2019. december 05., csütörtök , Vilma

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> Felnőttoktatás és -képzés az iskolarendszerben és azon kívül

Iskolarendszeren kívüli képzés Magyarországon az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák területén kívül

2009. június 17.

Zsarnai Szilárd

Iskolarendszeren kívüli képzés Magyarországon

Az Országos képzési jegyzékben szereplő szakmák területén kívül

Bevezető

Szakmai körökben és a köznapi életben viszonylag kevesebb szó esik az oktatásnak arról a területéről, amely sem az iskolarendszerhez, sem pedig az államilag elismert képesítések megszerzésére irányuló, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, úgynevezett „OKJ-s képzések” területéhez nem tartozik. Jogszabályainkban is meglehetősen kevés vonatkozó részt találhatunk a gyakorlatban OKJ-n kívüli képzéseknek nevezett oktatásokról. Sokan úgy vélik, hogy valahol a felnőttképzés perifériáin kell keresni ezt a látszólag nem nagy jelentőségű oktatási konglomerátumot. Napjaink társadalma pedig hajlamos az ismereteket és a tudást csak állami garanciát jelentő képesítésekhez kötni, és mintegy tükörképeként e szemléletnek az állami oktatásirányítás mind szélesebb körben igyekszik a képzéseket saját hatáskörébe vonni. Ezt mindenképpen indokolja a képzések minőségbiztosításának igénye, különböző képzésekben szerzett ismeretek elismerhetőségének lehetősége más képzésekben, de ugyanakkor ellentétes az állandó változásokból fakadó oktatási igények gyors kielégíthetőségének, a lokális érdekek érvényesülésének és az államtól független népművelés elveivel.

Az úgynevezett OKJ-n kívüli képzések jelentőségének elismerés hiánya nem elsősorban a képesítések túlbecsülésében rejlik, hanem inkább abban, hogy ennek a meglehetősen sokrétű és széleskörű oktatási területnek alig vannak egységes rendező elvei és abban, hogy az oktatásnak ebben a nem éppen kis szeletében érvényesül szinte korlátlanul a piac szerepe. Sokan úgy vélik, hogy az OKJ-n kívüli képzések határait nem lehet egyértelműen megvonni, hiszen nehéz meghatározni, hogy hol végződik az oktatás, és hol kezdődik az ismeretterjesztés. Mások, ebben a kategóriában a képzés fogalmának kiterjesztését helytelenítik, amikor úgy vélik, hogy a képzés kizárólag szakmai ismeretek közlésével értelmezhető az ismeretek igényének kielégítését szolgáló rendszerben. Ez a megközelítés természetesen felveti a szakmai ismeret fogalmának értelmezését, ami ez esetben nem mosható össze a képesítés fogalmával, de legfőképpen nem az államilag elismert képesítéssel.

Az andragógia hazai szakirodalma, bár számos utalást tartalmaz azokra a képzésekre, amelyek nem az állami képesítés megszerzésére irányulnak, ennek az oktatási területnek egységes rendszerbe foglalásával adós marad. Nem könnyű az eligazodás a témakört illetően a külföldi szakirodalomban sem. Az amerikai liberális felfogás e téren inkább csak a hosszabb távon várható hatások vonatkozásában adhat hasznosítható fogódzókat, még Nyugat-Európa, és főként az uniós tagországok ellentmondásoktól sem mentes helyzete és elképzelése az ilyen jellegű oktatásban inkább csak a tendenciák tekintetében jelent már a közelebbi jövőben várható, de ma még bizonytalannak látszó változásokat.

Ez a tanulmány a maga eszközeivel egy viszonylag reális helyzetképet szándékozik felrajzolni az OKJ-n kívüli képzések területéről, megpróbálkozik ennek a szerteágazó oktatásnak valamiféle rendszerbe foglalásával és a jövőkép felvázolásával. Az irodalmi forrásmunkák felhasználása mellett sor került néhány, közvetlenül a tanulmány realitását elősegítő, szűkebb körű felmérésre, tanfolyami hirdetések elemzésére, statisztikák összehasonlítására és néhány rendelkezésre álló külföldi tapasztalat ismertetésére. A gazdaságot, illetve a közművelődést érintő megállapítások, néhány e területen működő oktatási szakemberrel folytatott megbeszélés nyomán kerültek a tanulmányba, hozzátéve, hogy az igen sokféle megállapítás szintetizálása meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult.

E tanulmány érzékeltetni kívánja az OKJ-n kívüli képzések ma még talán nem eléggé elismert fontossága mellett azokat a hiányokat is, – főként adatok vonatkozásában – amelyek részben megfelelőbb szabályozással, de mindenek előtt alapos kutatással szüntethetők meg.

1. Az állami képesítéssel nem elismert képzések léte, működése és az ebben a „rendszerben” tanulók indítékai

A tanulás iránti társadalmi és gazdasági igények kielégítése világszerte olyan több úttal rendelkező – többcsatornás – rendszert alakított ki, amely a közvetlen állami irányítástól kezdve a teljesen szabad formával és tartalommal rendelkező oktatásig a legkülönfélébb módon közvetíti az ismereteket, alakítja ki a jártasságokat vagy a készségeket. A tudás iránti igény egyes esetekben másképpen jelentkezik a társadalomban és másképpen a gazdaságban, néha azonban ezek az igények bizonyos területeken egybeesést is mutathatnak.

A tudás iránti igény azonban jelen van az emberi természetben is, és ebből származtathatók az egyénekben ébredő különböző eredetű késztetések, motivációk az ismeretek elsajátítására.

A tudás iránti igény kielégítésének egyetlen útja a tanulás, amelynek – a tapasztalatszerzés mellett – a legnagyobb segítője a különböző jellegű oktatás.

A társadalom tudás iránti igénye leginkább a műveltség iránti igénnyel összekapcsolódva tapasztalható.

Az emberiség fejlődésének egy egészséges tendenciája az ismeretszerzés iránti igény. Ez az igény az egyén életében rendszerint nem teljesül oly mértékben, hogy a teljes elégedettség állapotába kerüljön és ezért él benne a vágy, hogy utódai még több ismerethez jussanak. A szélesebb körű ismeretből származó előnyök tudata élteti a társadalomban az oktatás iránti igényeket. A műveltség fogalma természetesen szélesebb körű, mint a praktikus ismeretek halmaza, de a hozzá vezető út mégis csak az ismeretszerzést célzó oktatás. Az utódok nevelése során, rendszerint az egyszerű emberek megfogalmazásából ismert mondás: „a gyermekem legyen különb ember, mint én.” Az utódok boldogulásáért tenni akaró és tenni képes egyének sokasága jelenti azt a társadalmi erőt, ami a „különb” utódok kinevelésében az oktatás fejlesztésének mozgatórugója. A „különb ember” fogalma ez esetben már a műveltség egy magasabb fokát is tartalmazza. A különb utód iránti vágyának és e vágyat valóra váltani igyekvő szándékának reális kereteit mindig a környezet gazdasági lehetőségei határozzák meg.
A történelmi fejlődés során a különböző kultúrájú országokban és az országokon belül az egyes társadalmi rétegekben más és más gazdasági feltételek között, eltérő műveltségi igények jelentkeznek. Jóllehet az igények szintje eltér egymástól, de közös jellemzőjük, hogy mindig egy magasabb szint elérését célozzák. A gazdaságilag elmaradt országok földműves lakosságának körében jelentős előrelépést jelent egy fiatal számára, ha szakmát tanulhat, főleg ha egy ipari szakmát tanulhat, és szakmunkássá vagy netán mesterré válik. Mindez másképpen mutatkozik egy gazdaságilag fejlett országban, ahol még a mezőgazdasággal foglalkozó családokból kikerülő fiatal számára is a középiskola és a főiskola vagy egyetem nyújtotta műveltség jelent igazán előrelépést.

A társadalmi elvárások az oktatással szemben mindig valamilyen műveltségi igényből fakadnak és ezek az igények az adott népesség műveltségi szintjéből vezethetők le. Ez a műveltségi szint nem csak az általános műveltségben fejeződik ki, hanem az általános műveltségre építő szakmai műveltség is fontos része e szintnek.

A műveltségi igény társadalmi méretekben soha nem fogalmazódik meg egy egységes elvárásként, már csak azért sem, mert a társadalmon belüli rétegeződések igényei is alaposan eltérnek egymástól. Az igények értelmezhető megfogalmazása a társadalmi akaraton alapuló politika és ezen belül is az oktatás politika feladata. Ugyanennek az oktatáspolitikának a további feladata, hogy a megfogalmazott igények kielégítésre is megoldást keressen. Ez utóbbi feladatban jelentős az állam oktatásirányító szerepe.

Az oktatás a társadalmi köztudatban leginkább az iskolarendszerű képzésre korlátozódik. Ez természetes is, hiszen a mindennapi életben az iskola fogalma kapcsolódott össze az oktatással. A gazdaságában pedig hosszútávon az iskolai oktatás a meghatározó mind az általános műveltség, mind az általános műveltségre alapozó szakmai műveltség szempontjából. Az iskolai képzést a társadalom általában Maslow szükséglet hierarchiájának második szintjére helyezi, amikor a képesítés megszerzését a biztonság az életviteli stabilitás eszközének tekinti. Ez a megítélés természetesen függ a társadalom összességének műveltségi szintjétől is, hiszen a nagyobb perspektívában gondolkodók a maslow-i hierarchia csúcsán elhelyezkedő önmegvalósítás és a közvetlen alatta elhelyezkedő státusz és önbecsülés igényét megcélozva az iskolázottságnak lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Az iskolarendszeren kívüli oktatás társadalmi megítélése napjainkban még bizonytalannak látszik, és hajlamosak vagyunk a szükséglet-hierarchia alsó szintjének eszközei közé sorolni, vagyis a közvetlen fiziológiai szükségletek kielégítésében tulajdonítunk szerepet, mint az egyszerű munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzésére szolgáló kényszermegoldásnak. A gazdaság ugyanezt a kérdéskört másképpen közelíti. A tapasztalatok szerint világszerte azonosan jelentkeznek az iskolarendszerű képzés és a gazdaság igényeinek ellentmondásai. Az iskolai képzés sehol sem tud „naprakész” szakembereket biztosítani a gazdaság minden területére, így a specializálódásnak fontos eszköze marad az iskolarendszeren kívüli képzés és ezen belül az állami elismeréssel nem rendelkező képzés is.

A társadalmi igények és gazdaság szűkebb praktikus igényei között feszülő ellentmondást kell elsősorban az állami oktatásirányításnak feloldani. A szűk, praktikus, gazdasági igényeket kielégítő iskolarendszeren kívüli oktatást az állami irányítás előbb vagy utóbb úgy is saját képmásához igazítva vezeti végig, de ez is csak akkor lehet igazán eredményes, ha ráépíthető egy valóban jól funkcionáló iskolarendszerű képzésre.

A gazdaság tudás iránti praktikus igényei – jóllehet a társadalmi igényekkel nem teljesen ellentétesek – sajátos jellemzőket mutatnak.

A piacgazdaság az oktatást többnyire csak eszközként értékeli és az oktatással megszerezhető képesítéseket is sajátos módon csak jelképnek, tekinti.A piac ugyanis csak az értékalkotó tudást fizeti meg! A fejlett ipari országokban, de ma már a hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok gyakorlatában is a munkaerő felvétel során először a jelentkező munkakörébe vágó ismereteiről, tudásáról próbálnak meggyőződni és sokszor csak az eredményes szereplés, vizsga vagy próba után érdeklődnek a képesítései iránt. Piacgazdasági feltételek mellett a képesítés csak feltételezi a tudást!

Az alkotó tudás felértékelődése azonban ráirányítja a figyelmet a tudás elsajátításának módjára, mivel az alkotó tudás a tanulás eredménye. A tanulásnak azonban nem csak a hétköznapi értelembe vett oktatás az egyetlen útja. A tanulás sokcsatornás tudáselsajátító rendszer, amelynek az iskoláktól a tanfolyamokon és a távoktatáson keresztül az irányított egyéni tanulásig sokféle változata alakult ki.

A hazai oktatási piac vevői még napjainkban is nehezen differenciálnak a „tudás” kínálatában. Az elmúlt tizenkét év alatt kialakult piacgazdaság a szakképzés területén nem tud megszabadulni az évtizedek alatt rögzült hagyományos képesítési rendszerektől és változatlanul csak azokban a képzésekben bízik, amelyek valamilyen főhatósági rendelkezés alapján szerveződtek és a főhatóság által létrehozott bizottságok előtt tett képesítő vizsgával zárulnak. A gazdaság nagy része még ma is csak a hatóságok által kiadott bizonyítványban látja a tudás biztosítékát, feltételezi, hogy a hatóságok valóban biztosítják az egységes feltételeket a tudás megszerzéséhez, és a kiadott bizonyítvány valamiféle garanciát jelent a megfelelő szaktudásról.

Az állami oktatásirányításának ugyanakkor egy társadalmi elvárásnak is meg kell felelnie, ez pedig a művelődés és műveltség fejlesztése. A hazai piacgazdaság értékrendjében a műveltség és kultúra nehezen találja helyét. A jól működő piacgazdasági viszonyok között a műveltség és kultúra fejlesztését a gazdaság nem csak egyszerűen szponzorálja, hanem maga is részese a fejlesztésnek, hiszen ez képezi alapját a szakmai kultúra magasabb szintre emelésének és ezen keresztül a piaci érvényesülésnek.

A jól működő állami oktatásirányítás, a vállalaton belüli vagy társadalmi szerveződésen belüli szakképzésben is csak akkor működhet eredményesen, ha igazodik a gazdasági feltételekhez, ugyanakkor hatékonyan tudja érvényesíteni az oktatást működtető szűkebb körű szervezet érdekeit is.

Az oktatásirányítás mivel maga az oktatás időigényes „technológia” szükségszerűen hosszabb távlatokban gondolkodik és a pillanatnyi igényeket is egy koncepció részeként kezeli. Példaként a sokoldalú összetett ún. komplextudás problémája emelhető ki.

Piaci viszonyok között a komplextudásnak csak a pillanatnyi igények szerint, esetenként gyorsan változó speciális kis része hasznosul. Hosszabb távon gondolkodó oktatásirányítás ennek ellenére előnybe helyezi a szélesebb körű képzést éppen a speciális ismeretek gyors változása miatt, hiszen a komplex ismeretekkel rendelkező munkaerőt könnyebb felkészíteni a bekövetkező változásokra, könnyebb átképezni az új feladatokra. Ez az előrelátó, hoszszabb távon gondolkodó, koncepcionális oktatásirányítás alkalmas arra, hogy a gazdaságban feloldja a pillanatnyi érdekek és a később bekövetkező jól prognosztizálható események közötti ellenmondásokat. Az oktatásirányítás ilyen módon mindig kompromisszumokra kényszerül, de a döntéseket ennek ellenére sem kerülheti el.

Mindenfajta képzésben, de kiváltképpen az OKJ-n kívüli képzésekben fontos szerepe van a képzést motiváló tényezőknek, a résztvevők indítékainak.

Az egyének tanulásra késztető indítékai általában két nagy csoportot alkotnak:

  • szubjektív, azaz belső, egyéni indítékok;
  • objektív, azaz külső vagy a körülményekből fakadó indítékok.

Abelső indítékok rendszerint valamilyen személyes érzésből vagy személyre szóló de nem létfenntartás oldaláról ért hatásból származnak.

Belső indíték lehet egyszerűen az ismeretek spontán igénye. Valamilyen információ hatására kialakul egy olyan egyéni érdeklődés, ami végső soron további ismeretek megszerzésére, tanulásra ösztönzi az egyént. A kiváltó ok sokféle lehet és időben is jelentős eltolódásokat mutathat. Sokszor egy-egy gyermekkori élmény alapján alakul ki az érdeklődés kielégítése. A spontán igény a tanulás folyamatában rendkívül erős motiváció, hiszen a tanulás iránti vágy saját akarattal ötvöződik.

A belső indítékot jelenthet az önmegvalósítás vágya, ami egy hosszabbtávú motivációnak tekinthető. Az önmegvalósítás vágya egy természetes emberi tulajdonság, ami már gyermekkorban megjelenik a „Mi leszek, ha nagy leszek?” játékos kérdésben, és a felnőtté válás folyamatában teljesedik ki a realitások figyelembevételével. Maga a folyamat az adottságokon túl erősen függ az egyén akaraterejétől is és a tanulás lényegében az eszköz szerepét tölti be az önmegvalósításban.

Az ismeretek hiányából származó szégyenérzet kiváltója a felismerésen kívül az egyént ért megszégyenítő negatív hatás vagy adott esetben egy ironikus megjegyzés is lehet. Felnőttképzésben gyakori eset, hogy a szülő azért vállalja felnőtt fejjel a tanulást, hogy ismeretekben, műveltségben lépést tarthasson gyermekével. A szégyenérzet erős motiváló tényező lehet, ha a kiváltó ok erős és időben is tartós.

Belső indítékként tartják számon az egyébként negatív emberi tulajdonságnak számító hiúságot. A hiúság, mint motiváló erő rendszerint nem közvetlenül működik, hanem valamilyen külső körülmény – például a divat hatására indítja el a tanulási folyamatot. Sok esetben más belső indítékfajtához párosul, bár megfigyelhetők önálló formái is. Ez a motiváció inkább a szabadidő szórakozással való eltöltésével kapcsolatos tevékenységi körökhöz fűződő tanulást indítja el. Ezért tanulnak gyakran a felnőttek lovagolni, jógázni stb., de előfordul indítékként a nyelvtanulásban vagy gépjárművezetés tanulásában is.

A külső indítékok túlnyomó részben a megélhetéssel kapcsolatosak, és rendszerint negatív élmények – kényszer, félelem stb. – hatására jönnek létre.

Első helyen kell említeni a munkahelyi kényszer indítékát, mint a felnőttképzés egyik leggyakoribb motiváló tényezőjét. Ez a kényszer, ami valójában lehet csak egy munkáltatói utasítás, mindig valamiféle következményt helyez kilátásba a tanulás elmaradása esetén (kevesebb bér, alacsonyabb szintű munkakör, áthelyezés, elbocsátás stb.). A tanulás indítéka annál erősebb, minél keményebbek a kilátásba helyezett következmények.

Külső indítékot képezhet a kiugró lehetőségek kilátása is, ami valamiféle rokonságot mutat a belső indítékokkal is. A lehetőségek fogalomkörébe ez esetben beletartozik a magasabb jövedelem lehetősége, a jobb beosztás a külföldi munkavállalás lehetősége stb. A kiugró lehetőségek és a hiúság motiváló ereje gyakran összefonódik, például egy magasabb beosztás elérése érdekében folytatott tanulmányok esetében, más helyzetben az önmegvalósítás vágya párosulhat a lehetőség elnyeréséért indított tanulási folyamatban.

A munkanélküliség jelenségeként tartják számon a puszta megélhetés feltételeihez fűződő indítékot a tanulásban. Az „éhhalál előli menekülés“, mint motiváló tényező csak addig működik, amíg az egyén nem tud megszabadulni kényszerhelyzetéből, és nem talál munkát. Elhelyezkedése után, ha más külső vagy belső indítéka nincs, rendszerint megszakad az a tanulási folyamat, amit az egyén a munkahely megszerzéséért vállalt.

A kétféle érdek minél nagyobb arányú átfedése megsokszorozhatja a tudás iránti igényét az egyénnek.

Amíg a külső, objektív indítékok inkább a különböző képesítések megszerzésében dominánsak, addig az OKJ-n kívüli képzések területén jelentős szerepet töltenek be a belső, a szubjektív indítékok. Ebből arra is lehet következtetni, hogy amilyen mértékben bővülni fognak társadalmunkban a különböző szubjektív indítékok, olyan mértékben fog növekedni az érdeklődés az állami képesítést nem nyújtó képzések iránt is.

2. Az OKJ-n kívüli képzések helye és szerepe a társadalomban és a gazdaságban

A hazai közgondolkodásban az oktatási, képzési értékrend skáláján az iskolarendszerű (felnőtt)oktatás/képzés kerül az első helyre, ezt követi az állami vizsgával záródó iskolarendszeren kívüli képzés (a köztudatban ez a fogalom tartalmazza az OKJ-ban szereplő szakmákat), majd a köznyelvben „egyéb” gyűjtőfogalomba sorolt, nem OKJ-s vizsgával záruló képzések következnek.
A vélemények, egy 100 fős véletlenszerűen kiválasztott nem szakemberek csoportjában végzett megkérdezés során, a válaszokban az iskolarendszerű képzés, állami vizsgával záródó tanfolyami képzés és „egyéb” képzések sorrendjét 91%-ban tartalmazták. A megkérdezetteknek mintegy 6%-a az iskolarendszeren kívüli és nem állami vizsgával záródó képzéseket nem tartotta számba vehető képzésnek (3% válasza nem volt értékelhető). A tapasztalat szerint az átlagemberek nagy részének kevés fogalma van a különböző képesítésekről és még kevesebb az OKJ jelentőségéről.

Az átlagember, de még a szakemberek egy része sem tekinti az OKJ-n kívüli képzéseket társadalmilag és gazdaságilag meghatározóan fontos oktatási tevékenységnek. Ugyanakkor iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzésben is nagy fontosságot tulajdonítanak a tudás elismerését jelentő képesítésnek, állami bizonyítványnak vagy oklevélnek.

Hazai viszonylatban a képesítést igazoló okmányok jelentőségének fokozott társadalmi elismertsége sok tekintetben összefügg a korábbi gazdaságpolitikában (és oktatáspolitikában) kialakult mechanizmussal, amely a munkakörök jelentős részét állami bizonyítványokkal igazolt képesítéshez kötötte az esetek többségénél jogszabályilag, más esetekben egy központi szemlélet érvényesítésével.

Az 1960-as, ‘70-es években a nagyüzemi szemlélet bizonyos munkákat szakmunkás végzettséghez próbálta kötni olyan helyeken is, ahol a munkavégzéshez elegendő volt a betanítás. Az egységes szakmunkás képzés irányzata vezetett a három éves szakmunkástanuló képzés rendszeréhez, amely sok szakmában szakmailag teljesen indokolatlan volt és még az általános műveltség emelését sem biztosította a remélt mértékben. A nagyüzemekben számos munkahelyen az egyébként betanított munkaerőt a kedvezőbb statisztikai kép érdekében váltották fel szakmunkásokkal. A képesítések állami elismerésének túldimenzionálása vezetett egyes betanított „szakmák” képesítő rendszeréhez a 70-es évek végétől, az úgynevezett vállalati szakmunkás szakmák bevezetésével, a szakképzés központi irányításának kiterjesztéseként.

Az állami bizonyítványok társadalmi értékítélete összefüggésbe hozható az oktatási rendszerek hosszabb távú történelmi fejlődésével is. Az iskolarendszeren kívüli képzés szabályozottsága más európai országokat tekintve is eltéréseket mutat. A német rendszer – bár egyre inkább liberalizálódó – szabályozottságának ellentéte az angolszász befolyás alatt álló országokra jellemző, viszonylag nagy önállóságot biztosító iskolarendszeren kívüli képzési rendszer.

Ebben természetesen tükröződik a két régió iskolarendszerű képzésének szabályozottsága is (porosz és angolszász irányzat), de feltétlenül befolyásolja az állam szerepét az is, hogy az adott ország társadalma és gazdasága milyen mértékben igényli az iskolarendszeren kívüli oktatás eredményét vélhetően biztosító állami garanciákat.

Az OKJ-n kívüli képzések iránti társadalmi érdeklődés, mindezek ellenére Magyarországon – pontos statisztikai adatok hiányában is, – tapasztalhatóan jelentős. A különböző társadalmi rétegekből jelentkező résztvevők jól kimutatható összefüggést mutatnak a képzések témaköreivel, a képzés költségeivel a tudásszerzést indukáló motivációkkal.

A nem OKJ-képesítést adó tengeri vitorlázásra felkészítő (és nemzetközi „jogosítvány” megszerzését célzó) tanfolyam ma már Magyarországon is keresett képzés. A résztvevők aránya (két tanfolyam résztvevőinek összetétele alapján, ami koránt sem biztosít szignifikációt az évente képzettek körével) 70%-ban magánvállalkozók, 20%-ban multinacionális cégek menedzserei és 10%-ban különböző (jobb keresettel rendelkező) értelmiségi. A részvétel indítéka ez esetben egy hasznosítható képesítés mellett, elsősorban a társadalmi elismertségre törekvés és a divat.

Egy vidéki kosárfonó tanfolyam (nem azonos az OKJ-ban szereplő kosárfonó és fonottbútor-készítő szakmával) résztvevői 58%-ban az adott település családi gazdaságaiban dolgozók köréből (családtagok) 35%-ban alkalmazásban álló fizikai és nem fizikai munkakörben dolgozók köréből és 7%-ban valamilyen iskolarendszerű képzésben résztvevők köréből tevődött össze. Az objektív jellegű motiváció itt az esetek többségénél a jövedelemnövekedés vagy kiegészítő jövedelemszerzés lehetősége, bár néhány esetben a küszöbön álló munkanélküliségből származó fenyegetettség is szerepet játszott.

Lényegesebben összetettebb képet mutatnak minden tekintetben azok a tanfolyamok, amelyek valamilyen vélt vagy tényleges képességek elérését szolgálják. Az ún. homeopátia tanfolyamok résztvevői szinte minden társadalmi réteget képviselnek és a legváltozatosabb motivációval próbálják elsajátítani a számukra nagy értékűnek mutatkozó tudást.

Néhány szélsőségesnek látszó témakörben indított tanfolyamoktól eltekintve, a nem a megélhetést biztosító tudás elsajátítására szerveződő képzések kínálata iránt is jelentős társadalmi érdeklődés tapasztalható. A kínálat tekintetében a két héten át végzett sajtófigyelés nyomán, a napi sajtó (6 országos és 2 megyei napilap) oktatási hirdetésrovatában 67-féle olyan tanfolyamhirdetés volt olvasható, amely nem valamiféle államilag elismert képesítés megszerzésére irányult.

A tanfolyamok egy része azonban olyan szakmai ismereteket is közvetít, amelyek valamelyik OKJ-ba tartozó szakmában is megtalálhatók, vagy annak egy részét képezi. Annak ellenére, hogy ezeknek a tanfolyamoknak elvégzése nem jogosít államilag elismert vizsgára, a tapasztalatok szerint mégis számos résztvevőt vonzanak. A bevallott indítékok látszólag a tudás, az ismeretek spontán igénye volt, de az ilyen választ adók egy mélyebb interjú során kivétel nélkül a vizsgától való félelmet, és az ezzel járó stressz kerülését is bevallotta.

A társadalmi igény a szakmai ismereteket nyújtó OKJ-n kívüli, de annak valamelyik szakmáját, részben vagy egészben leképező tanfolyamok iránt már azzal a hazai gazdaságban (főként a kis és középvállalkozásokban) egyre jobban terjedő jelenséggel is magyarázható, amely során a munkáltató elsősorban nem a képesítést kéri számon a munkavállalótól, hanem képességeit, tudását. Ez a jelenség minden olyan munkahelyen előfordulhat, ahol a szakma gyakorlása nincs képesítéshez kötve. A társadalmi igényt ebben az esetben a gazdaság is indukálja.

Hasonló jelenség az egyéni vállalkozásokban (kisvállalkozásokban) gyakorolt szakmai tevékenység lehetősége OKJ-n kívüli tanfolyamon szerzett tudás birtokában, ha a szakma gyakorlása nincs szakképesítéshez kötve. Ezen a területen azonban a várhatóan szigorodó feltételek csökkentik majd a képzések iránti keresletet.

3. Az OKJ-n és iskolarendszeren kívüli képzések hazai rendszere

A képzés fogalmát a tanulmány minden olyan szervezett tudásfejlesztő és gyarapító folyamatra kiterjeszti, amely az emberi életvitel bármely területén hasznosulhat.Az OKJ-n kívüli képzések világa ugyanis nem szűkíthető le a munka világának körét szolgáló szakképzés területére, amit az OKJ egyébként is megpróbál lefedni. Az OKJ-n kívüli képzés fogalma ebből adódóan minden olyan iskolarendszeren kívüli oktatási folyamatot értelmezni próbál, amely nem tartozik sem az iskolarendszerű képzések jogszabályainak hatáskörébe, és nem szerepel a Szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény alapján miniszteri rendeletekben kihirdetett és a gazdaság igényei alapján rendszeresen módosuló, országos érvényű állami képesítést nyújtó szakmai vizsgákra felkészítő képzések jegyzékében sem. Az oktatás ez esetben magába foglalja a hagyományos értelmezés szerint a kiképzés, továbbképzés és átképzés fogalmát, az OKJ-n kívüliség pedig nem zárja ki a képzést követő esetleges állami (hatósági) képesítést biztosító vizsgáztatást sem (pl. gépjárművezetés-oktatás).

Az OKJ-n kívüli (és iskolarendszeren kívüli) képzések körét éppen a képzés fogalmának az életvitel bármely területén hasznosítható tudás fejlesztését és gyarapítását magába foglaló értelmezése rendkívül széles területre terjeszti ki, ezért a sokféle képzés rendszerezése is több megoldást kínál. A képzések lebonyolításának formai, módszertani sokfélesége (tanfolyam, távoktatás, tréning stb.) egymagában is a rendszerezés egyik szempontja lehetne, ezt azonban a tanulmány oly módon hagyja figyelmen kívül, hogy valamennyi képzésnél tanfolyamot feltételez, ami a tapasztalatok szerint leginkább jellemző az OKJ-n kívüli képzések halmazára.

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény már viszonylag pontos meghatározásokat tartalmaz a felnőttek iskolarendszeren kívüli képzésének rendszeréről, rendjéről és az előforduló fogalmak értelmezéséről. Mivel a felnőtt fogalmát más jogszabály határozza meg, e törvény természetszerűen csak az értelmező rendelkezésekben tartalmaz ilyen irányú definíciót. E meghatározástól eltérően – bár önkényes elemzéssel – az iskolarendszeren kívüli és OKJ-n kívüli oktatásban résztvevő fiatalkorúak képzését (pl. továbbtanulásra előkészítő tanfolyamokat stb.) is a felnőttképzés keretei közé sorolja e tanulmány.

A felnőttképzési törvény 3.;¦-ban egyértelműen fogalmaz abban a tekintetben, hogy mi tartozik a felnőttképzési tevékenység fogalomkörébe: a rendszeresen végzett iskolarendszeren kívüli képzés, amely célja szerint lehet általános, nyelvi vagy szakmai képzés, továbbá a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás. A tevékenységet gyakorlók körét is széleskörűen határozza meg a törvény: közoktatási intézmények, szakképző intézmények, felsőoktatási intézmények, közhasznú társaságok, egyesületek, köztestületek, alapítványok, közalapítványok, egyéb jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, valamint ezeknek a felnőttképzési tevékenység folytatására létrehozott társulásai. A törvény alkalmazása bizonyos feltételek fennforgása esetében nem terjed ki az egyházak képzési tevékenységére, bár az OKJ-n és iskolarendszeren kívüli oktatásban ez a terület is egyre jelentősebb súlyt képvisel.

A felnőttképzési törvényben, amely értelemszerűen minden felnőttképzésre kiterjedően rendelkezik, akár rendszerbeli, akár logikai értelmezése szerint a felnőttképzést folytató intézmény meghatározás a felnőttképzési tevékenységet gyakorlók körében felsoroltak mindegyikét tartalmazó gyűjtőfogalom, tehát az egyéni vállalkozókat is magába foglalja. Ezt azért szükséges külön leszögezni, mert az iskolarendszeren és OKJ-n kívüli képzésekben jelentős részt képvisel ez a kategória (pl. nyelvoktatás).

Külön szót érdemel a törvénynek a felnőttképzési tevékenység definíciójában szereplő „rendszeresen” végzett képzés meghatározása. E szerint a rendszeresen végzett képzés, a folyamatosan végzett, vagy egy éven belül ismétlődően folytatott képzés, amennyiben annak minimális időtartama 15 óra és legalább 3 nap.

A közel egy éve érvényben levő törvény lényegében szabályozza az OKJ-n és iskolarendszeren kívüli képzés szinte egész területét, mégis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a képzések szervezői, azaz a tevékenységet gyakorlók nagy része vagy a törvény ismeretének hiányában, vagy a törvény helytelen értelmezéséből, vagy éppen a törvényből eredő kötelezettségek elkerülése céljából nem az eljárási rendnek megfelelően folytatnak oktató tevékenységet. Az újsághirdetésekben szereplő OKJ-n kívüli tanfolyam szervezői arra a kérdésre, hogy milyen nyilvántartási azonosító szám alatt szerepel intézményük rendszerint kitérő választ adnak, illetve tevékenységüket egyszerű ismeretterjesztésnek tekintik, amelyre nem vonatkoznak véleményük szerint a képzés jogszabályai. Ezek az esetek a kötelezettségek tudatos elkerülésére való törekvés példái.

A munkáltatók jelentős része, amennyiben a szakképzési hozzájárulásból saját munkavállalóik képzésére visszatartható összeget meghaladóan kényszerül ráfordítani belső képzésre (OKJ-n kívüli képzésre), akkor a képzései akkreditációs eljárásának elkerülésére törekszik (költségek, ügyintézés megtakarítása). Ez esetben az „elkerülő módszer” leggyakoribb esete, a belső tanfolyamok felaprózása (pl. több 15 órán belüli szakaszra bontás), vagy még egyszerűbben a tanfolyamot „konferencia” néven szervezik.

Az iskolarendszeren kívüli és az OKJ-ban nem szereplő képzések, mint az oktatás egyik átfogó kategóriája a nemzetközi szakirodalomban is fellelhető. Többek között az 1996-ban kiadott UNESCO kézikönyv (UNESCO-Handbuch. Neuwied, 1996.) a struktúrák szempontjából különbséget tesz a formális (formal adult education), a nem formális (non-formal adult aducation) és az informális felnőttoktatás (informal adult education) között.

A formal adult education fogalmán a szakmai végzettséget nyújtó képzést értik, ami jó megközelítéssel megfelel a hazai OKJ-ben szereplő szakmák képzésével, hozzátéve, hogy az UNESCO kiadvány valamivel bővebben értelmezi e kategóriát, beleértve a nem állami képesítést adó üzemi képzéseket is.

A non-formal adult education az UNESCO kézikönyvben sajátos értelmezést kap, ide sorolják ugyanis az úgynevezett szociokulturális és iskolai végzettséget adó képzéseket, ami a hazai rendszerben nehezebben értelmezhető, mivel egybe mossa a magyar nyelvhasználatban a közművelődés fogalmát, a nem szakképzést biztosító iskolarendszerű (gimnáziumi) képzéssel.

Az informal adult education fogalmát a kommunikatív képzés fogalmának bevezetésével határozta meg a kézikönyv, amit a hazai rendszerünkben teljesség nélkül értelmezve a nyelvoktatás, a politikai oktatás és a különböző filozófiák oktatásával lehetne közelíteni.

Az UNESCO ezt a rendszerét már 1975-ben Nairobiban megrendezett konferencián bemutatta, és a későbbiekben az 1985. évi párizsi és az 1997. évi hamburgi Felnőttoktatási Világkonferencia is tudomásul vette. Mindezek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy még az Európai Unió országaiban sem alakult ki e téren valamiféle harmonizáció és éppen a Maastrichti Szerződés (3. B cikkely) szab korlátokat a beavatkozási lehetőségeknek az egyes országok nemzeti oktatáspolitikájába.

A tanulmány a különböző szempontok (tartalom, cél, képzés irányultsága stb.) szerinti rendszerezések, és az UNESCO kézikönyv rendszerezésének viszonylag önkényes egyesítésével jutott el a 1. sz. ábrán látható összefoglaló rendszervázlathoz.

1. ábra • Az iskolarendszeren és OKJ-n kívüli képzések rendszer vázlata

A rendszerezés alapvetően a szakképző tanfolyamok kategóriájával kívánta egy csoportba sorolni a munka világával közvetlen kapcsolatban álló képzéseket és ezen belül a képesítéssel elismert, vizsgával záródó és a képesítést nem biztosító tanfolyamok körét.

A szakképző tanfolyamok kategóriáján kívül eső területek felosztása azért látszik problematikusnak, mert a különböző célú képzések besorolása a tanfolyamok résztvevőinek indítékai alapján is eltérő elbírálást igényelhet. A szakképző tanfolyamok kategóriájában megjelenő néhány tanfolyami csoport például más kategóriában is szerepelhetne, vagy fordítva a közművelődési tanfolyamok kategóriájába sorolt nyelvoktatás, ha az a munka világában hasznosul, megjelenhetne a szakképző tanfolyamok kategóriájában is. Mindezekből látszik, hogy a felvázolt rendszer csupán kísérlet egy sokrétű képzés rendszerbe foglalására a teljesség és részletesség igénye nélkül.

A nyelvi képzések elhelyezése az OKJ-n kívüli képzések rendszerében nem csak abban látszik problematikusnak, hogy a szakképzés fogalomkörébe és a közművelődésen belüli oktatás fogalomkörébe egyaránt beilleszthető, egyrészt a nyelvtanulás indítéka alapján, másrészt a nyelvtudás felhasználásának jellege szerint, hanem külön kategóriába kellene sorolni a „képesítéssel”, azaz nyelvvizsgával záruló nyelvtanulást és a nyelvvizsga nélkül befejeződő nyelvtanulást.

A nyelvoktatás területe mintázza talán a legjobban azt a sajátos képzési rendszert, amely a piacgazdasági feltételeket és a piacgazdasághoz fűződő társadalmi berendezkedés elvárásait figyelembe véve a jövő iskolarendszeren kívüli képzésének modellje lehet. A nyelvtudás állami garanciáit jelentő állami nyelvvizsga monopolhelyzetének megszűntével ma már Magyarországon is többféle nyelvtudást bizonyító vizsgával zárulhatnak a nyelvi képzések. A vizsgák túlnyomó része olyan külföldi intézmények nevével fémjelzett „képesítést” nyújt, amit adott esetben külföldön is elismernek, szemben a hazai állami nyelvvizsga bizonyítványával, amit elsősorban a hazai állami szféra és az iskolarendszer tekint nyelvtudás-garanciának. A gazdasági szféra magánérdekeltségű területe, és főként a multinacionális vállalkozások egyre ritkábban jelölik meg álláshirdetéseikben a nyelvvizsga követelményét, az állami nyelvvizsgát leginkább a közalkalmazotti szférán kívül azok az intézmények és gazdasági egységek követelik meg, amelyek rendszerint nem tudják a felvételre kerülő vagy már foglalkoztatott alkalmazottak esetében eldönteni az idegennyelv-ismeret szintjét, például egy felvételi beszélgetés keretében (a felvételt végző munkatársak nagy része sem beszél idegen nyelven). A multinacionális cégek többsége a nyelvismerettel kapcsolatos kérdéseket már a felvételi beszélgetés során tisztázza azzal, hogy a felvételi beszélgetés egy része már a felvételi követelmények között szereplő idegen nyelven, nyelveken folyik.

A nyelvtanulás indítékai között szinte valamennyi objektív és szubjektív motivációs tényező megtalálható, ebből adódóan a nyelvoktatás legkülönbözőbb típusai, formái és módszerei megjelennek a képzési palettán, mivel a képzéssel foglalkozók piaci versenyében döntő tényező az igényekhez igazodó oktatás.

Az OKJ-n kívüli képzések körében a nyelvoktatás jelenti a legnagyobb létszámú csoportot, mivel azonban ezen a területen megbízható statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre, óvatos becsléssel a több tízezer fő részvétele látszik elfogadhatónak.

A nyelvoktatásban tapasztalható szabadpiaci felfogás létjogosultságát talán az igazolja leginkább, hogy a nyelvtanulásban mérheti legkönnyebben a képzésben résztvevő az előrehaladást az ismeretekben és viszonylag egyszerű módszerekkel (például a beszéd vagy az olvasott szöveg megértése) végezhet önellenőrzést is.

A szakképző tanfolyamok fogalomkörébe azok a képzések sorolhatók, amelyek a gazdaság valamely területének sajátos igényei szerint szerveződnek, rendszerint valamilyen foglalkozással vagy vállalkozás gyakorlásával összefüggésben. E tanfolyamok egy része vizsgával vagy vizsgákkal zárul és nemzetközi, országos, szakterületi, érvényű vagy egy gazdasági egységen belül érvényes képesítést biztosít a sikeresen vizsgázók számára. Az OKJ-ban szereplő szakmákhoz hasonlóan a tanfolyamok jelentős részénél az állami garanciákhoz hasonló hatósági garanciák is megjelennek a képesítéssel megszerzett tudás elismerésére.

A megszerezhető képesítések túlnyomó része valamilyen foglalkozás gyakorlásával áll összefüggésben, de sem a képzési létszámok, sem az oktatás tartalmi követelményei, sem pedig az ismeretanyag széleskörű alkalmazhatósága nem tette szükségessé az OKJ-ba kerülését az erre irányuló képzésnek.

Az OKJ-ban nem szereplő képesítést nyújtó szakképzések legjelentősebb része a különböző közlekedésben érdekelt gazdasági társaságok hatáskörében találhatók.

A Magyar Államvasutak Rt. az OKJ-ban szereplő és a közlekedést érintő szakmákon kívül mintegy 46 sajátosan „MÁV-szakmában” indít vizsgával záródó képzést. Ezek közül a „szakmák” közül, bár nem szerepelnek az OKJ-ban, néhány mégis országos jelentőségű, mivel más vasúttársaság is elfogadja a képesítést, egyes esetekben pedig a közlekedési főhatóság kizárólagos jogot biztosít a MÁV-nak a szakképesítés megadására.
A Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. (BKV) jelenleg 81 OKJ-ban nem szereplő, belső „szakmában” folytat vállalaton belül elfogadott képesítésre felkészítő tanfolyamot.

A közlekedés területére képező OKJ-szakmákon túl, számos olyan szakképesítést igénylő foglalkozás mutatkozik ebben a gazdasági ágazatban, amely speciális és nem egyszer gyorsan változó ismeretigényéből adódóan sem látszik célszerűnek központi követelmények hosszabb időtávon változtatható korlátai közé szorítani. Ebbe a kategóriába sorolhatók a nemzetközi szállítmányozással kapcsolatos speciális képzések is.

4. Az OKJ-n kívüli képzések statisztikája

Az OKJ-ban nem szereplő szakmákra, foglalkozásokra vagy tevékenységekre felkészítő képzések statisztikája óvatos becslések alapján is csak kis részét tartalmazza a tényleges helyzetnek. A jogszabályokban előírt adatszolgáltatási kötelezettség, amely az oktatási és művelődési intézményekre, valamint a gazdálkodó egységekre egyaránt vonatkozik, a gyakorlatban csak a nyilvános tanfolyamok indítását, és befejezését regisztrálja. A kis- és középvállalkozások esetében számos esetben találhatók olyan „belső képzések” – régebbi szóhasználattal betanítások – adott esetben nagyobb létszámú alkalmazottra kiterjesztve, amelyekről semmiféle statisztikai jelentés nem készül.

A vállalkozásokban végrehajtott technológiaváltás rendszerint új gépek, berendezések beszerzésével is jár. A beruházások során az új technikai eszközök szakszerű kezelése, karbantartása nem nélkülözheti a szellemi beruházást, a kezelőszemélyzet és a karbantartók kiképzését. Az eszközöket előállító és beállító cégek ma már számos esetben vállalják a személyzet képzését is, nem egy esetben garanciális feltételként szabják az ilyen jellegű szolgáltatásuk igénybevételét. Ezek a képzések, különösen akkor, ha azok valamilyen külföldi cég hatáskörében bonyolódnak legritkább esetben jelennek meg a hazai statisztikában.

A Központi Statisztikai Hivatalnak gazdasági szférában folyó képzések szerkezetére vonatkozó statisztikai tanulmánya, – amely egyébként nem tartalmaz létszámadatokat – (Munkahelyi képzések főbb adatai KSH Budapest 2002) a maga rendszerében sem választja szét egyértelműen az iskolarendszeren kívüli képzésben az OKJ-ba tartozó képzéseket és az OKJ-n kívüli képzéseket.

A vizsgálatba bevont (illetve, értelmezhető válaszokat adó) 2851 gazdasági egység 62,5%-a (1789 cég) tartotta szükségesnek alkalmazottai szakértelmének fejlesztését. A szakértelem fejlesztésének módjáról a választ adók a következő arányban jelezték, hogy az adott módszert alkalmazzák:
Munkaköri tapasztalatszerzés 60,70%
Képzés 73,20%
Iskolarendszerű képzés 10,30%
Munkanélküliek felvétele és képzése 10,30%
Szakképzetlenek alkalmazása és képzése 9,00%
Képzettek felvétele 43,80%
Egyéb 5,70%
A válaszokból a képzés és a munkaköri tapasztalatszerzés kiemelt helyet kapott. Ez utóbbi leginkább a betanítás korszerűbb módszereit jelenti, bár azokkal pontosan nem azonosítható. A képzés fogalomköre ugyanakkor nem tesz különbséget az országosan elismert képesítéssel záruló képzések és más képzések között.
Hagyományos belső képzés 31,50%
Hagyományos külső képzés 62,90%
Munkaszituációs képzés 49,60%
Munkahelyi rotációs képzés 14,80%
Minőségi körök (tanuló jellegű) 13,60%
Önálló tanulás 18,50%
Konferenciák 64,40%

A hagyományos külső képzések vélhetően többnyire OKJ-szakmák képzésével azonosak, még a hagyományos belső képzések tartalmazhatnak OKJ-n kívüli képzéseket, például hagyományos betanító képzéseket, bár ugyanezt jelentheti a munkaszituációs képzés fogalma is. A konferenciák jelentősége (a szakértelem fejlesztést szükségesnek tartó cégek 64,4%-ánál előforduló képzési forma) igazolni látszik e tanulmányban a Felnőttképzési Törvény kapcsán tett megállapítást, miszerint a munkáltatók jelentős része a képzések akkreditációjának elkerülésére konferencia formájában szervez képzéseket.

Mivel ez a KSH-tanulmány sem a képzésben résztvevők, sem a tanfolyamok vagy más képzési formák számát nem tartalmazza, mindössze a gazdasági egységek képzéssel kapcsolatos tevékenységének irányultságáról tájékozódhatunk.

Jelentősen konkrétabb adatokat tartalmaznak azok a statisztikai elemzések, amelyek a korábbi 45/1999.(XII13./ OM rendeletében, majd a 198/2001.(X. 19) Kormányrendeletben előírt adatszolgáltatásokban a Szakképzési Törvény által meghatározott módon elkülönülnek az OKJ-ban szereplő szakmákra irányuló képzésektől a nem OKJ szakképesítést adó, a szakmai továbbképző, a rehabilitációs, a vállalkozást segítő és az egyéb képzések.

Az iskolarendszeren és az OKJ-n kívüli képzésekről a KSH évenként megjelenő statisztikai évkönyveinek oktatási fejezetrésze 1991 óta nem tartalmaz adatokat, bár az Oktatási Nemzetközi Szabványosztályozás (ISCED) által meghatározott főcsoportok között szerepel az állami képesítést adó iskolarendszeren kívüli képzések mellett a képesítést nem biztosító képzések kategóriája is. (1991 óta valamennyi iskolarendszeren kívüli képzés statisztikája hiányzik a KSH évkönyveiből.)

Számszerűsíthető adatokat az iskolarendszeren kívüli képzésekről a Szakképzési Törvény nyomán 1995 óta a megyei és fővárosi munkaügyi központok nyilvántartásai tartalmaznak. A képző intézmények a székhelyük szerint illetékes megyei (fővárosi) munkaügyi központoknak nyújtják be a miniszteri rendeletben meghatározott statisztikai adatlapokat a képzés megkezdését, illetve befejezését követően.

A statisztikai adatszolgáltatásnak ez a módja elvileg alkalmas lenne az OKJ-n kívüli képzések számának követésére, ha a kötelező adatszolgáltatás valamennyi képzésre kiterjedne. Alapvető hiányossága abban rejlik, hogy a képzést indító intézmények – ide értve a képzést folytató gazdasági egységeket is – eltérő módon értelmezik a képzés fogalmát. Általában csak a nyilvánosan meghirdetett OKJ-n kívüli képzéseket jelentik be, vagy éppen a szakképzés megkezdésének jogszabályban kihirdetett feltételrendszerét nem kívánják biztosítani oly módon, hogy a tanfolyamokat konferencia, tréning vagy más hasonló elnevezéssel szervezik. Többnyire hiányoznak az ismeretterjesztést szolgáló oktatások és a közművelődést szolgáló, oktatás jellegű rendezvények is a statisztikából.

A munkaügyi központok adatainak összesítését az Oktatási Minisztérium kezdte meg, és ezt a munkát a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium vette át. Várhatóan a közeljövőben kerül kiadásra az a statisztikai jelentés, amely az iskolarendszeren kívüli képzések adatait jeleníti meg az elmúlt hat évre visszatekintve. A jelenleg az Interneten megtalálható képzésekről készült adatsort a 2. sz. ábrája mutatja.

2. ábra Az iskolarendszeren kívüli képzések (tanfolyamok) száma 1996 és 2001 között

Szakképesítést megalapozó szakmai alapképzés 1996 1997 1998 1999 2000 2001
Állam által elismert (OKJ) szakképesítést adó képzés 151 54 466 194 208 280
Állam által el nem ismert szakképesítést adó képzés 3342 3725 4002 5484 5679 6460
Szakmai továbbképzés 292 171 433 485 545 456
Megváltozott munkaképességűek 142 85 76 96 85 77
Elhelyezkedést, vállalkozást segítő - 24 29 19 22 14
Egyéb képzések - 15 24 45 60 37
összesen 4218 4351 5346 6743 7108 7963

(Az iskolarendszeren kívüli szakképzés statisztikai adatai – 2001. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium)

Az adatok szerint az iskolarendszeren kívüli képzések száma hat év alatt közel kétszeresére nőtt. Ezen belül körülbelül hasonló tendenciát mutatnak az OKJ-n kívüli képzések is. Az adatsorokból az OKJ-n kívüli tanfolyamok aránya hat év átlagában 19,5%.

A statisztikában ezt az arányt a minisztérium statisztikai szakemberei is alacsonynak tartják. Véleményük szerint valószínűsíthető, hogy a statisztikákban szereplő OKJ-n kívüli képzések száma a valóságban 2-2,5-szerese a regisztráltaknak.

A feltételezést messzemenően megerősíti vagy éppen megsokszorozza e tanulmány kapcsán a Magyar Államvasutak Rt-nél végzett felmérés. 2001-ben a MÁV alkalmazottak közül 12.637 fő vett részt különböző képzésekben, ebből 5,87% iskolarendszerben tanult, 8,74% iskolarendszeren kívüli OKJ-ban szereplő szakmai képzésben vett rész, 2,06% nem OKJ szakképesítést biztosító, de képzéssel záruló tanulmányokat folytatott, és végül 83,33 %-ban vettek részt képesítést nem nyújtó egyéb képzésekben.

Különösképpen figyelemreméltó egy olyan összevetés a munkaügyi központok számai alapján készült 2001 statisztikákkal, amelyekben a nem OKJ-szakképzésben és az iskolarendszeren kívüli egyéb szakképzésben (FEOR csoportok szerinti megoszlásban) részvevők számához viszonyítjuk a MÁV statisztikai számait.
A munkaügyi központoknál nyilvántartott 12.223 és 8.462 fő, összesen 20.685 tanfolyami résztvevőnek 52,2%-a lenne egy gazdasági egység a MÁV alkalmazásában álló (10.791 fő) OKJ-ban nem szereplő képesítéssel záruló és képesítést nem nyújtó tanfolyamok hallgatóinak aránya. Ez az összevetés nyilvánvalóan arra hívja fel a figyelmet, hogy a munkaügyi központoknál vezetett statisztikák az OKJ-n kívüli képzések terén csak a tanfolyamok töredékét vehetik számba.

Az OKJ-n kívüli képzések sokféleségéből adódóan és egy gazdasági egységnél végzett konkrét felmérés, valamint más vállalkozásoknál nem a számszerűsítésre törekvő informálódás alapján megalapozottnak látszik az a feltevés, hogy csak a gazdasági szférában, az OKJ-n kívüli képzésekben résztvevők száma jelentősen meghaladja az OKJ-ban szereplő szakmákra képzettek számát. Ehhez, ha hozzávesszük a kulturális szférában folyó OKJ-n kívüli képzésben résztvevők nehezen becsülhető számát, nyilvánvaló az ilyen jellegű oktatás tömeges előfordulása.

A feltételezést erősítik azok a külföldi tapasztalatok is, amelyeket a különböző nagy gazdasági egységek belső képzési programjai támasztanak alá. Példaként említhetők: a Bayer AG leverkuseni üzemének „Továbbképzés esti tanfolyamai” című kiadványa. A továbbképzést e német üzemben tágabban értelmezik, mivel ide sorolják például az iskolarendszerű továbbtanulás egyes modulját képező tanfolyamokat is. Az üzemen belül meghirdetett 240 féle tanfolyamnak mindössze 2,1%-a irányult állami elismerést biztosító végzettség megszerzésére. A tanfolyamok 3,33%-a zárult az üzemen belüli képesítést jelentő vizsgával.
A képesítést nem nyújtó tanfolyamok téma szerinti megoszlása:
nyelvoktatás 11,67%, számítástechnika 15,0%, természettudományos témák 7,92%, gazdasági témák 3,33%, egészségügyi témák 4,58%. A vállalati munkavégzéssel kapcsolatos témák 25,83%, egyéb közművelődéssel kapcsolatos témák 31,67%.

Az OKJ-n kívüli képzések arányát a munkaügyi központok statisztikáitól eltérően érzékeltetik a hazai képző intézmények által kibocsátott programfüzetekben meghirdetett tanfolyamok besorolása. Ezek az intézmények, amelyek ma még jórészt az OKJ-tanfolyamok szervezésében látják nyereséges működésük fenntartását, éppen a gazdaság változó igényeit érzékelve mind nagyobb számban hirdetnek OKJ-n kívüli tanfolyamokat. Bár egy tanfolyam meghirdetése még nem jelenti a képzések megindulását, bizonyos statisztikai következtetések azonban mégis levonhatók az OKJ-n kívüli képzések várható alakulásáról.

Az egyébként OKJ képzéseket preferáló OKTÁV Továbbképző Központ 2002/2003. évi programfüzetében összesen 436 tanfolyamot hirdetett. (A kihelyezett irodái természetesen az esetek többségénél a központtal azonos témákat hirdetnek) E tanfolyamok 69,7%-át OKJ szakmákra hirdette meg az intézet, de a további tanfolyamokból 8,72% a nem országosan elismert állami képesítést nyújtó és 21,58% az egyéb OKJ-n kívüli képzés.

Az OKJ-n kívüli képzések statisztikai adatai várhatóan 2003. január 1-jétől jobban közelítenek majd a helyzet tényszámaihoz, amikor a 2001. évi Felnőttképzési Törvény rendelkezései szerint az iskolarendszeren kívüli általános, nyelvi és szakmai képzésekre kiterjedően bővül az adatszolgáltatás, de még így is reménytelennek látszik ennek a széleskörű oktatási területnek a teljes körű statisztikai megismerése.

5. Az OKJ-n kívüli képzések jövőképe

Az OKJ-n kívüli képzések jövőjét jelentősen befolyásolhatja Magyarország európai uniós csatlakozása. A különböző hatások vélhetően többirányú módosulást eredményezhetnek a szóban forgó képzések lehetőségeiben, irányultságában, de mindenek előtt értékrendjében.

Az Európai Unió jogharmonizációs törekvéseinek egyik nehezen megoldható területe éppen az oktatás. Nincs egységes európai oktatási rendszer, ebből eredően nincs mit adaptálni. Az iskolarendszerű képzésekben a tagországok vélhetően még hosszabb ideig nem adják fel nemzeti sajátosságaikat, különösen az alap és középfokú oktatásban, és ehhez megfelelő jogi alapot teremtett a Maastrichti Szerződés 3. B cikkelye is, amely korlátozza a beavatkozási lehetőségeket az egyes országok nemzeti oktatáspolitikájába.

Az OKJ-n kívüli képzések várható alakulására nehéz olyan modellt találni az európai uniós tagországok közül, amely gazdasági súlyában, kulturális és oktatási hagyományaiban közelállónak vélhető Magyarországhoz. Egyes szakértők ugyan Ausztriát és a skandináv országok közül Finnországot említik a jövő mintájaként, de éppen a magyar gazdaság nyitottsága miatt az Európai Unió „nagy országai” is jelentős befolyást gyakorolhatnak.

Az előrelátható fontosabb változások a következőkben foglalhatók össze:

  • Várhatóan csökkeni fog az állami garanciával járó szakképesítések száma. A jelenlegi 812 OKJ szakma az uniós országok hasonló képesítési kategóriájába tartozó szakmák átlagának majdnem kétszerese.
    Bár az EU-ban a képzések szabályozottsága iránti igény jelentős, a gazdaság a már kialakult képzési kultúra nyomán nem tartja feltétlenül szükségesnek a közvetlen állami beavatkozást a képzések és képesítések működtetésébe. Azokban az országokban – különösen a német befolyás alatt álló országokban, – ahol a közjogi kamarák közvetlen hatást gyakorolnak a gazdaság számára folyó képzésre és saját oktatási hálózattal is rendelkeznek (pl. az ausztriai WIFI) ott a szakmai, de még az egyéb iskolarendszeren kívüli képzés jelentős része is kamarai hatáskörben folyik.
  • Az OKJ-ből kikerülő szakmák jelentős része tovább fog élni a gazdaság igényei szerint, a képesítésnek valami más formájának bevezetésével. Ez valószínűsíthető abból a törekvésekből, amelyek az Európai Bizottság a „Tanítani és tanulni – a kognitív társadalom felé” című Fehér könyvében is megfogalmazódtak, amikor a kompetenciák értékelésének lehetőségét említi. Ez lehetővé tenné az egyén számára, hogy egy rugalmas és állandó egységenkénti tudásértékelő szisztéma keretében elismertethesse az általa megszerzett részkompetenciákat is, és egyben növekedjék a szakképzésben résztvevők autonómiája. Mindez azt jelenti, hogy az iskolarendszeren és az OKJ-n kívüli szakképzés jelentősége felértékelődik.
  • Az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás valószínűleg kettős hatást gyakorol majd a szakképzésre:
    Egyrészt a tagállamok sokarcú oktatási rendszerének rugalmassá válásával előbb vagy utóbb megteremtődhet az országok iskolai és iskolarendszeren kívüli állami bizonyítványt adó képzésbe egyfajta átjárhatóság és ezzel együtt egy új egységesebb európai képzési rendszer. Csak ezzel biztosítható a szabad munkaerő vándorlás során a munkavállalók szakmai kompetenciáinak érvényesítése az Európai Unió egész területén.
    Másrészt bővülni fog azoknak a kompetenciáknak a köre, amely mögött nem áll az OKJ szakmákhoz hasonló állami elismertség. A multinacionális cégek már eddig is kialakították a maguk belső képesítési rendszerüket és a munkavállalóik e képesítések birtokában a cég bármely országában működő egységénél munkát vállalhatnak. A jövő, minden bizonnyal oda vezet majd, hogy kialakul az az akkreditációs rendszer, amely ezeket a képesítéseket elismertté teszi az Unió területén, így a munkaerő-áramlás a nagyobb cégek vagy iparágak körében is élénkülhet.
  • Az iskolarendszeren kívüli nyelvi képzésben átmeneti (kb. 10 éves időszak) hirtelen növekedéssel lehet számolni, az iskolarendszerű képzés keretében bekövetkező minőségi, illetve módszertani változtatások eredményeinek megjelenéséig. A három, ún. „közösségi nyelv” megtanulásának az Európai Bizottság által propagált elve igazából várhatóan az iskolarendszerű képzésben valósul majd meg. Addig mindenképpen erősödni fog a különböző jó nevű európai nyelviskolák nevével fémjelzett, nem állami garanciát jelentő nyelvvizsgákhoz fűződő tanfolyamok keresettsége. Adott esetben a vizsga nélküli, színvonalas nyelvoktatás is előtérbe kerülhet, mivel az EU országok nagy részében a nyelvtudást nem a nyelvvizsga bizonyítvánnyal azonosítják.
  • A nyugat-európai életforma különböző megnyilvánulásainak lassú térhódítása a szabadidő eltöltéssel kapcsolatos tevékenységek oktatásában is növekvő igényeket támaszt. A reálkeresetek éppen a szabad munkaerő-vándorlás következményeképpen a jelenleginél szélesebb társadalmi rétegekben is várhatóan növekedni fognak.
  • A magánvállalkozások a belső munkaerőképzést (betanítás, továbbképzés, preventív átképzés stb.) továbbra is olyan vállalkozói tevékenységnek tekintik, amely inkább tartozik a különböző fejlesztések fogalomkörébe, mint egy országosan szabályozott oktatási rendszerbe, és a vállalkozás szabadságára hivatkozva – valamiféle anyagi érdekeltség arra nem ösztönzi őket – változatlan módon készítik majd fel alkalmazottaikat a változó feladatokra.

6. Összefoglaló következtetések, javaslatok

  • Az OKJ-n kívüli képzések társadalmi megítélése – egyrészt hiányos információkból adódóan, másrészt az államilag elismert képesítéseknek a gazdaságban kialakult tudás garanciaszerepe miatt – nem teljesen reális. Az állami képesítést nem nyújtó oktatás tényleges társadalmi és gazdasági jelentőségének feltárására szélesebb körű kutatást látszana célszerűnek szervezni, egy szemléletformáló PR-tevékenységhez kapcsolva.
  • Az OKJ-n kívüli képzéseket a gazdasági egységek saját munkavállalóik oktatása esetén olyan belső ügynek tekintik, amelytől minden fajta központi irányítást igyekeznek távol tartani. Ezt a magatartást olyan jogszabályi intézkedésekkel lehetnek megváltoztatni, amelyek megteremtenék a gazdasági egységek anyagi érdekeltségét az egyébként társadalmi mértékben is hasznos belső képzéseik „elrejtésének” kiküszöbölésére, és egyszerűsítenék az állami képesítést nem nyújtó tanfolyamok nyilvántartásba vételének feltétel rendszerét.
  • Az OKJ-n kívüli képzések pontos számának megállapítására jelenleg nem állnak rendelkezésre hiteles statisztikai források. E képzések sokrétűsége és széleskörű elterjedése mindenképpen indokolja az olyan rendszerű statisztikai adatgyűjtést, amely nemcsak a képzőintézmények tanfolyamaira, hanem az oktatás minden formájára kiterjedően számszerű adatokkal szolgál.
  • Az OKJ-n kívüli képzésekben résztvevők motivációi között rendszerint nagyobb szerepet játszanak a szubjektív indítékok, mint az államilag elismert képesítésre felkészítő tanfolyamok esetében. Ez a tény további kutatások indítását indokolná, egyrészt a szubjektív indítékok körének pontosítására, másrészt az indítékok jellegéből fakadó módszertani ajánlások kidolgozására az OKJ-n kívüli képzések területén.
  • Az OKJ-n kívüli képzések mai formái a használható tudáson kívül néhány kivételtől eltekintve semmiféle kompetenciát nem biztosítanak sem a formális képzés területén, sem pedig a munka világában. Ezt a helyzetet már az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése során fel kellene oldani mindenek előtt valamilyen rugalmas módszer alkalmazásával a szükséges kompetenciák elismerése céljából.

Forrásmunkák

Az iskolarendszeren és OKJ-n kívüli képzések. Budapest, 2002, Magyar Államvasutak Rt. Igazgatósága.
Az iskolarendszeren kívüli szakképzés statisztikai adatai 2001. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, http://www.fmm.gov.hu/ .
Fehérkönyv az oktatásról és a képzésről. Budapest, 1996, Munkaügyi Minisztérium.
Hinzen, Heribert (szerk.): Fejlődésorientált felnőttoktatás. Budapest, 1996, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete.
Filla, W. – Gruber, E. – Hinzen, H. – Jung, J.: A felnőttoktatás története Közép-Európában: a II. világháborútól az ezredfordulóig. Budapest, 2000, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete.
Fortbildung Abendkurse 1998/99 Bayer AG. PS. – BW GPC. Leverkusen.
Képzési ajánlatok 20022/2003. Esztergom-kertváros, 2002, OKTÁV Továbbképző Központ.
Munkahelyi képzések főbb adatai. Budapest, 2002, KSH.
Nuissl, Ekkehard: Felnőttoktatás Németországban. Budapest, 1996, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete.
SzVT Oktatási Centrum ajánlata a 2002-2003. oktatási évre. Budapest, 2002, SzVT.
UNESCO-Handbuch. Neuwied, 1996.
Zsarnai Szilárd: Oktatásirányítás (tanfolyami jegyzet). Budapest, 2001, Man‘s Art Oktatási Stúdió.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.