2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2005 március

Fiatalok az újkapitalizmusban – Gazsó Ferenc és Laki László könyve a rendszerváltás utáni magyar ifjúság esélyeiről és esélytelenségéről

2009. június 17.

Fiatalok az újkapitalizmusban

Gazsó Ferenc és Laki László könyve a rendszerváltás utáni magyar ifjúság esélyeiről és esélytelenségéről

Gazsó Ferenc és Laki László írtak egy könyvet, amelyre régóta vártak azok, akik összefüggéseikben szeretnék látni a rendszerváltás után kialakult gazdasági-társadalmi formáció, az „újkapitalizmus” természetét s benne az ifjúsági rétegek helyzetének alakulását. A rendszerváltást és az azt követő másfél évtized folyamatait nem lehet leírni és főleg megérteni a késő Kádár-korszak társadalmi-gazdasági problematikájának elemzése nélkül. Gazsóék könyve azért fontos teljesítménye a hazai ifjúságkutatásnak, szociológiának, mert az ifjúság mai sorsának alakulását a maga történetiségében mutatják be, lehetőséget teremtve az olvasó számára, hogy a ma megragadható tények múltban gyökerező okait egységben láthassa. A magyar újkapitalizmus kialakulása ugyanis nem valamiféle cezurális történelmi képződmény, hanem a nyolcvanas évek elején megindult sajátos magyar gazdasági fejlődési folyamatok folytatása, következménye.

A nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás hajnalán sokakban élt a remény, hogy a késő kádári korszak idézőjelbe tett jóléti államszocializmusának válsága rövid és átmeneti lesz. Nagyon sokan bíztak (bíztunk) abban, hogy a legvidámabb barakkban, Magyarországon gyors és sikeres lesz a politikai és még inkább a gazdasági rendszerváltás, s egy rövid, talán nem is „hét szűk” esztendő után a gazdaságilag fejlett országokéhoz közelít az életünk. Különösen abban bíztunk, hogy az akkor felnövőben lévő nemzedék számára nyílnak meg a lehetőségek. A rendszerváltás eufóriájában kevesen sejtették, hogy a késő Kádár-korban felhalmozódott társadalmi feszültségek tovább fokozódnak, hogy a létrejövő újkapitalizmusnak emberek százezrei lesznek a vesztesei, hogy a középosztály kiszélesedésére vonatkozó politikai törekvések helyett, másfél-kétmillió embernek kell szembenéznie a leszakadás, a perifériára kerülés veszélyével.

A Fiatalok az újkapitalizmusban című kötet a mai magyar társadalomról és a mai magyar ifjúságról szól. Legfőképpen arról, hogy a több mint egy évtizedes múltra tekintő újkapitalizmus milyen intézményes kereteket, erőforrásokat, szolgáltatásokat és lehetőségeket kínál, milyen szelekciós mechanizmusokat működtet, és milyen esélyeket és korlátokat állít a felnövekvő nemzedék sikeres társadalmi beilleszkedése elé. A kötet szerzői saját és mások kutatásaira alapozva azt is megkísérlik bemutatni, hogy a különböző ifjúsági csoportok miként élték/élik át a körülmények adta kényszereket és kudarcokat, továbbá azt, hogy mennyire elégedettek vagy elégedetlenek az elmúlt másfél évtized történéseivel.

Az államszocializmus utolsó évtizedében lejátszódó folyamatok elemzése során a szerzők részletesen bemutatják egyrészt a gazdaság válságának kialakulását, másrészt azt, hogy ennek eredményeként miként szűkültek be azok az erőforrások, amelyek a felnövő nemzedékek hátrányainak kompenzálását voltak hivatottak szolgálni, s miként erősödtek azok a szelekciós mechanizmusok, amelyek közvetítik, felerősítik a családok szocializációs funkcióiban meglévő különbségeket. Adatok sorával támasztják alá, hogy már a nyolcvanas években az állam miként kezdte meg kivonulását mind a gyermekjóléti intézményekből, mind az oktatás esélykiegyenlítő szerepét biztosító szolgáltatásokból, továbbá azt is, hogy a felnövő generáció jövőjét meghatározó feltételek alakulása egyre inkább a családok gazdasági erejének, felhalmozott szimbolikus tőkéjének függvényévé vált.

Gazsó és Laki adatok sokaságával érzékelteti, hogy a generációs újratermelésben tapasztalható zavarok, egyenlőtlenségek, nem a rendszerváltás időszakában keletkeztek, hanem sokkal inkább az államszocializmusban megkezdődött folyamatok folytatódtak 1989 után. A nagy ívű elemzés legfőbb üzenete, hogy a szélesedő lehetőségek világaként tételezett újkapitalizmus egyik legnagyobb vesztese az ifjúság lett, pontosabban az ifjúságnak azok a csoportjai, amelyek már a késő Kádár-korszakban is hátrányos helyzetben voltak. Ennek alapvetően a generációs újratermeléshez szükséges erőforrások hiánya volt az oka, mivel a példátlan módon eladósodott állam a rendszerváltás első tíz évében tovább szűkítette, sok esetben szinte teljesen megszüntette a pénzügyi hozzájárulását az addig általa támogatott intézményekhez, olyanokhoz, mint az oktatási-képzési rendszer vagy a lakásépítés. Gazsóék elemzésükben feltárják, hogy az addig sem jól támogatott iskolarendszerben hogyan fokozódott az erőforráshiány, és milyen látványosan erősödtek fel az iskolák közötti különbségek.

Nagyon érdekes az az okfejtés, amelyben a szerzők azt mutatják be, hogy a család rendszerváltás utáni rehabilitációja miként vált az esélyegyenlőtlenségek további növekedésének egyik legfőbb okává. Amint az ismert, az államszocializmusban – változó mértékben ugyan – a család szerepét, nevelésben, értékátadásban betöltött funkciójának autonómiáját az állam megpróbálta korlátozni. A rendszerváltás után ezt az autonómiát politikai-ideológiai értelemben felértékelték ugyan, de ez nem hozott fordulatot a generációs újratermelés intézményrendszerében. A családok problémamegoldó képessége ugyanis szintén a rendelkezésükre álló erőforrásoktól függ. Miután a rendszerváltás során a családok többsége nem tett, nem tudott szert tenni elégséges erőforrásra, tömegjelenséggé vált a lecsúszás, az elszegényedés, a létbizonytalanság. Tehát miközben felértékelődött a család, aközben a rendszerváltást követő újkapitalizmusban sokat vesztett eredendő funkcióiból. A kötetet megíró két társadalomkutató véleménye szerint a társadalmi beilleszkedés, az életpálya sikeressége szempontjából minden korábbinál meghatározóbbá vált a családok vagyoni helyzete, a rendelkezésükre álló kulturális és kapcsolati tőke. Mindezzel együtt a társadalmilag releváns ismeretek, készségek és kompetenciák közvetítésének és átadásának feladatai még inkább a professzionális intézményekre hárulnak, olyan intézményekre – pl. az oktatási-képzési rendszer elemei –, amelyek a fejlett országokban a társadalom széles rétegei számára ténylegesen elérhetők. Az adatok arra utalnak, hogy az újkapitalizmus fiatal generációi Magyarországon ezeket az intézményeket családjuk anyagi helyzetétől függően tudják elérni, s az intézményekben való pályafutásuk sikerességét a fejlett országokhoz képest sokkal erőteljesebben határozza meg a családok kulturális szintje, felhalmozott szimbolikus tőkéje.

A kötet s tegyük hozzá a mai magyar társadalom egyik alapkérdése: mennyire van esély a biztos gazdasági alapokkal rendelkező széles középosztály megteremtésére, s a generációs újratermelés mennyire képes a ma felnövekvő nemzedékek minél nagyobb körét olyan gazdasági és kulturális helyzetbe hozni, amely alkalmassá teszi őket a középosztálytól elvárható sajátos szerepek betöltésére. Gazsó Ferenc és Laki László számos javaslatot, teljesítendő feltételt fogalmaz meg, amely szükséges ahhoz, hogy a középosztályba való bejutás jelenleg rendkívül szelektív mechanizmusai átalakuljanak, s hogy valóságos lehetőséggé váljék a sokat emlegetett polgárság kiszélesedése, megerősödése. Mindenekelőtt olyan társadalompolitikára lenne szükség, amely az ifjúság különböző csoportjainak igényeihez, sajátos szükségleteihez igazodik. A könyvben több fejezetben is keményen bírálják a szerzők az állam szociális-jóléti szerepvállalásának radikális visszaszorulását, a generációs újratermelést szolgáló társadalmi fogyasztás minimalizálását. Véleményük szerint ugyanis ez a politikai stratégia semmi mást nem kínál a fiatalabb nemzedék tagjai számára, mint a kialakult szélsőséges egyenlőtlenségek nemzedéki átörökítését, „olyan strukturális berendezkedés konzerválását, amelyben az alsó rétegekbe tartozó fiatalok többségének társadalmi életútja menthetetlenül és egyenesen vezet a roncstársadalomba”. Épp ezért Gazsóék egy olyan társadalompolitika körvonalait vázolják fel, amely az alsó rétegekbe tartozó fiatalok helyzetének megerősítését, további leszakadásuk megakadályozását és felemelkedésük elősegítését szolgálja. Úgy látják, hogy a felnövő nemzedék egészének érdekeit olyan társadalompolitika szolgálhatná a legjobban, amely az országban kialakult szélsőségesen egyenlőtlen társadalmi berendezkedés korrekcióját, a polarizációs folyamat lefékezését, a státusvesztők, az alsó osztályba sodródottak integrálását, a szétzilált vagy meggyengített jóléti intézmények regenerálását, továbbá a humán erőforrást újratermelő és gyarapító intézményrendszer kiépítését és hatékony működését tekinti alapvető célnak. Ennek az új stratégiának meghatározó prioritása lenne a tágan értelmezett humántőke-beruházás. Mindez egybevágna az ország gazdasági és társadalmi felzárkóztatásának stratégiai céljaival, s egyúttal lehetőséget teremtene ahhoz, hogy a társadalom peremére sodródott, rendszerint semmiféle mobilizálható erőforrással nem rendelkező társadalmi csoportokhoz tartozó fiatalok valamilyen mobilitási-felzárkózási esély birtokába jussanak, és kikerülhessenek a mostani félperiferikus vagy annál is kedvezőtlenebb helyzetükből. A szerzők szerint ezek a célok stratégiai fordulatot igényelnének a redisztribúciós politikában. Elkerülhetetlen lenne például, hogy a következő évtizedben az ország fajlagosan többet költsön a tágan értelmezett humán erőforrások fejlesztésére és gyarapítására, mint Európa fejlett országai.

Mindez csak akkor lehetséges, ha létrejön egy olyan hosszú távú nemzeti fejlesztési program, amely megfelel a globalizáció és az európai integráció kihívásainak. Az ilyen megalapozott és a hatalmi elitcsoportok konszenzusára épülő távlatos program esélyt nyújthatna arra is, hogy a nemzedéki reprodukciót övező, egymásra halmozódott gondok fokozatosan megoldódjanak.

A könyvet olvasva óhatatlanul is felvetődik az olvasóban a kérdés: szükségszerű volt-e, hogy az újkapitalizmusban ilyen mértékben polarizálódjon az ifjúság, hogy ilyen szélsőséges különbségek alakuljanak ki egy-egy ifjúsági nemzedék különböző csoportjai között, hogy együtt létezzen a globalizáció kihívásainak tökéletesen megfelelni tudó, piacképes ifjúsági réteg, és tömegével éljenek teljesen kilátástalan helyzetben lévő, perifériára sodródott, jövő nélküli fiatalok. A kötet elemzései arra utalnak, hogy a rendszerváltást megelőző egyre súlyosbodó gazdasági és társadalmi válság és az újkapitalizmusba való gyors s a neoliberális gazdaság sajátosságai szerint lezajlott átmenet, amely nélkülözte az igazi szociális piacgazdaság anyagi és erőforrás-feltételeit, szükségszerűvé tette ezt a szélsőséges polarizálódást. De az Európai Unióba belépett Magyarországnak tennie kell a helyzet mielőbbi átalakítása érdekében. Utcáink, tereink, aluljáróink céltalanul lődörgő fiataljait, az ifjúsági munkanélküliség adatait szemlélve úgy tűnik, a 24. óra utolsó perceiben járunk. A Gazsóék által követelt ifjúság- és szociálpolitikai fordulat elodázhatatlan.

Gazsó Ferenc – Laki László: Fiatalok az újkapitalizmusban. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004, 216 o.

Schüttler Tamás

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.