2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 július-augusztus

Hiperaktivitás, figyelemzavar

2009. június 17.

Szerte a világon, így Magyarországon is meglehetősen nagy számban jelentkeznek a felnövő gyerekek körében olyan magatartási és viselkedési zavarok, amelyek gátolják a harmonikus személyiségfejlődést, az óvodai, iskolai beilleszkedést. A szülők és pedagógusok jelentős hányada azonban nem tájékozott igazán a zavarok értelmezését, kezelését illetően. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány vizsgálatai feltárták, hogy a gyerekek többségénél alkalmazott gyógyszeres kezelés milyen ártalmak forrása lehet. A jelentés alapján szerkesztett tanulmány a problémák humánus és valóban pedagógiai terápiás eszközökkel való kezelésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

Hiperaktivitás, figyelemzavar1

– Betegségek-e valójában? –

A hiperaktivitás és az ehhez kapcsolódó egyéb rendellenességek, valamint pszichiátriai szerekkel történő kezelésük kérdése manapság egyre gyakrabban kerül előtérbe a médiában, a nyilvánosság előtt. A kérdés fontosságát nehéz lenne vitatni, hiszen gyerekeinkről, a jövő generációról van szó, s nem kevés múlik azon, hogyan készítjük fel őket arra, hogy felnőttként felelősségteljes, aktív, hasznos életet éljenek. Mindenképpen úgy látjuk, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, és megvizsgálni, hogyan teremthetünk a ma problémásnak tartott gyerekek számára olyan gyermekkort, amely lehetőséget ad nekik arra, hogy problémáikból kikerülve s majdan felnőve olyan emberekké váljanak, akik hasznos tagjai a társadalomnak. Nagyon fontos, hogy közelebbről is megnézzük azokat a kezeléseket, amelyek a gyerekek számára nem előnyösek, sőt adott esetben károsak lehetnek, valamint megtaláljuk azokat a módszereket, amelyek valódi megoldást jelentenek mind a gyerekek, mind a szülők számára.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány kutatómunkája során feltárta, hogy a hiperaktívnak, figyelemzavarosnak nevezett gyerekeknek adott pszichiátriai szerek számos mellékhatást és függőséget okozhatnak. A valódi megoldást mindenképpen az jelenti, ha időt és fáradságot szánunk arra, hogy megtaláljuk, mi okozza a figyelemzavart vagy a hiperaktivitást. Többek között különféle allergiák, valamint olyan fizikai betegségek is előidézhetnek hiperaktivitást, amelyekre még nem derült fény.

Akármi váltja is ki a hiperaktív tüneteket, mindenképpen többet segítünk a gyerekeknek, ha ahelyett, hogy "betegnek" tekintjük és pszichiátriai szereket adunk nekik, a valódi okokat keressük, amelyek nem pszichiátriai problémák.

Mi a hiperaktivitás?

Hiperaktívnak, figyelemzavarosnak vagy egyéb pszichiátriai "rendellenességgel" rendelkezőknek általában azokat a gyerekeket tekintik, akik például az iskolában, az órán nem tudnak nyugodtan megülni a helyükön, mással foglalkoznak, vagy nem képesek odafigyelni, így zavarják a tanárt vagy a többi gyereket.

Bár a hiperaktivitást pszichiátriai "betegségként" rendellenességnek tekintik, érdemes megvizsgálni a szó eredeti jelentését.

Hiper-: túlzó, túlságos; a vele összetett fogalom fokozott meglétét, túlságos voltát jelöli.

Aktivitás: cselekvési kedv, fokozott tevékenység

(Idegen szavak szótára)

A szó eredeti jelentését tekintve egy hiperaktív gyermek lehet olyan valaki, aki az átlagosnál több cselekvési kedvvel, energiával rendelkezik, s egyáltalán nem biztos, hogy rendellenességről van szó, amikor a gyerek aktivitásával "kilóg" a többiek közül. Persze az átlaggyerekek vagy a már "lelassult" szülők számára az ilyen gyerek aktivitása kényelmetlen lehet, s igény merülhet fel arra, hogy a gyereket az átlaghoz "lassítsák".

Emellett persze nem kétséges, hogy a probléma létezik, vannak problémás gyerekek. Nem mindegy azonban, hogy egy ilyen probléma kezelésekor pusztán a tüneteket nyomjuk-e el, vagy a valódi okot keresve (és megtalálva) a nehézséget kiváltó alapproblémát kezeljük. S így talán az sem kétséges, hogy a helytelen kezelések súlyos gondokat is okozhatnak a gyerekeknek, amelyeknek egész életükben kárát láthatják.

A hiperaktivitás fogalmának megszületése

A hiperaktivitás fogalma – mint annyi minden más – az Egyesült Államokban született meg és indult útjára; ma már a világ számos országában, köztük Magyarországon is diagnosztizálnak ezzel gyerekeket. Érdemes egy pillantást vetni létrejöttének és elterjedésének történetére.

1987-ben az Amerikai Pszichiátriai Társaság kézfeltartásos szavazással döntött a "figyelemhiányos hiperaktív zavar" (Attention Deficit Hyperactivity Disorder – ADHD) betegségek közé történő besorolásáról. Egy éven belül csak az Egyesült Államokban 500 ezer gyereket "diagnosztizáltak" figyelemhiányos hiperaktív zavarral.

1990-ben egy szövetségi támogatási program keretében új lehetőség nyílt meg azon családok számára, melyek gyerekeit ADHD-snak nyilvánították: egy család több mint 450 dolláros havi támogatást kaphatott minden "ADHD"-s gyerek után. A hatás jelentős volt. Míg 1989-ben a programban szereplő összes "alkalmatlan" gyerek csupán 5%-a volt mentálisan károsult, beleértve az ADHD-t is, 1995-re ez az érték majdnem 25%-ra emelkedett. A pénzhez jutás érdekében néhány szülő ténylegesen arra tanította gyerekét, hogy gyenge teljesítményt nyújtson az iskolában és "furcsán viselkedjen".

1991-ben változtak az állami oktatási segélyekre vonatkozó szabályok, és évi 400 dollár támogatást biztosítottak az iskoláknak minden egyes "ADHD"-val diagnosztizált gyerek után. Ugyanabban az évben a Közoktatásügyi Minisztérium hivatalosan fogyatékosságnak minősítette az ADHD-t, és olyan eljárások kidolgozását sürgette, amelyek segítségével kiszűrhetőek és azonosíthatóak az "ADHD"-s gyerekek, majd különleges oktatási és pszichológiai szolgáltatások biztosíthatók számukra. Az ezzel a "betegséggel" diagnosztizált gyerekek száma ismét fellendült. 1997 végére az ADHD-val besorolt amerikai gyerekek száma aggasztó módon 4,4 millióra emelkedett.

Történt mindez annak ellenére, hogy valójában nem létezett és ma sem létezik olyan tudományos vizsgálati eredmény, amely egyértelműen bizonyítaná, hogy a hiperaktivitás betegség lenne, s amely indokolná, hogy a gyerekeket erős, tudatbefolyásoló pszichiátriai szerekkel kellene kezelni.

Nincs bizonyíték arra, hogy a hiperaktivitást olyan "agyi", "kémiai" zavar okozná, amely indokolná azt, hogy kémiai szerekkel kezeljék ezeket a problémákat.

A pszichiátriai szerek

A hiperaktivitás és egyéb pszichiátriai "rendellenességek" egyik leggyakoribb kezelési módja pszichiátriai szerekkel történik. Ezek használata nemzetközi szinten is igen komoly vitákat vált ki, és szakmai berkekben is erősen megosztja a véleményeket.

E szerek használata során a szülő és a pedagógus számára tényleg úgy tűnhet, hogy a szer kezeli azokat a problémákat, amelyekre azt felírták. A hiperaktivitásra leggyakrabban felírt serkentőszer amfetamin jellegű vegyületként a felnőtt szervezetet serkenti, "gyorsítja", azonban paradox módon a gyerekekre lassító, nyugtató hatással van. Így könnyen megtörténhet, hogy a szülő vagy a tanár, aki esetleg hosszabb ideje küszködött már a problémás gyerekkel, megkönnyebbüléssel látja, hogy az addig izgága, megülni nem képes, az órát vagy a társait zavaró gyerek megnyugszik, ül egy helyben, nem zavarja a környezetét. Ez azonban egy mesterséges, kémiai kontroll a gyerek felett, mivel nem vizsgálták meg túlmozgékonyságának valódi okát. Kissé erős hasonlattal élve ezt azzal is elérhetjük, ha a gyereket egyszerűen "fejbe vágjuk"; lenyugszik, néz maga elé, és nem zavar senkit, de ezzel a problémát nem kezeltük, mindössze a tüneteket nyomtuk el.

Olyan esetek is történtek, amikor valóban úgy tűnik, hogy a "figyelemhiányos" gyerek koncentráló képessége javul, jobban figyel az órán, jobban képes tanulni. Fontos tudni, hogy az amfetaminok és az amfetamin jellegű vegyületek mesterségesen javítják a koncentráló képességet, ez azonban nem jelent valódi képességnövekedést, mivel csak addig tart, amíg a gyerek a szer hatása alatt áll, s ha a hatás elmúlik, az így "megtanult" anyagot is könynyebben elfelejti. Meglehetősen közismert tény, hogy egyes egyetemisták a vizsgák előtt amfetaminszármazékokat szednek be, amely a vizsga idejére javítja a koncentrációs képességüket. Ez azonban nem teszi őket képessé a tanult anyag jobb alkalmazására, sőt az így szerzett tudást könnyebben elfelejtik.

Pszichiátriai részről az is felmerül, hogy a hiperaktivitásra leggyakrabban felírt szer (Ritalin) eredményességét ún. kettős vak kísérletek is bizonyítják. (Kettős vak kísérlet: sem az orvos, sem a páciens nem tudja, hogy a kipróbálás alatt lévő szert kapja-e a páciens, vagy placebót, azaz gyógyszert utánzó, de hatóanyag nélküli készítményt.) A kettős vak kísérletek egyértelműen kimutatják, hogy a szer adott esetben kitűnően elnyomja a hiperaktív gyerek tüneteit; ezzel azonban a valódi megoldáshoz nem jutottunk közelebb, hiszen egy ilyen kísérlet mindössze a szer fentebb leírt, a gyerekekre kifejtett hatását igazolja.

A témával foglalkozó médiainterjúkban pszichiáterek részéről több ízben elhangzott már, hogy az Európa Tanács Pompidou Munkacsoportja 1999 decemberében ülést hívott össze a gyerekek pszichostimuláns gyógyszerezésével kapcsolatban, ahol megállapították, hogy a már említett szer Magyarországon "drámaian alul van adagolva". Amennyiben abból az elgondolásból indulunk ki, hogy ezek a gyerekek "betegek", biztosra vehető, hogy Magyarországon több gyereket lehet pszichiátriailag "hiperaktívként" betegnek diagnosztizálni, mint ahányan ténylegesen kapják a pszichiátriai szert. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy ezek a gyerekek nem betegek – amint azt fentebb láthattuk –, s a tudatbefolyásoló pszichiátriai szerek nem jelentenek valódi megoldást a problémáikra, a szer "aluladagoltságáról" igazából nincs is értelme beszélni.

Mellékhatások

Amellett, hogy az említett pszichiátriai szerek valójában nem oldják meg a hiperaktivitás problémáját, számos olyan mellékhatásuk van, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a gyerekekre.

A témával kapcsolatban megjelenő, a hiperaktivitás gyógyszeres kezelése mellett állást foglaló pszichiátriai nyilatkozatokban gyakran elhangzik, hogy a legyakrabban alkalmazott szer nem okoz függőséget a gyerekeknél. A szer korábban, más néven már forgalomban volt Magyarországon, de 1995-ben mellékhatásai miatt kivonták a forgalomból. A tablettáról az Országos Gyógyszerészeti Intézet tájékoztatója a mellékhatások között egyebek mellett a következőt írja:

"A vegyület iránt tolerancia [hozzászokás], pszichikai és fizikai dependencia [függőség] alakulhat ki."

Ugyanezen tájékoztató a mellékhatások között a következőket is említi: " Anorexia [étvágytalanság], szájszárazság, szédülés, fejfájás, álmatlanság, dyskinésia [mozgászavar], nausea [émelygés, hányinger], idegesség és bőrkiütés. ... A vérnyomás emelkedése és viszonylag gyors süllyedése egyaránt előfordulhat, tachichardiát [szapora szívverés vagy szívműködés], esetleg arrythmiát [szabálytalan szívműködés] válthat ki. Ritkán előfordulhatnak görcsrohamok is. ..."

A fentieket természetesen nem a szülők, pedagógusok ijesztgetésére írjuk le. Ezek olyan tények, amelyekkel számolni kell, ha a szülő pszichiátriai szerekkel próbálja kezeltetni gyermeke hiperaktivitását. Ráadásul a tapasztalat szerint a pszichiátriai tájékoztatások során ezek a tények szinte egyáltalán nem jutnak a szülők tudomására. Márpedig úgy gondoljuk, ezek ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a szülő felelősségteljes döntést tudjon hozni gyermeke jövőjét illetően.

Amiről szintén fontos tudni

A már több ízben említett serkentőszer hatóanyaga a 4/1980. számú, pszichotróp szerekről szóló egészségügyi és belügyminisztériumi rendelet alapján a kábítószerek elbírálása alá esik. Ez különösebben nem meglepő, tekintettel például arra, hogy az Egyesült Államokban – ahol több millió gyerekkel szedetik – a szer utcai kábítószerként is közismert, sőt olyan esetek is előfordulnak, amikor a gyerekek, akik az iskolában kapják a szert, jó pénzért eladják azt kábítószerként.

Az utóbbi években az Egyesült Államokban több iskolai lövöldözés volt, amikor tizenéves diákok értelmetlenül erőszakos bűncselekményeket követtek el, számos diákot, tanárt megsebesítve és sokuk életét kioltva. Mi válthatta ki ezeket az értelmetlen, gyilkos tetteket? Egyesek szerint ezeket az eseteket a fegyverek hozzáférhetősége okozza. Dr. Thomas Szasz, a pszichiátria professzora mondta Amerikában: ötven évvel ezelőtt is voltak gyerekek, voltak iskolák és voltak fegyverek. De nem voltak iskolai lövöldözések. Mások véleménye az, hogy a gyerekek agresszióját az erőszakot sugárzó filmek, az erőszakos videojátékok, az internet stb. okozhatták. Ezek a dolgok bizonyára hozzájárulhattak az esetek megtörténtéhez. Alapos vizsgálat azonban egyetlen olyan tényezőt mutatott ki, amely gyakorlatilag minden esetben közös volt: az erőszakot elkövető gyerekek döntő többsége erős pszichiátriai szerek hatása alatt állt vagy azok elvonási tüneteitől szenvedett.

Álljon itt néhány példa:

  • 1986. november 20.: Rod Matthews (14 éves) egy ütővel halálra verte egyik osztálytársát a cantoni (Massachusetts) házukhoz közeli erdőben. Noha Rod nagyon értelmes volt, a harmadik osztálytól kezdve Ritalint szedettek vele.
  • 1988. szeptember 26.: A 19 éves James Wilson őrült lövöldözést csapott a dél-carolinai Greenwood iskolájában. Két gyerek meghalt, hét másik gyerek és két tanár pedig megsebesült. Wilson egy pszichiáter kezelése alatt állt. 14 éves kora óta rendszeresen kapott pszichiátriai szereket: Xanaxot (hazánkban ugyanezen a néven kapható), Valiumot (hazánkban Seduxen, illetve Diazepám néven hivatalos), Vistarilt (Magyarországon nincs forgalomban), Mellarilt (hazánkban Melleril néven hivatalos), Thorazine-t (hazánkban Hibernal néven hivatalos), Tofranilt (hazánkban Melipramin néven hivatalos) és Halciont (hazánkban nincs forgalomban). A lövöldözési akció idején éppen megvonták tőle a Xanaxot.
  • 1996. február 19.: Timy Becton (10 éves) pajzsként maga elé ragadta hároméves unokahúgát, és fegyvert szegezett a seriffhelyettesre, aki éppen floridai otthonukba kísért egy iskolakerülésekkel foglalkozó tisztségviselőt. Bectont januárban vitték pszichiáterhez, hogy iskolaundorát kezeltessék, és azóta Prozacot kapott. Szülei említették, hogy amikor a szer adagját emelték, Timmynek durva hangulati hullámzásai lettek, és "tényleg dühössé vált...".
  • 1998. május 21.: Mielőtt a 14 éves Kip Kinkel vad lövöldözésbe kezdett volna springfieldi (Oregon) középiskolájában, melynek következtében két személyt megölt, huszonkettőt pedig megsebesített, dühkontrollálási foglalkozásokra járt, s a jelentések szerint Prozacot és Ritalint szedett. Kinkel lelőtte a szüleit is.

Bizonyos pszichiátriai szerek erőszakos viselkedést okozó mellékhatásai nem új keletűek; számos tanulmány, vizsgálat beszámol erről. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi központja adatbázisában több száz olyan erőszakos esetet tartanak nyilván az utóbbi 15 évről, amikor az erőszakot elkövető személy pszichiátriai szereket szedett. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az esetekben mutatkozó párhuzamot.

Mindemellett fontos hangsúlyoznunk: az alapvető problémát nem az említett pszichiátriai szerek használata jelenti. Ha például az említett serkentőszer használatát mellékhatásai miatt betiltanák, valószínűleg igen hamar "kifejlesztenének" egy új szert, amelynek lehet, hogy hasonló mellékhatásai lennének, és amely feltehetőleg egyáltalán nem oldaná meg jobban a gyerek gondját. A szerekkel kapcsolatos probléma alapvető kiváltó oka ott maradna: maga a pszichiátriai diagnózis, amely igényt támaszt a szerek használatára.

Egy világ választja el a tünetek leírását és az okok megtalálását és kezelését. A pszichiátria a hiperaktivitás problémájára mindössze annak "betegségként" való leírását és a tüneteket elnyomó, erős tudatbefolyásoló, a függőség veszélyét magában rejtő, droghatású anyagok használatát fejlesztette ki legfőbb "megoldásként".

A hiperaktivitással, figyelemhiányos zavarral és hasonló "rendellenességekkel" foglalkozó pszichiátriai szakirodalomban a hiperaktivitás okaira vonatkozó hipotézisek széles skáláját találjuk, s nem egy közülük állítja, hogy a hiperaktivitás "betegségként" való létezése bizonyított tény; amint azonban arról korábban már szó esett, ez sajnos nincs így. Kiváló példája ennek a fajta "csúsztatásnak" a következő eset. 1998-ban egy kutatócsoport a Stanford Egyetemen egy speciális, modern agyletapogató eljárással egészséges és hiperaktívnak mondott gyerekek agyát vizsgálta, illetve azt, hogyan hat a már említett serkentőszer a két csoport agyműködésére. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, látható-e bármifajta különbség egy hiperaktívnak és egy egészségesnek diagnosztizált gyerek agya között, és van-e látható különbség a két gyerekcsoportnál a szer hatásában. A tudóscsoport a vizsgálat végén azt állította, hogy van különbség, és ez az "eredmény" azonnal meg is jelent egy rendkívül népszerű tudományos lap, a The Lancet hasábjain, majd az interneten is, széles körben hirdetve, hogy megtalálták a bizonyítékot a hiperaktivitás agyi betegség voltára.

Ha azonban a szemfüles olvasó vette a fáradságot és megszerezte a kísérletről szóló eredeti tanulmányt, majd végigküzdve magát a szakkifejezések tömkelegén elolvasta és megértette azt, akkor a következő furcsa dolgot találta a tanulmány legvégén, mintegy mellékes megjegyzésként: azok a gyerekek, akiknek az agyában eltérést találtak a normálishoz képest, kivétel nélkül már a 1-3 éve folyamatosan szedték a szert, így az elváltozást jó eséllyel okozhatta maga a hosszú távú gyógyszerezés. Ez önmagában azt bizonyíthatja, hogy a szer hosszú távú szedése agyi elváltozást okoz. Ezt azonban a kísérlet semmilyen formában nem vizsgálta. Holott ez az "apróság" valójában kétségbe vonja az egész kísérlet eredményét, sőt egy igen riasztó, esetleges mellékhatásra hívja fel a figyelmet.

Az eddig leírtakat tekintetbe véve az emberben könnyen felmerülhet a kérdés: ha a hiperaktivitás betegségként való létezésére nincs kétséget kizáró bizonyíték, ha ennek "kezelésére" a pszichiáterek kábítószer jellegű, tudatbefolyásoló, a függőség veszélyét magában rejtő szereket adnak, amelyek szedése vagy elvonása ráadásul az értelmetlen iskolai lövöldözések eseteinek döntő hányadában is megtalálható volt, hogyan lehet az, hogy a hiperaktivitás "betegségként" mégis egyre jobban benyomul a köztudatba, és oly erőteljes pszichiátriai propaganda folyik a pszichiátriai diagnózis és "kezelés" mellett, hogy a szülők gyakran egyáltalán nem tudnak a fent leírt adatokról?

Amint arról korábban már szót ejtettünk, a szülő, tanár számára megkönnyebbülést jelenthet, ha egy "problémás" gyerek az ilyen jellegű kezelés hatására "lenyugszik", nem zavarja a környezetét. Ez azonban csak a probléma látszólagos megoldása.

Elgondolkodtató a következő információ is: A Wall Street Journal Europe 2000. május 15-i, Lawsuit Is Filed Against Novartis On Ritalin Sales (Keresetet nyújtanak be a Novartis ellen a Ritalin – serkentőszer – eladásával kapcsolatban) címmel megjelent cikke beszámol arról, hogy Texas államban keresetet nyújtottak be a Novartis nevű gyógyszergyártó cég (a Ritalin gyártója) ellen, mivel az túlzott mértékben reklámozta a serkentőszert a figyelemhiányos hiperaktív zavar kezelésére. Az alperesek között szerepel az Amerikai Pszichiátriai Társaság és a marylandi CHADD (ADHD-s gyerekek és felnőttek) nevű csoport is, akiket azzal vádolnak, hogy segítettek a figyelemhiányos hiperaktív zavart orvosi problémaként a köztudatba vinni, valamint reklámozták a szer használatát, miközben pénzügyi támogatást kaptak a gyógyszergyártótól. A cikk azt is közli, hogy a figyelemhiányos hiperaktív zavarra adott szerek piacát egy év alatt az Egyesült Államokban 670 millió dollárra becsülik.

A hiperativitás betegségként történő, félrevezető "diagnosztizálásának" és pszichiátriai szerekkel történő kezelésének problémájával kapcsolatban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Council of Europe's Parliamentary Assembly) alá tartozó egyik bizottság is vizsgálatot indított a gyerekek pszichiátriai félrediagnosztizálásának ügyében. A vizsgálat lefolytatásával kapcsolatban benyújtott indítvány a következőket tartalmazza.

"A Közgyűlés,

tekintve, hogy ... minden gyakorlati eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy segítsük azokat az embereket, akiknek munkája megkívánja, hogy megértést nyerjenek a drogvisszaélések problémájával és megelőzésével kapcsolatban, valamint hogy ennek megértését a nagyközönség köreiben is elő kell mozdítani, amennyiben fennáll a veszélye, hogy a drogokkal való visszaélések széles körben elterjednek;

meggyőződvén arról a tényről, hogy a drogok ellen küzdeni kell, mivel mai társadalmunkban számos egyént rabszolgaságba döntenek, és hogy e visszaélések az áldozatok korai halálában és családjuk elmondhatatlan fájdalmában végződnek;

megfigyelvén, hogy Európában gyerekek és fiatal felnőttek egyre növekvő számban szednek olyan legálisan felírt szereket, amelyek függőséget okozhatnak, és hogy ezeket a szereket, növekvő problémaként, illegálisan árulják mint ťutcai drogokatŤ;

megfigyelvén, hogy e drogvisszaélési hullámot erősíti a figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD) pszichiátriai diagnózisa, amelynek oka nem ismert, nincs tudományos alapja, és amelynek létezését az Amerikai Pszichiátriai Társaság szó szerint megszavazta 1987-ben, amely ahhoz vezetett, hogy világszerte gyermekek millióinak tévesen írnak fel erős, tudatbefolyásoló és a függőség veszélyét magában rejtő szereket;

figyelembe véve, hogy 1996-ban a Nemzetközi Kábítószer Felügyeleti Bizottság (International Narcotics Control Boar – INCB) arra kérte a kormányokat, hogy ťa lehető legnagyobb éberséggel legyenek az ADD (figyelemhiányos zavar) túldiagnosztizálásával és lehetséges, orvosilag nem igazolt, [a serkentőszerrel] történő kezelésével kapcsolatbanŤ;

figyelembe véve, hogy az INCB jelentése szerint a [szer] ťtulajdonságai lényegében megegyeznek az amfetaminokéivalŤ, és egy 1971-es, a pszichotróp anyagokkal kapcsolatos ENSZ-egyezmény a [szer] ťnagyfokú visszaélési lehetőséggel rendelkezőnekŤ jelöli meg;

megfigyelvén, hogy 1997 óta legalább 10 olyan, széles körben nyilvánosságra került gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet történt, amikor az elkövető amerikai tizenévesek olyan pszichiátriai szereket szedtek, amelyekről közismert, hogy erőszakos reakciókat okoznak, és amelyek 55 sebesültet és 25 halottat követeltek, valamint hogy hasonló erőszakos eseteket már Európában is feljegyeztek;

arra ösztönzi a Közgyűlés Jogi és Emberi Jogi Bizottságát, hogy kezdeményezzen tanulmányt és kivizsgálást a témával kapcsolatban, így a lehetséges jogi intézkedések megtehetőek annak korlátozására, hogy a gyerekek viszszaéljenek a pszichiátriai szerekkel."

Fontos tehát, hogy megértsük: a hiperaktívnak, figyelemhiányosnak stb. diagnosztizált gyerekek valójában nem betegek; az ilyen pszichiátriai diagnózis és a pszichiátriai szerek adása inkább megbélyegzi őket, mintsem elősegíti, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyek a tüneteket okozzák. A tünetek betegségként való beállítása helyett sokkal ésszerűbb, ha a kiváltó okokat keressük. Szerencsére napjainkban ezt egyre többen ismerik fel, és igyekeznek lépéseket tenni ez ügyben.

Megoldások

Ha ez idáig arról esett szó, hogy mi az, ami bizonyosan nem segít a "hiperaktív" gyerekek problémáinak megoldásában, fontos, hogy szót ejtsünk a megoldási lehetőségekről is, amelyek megmutatják, merre induljon a szülő, hol keressen kiutat a problémából. Ezen módok több időt, energiát, odafigyelést követelnek a szülő, tanár részéről, mint amennyit egy pszichiátriai szer beadása igényel, de ha a valódi okok kutatása során valódi megoldásokat találunk, az mind a gyereknek, mind a felnőttnek kifizetődőbb lesz.

Viszonylag közismert tény, hogy bizonyos fel nem derített, háttérben meghúzódó fizikai betegségek okozhatnak pszichiátriai tüneteket. Erről számos orvosi tanulmány ír. Egy 1986-ban megjelent könyv több mint 140 orvosi problémát említ, melyek mentális zavarokat okozhatnak. Ilyen esetekben természetesen nem pszichiátriai, hanem olyan orvosi kezelésre van szükség, amely az adott fizikai betegséget meggyógyítja.

Fizikai problémák a hiperaktivitás hátterében is előfordulhatnak: megtörténhet, hogy a gyerek olyan betegségtől szenved (pl. allergia), amelytől nem tud nyugodtan megülni, izegni-mozognia kell, vagy egyéb "pszichiátriai" tüneteket mutat.

Például egy kaliforniai anya négy hónapig küzdött, hogy beiskolázás előtt álló kisfia számára beutalót szerezzen egy fül-orr-gége specialistához, mivel gyanította, hogy fiának hallási problémái vannak. Az iskolai ápolónő ehelyett pszichológushoz küldte, aki megállapította, hogy a gyerek "figyelemhiányos", s pszichiátriai szerre van szüksége. Végül a szakorvos megállapította, hogy a gyerek fülében krónikus váladéklerakódás van, és ez 35 decibeles halláskárosodást okoz.

A "problémás" gyereket tehát érdemes orvossal megvizsgáltatni, aki meg tudja állapítani, hogy van-e olyan betegsége, amelyen segítve a "hiperaktív" és egyéb pszichiátriai tünetek megszüntethetőek. Számos tudományos kutatás támasztja alá azt, hogy napjainkban olyannyira elterjedt mesterséges színezékek és élelmiszer-adalékok önmagukban is elegendők ahhoz, hogy egy gyermek hiperaktívvá váljon, és a tünetek teljesen megszüntethetőek a megfelelő diéta alkalmazásával.

Összefoglalva: akármi váltja is ki a hiperaktív tüneteket, mindenképpen többet segítünk a gyereknek, ha ahelyett, hogy "betegnek" tekintjük és pszichiátriai szereket adunk neki, a valódi, kiváltó okokat keressük, amelyek nem "pszichiátriai" problémák. A szülőknek és pedagógusoknak megvan a joguk és a lehetőségük arra, hogy a problémát kézbe vegyék, és megoldják saját maguk és a gyerekek érdekében, hogy azok felnőttkorukban aktív és felelősségteljes életet élhessenek.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.