2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2008 augusztus–szeptember

Gondolatok a Kontra Györgyről szóló könyv ürügyén

2009. szeptember 30.

Kiss Árpád születésének centenáriumi évében emléktáblát avattunk Újbudán, amikor is Báthory Zoltán emlékezetes beszédében azt mondta, hogy a magyarországi neveléstudomány „apahiányban” szenved, apakeresőben tétovázik, civódik, téblábol a tudományos világban. Azzal talán lehetne vitatkozni, hogy egy posztmodern tudományos világban létezik-e egyáltalán „apaszerep”, lehetséges-e, érdemes-e egy tudománynak karizmatikus hőst keresnie ahhoz, hogy megerősítse legitimitását. De Báthory ráérzett valamire: a hosszú és bonyolult huszadik század neveléstudományának története felejtések, elfojtások története. Igen nehéz „igazolni” a kontinuitást, ráadásul különböző nemzedékeknek – így esett – mások a héroszai, s megint mások a „démonjai”, ahogyan eszmélésük idején azt az uralkodó – s magukat tartósnak gondoló – ideológiák sugallták, sőt mi több, olykor tudományos apparátussal igazolták is. Aztán – ahogyan ez lenni szokott, legalábbis az alig mögöttünk hagyott 20. században – oly gyakran fordult az „ideológiai kocka” – a hősök nevei, művei az emlékezés szemétdombjára kerültek, s a korábbi démonok műve fényesedett fel. Mikor méltán, mikor az ideológiai mókuskereket követve.

A társadalomtudományokban, de a neveléstudományban végképp nem lehetett „tavaszi nagytakarítást” csinálni a legutóbbi nagy horderejű politikai-ideológiai változások idején. Szakmánknak is megvoltak ugyan a tragikus hősei – jelentős és jelentősen félbeszakadt, félbeszakított életművek –, de nem igazolható, hogy lenne, lett volna „árnyéktudomány”, s az egykori üldözöttek serege elfoglalta volna méltó helyét a neveléstudomány panteonjában vagy éppen leporolt tanszékein.

Bonyolultabb kérdés ez. Talán a tudományunk sajátossága, hogy „művelésében létezik”. Neveléstudományt mégiscsak nehéz íróasztalfióknak írni, és varázsló intésére elővenni, felkínálni a jelennek és a jövőnek. A „katakomba-pedagógia” története is megírandó (a cserkészet el is végezte ezt a feladatot), de mégiscsak periferiális kuriózum marad, megható emlék, a neveléstörténet a „megtörténéseket” tartja számon.

Így esnek áldozatul a közemlékezetben a „szélkakasok”, a nézeteiket gyakran váltogatók; olykor még az a pályaszakaszuk is elfelejtődik, amikor jelentőset alkottak. Nagy kivételek, olykor kivételes bűnhődések kellenek ahhoz, hogy az utókor mégis a „nagy”, progresszív korszakokat vagy nemegyszer a tragikus bűnhődést tartsa számon, örökítse meg. S ugyan ki nem sorolható a 20. század jelentős személyiségei közül az előbbiek valamelyikébe?

S mégiscsak felragyognak az emlékezet állócsillagaiként azok a személyiségek, akik életművükkel, életművükben megtalálták a hasznos, hatékony, érvényes cselekvés lehetőségeit és eszközrendszerét, vállalva az azonosulást azzal, amivel mégiscsak lehetett azonosulni, ugyanakkor nem csupán személyiségük integritását őrizték meg, hanem kritikai magatartásukat, mondhatni sajátos távolságtartásukat is.

Visszatérve Báthory Kiss Árpád-képére: ő a jellegzetes, nem cinikus, de mégis sokat­mondó mosolyában látja, láttatja ezt a magatartást. Így emlékeznek rá az egykori Gorkij (ma Városligeti) fasori épület falai. (Ezt a komplex magatartást méltányolta a Fasori Evangélikus Gimnázium, amikor Kiss Árpádról nevezte el azt a tantermet, amely egykor intézeti dolgozószobája, tanszéke volt.) S mit őriznek a fasori épület, az egykori Országos Pedagógiai Intézet falai Kontra Györgyről, az intézet hetvenes évekbeli igazgatóhelyetteséről?

Közelebb jutunk a válaszhoz, ha az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2008-ban, a Mesterek és tanítványok sorozatban alig egy évvel Kontra György halála után közreadott kötetét olvasgatjuk. Remélem, több, mint jelkép! Az országos háttérintézet, amely viharos átszervezések után jelenleg az OFI nevet viseli, e nagy hagyományú sorozat legújabb köteteként annak a személynek az emlékét örökíti meg – rögtön hozzáteszem, elsősorban civilek, főként a Csökmei Kör tagjainak adományaiból megteremtve a kiadás költségeit –, aki e hosszú nevű intézmény elődjének volt vezető munkatársa. Jogelődöt nem írhatunk, hiszen az intézményátszervezések politikai indulata és akaratos káderpolitikája jogi értelemben „jogutód nélkül” zárta be 1990-ben Kontra egykori munkahelyét, az OPI-t (még azt a méltányos bánásmódot sem gyakorolva anno, hogy a „fasori” intézmény reformbeli, reform-előkészítő jelentőségét méltassa). Erre is 2008 adott alkalmat, amikor az Evangélikus Gimnázium Kiss Árpádra emlékező ülésen szó eshetett a Kiss Árpád utáni OPI reformvilágáról is.

Nos jogutód vagy sem, ez fenntartói probléma. A szakma önbecsüléséhez tartozik, hogy az egykori Országos Köznevelési Tanács, az ONI, KPTI, OPI, majd az ugyancsak értékeletlenül eltűnt – több korszakában is elemzésre érdemes – OKI (Országos Közoktatási Intézet) műhelyeit a neveléstudomány tanulságos őrhelyeiként a zaklatott kontinuitás jegyében számon tartsa. Az OFI tudományos-szakmai legitimitását is erősítené, ha ezt a virtuális panteont akár internetes honlapján feltárná, bemutatná.

De most térjünk vissza Kontra Györgyre és a róla készült kötetre, amelynek szerkesztője is „fanatikus egykori OPI-s”, Franyó István, a tanítvány és pályatárs, aki nemcsak bio­lógusként, de emberként is igyekezett Kontra Györgyhöz méltó maradni egész pályáján. Kijárt neki, hogy ő állítsa össze az emlékezések kötetét.

Pályatársak, családtagok, egykori tanítványok – nemcsak egyetemiek, de középiskolaiak is – rakják össze azt a neveléstörténeti puzzle-t, amelyet Kontra György pályája képviselt. Nem volt nehéz dolguk. A puzzle elemei pontosan illeszkednek egymáshoz. Ez a pálya a hűség és tisztesség példája volt, amellett, hogy szakmailag (a neveléstudományt, a biológia tudományát és a tudománynépszerűsítés tudományát is ideszámítva) értékes, figyelemre méltó életmű volt. Az emberi fejlődés tudománya és a fejlődő ember tudománya tekintetében meghatározó Karácsony Sándor példája. Hosszú ideje, hogy a Csökmei Körrel együtt Kontra György volt e hatalmas szellemi hagyaték gondozója. Karácsony Sándortól tanulta, erősítette meg emberi és tudósi magatartását, és szuggesztív személyiségként maga is a nagy előd, a mester karizmáját sugározta tovább. Az emlékezések erről szólnak. Színesen, hitelesen. A szerkesztő és a fiú mellett szóhoz jut Eiben Ottó, Buda Béla, Vekerdi László, Biczóné Erdei Magdolna, Szepes Erika, V. Bálint Éva, Fazekas György, Szépe György, Victor András, Nádai Magda és Lénárd Gábor, Ádám György, Obál Ferenc, Gyenis Gyula, Heltai Miklós, Deme Tamás, Budáné Juhász Katalin, Hegyi-Füstös István. A szerkesztővel közösen Kövendi Dénes, a karácsonyisták hűséges tudósa állította össze Kontra György műveinek bibliográfiáját. Végül a sorozatszerkesztő, Jáki László sem állta meg, hogy tisztelgésül fel ne idézze emlékeit.

Szép, méltó kötet. Sokat fogjuk lapozgatni, keressük a magunk életében is azokat a pillanatokat, amikor a pályánk találkozhatott. E sorok írójának emlékezetes élménye, hogy mennyire számon tartotta Kontra György a találkozásait Karácsony Sándor életművével. Szinte mindegyik karácsonyista beszélgetőpartneremmel folytatott diskurzusomról tudott, követte az utamat. Fontosnak tartotta, hogy miképpen dolgozom fel a nagy hatású debreceni professzor munkásságát, pedig még csak szépreményű, csaknem rövidnadrágos ifjú voltam az egykori OPI folyosóin.

Trencsényi László

Franyó István (szerk.): Kontra György OFI–OPKM, Budapest, 2008

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.