2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 április

Észrevételek, javaslatok a pályázaton részt vevő pedagógusok tapasztalatai alapján

2009. június 17.

A KOMA XXXVIII. pályázatának eredményeiről és az első tapasztalatokról a folyóirat 2002. februári számában adtunk tájékoztatást. A roma gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára kiírt pályázat nyerteseit a családsegítő szolgálatok szakemberei három megyében tréningeken készítették fel vállalt feladataikra, majd ezt követően folyamatosan nyomon követik munkájukat is. A KOMA a három megyére kiterjedő programot kísérletnek, egy majdan országossá bővíthető kezdeményezés próbájának szánta. Ezért érdemes időről időre levonni a tapasztalatokat, összegyűjteni azokat a javaslatokat, amelyek a gyakorlatban születtek, és a program továbbfejlesztését célozzák.

A melléklet a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány és az Új Pedagógiai Szemle Szerkesztősége között létrejött együttműködési megállapodás alapján jelenik meg. Célja a KOMA pályázatainak utógondozása, a sikeres pályázatok bemutatása, illetve a hazai közoktatási pályázati kultúra fejlesztése.

Földes Petra

Észrevételek, javaslatok a pályázaton részt vevő pedagógusok tapasztalatai alapján

A támogatás felhasználhatósága

A programra jelentkezett pedagógusok többsége kistelepülésen dolgozik. A megcélzott régiókban (Borsod, Szabolcs, Baranya) az ilyen településeken élők kétszeresen is szegények. Sújtja őket a beszűkült foglalkoztatási kínálat és a munkanélküliség, valamint a település szegénységéből fakadóan az ellátórendszer elégtelen működése: a szociális gondozás, az egészségügy, az oktatás pénztelensége és a szolgáltatások hiányossága. Ebben a helyzetben örvendetes, hogy a KOMA-pályázat ösztöndíj formájában díjazza az egyes tanulókkal való pluszfoglalkozást, emelve ezzel az iskolai szolgáltatás minőségét (még akkor is, ha - ahogyan később kifejtem - eredetileg nem az iskolai szolgáltatás bővítése volt a cél). Megoldhatatlan gondot jelent azonban a foglalkozások dologi költségkeret nélküli megtervezése (a KOMA támogatása erre semmiféle forrást nem biztosít), hiszen a tartalmas szabadidős tevékenységekkel együtt járó anyag- vagy utazási költség megfizetésére sem az iskola, sem az érintett családok nem képesek.

A pedagógusok és a családgondozás

A pályázat egyik központi eleme a családgondozás. "A pályázó pedagógusnak vállalnia kell, hogy rendszeres kapcsolatot tart a családokkal, és közreműködik olyan szolgáltatások igénybevételében, melyek elősegíthetik az életvezetési problémákkal küzdő családok helyzetének javulását (például kapcsolatfelvétel családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal, segítségnyújtás hivatalos ügyek intézésében stb.)." Az iskolának valóban nagy felelőssége van abban, hogy a rászoruló családok megfelelő gondozáshoz juthassanak, hiszen - a tankötelezettség következtében - a családokkal kapcsolatos szociális problémák automatikusan megjelennek az iskolában, amelynek a nehézségek feltárásában meghatározó szerep jut. A hátrányos helyzetű (nem csak roma) tanulókkal foglalkozó pedagógusok éppen ezért hétköznapi munkájukba integrálják a gyerekek gondozásának nyomon követését és a szociális ellátórendszerrel való kapcsolattartást (ez egyébként a gyermekvédelmi törvény szerint kötelességük). Nagyon jó dolog, hogy a KOMA kiírása (részben) ezt az amúgy is elvégzett, ám valóban nagyon megterhelő tevékenységet ösztöndíjjal jutalmazza, és a pedagógusok ilyen típusú munkáját továbbképzéssel támogatja. Ezzel hasznos segítséget nyújt a családgondozás, de óhatatlanul eltolja a súlypontot, azt sugallva, mintha a roma diákokkal foglalkozó pedagógus legfontosabb feladata ez a fajta szociális szerepvállalás lenne.

A programhoz tartozó továbbképzés egyértelműen a családgondozásra helyezte a hangsúlyt. Ezzel valóban sok releváns ismeretet közvetített, és hasznos segítséget nyújtott a pedagógusoknak, ám egyúttal bizonyos hiányérzetet is hagyott. Egy háromnapos továbbképzésbe a szociális ismereteken túl nem férhetett bele még egy komplett módszertani továbbképzés. Arról azonban nem lett volna szabad megfeledkezni, hogy a részt vevő tanárok pedagógusidentitásuktól, elsősorban a roma tanulók iskolai, tanulásbeli nehézségeinek problémájával küszködve írták meg a pályázatot, és érkeztek a képzésre. Nem volt szerencsés egy ilyen csoport képzését főleg szociális ismeretekből megszervezni, mert nem számolt az igazi motivációval. A pedagógusok visszajelzései alapján a szociális tájékoztatások közül a konkrét (névvel, telefonszámmal ellátott, tehát a napi gyakorlatban használható) információk voltak a leghasznosabbak. Az előadások közül a roma népismereti és a pedagógiai módszertani előadások nyújtották a legtöbbet (itt a szociális téma háttérbe szorul). A kiscsoportos beszélgetések legfőbb érdeme, hogy lehetőséget teremtettek a kollégákkal való konzultációra. A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy a pedagógusokat saját identitásukat megerősítve, a tapasztalataikhoz szervesen kapcsolódó ismeretek segítségével kell és lehet a szociális szférával való együttműködésre felkészíteni.

A csoportszervezés nehézségei: jó szándékú szegregáció?!

Nem vitatható a pályázat kiíróinak jó szándéka, amikor az ösztöndíjat olyan pedagógusoknak hirdették meg, "akik vállalják, hogy legalább 6, de legfeljebb 10 roma tanulóval rendszeresen foglalkoznak". Majd később: "vállalják, hogy saját közösségükben, lakókörnyezetükben vagy civil szervezetek, vállalkozások segítségével a 6-10 fős csoportot meg tudják szervezni, és a hivatalos munkaidő után legalább heti két alkalommal 2 órában foglalkoznak a gyermekekkel". A pályázathoz csatolni kellett "az intézmény (civil szervezet, vállalkozás) vezetőjének igazolását arról, hogy a munkaidő utáni foglalkozásokhoz a tárgyi feltételeket ingyenesen biztosítja".

A kiírói szándék tehát az volt, hogy egy csoportvezető tanár 6-10 roma gyereket összegyűjtve - nem feltétlenül az iskolában, hanem bármilyen helyi intézmény (pl. polgármesteri hivatal, kultúrház stb.) támogatásával - valamifajta roma tanoda vagy roma klub keretében szabadidős foglalkozásokat tartson számukra. Fontos észrevenni, hogy a pályázati kiírásban nem is szerepel az iskola mint intézmény, egyértelműen egy iskolán kívüli tevékenységről lett volna szó. A valóságban azonban ez másként történt. Kevés kivételtől eltekintve a pedagógusok saját iskolájuk támogatásával az iskola épületében saját tanítványaikból szervezték meg a csoportot, ami igen nehezen volt kommunikálható, helyenként szegregációs felhangokat hívott életre, illetve egészséges, de a pályázat követelményeinek ellentmondó megoldásként vegyes, azaz roma és magyar gyerekeket egyaránt befogadó csoportokat hozott létre.

A megvalósítás során két ponton is módosult tehát az eredeti koncepció. Egyrészt az iskolán kívülre tervezett foglalkozások az iskolán belül szerveződtek (mellékesen jelezve ezzel, hogy sem a pedagógusok kezdeményezőkészsége, sem a civil társadalom nem tart ma még ott, hogy egy spontán létrejött csoport működését erős, jól bejáratott intézményi háttér nélkül támogassa), másrészt akkor, amikor az iskolán belül szerveződő csoportokban a pedagógusok - megérezve, hogy ilyen körülmények között a programjuk ellenérzést válthat ki a kiválasztott és a ki nem választott diákok között egyaránt - szabadon szerveződő, esetleg kifejezetten nyitott és nem homogén roma csoportokat hoztak létre. Ez a reakció kifejezi a pedagógusoknak azt a többször kifejtett meggyőződését, hogy azt a feladatkört, amelyet a pályázat megcélzott - hátrányos helyzetű diákok esélyeinek javítása, tanulási nehézségek kezelése, a szabadidő hasznos eltöltése -, a résztvevők szociális és nem etnikai indikációjú problémának tartják. Ezt a tapasztalatot a további pályázatok során hasznos lenne figyelembe venni.

Csoportvezetés vagy egyéni patronálás?

Amennyiben a tanárok iskolai csoportokban gondolkodnak, és szociális érzékenységüknek megfelelően viszonylag nyitottan kezelik a csoportot, kemény és nehezen betartható határként jelenik meg a tízfős felső létszámkorlát. Pedig ennek a kitételnek a kiírás szempontjából komoly jelentősége van elsősorban nem a program csoportos részét, hanem az egyéni gondozást illetően (hiszen egy gyakorlott pedagógus számára egy 15 fős csoport könnyen animálható, viszont 15 gyerek egyéni patronálása beláthatatlan, elvégezhetetlen feladatot jelent).

A csoportvezetés versus patronálás problémáról érdemes részletesebben beszélni, mert ez a pályázati kiírás egyik legkidolgozatlanabb, mindamellett legígéretesebb része. A kiírás elvárásai egyaránt szóltak a csoportos foglalkozásokról és az egyéni családgondozásról. A pályázati programhoz tartozó képzés az utóbbira helyezte a hangsúlyt, az ehhez szükséges ismeretek átadásán túl az elfogadás, az empátia, az erőszakmentes kommunikáció készségeinek fejlesztésével. Ezeket a - szociális munkában folyamatosan alkalmazott - készségeket nem három napig, hanem három évig tanulják a szakemberek. Tudomásul kell venni, hogy a pedagógusok - legyenek bármennyire nyitottak és érzékenyek - más készségeket használnak, másképp kommunikálnak, hiszen munkájuk döntő hányadában ők csoportot vezetnek és nem egyéneket segítenek. Márpedig a roma gyerekekkel való foglakozásban - pontosan azért, mert egyéni hátrányaik miatt a csoportnak kínált értékek hasznosítása számukra az átlagosnál nehezebb feladat - nagy súlyt kell kapnia az egyéni patronálásnak, amely nemcsak a családdal való kapcsolattartást, hanem a gyermekkel való személyes törődést is jelenti. Itt egészen újfajta tanári attitűdről, a segítő tanár szerepéről van szó. A segítő tanárnak rendelkeznie kell az ellátórendszerben való jó eligazodás képességével, a bizalom létrejöttéhez elengedhetetlen segítői attitűdökkel (elfogadás, empátia stb.), valamint a fokozott érzelmi megterhelés kezelését, önmaga "karbantartását" biztosító technikákkal. Ehhez az újszerű szerephez tehát nemcsak a képzésben elsajátítható ismeretekre és készségekre van szükség, hanem a sajátos személyes terhelés folyamatos kezelésére is. A részt vevő pedagógusok olyan igényeket fogalmaztak meg, amelyek a segítő szerepből következnek, és olyan munkaformákat említettek, amelyek a szociális szférában mindennaposak. Ilyen például a programban részt vevő kollégákkal való rendszeres eszmecsere egyfajta műhelymunka keretében, a szupervízió, illetve az esetmegbeszélő csoport rendszeres összejövetele.

Mi a siker?

A program előírja a pályázók számára, hogy "a végzett tevékenységről megfelelő és ellenőrizhető dokumentációt kell vezetni, a program zárásakor kb. 3-4 oldalas értékelő tanulmányt kell készíteni. Ennek alapján a támogatás újabb egy tanévre meghosszabbítható". A pályázati kiírás tehát igényli a program lezárását, az elvégzett munka értékelését. Nincs azonban kellően kidolgozva az a szempontrendszer, amelynek alapján ez az értékelés elvégezhető. Ez nem egyfajta külső minősítési eljárást jelent, hanem a programot végrehajtó pedagógusok saját tevékenységének biztonságát segíti. A pályázati kiírásban meg kell fogalmazni a sikerkritériumokat, hiszen egy program tervezésénél elengedhetetlenül fontos, hogy már a bemeneten világos célkitűzései legyenek. Érdemes lenne kidolgozni a program minőségbiztosításának rendszerét (akár úgy, hogy a pályázónak a bemeneten kelljen konkrétan megfogalmaznia a célkitűzéseit). Ez a megoldás segítené a pályázók munkáját is, egyúttal garantálná a pályázatra fordított összeg hasznosulását.

A program kapcsolata a közoktatás más szereplőivel

A KOMA által most kiírt pályázat nem példa nélkül való a magyar közoktatás elmúlt tízéves történetében. A Soros Alapítvány a kilencvenes évek közepétől hat éven át fenntartotta a roma tanulók patronálását célzó közös (tanár-diák) ösztöndíjpályázatát. A pályázati folyamatban olyan tapasztalatok halmozódtak fel, amelyek kiaknázását vétek lenne elmulasztani a KOMA-pályázat keretében. Minthogy a probléma ugyanaz, és a javasolt megoldás is nagyon hasonló a két pályázatnál (ösztöndíj a roma diákokkal foglalkozó tanárok számára), semmiképpen sem indokolt elhallgatni az előd eredményeit. A Soros-program nyomán született módszertani kiadványokat célszerű lenne megismerniük a KOMA pályázóinak, még akkor is, ha a Soros-pályázat középiskolás diákok patronálására vonatkozott.

További kiaknázásra váró lehetőséget kínálnak a roma tanulók képzésével foglalkozó akkreditált továbbképzési programok, amelyek hordozzák azt a módszertani kultúrát, amelyet a pályázó pedagógusok a KOMA által szervezett szociális orientációjú továbbképzésen hiányoltak. Nyilvánvaló, hogy a roma pedagógia elmúlt tíz évének összes eredményét nem lehet beilleszteni a KOMA továbbképzésébe. Azt azonban látni kell, hogy a pedagógusok továbbképzésre vonatkozó igénye terén a közoktatás rendelkezik mozgósítható tapasztalatokkal.

A KOMA pályázati kiírása megmozgatott 240 pedagógust, akik - szakmai önéletrajzuk tanúsága alapján - komoly tapasztalatokat és elhivatottságot mutatnak a roma gyerekek tanításában. Ők fél éven (majd esetleg újabb egy éven) át - csoportvezetőként és patronáló tanárként - dolgoznak a rájuk bízott roma gyerekekkel. Ha szakmai munkájukban (a pedagógiai és szociális kihívásokban) nem maradnak egyedül, ha élvezhetik egymás megerősítő társaságát, ha rendszeres módszertani segítséget kapnak, hozzáférhetnek a témában eddig felhalmozott tapasztalatokhoz és ismeretekhez, kialakulhat egyfajta önépítő, önsegítő szakmai hálózat. A pályázatra fordított 60 millió forint ebben az értelemben egy remélhetőleg jól megtérülő befektetésnek is tekinthető.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.