti és vallásfelekezeti különbségekből fakadó belső feszültségei mellett (cserkészőrszem irányzat) az oktatásirányítás erőszakolt rátelepedésétől is tartania kellett. A buktatókat kikerülve 1919-től kormányzati támogatást élvező "emberebb embert, magyarabb magyart" nevelő Magyar Cserkészszövetség a korszak legjelentősebb és legnagyobb hatású ifjúsági szervezetévé nőtte ki magát. Nem véletlen, hogy politikai rendszerváltozások idején többször is előtérbe került a cserkészet "ideológiai" átformálása, gondoljunk 1919-ben az IOSZ úttörőcsapatokra vagy 1944-ben a Hungária Őrszem Mozgalomra.

Az 1921-ben elfogadott testnevelési törvény és végrehajtási utasításai (pl. 9000/1924. sz. VKM) rendelkeztek a leventeegyesületek, illetve a leventeintézmény létrehozásáról. 1939-ig az iskolai oktatásban nem részesülő 12-21 éves fiúkat, 1939/40-es tanévtől (az 1939. évi II. tc.) a tanulóifjúságot is kötelezték a leventefoglalkozásokon való aktív részvételre azzal a céllal, hogy az "erkölcsös, hazafias, vallásos, támadó szellemű, bátor, elszánt, harcra kész magyar katonákat alakítson ki". 1942-ben az 5885 leventeegyesületben közel 2 millió tagot számlált papíron ez a szervezeti forma. Az 1940-es években felgyorsult az önkéntes belépésű leány-leventeegyesületek (honleánymozgalom) szervezése is, azonban a végső terv a leányok számára is kötelezővé tett kiképzés már nem valósult meg.

Hazánkban 1921-ben alakult meg a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezete, amelynek tagságát a 6-18 éves korosztály alkotta. A főleg az iskolákban alakuló csoportjainak munkadélutánjain elsősorban egészségügyi, elsősegély-nyújtási, higiéniai felvilágosítás szerepelt. Az 1936-ban százezres taglétszámú szervezet érdekességeként említhetjük, hogy kezdeményezéséhez fűződik az Anyák napja ünneppé emelése is.

1928-ban történt próbálkozás után Teleki Pál támogatásával indult meg 1938 decemberében a Diákkaptár Szövetség. Két év múlva már közel hetvenezer közép- és középfokú iskolai diák folytatott kaptárkodást, azaz hulladék-, fém- gyógynövénygyűjtést stb.

Sorolhatnánk még a legkülönbözőbb, ma már elfeledett ifjúság szervezeti kezdeményezéseket (pl. Országos Ifjúsági Állatvédő Liga, Ébredő Magyar Apródok Szervezete, Magyar Ifjúsági Területvédő Liga stb.), azonban jelen keretek között nincs erre módunk.

*

Összegezve az elmondottakat, a XIX. századvég felgyorsult polgári fejlődésének következtében a monarchiabeli Magyarországon kialakuló lázas egyesületi élet új mintával szolgált az ifjúság nevelésével, tudatformálásával foglalkozóknak. Az egyesületi formát mint új nevelési színteret az állami közoktatásügyi vezetés az iskolai nevelés kiegészítő tényezőjeként, illetve iskolai képzést követő, a rendszeres oktatásból tömegesen kikerülő ifjúság formálására, további "nevelésére" is fel kívánta használni.

A század eleji ifjúsági egyesületi élet fő jellemzői az egymástól való elszigeteltség, a főleg állami intézményi formákhoz való kapcsolódás, a felülről történő központi vezérlés. Mindezen jegyek ellenére az említett ifjúsági egyesületi kezdeményezéseket az egyesületi formájú állami ifjúságpolitika első megnyilatkozásának tarthatjuk.

Az ifjúsági szervezeti élet hazai kialakulására számottevő hatást gyakorolt a francia közoktatás-politika (Duray Jean Macé, Petit, Lavergue), a század eleji reformpedagógiai irányzatok, valamint az USA-ból származó ifjúságszervezeti kezdeményezések hírei. E tendenciák hozzájárultak ahhoz, hogy a világháború éveiben a magyar pedagógiai sajtóban is megjelentek a modern "szervezeti", "szövetségi" formát javasló, az állami kézi vezérléstől független, alulról felépülő, önkormányzati irányítású ifjúságszervezeti koncepciók. Századunk második évtizedében a katonai előképzés megvalósításán munkálkodó honvédelmi tárca is felfigyelt az egyesületi keretekben rejlő lehetőségekre. E militarista erők a magyar ifjúságnak az egyesületi élettől való "idegenkedését" hangoztatva céljaik érdekében már 1917-től az ifjúság katonai előképzésének törvényi, rendeleti úton történő megvalósítását szorgalmazták.

A két világháború közötti időszakban a vallási, hitbuzgalmi gyermek- és ifjúsági szervezetek a keresztény vallás reneszánszának hatásain kiépülve hatékonyabbá, főleg az Actio Catholica (AC) 1930-as évekbeli tevékenységétől szervezettebbé váltak. Az ebben az időszakban Magyarországon kialakuló ifjúságszervezeti struktúra sajátos módon a nyugati államokéhoz képest deformálttá vált. Megfigyelhetjük ugyanis, hogy a diktatórikus államberendezkedések államilag irányított, életkorilag egymásra épülő gyermek- és ifjúsági egységszervezeteket hoztak létre. (Pl. Németország, Olaszország, Szovjetunió.) A hazánkban kiépülő ifjúságszervezeti struktúra hasonlított ehhez (leventeintézmény). Ugyanakkor lényegesen el is tért a fenti országok példájától, hiszen az egyházi, hitbuzgalmi szerveződések széles körén túl megmaradt (hosszú ideig) a cserkészet függetlensége, s külön szerveződések is működtek éppen katonai szempontból is fontos egészségvédelmi, elsősegély-nyújtási avagy éppen a hasznos anyag gyűjtése terén. Mindezekből úgy tűnik, hogy sajátos magyar utat jártunk ezen a téren is, és elmondhatjuk, hogy a mai gyermek- és ifjúsági szervezeti életnek nagyon is szerteágazó, múltba nyúló gyökerei és hagyományai vannak, melyek részletes kutatása azonban továbbra is várat magára.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.