2019. június 20., csütörtök , Rafael

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Az oktatás társadalmi-gazdasági környezete >> Hogyan tovább?

Foglalkozási és továbbtanulási aspirációk

2009. június 17.

Mártonfi György

Foglalkozási és továbbtanulási aspirációk

A kilencvenes évek átfogó politikai, gazdasági, társadalmi átrendeződésének unos-untig emlegetett közhelye rögtön izgalmassá válik, mihelyt a hétköznapi élet konkrét történéseiben és az arra irányuló szándékokban próbáljuk tetten érni nyomait. Különösen érdekes fejleményekkel szembesülünk, ha olyan területre tévedünk, amelyen a szokásosnál is élénkebb változások voltak. A munkaerőpiac bizonyosan ilyen. A munkahelyek egynegyede, 1,4 millió munkahely eltűnt, a többi pedig teljesen átrendeződött, már ami az előnyöket és hátrányokat illeti. A munkaerőpiacról kiszorulókon kívül milliókat érintett az a leértékelődés, amely a segéd- és betanított munkát végzők, a kevéssé keresett szakmunkák és adminisztratív foglalkozások képviselői, és különösen az idősebbek iránti kereslet csökkenésének következménye. Ezek a változások senki előtt nem maradtak titokban – mint ahogy a sikertörténetek és azok háttere sem. Lényegesen kevesebben vannak ugyan, akiknek a pályája ebben a periódusban kezdett felfelé ívelni, de a rájuk eső reflektorfény is nagyobb. A fiatal, képzett, nyelvet beszélő pályakezdők, a bonyolult informatikai környezetben magukat otthonosan érzők, a vállalkozás kockázatát felvállalók, akik az ehhez szükséges képességeket és szerepeket gyorsan elsajátították, valamint egyes ágazatokban – a pénzügyiben, az informatikaiban, a médiában – dolgozók a többiekhez képest előnyös, mások által irigyelt pozíciókba kerültek.

Az új fejlemények gyerekek és öregek, fővárosiak és eldugott falvakban élők szeme láttára alakultak ki, és ők valamennyien reagáltak, de legalábbis reagálhattak a változásokra. Mozgásterük persze erősen különbözött. Legnagyobb tétje talán azok reakciójának volt, akik életútjuk elején jártak, és olyan döntések meghozatalára készültek éppen, amelyek foglalkozási pályájukat hosszabb távon is befolyásolták. Az általános iskolák és a középfokú tanintézmények végzéshez közeledő tanulói ilyen helyzetűek. Az ő fejükben is teljesen átrendeződött a foglalkozásokról és munkahelyekről alkotott kép éppúgy, mint az ezek eléréséről alkotott elképzelés. Ugyanazon társadalmi csoportok fiataljai számára egészen más út kínálkozik perspektivikusnak és vonzónak, mint korábban. Más áldozatokat hajlandóak hozni – esetleg többet, esetleg kevesebbet –, más csatákat vívnak szüleikkel a döntést megelőzően.

A valóságos folyamatokat hozzávetőlegesen ismerjük a statisztikákból. Tudjuk, hányan jelentkeztek az egyes iskolatípusokba az általános és a középiskola végén, hányan tanultak ezekben tovább, és hozzávetőlegesen azt is, hogy mi történt azokkal, akik szándék vagy helyhiány miatt nem jutottak be a kívánt intézményekbe. Sokkal kevesebbet tudunk viszont arról, ami láthatatlan a statisztikák számára. Mi történik a fejekben, miben gondolkoznak a fiatalok és szüleik, miért úgy alakulnak a folyamatok, ahogyan a statisztikákban megjelennek? Mely utakat látnak ígéretesnek, és melyeket próbálnak elkerülni az új generációk, mennyire merészen próbálnak másképp dönteni, mint elődeik? A vágyott foglalkozási és munkaerő-piaci pozíciók, a megcélzott továbbtanulási irányok felderítése volt egyik célunk, amikor 1997 késő tavaszán az általános iskolák, két évvel később pedig a gimnáziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképzők végzés előtt álló tanulóit kérdőíveink kitöltésére kértük meg.1 Próbáltuk megragadni továbbá néhány fontos mozzanatát annak az érték- és hiedelemvilágnak, amely a munkaerőpiachoz, a foglalkozásokhoz kötődik.

A két réteget a domináns életkor alapján 13 éveseknek és 17 éveseknek, vagy – kissé leegyszerűsítve – általános és középiskolásoknak fogjuk nevezni a dolgozatban. Az adatok összehasonlítását két dolog nehezíti. Az egyik a felvételek között eltelt két év: tudjuk ugyan, hogy 1999-ben a gazdaság, a munkaerőpiac már más volt, mint 1997-ben, ezt azonban még nem tartjuk olyan jelentősnek, hogy bizonyos összehasonlításokat ne tehetnénk meg. Ennél problematikusabb, hogy bár ugyanazon három kisrégióban végeztük a felméréseket, és azok teljes körűnek tekinthetők, a két réteg nem egyezik. A középiskolások közül ugyanis már hiányoznak azok, akik az általános iskola után nem tanultak tovább vagy szakmunkás végzettséget nem adó, kétéves speciális szakiskolát választottak. Őket együtt az évjárat 4–8%-ára becsüljük. Hiányoznak továbbá a 17 éves korukra lemorzsolódottak, akik legalább ugyanekkora tömeget tesznek ki. Ennek megfelelően az idősebb korcsoportból legkevesebb minden tizedik nem is kerülhetett a mintába, mert már nem járt iskolába. Ezek azok a gyerekek, akiket iskolai kudarcaik révén biztosan nem jellemez magas aspirációs szint, és akiknek a családjában a szegénység, a munkanélküliség és az alulképzettség átlagon felüli mértékben van jelen. A 13 évesek között tehát még igen, a 17 évesek között viszont már nem szerepel a populáció később bizonyosan a munkaerőpiac perifériájára kerülő vagy azon kívül rekedő alsó egytizede.

Foglalkozási aspirációk

Foglalkozási státus

„Mi akarsz lenni?” Az óvodás kortól kezdve számtalanszor elhangzó kérdésre a 13 évesek válaszainak 85%-át, a 17 évesek válaszainak kétharmadát tudtuk besorolni a különböző szintű fizikai és szellemi munkák kategóriáiba. A válaszok alapján a felnövekvő generáció minden öt tagjából kettő fizikai, három szellemi munkát képzel el magának (1. táblázat). A gazdaság összes foglalkoztatottja körében jelenleg fordított az arány, de a munkaerőigényben az elmozdulás olyan irányú, hogy a vágyak nem állnak messze a realitástól. A szellemi foglalkozásokat megjelölők háromnegyed részben diplomához köthető vagy vezetői felelősséggel járó pozíciót szeretnének betölteni. Az ambíciók, valamint az oktatási kormányzat mostanában gyakran hangoztatott kijelentése, miszerint 2010-ig a fiatalok 50%-a számára felsőoktatási férőhelyet biztosít, összhangban vannak. A szülők ambiciózusabbak, nagyobb fokú foglalkozási mobilitást remélnek, mint gyermekeik, akik vagy nem mertek „túlságosan elszakadni a realitástól”, vagy kevésbé találják vonzónak az értelmiségi foglalkozásokat. A gyerekek elképzelései valahol a szülők sorsa és reményei között helyezhetők el. 17 éves korukra elképzeléseik megoszlása már nagyon hasonlít a szülők generációjának elgondolására. Képzettséget nem igénylő foglalkozás gyakorlására kifejezetten senki nem törekszik, az csak kényszerből, sorscsapásként vagy egy elrontott élet következményeként lesz sokak jussa.

1. táblázat – A vágyott foglalkozások százalékos megoszlása a fő fizikai és szellemi dolgozói kategóriák szerint (A feltett kérdés: „Mi akarsz lenni?”, illetve „Mit szeretnének, mi legyen a gyerekből?”)
Vágyott foglalkozások A 13 évesek válasza A 13 évesek szüleinek válasza A 13 évesek szüleinek foglalkozása2 A 17 évesek válasza
Mezőgazdasági fizikai munkás 2,7 2,3 2,9 0,2
Segéd- vagy betanított munkás 0,2 0,1 13,7 0,5
Szakmunkás 40,5 31,7 41,4 33,6
Fizikai foglalkozás összesen 43,3 34,1 58 34,3
Középfokú szellemi foglalkozás 14,8 13,7 22,3 15,9
Vezető és értelmiségi, diplomához köthető foglalkozás 41,7 52,1 19,9 48,7
Szellemi foglalkozás összesen 56,5 65,8 42,2 64,6

 

A fizikai munkák perspektívájától való távolodás 13 és 17 éves kor között főleg azokra jellemző, akik szakközépiskolában tanulnak. Itt a fiúk és lányok körében egyaránt 20%-kal csökken azok aránya, akik még mindig fizikai foglalkozást jelöltek meg (2. táblázat). A szakközépiskolás lányoknak csak ötöde, a fiúknak jó harmada adott ilyen értelmű választ. A nemektől függően a gimnazisták között 3–6%-ra tehető azok száma, akik nem szellemi foglalkozást képzelnek el maguknak, a szakmunkástanulók között pedig 9–22%-ra azoké, akik nem fizikai foglalkozás gyakorlását tűzik ki célul.

2. táblázat – A vágyott foglalkozás jellege a középiskola típusa szerint (%) (A feltett kérdés: „Mi akarsz lenni?”)
A vágyott foglalkozás jellege Valószínűleg gimnáziumba megy / gimnáziumba jár Valószínűleg szakközépiskolába megy / szakközépiskolába jár Valószínűleg szakmunkásképzőbe megy / szakmunkásképzőbe jár
13 éves fiúk
Fizikai foglalkozás 12 57,7 96
Szellemi foglalkozás 88 42,3 4
17 éves fiúk
Fizikai foglalkozás 6,3 36,7 91,1
Szellemi foglalkozás 93,7 63,3 8,9
13 éves lányok
Fizikai foglalkozás 14,6 41 85,4
Szellemi foglalkozás 85,4 59 14,6
17 éves lányok
Fizikai foglalkozás 3,1 21,7 78,4
Szellemi foglalkozás 96,9 78,3 21,6

 

A fiúk és lányok foglalkozásválasztása hagyományosan eltér. A 13 éves korban adott válaszok azt jelzik, hogy a fiúknak legalább a fele fizikai foglalkozást szeretne gyakorolni, a lányoknak viszont csak egyharmada. 17 éves korra is 20 százalékpontos különbséget regisztrálhatunk: a fiúknak 45%-a, a lányoknak kereken egynegyede szándékozik fizikai munkát végezni. A gyengébb nem képviselői körében mindkét szellemi foglalkozási kategória jóval gyakrabban fordul elő: a diplomára törekvők aránya pontosan 10 százalékponttal magasabb.

A városi – esetünkben a három megyeszékhelyen élő – és a városkörnyéken lakó falusi gyerekek saját elképzeléseik szerinti munkaerő-piaci sorsa között legalább akkora szakadék tátong, mint amilyet szüleiknél tapasztalhatunk (3. táblázat). Ugyanakkor az is igaz, hogy a falusi gyerekek foglalkozási aspirációi összességükben messze meghaladják még a városi szülők jelenlegi foglalkozási helyzetét is. Az iskolában eltöltött négy év alatt a falvakban lakók gondolkodásában áll be markáns változás. A középiskolában – melyet már nem otthon a faluban, hanem a megyeszékhelyen látogatnak – tágul ki számukra a világ annyira, hogy észrevegyék: érdemesebb szellemi foglalkozás gyakorlására törekedniük, és erre esélyük is van. Minthogy a városban lakó fiatalok aspirációja ebből a szempontból nem változott (a 63,5-ről 69,3%-ra való emelkedés a lemorzsolódóknak tudható be), ebben az esetben a megyeszékhely (illetve nagyváros) fontossága játszhat szerepet a fiatalok tágabb horizontjának kialakulásában.

3. táblázat – A gyerekek foglalkozási elképzelései és a szülők foglalkozása a lakóhely típusa szerint (%)
  A 13 évesek foglalkozási elképzelései A 13 évesek szüleinek foglalkozása A 17 évesek foglalkozási elképzelései
Város Falu Város Falu Város Falu
Fizikai foglalkozás 36,5 59,6 49 76,2 30,7 41,4
Szellemi foglalkozás 63,5 40,3 51 23,8 69,3 58,6

 

Az intergenerációs mobilitásra vonatkozó adatokat nemenként külön vizsgáltuk, vagyis a lányok elképzeléseit édesanyjuk, a fiúkét édesapjuk foglalkozásához viszonyítottuk. A foglalkozásoknak négyfokú hierarchiáját 3

  • Szakképzettséget nem igénylő fizikai munka (ide soroltuk a mezőgazdasági fizikai foglalkozásokat is)
  • Szakképzett fizikai munka
  • Középfokú szellemi foglalkozások
  • Diplomával végezhető foglalkozások> használva négy mobilitási csoportot különítettünk el: a szüleik státusából visszalépőket, a foglalkozási státust megőrzőket, a mobilitási skálán egy lépcsőt felfelé tenni szándékozókat és a nagyon mobilakat. Az azonos nemű szülő foglalkozási státusának megőrzésére nem is törekvők aránya alig több tíz százaléknál, a felfelé mobilak a minta 45,7%-át teszik ki, ezen belül a „nagyon mobilak”4 a teljes minta közel egyötödét (4. táblázat). A fiúk e definíció alapján kevésbé mobilak, azaz – ahogy azt az imént láttuk – a következő generációban erősödni látszik az a tendencia, hogy a lányok magasabb társadalmi presztízsű, magasabb képzettséget igénylő foglalkozásokat választanak. A falvak és a megyeszékhelyek lakói között a foglalkozásstruktúrában tapasztalható különbségek a jelek szerint alig csökkennek.
4. táblázat – Az intergenerációs foglalkozási mobilitás nemenként és településtípusonként (%)
  Fiúk Lányok Városi iskolábak járók Községi iskolába járók
A szülők státusából visszalép 10,5 10 11,7 8
A foglalkozási státust megőrzi 47,2 35,8 44,1 42,9
Egy lépcsőt felfelé mozog 20,7 34,2 24,9 29,7
Nagyon mobil 21,5 20 19,4 19,4

 

A középfokon tanuló diákok közül minden hatodiknak még kialakulatlan az elképzelése arról, hogy milyen foglalkozást szeretne választani. Ez nem meglepő, csak az a paradox, hogy a konkrét szakmát tanuló szakmunkástanulók között vannak a legtöbben, és a nem szakirányú képzést folytató gimnazisták között a legkevesebben azok, akik még az elképzelések szintjén sem döntöttek a későbbiekben gyakorlandó foglalkozásról (5. táblázat). A szakmunkásképzősök válaszai között nincs jelentős különbség az ágazatok függvényében, a szakközépiskolásoknál viszont van. Ezek alapján a humán szakközépiskolákba járók közül rendelkeznek a legtöbben határozott foglalkozási elképzelésekkel, egyúttal a teljesen bizonytalanok is közöttük találhatók a legkisebb arányban. Az informatikai és a gazdasági jellegű képzésben résztvevők a legkevésbé határozottak, ami a középfokú szakmai alapképzésnek a műszaki és mezőgazdasági képzésekkel szembeni nagyobb nyitottságát is jelzi. Ezekből az iskolákból még több irányban ágazhatnak el az életutak.

5. táblázat – A jövendő foglalkozásról való elképzelések határozottsága iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Mennyire van elképzelésed arról, hogy milyen foglalkozást szeretnél választani életed folyamán?”)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Pontosan tudom 26 19,7 32,3 24,4
Körülbelül tudom 60,4 63,4 48,5 59,1
Még egyáltalán nem alakult ki 13,2 16,3 17,9 15,8
Egyéb 0,4 0,6 1,3 0,7

 

A gimnazisták közel háromnegyede értelmiségi – kvalifikált szellemi – munkát kíván végezni élete során. Így nyilatkozott ugyanakkor a szakközépiskolásoknak is majdnem a fele (43%). Egyéb szellemi foglalkozást lát vonzónak vagy reálisnak a gimnazisták 14, a szakközépiskolások 19, és a leendő szakmunkások 5%-a. Nézetünk szerint valamennyi diákréteg alulbecsülte annak esélyét, hogy ilyen munkával keresse majd kenyerét, de ez a középiskolásokat egyelőre nagyobb teljesítményre, több tanulásra sarkallhatja.

Földrajzi mobilitás

A gazdasági centrumok mindig vonzóbb foglalkoztatási lehetőségeket kínálnak, mint a kisebb városok, falvak. A mai fiatalok késznek mutatkoznak lakóhelyet változtatni annak érdekében, hogy előnyösebb feltételekkel vállalhassanak munkát. A különbözőképpen megfogalmazott kérdések ellenére megkockáztathatjuk, hogy a 13 éves gyerekek és szüleik elképzelése drámai eltérést mutat a tekintetben, hogy hol, milyen településen képzelik el jövőjüket (6. táblázat). A gyerekek elvágyódnak, míg szüleik a maguk közelében képzelik el fiaik és lányaik iskola utáni életét. Fiúk és lányok szinte azonos arányban kívánkoznak el, az elvágyódás mértéke viszont nem független a választani kívánt foglalkozástól. Aki magasabban kvalifikált munkát szeretne végezni, az szívesebben menne dolgozni messzire is, nem utolsósorban azért, mert kvalifikált munka végzésére a gazdasági, igazgatási és kulturális központok nyújtanak nagyobb lehetőséget.

  A 13 évesek válasza A 17 évesek válasza A 13 évesek szüleinek válasza
Falun 6,8 10,9 16,2
Egy vidéki városban 55,4 47,6 75,5
Budapesten 8,4 3,9 2,8
Külföldön 29,4 37,7 5,5

 

Szíve szerint a fiatalok egyharmada menne külföldre dolgozni (7. táblázat). A vágyak iskolatípusonként erősen különböznek. A külföldi munkavállalás a legalacsonyabb képzettséget szerzők számára a legvonzóbb, és a fiataloknak csak ebben a csoportjában van nagy eltérés a 13 és 17 éves korúak véleményében. A 13 évesek iskolai kudarcaik tükrében még kevésbé mertek szebb jövőre gondolni, 17 éves korukra viszont már látják, hogy nem teljesen irreális egy külföldi munkavállalás, míg itthon szakmunkáspapírral is munkanélküliség vagy jobb esetben is csak alacsony fizetés várja őket. Mindez az EU-csatlakozásunk előszeleként felcsillanó lehetőségeket tükrözi, hogy mennyire eltúlozva vagy reálisan, azt ma még senki nem tudhatja. A felmérés tanúsága szerint a diákok nagy része mindenesetre mobil, hajlandó pályát módosítani, keresi a földrajzi térben is a nagyobb perspektívát ígérő régiókat. A megyeszékhelyeken tanulók fele mozdulna a főváros vagy külföld felé, és ezen belül a főváros felé irányuló tervezett mozgást is jelentősnek ítéljük.

7. táblázat – A jövendő munkahely vágyott telephelye iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Felnőtt korodban hol szeretnél dolgozni?”)
  Gimnáziumba készülők / gimnazisták Szakközépiskolába készülők / szakközépiskolások Szakmunkásképzőbe készülők / szakmunkástanulók
13 évesek 17 évesek 13 évesek 17 évesek 13 évesek 17 évesek
Budapesten 9 16,1 8 9,9 6 6,5
Egy vidéki városban 55,6 49,1 58 51,1 53 38,1
Falun 4,6 3,4 4,9 3,3 16,1 5,8
Külföldön 30,8 31,4 29,1 35,7 24,8 49,7

 

A tartós külföldi munkavállalást valamennyi iskolatípusban 11-12%-ban tartották valószínűnek (8. táblázat). Élete során átmeneti külföldi munkavállalásra a diákok több mint negyede számít, és a többiek elsöprő többsége is úgy látja, hogy ez előfordulhat. Iskolatípusonként nem különböznek szignifikáns mértékben a saját életre vonatkozó prognózisok.

8. táblázat – A külföldi munkavállalás valószínűsége a 17 éveseknél iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Mit gondolsz, fogsz-e életed során külföldön dolgozni?”)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Igen, tartósan 11,9 11,3 11,8 11,6
Valószínűleg, de csak átmenetileg 29,9 26,4 29,3 28
Nem valószínű, de előfordulhat 54 56,6 52,3 54,9
Nem 4,2 5,7 6,6 5,5

 

Foglalkozásváltás

A legutóbbi időkben nyilvános előadásokon egyre többet hallani, hogy a jövő munkavállalójának életében többször is foglalkozást kell majd váltania. Egy-két éve még 3-4 foglalkozásváltásról beszéltek, mostanra azonban már 6-7-ről is hallani. Maga az állítás a konkrét számokkal sületlenség, hiszen nem tudjuk pontosan, hogy két foglalkozás mikor tekinthető ténylegesen két külön foglalkozásnak, és még kevésbé tudjuk, hogy hogyan lesz ez a jövőben. Az üzenet ugyanakkor igaz, és lényeges dologra utal: a jövő munkavállalója többször is markáns változásra számíthat, ami a keresőmunkájához szükséges tevékenységeket, képességeket illeti. A megkérdezettek közül az egészen fiatalok még bizonytalanok a pályamódosítás tekintetében, de a középiskola vége felé már tisztán látják, hogy a foglalkozási mobilitás „jó”, azaz előnyös, ha valaki váltásra képes (9. táblázat).

9. táblázat – A foglalkozásváltást, illetve a foglalkozás megőrzését ideálisnak tekintő válaszok megoszlása (%) (A feltett kérdés: „Szerinted/Önök szerint mi a jobb: az, ha valakinek élete folyamán többféle foglalkozása van, vagy pedig az, ha megmarad ugyanannál a foglalkozásnál?”)
  A 13 évesek válasza A 17 évesek válasza A szülők válasza
Többféle... 53,7 77,9 76,1
Megmarad... 46,3 22,1 23,9

 

Kíváncsiak voltunk, válaszolóink hogyan becsülik meg az életük során várható foglalkozások és munkahelyek számát. Látjuk, hogy az életkor változásával a vélemény is változik, és 17 éves korban a foglalkozásmobilitásra vonatkozó becslés már megközelíti a felnőttekét (10. táblázat). Ugyanakkor a három válaszolói mintán belül nem találtunk olyan csoportokat – nemek, lakóhely stb. bontásban –, amelyek véleménye szignifikánsan különbözött volna bármelyik másikétól. Bár jóslásokba nem szívesen bocsátkozunk, úgy érezzük, valamennyien sokkal nagyobb stabilitást valószínűsítenek a következő évtizedekre, mint amit ez a lüktető-változó világ legtöbbjükre alighanem rákényszerít majd. Úgy látjuk, hogy ez a sok évtizedes politikai indíttatású agymosás hatása – gondoljunk a foglalkozási kongruencia, a vándormadár, a hűségjutalom fogalmainak egykori csengésére –, és a foglalkozáshoz vagy munkahelyhez való hűség még mindig széles körben jelenik meg értékként.

10. táblázat – A jövendő foglalkozások és munkahelyek elképzelt száma (%) (A feltett kérdés: „Szerinted életed során körülbelül hány foglalkozásod és hány munkahelyed lesz?”, illetve „Önök szerint élete során körülbelül hány foglalkozása és hány munkahelye lesz gyermeküknek?”)
  Egy Kettő Három vagy több
Hány foglalkozás
A 13 évesek válasza 41,8 37,6 20,6
A 17 évesek válasza 27 48 25
A 13 évesek szüleinek válasza 34,7 35 30,3
Hány munkahely
A 13 évesek válasza 27,5 28,1 44,4
A 17 évesek válasza 18 25,4 56,6
A 13 évesek szüleinek válasza 17,3 17 65,7

 

Továbbtanulási aspirációk

Mindkét megkérdezett korosztály közelgő döntés előtt áll. Egy évvel az általános iskola, illetve a középiskola befejezése előtt kerestük fel őket, május hónapban. A konkrét döntést a továbbtanulásról vagy más próbálkozásokról még nagyon kevesen hozták meg ekkorra – hetedik év, illetve a középiskola harmadik évének végére –, de ebben az időpontban már foglalkoztatja őket a továbbtanulás problémája, az első tájékozódáson és megfontolásokon legtöbben már túl vannak. Ugyanakkor még távoli a jelentkezés ideje, ráadásul két igen fontos bizonyítvány is hátra van, tehát elég nyitott a kérdés ahhoz, hogy a realitásokat már figyelembe véve, mégis szabadon gondolkozhassanak jövőjükről.

Továbbtanulás középfokon

A továbbtanulási szándékokra a kérdőív különböző pontjain a következő megfogalmazásban tettünk fel kérdéseket: „Szerinted ma a 14 éveseknek hol érdemes leginkább tovább tanulniuk?”; „Ha biztosan felvennének oda, ahova jelentkeznél, akkor szíved szerint hol tanulnál tovább?”; „Te valószínűleg hol fogsz tovább tanulni?”. A három kérdésre adott válaszok várakozásainknak megfelelően eltértek egymástól. A „hova akar/szeretne” és „hova fog menni” kérdéseknél az esetek mintegy 15%-ában, a „hova érdemes” és „hova fog menni” kérdéseknél 35%-ban különböztek a válaszok.

A gyerekek és szüleik között egyetlen ponton van óriási véleménykülönbség: a határozott véleményt közlő gyerekek abszolút többsége szerint leginkább gimnáziumban érdemes végezni a középiskolát, a szülőknek viszont majd kétharmada a szakközépiskolára voksolt. A kérdőíves felvételre még olyan időpontban – a NAT, sőt a kötelezően OKJ-s központi programokon alapuló szakmai képzés bevezetése előtt, 1997 májusában – került sor, amikor a gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző még a megelőző évtizedhez nagyon hasonló formában létezett, tehát a továbbtanulási főirányokat jól reprezentálta. Igaz ez akkor is, ha már kialakulóban volt az elit szakközépiskolák rétege, a szakközépiskola általánosan képző funkciója folyamatosan erősödött, a szakközépiskolákból a felsőoktatásba kerülők száma rohamosan, arányuk pedig stabilan emelkedett.

Több tényező magyarázhatja a két generáció preferenciáiban tapasztalt eltérés mértékét. Egyrészt a szülőkben több évtizedes tapasztalatok és reflexek működnek, míg a gyerekek véleményét az elmúlt évek drasztikus fejleményei és bizonytalanságai sokkal erőteljesebben alakították. Ők ezért nem adnak konkrét, azonnali döntésről, azaz szakmaválasztásról árulkodó választ, hiszen a bizonyosan jó döntés híján azt maguk is elhalasztani igyekeznek. Úgy érzik, most nem is tudnának jól választani, bizonytalankodásuk a jövő beláthatatlanságát, az elköteleződés nagy kockázatát fejezi ki. A szülők ezzel szemben racionalizálni próbálják a választ. A szülők szakközépiskola melletti és gimnáziumellenes meggyőződése a rájuk nagyobb hatást gyakorló tömegkommunikáció elmúlt években közölt álláspontját adja vissza. A két szféráért korábban két minisztérium volt felelős. A lobbiszerűen működő szakképzés-irányítás a változás éveiben erőteljes propagandát fejtett ki az iskolai szakképzés térhódítása és a gimnáziumi képzés visszaszorítása érdekében. Azt állították, hogy a felsőoktatásba fel nem vett gimnáziumi érettségizettek képzettség nélkül munkanélküliként startolnak a munkaerőpiacon, „nagy terhet jelentenek” a munkaerő-piaci ellátó-képzési szféra számára, és ez előnytelen a tovább nem tanuló gimnazisták számára. Erről tudjuk, hogy ők maguk általában nem így gondolkoztak. Egy kiváró, útkereső magatartás a munkaerőpiac alacsony szintű fogadókészségének éveiben kifizetődőbbnek tűnt számukra, mint egy gyors besorolódás az alsóközéprétegekbe, még ha ez egyelőre – ki tudja meddig? – biztonságosabb elhelyezkedési esélyekkel járt is. Az ellentmondás oldásához végül nem az vezetett, hogy az iskolatípusok kapacitásait igazították volna a lakossági igényekhez. A szakközépiskolában a foglalkozások gyakorlására irányuló szakképzési tartalmak csökkentek, az elméleti-általános tartalmak aránya folyamatos nőtt a kilencvenes évek elejétől kezdődően, és ez maga után vonta a szakközépiskola utáni továbbtanulási esélyek rohamos javulását, ami biztosította a szakközépiskola folyamatos népszerűségét. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy akik tehették, menekültek a szakmunkásképzésből – őket a szakközépiskolai szféra tárt karokkal várta.

A véleményeket, szándékokat és reményeket megjelenítő adatsorok pregnánsan jelzik, hogy a szakmunkásképzés még ebben a nagyságrendben is messze meghaladta a képzésben résztvevők igényeit. Ezen adatok alapján is állíthatjuk, hogy a szakmunkásképzésbe kerülők legalább harmada, esetleg fele szándéka ellenére, a realitások – azaz kényszerek – eredményeképpen került ide. Motiválatlanságuk eleve reménytelenné tette, hogy magas minőségi követelményeknek megfelelő képzést biztosítsanak számukra. Az adatgyűjtés óta eltelt négy esztendő alatt tovább csökkent az érettségit nem adó szakképzés iránti igény. Azóta az is kiderült, hogy itt nem a mennyiségi igények egyszerű eltéréséről (ennyi és ennyi igény van gimnáziumra, szakközépiskolára, szakképzésre) van szó. A programtípusok kínálata nagyon tagolt, és egyes gimnáziumokra és szakközépiskolai programokra alig van kereslet. Jól képzett, jól fizetett szakmunkások pedig sokan szeretnének lenni, de úgy vélik, hogy ehhez a járhatóbb út a szakközépiskolán keresztül vezet. A szakképző iskolák elég nagy arányban kínálnak olyan szakmunkásképzést, amely – sokkal inkább pedagógiai klímája, színvonala, mint az ajánlott szakmák okán – nem felel meg a lakossági igényeknek.

Gyerekek és szüleik véleménye eltér a kívánatos irányt illetően, de alig tér el a tekintetben, hogy várhatóan hol fognak tovább tanulni (11. táblázat). A reális világban ekkor – 8-10 hónappal a tényleges döntés meghozatala előtt – már nem túl nagy a mozgástér. Mindkét válaszoló csoport szerint végül a szülői szándékok, a felnőtt világ véleménye fog többet nyomni a latba. A továbbtanulási arányok valamivel optimistábbak a tényleges, statisztikák által ismert arányoknál: talán 10%-ukat éri majd csalódás.

11. táblázat – A gyerekek és szüleik válaszainak megoszlása arról, hogy melyik iskolatípusban érdemes, melyikben szeretnének, és várhatóan melyikben fognak a gyerekek tovább tanulni (%)5
  Hol érdemes? Hol akar? Hol fog?
A gyerekek válasza
Gimnáziumban 52 36,3 30,7
Szakközépiskolában 39,2 47,4 47,5
Szakmunkásképzőben 8,8 16,3 21,7
A szülők válasza
Gimnáziumban 27,7 34,4 33,5
Szakközépiskolában 63,5 52 45,7
Szakmunkásképzőben 8,9 13,6 20,8
A gyerekek és a szülők válaszainak eltérése
Gimnáziumban 24,3 1,9 -2,8
Szakközépiskolában -24,3 -4,6 1,8
Szakmunkásképzőben -0,1 2,7 0,9

 

Vizsgáljuk meg részletesebben, hogy a szülők és gyermekek továbbtanulásra vonatkozó véleményei, szándékai és reményei hogyan viszonyulnak egymáshoz. Azt látjuk, hogy a gyerekek vágyai és az általuk jelzett realitás között sokkal nagyobb ellentét feszül, mint a szülőknél (12. táblázat). A gyerekeknél a leginkább preferált gimnáziumi, a szülőknél a szakközépiskolai álmokat fenyegeti a legnagyobb veszély, de ez utóbbiaknak az előbbiekhez képest jobb esélyeik vannak a megvalósulásra. Különösen a szakközépiskola helyett a szakmunkásképzőbe és a gimnázium helyett a szakközépiskolába kényszerülők aránya kiugró, de minden irányú meg nem felelés szignifikáns gyakorisággal fordul elő. (Egyetlen kivétel a „gimnáziumba akar és szakmunkásképzőbe megy” reláció.)

Nemek szerinti bontásban is megnéztük az adatokat. Azt találtuk, hogy a „kényszerpályára térítés” lényegesen jobban sújtja a fiúkat. A szakmunkásképzésnek az igényekhez képest – legalábbis ezen a színvonalon – túlzott volumenű működtetése ugyanis a fiúk számára nyújt több képzési „lehetőséget”, vagyis az ő kényszerpályára kerülésük valószínűségét növeli.

A választott foglalkozások jellege és a választott középiskola típusa erősen függ egymástól. A „Mi szeretnél lenni?” kérdésre diplomához kötött foglalkozást megnevező gyerekeknek 60%-a jelölte meg várható középiskolaként a gimnáziumot, tömegesen jelezték tehát azt a viszonylag új fejleményt, hogy a szakközépiskolából is reális eséllyel lehet bekerülni a felsőoktatásba. A leendő foglalkozásként fizikai munkát megnevezőknek is mintegy fele érettségit adó középiskolát nevezett meg a tanulmányok várható helyeként, vagyis a majdan fizikai foglalkozásúak jelentős része is magasan kvalifikált szakmák gyakorlásában gondolkodik, elég nagy összhangban szüleivel.

12. táblázat – Hova érdemes menni, hova akar menni, és várhatóan hol fog tanulni a gyerek?6
  A gyerekek válaszai A szülők válaszai
Gimnáziumba érdemes, és gimnáziumba megy 56,1 82,2
Szakközépiskolába érdemes, és szakközépiskolába megy 72 66,7
Szakmunkásképzőbe érdemes, és szakmunkásképzőbe megy 77,8 78,3
Gimnáziumba akar, és gimnáziumba megy 78,7 88,5
Szakközépiskolába akar, és szakközépiskolába megy 85,4 79,6
Szakmunkásképzőbe akar, és szakmunkásképzőbe megy 91,8 91,5
Gimnáziumba érdemes, és szakközépiskolába megy 30,8 12,9
Szakközépiskolába érdemes, és gimnáziumba megy 11,6 16,1
Gimnáziumba akar, és szakközépiskolába megy 16,8 10,4
Szakközépiskolába akar, és gimnáziumba megy 3,8 4,7
Gimnáziumba érdemes, és szakmunkásképzőbe megy 13,1 4,9
Szakmunkásképzőbe érdemes, és gimnáziumba megy 6,1 2,1
Gimnáziumba akar, és szakmunkásképzőbe megy 4,5 1,1
Szakmunkásképzőbe akar, és gimnáziumba megy 3 1,6
Szakközépiskolába érdemes, és szakmunkásképzőbe megy 16,4 17,2
Szakmunkásképzőbe érdemes, és szakközépiskolába megy 16,1 19,6
Szakközépiskolába akar, és szakmunkásképzőbe megy 10,7 15,7
Szakmunkásképzőbe akar, és szakközépiskolába megy 5,1 6,9

 

A középfokú továbbtanulási döntés utólagos minősítése 17 éves korban

Az 1999-es adatfelvétel során alkalmunk nyílt arra, hogy a korábbi középiskola-választásra vonatkozó döntéseket értékeltessük a már harmadik éve ott tanuló diákokkal. Mindhárom iskolatípusban 51-55% elégedett utólag is a választással, ha azt a választ így értékelhetjük, hogy ha most döntene, akkor is ezt az iskolát és ezt a szakmát/szakirányt választaná (13. táblázat). Ugyanakkor az egyes iskolatípusokban 38-42% azok aránya, akik inkább egy másik iskolába jelentkeznének, ha ma kellene dönteniük. A tanult szakirányokkal szemben csekélyebb az ellenérzés: a szakközépiskolában minden tizedik, a szakmunkásképzőben minden ötödik diák választana más szakot. Az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy a szakmunkásképzőkben erre az időre már a fiatalok több mint negyede lemorzsolódott, és tudjuk, hogy ennek egyik oka a szakmával való alacsony azonosulási szint. A megyeszékhelyen és a környező falvakban lakók elégedettségi szintje érdemben nem különbözik, de nemek szerint már tapasztalunk különbséget. A lányok kritikusabban ítélik meg korábbi választásukat: közülük 6-7%-kal több menne másik iskolába vagy másik szakirányra, mint a fiúk közül.

Feltételezésünk szerint az elégedettség annak is függvénye, hogy valaki első, második vagy harmadik helyen jelentkezett-e oda, ahova végül felvételt nyert. A nem a megcélzott programban való részvétel sok esetben csökkenti a motiváltságot, és a folyamatok későbbi kudarcokba torkollhatnak, de legalábbis rossz közérzetet eredményeznek. A feltételezésnek megfelelően valóban szignifikáns összefüggéseket fedeztünk fel. Minimális hatása van az elégedettségre, hogy valaki második vagy harmadik helyen került-e oda, ahol éppen tanul. Jelentősen növeli viszont az iskolával és a szakmával való harmonikus viszony esélyét, ha valaki eleve oda jelentkezett első helyen, ahova fel is vették (14. táblázat). Iskolatípusonként vizsgálva a megoszlásokat azt találtuk, hogy a szakképző intézményekben ennek különösen nagy szerepe van. Az a gyakorlat tehát, hogy a felvétel után „elbeszélgetéseken győzik meg” a fiatalokat és szüleiket egy másik szakma vagy szakirány választásáról, amelyet esetleg ígéretesebbnek is festenek le a választottnál, azaz hogy újraosztják a felvett diákokat az egyes képzési irányok között, sokba kerül később iskola, diák – és alighanem az állami költségvetés – számára egyaránt.

13. táblázat – Az iskola-, a tagozat-, illetve a szakmaválasztással való elégedettség iskolatípusonként (%) (A feltett kérdés: „Ha most kellene iskolát választanod, hova jelentkeznél?”)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Ugyanebbe az iskolába és ugyanerre a tagozatra, szakmára, szakirányra 51 54,9 52,5 53,2
Ebbe az iskolába, de más tagozatra, szakmára, szakirányra 6,3 7,3 16,1 9,1
Erre a tagozatra, szakmára, szakirányra, de másik iskolába 12,3 6,5 4,1 7,6
Másik iskolába, másik tagozatra, szakmára, szakirányra 30,4 31,3 27,4 30,1

 

14. táblázat – Az iskola-, a tagozat-, illetve a szakmaválasztással való elégedettség annak függvényében, hogy valaki hányadik helyen jelentkezett jelenlegi iskolájába (%) (A feltett kérdés: „Ha most kellene iskolát választanod, hova jelentkeznél?”)
  Első helyen jelentkezett ide Második helyen jelentkezett ide Harmadik helyen jelentkezett ide, vagy nem ide jelentkezett
Ugyanebbe az iskolába és ugyanerre a tagozatra, szakmára, szakirányra 55,1 46,3 45
Ebbe az iskolába, de más tagozatra, szakmára, szakirányra 8,9 9,7 9,7
Erre a tagozatra, szakmára, szakirányra, de másik iskolába 7,6 7,6 6,4
Másik iskolába, másik tagozatra, szakmára, szakirányra 28,4 36,4 38,9

 

A középiskola és ezen belül a szakma választását szignifikánsan más tényezők motiválták a különböző programok szerint tanuló csoportokban. Az érdeklődés iránya mint szempont a szakképzést folytató iskolákba járóknál kiemelkedően magas számban szerepelt. A gimnazisták a továbbtanulást és az iskola minőségét jelölték meg leggyakrabban mint a választást motiváló tényezőt, de szüleik befolyása is náluk érvényesült legerősebben (15. táblázat). A lakóhely közelsége csak kis szerepet játszott a döntésben, de nem szabad elfelejteni, hogy úgyszólván teljes középiskolai kínálatot nyújtó megyeszékhelyeken végeztük a vizsgálatot: a lakóhely miatti döntéskényszer a rossz tömegközlekedésű kisvárosok iskoláit látogató diákokra jellemzőbb.

15. táblázat – A középiskola-választás motivációi iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Miért ezt a középiskolát választottad?”)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Mert itt azzal foglalkozom, ami érdekel 12,6 45,8 55,7 38,5
Mert ez egy jó iskola 39,7 27,7 18,1 28,9
Mert innen könnyebb lesz tovább tanulni 46,7 19,1 4,7 23,8
Mert a szüleim ezt javasolták 33,2 20,2 12,6 22,2
Mert innen könnyebb lesz elhelyezkedni 3,2 23,6 14,1 15,5
Mert ez az iskola közel van a lakóhelyemhez 12,8 9,1 8 9,9
Mert minél hamarabb szakmát akarok szerezni 0,7 7,5 16,4 7,6
Mert máshova nem vettek volna fel 5,7 2,7 5,5 4,3
Mert a tanáraim javasolták 5,5 8,9 4,8 2,5

 

A közgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolák választását minden másnál jobban motiválták a további életesélyekben remélt előnyök, a haszonelvűség (16. táblázat). Itt nyomott legkevesebbet a latba, hogy van-e ilyen irányú érdeklődése az általános iskola vége felé közeledő diáknak. Itt volt a legkevésbé fontos, hogy közel van-e az iskola; a perspektivikus képzésért messzebbre is hajlandóak utazni a diákok. Ugyanakkor ettől a profiltól várják a legjobb elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőségeket. A humán szakképzésben és az informatikai szakképzésben résztvevők szintén átlag fölötti mértékben tartották fontos szempontnak a jó továbbtanulási esélyt. A szülők inkább a gazdasági, a tanárok a humán szakképzés felé irányították legsikeresebben a fiatalokat. A mezőgazdasági szakmák választását a pálya iránti – nyilván a családtól sem független – korai elkötelezettség átlag fölötti arányban motiválta. Ugyanakkor az is igaz, hogy a családi gazdaságból jövő gyerekek mellett igen sokan kényszer-átirányítással kerülnek erre a pályára. A hierarchia alján lévő szakmák válnak ugyanis a sehova sem kellők gyűjtőhelyeivé.

A szakközépiskolások motívumaitól némileg eltérően a szakmunkásképzésben mind a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmunkástanulók, mind a mezőgazdasági szakmákat tanulók kétszeres arányban válaszolták, hogy többek között az iskola minősége, valamint az elvégzése utáni könnyebb elhelyezkedési lehetőségek miatt választották az adott iskolát. Ugyanők viszont jóval ritkábban vélték úgy, hogy máshova nem vették volna fel őket. Ezek a szakmunkásképzés tagoltságát is jól jelzik. A többi motívum esetében a válaszok között szignifikáns eltérések nem voltak. A kereskedelmi és szolgáltatási szakmák diákjai 91,8%-ban arra a szakmára jelentkeztek eredetileg is, mint amit tanulnak. Az ipari és mezőgazdasági képzésben 85,5%, illetve 86,4% a megfelelő arány, tehát itt a kényszerválasztás jóval gyakoribb volt.

16. táblázat – A középiskola-választás motivációi a szakközépiskolások körében szakmai profilonként (%)
  Ipari, műszaki Informatikai Mezőgazdasági Gazdasági Humán
Mert itt azzal foglalkozom, ami érdekel
(p < 0,0001)
50,6 60,2 58,6 36,8 58,4
Mert ez egy jó iskola
(p< 0,0001)
21,5 23,7 11,8 39,5 20,8
Mert a szüleim ezt javasolták
(p < 0,0001)
16,9 6,5 20,7 24,6 16,8
Mert innen könnyebb lesz elhelyezkedni
(p< 0,0001)
19,9 23,7 14,2 34,2 6,7
Mert ez az iskola közel van a lakóhelyemhez
(p< 0,01)
9,8 12,9 11,8 5,4 11,4
Mert minél hamarabb szakmát akarok szerezni
(p < 0,05)
7,6 7,5 12,4 7,8 2,7
Mert a tanáraim javasolták
(p < 0,0001)
3,5 1,1 1,8 4,7 12,8
Mert innen könnyebb lesz tovább tanulni
(p< 0,0001)
13,9 19,4 11,2 25,9 20,1

 

A középfokú végzettség megszerzése utáni tervek

A középfokú végzettség (azért kell ilyen körülményesen fogalmaznunk, mert középiskolának a szakirodalomban és az igazgatásban csak az érettségit is adó iskolákat nevezik, a szakmunkásképzés „csak” középfokú iskolának számít) megszerzésétől négy-öt, illetve egy év választotta el a megkérdezetteket. Az általános iskolások válaszait ezért csak jelzéseknek tekintjük arra vonatkozóan, hogy mennyire kalkulálnak már 13 évesen felsőfokú vagy egyéb tanulmányokkal, illetve munkavállalással. A középfokon tanulók válaszait viszont már komoly továbbtanulási tervekként értelmezzük.

A 13 éveseknek 52,2%-a jelezte, hogy a most megcélzott iskola befejezése után ismét tanulni kíván. Szüleiknek csak 45,2%-a gondolta ugyanezt. A lányok 18 éves koruk után nagyobb arányban akarnak további tanulmányokat folytatni, köszönhetően a szakképzésbe készülő lányok ambiciózus tanulási terveinek. (A gimnazista fiúk és lányok továbbtanulási tervei között nincs mennyiségi különbség.) Az elhelyezkedési nehézségeknek, de talán nem kizárólag annak köszönhető, hogy majdan a szakképző intézményekből kikerülve is sokan további tanulmányokat terveznek, így például minden hetedik szakmunkásképzőbe igyekvő, s ennek aránya – majd látni fogjuk – hihetetlenül nagy mértékben megnő az évek során. Ugyanakkor négy év távolából és a reálfolyamatokat ismerve meglepő, hogy milyen sokan gondolkoztak elhelyezkedésben (17. táblázat).

17. táblázat – A 13 éves gyerekek elképzelése arról, hogy a középiskola elvégzése után mit fognak csinálni a nem, a megcélzott középiskola típusa és a választani kívánt foglalkozás jellege szerinti bontásban (%)
    A fiúk válasza A lányok válasza
Tanulni fog   47,5 56,8
Dolgozni fog   36,3 23
Nem tudja még   16,2 20,2
 
  Gimnáziumba készül Szakközépiskolába készül Szakmunkásképzőbe készül
Fiúk
Tanulni fog 85,3 40 13,1
Dolgozni fog 5,4 42,4 68,6
Nem tudja még 9,3 17,6 18,2
Lányok
Tanulni fog 78,6 41,9 19,4
Dolgozni fog 7,2 29,9 60,6
Nem tudja még 14,2 28,2 20
 
  Fizikai Középfokú szellemi Diplomához kötött
Tanulni fog 24,6 51,9 82,7
Dolgozni fog 57,8 24,4 6
Nem tudja még 17,7 23,7 11,3

 

A két évvel később és 4 évvel idősebb korosztály körében végzett felmérés a korábban is észlelt trend gyorsuló érvényesülését mutatja. A továbbtanulás valamennyi középfokú intézménytípus végzőseinek körében egyre inkább általánosabbá válik (18. táblázat). Ez nemcsak a szakképzést (beleértve annak felsőfokú változatait, tehát mondjuk a mérnökképzést) értelemszerűen érettségi utánra tervező gimnazistákra igaz, de a szakközépiskolások kétharmada is továbbtanulást tervez az érettségi után, és mindössze minden ötödik szakközépiskolás véli úgy, hogy azonnal el fog helyezkedni. Sőt, és ez az igazán meglepő, a szakmunkásvizsgát követően a „kész szakemberek” is lényegesen többen akarnak valamilyen formában – érettségi vagy újabb szakma megszerzéséért – tovább tanulni (56,3%), mint elhelyezkedni (43,4%).

A gimnáziumba járók között elenyésző hányadban vannak, akik azonnal be akarnak lépni a munka világába. Ők alighanem azok közül kerülnek ki, akik vagy azonnal jó lehetőséggel rendelkeznek, vagy nem tudják finanszírozni a továbbtanulást. Valószínűleg az anyagi kényszer az oka annak is, hogy a tovább tanulni szándékozó gimnazistáknak közel fele dolgozni is akar a tanulás mellett. A bizonytalanok aránya ebben az iskolatípusban alacsony.

A szakközépiskolások közül is csak minden ötödik gondolja úgy, hogy az érettségit követően nem fog tovább tanulni. Itt fontos arra is gondolni, hogy a megkérdezett korosztály az egyik utolsó azok közül, akiknek nagy része képesítésről szóló bizonyítványt is kap a szakközépiskolai érettségivel együtt. Ettől függetlenül döntő hányaduk továbbtanulást tervez felsőfokú intézményben, technikusképzésben vagy egyéb helyen. Közülük sokan bizonytalanok még, az ipari és mezőgazdasági irányban tanulók átlag fölötti számban. A gyengébbek a rohamosan növekvő keretszámok mellett sem bíznak a felsőfokú továbbtanulásban, az érettségit követő képzési lehetőségek pedig még kevéssé ismertek előttük – és különösen családjuk előtt –, hiszen egy viszonylag új, a kilencvenes években kiépült rendszerről van szó. További tanulmányokat legtöbben az informatikai és a humán szakirányból terveznek.

A szakmunkásképzés sem az az intézmény már, amely után magától értetődően következne egy alkalmazotti vagy akár vállalkozói létforma. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után a fiatalok háromnegyede tervez még valamilyen formában tanulmányokat, és közöttük jóval többen vannak azok, akik ezt nem munka mellett, hanem fő tevékenységként képzelik. A tanulás két legfontosabb motívuma, hogy érettségi nélkül a későbbiekben kockázatosabb a megélhetés, illetve kevés a remény a vonzó feltételekkel való elhelyezkedésre. A dolgozni szándékozó szakmunkástanulók fele gondolja úgy, hogy munka mellett még tanulni is fog. A tanulás mellett legnagyobb arányban az ipari szakmákat tanulók fognak dolgozni, munka mellett legtöbben a – leginkább képezhető, legjobb tanulmányi eredményű – kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmunkástanulók fognak tanulni, ha terveiket egyben prognózisnak is tekinthetjük.

18. táblázat – A 17 évesek elképzelése életük alakulásáról az iskola elvégzése után (%)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Továbbtanulók 90,6 63,1 42 66,7
Ebből (továbbtanulók =100%): mellette dolgozni is fogok 42,6 37,7 53,6 41,9
Tovább tanulni szándékozók összesen7 92,4 72,9 69,2 75,5
Dolgozni fogok 2,4 15,2 32,3 15,1
Ebből (dolgozni szándékozók =100%): mellette tanulni is fogok 77,4 64,8 48,2 58,5
Dolgozni szándékozók összesen 41 39 54,8 43
A munkát és tanulást is tervezők aránya együtt 40,6 33,6 38,5 36,8
Otthon maradok 0,3 0,2 0,3 0,3
Még nem tudom 6,7 21,1 25,5 17,9
A bizonytalanok („Még nem tudom” választ adók) nélkül  
Tovább tanulok 97,1 80,4 56,3 81,3
Ebből (továbbtanulók =100%):mellette dolgozni is fogok 42,6 37,7 53,6 41,9
Tovább tanulni szándékozók összesen 8 99,1 83 77,2 92,1
Dolgozni fogok 2,6 19,4 43,4 18,4
Ebből (dolgozni szándékozók =100%): mellette tanulni is fogok 77,4 64,8 48,2 58,5
Dolgozni szándékozók összesen 44 49,7 73,6 52,5
A munkát és tanulást is tervezők aránya együtt 43,4 42,9 51,1 44,8
Otthon maradok 0,3 0,3 0,4 0,3

 

Mindez pontosan jelzi, hogy a középfokú iskola elvégzése a diákok elsöprő többsége számára már nem jelenti az iskolai pályafutás befejezését. Ez – függetlenül attól, hogy ebben a munkahelyek kínálatának szűkössége mint kényszerítő tényező is szerepet játszik – jelentős módosulás az elmúlt évtizedhez képest, amikor a szakmunkásképző, a szakközépiskola, de az esetek nagyobbik részében még a gimnázium elvégzése is a munkaerőpiacra való azonnali kilépést vont maga után. A középfokú oktatás egésze – beleértve az iskolarendszerű szakképzést is – lényegében már egy közbülső állomás az egyének iskolai tanulmányai között, nem pedig a munkaerőpiacra lépést közvetlenül megelőző befejező szakasz. A diákok közel fele olyan életformában fog élni húszas éveinek elején, amelyben mind a munka, mind a tanulás fontos szerepet játszik majd. Ez gyökeresen különbözik a kilencvenes évek elejéig megszokottaktól, hasonlít viszont a fejlett országokban jellemző képhez.

A továbbtanulás és a pályaválasztás tervezett iránya az esetek több mint felében megegyezik a középfokon végzett tagozattal, szakmával, szakiránnyal, legalább egyharmad részben viszont – mindhárom diákrétegnél külön-külön is – eltér. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak, bármilyen szinten és irányban képezzenek is, tudatában kell lenniük annak, hogy végzőseik jelentős hányada pályaelhagyónak számít majd, mielőtt még a pályára lépne. Ezt a tényt – amelynek léptéke talán megnőtt, de a jelenség egy-két évtizede jól ismert – a szakképző intézmények nem szívesen veszik tudomásul. Sokan struccpolitikával folytatják a szakmai képzést és szocializációt, mintha végzőseik valóban az általuk oktatott szakmára készülnének, és majdan azt gyakorolnák.

A továbbtanulással kapcsolatos tervek a gimnazistáknál a legpontosabbak, és a szakmunkástanulóknál a legkialakulatlanabbak (19. táblázat).

19. táblázat – A továbbtanulási elképzelések határozottsága iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Ha tovább akarsz tanulni: Tudod-e, hogy hol szeretnél tovább tanulni?”)
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók Összesen
Igen, pontosan tudom 31,9 19,7 27,4 25,1
Körülbelül tudom 54,7 50 33,8 48,1
Még nem tudom 13,5 30,3 38,6 26,8

 

A gimnazistáknak mintegy fele reméli, hogy egyetemen fog tovább tanulni, a szakközépiskolások közül csak minden hetedik (20. táblázat). Főiskolára a gimnazistáknak további 40%-a igyekszik, és közülük alig minden tizedik tervez 1-2 éves szakképzést. A szakközépiskolások nagyobbik fele főiskolai tanulmányokban gondolkodik, posztszekunder szakképzésben csak feleennyien kívánnak részt venni. Figyelemre méltó, hogy a szakmunkásképzőbe járók közül minden tizedik diák tervez felsőfokú továbbtanulást is. Elképzelésük nem irreális. Iskolaigazgatók jelzései alapján a végzett szakmunkástanulók a kétéves intenzív szakközépiskolát kijárva igen gyakran az érettségi után is folytatják tanulmányaikat. A korai iskolai kudarcokat a későbbi sikerek kompenzálják, és e lendület a jobbaknál kitart a technikusképzésben és a főiskolán is. Ez ékesen bizonyítja, hogy az iskolai kudarcok nem vágják automatikusan el a sikeres életpálya előtt az utat, ha léteznek azonnali és későbbi intézményes korrekciós utak, „második esélyek”.

20. táblázat – A továbbtanulás valószínű iránya iskolatípus szerint (%) (A feltett kérdés: „Te valószínűleg hol fogsz tovább tanulni?”)9
  Gimnazisták Szakközépiskolások Szakmunkástanulók
Egyetemen 49,2 15,3 2,5
Főiskolán 40,8 55,5 7
Egy-két éves, szakképesítést adó tanfolyamon 10 26,8 29,6
Érettségit adó oktatási formában 0 0,3 58,2
Képesítést nem adó tanfolyamokon 0 2,2 2,7

 

A szakközépiskolások közül a humán, a gazdasági és az informatikai szakirányról készülnek legnagyobb arányban egyetemre (21. táblázat). Felsőfokú tanulmányokat legkevesebben a mezőgazdasági szakközépiskolák tanulói terveznek, legtöbben pedig az informatikusok. A szakmunkások szándékai ágazatok szerint viszonylag csekély eltéréseket mutatnak.

21. táblázat – A továbbtanulás valószínű iránya ágazatok szerinti bontásban a tovább tanulni szándékozó szakközépiskolások körében (%)
  Ipari, műszaki Informatikai Mezőgazdasági Gazdasági Humán
Egyetemen 10,8 18,2 8,3 19,7 18,1
Főiskolán 59,1 64,8 49,2 55,4 47,8
Egy-két éves, szakképesítést adó tanfolyamon 27,5 17 40,2 23,1 32,6
Képesítést nem adó tanfolyamokon 2,6 0 2,3 1,9 1,4

 

Összegzés

A kilencvenes évek munkaerő-piaci változásai azt eredményezték, hogy a mai gyerekek és fiatalok már máshogy tekintenek jövőjükre, és máshogy kívánják azt megalapozni, mint a korábbi generációk. Döntéseik mögöttese is teljesen új, hiszen a korábbinál sokkal bizonytalanabb, az előnyöket, hátrányokat nem olyan világosan kínáló tanulási utak közül kell választaniuk. A pályaválasztás maga is megváltozott. Szórványos, diszkrét döntések helyett – amilyen a középiskola-választás, majd annak befejeztével a munkahely vagy a felsőfokú szakirány megválasztása volt – folyamatosan törődniük kell azzal, hogy mit érdemes tanulni, érdemes-e közben dolgozni, kitűzött céljaikat hogyan lehet a legbiztosabban elérni. Fizikai munkával egyre kevesebben akarják keresni kenyerüket, mert tudják, hogy ebben az esetben nehezebb lenne az életük.

Az általános iskolát követően a fiatalok legalább kétharmada az iskolarendszerű szakképzésben tanul tovább, és szinte mindenki, akinek csöppnyi esélye van rá, az érettségi megszerzésére törekszik. Ma ez jelenti a belépőt a valamelyest is vonzó pozíciókhoz. A középfokú iskolát elvégezve csak nagyon kevesen lépnek azonnal a munkaerőpiacra, inkább – esetleg a létfenntartáshoz szükséges munkavégzés mellett – további tanulmányokat folytatnak. Igen magas a pályaelhagyást tervezők aránya is. Más empirikus vizsgálatokból vannak becsléseink – és szórványosan adataink – a pályaelhagyás arányáról. Ez a végzést követően szakmánként és régiónként eltérően általában 30-90% körül mozog, de 25 éves korra már alig van olyan szakma, ahol ne haladná meg az 50%-ot.

Ez a két tény, tehát hogy (1) a középfok még a kvalifikációt szerzők számára is az iskolai pályafutásnak csupán egy közbülső állomása, és csak ritkán végállomása; valamint hogy (2) a tanulmányi és a foglalkozási utak során magas és növekvő a pályaelhagyás aránya, fontos jelzésekkel szolgál az iskolarendszerű szakképzés strukturális, tartalmi és módszertani megújításához. A struktúra terén ez azt jelenti, hogy maximális rugalmasságra van szükség, a képzési programoknak lehetőleg rövid (4-5 év helyett 1-2 éves) programok egymásra épülésével kell az OKJ-s vizsgához vezetniük. A képzési követelmények moduláris átszervezésére irányuló, jelenleg is folyó erőfeszítések ebbe az irányba mutatnak.

Egy másik fontos következmény, hogy az általános iskola végén nem szabad több évre elkötelező döntéskényszer elé állítani a fiatalokat. A 10. év után még minden iskolatípusban alanyi jogon lehetővé kell tenni a váltást,10 és meg kell teremteni az egyes iskolatípusok közötti átjárhatóságot is, a lehető legszélesebb körben és a legkisebb veszteséggel (pl. különbözeti vizsgákkal évvesztés helyett). A régimódi szakképzés további visszaszivárgása az alsóbb évfolyamokra lemerevítené a rendszert, és csak az intézmények rövid távú érdekeit szolgálná.

A középfokú szakképzési tartalom fejlesztésére vonatkozóan pedig úgy hat a középfokú szakképzés megváltozott funkciója, hogy olyan, nem csak a nevükben pályaorientációs tartalmakra van szükség, amelyek megkönnyítik a 16–18 éves korban való pályaválasztást vagy pályamódosítást. Mivel az iskolarendszerű szakképzésnek csak ritkán kell felkészítenie az azonnali munkavégzésre, a „kész szakember” ideája helyett a nem csupán szakirányban „tovább képezhető” szakember ideáját kellene követnie. Ez minőségi alapozást és kevesebb gyorsan elavuló ismeretanyagot, szakmai specializációt igényel, amelynek egy – a készségszinthez vezető – részét akár a fakultációra, szabad sávra lehetne hagyni.

Végül, a módszertan számára ez azt jelenti, hogy eltérő módszertannal – sőt részben különböző tartalmakkal – kell képezni az ugyanazon szakmában vagy szakirányban tanuló fiatalokat és felnőtteket, hiszen más a funkciója egy 16–20 évesek számára és egy 25–35 évesek számára szervezett szobafestő-, autószerelő- vagy akár számítógép-programozó kurzusnak. Adaptálni és terjeszteni kell a nem konkrét szakmákhoz kötődő képesség- és kompetenciafejlesztő gyakorlati képzés módszereit, amelyek alig vannak jelen a magyar szakképzésben.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.