2019. augusztus 22., csütörtök , Menyhért, Mirjam

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Az oktatás társadalmi-gazdasági környezete >> Hogyan tovább?

A továbbtanulási aspirációk társadalmi meghatározottsága

2009. június 17.

Lannert Judit

A továbbtanulási aspirációk társadalmi meghatározottsága

A nagy hazai és nemzetközi empirikus kutatások mind kimutatták, hogy a gyermekek későbbiekben elért társadalmi státusa függ a szülők társadalmi státusától. Ugyanakkor azok a csatornák, amelyeken át ezek a társadalmi egyenlőtlenségek átörökíthetők, idővel változnak. A korai időszakban (a múlt század végén, e század elején) a vagyonnak volt ebben kiemelt jelentősége. A II. világháború után a mobilitási kutatások már a szülők munkaerő-piaci státusának fontosságát mutatták ki. A hatvanas-hetvenes évektől kezdve pedig a szülők iskolai végzettsége az a mutató, ami leginkább befolyásolni látszik a gyermekek jövőbeni társadalmi helyzetét. A klasszikus tőkeelmélet terminológiájával élve az anyagi tőke kezdeti fontos szerepét egyre inkább átveszi a kulturális és kapcsolati tőke (Bourdieu, 1978). Az iskola szerepe tehát jelentősen felértékelődött a múlt század utolsó harmadában.

A továbbtanulási utakban is tetten érhető iskolai esélyegyenlőtlenséggel foglalkozó magyarországi kutatások már a hetvenes években kimutatták, hogy a felsőoktatásba való bejutásra jobb esélyeket nyújtó középiskolákban tanuló diákok legnagyobb hányada értelmiségi családban él, míg a fizikai munkások, illetve alacsonyabban iskolázott szülők gyermekei a szakképzésben képviseltetik magukat nagyobb arányban (Gazsó, 1971; Ferge, 1980; Csákó–Liskó, 1978). A kilencvenes évek során mind a középiskolai, mind a felsőoktatás jelentősen bővült Magyarországon is. Paradox módon viszont az oktatás expanziója nem járt együtt az egyenlőtlenségek csökkenésével, ugyanis a kilencvenes évek elején új szelekciós pontok jelentek meg az iskoláztatás viszonylag korai szakaszaiban (szerkezetváltó gimnáziumok esetében 10, illetve 12 éves korban). A magyar iskolákban zajló erős szelekciós mechanizmus így továbbra is a szerkezeti egyenlőtlenségek hierarchikus építkezését segíti elő. A középfokú iskolákba való bejutás módja igen hasonló a gimnáziumi és a szakközépiskolai osztályok esetében, mintegy háromnegyedükben volt 1996–1997-ben valamilyen felvételi vagy szűrés (a gimnáziumok 67%-ában, a szakközépiskolák 58%-ában volt felvételi vizsga), míg a szakmunkásképző osztályoknál ez az arány csak 50% (Lannert, 1999).

A kilencvenes években több nagyszabású felvétel is született, amelyek a továbbtanulási döntéseket vizsgálták. Andor Mihály és Liskó Ilona kutatásai kiemelték, hogy a magyar iskolarendszerben eddig is meglévő igen erős szelekciós mechanizmusok tovább erősödtek. A szerkezetváltó gimnáziumokban, hagyományos gimnáziumokban, szakközépiskolákban, illetve a szakképzésben tanulók társadalmi háttere továbbra is igencsak különbözik egymástól. A középfokú iskolák közötti szerkezeti hierarchiát jól szemlélteti, hogy az egyetemet végzett szülők gyermekeinek mintegy 80%-a jár gimnáziumba, a főiskolát végzettek gyerekeinek 60%-a, az érettségizett szülők gyermekeinek már csak 40%-a, míg a szakmunkás végzettségűek esetén ez az arány csupán 20% (Andor–Liskó, 2000).

Raymond Boudon (1974) szerint az oktatás bővülése esetén az esélyek az alsóbb szinteken kiegyenlítődnek ugyan, a következő szinteken viszont megnőnek a különbségek. Az ilyen irányú magyarországi kutatások ezzel szemben az alapfokról a középfokra való átmenetnél még tetten érik a származás hatását, viszont a felsőoktatásba való belépésnél ez a hatás halványulni látszik (Bukodi, 1995; Csákó et al., 1998). Erre a gyakran tapasztalt jelenségre, ti. hogy a származás szerepe csökkenni látszik a felsőbb iskolai fokozatokon, az egyik lehetséges magyarázat éppen a szelekciós mechanizmus léte, vagyis hogy minél feljebb megyünk az iskolarendszerben, annál inkább szelektált csoportokkal találkozunk, ahol így a származás hatását nehezebb felfedezni (Mare, 1981). A középiskolai és felsőoktatási expanzió Magyarországon tehát a szelekció és ezzel a társadalmi polarizálódás felerősödésével járt együtt.

A magyar oktatáson belül – a középiskolai és felsőfokú oktatás kilencvenes évek során lezajlott expanziója mellett, illetve annak ellenére – a továbbhaladási mutatók és tanulmányi teljesítmények alapján egyszerre érvényesül egyféle strukturális és minőségi egyenlőtlenség (Radó, 2000). A különböző típusú középfokú iskolák más és más pályákat kínálnak a tanulóknak. Ezen belül viszont az azonos jellegű iskolák közt is óriási eltérések vannak az ellátottságot, a tanulók tanulmányi teljesítményét tekintve. A tanulók e különböző típusú és színvonalú iskolák közti megoszlása évtizedek óta szoros összefüggést mutat a szülők iskolai végzettségével. Ugyanilyen állandóságot mutatnak az adatok a különböző típusú iskolák társadalmi összetételének tekintetében: mind a hatvanas, mind a hetvenes és nyolcvanas évek során igen kicsi az értelmiségi pályára esélyt adó gimnáziumokban az alacsonyabb presztízsű foglalkozást űző szülők gyermekeinek aránya.

A szülők iskolai végzettségével jelzett családi háttérnek és a tanulók különböző iskolatípusok közötti megoszlásának szoros összefüggései jól dokumentálhatóak az eltérő tanulmányi teljesítményekkel is. A szülők legalacsonyabb és legmagasabb iskolai végzettsége esetén a tanulók tudásban mért különbsége mindenhol meghaladja a 20 százalékot. Figyelembe véve, hogy igen sok fejlett országban a legmagasabb és a legalacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyermekeinél mért teljesítménykülönbség nem több mint 10 százalék, a tanulmányi teljesítményekben mérhető szociális egyenlőtlenség Magyarországon igen nagynak mondható (Education at a Glance, 1997).

Magyarországon nemcsak a különböző célú iskolatípusok között van minőségi különbség, de az azonos típusú iskolák csoportján belül is igen differenciáltak az intézmények. Erre utal az is, hogy a tudományegyetemekre felvételt nyerők nagy hányadát az elit gimnáziumok egy igen kis köre termeli ki. A 2000-ben érettségizettek adatait tekintve a felsőoktatásba felvettek egyötöde egy igen szűk magból, 40 középiskolából kerül ki: ez a középiskolák 4%-a (Neuwirth, 2001).

A kilencvenes évek során végzett vizsgálatok alapján elmondható, hogy a családi háttér szerepe – ezen belül is elsősorban a szülők iskolai végzettsége és az általuk közvetített kultúra – alapvetően befolyásolja a gyermekek további sorsát. A tudatosabb szülők szelektálnak az iskolák között, és ha kell, lakóhelyet is változtatnak, hogy jobb iskolák mellé kerüljenek. A területi szegregáció így spontán módon kialakul. Az iskolák szintén szelektálnak a gyermekek közt, a jobban ellátott és vonzóbb iskolák különböző szűrőmechanizmusokkal biztosítják, hogy az iskola iránt pozitív attitűddel rendelkező családok gyermekei kerüljenek be.

Az iskolán belül a jószerivel differenciálatlan pedagógiai módszerek használata, valamint az értékelés gyakran elfogult jellege tovább erősíti a gyermekek közt meglévő, eredendően társadalmi és kulturális különbségeket, és azokat képességbeli különbségekké konvertálja. A pedagógusok az osztályzatok révén ugyanis gyakran nem a készségeket, képességeket, hanem az iskola elvárásainak való megfelelési készséget, az iskolai kultúra elfogadásának mértékét, a tanulás iránti attitűdöket értékelik. Az osztályzatok és a kognitív képességek közötti összefüggéssel foglalkozó pedagógiai kutatások viszont kimutatták, hogy igen laza a kapcsolat a kettő között (Csapó, 1998). Bizonyos vizsgálatok pedig azt bizonyítják, hogy az azonos képességű gyermekek kognitív képességei is egészen másképpen alakulhatnak aszerint, hogy a tanár mit tart felőlük, és hogyan kezeli őket.

Az eltérő osztályzatok már terelik a tanulókat a különböző célú és színvonalú középfokú intézmények felé. A pedagógus munkája mellett a település jellege és az ott található középfokú oktatási kínálat is erősen befolyásolja a további pályautat. A középfokú oktatás végére pedig – ezen a többszöri szűrőn átjutva – szinte eltűnik a családi háttér szerepe, hiszen azt teljesen magukba szívják az iskolai érdemjegyek. Márpedig az osztályzatok erősen befolyásolják az aspirációkat is.

Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nemcsak társadalmi, de individuális tényezők is szerepet játszanak abban, hogy ki hova jut el a társadalmi ranglétrán. Így – habár a kevésbé iskolázott, szegényebb szülők gyermekei valóban kisebb valószínűséggel jutnak magas társadalmi státusba – a jobb képességű gyermekek számára ez az út is adott (Boudon, 1981). Az egyéni képességek is fontos szerepet játszanak a karrierút alakulásában. Az iskolai esélyegyenlőtlenségekkel foglalkozó legújabb irodalmak az ún. racionális döntések elméletét felhasználva azt feltételezik, hogy a továbbtanulási döntéseknél a tanuló, illetve családja egyfajta költség–haszon-elemzést végez (Breen-Goldthorpe, 1997; Boudon, 1981). Ez a fajta racionális viselkedés a magyar adatok alapján is fellelhető (Bukodi, 2000; Lannert, 1998; Róbert, 2000).

A továbbtanulásra ható tényezők

A továbbtanulásra ható tényezők elemzésénél abból a hipotézisből indultam ki, hogy a gyermekek továbbtanulási aspirációját nagymértékben befolyásolja iskolai eredményességük. A tanulmányi teljesítményre viszont a szülők foglalkozása, iskolai végzettsége, anyagi körülményei, illetve a lakóhely típusa van hatással (1. ábra).

1. ábra – A továbbtanulásra ható tényezők

Támaszkodva az e témájú szakirodalom eredményeire, az volt a hipotézisem, hogy minél magasabban iskolázottak a szülők, minél magasabb presztízsű a foglalkozásuk, minél inkább városban élnek és minél jobb módúak, annál jobb lesz a tanuló tanulmányi eredménye. Minél jobb a tanulmányi eredménye, annál inkább választja a gimnáziumot és utána az egyetemet, míg ellenkező esetben a szakmunkásképző iskolát és a korai munkába állást.

A továbbiakban elsősorban arra keresem a választ, hogy mely tényezők működnek közre a továbbtanulási aspirációk kialakulásában, különös tekintettel a szülők iskolai végzettségére, a tanuló tanulmányi teljesítményére és a lakóhely jellegére. Arra is fényt próbálok deríteni, hogy vajon ezek a tényezők hogyan hatnak a továbbtanulás irányára: elsősorban a kulturális beállítódás, vagy valamilyen racionális mérlegelés játszik szerepet ebben a folyamatban.1

Továbbtanulási aspirációk az esélyhányadosok tükrében

Kíváncsi voltam, mekkora az esélye annak, hogy egy magasabb iskolai végzettségű anya gyermeke magasabb szintű középfokú iskolába vágyik, mint egy kevésbé iskolázott anya gyermeke,2 azaz hogy milyen a kapcsolat az anya iskolai végzettsége és a gyerek általános iskola utáni továbbtanulási aspirációja közt. Az 1. táblázat azt mutatja, hogy a különböző végzettségű anyák gyermekei közül hányan akarnak szakmunkásképző iskolában, szakközépiskolában és gimnáziumban tovább tanulni. Első ránézésre is látszik, hogy a felsőfokú végzettségű anyák gyermekei nagyobb arányban akarnak gimnáziumban tanulni, míg az iskolázatlanabb anyák gyermekei a szakmunkásképző iskolát részesítik előnyben.

1. táblázat – A különböző középfokú iskolában tovább tanulni szándékozó 13 évesek megoszlása az anya iskolai végzettsége szerint
  Továbbtanulási szándék
Az anya iskolai végzettsége Szakmunkásképző Szakközépiskola Gimnázium Összesen
8 általános vagy kevesebb 126 166 68 360
Szakmunkásképző 83 245 92 420
Szakközépiskola 53 225 162 440
Gimnázium 20 114 112 246
Felsőfok 7 87 210 304
Összesen 289 837 644 1770

 

Kiszámoltuk a táblázatból a különböző esélyhányadosokat. Ez azt jelenti, hogy megnéztük, mennyivel nagyobb eséllyel akar tovább tanulni az egyik fajta végzettségű anya gyermeke egy másik fajta végzettséggel rendelkező anya gyermekéhez képest egy adott iskolatípusban. Így például egy 8 általános vagy kevesebb iskolai végzettséggel rendelkező anya gyermeke egy szakmunkásképzőt végzett anya gyermekéhez képest kétszer olyan nagy valószínűséggel akar inkább szakmunkásképző iskolában tanulni, mint gimnáziumban (126*92/83*68).

A gimnázium választásának esélye a szakmunkásképző iskolához képest az anya végzettségének emelkedésével nő. Így például egy szakmunkásképzőt végzett anya gyermeke majdnem háromszor (2,76) akkora eséllyel választja a szakmunkásképzőt, mint egy szakközépiskolát végzett anya gyermeke. Igen nagy a különbség a gimnáziumot, illetve a főiskolát, egyetemet végzett anyák gyermekei közt: az előbbiek ötször nagyobb eséllyel tanulnának tovább alsóbb szintű iskolában, mint az utóbbiak.

Még drámaibb arányokat találhatunk, ha az ún. feszítőcellákra számítjuk ki az esélyhányadosokat. Ebben az esetben mindvégig egy kategóriához viszonyítunk; jelen esetben a 8 általánost vagy kevesebbet végzett anyák gyermekeihez hasonlítjuk a többieket.

A 2. táblázat azt mutatja, hogy mekkora eséllyel választják a képzetlenebb anyák gyermekei a szakmunkásképző iskolát a szakközépiskolához (bal oldali oszlop), illetve a gimnáziumhoz (jobb oldali oszlop) képest a képzettebb anyák gyermekeihez viszonyítva. Jól látható, hogy a képzetlen szülők gyermekei a szakközépiskolához képest 4-szer akkora eséllyel, a gimnáziumhoz képest 10-szer akkora eséllyel választják a szakmunkásképző iskolát, mint a gimnáziumot végzett anyák gyermekei. Drámai különbség mutatkozik a főiskolát, egyetemet végzett anyák és a képzetlenebb anyák gyermekei közt. Az utóbbiak 55-ször gyakrabban választják a szakmunkásképző iskolát a gimnáziumhoz képest, mint az előbbiek.

2. táblázat – Mennyivel nagyobb eséllyel tanulnak tovább a legfeljebb 8 osztályt végzett anyák gyermekei inkább szakmunkásképző iskolában, mint középiskolában a képzettebb anyák gyermekeihez képest
A képzettebb anyák iskolai végzettsége Szakközépiskola Gimnázium
Szakmunkásképző 2,24 2,05
Szakközépiskola 3,22 5,66
Gimnázium 4,33 10,38
Felsőfok 9,43 55,59

 

Köztudott, hogy a lányok továbbtanulási aspirációi erősebbek, mint a fiúkéi. A kistérségi kutatás adatai is alátámasztják, hogy a lányok nagyobb arányban tanulnának tovább a középfok után, mint a fiúk. Ez nagyrészt abból adódik, hogy a középfok utáni továbbtanulásra legkevésbé felkészítő programtípus, a szakmunkásképzés, szakmastruktúrája alapján elsősorban a fiúk számára nyújt valamilyen alternatívát. A középfok utáni továbbtanulási aspirációkat nemek és iskolatípusok szerinti bontásban nézve azt tapasztaljuk, hogy a gimnazista lányok esetében kétszer akkora esélye van annak, hogy tovább akarnak tanulni, mint a gimnazista fiúk esetében.3A szakmunkástanulók esetében ez az esélyhányados már két és félszeres a lányok javára, és ez a mutató még a szakközépiskolások esetében is 1,7-szeres (3. táblázat).

Mindazonáltal, amikor arról van szó, hogy egyetemen vagy főiskolán tanulnának-e tovább, a gimnazista fiúk esetében a lányokhoz képest 1,6-szoros az esélye annak, hogy egyetemet választanak. A szakközépiskolákban viszont mindkét nem továbbtanulási aspirációiban hasonló eséllyel szerepel az egyetem és a főiskola. A fiúk (és továbbtanulási esélyhányadosaik) jobban szóródnak a különböző iskolatípus között, mint a lányok.

3. táblázat – A 17 évesek továbbtanulási szándékának iránya nemek és iskolatípusok szerint
Iskola típusa A tanuló neme Nem tanul továbba középiskola után Tovább tanul a középiskola után Összes tanuló A lányok továbbtanulási esélyhányadosa a fiúkéhoz képest
Gimnázium lány 12 552 564 1,97
fiú 16 374 390
Szakközépiskola lány 110 600 710 1,7
fiú 150 478 628
Szakmunkásképző lány 64 145 209 2,49
fiú 177 161 338
Gimnázium lány 258 260 518 1,6
fiú 228 144 372
Szakközépiskola lány 116 412 528 0,94
fiú 103 390 493

 

A továbbtanulásra ható tényezők a 13 és 17 évesek esetében (logisztikus regresszió)

A következőkben arra keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a továbbtanulási aspirációkat. Feltételezésünk szerint szerepet játszik benne a társadalmi-gazdasági háttér (a szülők iskolai végzettsége, foglalkozása, jövedelme), az egyén tanulmányi eredménye, iskolájának típusa (és valószínűleg az ott folyó pedagógiai munka minősége is – bár erről sajnos nincsen adatunk), valamint az adott környék oktatási kínálata és a lakóhely jellege. Először azt néztük meg a két mintán (13 és 17 évesek), hogy ezek a tényezők együttesen hogyan hatnak a továbbtanulási aspirációkra. A 13 évesek esetében azt vizsgáltuk, hogy milyen tényezők állnak amögött, hogy valaki középiskolában vagy szakmunkásképző iskolában akar tovább tanulni az általános iskola után.4

A 13 évesek középiskolában való továbbtanulási aspirációjára ható tényezők (lineáris és logisztikus regresszió)5

A középiskolai továbbtanulást legerősebben befolyásoló tényező a gyermek tanulmányi teljesítménye, a féléves bizonyítvány. Az egyik modell szerint a középiskola választását befolyásolja még az édesanya iskolai végzettsége, a település típusa és az adott városban gimnáziumba járók száma.6 Ez utóbbi tény mutatja, hogy a kínálat is befolyásolja a keresletet. Amikor viszont az édesanya foglalkozását is belevettük a modellbe, ez a hatás kiszorította a többit, és ezen kívül csak a tanuló tanulmányi teljesítménye maradt meg.7 Minél alacsonyabb presztízsű az anya foglalkozása, annál inkább választja a gyermek a szakmunkásképző iskolát (4. táblázat).

4. táblázat – A 13 évesek középiskola-választása az anya foglalkozása szerint (%)
Iskola típusa Értelmiségi, vezető Beosztott szellemi Kisiparos Szakmunkás Szakképzetlen fizikai Összesen
Szakmunkásképző 2,4 13,8 26,3 25 39,2 19,4
Középiskola 97,6 86,2 73,7 75 60,8 80,6
N 494 1002 264 308 423 2491

 

Figyelemre méltó, hogy az általános iskolások továbbtanulásában az apa iskolai végzettsége és foglalkozása a jelek szerint nem játszik szerepet. Érdekes módon maguk a tanulók is nagyobb jelentőséget tulajdonítottak édesanyjuknak a továbbtanulás irányának kijelölésében, mint édesapjuknak. Még érdekesebb ez az összefüggés annak ismeretében, hogy – amint később látni fogjuk – az életút későbbi szakaszain az apa jelentősége felértékelődik.

Az általános iskolások középfokon való továbbtanulási aspirációira ható tényezőket más módszerrel is (logisztikus regresszió) megpróbáltuk feltérképezni. Ebben a modellben is szerepel a tanulmányi átlag, valamint az anya iskolai végzettsége, a tanuló neme és a település típusa.8 Az apa iskolai végzettsége, valamint a helyi iskolakínálat itt sem játszott szerepet. A modell magyarázó ereje nem túl erős, tehát minden bizonnyal egyéb – számunkra itt nem adatolható – tényezők is közrejátszanak a középiskola választásában. Hatással lehet a továbbtanulási aspirációkra a család jövedelmi helyzete, amire sajnos a 13 évesek kérdőívében nem kérdeztünk rá. Hathat még a továbbtanulás irányára a kulturális beállítottság, továbbá a tanuló iskolájában folyó pedagógiai munka minősége, amiről sajnos végképp nincs semmilyen információnk.

A modell ennek ellenére értelmezhető. Az a tény, hogy valaki városban lakik, vagy hogy az édesanyja magasabban iskolázott, mintegy másfélszeresére növeli az esélyét annak, hogy a tanuló a középiskolát célozza meg az általános iskola után (5. táblázat). A tanulmányi átlag egy jeggyel való emelkedése 1,2-szeresére emeli a középiskola választásának az esélyét, míg az a tény, hogy valaki fiú, csökkenti ezt az esélyt.

Érdekes módon a középiskola választásán belül, a gimnázium, illetve szakközépiskola közötti döntésnél a település típusa már nem volt jelentősen befolyásoló tényező, az apa iskolai végzettsége viszont igen. A későbbiekben is látjuk majd, hogy az anya szerepe főleg a korai szakaszban – elsősorban az érettségit adó vagy nem adó iskola választásánál – erős, az apa szerepe viszont ott válik hangsúlyossá, ahol ugyanazon az oktatási szinten kell választani szakképzés és általános képzés (tehát szakközépiskola és gimnázium, egyetem és főiskola) között.

5. táblázat – A 13 évesek középiskolában való továbbtanulási aspirációjára ható tényezők logisztikus regressziós modellje
Változó Szignifikancia szintje Exp (B)
A tanuló neme (fiú) 0,0166 0,6786
A tanulmányi átlag 0 1,2221
Az anya iskolai végzettsége 0,0005 1,1539
A település típusa (város) 0,0314 1,4235

 

A 17 évesek középiskola utáni továbbtanulási aspirációjára ható tényezők (logisztikus regresszió)

A 17 évesek mintáján megnéztük, hogy ki milyen eséllyel tanul tovább vagy dolgozik (legalábbis az aspirációk szintjén), illetve hogy a középiskolába járók közt milyen tényezők növelik az egyetemi továbbtanulás választásának esélyét.9 Feltételeztük, hogy a továbbtanulásra hat a szülők iskolai végzettsége, a nem, az állandó lakhelyül szolgáló település jellege, az utolsó félévi átlag, a matematika- és a magyarjegyek, továbbá a középfokú intézmény típusa, a testvérek száma, a külön szoba megléte, a család különböző eszközökkel való ellátottsága (számítógép, autó stb.), valamint bizonyos különórák látogatása.10 Az intézményi kínálatot itt már nem vettük be a modellbe, hiszen a felsőoktatási kínálat országos jellegű.

A kapott modell viszonylag alacsony magyarázó erejű (18,5%), a megbízhatósága 76%. A testvérek száma, a külön szoba megléte és – érdekes módon – az anya iskolai végzettsége nem befolyásolta annak esélyét, hogy valaki dolgozni akar, vagy tovább tanul a középfokú iskola elvégzése után. Ugyanígy nem kapott szerepet a különböző eszközökkel való ellátottság (számítógép, telefon, hifi stb.) sem. A nem szerepe is csak a középfokú intézmény típusával kölcsönhatásban volt szignifikáns. E modell szerint leginkább a középfokú iskola típusa befolyásolja a továbbtanulási aspirációkat. A szakmunkásképző iskolát véve kiindulási alapul, az a tény, hogy gimnáziumba jár valaki, megkilencszerezi, a szakközépiskola pedig megkétszerezi annak az esélyét, hogy tovább akar tanulni. Az apa iskolai végzettségét tekintve elsősorban annak van jelentősége, hogy van-e érettségije, vagy nincs. Ha az apa érettségizett, az majdnem másfélszeresére növeli annak az esélyét, hogy a fiatal inkább tovább tanul, mint hogy dolgozni fog. Ha városban lakik az illető, ez szintén majdnem másfélszeres esélyt jelent arra, hogy a fiatal inkább tovább tanulni, mint dolgozni akar. A jó tanulmányi eredmények érthető módon szintén növelik a középiskola utáni továbbtanulás esélyét, bár ez a hatás a tanulmányi átlag tekintetében csekély. Leginkább a magyar irodalom és nyelvből szerzett jó osztályzatok növelik a továbbtanulás esélyét (6. táblázat). A különórák közül egyedül a nyelvtanulás játszik jelentős szerepet: az a tény, hogy valaki külön nyelvórára jár, 1,8-szorosára növeli a továbbtanulásra való aspiráció esélyét.

6. táblázat – A 17 évesek középfok utáni továbbtanulási aspirációjára ható tényezők modellje
Változó Szignifikancia szintje Exp (B)
Gimnázium 0 9,2
Szakközépiskola 0 2
Tanul külön nyelvet 0,0016 1,8
Magyar irodalom és nyelvtan jegy 0,0001 1,4
Tanulmányi átlag 0 1
Van-e az apának érettségije 0,0396 1,3
A település típusa (város) 0,0163 1,4

 

A másik modellben azt vizsgáltuk, hogy milyen tényezők befolyásolják a középiskolások (gimnazisták és szakközépiskolások) választását az egyetemi, illetve a főiskolai továbbtanulás között. Hasonló hipotézisből indultunk ki, mint az előző modellnél. Az egyetem és a főiskola közötti választásra ugyanúgy nem volt hatása a testvérek számának, a külön szoba meglétének, sem az anyagi hátteret közvetve mutató változónak. A modellben az apa, illetve az anya alacsony iskolai végzettsége, a községi állandó lakhely és a szakközépiskola, valamint az, hogy valaki lány, növeli a főiskola választásának esélyeit azok közt, akik tovább akarnak tanulni.11 A jó tanulmányi eredmények ezt az esélyt csökkentik, és inkább az egyetem választásának kedveznek (7. táblázat). A kapott eredmények azt mutatják, hogy habár a továbbtanulás egyre népszerűbb, és a felsőoktatás egyre bővül, ezen belül erősen szegmentáltak a pályák. Az alacsonyabb státusú családok gyermekei inkább aspirálnak a főiskolára. Közülük valóban csak azok engedhetik meg maguknak az egyetem választását, akik igen jól tanulnak.

7. táblázat – A 17 évesek egyetemen való továbbtanulási aspirációjára ható tényezők modellje
Változó Szignifikancia szintje Exp (B)
Matematikaosztályzat 0 1,38
Magyar irodalom és nyelv osztályzat 0,0007 1,42
Tanulmányi átlag 0 1,11
Nem (fiú) 0 2,13
Gimnázium 0 2,86
Az apa iskolai végzettsége 0 1,23
Az anya iskolai végzettsége 0,0311 1,11
Település típusa (város) 0,0334 1,33

 

A családi kulturális háttér és az egyéni racionális döntés szerepe a továbbtanulásban12

A 13 éves tanulók

A továbbtanulási szándékokat vizsgálva felmerülhet az a már mások által is sokat vizsgált kérdés, hogy vajon pusztán a család általános társadalmi háttere, kulturális beállítódása befolyásolja a választást, vagy valamilyen racionális egyéni döntés, valamilyen költség-haszon elemzés is szerepet játszik az egyén részéről abban, hogy hol tanuljon tovább (Boudon, 1981).

Azt a tapasztalt tényt, hogy az iskolázatlanabb és szegényebb szülők gyermekei kisebb arányban tanulnak tovább középiskolában, illetve felsőfokon, mint az iskolázottabb, jobb módú szülők gyermekei, egyesek a különböző családi háttérrel rendelkező gyermekek eltérő nyelvi készségeivel szokták magyarázni. Mások szerint mindez arra vezethető vissza, hogy a kevésbé iskolázott szülők kisebb értéket tulajdonítanak a tanulásnak. Egy további magyarázat szerint a szegényebb családok egyfajta költség–haszon-mérlegelés alapján mondanak le gyermekeik további taníttatásáról (Moksony, 1999).

Megvizsgáltuk az iskolázott és a kevésbé iskolázott szülők gyenge, közepes, illetve jó tanulmányi eredményt elért gyermekeinek középiskolai továbbtanulási aspirációit (2. ábra). Ha csak a nyelvi készségek számítanak a továbbtanulásnál, akkor az azonos tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat összehasonlítva a társadalmi rétegek közötti különbségnek a továbbtanulási arányokban el kellene tűnnie (egy egyenes vonalat kapnánk), ha viszont a társadalmi

2. ábra. – A középiskolában (gimnázium és szakközépiskola) tovább tanulni szándékozók (%)

Megjegyzés: alacsony iskolai végzettség = nincs érettségije, magas iskolai végzettség = van érettségije

rétegeknek a tanulás iránti eltérő attitűdje a magyarázó ok, úgy a társadalmi rétegek közötti különbségnek a továbbtanulási aspirációt tekintve – függetlenül a diák tanulmányi eredményétől – meg kell maradnia (két párhuzamos vonal alakulna ki). Abban az esetben ugyanis, ha csak a továbbtanulás iránti családi attitűd a döntő, akkor az iskolázott szülők gyermekei várhatóan a tanulmányi eredménytől függetlenül mindig a magasabb presztízsű gimnáziumban, míg az iskolázatlanabb szülők gyermekei – szintén tanulmányi eredménytől függetlenül – a szakmunkásképzőben tanulnának tovább.

Ha viszont a különböző rétegek gyermekeinek eltérő továbbtanulási aspirációi mögött bizonyos költség–haszon-elemzés bújik meg, feltételezhető, hogy a jobb módú családok szerényebben tanuló gyermekeik továbbtanulását is tudják finanszírozni, míg a szegényebb, iskolázatlanabb családok esetén a továbbtanulási döntéseket sokkal jobban befolyásolja a tanulmányi előmenetel. Csak akkor érdemes vállalniuk a hosszabb ideig tartó továbbtanulás költségeit, ha biztosabb a jövőbeni megtérülés is, vagyis ha a gyerek valóban jól tanul. A szegényebb, iskolázatlanabb családok tehát érzékenyebbek az iskolai teljesítménnyel szemben, ennek következtében minél jobb a gyerek tanulmányi eredménye, annál inkább mérséklődik a különbség a továbbtanulási arányt tekintve a különböző társadalmi rétegből származó tanulók közt. A 2. ábra éppen ezt az esetet mutatja, vagyis hogy a rosszul tanuló diákok közül az iskolázottabb szülőkkel rendelkező gyerekek nagyobb arányban tanulnának tovább középiskolában, mint iskolázatlanabb szülőkkel rendelkező társaik, viszont a jó tanulók körében szinte eltűnni látszik a két réteg közti különbség.

Mindazonáltal, ha külön vizsgáljuk a gimnáziumi és a szakközépiskolai továbbtanulási szándékokat, azt látjuk, hogy a gimnázium esetében a különböző társadalmi hátterű családok jól tanuló gyermekei között felerősödnek a különbségek. A gimnáziumban való továbbtanulási szándékok azt tükrözik, hogy mind az iskolázottabb, mind a kevésbé iskolázott családok rosszul tanuló gyermekei közül ugyanolyan kis arány, mintegy 7% tanulna tovább gimnáziumban. Az olló viszont kiszélesedik, ahogy a jó tanulókhoz érünk: itt már igen nagy az eltérés a különböző iskolázottságú családok jól tanuló gyermekei között a gimnáziumi továbbtanulási szándékot illetően, tehát érvényesül a családi-kulturális háttér is (3. ábra).

A szakközépiskolában tovább tanulók körében a fentiekkel szemben azt látjuk, hogy ez az iskolatípus egyfajta kiegyenlítő szerepet tölt be. Az iskolázottabb apák gyermekei közül inkább a kevésbé jól tanulók, a kevésbé iskolázott apák gyermekei közül pedig inkább a jobban tanulók választják ezt az iskolatípust (4. ábra). Azt mondhatjuk, hogy a gimnáziumi továbbtanulás a munkaerőpiacon csak akkor térül meg igazán, ha utána van esély a még több évig tartó felsőfokú továbbtanulásra is, vagyis így a gimnáziumi továbbtanulás igazán csak a valóban jobb módú, iskolázottabb rétegek gyermekei számára nyújt finanszírozható alternatívát, a szegényebb családok jól tanuló gyermekei inkább választják a szakközépiskolát, amelynek célja elsősorban nem a továbbtanulás, hanem a munkaerőpiacon hasznosítható szakma nyújtása.

Látható, hogy nem pusztán a családi háttér, de egyfajta racionális mérlegelés is dönt a tanulók általános iskola utáni továbbtanulási szándékaiban. Érdekes viszont, hogy ha a távolabbi elképzeléseket vizsgáljuk, a középfok utáni továbbtanulási, illetve elhelyezkedési szándékokat illetően felerősödik és szinte kizárólagossá válik a családi háttér szerepe. Úgy tűnik, hogy a rövidebb időhorizontú döntésekben játszik inkább szerepet a racionális mérlegelés, míg a távolabbi jövőt, amelyre nézve sokkal kevesebb konkrét információval rendelkezik az egyén, egyértelműen a családi háttérből fakadó egyfajta kulturális indíttatás vezérli. Az 5. ábrán látható majdnem párhuzamos egyenesek azt mutatják, hogy az iskolázottabb szülők gyermekei általában nagyobb arányban tanulnának tovább a középfok után is, mint a kevésbé iskolázott apák gyermekei, általános iskolai tanulmányi eredményüktől függetlenül.

3. ábra. – A gimnáziumban tovább tanulni szándékozók (%)

4. ábra. – A szakközépiskolában tovább tanulni szándékozók (%)

5. ábra. – A középfok után tovább tanulni szándékozó 13 évesek (%)

A 17 éves tanulók

A 17 évesek körében is felmértük, hogy a felsőfokú továbbtanulási szándékokat mennyire befolyásolják a családi kulturális értékek, illetve mennyiben történik valamilyen racionális költség–haszon-kalkuláció. Megvizsgáltuk, hogy a tanulmányi eredmények és az apa iskolai végzettsége miként befolyásolják a középfokú iskola elvégzése utáni életpálya-elképzeléseket.

Arra a kérdésre, hogy tovább tanul-e vagy dolgozik majd az illető, a jó tanulók mind az alacsonyan iskolázott, mind a magasabban iskolázott apák gyermekei közül sokkal nagyobb arányban válaszolták azt, hogy tovább tanulnak, mint rosszul tanuló társaik. Mindazonáltal a magasabban kvalifikált apák gyermekei részéről mindvégig nagyobb hajlandóság mutatkozik a továbbtanulásra, mint az alacsonyabb végzettségű apák gyermekeinél (6–7. ábra).

A rossz és a közepes tanulók esetében mindkét ábrán szinte párhuzamos a két vonal, ami arra utal, hogy a továbbtanulási és a munkába állási szándékok mögött erőteljesen munkálnak a családból hozott értékek is. Mindazonáltal a jó tanulók esetében a két réteg közötti különbség eltűnik, ami azt jelzi, hogy itt a racionális költség–haszon-mérlegelés is szerepet játszik a döntésben. Ha rosszabb is a családi környezet, egy jó tanulónál a továbbtanulás kockázata (ti. az, hogy esetleg kiesik az oktatásból, s így időt és pénzt fecsérel el, ami esetükben relatíve igen költséges) lényegesen alacsonyabb, mint rosszabbul tanuló társaiknál.

A felsőfokon való továbbtanulás képét tovább finomíthatjuk, ha külön vizsgáljuk az egyetemi és a főiskolai továbbtanulási szándékokat. Az egyetemi továbbtanulás leginkább a 13 évesek gimnáziumi továbbtanulási aspirációira, a főiskolai továbbtanulás pedig a 13 évesek szakközépiskolai továbbtanulási aspirációira hasonlít. Az egyetemen való továbbtanulási hajlandóság sokkal nagyobb a legalább érettségizett apák jól tanuló gyermekeinél, mint az érettségivel nem rendelkező apák jól tanuló gyerekeinél. Ez utóbbiak viszont sokkal nagyobb hajlandósággal tanulnának tovább főiskolán, mint az előző csoport (8–9. ábra).

6. ábra. – A 17 évesek továbbtanulási szándékai tanulmányi eredmény és az apa iskolai végzettsége szerinti bontásban (%)

7. ábra. – A 17 évesek munkába állási szándékai tanulmányi eredmény és az apa iskolaivégzettsége szerinti bontásban (%)

8. ábra. – A 17 évesek egyetemen való továbbtanulási szándékai tanulmányi eredmény és az apa iskolai végzettsége szerinti bontásban (%)

9. ábra. – A 17 évesek főiskolán való továbbtanulási szándékai tanulmányi eredmény és az apa iskolai végzettsége szerinti bontásban (%)

Jól kirajzolódik, hogy a magyar oktatásban létezik egy „királyi út”-ja a továbbtanulásnak, ami a gimnáziumból az egyetemen át vezet, és van egy másodrendű, avagy költségkímélőbb útja, ami a szakközépiskolából a főiskolán át vezet. Ez utóbbi, miután a képzés időtartama rövidebb, és már középfokon is szakmát nyújt, biztonságosabb.13

Különórák

A továbbtanulási aspirációk és a különórák látogatása között – mint említettük – csak a nyelvtanulás esetében van valamilyen kapcsolat. Ugyanakkor – akárcsak a továbbtanulási aspirációkban – a diákok különórai aktivitásban is igen nagy különbségeket tapasztalhatnunk aszerint, hogy milyen típusú iskolába jár az illető.

Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok leginkább sportolnak, nyelvet tanulnak és korrepetálásra járnak, ennél ritkábban vesznek részt számítógépes foglalkozáson vagy valamilyen szakkörön. A nyelvtanulásért és korrepetálásért 70%-uk fizet. Érdekes, hogy szinte minden tevékenységre az iskolán kívül van módjuk, egyedül a számítógépes foglalkozások tekintetében tűnik versenyképesnek az iskola.

A legszembetűnőbb a szakmunkástanulók igen nagy fokú passzivitása, amit egyaránt magyarázhat egy bizonyos igénytelenség és a szakmunkásképző intézmények sivársága (8. táblázat).

8. táblázat – A különórára járó tizenhét évesek aránya iskolatípusonként (%)
Iskolatípus Jár vagy nem jár Különórák
Sport Nyelvtanulás Korrepetálás Számítástechnika Szakkör
Gimnázium Igen, az iskolában 12 9 4 10 9
Igen, iskolán kívül 32 32 20 3 3
Nem jár 54 58 75 87 88
Szakközépiskola Igen, az iskolában 8 9 6 7 6
Igen, iskolán kívül 28 15 22 3 2
Nem jár 62 76 72 90 92
Szakmunkásképző Igen, az iskolában 5 6 1 4 1
Igen, iskolán kívül 22 3 2 3 2
Nem jár 72 91 96 93 97
Összesen Igen, az iskolában 9 8 4 7 6
Igen, iskolán kívül 28 18 18 3 2
Nem jár 72 73 78 90 92
N= 3800 Ha jár, akkor fizet 37 72 70 18 24

 

A szakmunkástanulók gyengébb aktivitása feltételezhetően összefügg azzal, hogy a családi környezet kevesebb motivációt jelent számukra. Számos esetben azonban az apa iskolai végzettségétől függetlenül is van összefüggés az iskola típusa és az iskolai tanórán kívüli tevékenységek előfordulása között. Ez az iskolai korrepetálások esetében a legfeltűnőbb, amit a szakmunkástanulók az apa iskolai végzettségétől függetlenül nagyon kis arányban vesznek igénybe. Az, hogy korrepetálásra elsősorban a középiskolások járnak, és 70 százalékuk fizet is ezért a szolgáltatásért, arra utal, hogy inkább felvételi előkészítés, mint felzárkóztatás zajlik korrepetálás címén. A szakmunkástanulók alacsony részvétele azért is figyelemreméltó, mert a szakképző intézmények szerint ezek a gyerekek gyakran a szakma megszerzéséhez szükséges alapkészségeknek is híján vannak, így egy valóban felzárkóztató jellegű korrepetálás igencsak rájuk férne (9. táblázat). Hasonló képet kapunk a szakkörök és a nyelvtanulás terén is. A nyelvtanulásért szintén fizetni kell, amit a szegényebb családok nem engedhetnek meg maguknak. A kistérségekben lefolytatott interjúkból pedig az derült ki, hogy sajnálatos módon az 1995–1996-os tanévet érintő költségvetési megszorítások az iskolákban (zömében általános- és szakiskolában) a szakköri tevékenység jelentős visszaszorulását eredményezték. A szakmunkásképzők ilyen irányú kínálata tehát igen gyenge, ez az iskolatípus nem sok esélyt kínál a felzárkózásra.

9. táblázat – A korrepetálásra járó 17 évesek aránya tanulmányi eredményeik, illetve az apa legmagasabb iskolai végzettsége alapján iskolatípus szerint (%)
Korrepetálásra jár Rossz tanuló Közepes tanuló Jó tanuló
Gimnázium 32 32 14
Szakközépiskola 38 29 19
Szakmunkásképző 5 2 4
Korrepetálásra jár Az apának nincs érettségije Az apának van érettségije Az apának felsőfokú végzettsége van
Gimnázium 23 22 25
Szakközépiskola 27 28 34
Szakmunkásképző 4 2 4

 

A különórai nyelvtanulás terén is azt tapasztaljuk, hogy az iskola típusának és az apa iskolai végzettségének hatása összeadódik a középiskolák esetében. Nem így a szakmunkásképzőknél. Hiába igaz a középiskolákra, hogy minél magasabban képzett az apa, annál inkább jár külön nyelvórára a gyermeke, a szakmunkástanulók, bármilyen végzettségű is az apjuk, egyformán alacsony arányban tanulnak külön nyelvet (10. táblázat).

10. táblázat – A nyelvet különórán tanuló 17 évesek aránya az iskola típusa és az apa iskolai végzettsége szerint (%)
  Az apa iskolai végzettsége
Iskolatípus Nincs érettségi Érettségi Felsőfok Összesen
Gimnázium 33,9 47 56,7 47,3
Szakközépiskola 22,2 26,7 34,4 25,7
Szakmunkásképző 9,3 10 7 9,3

 

Összefoglalás

A kistérségi kutatás adatai is igazolták azt a sokszor és sokak által kimutatott összefüggést, hogy a gyerekek iskolai karrierjét, az arról való elképzeléseiket az iskolai eredményességük mellett erősen befolyásolja az a tény, hogy milyen családba születtek, milyen a lakókörnyezetük. Maga az iskolai eredményesség sem pusztán az egyéni képességeken múlik, az osztályzat gyakran az iskola iránti elkötelezettséget, a tanulásra való motiváltságot is tükrözi, amely szintén nem független az adott családi környezettől. Jelen kutatás adatai alapján sajnos ezt az utóbbi – más kutatások által alátámasztott (DiMaggio, 1998) – összefüggést nem tudtuk vizsgálni. Elemezni tudtuk viszont a tanulmányi átlagnak, osztályzatoknak, a szülők iskolai végzettségének és foglalkozásának, az egyéb családi háttérváltozóknak (testvérek száma, anyagi javakkal való ellátottság), valamint a település típusának és az adott térség iskolakínálatának a hatását a fiatalok továbbtanulási aspirációira. E szerint a legerősebb hatást az osztályzatok fejtik ki, amelyek gyakran az iskolák egyfajta értékítéletét tükrözik a család kulturális tőkéjéről. Az anya és az apa iskolázottsága és foglalkozása szintén erőteljesen hat, de nem ugyanakkor és nem ugyanolyan mértékben. Az iskoláskor korai szakaszán a további karrierút kiválasztásában az anya szerepe hangsúlyosabb, ez legerőteljesebben a középiskola választásánál fejeződik ki. Az apák szerepe később erősödik fel, a szakmaválasztásnál és a felsőfokú továbbtanulásnál. Igen érdekes viszont, hogy a továbbtanulási elképzelések és a család jövedelmi helyzete között nem találtunk kapcsolatot. (Részben magyarázat lehet erre, hogy a család jövedelmi helyzetére csak közvetett adataink voltak: ilyen az anyagi javakkal való ellátottság, a testvérek száma, a lakás nagysága, illetve a külföldi nyaralás ténye.) Ugyancsak nem egyértelmű a település típusának hatása, az gyakran éppen a szülők eltérő iskolázottságán keresztül fejti ki hatását. Szintúgy nem véltünk felfedezni kapcsolatot a középfokú helyi iskolakínálat és a pályaválasztási aspirációk között. Az osztályzatokon (matematika és magyar) és a szülők iskolázottságán túl viszont erősen befolyásolja a távlati elképzeléseket a középfokú iskola típusa, valamint a tanuló neme. A felsőfokú továbbtanulást érthetően jobban ambicionálják a gimnazisták, az egyetem és a főiskola közül pedig a lányok inkább a főiskolára aspirálnak.

A tanulmányban nemcsak azt vizsgáltuk, hogy milyen tényezők hatnak a továbbtanulási elképzelésekre, hanem azt is, hogy azok hogyan, milyen mechanizmusok révén hatnak. Úgy tűnik, hogy minél távolabbi elképzelésekről van szó, annál inkább dönt egyfajta kulturális beállítottság, amelynek révén erősen differenciálódnak a különböző iskolatípusokban tanuló diákok. Minél rövidebb időtávon kell viszont dönteni, és minél több információ áll a gyermek és szülei rendelkezésére, annál inkább mérlegelnek, annál inkább folytatnak valamilyen racionális kalkulációt. Erre utal az, hogy a jól tanuló gyermekek közt – függetlenül a szülők iskolai végzettségétől – alig van különbség a továbbtanulás aspirációit illetően, míg a rosszabbul tanulók esetében az iskolázatlan és iskolázott szülők gyermekeinek pályaorientációiban sokkal nagyobb eltéréseket találhatunk. A kevésbé iskolázott szülők jól tanuló gyermekének ugyanis már megéri a kockázatosabb (mert hosszabb és nagyobb erőfeszítést igénylő) gimnáziumi és felsőfokú továbbtanulás ambicionálása, hiszen – miután a gyermek jól tanul – kisebb a kudarc esélye. A rosszul tanuló gyermekeknél viszont ez a kockázat aránytalanul megnő a kevésbé iskolázott családokban, míg az iskolázottabb családok az esetleges iskolai kudarc költségeit jobban el tudják viselni.

A továbbtanulásnál tehát egyfajta költség–haszon-kalkuláció is érvényesül, ugyanakkor nem lehet megfeledkezni arról a tényről, hogy az iskolázatlanabb családok gyermekei nagyságrenddel kisebb arányban szereznek – a racionális kalkulációt lehetővé tevő – jó osztályzatokat az iskolázottabb szülők gyermekeihez képest. A szelekciós pontok igen korai életszakaszokra tevődése segít ugyan a pedagógiai munkát megkönnyítő homogén csoportok kialakításában, csökkenti viszont a hátrányos helyzetűek felzárkózásának esélyét. A vizsgálat különösen megdöbbentő eredménye az az információ, amit a diákok különórai elfoglaltságairól, iskolán kívüli aktivitásáról kapunk. A szakmunkástanulók kevesebben sportolnak, számítógépeznek és tanulnak nyelvet, mint középiskolás társaik. Az e mögött rejlő ok éppen úgy lehet az anyagi feltételek hiánya, a motiválatlanság, mint a szakmunkásképző iskolák szegényes különórai kínálata.

Irodalom

Andor Mihály – Liskó Ilona (2000): Iskolaválasztás és mobilitás. Budapest, Iskolakultúra.
Boudon, Raymond (1974): Education, Opportunity and Social Inequality: Changing Prospects in Western Society. New York, Wiley.
Boudon, Raymond (1981): The Logic of Social Action. London–Boston–Henley.
Bourdieu, Pierre (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Budapest, Gondolat.
Breen, Richard – Goldthorpe, John (1997): Explaining Educational Differentials. Towards a Formal Rational Action Theory. Racionality and Society, vol. 9.
Bukodi Erzsébet (1995): Az iskolázottsági esélyek alakulása. Budapest, KSH.
Bukodi Erzsébet (2000): Szülői erőforrások és iskolázási egyenlőtlenségek. In Elekes Zsuzsa – Spéder Zsolt (szerk.): Törések és kötések a magyar társadalomban. Budapest, ARTT-Századvég.
Csapó Benő (1998): Az iskolai tudás. Budapest, Osiris.
Csákó Mihály et al. (1998): A felsőfokú továbbtanulás meghatározói 1998-ban. Budapest, ELTE.
Csákó Mihály – Liskó Ilona (1978): Szakmunkásképzés és társadalmi mobilitás. Valóság, 3.
DiMaggio, Paul (1998): A kulturális tőke és az iskolai teljesítmény. In Róbert Péter (szerk.): Társadalmi mobilitás. Budapest, Új Mandátum.
Education at a Glance. (1997) Paris, OECD.
Ferge Zsuzsa (1980): A társadalmi struktúra és az iskolarendszer közötti néhány összefüggés. In Társadalompolitikai tanulmányok. Budapest, Gondolat.
Gazsó Ferenc (1971): Mobilitás és iskola. Budapest. Társadalomtudományi Intézet.
Kulcsár Rózsa (1985): Az első magyar presztízsvizsgálat eredményei. Statisztikai Szemle, 11.
Lannert Judit (1998): Pályaorientációk. Educatio, ősz.
Lannert Judit (1999): Szerkezetváltási tendenciák és a továbbtanulási arányokat befolyásoló tényezők a közoktatásban. In Vágó Irén (szerk.): Tartalmi változások a közoktatásban a 90-es években. Budapest, OKI KK–Okker Kiadó.
Mare, Robert D. (1981): Change and Stability in Educational Stratification. ASR, vol. 46.
Moksony Ferenc (1999): Gondolatok és adatok. Budapest, Osiris.
Neuwirth Gábor (2001): A középiskolák összehasonlítása. (Kézirat.) Budapest, OKI.
Róbert Péter (1991): Egyenlőtlen esélyek az iskolai képzésben (Az iskolázottsági esélyek változása az 1980-as évek végéig). Szociológiai Szemle, 1. Róbert Péter (2000): Bővülő felsőoktatás: Ki jut be? Educatio, tavasz.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.