2019. augusztus 21., szerda , Sámuel, Hajna

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> Időfelhasználás és felnőttoktatás

Társadalmi hatások és változások a férfiak és nők munkamegosztásában

2009. június 17.

3. Társadalmi hatások és változások a férfiak és nők munkamegosztásában

A társadalom megfelelő működéséhez – fenntartásához és reprodukciójához – különböző típusú munkák elvégzésére van szükség. E munkák egy része szervezett módon, a munkaerőpiac közvetítésével, keresőtevékenység keretében zajlik, másik – időigényét tekintve az előzővel közel azonos nagyságrendű – része a háztartások keretében, közvetlenül, a piac kiiktatásával elégíti ki a háztartás egészének és a benne élőknek a szükségleteit. A két, csupán látszólag elkülönülő munkavégzés időráfordítása egymással szoros kapcsolatban áll. Ezt támasztják alá a 18–69 éves népesség egy havi időalapján belül teljesített összes munkaidő összetételében bekövetkezett változások.

1. ábra • A 18–69 éves népesség havi időalapján belül a keresőmunka és a háztartások önellátó munkaidejének változásai, 1977–2000, millió óra/hó (átlagos tavaszi hónap)

 

Az ábra azt szemlélteti, hogy az összes kereső-termelő munkaidő mennyiségét (amely a főfoglalkozás mellett a jövedelemkiegészítés idejét is tartalmazza) alapvetően a főfoglalkozású munkaidő mennyisége szabályozza. 1977-ben és 1986-ban még jelentős különbség volt a párhuzamosan csökkenő kereső munkaidő és a háztartások önellátó munkaideje között, és e két időpontban nemcsak az összes keresőmunka, de a főfoglalkozású munka időráfordítása is meghaladta a háztartásellátásra fordított idő mennyiségét. Döntő fordulatot ebben a rendszerváltozást követő munkanélküliség, a főfoglalkozású munkaidő 1993. évi mélypontja hozott.

A háztartásokban teljesített társadalmi munkaidő – a kereső munkaidő csökkenését némiképp ellensúlyozva – 1986-ról 1993-ra megemelkedett, majd ezt követően, a munkanélküliség mérséklődésével, – a foglalkoztatottság bővülésével a főfoglalkozású munka keretében töltött idő növekedése mellett újból csökkenni kezdett.

A társadalom rendelkezésére álló időkeretben tehát az összes munkaidő két egymással kölcsönhatásban változó komponense a kereső-termelő munka és a háztartási keretekben végzett munka. Olyan időszakban, amikor növekszik a keresőmunka eltartóképessége (akár úgy, hogy hatékonysága nő, és ennek következtében lehetővé válik a munkaidő csökkentése, akár úgy, hogy a foglalkoztatottak aránya emelkedik), csökken a háztartásokban teljesített munkaidő (részben mert kevesebb idő jut rá, részben mert a szolgáltatásokat jobban meg tudják fizetni). Olyan időszakokban viszont, amikor csökken a lakosság pénzjövedelme, a háztartás szükségleteit nagyobb hányadban kénytelen saját, kevésbé hatékony otthoni munkájával kielégíteni, pénzkiadásait korlátozni.

A nemek közötti munkamegosztást kétféle módon közelíthetjük meg. Vizsgálhatjuk a társadalom összes munkaidején – a kereső-termelő munka és a háztartásellátó munka idején – belül a két nem teljesítményét. Ez a nemek társadalmi munkamegosztásáról (és az ebben bekövetkezett változásokról az ún. makroadatok1 alapján) ad számot, ami függ a hagyományoktól, a gazdaság hatékonyságától, a munkával megkereshető jövedelmek színvonalától, a szociális és gyermekintézmények hatókörétől, a családtámogatási rendszer színvonalától, de függ a két nem létszámától (ezzel időalapjuk mértékétől) is.

Köznapi értelemben a nemek munkamegosztása családi keretekben, párkapcsolaton alapuló háztartások szintjén, egyéni teljesítmények alapján jelenik meg. Erről az időfelhasználás személyi (mikroszintű2) adatainak segítségével nyerhetünk képet a férfiak és nők átlagos napi időfelhasználása alapján. Ezen a szinten igen szoros összefüggéseket találunk a két nem munkaidejének egymáshoz viszonyított mennyisége, szerkezete (munkamegosztása), valamint eltérő gazdasági és kulturális kondíciói között. E feltételrendszerek hatását néhány olyan kiemelten fontos társadalmi-demográfiai dimenzió mentén vizsgálhatjuk, mint a háztartás személyi, valamint gazdasági aktivitás szerinti összetétele, életkor, iskolai végzettség, a lakóhely településtípusa.

3.1. Változások a társadalmi munkaidő mennyiségében és nemek közötti megoszlásában

A nemek munkamegosztásának első megközelítésekor – a társadalmi munkaidő mennyiségi és szerkezeti változásainak vizsgálatához – a KSH négy időmérleg-felvételének tavaszi adatállományát használjuk fel. Az 1977. 1986., 1993. és 2000. évi felvételek összehasonlító mintája – az 1993. évi tavaszi felvételhez igazodva – a 18–69 éves, nappali tagozaton már nem tanuló népességre terjedt ki. Mivel az 1993. évi felvétel egy téli-tavaszi időszakra esett (február 1-jétől május 2-ig), a további három, teljes éves adatfelvételből is ezt az időszakot emeltük ki az összehasonlíthatóság érdekében.

Az összes munkaidő két fő tevékenységköre az alábbi résztevékenységeket tartalmazza:

  • a kereső-termelő munka domináns tevékenysége a főfoglalkozású munka, amelyhez a jövedelemkiegészítő tevékenységek köre kapcsolódik;
  • a háztartás önellátó munkatevékenységei között mennyiségileg meghatározó a hagyományos házimunkák, vásárlás, szolgáltatás igénybevételének tevékenységcsoportja, ezenkívül a gyermeknevelés (mindkét tevékenységkörre a női túlsúly jellemző), a ház körüli munkák (a kert, udvar rendben tartása, fűtés stb.), valamint a javító, karbantartó munkák, építkezés tevékenységkörei (ez utóbbi kettőben a férfiak időráfordítása dominál).

E tevékenységek alapján vizsgálható a munkaidő szerkezete, az egyes tevékenységeken belül a férfi vagy női dominancia mértéke és változása. Az elemzések során az egyes tevékenységek, tevékenységkörök közötti kapcsolatok, kölcsönhatások alakulását állítjuk középpontba, mint az időbeli változások és a társadalmi különbségek lényegi tulajdonságát.

A napi időfelhasználás jellegét meghatározó társadalmilag kötött tevékenységek (összes munka, tanulás, közlekedés) idejének megoszlása a két nem között hozzávetőlegesen a nemek létszámarányának megfelelően változik. A nők időalapjában létszámarányukhoz (51-52%) képest 2 (1993-ban 3) százalékponttal nagyobb hányadot foglal el a társadalmilag kötött tevékenységek együttes ideje. Ezen fő tevékenységblokk domináns tevékenységköre az összes munka. A nemek életvitele jellegzetesen az összes munka két nagy tevékenységkörének időráfordításában válik külön: a kereső-termelő tevékenységek 60%-át férfiak, 40%-át nők végzik, míg a háztartás önellátó tevékenységei 26/74%-os arány szerint oszlanak meg mind a négy időpontban férfiak és nők között. Ez a nagy stabilitást jelző arány azért különösen érdekes, mert a két nagy munkaidőblokk időráfordításaiban jelentősek az időbeli eltérések.

A kereső-termelő tevékenységkörön belül a domináns, férfitöbbségű főfoglalkozású munkaidőben a férfiak részesedése enyhén csökkenő, az ugyancsak férfitöbbségű jövedelemkiegészítésben (amelyre 1986 óta egyre kevesebb időt fordít a népesség) határozottan növekvő tendenciát mutat.

A háztartás önellátó tevékenységkörén belül a domináns, női többségű hagyományos házimunkák (főzés, mosás, takarítás) idejében a nők részaránya csökkenőben, a férfiaké növekvőben van. Ezek a változások a két nem munkaidő-szerkezetében meglevő nagy különbségek lassú mérséklődését jelzik.

A gyermekek ellátására fordított társadalmi idő 1977 és 1993 között számottevően emelkedett, majd ezt követően némi visszaesés következett be. A gyermekek ellátását is többségében nők végzik, a gyermekekre fordított társadalmi idő 2000-ben ugyanolyan arányban (27/73%-ban) oszlik meg férfiak és nők között, mint a hagyományos házimunkáké.

A háztartások önellátó tevékenységkörén belül a férfitöbbségű ház körüli munkák időalapja 1977-től (ebben 69% férfiak aránya), a javító-karbantartó munkáké (94%-os férfiarány) – a jövedelemkiegészítő tevékenységekhez hasonlóan – 1986-tól egyre kevesebb. 1986-ban a javító-karbantartó munka és építkezés viszonylag magas időalapjának feltehetően jelentős része rejtett jövedelemkiegészítő munka volt.

A 2–7. ábrák segítségével szemléltetjük azokat a változásokat, amelyek 1977-hez viszonyítva következtek be a 18–69 éves férfi és női korosztály főbb munkatevékenységeinek időalapjában. Valamennyi ábrán jelezzük a (népességszámtól függő) teljes időalap változásait is, mivel ennek görbülete részben magyarázza a teljes időalap részeit képező egyéb időblokkok változási görbéinek jellegét. Abban az esetben, ha a munkaidő-ráfordítások valamennyi változása kizárólag a népesség létszámváltozásaiból következne, a görbék teljesen egybeesnének.

I. ábra • A 18–69 éves népesség társadalmi időalapjában a munkaidőblokk 1977-hez viszonyított változásai (1986–1993–2000 átlagos tavaszi hónap)

 

 

 

 

 

 

A 2–3. ábrákon a teljes időalap és az összmunkaidő változásait jellemző két görbület – akár egy görbe olló két szára – azonos jellegű, de 1986 és 1993 között erősen szétnyílik. A népesség létszámváltozásaival is összhangban 1993-ra csökken, majd ezt követően növekszik a munkaidő-teljesítmény is. (Az aktív korú férfiak 1993. évi igen magas halálozási aránya indokolja a férfiak teljes időalapjának átmeneti visszaesését, és részben ez magyarázza az általuk teljesített összmunkaidő mennyiségi változásait.) A teljes időalap és az összmunkaidő eltérő változását jellemző olló 1986 és 1993 között kiszélesedő nyílásszöge azt jelzi, hogy a népességszámban bekövetkezett változásnál jóval nagyobb az összmunkaidőt meghatározó munkanélküliség hatása.

A nők összes munkaideje szerényebb mértékben csökkent mint a férfiaké, és a férfiakkal ellentétben ez a csökkenés 1993 után tovább folytatódott. Ennek oka, hogy amíg 1993 után a nők esetében a kereső-termelő munkaidő növekedését meghaladta az önellátó háztartási munkaidőben bekövetkezett csökkenés, addig a férfiak kereső-termelő aktivitása nagyobb mértékben növekedett, mint amennyivel csökkent a háztartásban teljesített munkaidejük.

Az összmunkaidő két komponensében – a kereső-termelő munkaidőben és a háztartás önellátó munkáinak az idejében – ellenkező irányúak a változások: férfiaknál és nőknél egyaránt a kereső-termelő munka nagyobb arányú csökkenését részben a háztartási munkák kisebb arányú növekedése kompenzálja, majd 1993 után a főfoglalkozás időalapjának bővülésével a háztartási munkák ideje lesz korlátozottabb.

A 4–5. ábrák a kereső-termelő munkák két résztevékenységének idejében lezajlott arányváltozásokat szemléltetik. A főfoglalkozású munka időalapjában 1993 után – főként az utóbbi két évben a foglalkoztatottság felgyorsult bővülése révén – újra megindult növekedés jelenleg (2000-ben) a férfiaknál közel félúton, a nőknél ennél is közelebb tart ahhoz, hogy ismét elérje az 1986. évi mennyiséget. 1986 már az ötnapos munkahét, és még a teljes foglalkoztatás időszaka volt. (Az 1977-es igen magas főfoglalkozású munkaidő részben a teljes körűen foglalkoztatott nagyobb létszámú munkaerőforrással, részben a magasabb munkaidővel – kéthetenként volt csak szabad a szombat – magyarázható.) A jövedelemkiegészítés időalapja az 1986. évi csúcs után mindkét nemnél megszakítás nélkül csökken.

A 6–7. ábrák a főfoglalkozású munka, a hagyományos háztartási munkák (főzés, takarítás, mosás, vásárlás), valamint a gyermekellátás társadalmi időalapjaiban lezajlott változások összefüggéseire világítanak rá. Férfiaknál, nőknél egyaránt a főfoglalkozású munkavégzés függvényében, azzal ellentétes irányban változik a házimunkákra és a gyermekellátásra fordított idő mennyisége: a főfoglalkozású munkavégzés idejének beszűkülése mellett ezekre több idő jutott, a főfoglalkozású munkavégzés újbóli növekedése idején pedig a nőknél csökkent, a férfiaknál változatlan maradt a rájuk fordított idő. A gyermekellátás vonatkozásában ez azért is figyelemre méltó, mivel 1986 és 1993 között annak ellenére, hogy a 14 éves kor alatti gyereklétszám nagymértékben csökkent, a gyerekekre fordított összes idő számottevően megemelkedett. 1993 után azonban, ahogy nőtt a foglalkoztatottság és tovább csökkent a gyerekszám, a gyerekekre fordított idő éppen a nők időalapjában esett vissza nagyobb mértékben.

A gyermeknevelés társadalmi időalapjának változásait a gyermekek létszámában, korösszetételében bekövetkezett változások (1–2. tábla), valamint a férfiak és nők egyéni időmérlegében e változásokkal összhangban alakuló mutatók (a tevékenységet végzők átlagos napi aránya: „B” adattípus, és időráfordítása: „C” adattípus) együttesen magyarázzák. 1977 és 1987 között az iskolás, ezen belül is főként az általános iskolás korú gyermeklétszám növekedett, de a kisebb, több testi gondozást igénylő gyermekek létszámában már kisebb csökkenés volt tapasztalható. Ennek megfelelően növekedett az átlagos napon bármely gyermekellátó tevékenységet végző nők aránya, e tevékenységek között csaknem kétszeresére nőtt a gyermekkel tanuló, ugyanakkor változatlan maradt a testi ellátást végző nők aránya.

1987 és 1993 között a 6–13 éves iskoláskorú gyermekek létszáma az 1977. évi szintre esett, ugyanakkor csak alig érzékelhető csökkenés következett be a gyermekellátást átlagos napon végzők arányában. A munkájukat elvesztett szülők tehát gyakrabban foglalkoztak gyermekeikkel, és a foglalkozások átlagos ideje férfiaknál-nőknél egyaránt számottevően nőtt. – 1993 és 2000 között viszont valamennyi gyermekkorosztály, de különösen a legtöbb foglalkozást igénylő 0–5 éves gyerekek létszámában bekövetkezett csökkenés hatására – a növekvő foglalkoztatottsággal is összefüggésben – minden korábbinál alacsonyabb szintre esett a testi ellátást, gondoskodást végzők napi aránya (időráfordítása is), ugyanakkor a gyerekekkel tanuló, játszó, nekik mesélő anyák aránya valamelyest még nőtt is.

A testi ellátás túlnyomó részét (kétharmadát) az anyák végzik, a gyermekkel való tanulás, valamint a gyermek szállítása, kísérése is csak fele részben hárul az apákra. A mesélésben, játékban a leginkább kiegyensúlyozott még ma is a két szülő részvétele.

1. táblázat • A fiatalkorú (0–17 éves) népesség létszáma korcsoportok szerint (január 1.)
(1000 fő)
Korcsoportok 1977 1987 1993 2000
0–2 éves 547,6 376,1 369,1 289,5
3–5 éves 438,4 394,9 365,7 328,8
0–5 éves 986 771 734,8 618,3
6–13 éves 1098,4 1339,3 1061 972,8
14–17 éves 537,7 588,3 701,5 499
0–13 évesek együtt 2084,4 2110,3 1795,8 1591,1
0–17 évesek összesen 2622,1 2698,6 2497,3 2090,1

 

2.a táblázat • A 18–69 éves népesség közül átlagos napon valamely gyermekellátó tevékenységet végzők aránya és időráfordítása percben, 1977–2000*, tavaszi átlagos nap
*Az 1977–1993. évi adatok forrása: A magyar társadalom életmódjának változásai az 1976–77., az 1986–87. és az 1993. évi életmód-időmérleg felvételek alapján. Bp., KSH, 1994. 90–91., 98–99. p.
A gyermekellátás tevékenységei
a) 18–69 éves férfiak közül a tevékenység átlagos napi végzőinek
aránya, % időráfordítása, perc
  1977 1986 1993 2000 1977 1986 1993 2000
5. Gyermekek ellátása együtt 18,6 19,9 18,7 16,6 71 72 92 89
5.1. Testi ellátás, gondozás 10,7 10,4 9,6 7,5 56 60 71 57
5.2. Mesélés, játék a gyerekkel 8,2 8,1 8,1 8 64 63 83 84
5.3. Tanulás a gyerekkel 3 4 4,1 4,5 62 56 65 63
5.4. Gyermek szállítása, kísérése 0,1 3,2 3,5 3   23 29 34

 

2.b táblázat • A 18–69 éves népesség közül átlagos napon valamely gyermekellátó tevékenységet végzők aránya és időráfordítása percben, 1977–2000*, tavaszi átlagos nap
*Az 1977–1993. évi adatok forrása: A magyar társadalom életmódjának változásai az 1976–77., az 1986–87. és az 1993. évi életmód-időmérleg felvételek alapján. Bp., KSH, 1994. 90–91., 98–99. p.
A gyermekellátás tevékenységei
a) 18–69 éves nők közül a tevékenység átlagos napi végzőinek
aránya, % időráfordítása, perc
  1977 1986 1993 2000 1977 1986 1993 2000
5. Gyermekek ellátása együtt 30,6 34,4 33,2 26,9 92 119 149 138
5.1. Testi ellátás, gondozás 26,9 26,8 26,8 19,9 78 109 125 97
5.2. Mesélés, játék a gyerekkel 6,4 8 8,9 11,2 66 64 77 74
5.3. Tanulás a gyerekkel 5,1 9,6 9,9 11 52 52 61 66
5.4. Gyermek szállítása, kísérése 0,5 7 7,2 6,5   27 41 36

 

3.2 A férfiak és nők munkaidejének szerkezete

Az időfelhasználás mutatóinak általános értelmezési keretét adja, hogy a meghatározott tevékenységekre fordított idő mennyisége, annak valamely átlaghoz vagy más csoport(ok)hoz viszonyított különbsége (akár időbeli csökkenése vagy növekedése) szoros összefüggésben áll az adott réteg szociális-kulturális helyzetével, illetve az abban végbemenő változásokkal. Ugyanakkor azonos csoporthoz tartozó férfiak és nők munkaterheit – ahogy a két nem terhelését eltérő módon meghatározó keresőmunkát és háztartásellátó tevékenységeket – igen nehéz minőségileg összehasonlítani. A keresőmunka, különösen a heti pihenőidővel megszakított rendszeres főfoglalkozású munkavégzés feltehetően másképpen intenzív, másképpen fárasztó, mint a háztartás, a család összetett szükségleteinek ellátására nap mint nap végzett, véget nem érő munkafolyam. Amíg a főfoglalkozásban töltött munkaidő feszítettebb, többnyire mereven szabályozott, addig a háztartási munkaidő rugalmasabb, egyes munkák időnként halaszthatók vagy akár el is hagyhatók.

A társadalmi reprodukció érdekében végzett két alapvető tevékenységkör más tekintetben is különbözik egymástól, mindenekelőtt abban, hogy a keresőmunka a hatékonyság biztosítékaként többnyire valamilyen szakirányú felkészítést igényel, a háztartás szükségleteire méretezett optimális munkaszervezésre, az egyes feladatok szakszerű végzésére azonban nincs kellően felkészítve a népesség, ezért itt gyakran feltételezhetünk a keresőmunkához képest alacsonyabb hatékonyságot.3

A továbbiakban az egyéni időráfordítások csoportszintű átlagai alapján vizsgáljuk a két nem összmunkaidő-terhelésének, munkaidő-szerkezetének társadalmi dimenziókon belüli különbségeit. Ennek során a viszonylatokat összetetten és érzékletesen szemléltető ábrák segítségével igyekszünk bemutatni, hogy milyen hatással van a két nem munkamegosztására

  1. a 18–69 éves népességen belül a lakóhely településtípusa, az iskolai végzettség, az életkor, valamint a gazdasági aktivitás;
  2. a legtöbb munkát végző 18–39 éves korosztályban a családi kötődések bővülése (egyedülálló – fiatal házas – majd 1-2-3 és több gyerek),
  3. a 18–39 éves házas, gyermekes férfiakra és nőkre vonatkozóan pedig annak a hatását vizsgáljuk, hogy a házaspár közül hányan végeznek, illetve ki végez keresőmunkát.

Az elemzésben használt adatok – az átlagos napi időmérlegek „A” típusú adatai – 2000. tavaszi állapotot tükröznek.

A társadalmilag kötött idő mennyiségét, ezzel a napi időfelhasználás jellegét, a munkaidő-terhelés mértékét meghatározó összes munka az osztályozási rendszer 2. szintjén helyezkedik el. Arra a kérdésre, hogy különböző rétegződési dimenziókon belül miként alakul a terhelés mértéke, az összes munka mennyisége és annak belső, minőségi összetétele közötti kapcsolat, a szerkezeti elemzés további lépései adhatnak választ.

Az összes munka összetételét először a 3. szint két átfogó tevékenységköre, a kereső-termelő munka és a háztartásban végzett önellátó munkák szerint vizsgáljuk, majd pedig ezeknek a 4. szinten aggregált további tevékenységtartalmait tekintjük át. Ezen a szinten a kereső-termelő munka komponensei a főfoglalkozású munka és a jövedelemkiegészítés, a háztartásban végzett önellátó munkáké a házimunkák, a gyermekellátás, valamint a ház körüli és javító-karbantartó munkatevékenységek köre.

A mellékelt ábracsoportok mindegyike 6-6 ábrát tartalmaz, amelyek közül a felső kettő a 3. szint, az ezt követő négy a 4. szint tevékenységköreinek mennyiségi viszonyait és belső megoszlását szemlélteti nemenként.

Az a–f jelű ábracsoportok a társadalmat strukturáló valamely dimenzió (lakóhely, iskolai végzettség, életkor, gazdasági aktivitás, családi életciklus, hányan és kik végeznek keresőmunkát) szerint mutatják be a népesség adott körén belül a munkaidő mennyiségi különbségeinek mértékét és a szerkezeti eltolódásokban időnként fellehető törvényszerűségeket. Az ábrák segítségével a különböző társadalmi-demográfiai dimenziók munkamegosztásra gyakorolt hatása is viszonylag könnyen átlátható és egybevethető.

a) A munkaidő szerkezete a lakóhely településtípusa szerint

A lakóhely urbanizációs szintjének csökkenésével egybeesik a 18–69 éves népesség iskolázottsági, foglalkoztatottsági, jövedelmi mutatóinak a romlása, de ebben az irányban kedvezőtlenebb összetételű a települések gazdaságszerkezete is, így a különböző alapú hátránytényezők halmozódva, egymást erősítve tükröződnek az időfelhasználás jellemző jegyeiben.

Az urbanizációs szint csökkenésével, Budapesttől a községek irányában az összes munkaidő mennyisége mindkét nem esetén növekszik, a nők munkával töltött ideje közel azonos mértékben haladja meg mindenütt a férfiakét (14–15. ábra).

Az összes munkán belül

  • a férfiak domináns (az összmunkaidőben 73–76%) kereső-termelő munkaideje nagyobb lépésekben, az azt kiegészítő háztartásban végzett munka ideje szerényebb mértékben ugyancsak növekszik;
  • a nők domináns, háztartásban végzett munkaideje egyenletesen (fél-fél órával) és meredeken emelkedik, kiegészítő kereső-termelő tevékenységük idejében nincs jelentős különbség, szerény kiugrás a vidéki városokban található. Ebből következik, hogy a nők háztartásra fordított idejének összmunkaidőn belüli aránya községekben jóval magasabb (62%), mint az urbanizáció magasabb szintjein (vidéki városokban 58%, Budapesten: 56%).

A férfitöbbséggel végzett kereső-termelő munkaidőn belül

mindkét nem esetén a főfoglalkozású munkavégzés dominál, de az erre fordított átlagos idő mennyisége (a növekvő arányú munkanélküliséggel összefüggésben) a községek irányában jelentősen csökken, míg a jövedelemkiegészítés mennyisége és keresőmunkán belüli aránya – a főfoglalkozású munka beszűkülése következtében – fokozottan nő. A fővárosinál magasabb községi (és vidéki városi) kereső-termelő munkaidő mögött tehát a főként mezőgazdasági jellegű jövedelemkiegészítés áll. Mindhárom településtípus női népessége közel feleannyi időt fordít jövedelemkiegészítő munkákra, mint a férfiak.

A háztartásban női többséggel végzett önellátó munkaidőn belül

  • a nők domináns tevékenységei a házimunkák (a vásárlást, szolgáltatások igénybevételét is ideértve). Az e munkákra fordított idő – amely mennyiségével meghatározza egész háztartásellátó tevékenységkörük időigényét – a községek irányában fokozottan és egyenletesen növekszik. Szintén növekszik a falusias életkörülmények következtében kisebb mértékben nőkre is háruló ház körüli munkák ideje, míg a gyermek ellátására fordított idő csekély különbséggel ugyan, de a fővárosban a legmagasabb.
  • A férfiak háztartásban végzett összes munkaidejében alig, e munkák öszszetételében annál inkább találunk a település jellegétől függő eltéréseket. A községek irányában fokozatosan növekszik a ház körüli, javító-karbantartó munkák és csökken a házimunkák, valamint a gyermekellátás ideje és aránya. Amíg a városi férfiak háztartásban végzett munkái közül a házimunkák dominánsak, addig a községekben a ház körüli munkák.
Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 2000. tavaszi átlagos nap, perc 18–69 éves nappali tagozaton nem tanuló népesség
a) a lakóhely településtípusa szerint

 

 

 

 

 

 

b) A munkaidő szerkezete iskolai végzettség szerint

Az iskolai végzettség szintje összefügg a korstruktúrával, gazdasági aktivitással, foglalkoztatottsággal, jövedelmi viszonyokkal. Az alacsony végzettségűek zöme a 18–69 éves korosztályon belül az idősebb, már nyugdíjas generációban, vagy a munkanélküliek között található, míg a magas iskolázottságú réteget alacsonyabb átlagos életkor, teljesebb foglalkoztatottság jellemzi.

Az összes munkaidő legmagasabb a szakmunkás végzettségűek és legalacsonyabb a legfeljebb általános iskolát végzettek körében. Az ábrák ez utóbbi réteg leszakadását jelzik, amelynek oka az alacsony időráfordítással végzett kereső-termelő munkán belül is az aránytalanul kevés főfoglalkozású munkaidő (nyugdíjasok, munkanélküliek). A főfoglalkozású munka (és az abból származó rendszeres kereset) hiányán, alacsony szintjén a legmagasabb jövedelemkiegészítő munkavégzéssel és háztartásban végzett munkákkal igyekeznek enyhíteni.

Az iskolai végzettség emelkedésével

  • a nők összmunkaidő-szerkezetében növekszik a kereső-termelő tevékenység és csökken a háztartásban végzett domináns munkaidő súlya. A két tevékenységkör időráfordítása a felsőfokú végzettségű nőknél egyensúlyba kerül;
  • a kereső-termelő munkán belül csökken a jövedelemkiegészítésre fordított idő, és növekszik a főfoglalkozású munkavégzés súlya;
  • a háztartás önellátó munkáin belül nagy különbségekkel csökken a nők domináns házimunkára fordított ideje, valamint a férfiak ház körüli és javító-karbantartó munkaideje,
  • növekszik viszont a férfiak házimunkában, valamint gyermekellátásban való részvétele.
Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 2000. tavaszi átlagos nap, perc 18–69 éves nappali tagozaton nem tanuló népesség
b) iskolai végzettség szerint

 

 

 

 

 

 

c.) A munkaidő szerkezete korcsoportok szerint

Az életkor előrehaladtával éppúgy változik az összes munkaidő mennyisége, mint annak munkatípusok szerinti összetétele (26–27. ábra). Lényeges leszakadás a végzett munka mennyiségi és szerkezeti szempontjából egyaránt 60 év felett következik be, amikor a népesség zöme már nyugdíjas. Ebben a korosztályban a fiatalabbakhoz képest alacsony az iskolai végzettség szintje, nagyobb a kistelepüléseken élők hányada, átalakul háztartásuk összetétele: a gyermekek kiválnak a szülői családból, növekszik az özvegyek, elváltak aránya. Ezért a férfiak összes munkaidején belül minimálisra csökken (de megmarad) a kereső-termelő munka dominanciája, megnövekszik viszont a háztartásban végzett munkájuk szerepe (ideje is, súlya is). A 60 év feletti nőknél az előző korosztályhoz képest az összes munkaidőben bekövetkező visszaesés teljes egészében a kereső-termelő munka csökkenéséből és ezen belül is a főfoglalkozású tevékenység elmaradásából következik, a háztartásban végzett korábban is domináló munkájuk ideje változatlan marad.

A legtöbb munkateher a 30–39 éves nőkre és férfiakra hárul. A magas gazdasági aktivitás mellett a korosztály életvitelében kiemelt szerepe van a gyermeknevelésnek, de sokszor még nem zárult le ebben a korban a saját lakás megteremtésének a gondja sem, és számos feladatuk van a lakás, a háztartás felszerelésének gyarapításában is. Valamennyi korosztály közül ezért itt a legmagasabb a férfiak domináns kereső-termelő tevékenységkörének és a nők domináns háztartás-családellátó tevékenységkörének az időigénye.

A 30 évesnél fiatalabb (18–29 évesek) férfiak nagyobb hányada nőtlen, egy részük még tanul, a munkaerőpiacon az átlagosnál magasabb képzettségi szintjük következtében is jó a pozíciójuk. Összes munkára fordított kevesebb idejükön belül sem kereső-termelő munkaidejük, sem a háztartásban végzett munkájuk ideje nem éri el az őket követő korosztályét. A kereső-termelő munkaidőn belül azonban náluk a legmagasabb a főfoglalkozásra és legalacsonyabb a jövedelemkiegészítésre fordított idő. A legfiatalabb női korosztálynál van egyedül viszonylagos egyensúlyban a háztartásban végzett és a kereső-termelő munkaidő.

Az életkor előrehaladtával

  • az összes munka ideje – és ezen belül a domináns tevékenységkörök (a férfiak kereső-termelő, valamint a nők háztartásellátó munkájának) – ideje mindkét nemnél fordított U alakú görbe szerint változik. A kiegészítő tevékenységek közül a férfiak háztartásban végzett munkája csak a 18–60 év közötti három korosztály esetén mutatja ezt a képet, a nők kereső-termelő munkaideje (60 éves korig kisebb ütemben) pedig mindvégig csökken;
  • a kereső-termelő időn belül a főfoglalkozású munkaidő csökken, a jövedelemkiegészítésé növekszik;
Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 2000. tavaszi átlagos nap, perc 18–69 éves nappali tagozaton nem tanuló népesség
c) korcsoportok szerint

 

 

 

 

 

 

  • a háztartásban végzett munkák közül a házimunkák és a házkörüli, karbantartó-javító munkák ideje mindkét nem esetén növekvő tendenciát mutat. A gyermekellátásban ténylegesen érintett korosztály a férfiaknál 30–39 év közé, a nőknél 18–39 év közé esik. A 18–39 éves férfiak átlagosan közel feleannyi időt fordítanak gyermekeikre, mint a 18–29 éves nők.
  • A férfiak háztartásban végzett, életkorral növekvő mennyiségű munkái között valamennyi korcsoportnál egyensúlyban van a házimunka és a ház körüli munkák, a javítás-karbantartás ideje.
  • A nők háztatás-családellátó tevékenységkörén belül a 30–39 éves korosztályban hirtelen felszökik a házimunkák időigénye (jóval nagyobb mértékben, mint ahogy csökken főfoglalkozású munkaidejük), amely később már csak szerény mértékben emelkedik tovább, de a gyermekellátás kiesésével a házimunkák háztartásellátó tevékenységkörön belüli dominanciája felerősödik. Ezzel a nők otthoni munkavégzése a gyerekek gondozásából adódó gondok és örömök elmaradásával egysíkúbbá, mechanikusabbá, szegényebbé válik. A 18–29 éves nők 231 percnyi háztartás-családellátó munkaidejének 31%-a gyermekgondozás és 66%-a házimunka; ezek az arányok a 30–39 évesek 317 percében 24% és 73%, a 40–59 évesek 269 percében 6% és 90%.

d) A munkaidő szerkezete eltérő gazdasági aktivitású csoportokban

Az aktív korú (15–74 éves) népességen belül az időfelhasználást, az életvitel jellegét elsődlegesen a gazdasági aktivitás – a rendszeres keresőmunka megléte vagy hiánya – befolyásolja. Miután az aktív korú férfiak központi domináns tevékenysége a kereső-termelő munka, ezért ennek meghatározó eleme, a főfoglalkozás elvesztése erősebb hatást gyakorol összes munkaidejükön keresztül tevékenységszerkezetük egészére, mint a domináns tevékenységként a háztartás, a család ellátását végző nőkére.

A fő keresőtevékenység elvesztése a férfiak összes munkaidejében nagyobb visszaesést eredményez mint a nőkében. A nők háztartási munkaidejében ugyanis olyan nagyságrendű növekedés következik be, amellyel a háztartásban végzett munkájuk ideje (354 perc) jócskán meg is haladja az elvesztett fő kereső munkaidőt (307 perc), megmaradó kereső munkaidejük pedig így is közel feleannyi (85 perc), mint a korábbi háztartásellátó munkaidejük (205 perc). A munka nélkül maradó férfiak összmunkaidőn belüli kereső-termelő ideje ugyan kevésbé esik vissza, mint a nőké, de a háztartásban végzett többlet munkaidejüket is szerényebben (az aktív keresőkhöz viszonyítva annak alig kétszeresére) képesek növelni. Ebből következik, hogy a munkanélküli férfiak és nők összes munkaidejében, valamint annak összetételében jóval nagyobbak a különbségek, mint az aktív keresőknél látható.

Az aktív kereső férfiaknál és nőknél eltérő mértékben ugyan, de egyaránt a kereső-termelő munkaidő a domináns. Összes munkaidejük különbsége nem haladja meg az egy órát (ami a nők otthoni többletidejéből adódik). A férfiak egy órával több keresőmunkát és közel két órával kevesebb háztartási tevékenységet végeznek. Az aktív keresők otthoni munkamegosztásában a férfiak közel fele annyi időt fordítanak a háztartás keretében különböző feladatokra, mint a nők.

A munkanélküli férfiaknál elveszti korábbi domináns jellegét a kereső-termelő munka ideje, amely megközelítőleg egyensúlyba kerül a háztartás keretében végzett munkák idejével (kb. 2,5-2,5 óra). Kereső-termelő munkaidejük többségét a korábbinak több mint kétszeresére növelt jövedelemkiegészítés adja, egyötöde pedig más háztartás számára végzett segítő munka4 (amelynek indítéka feltehetően munkacsere vagy rejtett jövedelemkiegészítés). A háztartás keretében végzett házimunkák és ház körüli, javító-karbantartó munkák ideje azonos mértékben, a korábbinak szintén közel kétszeresére emelkedik, de gyermekellátásra is számottevően több időt fordítanak.

A munkanélküli nők kereső-termelő idejében a két és félszeresére növelt jövedelemkiegészítés dominál, háztartásban végzett munkájukban pedig a házimunkák, de emellett az aktív kereső nőkhöz képest kétszer annyi idejüket köti le gyermeknevelés. Ez abból adódik, hogy a munkanélküli nők körében magasabb a gondozásra szoruló gyermeket nevelők aránya.

A gyesen, gyeden levő anyák életében a munkaidő mennyiségének és összetételének teljesen sajátos arculata van. Összes munkaidejük az aktív kereső nőkéhez viszonyítva sok, amelyben a kereső-termelő munka mennyisége és aránya elhanyagolható. Kiemelkedően magas otthon végzett munkájuk 48%-át a gyermek(ek) ellátása köti le, a további 50% pedig házimunka, amely mennyiségében szinte azonos a munkanélküli nők házimunkára fordított, szintén kimagasló idejével.

Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 1999. őszi átlagos nap, perc d) eltérő gazdasági aktivitású csoportokban

 

 

 

 

 

 

e) A munkaidő szerkezete házasságon innen és túl, az eltartott gyerekek száma szerint

A gazdasági aktivitás mellett az időfelhasználás másik alapvető formálója a családi állapot, illetve az ellátandó gyermekek száma. Amíg a keresőmunka megléte vagy hiánya a férfiak életvitelén hagy mélyebb nyomokat, addig a házasság, majd a gyermekek száma a nők időfelhasználását differenciálja erősebben.

Mivel a családalapítás, a gyermekek vállalása, a legtöbb törődést igénylő iskoláskor alatti és iskoláskorú gyermekek nevelése, gondozása a 40 év alatti népességben sűrűsödik, ezért itt, ebben a körben vizsgáljuk közelebbről a családi kötelmek bővülésének hatásait – a házasságra lépéstől a harmadik vagy további gyermek vállalásáig – a munkaidő mennyiségi és szerkezeti alakulására, férfiak és nők munkamegosztására.

A családi kötelmek bővülésével

  • a férfiak összes munkaidejének mennyiségi változásait a 38. ábrán egy fekvő S alakú hullámgörbe jellemzi, ahol az egyedülállókhoz képest a fiatal, még gyermektelen házasoknál kissé visszaesik, majd ezt követően a második gyermekig emelkedik, végül a három- és többgyerekeseknél újból csökken a férfiak által teljesített összes munka ideje. A házasságban élő férfiak összes munkáján belül a kétgyerekesekig egyaránt fokozatosan növekszik a keresőmunka és a háztartásban végzett munka ideje, majd a háromgyerekeseknél mindkét munkatípus ideje az egygyermekesek alá süllyed.
  • a nők összes munkaideje ezzel szemben viszonylag egyenletesen növekszik a hajadonoktól a 3 és többgyermekes anyákig, amelyen belül fokról fokra csökken a kereső-termelő munka és növekszik a háztartásban végzett munka hányada. A hajadon és házas gyermektelen nőknél még a keresőmunka dominál, ezt követően, az egygyermekes anyáktól a három- és több gyermekesekig fokozatosan nő a háztartásban végzett munkák dominanciája az összes munkán belül.
  • A házas férfiak kereső-termelő munkáján belül két gyermekig növekszik csak a főfoglalkozású munka keretében végzett munka ideje, amely a 3 és több gyermekes férfiaknál a magasabb munkanélküliség (és feltehetően alacsonyabb iskolázottság, hátrányos helyzetű lakóhelyek túlsúlya) következtében jelentősen visszaesik. A gyerekek számával azonban mindvégig növekszik a jövedelemkiegészítés ideje, ami a munkaerőpiacon hátrányosabb helyzetű 3 és többgyerekeseknél kiugróan magas, és azt jelzi, hogy rosszabb körülmények között is törekszenek a család anyagi ellátására. (Épp annyival egészítik ki fő keresőmunkájukat, hogy ezáltal összes keresőmunkájuk ideje kissé meg is haladja a kétgyerekesek fő kereső munkaidejét.)
Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 2000. tavaszi átlagos nap, perc 18–39 éves nappali tagozaton nem tanuló népesség
e) egyedülállók és a házasok gyerekszám szerint

 

 

 

 

 

 

  • A nők kereső-termelő munkaidején belül a főfoglalkozás ideje már a házasságot követően, majd az első gyermek után is jelentősen visszaesik, a második gyermek születését újabb, enyhébb csökkenés követi, végül a három- és többgyermekeseknél igen alacsony szintre kerül (a kétgyerekesek főfoglalkozású munkaidejének felére süllyed). A kieső keresetet a gyermekes anyák némi jövedelemkiegészítéssel igyekeznek pótolni, ami anyagi rászorultságra utal.
  • A házas férfiak háztartásban végzett munkáin belül a házimunkák ideje és aránya a gyermektelenektől a háromgyerekesekig csökkenő, a ház körüli, javító-karbantartó, építési munkáké pedig ennél erőteljesebben növekvő tendenciájú. Ebből következik, hogy a gyermektelenek (és egyedülállók) viszonylag alacsony háztartási idejében a házimunkák dominálnak, az egygyerekeseknél a gyermekkel való foglalkozás, a kettő, valamint három és több gyermeket nevelő apáknál pedig a ház körüli, javító-szerelő munkák.
  • A nők háztartásban végzett növekvő mennyiségű munkáján belül – az egygyermekestől a három- és több gyermekesig – arányosan, nagyobb lépésekben növekszik a házimunkákra fordított idő, az egy és két gyermek ellátása közel azonos mennyiségű időt vesz igénybe, ami a harmadik gyermektől hirtelen másfélszeresére emelkedik. A nők ház körüli munkája a háztartásra fordított összes idejükön belül jelentéktelen és alig változik.

Külön kell szólni a gyermeküket egyedül nevelő anyák munkaterheiről. Összes munkaidejük némileg meghaladja az egygyermekes házas nőkét, amelyen belül e csoporttal egybevetve kereső-termelő munkájuk ideje magasabb, háztartásellátó munkáik ideje pedig e rétegével azonosnak tekinthető. A kereső-termelő munkán belül magasabb a főfoglalkozású és alacsonyabb a jövedelemkiegészítő munkaidejük mennyisége és aránya. Háztartásellátó munkaidejükben az egygyerekes anyákhoz képest némileg több időt fordítanak gyermekükre és kevesebbet a házi (valamint ház körüli) munkákra.

f) A munkaidő szerkezete aszerint, hogy a házaspárból ki(k) aktív kereső(k)

A 18–39 éves házas, gyermekes népesség jövedelmi viszonyait, a család időfelhasználását, a házaspárok közötti munkamegosztást egyaránt behatárolja, hogy a házaspár, a két szülő közül hányan és kik végeznek rendszeres keresőmunkát (44–49. ábra). Jövedelmi szempontból, a biztonságos anyagi feltételek érdekében a legkedvezőbb felállás a kétkeresős modell. Ugyanez már kevésbé kedvező, ha az erős női túlterhelést vagy a gyermekekre jutó idő korlátozottságát is figyelembe vesszük.

A család szempontjából vonzóbbnak tűnik, ha átmenetileg, amíg a gyerekek több odafigyelést, több gondoskodást igényelnek, a feleség nem vállal munkát, hanem igénybe vesz valamilyen gyermekgondozási támogatást. A férjek és feleségek összes munkaterhe ebben az esetben a leginkább kiegyensúlyozott, és mindkét szülő számottevően több időt fordít a gyermekekre is.

A munkanélküliség következtében vagy a munkalehetőség hiányában tartósan otthon maradó anyák keresetkiesése veszélyeztetheti a család anyagi biztonságát. A keresetek alacsony színvonala miatt hosszabb távon csak igen nagy áldozatok árán tartható fenn az egykeresős családmodell. Az alacsony iskolázottságú rétegek esetén azonban a munkával megszerezhető jövedelmek és a nagyobb gyerekszám esetén kapott juttatások színvonala között olyan csekély a különbség, hogy a munkavállalás már nem tekinthető racionális gazdasági magatartásnak. Ugyanezen oknál fogva nincs esélye ma Magyarországon a csökkentett munkaidőben való női foglalkoztatás terjedésének, mivel a munkába járás járulékos ideje és rezsiköltsége ugyanannyi, mint a teljes időben foglalkoztatottaké, amelyhez képest a megkereshető jövedelem szintje aránytalanul alacsony. A család és a keresőmunka között kompromisszumos megoldást az otthon végezhető vagy kötetlen időbeosztású női munka iránti igény növekedése hozhatna.

Anyagilag, az életvitel és a gyermekek nevelése szempontjából (nem kapnak pozitív életszervezési mintát) egyaránt hátrányos helyzetet teremt, ha az apa nem dolgozik,5 vagy ha nincs egy aktív kereső sem a gyermeket nevelő családban.

Az összes munkaidő mennyisége

  • azoknál a férfiaknál, akik dolgoznak, nem függ attól, hogy feleségük is végez-e keresőmunkát, viszont jelentősen csökken, ha ők maguk nem dolgoznak;
  • a nők esetén akkor a legmagasabb, ha mindketten aktív keresők; ha csak a férj dolgozik, illetve ha a férj sem dolgozik, valamelyest kevesebb lesz.
Férfiak és nők munkaidejének összetétele, 2000. tavaszi átlagos nap, perc 18–39 éves házas, gyermekes népesség
f) aszerint, hogy a családban kik és hányan aktív keresők

 

 

 

 

 

 

Az összes munkaidőn belül

  • azokban a családokban, ahol mindketten dolgoznak, a férfiaknál ekkor a legtöbb az erősen domináns kereső-termelő munka, és legkevesebb a háztartásban végzett munka ideje; a nők esetén a két munkaidőblokk közel azonos nagyságrendű, kereső-termelő idejük lényegesen kevesebb, háztartásellátó munkaidejük lényegesen több, mint a férfiaké;
  • azokban a családokban, ahol csak a férj dolgozik és a feleség otthon van – ahhoz képest, ha mindketten keresők –, a férfiak valamivel több időt fordítanak a háztartásra és kevesebbet kereső-termelő munkára; a feleség öszszes munkaidejének 92%-át ebben az esetben a háztartás és család ellátása köti le, ami alig (20 perccel) kevesebb, mint a férfiak összes munkaideje;
  • azokban a családokban, ahol a férj nem dolgozik, a férfiak erősen lecsökkent összes munkaidejében a háztartásellátó munkák (ezen belül pedig a ház körüli munkák) ideje válik dominánssá; a nők kereső-termelő munkaideje lényegesen kevesebb, a háztartásban végzett munkájuké lényegesen több mint a nem aktív kereső férjé.

A két aktív keresős modellhez képest, ha csak a férj aktív kereső és a feleség otthon van

  • a kereső-termelő munkaidőn belül csökken a férfiak főfoglalkozású munkájának és – hasonló mértékben – növekszik a jövedelemkiegészítő munkájának mennyisége,
  • a férfiak gyermekellátó ideje másfélszeresre nő, az anyáké megháromszorozódik.

3.3. Összegzés

Az aktív korosztályok tevékenységszerkezetében kitüntetett szerepe van a főfoglalkozású munkának, amelynek mértéke és jövedelmezősége a megélhetés biztonságát is jelzi. Ha a főfoglalkozás nem biztosítja megfelelően a mindennapi megélhetést, akkor a férfiak tevékenységei között növekszik a (többségében mezőgazdasági jellegű) jövedelemkiegészítés és mindkét nemnél a háztartásban végzett munkák súlya. A háztartásban és a mezőgazdasági jövedelemkiegészítésben hozott alacsonyabb hatékonyságú időáldozat annál nagyobb, minél alacsonyabb a főfoglalkozású munkával megszerezhető jövedelem. A főfoglalkozásból származó jövedelem és munkaidő olyan népességcsoportoknál alacsony, ahol magas a munkanélküliség, alacsony az iskolázottság, kedvezőtlenek a lakóhelyi adottságok, magasabb a háztartásban az eltartottak száma, megromlott az egészségi állapot, magasabb az életkor.

A nők összes munkaidejének mértéke és szerkezete a család szociális helyzetétől és összetételétől egyaránt függ. A gyerekek ellátása – számuktól és életkoruktól függően – eleve behatárolja a női keresőmunka lehetőségét és az erre fordítható időt. Alacsonyabb életszínvonal mellett a nők háztartásban végzett munkáinak egy része kiadásmegtakarító funkciókat hordoz, amelyek időigénye jobb anyagi viszonyok között megfelelő szolgáltatásokkal csökkenthető. A családban élő – különösen gyermeket is nevelő – nők domináns munkatevékenysége a háztartás, a család ellátásához, a gyermekek neveléséhez kötődik, amelyhez képest – az időráfordításban – alárendelt szerepet tölt be a keresőmunka, azzal együtt, hogy a család anyagi biztonságának megőrzésében ez nemigen nélkülözhető.

A férfiak domináns munkatevékenysége a keresőmunka, amelyet jóval kisebb hangsúllyal csupán kiegészít főként a férfiszerepeknek jobban megfelelő munkatípusok végzése (kert, udvar rendezése, különböző javító-szerelő munkák, lakás- és épületfelújítás). Ezek mellett, különösen a képzettebb, magasabb jövedelmű, városi rétegeknél növekszik érzékelhetően a férfiak női többséggel végzett munkákban való részvétele is, kissé enyhítve a nők hagyományosan magas munkaidőterhein.

Jobb anyagi körülmények, városi környezet, magasabb iskolázottság együttes hatásaként csökken a női összmunkaidőben mérhető túlterheltség mértéke, kisebb a nemek közötti különbség az időfelhasználás szerkezetében. Kedvezőbb körülmények között a hagyományos háztartási munkák a nőktől kevesebb időt igényelnek, részben mert jobb, korszerűbb a háztartás felszereltsége, több szolgáltatást tudnak igénybe venni, ezen kívül a férfiak is több időt áldoznak (mosogatásban, takarításban való fokozott részvétellel) otthoni munkákra.

A gazdasági és kulturális tekintetben egyaránt fejlett társadalmakat és társadalmi csoportokat a foglalkoztatottságból adódó magas (a munkaidő-szabályozás következtében hosszú távon csökkenő) főfoglalkozású munkaidő, csekély jövedelemkiegészítés, viszonylag alacsony háztartási munkaidő, a nemek kiegyensúlyozott munkaidő-terhelése és magas aktívan eltöltött szabadidő jellemzi. Ezek az időfelhasználás változásának gazdasági és kulturális fejlődéstől várható pozitív tendenciái. Gazdasági és társadalmi krízishelyzetben, a munkanélküliség következtében a munkától hirtelen „felszabaduló idő” önmagában kevés annak értékes hasznosításához.

Az időmérleg-vizsgálatok elemzésének egyik legfőbb tanulsága, hogy férfiak és nők együttélése akkor lehet ideális, közérzetük jó, kapcsolatuk stabil, ha életvitelük szinkronban zajlik, ha megfelelő időt és energiát képesek egymásra és önmagukra is fordítani. Ennek alapvető feltétele, hogy munkaterheik együttes mértékében ne legyen jelentős különbség. A nők többletterhelése az iskolázottság, a jövedelmek és a lakóhely urbanizációs szintjének növekedése mellett csökken.

Módszertan

1. Az öt időmérleg-felvétel jellemzői

Időmérleg-felvétel éve 1963 1976/77 1986/87 1993 1999/2000
– időszaka március 12 hónap 12 hónap február-március-április 12 hónap
Személyminta 18-60 éves nem tanuló 15-69 éves 15-79 éves 18-79 éves nem tanuló 15-84 éves
Naplók száma 12 600 28 000 40 000 11 000 44 000

 

Az időmérlegek összehasonlításakor az 1977. 1986. 1993. és 2000. tavaszi adatok tartalmát, mintáját, felvételi időszakát az 1963. évihez kellett igazítani:

  • Közös minta a 18-60 éves, nappali tagozaton már nem tanuló népesség. (Az e korcsoporthoz tartozó aktív kereső és foglalkoztatott kategóriák megközelítőleg fedik egymást.)
  • Összehasonlítható az éves felvételek február 1. és május 5. közötti időszaka.
  • Néhány tevékenység a napjainkban alkalmazottaktól eltérő aggregátumként jelenik meg: ilyen az egy tevékenységkategóriában összevont tanulás-olvasás, valamint a háztartás-, családellátó munkák körében az „Egyéb” kategória, amely a különböző szolgáltatások igénybevétele, az ügyintézés mellett tartalmazza a másoknak nyújtott segítő munkát6, a szervezeti tevékenységet, a vallásgyakorlást és temetőlátogatást. Mindkét kategóriában munka jellegű és szabadidős tevékenységek keverednek. A takarítás kategóriában szerepel a mosogatás. – 1963-ban a közlekedés csak a munkahelyi közlekedést tartalmazta, de miután a 18–60 éves népesség döntő hányada dolgozott, ez lefedi az összes közlekedés nagy részét. Az összehasonlításban 1977-től a teljes közlekedési idő szerepel.
  • A strukturális elemzéshez a napi átlagos időbeosztás adatait használtuk, amely a mintába került valamennyi személy által, az adatfelvétel valamennyi napján az összes vizsgált tevékenységre fordított idő egy napra vetített átlaga, percben kifejezve. Ebben tehát a napi tevékenységek egy átlagos nap 1440 perces keretében jelennek meg.
A napi tevékenységek többszintű osztályozási rendszere*
A hazai és nemzetközi gyakorlatban különböző rendezőelvek alapján – akár egy időben is – többféle osztályozás létezik, amelyek nem zárják ki egymást.
1. szint 2. szint 3. szint 4. szint
Lásd. Falussy B.: Társadalmi-gazdasági trendek a népesség időfelhasználásában. In: Statisztikai Szemle, 2002/9.
1.TÁRSADALMILAG KÖTÖTT 1.1. Összes munka Kereső-termelő munka Főfoglalkozás
Jövedelemkiegészítés
Háztartás, család ellátása Háztartási, jav.-karb.tartó m
Vásárlás, szolgáltatások
Gyermekellátás
1.2. Tanulás, önképzés Iskolarendszerben Iskolai elfoglaltság
Feladatmegoldás
Önképzés Szervezett keret
Egyéni
Feladatmegoldás Keresőmunkához, tanuláshoz Gépkocsi
Egyéb
Háztartás ellátásához Gépkocsi
Egyéni
Szabadidőhöz Gépkocsi
Egyéni
2. FIZIOLÓGIAILAG KÖTÖTT 2.1. Alvás Alvás Alvás
2.2. Egyéb fiziológiai Étkezés Főétkezések
Egyéb evés-ivás
Testi higiénia, öltözés, pihenés Testi higiénia, öltözés
Passzív pihenés
3. SZABADON VÉGZETT TEVÉKENYSÉG 3.1. Tévénézés Tévénézés Tévénézés
3.2. Egyéb aktív szabadidő Extenzív, kifelé irányuló Társas szabadidő,kulturális/sportrendezvény, szervezet, vallásgyakorlás
Séta, sport, testedzés
Intenzív, befelé orientált Olvasás
Hobbi, zenehallgatáskorlás

 

3. A T szerkezeteltolódási mutató képlete, kiszámításának menete

A szerkezeteltolódási (T) mutató képlete:

 

ahol

  • a = az egyik összehasonlított csoport
  • b = a másik összehasonlított csoport
  • i = a tevékenység jele
  • k = a számításhoz felhasznált összes tevékenységcsoport száma

Számítási példa: a 18–39 éves férfiak körében a tanulók és nem tanulók napi átlagos időfelhasználásában a szerkezeti különbség mértékének kiszámítása (perc)

  18–39 éves férfi    
  tanuló nem tanuló    
k = a számításhoz felhasznált öt tevékenységcsoport a b a–b (a–b)2
1. Kereső-termelő munka, tanulás, közlekedés 426 401 25 625
2. Háztartás, család ellátása 78 98 -20 400
3. Fiziológiai szükségletek 659 664 -5 25
4. Tévénézés, videózás 125 154 -29 841
5. Egyéb szabadidő 151 123 28 784
Együtt (a nap 24 órája) 1439 1440    
      2675
      535
      23,13

 

Alacsonyabb érték kisebb, magasabb érték nagyobb szerkezeti különbségre utal.

Irodalomjegyzék

Szalai Sándor: Idő a mérlegen. Valóság, 1964/3.
A nap 24 órája. KSH, Bp., 1965.
Szalai Sándor: Idő a mérlegen. Gondolat, 1978.
Andorka Rudolf–Falussy Béla: Az időmérleg változásai, 1963–1977. Szociológia, 1982/3.
Andorka Rudolf–Falussy Béla: Az életkörülmények hatása az életmódra. In: Hogyan élünk? Szerk.: Szántó Miklós. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Bp., 1984
Falussy B.: Az időmérleg vizsgálat módszertana az 1976/77. évi felvétel alapján. KSH, Bp., 1985. Statisztikai Módszertani Füzetek 11. szám.
Falussy B.: Az idő társadalmi elosztása. Budapest, 1985. (Kandidátusi értekezés, kézirat)
Boda György–Falussy Béla: Az egységnyi szabadidőre jutó összmunkaidő és a gazdasági fejlődés. Statisztikai Szemle, 1989. 4. sz. 390–406. p.
Andorka Rudolf–Falussy Béla–Harcsa István: Időfelhasználás és életmód In: Társadalmi riport 1990. Szerk: Andorka Rudolf–Kolosi Tamás–Vukovich György. Bp. TÁRKI, 1990. (192–207. p.)
Falussy Béla: A magyar társadalom életmódjának változásai az 1976–77. évi és az 1986–87. évi időmérleg-felvételek alapján. KSH, 1990. (bevezető elemzés: 5–60. p.)
Falussy Béla–Laki László–Tóth Gábor: Egyetemi és főiskolai kollégisták életmódja. Eötvös József Kollégium, Bp., 1991. Eötvös-füzetek XVI.
Falussy Béla–Zoltánka V.: A magyar társadalom életmódjának változásai az 1976–77., az 1986–87. és az 1993. évi életmód–időmérleg felvételek alapján. I. A társadalmi idő felhasználása. KSH, Bp., 1994.
Falussy Béla–Vukovich György: Az idő mérlegén, 1963–1993. In: Társadalmi riport, 1996. Szerk: Andorka Rudolf–Kolosi Tamás–Vukovich György. TÁRKI, Bp., 1996. 70–103. p.
Csoma Gyula–Falussy Béla: A demográfiai görbe és a közoktatás stratégiai lehetősége. Társadalmi Szemle, 1996/12.
Falussy Béla: Média az idő mérlegén. Jel–Kép, 1997/3. 27–55. p.
Falussy Béla–Harcsa István: Időfelhasználás 1986 és 1999 őszén. KSH, Bp., 2000.
Falussy Béla: Társadalmi hatások és változások a férfiak és nők munkaidő-felhasználásában. In: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 2001. Szerk.: Nagy Ildikó–Pongrácz Tiborné–Tóth István György. TÁRKI- Szociális és Családügyi Minisztérium, Bp., 2002. 198–222. p.
Falussy Béla: Társadalmi-gazdasági trendek a népesség időfelhasználásában. = Statisztikai Szemle, 2002 / 9. (80. évfolyam). 847-868. p.
Falussy Béla: Jövedelmet kiegészítő munkák a KSH életmód–időmérleg felvétele alapján. In: Laky Teréz: A munkaerőpiac keresletét és kínálatát alakító folyamatok. Foglalkoztatási Hivatal Kutatási Iroda–Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Bp., 2002. 186–200. p.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.