2019. szeptember 23., hétfő , Tekla

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> Időfelhasználás és felnőttoktatás

A gyorsuló idő sodrában avagy a szabadidő dilemmái

2009. június 17.

Singer Péter

A gyorsuló idő sodrában avagy a szabadidő dilemmái

1. Bevezetés helyett rövid eszmefuttatás

Az időről való gondolkodás nyilvánvalóan szinte egyidős az emberiséggel. A természetben élő ember számára a természet egyenletes mozgásai (a Föld forgása és keringése stb.) jelentették az idő múlását.1 Az egyenletes változások beépültek az ember (mint minden élőlény) ösztöneibe is, életritmusát szükségletei megszerzése mellett ez irányította. Később megfigyelései alapján készített egyre bonyolultabb mérőeszközeire kezdett hagyatkozni, az idő mérése az emberi élet egyre bonyolultabb szervezését tette lehetővé. Az idő, a tér és a mozgás összefüggéseinek változásai az egyének, generációk életében okoztak egyre jelentősebb változásokat. A mai ember élete már elképzelhetetlen az időmérők állandó használata és a rövidebb, hosszabb időtávra való tervezés nélkül. A XXI. századi világunkban az idő megfelelő, céltudatos beosztása minden eredményes, sikeres tevékenységnek az alapjává vált. Az egyes életút-, pálya-, illetve családtervezésektől a mindennapi élet szervezéséig sokféle módon próbálja az ember a rendelkezésére álló – ki tudja, mennyi? – időben az életét elrendezni.

2. Az időbeosztás jellemzői a mai magyar társadalomban

A munkahellyel rendelkező, dolgozó, felnőtt emberek (aktív keresők) napi időbeosztását alapvetően meghatározzák munkahelyeik időbeosztásai. A különböző munkahelyek különféle munkaidőben dolgoztatják dolgozóikat, nyilván a munkatevékenységük leggazdaságosabb (vagy annak tűnő) kihasználása érdekében. Az igen sokféle szolgáltatás, a mezőgazdasági és az ipari tevékenységek, a közszféra vagy a magánvállalkozások számtalan területe az alkalmazottak számára egymástól teljesen különböző munkaidőket jelentenek. Ez alapvetően a családok életének szervezését nehezíti meg. A különböző foglalkozású, munkahelyű és munkaidejű családtagok hétköznapi életének problémamentes vagy minél kevesebb ütközéssel járó megszervezése sokszor okoz óriási problémákat, családi konfliktusokat, szerencsétlen esetekben a család széteséséhez, tragédiákhoz is vezethet. A rendszerváltás után jelentősen megnőtt és folyamatosan növekszik a kereskedelmi-szolgáltató szektor gazdaságban elfoglalt szerepe, súlya. Az e szektorban működő nagy-, közepes és kisvállalkozások munkahelyei jelentős részben – jellegükből adódóan – folyamatos ellátást kívánnak. A munkahelyért, a munkaalkalomért versengő munkavállalóknak pedig vállalniuk kell a munkáltató által megkívánt nyitva tartást, szolgálati időt. Az ehhez való alkalmazkodás egyedülálló személynek még viszonylag könnyen megoldható, de a családos embereknek komoly nehézséget jelenthet.2

A napi munka melletti tanulás a családos felnőttek számára újabb életszervezési feladato(ka)t jelenthet, illetve olyan kötelezettségek vállalását, amely saját szabadidejéből, illetve a családi életre fordítandó időből von el órákat, napokat. A hétköznapokba és a hétvégékbe be kell illeszteni az iskolába járásra (utazásra oda-vissza, tanórákra) és a követelmények teljesítéséhez szükséges felkészülésre (házifeladat-készítésre, gyakorlásra, olvasásra, otthoni tanulásra) fordítandó időt. Ennek kialakítása, nyilvánvalóan, egyénenként változó, függ a felnőtt tanuló élethelyzetétől, szociális körülményeitől, képességeitől, korábban megszerzett készségeinek szintjétől, a tanuláshoz korábban kialakított magatartásától, attitűdjétől, szorgalmától, akaraterejétől, tanulási szokásaitól, motivációjától stb.

Mindezek ismeretében – illetve a rendszerváltás után a támogatási rendszer csökkenése vagy inkább lényegében megszűnése,3 a gazdasági-társadalmi körülmények változása, az egyének egzisztenciális helyzetének kedvezőtlenebbé válása következtében – a felnőttkori tanulásról szóló időmérleg-életmód kutatásban szereplő adatok4 mindenképpen komoly tanulási kedvről, akaratról tanúskodnak: a 18–39 éves népességnek közel egyharmada, kb. 830 ezer ember különböző keretek között valamilyen szinten és formában tanult, képezte magát az 1999/2000-es tanév folyamán. Azt gondolom, hogy ez önmagában is fontos és elismerésre méltó adat. Ők jelentik ma Magyarországon a „tanuló társadalmat”, az élethosszig tartó tanulás gondolatának gyakorlati megvalósítóit.5 Természetesen jó lenne, ha a 18–39 éves populáció tanuló és nem tanuló társadalom közötti 1/3-2/3 aránya a közeljövőben megfordulna, és többségbe kerülnének a tanuló felnőttek. Ki kell egészíteni ezt a 39 év feletti társadalom eddig még kissé elhanyagolt korosztályaival. Akikről az élethosszig tartó tanulás alapdokumentumaiban megfogalmazott gondolatok alapján elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem szabad lemondani. Az ő különböző irányú és szintű oktatásuk fontos eleme lehet az időskori tanulásban érdekelt intézményeknek.

Ez a felnőtt korú tanuló társadalom – ahogy a társadalom egésze is – természetesen sok szempontból igen heterogén. Ezt időfelhasználásuk különböző mutatói is alátámasztják. Ha nagyobb időtávlatban vizsgáljuk a kérdést, akkor felhasználhatók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1977-ben, 1987-ben6 és 2000-ben befejezett és közreadott időmérleg-vizsgálatai, amelyek közül a két korábbi a 15–69 éves, a legutóbbi az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) „szabványának” megfelelően a 15–74 éves népességet vizsgálta.7 A vizsgált korosztályokban mutatkozó kisebb eltérés ellenére mégis összevethető adatokról beszélhetünk. A felnőtt lakosság (a fiatal felnőttektől az idős korúakig) csaknem egészének életmódjáról adhatnak képet ezek az időmérleg-kutatások. Az oktatás, a tanulás szempontjából az eredményeket nyilván befolyásolja az a tény, hogy a vizsgált populációban a 15–18 évesek jelentős részben „főállású” tanulók, az ő napi elfoglaltságuk jelentős részét az iskolában eltöltött tanórai elfoglaltság teszi, tette ki.

Az 1976–77-es és az 1986–87-es felmérésben jelentősebb különbség nem mutatkozott a keresőtevékenységre fordított időmennyiségben, a különbség napi 17 perccel kevesebb a korábbihoz képest. A rendszerváltást követően, az utolsó ilyen jellegű mérés után 13 évvel, 1999–2000-ben már jelentősnek mondható a keresőtevékenységre fordított idő.

1. táblázat. • A 15-69 éves népesség néhány mutatója
  1976/77 1986/87 1999/20008
keresőtevékenységre fordított napi időmennyiség percben 282 265 215
A keresőtevékenységet ténylegesen folytatók aránya százalékban 69,5 67,3 57,3

 

2. táblázat. • Az iskolai végzettség szerint a keresőtevékenységre fordított idő percben
  Férfiak Nők
1986/87 1999/2000 1986/87 1999/2000
Legfeljebb 8 iskolai osztály 426 341 303 243
Szakmunkásképző 482 439 378 379
Középiskola 449 441 392 381
Egyetem, főiskola 424 426 360 375

 

3. táblázat. • A lakóhely szerint a keresőtevékenységre fordított idő percben
  Férfiak Nők
1986/87 1999/2000 1986/87 1999/2000
Budapest 430 453 371 389
Megyeszékhely 449 431 369 362
Egyéb város 445 415 339 342
Község 445 393 304 291

 

Tehát az elmúlt 13 év alatt a gazdasági-társadalmi-politikai változások következtében jelentősnek mondható csökkenés állt be a keresőtevékenységre fordított időmennyiség és a keresőtevékenységet végzők arányában is. Alapvetően nem változtat ezen az sem, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a fekete- és a szürkegazdaságban is jelentősnek mondható (valószínűleg itt sem bevallott) keresőtevékenység zajlik/zajlott. A munkahelyen töltött idő folyamatosan csökkent az elmúlt 25 évben. Érvényesnek mondhatók tehát 2003-ban is az 1989-es megállapítások: „Téved tehát a közvélemény, amely úgy érzékeli, hogy az embereknek egyre többet kell dolgozniuk? Az időmérlegadatok tanúsága szerint igen. Másrészről viszont, mint minden közvélekedésben, ebben is sok igazság van. Igaz egyrészt, hogy a jövedelemért ma intenzívebben kell dolgozni, mint 10 évvel korábban. Másrészt tény, hogy részben a puszta megélhetésért, részben életszínvonaluk megtartása, növelése érdekében (itt persze különböző csoportokról van szó), immár olyan rétegek is különjövedelem után néznek, amelyek életmódjában ez a kettős életvitel hagyomány nélküli. Az – elsősorban nagyvárosi, valaha jól fizetett – értelmiségiekre, szakmunkásokra gondolunk. Ezeknél a rétegeknél korábban nem volt szokás, hogy munka után munkához lássanak. Súlyosbítja kényszerérzetüket, hogy körükben a különmunka sokkal inkább kapcsolódik az első gazdasághoz (annak túlmunka szektorához), azaz kevésbé tesz lehetővé kivonulást egy testre szabottabb munka világába.”9

A 2. és 3. táblázat adatait figyelembe véve megállapítható, hogy a munkahely elvesztése, a munkanélküliség a leghátrányosabb helyzetbe az alacsony iskolázottságú, falvakban élő nőket sújtotta. Ellenpontjuk a fővárosban élő legalább középiskolai végzettséggel rendelkező férfiak, akik átlagosan napi 3-3 és fél órával többet tölthetnek keresőtevékenységgel. Ez a 40 órás munkahéten 15–18 órával több munkaórát jelent, ami (most nem számolva a munka jellegéből és minőségéből adódó bérkülönbséget) jelentős jövedelemkülönbségeket okoz. (Képletesen szólva – de, úgy tűnik, hogy valóságosan is – óráról órára nő a gazdasági erő- és vagyoni különbség Magyarország társadalmi rétegei között.) Ennek a hátrányos helyzetnek a mérséklésére, illetve felszámolására az iskolázottsági szint emelése, a társadalmi (re)integráció elősegítése az egyik eszköz.

Mindent egybevetve, de nem minősítve a tényt, elmondhatjuk, hogy ma az aktív keresők – akiknek a száma és aránya folyamatosan csökkent – is több szabadidővel rendelkeznek, mint korábban. Az alapvető kérdés az, hogy a megnövekedett szabadidőt milyen módon hasznosítják.

Ha a tanulás tágabb értelmezését használjuk, akkor az 1976–77-es és az 1986–87-es felméréskategóriát: „kultúra, kikapcsolódás otthon” (tévénézés, napi-, hetilapolvasás, rádiózás, könyvolvasás, önképzés, hobbi időtöltés), illetve „kultúra, kikapcsolódás otthonon kívül” (sic!) (mozi, könnyűzenei koncert, színház, komolyzene, amatőr művészet, séta, városnézés, szabadidősport) egybevéve 1976–77-ben napi 155 percet (több mint 2 és fél órát!), 1986–87-ben napi 178 percet (csaknem 3 órát!) töltenek igen hasznosan, mondhatni „tanulással”. Természetesen az ilyen módon létrehozott számokból igen nehéz szétválasztani a szórakozási és a tanulási tevékenységeket.10

Az 1999–2000-es statisztika szerint a 15–74 évesek átlagosan napi 33 percet töltöttek tanulással, amihez még 280 perc pontosan nem definiált „szabadon végzett tevékenység” járult, ha ezt az előzőkhöz hasonlóan (a tanulás és a szórakozás közötti határt elmosva és a tanulást tágan értelmezve) összeadjuk, akkor 313 percet, több mint 5 órát kapunk.11

A tanulási tevékenységet végzők arányában korosztályos bontásban a férfiak és a nők között szinte semmilyen különbség nem volt.

4. táblázat • A tevékenységet végző férfiak aránya (%)
  15–29 év 30–44 év 45–59 év 60– év
Tevékenység 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87
Tanulás 15,4 19,9 3,3 1,2 0,9 0,2 0,2 0

 

5. táblázat • A tevékenységet végző nők aránya (%)
  15–29 év 30–44 év 45–59 év 60– év
Tevékenység 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87 1976/77 1986/87
Tanulás 16,4 19,9 2,7 1,5 0,3 0,1 0,1 0

 

Összegezve, a teljes 15–69 éves lakosságra a tanulási tevékenység 1976–77-ben 5%-ra, 1986–87-ben csaknem 7%-ra volt jellemző. Ugyanez 1999–2000-ben a 15–74 éves lakosság 10%-ára volt igaz. Nyilvánvalón nemzetközi öszszevetésben ez is viszonylag alacsony arány (minden 10. magyar állampolgár tevékenységébe tartozott bele a tanulás), de a korábbiak tükrében ez a tendencia igen pozitívnak mondható.12 Akik tanulási tevékenységet végeznek, azok napi 313 percet töltenek tanulással és 280 percet „szabadon végzett tevékenységgel”. Ez a napi 1440 percből 593 perc összesen, azaz napi közel 10 óra. Kézenfekvőnek tűnik, hogy alapvetően a „főállású” tanulók: a közoktatásban résztvevő 18 év alattiakra és a felsőoktatásban tanuló hallgatókra lehet igaz ez a jelentős időmennyiség. Az ő esetükben különösen szükséges volna árnyalni, sőt részletezni a „szabadon eltöltött tevékenység” fogalomkörét.

3. A fiatal és kevésbé fiatal felnőttek (18–39 év) napi időfelhasználási szerkezete

Falussy Béla statisztikai táblái, grafikonjai plasztikussá teszik a vizsgált korcsoport tevékenységeit, a ráfordított időmennyiségeket, arányokat stb. Lényeges különbséget tesz a tanulók és a nem tanulók, a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők tevékenysége és időfelhasználása között. Az emberi tevékenységek három nagy egysége: a társadalmilag kötött tevékenység13 (keresőtevékenység, tanulás, háztartás, család ellátása, közlekedés), a fiziológiai szükségletek14 és a szabadon végezhető tevékenység15 (pl. tévézés, sport, olvasás, kulturális programok) kategória lefedi a napi időbeosztás lehetőségeit. Hogy melyik statisztikailag körülírható csoport mennyi időt tölt ezen tevékenységekkel, az jól kiolvasható Falussy Béla összefoglalásából.

Első pillantásra a tanuló és nem tanuló férfiak és nők különböző tevékenységeire fordított idejükben jelentős különbségeket nem fedezhetünk fel, hiszen az I. tevékenységi körre fordított idő a tanuló férfiaknál napi idő 35%-a, a nem tanulóknál 34,6%-a, ugyanez a nőknél 36,7 és 38,8%. A tanuló férfiak a II. tevékenységi körre 45,8%-nyi időt fordítanak, a nem tanulók 46,1%-nyit, a nőknél pedig 46,7 és 45,8%-nyi a ráfordítás aránya. A fentiekből következően a III. tevékenységi kör százalékos összevetése is csak hajszálnyi eltéréseket mutat. A kérdés szinte adja magát: ilyen hasonlóságok esetén mi lehet a két csoport tevékenységének időfelhasználása közt a különbség? Csak az, hogy a tanuló férfiak az I. tevékenységi kategória idejének 13,7, a nők pedig 14,6%-át tanulásra szentelik, a nem tanulók pedig ezt az időt munkára fordítják? Munkára a tanuló férfiak az I. tevékenységi körben 69,6%-ot, a nem tanuló férfiak 85,5%-ot fordítanak, a tanuló nők pedig 71,4, a nem tanuló nők 89,6%-ot. A különbség jelentősnek mondható: 15,9, illetve 18,2%-nyi. A nők esetében tovább árnyalja a képet, hogy az összes munkatevékenységen belül a tanuló nők 10%-kal több időt fordítanak keresőtevékenységre, míg a nem tanuló nők ugyanennyivel többet szánnak a háztartási, családi munkákra. Tehát leegyszerűsítve: a tanulás a munkaától, a keresőtevékenységből veszi el az időt, illetve a nők esetében pedig erőteljesen a háztartásra, a családra szánt időből ragadhat ki naponta perceket. Ez a nyilvánvaló különbözőség a két – a tanuló és a nem tanuló – csoport között azonban nem teljes, ha nem vizsgáljuk meg részletesebben a három nagy kategórián belül a tevékenységeket. Az alábbiakban a III. tevékenységi körön belüli eltéréseket elemezzük.

4. A szabadon végzett tevékenységek hasonlóságai és különbségei a tanuló és a nem tanuló felnőttek között

A tanulásnak alapvetően akkor van értelme, ha a tanulási folyamat és a tanult tartalmak következtében az egyén életének különböző területein pozitív változások indulnak el, következnek be. Az egyén számára új utak tárulkoznak fel, a világ egyre nagyobb területéről képet kapva, saját képességeit kibontakoztatva élhet teljesebb életet. A felnőttkori tanulás esetében (némileg szemben a gyermekkori tanulással) feltételezhetünk egy tudatosabb törekvést, szándékot, sikerorientáltságot a világban való eligazodás és az élet jobb, teljesebb megélése érdekében. Ezt a feltételezést elfogadva érdemes megvizsgálni a tanuló és nem tanuló (fiatal) felnőttek III. tevékenységi körének részletezését, azaz részletesebben megnézni, hogy amikor a tanuló és nem tanuló felnőtt saját maga dönthet a rendelkezésére álló szabad idejének felhasználásáról, akkor hogyan dönt. A tanulás, a tanultak változtatnak-e a különböző szabadon végezhető tevékenységeire fordított időráfordításán? Teljesen leegyszerűsítve: a tanuló felnőtt hasznosabban, „értelmesebben” tölti-e el szabad idejét, mint a nem tanuló?

Mint már korábban megállapíthattuk, a tanuló és a nem tanuló felnőtt a szabadon végezhető tevékenységekkel szinte percre (277 és 278 perc naponta, illetve a tevékenységet végzők – ami 96 és 96,9%-ot jelent – napi 288 és 287 perc) ugyanannyit tölt. Ebben a nem kevés, csaknem 5 órában milyen tevékenységre mennyi időt fordítanak a tanuló és a nem tanuló felnőttek? A tevékenységi kategóriákban a tanulók és a nem tanulók időráfordítási különbségeit gyűjtöttük össze Falussy Béla táblázatai alapján.

A következő táblázatokban az egyezéseket és az eltéréseket, ezek mértékét foglaltuk össze:16

6. táblázat •  A teljes 18–39 éves népesség
  Tevékenységek Időbeli különbségek percben
Egyezések (0–3 perc különbség) Társas szabadidőtöltés, szórakozás mozi  
Újság-, folyóirat-olvasás  
Rádió, magnó, lemez hallgatása  
Séta  
A tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Egyéb kulturális intézmény (nem mozi) látogatása + 10
Könyvolvasás +7
Egyéb kedvtelések +14
Passzív szabadidő + 6
A nem tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Vallásgyakorlás +4
Sportrendezvény látogatása +68
Tévénézés, videózás +16
Kirándulás, strand, természetjárás +9
Sport, egyéb testedzés +5

 

7. táblázat •  A 18–39 éves legfeljebb általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkező férfiak
  Tevékenységek Időbeli különbségek percben
Egyezések (0–3 perc különbség) Társas szabadidőtöltés, szórakozás mozi  
Újság-, folyóirat-olvasás  
Rádió, magnó, lemez hallgatása  
Séta  
Sport, egyéb testedzés  
Passzív szabadidő  
A tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Vallásgyakorlás + 16
Könyvolvasás + 23
Egyéb kedvtelések + 13
Kirándulás, strand, természetjárás + 43
A nem tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Mozi + 4
Egyéb kulturális intézmény (nem mozi) látogatása + 5
Sportrendezvény látogatása + 56
Tévénézés, videózás + 8

 

8. táblázat •  A 18–39 éves legfeljebb általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkező nők 17
  Tevékenységek Időbeli különbségek percben
Egyezések (0–3 perc különbség) Újság-, folyóirat-olvasás  
Tévénézés, videózás  
Séta  
Kirándulás, strand, természetjárás  
A tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Társas szabadidőtöltés, szórakozás + 17
Vallásgyakorlás + 13
Mozi + 9
Egyéb kedvtelések + 5
A nem tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Egyéb kulturális intézmény (nem mozi) látogatása + 61
Könyvolvasás + 13
Rádió, magnó, lemez hallgatása + 31
Sport, egyéb testedzés + 40
Passzív szabadidő + 11

 

9. táblázat •  A 18–39 éves aktív, kereső férfiak
  Tevékenységek Időbeli különbségek percben
Egyezések (0–3 perc különbség) Újság-, folyóirat-olvasás  
A tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Társas szabadidőtöltés, szórakozás + 5
Könyvolvasás + 13
Rádió, magnó, lemez hallgatása +7
Egyéb kedvtelések + 7
Passzív szabadidő + 13
A nem tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Vallásgyakorlás, szervezeti tevékenység +15
Kulturális és sportrendezvény látogatása +4
Tévénézés, videózás +12
Séta, sport, testedzés +21

 

10. táblázat •  A 18–39 éves aktív, kereső nők
  Tevékenységek Időbeli különbségek percben
Egyezések (0–3 perc különbség) Társas szabadidőtöltés, szórakozás  
Könyvolvasás  
Egyéb kedvtelések  
A tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Újság-, folyóirat-olvasás +4
A nem tanuló felnőttek által több idővel eltöltött tevékenységek (3 percnél nagyobb különbség) Vallásgyakorlás, szervezeti tevékenység +20
Kulturális és sportrendezvény látogatása +7
Tévénézés, videózás +11
Rádió, magnó, lemez hallgatása +10
Séta, sport, testedzés +28
Passzív szabadidő +6

 

A fenti összehasonlító táblázatokban foglaltak alapján mondhatjuk, hogy a tanuló és nem tanuló társadalmi csoportok szabadidő-felhasználásában markáns, szignifikánsnak ítélhető különbség nem fedezhető fel. Ugyanakkor árnyalatnyi különbségek, a két csoport preferált szabadidős tevékenységeire jellemző, de túlértékelésre okot nem adó eltérések vannak.

Néhány jellegzetesség, amelyekből messzemenő következtetések nem vonhatók le, illetve amelyek legfeljebb okot adnak bizonyos feltételezésekre: mind az öt összehasonlításban a sportolás és sportrendezvény látogatása (többször jelentős percmennyiségi eltéréssel) a nem tanulóknál szerepel. A szabadidő eltöltése egyben a tevékenységek közötti választást is jelenti. A mozgással kapcsolatos tevékenységek háttérbe szorulása a tanulóknál nagyobb mérték esetén komoly fizikális következményekkel járhat. Az egészséges életmód bizonyos értelemben divatkérdés is, de a felnőttek oktatásában is egyre inkább központi szerepet kell, hogy kapjon. Az előbbi tényt csak kisebb mértékben ellentételezi, hogy az egyik összevetésben (a legfeljebb általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkező férfiaknál) a tanulók csoportjánál nagyobb időmennyiséggel kap helyet a kirándulás, strand, természetjárás tevékenységi kör.

A sportoláshoz hasonlóan, de kisebb mértékben jellemzi a nem tanulók szabadon választott tevékenykedését a tanulókhoz képest a tévénézés, videózás. És bár ezeknek a tevékenységeknek is lehet olyan tartalmi vonatkozása, amely közelebb áll a tágabb értelemben vett tanuláshoz, mint a szórakozáshoz, valószínűleg joggal feltételezhetjük (ismerve a mai magyar televíziós csatornák műsorstruktúráját), hogy csak kisebb arányban beszélhetünk a tévénézés kapcsán tanulásról. Így a nem tanuló társadalom ez irányú jelentősnek mondható tevékenységi többlete alapvetően a szórakozás többletét jelenti.18 A tanulók ezen tevékenységben való „lemaradása” a szórakozás, a könnyebb, kevésbé tartalmas időtöltéstől való elmozdulást is jelzi.19

A tanulók szabadon választott tevékenységeiben jelentősebb helyet foglal el a könyvolvasás (egyetlen kivétel: a legfeljebb általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkező férfiak, akiknél érdekes módon jelentős a különbség a nem tanulók javára), mint a nem tanulókéban. Mindenképpen érdemes különbséget tenni a könyvolvasás és az újság-, folyóirat-olvasás között, mivel ez utóbbi esetében szinte kimutathatatlan az időkülönbség. A könyvolvasás talán jobban köthető magához a tanulási folyamathoz, például kötelező olvasmány teljesítése miatt. Bár az olvasás oka lehetséges, hogy kevésbé fontos, mint maga a tevékenység ténye.

Nagyon fontos kérdés, hogy mi is az olvasás szerepe a mindennapi életben itt a XXI. század elején, amikor sokan a Gutenberg-galaxis végét jósolják, amikor a papíralapú szövegek olvasása egyre több ember számára jelent nehéz, és éppen ezért nem is vállalt feladatot.20

A kutatás nyilvánvalóan nem térhetett ki a könyvek és a folyóiratok minőségére, tartalmi jellegére. Az olvasás mint tevékenység azonban végül is ugyanazt az absztrakciót jelenti, akár bulvársajtót olvas valaki, akár tudományos folyóiratot. Itt legfeljebb feltételezéssel élhetünk, hogy az olvasott szövegek jelentős része nem a szépirodalom vagy a „népszerű” tudományos irodalom alkotásait jelenti, hanem a ponyvairodalmat, az érzelmekre közvetlenül ható irodalmat (regényújságok folytatásos sztorijait), izgalmat, kalandot kevésbé magas színvonalon megjelenítő irodalmi termékeket vagy valamilyen szakirodalmat jelenthet. Az álló és (a tévé, a mozi nézése során) mozgó képek „olvasása” kétségtelenül egyszerűbbnek tűnő folyamat, de pontos értelmezésük, verbális leképzésük (netán elemzésük) legalább ugyanolyan gondolkodási nehézségeket jelent, mint az írott szövegekben található jelentések kibogozása. Szembe kell azzal nézni, hogy a fiatalabb generációk az információszerzés egyenértékű forrásának tartják a képi és zenei világot az írott és beszélt szövegekkel. (Sőt, alapvetően leértékelődnek/tek a szövegek, mivel olvasásuk időigényesebb.) A jelképek és az emblémák gyorsabbá teszik a kommunikációt (az más kérdés, hogy ennek a mélysége, tartalma milyen). Az audiovizuális és informatikai eszközök kezelésében elképzelhetetlen már a szövegek jelenléte, legfeljebb az egyre vastagabb kezelési útmutatók jelzik, hogy nem nélkülözhetők a szöveges magyarázatok ezek megfelelő használatához.21

A könyvek és újságok, folyóiratok olvasása tehát egyfajta iskolához köthető, mai is az általa közvetített legfontosabb kulturális tevékenység, amelynek „korszerűségét” és fontosságát vitatni lehet, de az emberi kultúrához való szoros kötődését nem lehet megkérdőjelezni. Úgy vélem, hogy ennek hiánya az iskola, a tanítás és tanulás hatásának gyengeségét is mutatja, annak ellenére, hogy nyilván más tevékenységek is fontos kompetenciák kialakításában játszanak elengedhetetlen szerepet. Az, hogy a szabadon végezhető tevékenységek közül a könyv- és a folyóirat-olvasás a tanulók és a nem tanulók tevékenységeiben nem válik el pregnánsan, az csak részben következik a (poszt)modern korunk, a technikai civilizációnk jellegzetességeiből, a másik rész a fiatal felnőttek oktatásának hiányosságaiból is adódhat.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.