2019. július 15., hétfő , Henrik, Roland

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Pedagógiai rendszerek fejlesztése >> A társadalomismeret- és etikaoktatás módszertana >> Európai dimenzió a társadalomtudományok oktatásában

Európa történelme az iskolai történelemtanításban

2009. június 17.

EURÓPAI dimenzió az európai társadalomtudományos diszciplínák oktatásában I.
Összeállította a www.oki.hu számára: Zarándy Zoltán

Európa történelme az iskolai történelemtanításban

Keresztmetszet egy tanulmányból

Dr Bob Stradling

(National Foundation for Educational Research, Anglia)

 

I. BEVEZETÉS

Az Európai Oktatás Fejlesztési és Kutatási Intézetek Konzorciuma (CIDREE) megbízásából a szerző 1999-ben összehasonlító tanulmányt készített a történelem tanításról és a történelem tantervekről az Európai Unió tizenkét tagállamában. A kutatásnak három fő célja volt:

  • Összehasonlító adatokat szolgáltatni a középiskola alsó tagozatában, a 12-16 éveseknek tanított történelem anyagról;
  • felmérni, mennyire lehetséges széleskörű, országos méretű felméréseket végezni az iskolai tananyagokról (minden tárgyból, nem csupán történelemből);
  • megtalálni azokat a kutatási témákat és programokat ahol lehetséges az együttműködés.

A kutatás öt fő információforrásra támaszkodott:

  1. A tantervekkel kapcsolatos hivatalos dokumentumok (bármely olyan tanterv, értékelési irányelv, vagy bármely olyan, a tanítási módszerekhez kapcsolódó vagy pedagógiai útmutatás, amely a hivatalos vagy a tanácsadó szervezetektől származik). Az Európai Unión belül fellelhető oktatási rendszerek száma jelentősen meghaladja a tizenkettőt, mivel néhány országban szövetségi rendszer van, és olyan országok is léteznek, ahol az oktatás a helyi hatóságok illetékességi körébe tartozik. Bizonyos országokban az oktatás még mindig szelektív, vagyis a különböző iskolatípusok számára különböző tanterveket készítenek. Ennek következtében a tizenkét tagállamban összesen több, mint 100 hivatalos történelem tanterv létezik.
  2. Áttekintés (1) A történelem tanításról szóló, nyilvánosságra hozott kutatási eredményekről, főleg az összehasonlítás szintjén, de néhány példát merítve az egyes országokban végzett, néhány tanulmányból is; és (2) az összehasonlító oktatáskutatás irányzatairól és módszertanáról szóló legújabb szakirodalomból.
  3. Levelezés több európai ország történelemoktatási szakértőivel. Ezek között voltak tanfelügyelők, állami tisztviselők, történészek és a történelem tanításával és a tanítás módszertanával foglalkozó egyetemi tanárok.
  4. Az (EU tagországaiban található) tizenként EURYDICE nemzeti szervezettől a középiskolai történelemtanításról szóló kérdőívekre 1986 és 1988 között kapott válaszok.
  5. Az Európa Tanács által az elmúlt 40 év során szervezett, történelem tanításról és történelmi tankönyvekről szóló konferencia sorozat előadásainak anyagai.

Olyan kis terjedelmű, feltérképező jellegű tanulmányok során, mint a jelen munka, elkerülhetetlen, hogy a kutató szelektíven merítsen ezekből az információ forrásokból. A legtöbb levelezőpartner segítette a kutatást azzal, hogy angolul válaszolt vagy elküldte a hivatalos dokumentumok angol fordítását vagy kivonatát. Egyébként az anyagok csak azokon a nyelvterületeken voltak hozzáférhetők számunkra, amely nyelveken a szerző vagy munkatársai bizonyos jártassággal bírtak (angol, francia, német és spanyol).

II. A TÖRTÉNELEM TANÍTÁS CÉLJAI

A múltban a középiskolai történelem tanítás központi célja - különösen, ha a történelem nem volt előtérben az általános iskolai tananyagon belül - az volt, hogy a "történelmi örökséget bizonyos fokon tudatosítsa", és ez általában a történelem elbeszélése által történt. Azonban három olyan tényező jelentkezett, amelyek szélesebb értelemben vett társadalmi és oktatási célokat jelöltek ki a történelem számára. Az első az új történelmi mozgalom befolyása volt az 1970-es és 80-as években, amely a történelmi folyamatokat és a történelem módszertanát hangsúlyozta. A második az a tény, hogy a tantervek készítői szerették volna, hogy a társadalomban és az Európa egészében bekövetkezett változások a tantervekben is tükröződjenek. A harmadik pedig az, hogy mivel a történelem Stuart Hughes szavaival olyan tárgy lehet, amely magában foglalhat más tudományágakat illetve közvetíthet közöttük és így segíthet bármely olyan jelenség megértésében, amelynek története van, ezért egyes tantervek és tanmenetek magukban foglalják más kultúrák, a nők, a természeti környezet, a tudomány és a technika történetét is. Ezek az újabb fejlemények olyan célok megjelenését tükrözték, amelyek a sztereotípiák és előítéletek ledöntéséhez, a környezethez való pozitív viszonyuláshoz kapcsolódnak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az egymással ellentétben álló embercsoportok jobban megértsék egymást.

Az általunk megvizsgált, a tantervekkel kapcsolatos dokumentumokban az alábbi célok és célkitűzések fordultak elő a leggyakrabban:

  • segíteni, hogy a diákok jobban megértsék a jelent;
  • megérteni a mai kor problémáinak eredetét;
  • azonosságtudat kialakítása (helyi, nemzeti, európai);
  • a kulturális örökség továbbadása;
  • megismertetni a diákokkal más országokat és azok kultúráját;
  • történelem iránti érzék és történelemtudat kialakítása;
  • a gondolkodás képzése rendszeres tanulmányok segítségével;
  • elérni, hogy minden diák széles és teljes körű műveltséget szerezzen az iskolai tanulmányok befejezésére;
  • megismertetni a történelem sajátos módszertanát a diákokkal, és hogy mit jelent a múlt megértése és értelmezése;
  • a diákok felkészítése a tárgy további tanulmányozására;
  • hozzásegíteni a diákokat, hogy jobban megértsék a világot és a szorosabb közösséget, amelyben élnek;
  • felkészíteni a diákokat a demokráciában és a polgári társadalomban való részvételre
  • felkelteni a diákok érdeklődését a múlt iránt.

Ezeket a célokat alapvetően három olyan csoportba lehet sorolni, amelyek a történelemtanítás általános céljait jelölik:

  1. az ismeretszerzés és a múlt megértése része annak, hogy valaki művelt emberré váljon;
  2. történelmi perspektíva kialakítása és a történelem megértése;
  3. történelmi ismeretek, tudás és készségek megszerzése valamilyen más cél elérése érdekében: a társadalomba való beilleszkedés, a polgári életre való felkészülés, a világ jobb megértése.

Itt lényegében egy általánosságban véve humanista álláspontról (a történelem hozzájárulása az általános műveltséghez), egy instrumentalista álláspontról (a történelem tanítása mint eszköz más célok eléréséhez), és egy olyan megközelítésről van szó, amely az indukciót hangsúlyozza a történelemtudományon belül. A történészek, történelemtanárok, tantervkészítők és a közoktatási tisztviselők között már régóta tart a vita arról, hogy mennyire jogos az igyekezet ezeknek a különböző társadalmi és oktatási céloknak az iskolai történelemoktatáson keresztül történő megvalósítására. Vannak, akik azt állítják, hogy az iskolának nem az a dolga, hogy egy egész történészgenerációt képezzen a jövő számára, míg mások azt mondják, hogy a történelmet önmagáért kell tanítani, akkor is, ha nem hasznosítható - és nem is kell, hogy az legyen - a természettudományokhoz, a matematikához, a technikához vagy az élő nyelvekhez hasonló módon. A gyakorlatban nyilvánvaló, hogy a legtöbb nyugat-európai oktatási rendszerben olyan történelem tanterv szerepel, amely nemcsak tükrözi ezeket a különböző álláspontokat, de megpróbálja mind a három célt egy tanterv keretein belül megvalósítani.

A modern gondolkodásban nem csupán a nemzeti történelem tanításával kapcsolatban került sor a hangsúlyok eltolódására. Az arról szóló viták, hogy az iskolai tanterv mit tartalmazzon és mire összpontosítson az európai történelemből, szélesebb körű politikai vitákat és elkötelezettségeket is tükröztek. Benyomásom szerint a történelem tanításában az elmúlt 30 év során a hangsúly fokozatosan eltolódott a közös európai örökség erős hangsúlyozásáról. Egyre inkább az európai gazdasági és politikai együttműködés kialakulása került középpontba, legújabban pedig, ahogy az európai régiók fogalma került előtérbe a nemzetközi fórumokon, nagyobb hangsúlyt kapott a "különbségekben megnyilvánuló egység": közös célok keresése a mai Európa politikai, kulturális és nyelvi sokféleségének megőrzése és támogatása mellett. Jelenleg újabb hangsúlyeltolódás zajlik. Az Európa Tanács tagállamainak 1993-as állam és kormányfői nyilatkozata kiemelte, hogy szükség van az olyan programok támogatására, amelyek "célja eltávolítani az előítéleteket a történelem tanításából azáltal, hogy hangsúlyozza a különböző országok, területek és eszmék közti pozitív kölcsönhatást az európai történelmi fejlődés során." Ez nem azt jelenti, hogy már nincs többé igény a tanterv európai dimenzióinak fejlesztésére, annak érdekében, hogy megismertessék a fiatalokkal azt a kulturális örökséget, amelyek Európa többi részével együtt osztoznak. Inkább arról van szó, hogy a hangsúly máshová került.

Ezek az általános célok többnyire szerepelnek az oktatási miniszterek kijelentéseiben, az Európa Tanács vagy az Európai Unió tanácskozásain. Ilyenkor ugyan nyilvánosan elkötelezik magukat az európai történelem tanítására, de ez a szándék nem mindig jelenik meg azokban a tantervi útmutatókban, amelyeket saját minisztériumaik készítenek a történelemtanárok számára. Ebben a tekintetben általában a kiválasztott tananyagból és a hivatalosan jóváhagyott tankönyvekből kell következtetni az európai történelem tanításának céljaira. Ebből, úgy tűnik, hogy az európai történelem az alábbi célkitűzések megvalósítása érdekében kerül bele a nemzeti tantervbe:

  • az európai identitástudat növelése és a közös kulturális örökség jobb megértése;
  • nagyobb tolerancia kialakítása a másság iránt a különböző kulturális és etnikai háttérrel rendelkező népek között;
  • az európai nemzetek közötti egyre erősebb kölcsönös politikai és gazdasági függőség tudatosítása;
  • a jobb politikai és gazdasági együttműködés és megértés felé mutató mai tendenciák történelmi eredetének megértése

Ebből a szempontból elkerülhetetlenül elmosódik az európai történelemről szóló oktatás és az európaiság tudatosítását célzó oktatás között lévő különbség. Különböző, de egymáshoz kapcsolódó célkitűzések egy csoportjának fókuszában általában az állt, hogy szükséges a múltról tanítani azért, hogy megértsük azokat az eredményeket és folyamatokat, amelyek a mai Európában jáűtszódnak le, különösen azokat, amelyek nem maradnak meg egy ország határain belül, és azokat, amelyek mindannyiunk életét befolyásolják. Ezzel kapcsolatban az iskolai történelemoktatást gyakran úgy tekintik, mint a napi eseményekről a tömegtájékoztatás által nyújtott, általában legegyszerűsítő, elfogult és történelmietlen értelmezés ellenszerét. Ilyen körülmények között a történelemoktatás feladata annak bemutatása, hogy a ma lejátszódó események és folyamatok nem egyszerűen a mostani lépések és politikai döntések következményei, hanem gyökereik sokkal korábbi időkre nyúlnak vissza. Van egy másik csoport is, amely az európai történelmet előtérbe kívánja helyezni az iskolai tanterv keretein belül. Lehet, hogy elismerik a történelemoktatás szerepét a jelen megértése szempontjából, sőt néhányan azt is állítják, hogy a történelem tantervnek gyakran társadalmi és politikai szerepe van, mégis amellett emelnek szót, hogy minden gyermek számára alapvető fontosságú, hogy tanuljon valamennyit az európai történelemből egyszerűen magáért a történelemért is.

III. AZ EURÓPAI TÖRTÉNELEM A TÖRTÉNELEM TANTERVBEN

1. A jelenlegi folyamatok áttekintése

Néhány világosan körülhatárolható trend bontakozott ki az áttekintés során:

  1. Az európai dimenzió általában azért jelenik meg a tantervben, hogy megvilágosítsa az adott ország saját történelmét. Így például Franciaországban a középiskola első és második oktatási körének tantervi útmutatója azon a világosan kinyilatkoztatott elven alapul, hogy a hangsúly a nemzeti történelmen legyen, más országok történelmének pedig annyi a szerepe, hogy perspektívába helyezzék a francia történelmet. Más országok tanmenetei és tankönyvei általában az európai történelemnek azokra az aspektusaira összpontosítanak, amelyekben az adott ország jelentős szerepet játszott: Franciaország és a felvilágosodás, Olaszország és a reneszánsz, Németország és a reformáció, Anglia és az ipari forradalom , Spanyolország, Portugália és a nagy felfedezések. Ez a megközelítés azonban csak ritkán figyel arra, hogy más országok és népek hogyan láthatták az adott országban zajló eseményeket és folyamatokat.
  2. Az is igaz, hogy igen kevés olyan tanmenet vagy tankönyv létezik, amely részletesen foglalkozik egy másik ország történelmének valamely időszakával. Van azért néhány kivétel, például Belgium francia nyelvű részein a történelemoktatásra vonatkozó minisztériumi irányelvek szerint a középiskola harmadik osztályában a diákok megismerkednek az abszolút és a képviseleti kormányzás formáival Franciaországban, Angliában, az Egyesült Németalföldi tartományokban, Oroszországban és Kelet-Európában. A negyedik évben tanulmányozzák a francia, az amerikai, a német és az olasz forradalmakat, valamint azt, hogy a kor eszméi milyen hatással voltak a forradalmi mozgalmakra Belgiumban.
  3. Ha más országok történelme szóba is kerül, ez általában erős korlátok között történik. Ennek illusztrálására az alábbiakban felsoroljuk azokat a más országokhoz kapcsolódó témákat, amelyek minden ország tantervében legnagyobb valószínűséggel szerepelnek. Az, hogy mi hiányzik a listáról, többet mond el, mint az, hogy mi szerepel rajta.
  4. Franciaország: Az abszolutizmus és az Ancien Régime, a felvilágosodás, a francia forradalom, Napóleon háborúi és birodalma, az I. és II. világháború.

    Nagy-Britannia: A reformáció, az abszolút monarchia és a parlamenti demokrácia kialakulása, Castlereagh és a bécsi kongresszus, az ipari forradalom, a gyarmatosítás, a kereskedelem, az I. és II. világháború, a hatalom fokozatos elvesztése 1945 óta.

    Németország: A harmincéves háború, a reformáció, Poroszország, az egyesítés, Közép-Európa, a gyarmatosítás, az I. világháború, a nemzeti szocializmus felemelkedése, a II. világháború, a háború utáni "gazdasági csoda", az újraegyesítés.

    Olaszország: Az ókori Róma, a Római Birodalom hanyatlása, a baszkok, a reneszánsz, az egyesítés, a fasizmus felemelkedése, a II. világháború, a háború utáni újjáépítés.

    Spanyolország: Az iszlám és a kereszténység, Ferdinánd és Izabella, a felfedezések, az inkvizíció, a kereskedelem, a birodalom hatalma, a polgárháború, a fasizmus, a Franco utáni demokrácia.

    Portugália: A Földközi-tengeri kereskedelem, a felfedezések, Tengerész Henrik, Magellán, a gyarmati uralom, a gyarmatok elvesztése.

    A Benelux országok: kereskedelem, bankok, a fontosabb városok, a Spanyolországhoz és Angliához fűződő kapcsolat, a reformáció, a művészetek, az I. és II. világháború, tagság az Európai Közösségben.

    Görögország: Az antikvitás, Bizánc, a II. világháború, tagság az Európai Közösségben.

    Dánia: A vikingek, a népvándorlások és inváziók, kereskedelem, kapcsolat a Hanza szövetséggel, a Norvégiához és Svédországhoz fűződő kapcsolat, a Németországhoz fűződő kapcsolat.

    Írország (ritkán kerül említésre): A kelták és a vikingek vándorlása, az Angliához fűződő kapcsolat, tagság az Európai Közösségben.

    Közép- és Kelet-Európa: A Habsburgok, a Balkán 1914 előtt, az I. és II. világháború, a Varsói Szerződés és a hidegháború.

    Oroszország: Nagy Péter, az I. világháború, az orosz forradalom és a Szovjetunió megalakulása, Lenin, Sztálin, a II. világháború, a hidegháború, a Szovjetunió felbomlása.

    Az Európa Tanács utóbbi időben tartott konferenciáin és szemináriumain a Közép- és Kelet-Európából érkezett küldöttek aggodalmunknak adtak hangot amiatt, hogy a nyugat-európai történelem tantervek olyannyira mellőzik országaik történelmét. Ez érthető is, ha a fenti listára gondolunk. A fenti elemzés alapján azonban a legtöbb nyugat-európai ország képviselőinek is jó oka lenne arra, hogy panaszt emeljenek amiatt, hogy "szomszédaik" mennyit tanulnak az ő történelmükről. Általában véve, ha megnézzük az EU tizenkét tagországának tantervét, azt látjuk, hogy a nemzetközi kitekintés nagyrészt Angliára, Franciaországra és Németországra korlátozódik a XX. század közepéig,; 1945 után pedig az Egyesült Államokra, a Szovjetunióra, Kínára és Japánra.

  5. Van azonban néhány olyan Európával kapcsolatos téma, amelyeket széles körben tanítanak az európai középiskolákban. A leggyakoribbakat az alábbiakban soroljuk fel.
  6. Az európai történelem nyugat-európai középiskolákban széles körben tanított témái:

    A görög antikvitás
    A zsidó-keresztény hagyomány
    Róma és a Római Birodalom
    Bizánc
    A népvándorlás és az inváziók
    (pl. a gótok, a hunok, a vandálok stb)
    A keleti és nyugati kereszténység
    Az iszlám felemelkedése
    A Karolingok korának Európája
    A későbbi népvándorlások és inváziók
    (vikingek, szászok, angolok stb.)
    A kereszteshadjáratok
    A reneszánsz (XIV-XV. század)
    A reformáció és az ellenreformáció
    A felfedező utazások
    A nemzetállamok kialakulása
    A felvilágosodás
    Napóleon birodalma
    A bécsi kongresszus
    A XIX. század nemzeti mozgalmai
    A gyarmatosítás
    A XIX.század eszméi
    Az I. világháború
    A kommunizmus, a fasizmus és a nemzeti szocializmus
    A II. világháború
    Az 1945 utáni politikai és gazdasági együttműködés

  7. A nemzeti, európai és a világtörténelem közti arány országról országra változik. Általában azok az országok adnak legnagyobb teret Európa vagy egy térség történelmének, amelyek vagy kicsik, és ebből következően politikailag és kulturálisan érzékenyek nagyobb szomszédaikra vagy történelmük kulturálisan, nyelvileg és politikailag elválaszthatatlanul kapcsolódik egy régióhoz, például Németországé Közép-Európához. Általánosítani azonban mindig veszélyes. Vannak olyan országok, amelyek kicsik, de tantervük mégis döntően nemzeti jellegű és befelé tekintő. Az utóbbi időben néhány olyan országban, ahol a tanterv viszonylag jelentős részét az európai történelemnek szentelik a nemzeti történelemmel szemben, olyan hangokat lehetett hallani, amelyek arra panaszkodtak, hogy az egyensúly felborult, és a diákok nem ismerik meg saját nemzetük történelmét a kellő mértékben.
  8. Az európai történelem tanítása gyakran elsősorban a régiók, és nem az egész kontinens történelmére összpontosít. Vagyis az előtérben Északkelet-Európa, a Földközi-tengeri térség, az Égei-tenger, Közép-Európa, a Baltikum vagy Skandinávia áll. Ezzel szemben a német tartományok által kiadott irányelvek némelyike szélesebb perspektívát tükröz, az ország sajátos közép-európai történelmi helyzetének megfelelően. Ez a tendencia időnként azt a felismerést tükrözi, hogy a közös kultúra, nyelv és történelem nincs országhatárok közé szorítva, vagy pedig egy ország történelmének alakulása kölcsönhatásban áll a szomszédos országokban zajló eseményekkel és folyamatokkal. Az, hogy a hangsúly a régiók, és nem az egész kontinens történelmére esik, azt a konvenciót is tükrözi, amely az 1970-es évek óta erősen meggyökerezett a tantervek kialakításának terén. Vagyis, hogy a tanár a diák közvetlen környezetéből induljon ki és fokozatosan tágítsa a hatókört a nemzeti, regionális és világtörténelem irányában. Vannak, akik ezt Jerome Bruner nyomán spirális tantervnek nevezik, mások pedig koncentrikus körökre építő történelem tanternvnek. A gyakorlatban ez általában azt jelenti, hogy a diákok csak igen kevés időt töltenek szülővárosuk vagy falujuk történelmének tanulmányozásával: a tanterv legnagyobb részét a nemzeti történelem tölti ki, és korlátozott idő áll rendelkezésre a világtörténelemre és a nemzeti és regionális történelem kölcsönhatásának vizsgálatára. A világtörténelem nagyjából és általában a huszadik századra korlátozódik, illetve ahol volt ilyen, az ország gyarmatainak történelmére. Talán eljött az ideje annak, hogy megkérdőjelezzük azt a feltevést, hogy a fiatalok történelem utáni érdeklődését elsősorban az európai történelem hozzájuk földrajzilag közelebb eső része tudja felkelteni. A tömegkommunikációs eszközökön keresztül sok nyugat-európai fiatal több információt és vizulális képet kap olyan országokról, amelyek földrajzilag távol esnek az övéktől, például Bosznia vagy Csecsenföld, mint a szomszédos országokról. Ezek az információk lehet, hogy nem teljesek, nem konzisztensek, és valószíműleg egyoldalúak, de sok fiatal, aki nézi vagy hallgatja a híreket, meg akarja érteni, hogy mi is történik az adott helyen. Ehhez azonban hiányzik az a történelmi perspektívájuk, amelynek segítségével a televízió képernyőjéről érkező információkat értelmezni tudnák.
  9. A nyugat-európai oktatási rendszerek tantervi irányelvei és tantervei igen keveset foglalkoznak Kelet-Európával. A német tantervek némelyike ugyan bizonyos terjedelemben foglalkozik a térséggel, azonban még itt is valószínűleg inkább Közép-Európa, és nem Kelet-Európa áll a középpontban. Ez éles ellentétben áll azon újabb kelet-európai tantervi irányelvek némelyikével, amelyek, úgy tűnik, szélesebb európai perspektívákat mutatnak, és majdnem annyit foglalkoznak a nyugat-európai történelemmel, mint saját térségük történelmével. Ezt a tendenciát jól mutatja például a tervezett szlovéniai középiskolai történelem program. A történelem előtti időktől indulva áttekinti Európa és a világ történelmét egészen a Szovjetunió és Jugoszlávia 1989-ben kezdődő felbomlásáig. Az alábbi rövidített szemelvény azt mutatja be, hogy a középkor és a késő-középkor hogyan szerepel a tervezett programban.
  10. Rövidített szemelvény a tervezett szlovéniai történelem programból

    Az ismert és ismeretlen világ 1000 körül: politikai, etnikai, kulturális és történelmi térkép; az európai emberek földrajzi horizontjai. Nyugat-Európa a Frank Birodalom felbomlása után; Spanyolország az arab uralom alatt és azután; Délkelet-Európa, Bizánc, a szlávok, a Közel-Kelet, a kínaiak, a japánok, Közép- és Dél-Amerika.

    Az európai társadalom hármas tagozódása: parasztság, nemesség, papság, stb.

    A középkor szellemi élete: a kereszténység, az egyházszakadások és a vallásos szekták, az iszlám, stb.

    A katolikus Európa: Az egyházszakadások következményei, a katolikus Európa határai, a keresztes hadjáratok, az inkvizíció, a középkori egyetem, a lovagok, a román és a gót stílus; Európa keleti (Bizánc), nyugati (Franciaország, Anglia), déli (Olaszország) és északi (Németország és a Baltikum) részei a XII-XIV. században.

    A szlávok: A mongol betörés, a Balkán, a szláv és a nem szláv világ etnikai, társadalmi, szellemi és kulturális képe, az etnikai határok, a gyarmatosítás és annak hatása az etnikai összetételre.

    A szlovének: A "karintiai társadalom" felbomlása, a szlovéniai területek etnikai és társadalmi összetétele. A Szent Római Birodalom.

    Európa szociális, demográfiai és gazdasági növekvése a XIV. századig, a feudalizmus, a társadalmi és gazdasági válság, a katolikus egyház válságai.

    Az európai királyságok és nemzetek fejlődése

    Társadalmi és szellemi változások a szlovéniai területeken és a környező országokban; parasztok és városlakók, az arisztokrácia és Szlovénia történelmi régióinak kialakulása, a szerzetesség.

    Változások a nyugat-európaiak világképében a XIV.-XV. század során, a kapitalizmus korai formái, a tudomány fejlődése, a könyvnyomtatás elterjedése stb.

    (A ljubljanai egyetemről Peter Vodopivec professzor által rendelkezésünkre bocsátott angol fordítás rövidített változata)

  11. A legtöbb áttekintett tantervi irányelv ugyan a történelem előtti időknél vagy az őskornál kezdődött és egészen a XX. századig vezetett, az időszakban elég nagy hézagok is találhatók. Az észak-írországi tanterv nem sokat beszél a XVIII. századról, a portugál tanterv első ciklusa a kozépkorral, úgy tűnik, csak igen vázlatosan foglalkozik, és a XIX. századon is könnyen átsiklik. Általánosságban véve az ókori Görögország és a Római Birodalom, valamint az európai civilizációra gyakorolt együttes hatásuk bizonyos mélységig szerepelnek az anyagban. A középkor bemutatása gyakran csak töredékes: népességmozgások és inváziók, a római befolyás hanyatlása, a feudalizmus, a keresztesháborúk, a reneszánsz. A késő középkortól a XVIII. század közepéig tartó időszak európai eseményeiről és folyalmatairól csak kevés szó esik. Elszórtan kerülnek említésre olyan események, folyamatok és mozgalmak, amelyek vagy egész Európára kiterjedő hatással rendelkeztek, vagy az európai régiók számára fontos következményekkel bírtak. Például a felfedező utazások, az európaiak behatolása az Újvilág területére, a reformáció és az ellenreformáció, és így tovább. Ezeket a folyamatokat azonban legtöbbször csak nemzeti perspektívából szemlélik. Vannak érdekes különbségek a tantervek között abban a tekintetben is, hogy az egyes korszakok, például a reneszánsz, a reformáció, sőt maga a középkor mikor kezdődött, illetve fejeződött be. Néhány olyan fogalmat is, (például a feudalizmus fogalmát), amelyek segítségével ezek a korszakok meghatározhatók, különböző módon használnak.
  12. Amikor az iskolai tantervekben a modern kor európai történelme szerepel, gyakran egészen másként kezelik, mint a nemzeti történelmet. A hetvenes évek vége óta a középiskolai tantervben egyre csökken a történelem politikai, katonai és diplomáciai vetületeinek súlya, és ezzel egyidőben növekvő figyelem fordul a társadalmi, gazdasági és kulturális oldal felé. Ez a tendencia azonban nem annyira szembetűnő a XX. századi történelem esetében. A gazdasági és politikai fejlődés közti kapcsolatnak, valamint az eszmék és a technika fejlődésének általában sokkal nagyobb teret szentelnek, mint a nemzetközi politikai kapcsolatoknak és a nemzetek fölötti intézmények kialakulásának. Ezekhez az intézményekhez általában csak leíró és történelmietlen módon közelítenek. Említésre méltó, hogy ennek a meglehetősen statikus megközelítésnek oktatási szempontból korlátozott értékére rendszeresen felhívták a figyelmet az Európa Tanács konferenciáin az 1970-es évek közepe óta. A történelem tanterveken belül egyre inkább hangsúlyozzák a XX. századi események és folyamatok jelentőségét, és nem annyira a mellékes és járulékos tényezőkre figyelnek. Például az újabb tantervek általában "az első (második) világháború jelentőségéről", Jalta (vagy Potsdam) jelentőségéről beszélnek, és nem kétséges, hogy a legújabb tantervek szerint a diákoknak "a Szovjetunió felbomlásának jelentőségéről" kell majd tanulniuk.
  13. Minél közelebb ér a tanterv a XX. századhoz, annál kisebb időszakokban közelít az Európához kapcsolódó témákhoz és folyamatokhoz. Az első ezredforduló tanulmányozásakor a diákok gyakran három-négy évszázados periódust tekintenek át, és gyakran a második évezred első három-négy évszázadát egységben szemlélik. Ezután az időszakok rövidülni kezdenek, és a XVIII. század elejétől kezdve az európai vagy nemzeti történelmeket igen ritkán tekintik át 50 évnél hosszabb periódusokban. Ez fölveti azt a fontos kérdést, hogy vajon a diákok észre tudják-e venni ebben e megközelítésben azt, amit Brandel "la longue durée"-nek, más történészek pedig "történelmi nyomoknak" (historical traces) neveznek. Ha a történelem oktatásának egyik célja az, hogy segítsen a fiataloknak a jelen megértésében, akkor kétséges, hogy vajon lehetséges-e néhány olyan folyamatra magyarázatot találni, amelyek a mai Európa bizonyos részein játszódnak le, abban az esetben, ha a tanítás csak ilyen rövid időszakokat vesz célba.

2. Európa definíciói, és ezek hatása a történelem tanítására

Amint az európai történelmet tanuló diákok gyakran megfigyelték, Európa egy földrajzi terület és egy eszme is egyben. A földrajztudósok általában megegyeznek abban, hogy Európát északon a Jeges-tenger, nyugaton az Atlanti-óceán, keleten az Ural hegyvonulata és az Ural folyó, délen és délnyugaton a Földközi-tenger, délkeleten pedig a Fekete-tenger és a Kaukázus vonulatai határolják. Európa geopolitikai és területi határai azonban szinte soha nem estek egybe e földrajzi határokkal. Valójában a történelem során a területi határok legtöbbször sokkal szűkebbek voltak, és minden egyes hódítás, invázió, népességmozgás, visszahódítás vagy a korábban néptelen területekre való letelepedés után megváltoztak.

Még ma is kérdéses, hogy mindenki, aki Európa földrajzi határai belül él, európainak vallja-e magát. A Szovjetunió 1989-ben kezdődött felbomlása ezt jól mutatja. Az olyan muzulmán államok, mint Azerbajdzsán és a nagy muzulmán népcsoportok a Kaukázusban és Kazahsztánban a Közel-Kelet és Közép-Ázsia felé orientálódhatnak a kulturális és vallási kötődések és a közös politikai szándékok miatt. Viszont vannak olyan nagy orosz népcsoportok az Uraltól keletre és az ázsiai köztársaságokban, amelyek a Nyugat felé orientálódnak kulturálisan, politikailag és gazdaságilag. Így talán az első dolog, amit itt le kell szögeznünk, hogy az "eszmei Európa" nem esik szükségképpen egybe az európai kontinens földrajzi és geopolitikai határával.

Egy másik, ehhez kapcsolódó észrevételünk az, hogy Európa meghatározásai bármely történelmi időszak során általában a kor politikai, társadalmi és demográfiai körülményeit és ambícióit tükrözik. Minden korban a történelmileg meghatározott "eszmei Európa" tükrözte azokat a témákat és jellemvonásokat, amelyeket képviselői az adott időszakban Európa közös meghatározó jegyeinek tartottak. Ez nem a megfelelő alkalom arra, hogy ezeket a különböző "eszmei Európákat" részletesen megvizsgáljuk. A történelem tantervek fejlődésére nézve ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy a diákokat bátorítani lehet arra, hogy magának Európának az eszméjére történeti módon tekintsenek.

Egy harmadik dolog is megállapítható. Nemcsak Európa eszméje változott az idők során, hanem voltak időszakok az európai történelemben, amikor Európáról több, "egymással versengő" koncepció is létezett egyszerre, vagy egy birodalom szétesése miatt, vagy pedig azért, mert egy külső fenyegetést sikerült elhárítani. Úgy tűnik, ma is ez a helyzet. Míg azok az intézményi keretek, amelyek intenzívebb európai együttműködést és integrációt igyekeztek kialakítani adottnak tekintették a nemzetállamot, az elmúlt 25 év során láttunk ellenkező tendenciákat is, amelyek Európának ettől erősen eltérő eszméit igyekeztek megvalósítani. Először is növekedett azoknak a nemzetközi csoportoknak és mozgalmaknak a száma, amelyek tagsága Európa különböző területeiről szerveződik, és amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a környezetvédelem és az emberi jogok. Azután pedig fellendülés tapasztalható Európa nyelvi és etnikai kisebbségeinek politikai, gazdasági és kulturális törekvéseiben is, amelyeket úgy lehetne összefoglalni, hogy "egység a különbözőség elismerésén keresztül". Ezek a törekvések nemcsak Nyugat-Európában jelentkeznek. Például a Horvát Demokratikus Szövetség (HDZ) egyik jelszava az 1990-es választási kampány során így szólt: "Horvátország egy régiókból álló Európába"; amíg ugyanabban az évben Csehszlovákiában a Polgári Fórum választási jelszava a "visszatérés Európába" volt, amelyet Vaclav Havel utólag úgy magyarázott, hogy visszatérés bizonyos ideálokhoz és értékekhez az emberi jogokkal, a lelkiismereti szabadsággal, a választás szabadságával, a tudományos szabadsággal, a demokratikus folyamatokkal, valamint a művészetek, az irodalom és a zene egymást megtermékenyítő hatásával kapcsolatban.

A tankönyvek és a tantervek összeállításának szempontjából itt párhuzamok vonhatók azzal a felfogással, hogy Európa eszméje történelmileg meghatározott. A történelem tanterven belül megfelelő hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy a figyelem középpontjába állítsuk, miért jelentkeznek különböző meghatározások és eszmék egyidőben, illetve különböző történelmi időszakokban is. Azoknak a tanterveknek egy része, amelyeket a jelen tanulmány készítése során áttekintettünk, valóban szólnak olyan időszakokról Európa történelmében, amikor Európának több, egymással rivalizáló eszméje létezett, de a legtöbb tanterv erről nem beszél.

A tudósok között az európai történelem tanításáról jelenleg folyó vita és az európai történelemről szóló tankönyvek megírásának jelenlegi gyakorlata két különböző nézőpontot tükröz. Az egyik megközelítés azt hangsúlyozza, hogy Európa identitását csak a közös történelemre és kulturális örökségre való hivatkozással lehet meghatározni, amelyet az alábbiak jellemeznek:

  • a görög-római filozófiai tradíció;
  • a zsidó-keresztény hit és erkölcs;
  • a közös művészeti örökség;
  • a nemzetállamok kialakulása Európa-szerte;
  • a közös történelmi tapasztalat (pl. a feudalizmus, a keresztes háborúk, a reneszánsz, az ipari forradalom stb.)

Az utóbbi időben ennek az "Európa eszméjének" meghatározó szerepe volt egy lehetséges történelem tankönyvről szóló gondolkodásban. Az egyik ilyen könyvet("Historie de l'Europe", DeLouche, Paris 1992.), amely 16 és 18 év közötti középiskolások számára készült, kronológiai áttekintést ad az európai történelemről, a történelem előtti időktől kezdve egészen a mai napig, egy 12 történészből álló nemzetközi team írta. A tartalom kiválasztásánál három alapelv érvényesült: hasonló vonások, egy civilizáció különböző kultúrákkal, és a közös európai jelenségek. Minden fejezet egy időszakot ölel fel, és ahogy az áttekintés során a modern kor felé közeledünk, ezek az időszakok egyre rövidebbek lesznek. Így például az utolsó előtti fejezet az 1990 és 1945 közötti időszakkal foglalkozik, az utolsó pedig az 1945 utáni időszakkal.

Miközben tanulmányunk készítése céljából áttekintettük a különböző tanterveket és tantervi irányelveket, igen kevés olyan középiskolai tantervet találtunk, amely ilyen átfogó áttekintést ad az európai történelemről. Amint azt tanulmányunkban más helyen megjegyeztük, ezekben a tantervekben és irányelvekben a fő hangsúly a nemzeti és a regionális történelemre esik. A Luxemburgi Oktatási Minisztérium által kiadott történelem tanterv esik a legközelebb ehhez a modellhez. A középiskola alsóbb osztályaiban a diákoknak hetente két történelemórájuk van három éven keresztül. A tanterv szerint a 12 évesek a történelem előtti időkkel kezdenek, és a Római Birodalom felbomlásáig jutnak el; a 13 évesek a késő középkortól a Bécsi Kongresszusig haladnak, az utolsó év pedig az európai ipari forradalommal kezdődik és a kelet-európai szocializmus válságáig tart. Egy másik modell, amelyet egy vagy két ország (pl. Portugália) átvett, bizonyos olyan időszakokkal ("foltokkal"), amelyek az európai történelem szempontjából különösen fontosak, nagyobb mélységben foglalkozik: az urbanizáció hatása az ókori civilizációkra, a tengeri felfedező utak, az ancien regime összeomlása, a két világháború közötti Európa és Európa helyzete a világban 1945 óta.

Mindkét modell - az összefoglaló illetve a bizonyos részeket kiválasztó áttekintés ("nagy vonalakban felvázolt történelem") előnye, hogy a diákoknak:

  • áttekintést nyújtanak az európai történelemről;
  • segítenek nekik összekapcsolni azt, hogy mi történt a saját országukban egy adott időben azzal, hogy mi történt máshol Európában ugyanakkor;
  • segítenek tájékozódni az európai történelem kronológiájában.

Van azonban ennek a megközelítésnek számos potenciális problémája, különösen, ha (a) a történelmi áttekintés erősen szelektív jellegű és (b) a fő cél az, hogy a diákokban tudatosítsák a közös európai kultúrát és örökséget.

Először is fennáll a kockázata annak, hogy a diákoknak az lesz a benyomásuk, hogy létezik egy lineáris fejlődési vonal az európai történelemben az ókortól a legújabb időkig; hogy a mai európai civilizáció alapvető elemeit közvetlenül vissza lehet vezetni a gyökereihez. Ennek e nézetnek a képviselői itt gyakran szeretik idézni Paul Valéry-t: "Minden olyan föld, amelyet először rómaivá majd kereszténnyé tettek és alávetettek a görög gondolkodás fegyelmének, teljes mértékben európai." Ez az európai történelem meglehetősen romantikus és egyoldalú felfogásának tűnik. Figyelmen kívül hagyja Európa azon részeit, amelyeket történelmük fontos periódusaiban teljesen érintetlenül hagyott ezen befolyások egyike vagy másika. Azokat az időszakokat sem veszi figyelembe, amikor ezek a filozófiai vagy kulturális tradíciók Európa nagy részein gyakorlatilag kihaltak, és valamilyen kerülő úton bukkantak újra fel: Arisztotelész írásainak latin fordítása, Euklidész és más görög filozófusok arab tudósok közvetítésével, akiknek munkái fokozatosan jutottak el Nyugat-Európába a mások által birtokolt Spanyolországon és a normannok által meghódított Szicílián keresztül.

Másodszor, és az előzőekből is következően, ebben a megközelítésben benne rejlik az a tendencia, hogy az európai történelmet egy "folyamatosan kibontakozó történet"-ként mutassa be a kezdetektől napjainkig. Ennek az a kockázata, hogy azokat az eseményeket és folyamatokat, amelyek nem követik ezt a leegyszerűsített, "folyamatos történet"-vonalat a diákok a nagy egészhez képest csak valami "kóros elváltozásnak" vagy jelentéktelennek fogják tartani.

Harmadszor, az európai történelemnek ez a megközelítése gyakran figyelmen kívül hagyja a külső befolyások hatásait az európai kultúra, filozófia és tudomány történetére. például a római számokról az arab számokra történő átváltás messze ható következményeit az európai fejlődésre nézve, valamint az arab tudományos munkák befolyását és hatásait az európai hajózás elméletére és gyakorlatára. Ehhez hasonlóan aligha véletlen, hogy a fontosabb keresztény eretnekségek vagy Európa perifériáin jelentek meg, vagy olyan területeken, ahol a legtöbb lehetőség adódott a más civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre.

Végül pedig ez a megközelítés erősen hangsúlyt tesz a történelmen belül a kulturális, politikai és eszmetörténeti szempontokra. Azok a tankönyvek és tantervek, amelyek ezt a megközelítést alkalmazzák. általában kis figyelmet fordítanak csak a társadalom- és gazdaságtörténetre, talán azért, mert ezek hangsúlyozása a közös vonások helyett a különbségeket emelné ki, és azért is, mert nehezebb lenne olyan terjedelemben foglalkozni az anyaggal, mint amit ezek a különbségek szükségessé tennének.

Ez elvezet bennünket Európa másik fő eszméjéhez, amely az utóbbi időben befolyást gyakorolt az európai történelem tanításáról szóló vitákra. Eszerint ami Európát jellemzi - ami sajátosan és egyedülállóan európai - az a sokfélesége: a különböző etnikai csoportok és nemzetiségek, a nyelvek és dialektusok változatossága, a különböző életformák helyei, és a regionális kötődések sokfélesége. Ez a perspektíva nagyobb hangsúlyt helyez az "európai történelem sötétebb oldalára" - a törzsi konfliktusokra, a nacionalizmusra, az idegengyűlöletre, az intoleranciára, a népirtásokra és etnikai tisztogatásokra - mint az a megközelítés, amely az európai történelem egységesítő erőit állítja a középpontba, viszont kiemeli a politikai és gazdasági dinamizmust, a kreativitást és a kultúra termékenységét is, amelyek, úgy tűnik, akkor is virágzóak voltak, amikor feszültségek és konfliktusok álltak fenn az Egyház és az Állam, a vallásos és világi gondolkodás, az új és a hagyományos között; amikor a politikai, gazdasági, kulturális és vallásos hatalom inkább megosztott volt, mint centralizált, és amikor a közös kulturális örökséghez kapcsolódó egyesítő erők nemcsak asszimilálódtak, hanem egybe is olvadtak a helyi tradíciókkal és körülményekkel.

Egyelőre még csak néhány olyan tankönyv és tanterv készült, amely szorosan követi ezt a megközelítést, bár az Európa Tanács által szervezett 1991-ben Donaueschingenben megtartott tanári konferenciáról szóló beszámoló ("A történelemtanítás új megközelítései a középiskola felső tagozatában", Donaueschingen, 1991 november) foglalkozik a tankönyvírás egy ilyen megközelítésével. Ez az európai történelemről szóló forrásanyagok gyűjteménye, melyeket a müncheni Hangen Schulze és Ina Ulrike Paul állított össze. A megközelítés nagyjából tematikus, és olyan fogalmi ellentétpárok köré épül, mint a hegemónia és az egyensúly, a szabadság és zsarnokság, hit és értelem, egység és különbözőség, a régi és az új.

Bár a tantervi irányelvek és tantervek áttekintése során nem találkoztunk az európai történelem különféle jellemvonásainak olyan átfogó megközelítésével, mint amilyet Schulze és Paul alkalmazott, a tanterveknek és irányelveknek számos olyan példája létezik, ahol a tanárt arra szólítják fel, vagy arra bátorítják, hogy:

  • Hasonlítsa össze és állítsa szembe az eseményeket, folyamatokat, jelenségeket, vagy a különböző életformákat saját országai történelmében ezek megfelelőivel más európai országokban vagy régiókban.
  • Figyelje meg, hogy saját országa történelmének eseményei és folyamatai milyen kölcsönhatásban voltak azzal, ami Európa más részein történt.
  • Figyelje meg, hogy a nemzeti és helyi jelentőségű eseményeket és folyamatokat a történelem egy adott időszakában hogyan látták és fogadták Európa más részein. Például Franciaországban a második ciklus (11 és 13 év közötti diákok) történelem tanterve kifejezetten a Francia Forradalomra és Birodalomra helyezi a hangsúlyt. A tantervi irányelvek magyarázatában a történelemtanároknak azt javasolják, hogy azt is figyeljék meg, hogy más országok hogyan fogadták ezeket a folyamatokat, azért, hogy ezzel "ellensúlyozzák a nacionalista nézőpontot".
  • Vizsgálják meg, hogy az európai rivalizálások, konfliktusok és megosztottságok (gazdasági, politikai és vallásos területen) milyen hatással voltak a nemzeti történelemre. Például Észak-Írországban, amelynek külön oktatási rendszere van az Egyesült Királyságon belül: a diákoknak meg kell vizsgálniuk az Anglia és Spanyolország közti gazdasági, politikai és vallásos rivalizálást a XVI. század végén, és annak hatását két másik nemzetre: az írekre és a dánokra.
  • Végezzék el nemzetek, etnikai csoportok, vallásos csoportok vagy földrajzi régiók közti mai kapcsolatok történelmi gyökereinek vizsgálatát.
  • Hasonlítsák össze és állítsák szembe az európai életformákat (városi élet, mezőgazdasági életforma, kereskedelem, kommunikáció, hagyományok).

Ebben a különbségeken alapuló megközelítésben a hangsúly azon van, hogy segítsenek a diákoknak megérteni, hogy a különböző (kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai és vallásos) történelmi erők milyen kölcsönhatásban állnak egymással, és hogy azok a történelmi jelenségek, amelyek, úgy tűnik, egész Európában vagy annak nagy részén közösek (pl. a feudalizmus), valamnt a helyi és nemzeti tradíciók, milyen kölcsönös befolyással vannak egymásra.

Ha egy ilyen megközelítést (vagyis azt, ami a különbségeket és a kölcsönhatásokat hangsúlyozza, összehasonlítások, mintavételek és történelmi tanulmányozás segítségével) szisztematikus módon valóban a tantervbe integrálunk, akkor ez segíthet a diákok figyelmét azokra a dinamikus erőkre irányítani, amelyek befolyásolták és alakították saját országuk történelmét, és Európa (vagy legalábbis Európa egy részének) történelmét, és hozzásegíthetnek annak jobb történeti megértéséhez, hogy mi történik ma Európában. A gyakorlatban azonban a legtöbb európai oktatási rendszerben ez a megközelítés eddig még nem volt szisztematikus vagy szerves eleme a tantervnek. A legtöbb esetben a diákoktól csak időnként várják el, hogy az összehasonlító elemzést vagy a történeti perspektívát hosszabb időszakokra alkalmazzák.

Ennek a megközelítésnek vannak potenciális veszélyei. A tantervkészítés minden olyan stratégiája, amely a közös vonások helyett a különbségeket hangsúlyozza, komoly nehézségekbe ütközik a tartalom megválasztásánál. Tanítsák-e a diákokat más országokban vagy régiókban végbement eseményekről és folyamatokról pusztán azért, mert jó alapot biztosítanak az összehasonlítás és a szembeállítás számára, függetlenül attól, hogy ezeknek az eseményeknek van-e valóságos jelentősége a diákok számára? A legtöbb esetben a tartalom kiválasztásának alapvető szempontja az, hogy van-e jelentősége a nemzeti vagy regionális történelem szempontjából. Ez azzal a kockázattal jár, hogy a diákok atomizált, töredékes képet kapnak az európai történelemről egy áttekintés helyett. Az összehasonlító megközelítésnél még az is kockázatot jelent, hogy ami egy nemzet vagy régió történelmében egyedi és sajátos, háttérbe kerül, mert a jobban általánosítható mintákra kell koncentrálni. Végül néhány történelemtanár és tantervkészítő úgy érvelt, hogy mivel ez a megközelítés az összehasonlító elemzést, a hasonlóságok és ellentétek keresését hangsúlyozza, és hosszabb időszakokkal dolgozik mint általában a hagyományos tantervek, intellektuálisan túl nagy kihívást jelent egy átlagos 11-15 évesnek.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.