2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 március

Esélyteremtés és személyiségfejlesztés – Az Arany János Tehetséggondozó Program első tapasztalatai Sárospatakon

2009. június 17.

A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium egyike annak a 21 intézménynek, amely bekapcsolódott az Arany János Tehetséggondozó Programba. A beszélgetésben az iskola igazgatója és a program irányítói elmondják, hogyan illeszkedik a program az iskola eddigi tevékenységébe. Szó esik arról is, miként hasznosíthatók az így születő új programok a hátrányos helyzetű tanulók szintre hozásában.

Esélyteremtés és személyiségfejlesztés

Az Arany János Tehetséggondozó Program első tapasztalatai Sárospatakon



2000 szeptemberében 13 középiskolában indult el az Arany János Tehetséggondozó Program, amelynek keretében hátrányos helyzetben lévő, jó képességű tanulók számára teremtenek lehetőséget arra, hogy egy előkészítő gimnáziumi év keretében pótolják különböző - tudásbeli, kulturális, szocializációs - hiányosságaikat, s jó alapok reményében kezdhessék meg gimnáziumi tanulmányaikat. A programba az 5000 lakosnál alacsonyabb lélekszámú településekről pályázhattak azok a diákok, akiket iskolájuk javasolt a szintre hozó tanulmányok folytatására, és akik részére falujuk önkormányzata vállalta havi ötezer forintos ösztöndíj adományozását. A szintre hozó, hiánypótló előkészítő év során nemcsak tantárgyi fejlesztésre nyílik lehetőség, hanem olyan személyiségfejlesztő programokra is, amelyek segítik az önismeret fejlődését, megtanítják a tanulási technikákat, új életmódmintákkal, kulturális szokásokkal szembesítik a tanulókat.

A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium azért vállalkozott a programban való részvételre, mert a térség - Bodrogköz, Hegyköz, Hegyalja - sajátosságaihoz illeszkedően 1993-ban történt megalakulása óta alapvető feladatának tekintette a hátrányos helyzetű települések iskoláiból a gimnáziumba bekerült tanulók szintre hozását, tehetségük felfedezését, kibontakoztatását. Az Arany János Tehetséggondozó Program első tapasztalatairól Velkey László igazgatóval, valamint Tóth Tamás és Bolló Csaba igazgatóhelyettesekkel (aki az iskolához kapcsolt kollégium vezetői funkcióit látja el) beszélgettünk.

 

Az Arany János Programot alapvetően tehetséggondozó programként indította az oktatásügyi kormányzat, ugyanakkor számos eleme jellegzetesen a hátránykompenzálásra irányul. Valójában a tehetséggondozás vagy a hátrányok csökkentése a program meghatározó eleme?

Velkey László: Az Arany János Tehetséggondozó Program Sárospatakon az Árpád Vezér Gimnáziumban abba a több évszázados pataki hagyományba illeszkedik, amelynek mindig is a tehetségek felfedezése, megmentése volt a célja. Ez a régi hagyomány igazában véve a 20. század húszas-harmincas éveitől erősödött fel igazán. Épp ezért, amikor megismertük az Oktatási Minisztérium pályázatát, úgy éreztük, hogy azt szinte a mi számunkra írták ki. Az iskola - noha fiatal iskola, 1993-ban alapította a sárospataki önkormányzat - épp a város iskolai hagyományaiból eredően a kezdetektől fontos pedagógiai feladatának tekintette a zempléni térség gyerekeinek tehetséggondozását. Pedagógiai programunk tehetségértelmezése azon a modern pedagógiai-pszichológiai felfogáson alapul, amely a tehetséget rendkívül szélesen, korántsem csak az intellektualitás terén értelmezi, azaz mi a kezdettől fogva nemcsak a tantárgyakban megnyilvánuló tehetséget szeretnénk kibontakoztatni, hanem a személyiség egészében rejlő sokféle képességet akarjuk fejleszteni. Nem versenyistállóvá akarjuk formálni az iskolát. Az Arany János Tehetséggondozó Program azért tűnt számunkra vonzónak, mert az abban körvonalazódó célokkal egybeestek tantestületünk tehetséggondozással kapcsolatos céljai, a tanárok attitűdjei, és felkészültnek éreztük magunkat a programból adódó feladatok végrehajtására. A bodrogközi, hegyközi, hegyaljai aprófalvak településein - ezek zöme ötezer fő alatti település - működő kisiskolák minden erőfeszítésük ellenére sokféle hátránnyal küzdenek. Az elmúlt években az ott tanuló tehetséges, jó képességű gyerekek fejlesztésében mind a hatosztályos, mind a négyosztályos gimnáziumi képzés keretében jelentős tapasztalatokra tettünk szert. Valójában mindkét formában megpróbáltunk egyéni tehetséggondozásra épülő, egyszersmind a hátrányokat egyéni módon is kompenzáló programot kialakítani.

Már az Arany János Tehetséggondozó Program meghirdetését megelőzően megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy valójában mit értünk hátrányon, hátrányos helyzeten egy ilyen középiskola felől szemlélve.

Velkey László: A hátrányos helyzet fogalmát nagyon szélesen értelmezzük. Lehet földrajzi, szociális, kulturális hátrány. A térség aprófalvas jellegéből adódóan sok jó adottságokkal, képességekkel rendelkező gyerek azért van hátrányban, mert nincs igazán lehetősége arra, hogy megfelelő ösztönzést kapjon a kibontakozáshoz. Nem azért, mert a pedagógus nem próbál segíteni ebben, hanem, mert ezekben az iskolákban nincsenek meg a feltételek, a faluban nincs megfelelő könyvtár, kulturális intézmény, nagy gond eljutni színházba, múzeumba. Ha ezek a gyerekek nem jutnak megfelelő oktatáshoz, nagy valószínűséggel elkallódnak, de ha ez nem is történne így, jóval nehezebb, gyötrelmesebb az út odáig, ahova megfelelő középiskolai segítséggel könnyebben és biztosabban jutnak el. Az Arany János Tehetséggondozó Programban épp ezért mind a fejlesztő-kompenzáló, mind a tehetséggondozó elem egyszerre van jelen. Nem is szabad tehát úgy felvetni a kérdést, hogy melyik a domináns. Ebben a térségben, 260 kilométerre Budapesttől és 80 kilométerre Miskolctól a jó adottságokkal rendelkező gyerekek többsége - az említett települési sajátosságokból adódóan - fejlesztésre, támogatásra szorul.

Hogyan fogadta az iskola tantestülete a bekapcsolódást a programba?

Tóth Tamás: A már említett hagyományok segítettek abban, hogy a tantestület nagy része támogatta a programhoz történő csatlakozást. A pályázat megírásától kezdődően az előkészületek minden fázisában érzékelhető volt az együttműködési készség. Komoly lehetőséget láttak a kollégák a programban, nem annyira anyagi, mint inkább pedagógiai értelemben. A tantestület tagjai éppen úgy érzékelik ennek a térségnek a gazdasági, kulturális hátrányait, mint az iskolavezetés. Tudják, érzik, hogy a hátrányosabb helyzetű iskolákból érkező tanulók segítésének milyen jelentősége van. Tapasztalják ugyanakkor azt, hogy milyen sok tehetséges, eredményesen, sikeresen fejleszthető gyerek, csiszolatlan gyémánt van közöttük. Fejlesztésük, a bennük rejlő lehetőségek kibontása komoly pedagógiai sikerélményt jelent, tehát vonzó feladat egy tanár számára.

A kérdést korántsem udvariasságból, egyfajta sikertörténet elmondatása érdekében tettem fel. Az elmúlt időszakban fővárosi és nyugat-dunántúli elit gimnáziumokban járva azt tapasztaltam, hogy miközben ezek az iskolák is elismerik egy ilyen kettős funkciójú programnak a jelentőségét, ők maguk nem szívesen kapcsolódnak be abba. Elsősorban azért, mert tartanak attól, hogy olyan gyerekek kerülnek ezekbe az intézményekbe, akik veszélyeztethetik a kialakult magas oktatási, nevelési színvonalat, esetleg csorbulhat az iskola elit jellege. Igaz, hogy ezekben az intézményekben minden kedvezőtlen demográfiai tendencia ellenére sokszoros a túljelentkezés. Nem merültek fel ilyen félelmek a program kapcsán? Nem merült fel az iskolavezetésben, a tantestületben, sőt az iskolahasználók körében az elmúlt évek alatt kialakult elit pozíció esetleges veszélyeztetésétől való félelem?

Velkey László: A kérdést a mi intézményünk esetében is jogos felvetni. A fenntartó, a város részéről velünk kapcsolatban is felmerült az igény, hogy viszonylag rövid idő alatt váljunk a térség elit középiskolájává. Talán nem túlzás azt állítani, hogy sikeresen el is indultunk ezen az úton. Az iskola fiatal, ambiciózus, innovatív testülettel kezdte meg működését. A Makovecz Imre által tervezett környezet is inspirálóan hatott ránk, s elhatároztuk, hogy mi nem egy gimnázium akarunk lenni a sok közül, hanem erős, versenyeken eredményes, felsőoktatásra felkészítő, magas felvételi arányokat produkáló elit középiskola. Ez nagyon sok elemében sikerült is, gyerekeink 80 százaléka kerül egyetemre-főiskolára. Ennek ellenére nem féltünk attól, hogy a hátrányos helyzetet kezelő s egyben tehetséggondozó program bármiben is veszélyeztetné az iskola elit jellegét. Sőt, úgy láttuk, hogy a program tovább növelheti szakmai presztízsünket, s az is felmerült bennünk, hogy általa olyan pedagógiai tudásra tehetünk szert, amelyet más körülmények között jóval nehezebb lenne megszerezni.

Bolló Csaba: A mi iskolánk egy fővároshoz vagy egy nyugat-dunántúlhoz képest azért más helyzetben van. Szűkebbek a merítési lehetőségeink, nem csak a legjobbakat kell felvennünk. Persze mi is válogattunk, de azt sohasem tehettük meg, hogy csak a legjobbakat vegyük fel. Az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkező gyerekek esetében is van válogatás, de az iskola számára nem idegenek azok a gyerekek, akiket ebben a modellben fel kell zárkóztatnunk. A térség sajátosságai következtében eddig is hasonló körből, hasonló adottságokkal rendelkező s nagyjából hasonló pedagógiai, fejlesztési feladatokat jelentő gyerekekkel foglalkoztunk. Jelentős sikernek érzem, hogy ez a fiatal - hétéves - iskola ebben a környezetben olyan eredményeket tudott felmutatni, hogy bekerült e húsz iskola közé.

Az olvasó kedvéért fontos elmondani, hogy az iskolák pályázatainak elbírálásakor az Oktatási Minisztérium nagyon komoly súllyal vette figyelembe az iskola teljesítményeit, például a felsőoktatásra történő jelentkezés és a tényleges felvétel arányait, a tanulmányi versenyeken elért eredményeket s nem utolsósorban a hozzáadott pedagógiai érték mértékét.

Bolló Csaba: Az Arany János Tehetséggondozó Program sikeressége szempontjából valójában előnyös az, hogy az iskolánk rendelkezik tehetséggondozási, hiánypótlási tapasztalatokkal.

Egyáltalán tapasztalhatóak-e különbségek az iskolába eddig bekerültek és a program keretében felvett gyerekek között? Miben mások ezek a gyerekek?

Bolló Csaba: Amint utaltunk rá, ez az ország egyik leghátrányosabb térsége. A mi diákjaink általában hátrányos családi, szociális és kulturális háttérből érkeznek. Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében felvett gyerekek között többen vannak, akik még ennél is rosszabb körülmények közül jönnek.

Tóth Tamás: A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy osztályonként átlagosan 2-3 nagyon hátrányos helyzetű gyerek van, az Arany János-osztály 30 tanulója közül a fele tűnik ilyen helyzetűnek. Ezek a gyerekek a fejlesztésüket szolgáló egyéves program nélkül nagy valószínűséggel nem kerülnének be ebbe a gimnáziumba. Nem felelnének meg a mi kiválasztási mércénknek. Mivel azonban mi már eddig is dolgoztunk ilyen gyerekekkel, s közülük sikerült is főiskolára, egyetemre eljuttatni jó néhányat, a tantestület nem ijedt meg ettől a feladattól. Mi tudjuk, hogyan kell őket fejleszteni, hogy megfeleljenek az általunk szabott mércének. Kétségtelen, ehhez jelentős többletmunkára, többletidőre van szükség. De nem győzöm ismételni, hogy ez az iskolának a térségi hátrányokból következő feladata.

Konkrétan miben mutatkoznak ezek a hátrányok?

Bolló Csaba: Elöljáróban annyit, hogy óvatosan kell kezelni a hátrányos helyzetet mint fogalmat, mint a gyerekek helyzetét minősítő jelzőt. Nagyon sok szülő - például az Arany János Tehetséggondozó Programban nálunk tanuló gyerekek szülei közül többen - sérelmezik ezt a minősítést. "Mi nem vagyunk hátrányos helyzetűek" - mondják. Persze a velük való beszélgetés során kiderül, mekkora távolságra van a legközelebbi színház, múzeum, s milyen költségekbe kerül, hogy elvigyék oda a gyerekeiket. Akkor azért rádöbbennek arra, hogy miben hátrányosabbak másoknál. Ennek ellenére a szülők és a gyerekek szempontjából szerencsésebb kistérségi hátrányokról és nem hátrányos helyzetű gyerekekről beszélni, ez nem olyan megbélyegző a számukra.

Velkey László: Ebben a térségben magas a munkanélküliek aránya, alacsonyabbak a jövedelmek, alulképzettebbek az emberek, mint az ország más régióiban. Ez tükröződik a gyerekek családi hátterében is. Szóltunk már róla, hogy ezeken a településeken az iskolák is rosszabb feltételek között működnek. Gond az idegennyelv-oktatás, az informatikai képzés. S ha esetleg a szülőnek lenne anyagi lehetősége a különórákra - persze többnyire nincs -, akkor sem találni elérhető közelségben megfelelő tanárt, feltételeket erre. A mi gimnáziumunk éppen ezeket a hiányokat akarja erőteljesen kompenzálni a magas szintű idegen nyelvi képzéssel, a modern kommunikációs technikákra történő felkészítéssel.

Úgy tűnik, hogy a térségi sajátosságokból adódóan az iskola rákényszerült arra, hogy kialakítsa azt a pedagógiai, szervezeti, tanulásszervezési kultúrát, amely alkalmas a térségi hátrányok középiskolai keretek között történő kompenzálására. Hogyan jött létre ez a sajátos kultúra az iskolában? Milyen konkrét szervezeti, tevékenységbeli elemei ragadhatók meg ennek a kultúrának?

Velkey László: A tantestületben szerencsésen ötvöződött az idősebb, 10-15 éves pedagógiai tapasztalattal rendelkező és az egyetemről kikerülő, ambiciózus, vállalkozó szellemű fiatal kollégák tudása, s ebből igényes, a gyerekek személyiségének megismerését, fejlesztését magas szinten végző szakmai együttes jött létre. Az első évek jó lehetőséget adtak az iskola szervezetének, tevékenységrendszerének, hagyományainak kialakítására. Különösen fontos volt a diákok számára megfogalmazott követelményrendszer kidolgozása, ebben is az, miként lehet megteremteni a szigorú követelmények és az ezek teljesítését biztosító tevékenységrendszer összhangját. Arra törekedtünk, hogy minden diák tudja, mit várunk tőle, de egyben azt is, milyen sokoldalú pedagógiai tevékenységrendszerrel próbáljuk őt segíteni. Arra is törekedtünk, hogy ezek a magas szintű követelmények úgy teljesülhessenek, hogy közben a diák szeretetteljes emberi légkörben éljen, jól érezze magát. Az iskolában a nagyon kemény tanulás mellett legyen lehetősége a kikapcsolódásra, a kulturálódásra, a sportra, a diákéletre.

Tóth Tamás: Olyan szakmai közösség, fejlesztő műhely jött létre, amelyben a pedagógusok számára természetessé vált a gyerekekkel egyénileg végzett munka. A fejlesztés tehát kezdettől fogva nemcsak közösségi, hanem egyéni keretek között is történik, maximálisan figyelembe véve a gyerek egyéni sajátosságait, érdeklődését. Ezt kiegészíti a kirándulás, a hétvégi korrepetálás sokféle formája.

Miért volt képes ilyen erőfeszítésre az iskola?

Tóth Tamás: Az iskola nagyon komoly versenyhelyzetben született. Van a városban ugyanis egy másik, nagy hagyományokkal rendelkező református iskola. Eredményeket kellett elérnünk, bizonyítanunk kellett az iskola létjogosultságát, életképességét. Kezdettől fogva a tantestület minden tagja felajánlott heti két órát ingyen a fejlesztésre, a verseny-előkészítésre, a tehetséggondozásra, a felzárkóztatásra.

Az Arany János Tehetséggondozó Programot megelőzően készültek-e olyan programok, amelyek kifejezetten a hátránykompenzációt voltak hivatottak elősegíteni? Esetleg átvettek-e máshonnan ilyen célú - viszonylag nagy számban létező - programokat?

Tóth Tamás: Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulás-módszertani programját vettük át korábban. Ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a hozzánk érkező gyerekek igen nagy hányada számára komoly problémát jelent a gimnáziumi tananyag gyors elsajátítása. Ennek a problémának a megoldásához új tanulási technikák megtanítására volt szükség. Különösen a hat évfolyamos gimnáziumi képzésben éreztük ennek szükségességét, de így volt a hagyományos négy évfolyamos képzésbe bekerültek esetében is. A tanulás-módszertani tréning lerövidítette azt az időszakot, mialatt a gyerekek megtanulták, milyen módon kell megközelíteni, befogadni egy-egy viszonylag nagyobb tananyagegységet.

Velkey László: Nem tudom, hogy feltétlenül ide kell-e sorolni, de azért megemlítem egyik egyedi ötletünket, a fizikai becslési versenyt. Ebben az élethez közel álló feladatokat kell elvégezni, de ezeket csak megfelelő elméleti fizikai törvények ismeretében lehet megoldani. A természettudományokban szerzett tudást a gyakorlatban kell alkalmazni. Ez a verseny, a mögötte lévő szemlélet nagyon sok rokon vonást mutat az Arany János Tehetséggondozó Program azon törekvésével, hogy használható tudást adjunk a felzárkóztatás során a gyerekeknek. Ez azért fontos, különösen a természettudományok esetében, hogy lássák az elméleti, elvont ismeretek gyakorlati értelmét. Az Arany János Tehetséggondozó Program fizikai, kémiai, biológiai ismereteinek tantervét ezekre a tapasztalatokra is építve egy kollégánk készítette, s Komplex természetismeret néven tanítjuk ebben az előkészítő évben. A felzárkóztatást azért segíti, mert mód nyílik arra, hogy egy-egy jelenséget több oldalról vizsgáljanak meg. Ugyanis a gyerekek számára nehéz az, hogy a különböző természettudományos nézőpontokat a gondolkodásukban egyesítsék.

Bolló Csaba: A felzárkóztatás fontos feltétele, hogy a gyerekek maguk akarják. Ez a motiváció nagymértékben annak a demokratikus légkörnek köszönhető, amely az iskolában kialakult. A diákoknak komoly beleszólási, véleménynyilvánítási jogosítványaik vannak, s ezzel élnek is. A felzárkóztatás másik fontos lehetősége a kollégium. A gimnáziumba járó tanulók 60 százaléka kollégista. Itt az elmúlt évek során kialakult az a gyakorlat, miként lehet a hátrányokat ledolgozni, miként lehet szívós, kitartó munkára felkészíteni, miként lehet érzékennyé tenni a kultúra befogadására. A kollégiumi tevékenység jó lehetőséget biztosít többletképzésekre, hiszen a délutánok, esték erre időt engednek. A kollégiumi életforma jobban inspirál a délutáni szakkörökön való részvételre, hiszen a tanítás után nem kell hazamenni és visszajönni. Ezért is tartom az Arany János Tehetséggondozó Program fontos elemének, hogy minden részt vevő gyerek számára kötelező a kollégiumi bentlakás. A kollégium ugyanis a maga gazdag programkínálatával már az Arany János Tehetséggondozó Program előtt is feladatának tekintette a felzárkóztatást, a fejlesztést. Kollégiumi pedagógiai programunknak öt kiemelt területe van. Az első a személyiségfejlesztés, a második a szocializáció. Ennek keretében tárgyaljuk meg az élettel kapcsolatos témákat az öltözködéstől az étkezésen, a család működésén, a kapcsolatrendszereken át a viselkedési normákig. A harmadik ilyen nagy terület a kultúra. Ebbe a színház-, hangverseny-, múzeum-, tárlatlátogatás tartozik. Gyakran tartunk vetélkedőket, kollégiumi rendezvényeket. A negyedik területet összefoglaló néven kommunikációnak neveztük el. A kollégiumnak nyolc éve működő diáklapja, diákrádiója van. Két éve egy országos pályázaton elnyertük a legjobb diákrádió címet. Az ötödik terület a sport-egészséges életmód. Ennek keretében a gyerekek a Sárospatakon fellelhető összes sportolási lehetőséget - úszás, lovaglás, ökölvívás, foci, kézilabda - elérhetik. Szabadon választhatnak saját érdeklődésük alapján. A kollégium gazdag tevékenységkínálata sokat segíthet a kulturális, szocializációs hátrányok kompenzálásában. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha harmonikusan összeegyeztethető a gimnázium programjaival, ha nem gyengíti, hanem éppen erősíti azokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor a gyerekek magyarórán Madáchról tanulnak, akkor kell az abba az évfolyamba járó kollégistáknak a színházban egy Madách-művet megnézniük.

Az Arany János Tehetséggondozó Programra felvett diákok számára külön programot szerveznek?

Bolló Csaba: Az Arany János-osztály gyerekei számára készült program a mi eredeti kollégiumi programjainkból nőtt ki. A kollégium ez esetben is szerves része az előkészítő iskolai évnek.

Velkey László: A kollégium kitágítja az iskolai fejlesztés lehetőségeit a sokféle szakkörrel, programmal, de csak akkor, ha az iskolával azonos pedagógiai célok jegyében alakul a programok tartalma, szellemisége. Ezt nagyban segíti, hogy 2000 nyara óta a kollégium szervezetileg is része lett az iskolának. Ugyan a fenntartónk szándékából következett a két intézmény egyesítése, de az Arany János Tehetséggondozó Program szakmailag erősítette a folyamatot.

A hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésével, gondozásával kapcsolatos előtörténet nagyban szerepet játszott abban, hogy az Arany János Tehetséggondozó Programból következő feladatok zöme nem jelentett új elemet az iskola és a kollégium tevékenységrendszerében. Mi volt mégis új elem a programban? Egyáltalán hogyan kezdett hozzá az iskola a program előkészítéséhez?

Velkey László: Az Arany János Tehetséggondozó Program iskolai sikere szempontjából fontos feltételnek tekintettük, hogy létrejöjjön egy olyan pedagóguscsoport, amely feladatának tekinti az előkészítő év programjainak kidolgozását, illetve amelynek tagjai részt vesznek az előkészítő évfolyam pedagógiai munkáiban. Szükség volt a programért felelős vezető kiválasztására, megbízására.

Ha jól tudom, a program előkészítő évéhez az Oktatási Minisztérium nem készíttetett központi tanterveket, hanem ezt a részt vevő iskolák pedagógusaira bízta. Hogyan történt ezeknek a tanterveknek a helyi fejlesztése?

Tóth Tamás: Először az iskolán belül próbáltuk kialakítani, hogy egy ilyen előkészítő év alatt valójában mit kellene tanítani a gyerekeknek, milyen programokkal lehetne fejleszteni őket. Amikor a 20 iskola munkacsoportjait összehívták, némi kompromisszum árán kialakultak azok az elvárások, tantárgyi keretek, amelyekhez igazíthattuk a saját elképzelésünket. Kezdettől fogva nagy hangsúlyt kívántunk fektetni a személyiségfejlesztésre, a tanulásmódszertanra, az önismeretre, a kommunikációra, mivel a kollégiumban ennek nagy hagyományai voltak, s ezeket át akartuk vinni az iskolai programba, amire az egyéves időkeret lehetőséget adott.

A gyakorlatban milyen konkrét tevékenységek történnek a személyiségfejlesztés keretei között?

Tóth Tamás: A tehetség kibontakozásának fontos része a személyiség erősségeinek és gyengeségeinek ismerete. Fontos, hogy a gyerek és a pedagógus egyaránt tisztában legyen azzal, hogy milyen elemek erősek, milyen elemek terén vannak hiányosságok. Az erősségek tudatosítása, a gyengeségek pótlása, fejlesztése a program része. Mondok példát: ha valakiről kiderül, hogy alulmotivált, fontos megtalálni, hogy milyen úton lehet erősíteni a motivációját. Ugyanígy fontos tudni, hogy kinek milyen a kreativitása, s ha az nem kielégítő, lehet fejleszteni. De a személyiségfejlesztés ad lehetőséget arra, hogy kiderüljön, egy-egy gyereknek milyen speciális készségei vannak, amelyekről eddig esetleg ő maga sem tudott. Ha ezeket közösen felismerjük, akkor lehetőség van ezek intenzív fejlesztésére. Ez hatalmas pedagógiai lehetőségeket rejt magában; ragaszkodtunk hozzá, hogy ne csak a kollégiumi programban jelenjen meg, hanem az iskolában is. Tudtommal ilyen programok eddig nem léteztek a gimnáziumokban, az Arany János Tehetséggondozó Program segítheti például ennek a kipróbálását és a későbbi elterjesztését. Bízunk benne, a programban rejlő pedagógiai-pszichológiai szemlélet majd átmegy a hagyományos keretek közötti oktatásba, beépül a pedagógusok kultúrájába, megjelenik a tantárgyakban, a matematikában, irodalomoktatásban, idegen nyelvekben. Korábban már utaltunk rá, hogy az iskolában nagy szerepe van az angol nyelv magas szintű oktatásának és az informatikai képzésnek. A 9. (előkészítő) évben a személyiségfejlesztés mellett kiemelt feladat ezeknek a tárgyaknak az oktatása. A program iskolái felkészítik a diákokat a C-típusú angol nyelvvizsgára és az ECDL számítógép-kezelői bizonyítvány megszerzésére. Persze a legnagyobb hangsúlyt az alapvető készségek, ismeretek terén felismert hiányosságok pótlására fektettük. Ezért a tanítási időből jelentős hányadot fordítunk a matematikára és a magyar nyelv, a helyesírás fejlesztésére. Szintén említettük már azt is, hogy a természettudományok terén egy összegző, ismétlő, elmélyítő komplex természetismeret tárgy keretében fejlesztjük a tanulók természettudományi gondolkodását, amellyel megalapozzuk a magas szintű gimnáziumi természettudományi képzést. Az a koncepciónk, hogy ha ez alatt az előkészítő év alatt megalapozzuk a hozzánk került gyerekek tudását, akkor a négy év alatt sokkal hatékonyabban tudjuk őket tanítani, fejleszteni. Abban bízunk, hogy a négy év során már nem kell hiányokat pótolni, tehát biztos alapokon tudunk elindulni az egyes tárgyak tananyagának tanításával. Nagyon fontosnak tartjuk a gondolkodás fejlesztését is, ezért önálló tantárgyként beiktattuk a programba a logika tanítását. Azt reméljük, hogy a logika segíti a gondolkodás képességének kialakítását, s ez majd a bonyolult logikai összefüggéseket tartalmazó tantárgyak későbbi tanulásához is hozzájárul.

A vázlatosan ismertetett program egyik eleméhez sem állt rendelkezésre valamilyen központi program?

Tóth Tamás: Az angol nyelv és az informatika tanításához kaptunk tantervet, a többi program viszont helyi fejlesztés keretében jött létre.

Voltak-e az ilyen jellegű helyi tantervfejlesztésnek előzményei az iskolában?

Tóth Tamás: A tantestületben sok olyan kreatív, innovatív kolléga van, akivel lehetett saját programok készítésére vállalkozni.

Bolló Csaba: A programokban benne vannak az elmúlt évek tapasztalatai. A kollégiumi program készítése során pedig már bőven szereztünk tapasztalatokat a helyi fejlesztésről. Gyakorlatilag saját tevékenységünk addigi elemeit próbáltuk tudatosan beépíteni egy tantárgyi programba.

Velkey László: Az iskola pedagógiai programjának készítése során is alkotó munkaközösség alakult a tantestületből. A NAT-nak mindenképpen volt egyfajta fejlesztő hatása a tantestületben. Épp ezért mi egyedi program alapján készítettük a helyi tantervünket. Ebben a munkában a kollégák jelentős tapasztalatokat szereztek. S ezt a tapasztalatot, tudást vittük át az Arany János Tehetséggondozó Program tanterveinek készítésébe. A tanárok úgy érezték, hogy ez a program lehetőséget ad egyéni tantárgyfejlesztési ambícióik megvalósítására. Ilyen motivációból született a logika tantárgy, a természetismeret, s ilyen törekvések valósulhattak meg a kollégiumi fejlesztő programban is. Ezek a fejlesztések végül is az egész Arany János Tehetséggondozó Program számára ajánlott tantervekké váltak.

Tóth Tamás: Az Arany János Tehetséggondozó Program azért vált vonzóvá a kollégák számára, mert nagy lehetőségnek érezték, hogy végre van egy éves időkeret, amelyben nem kell ragaszkodni a NAT vagy a kerettanterv előírásaihoz. Nagy lehetőséget láttak abban, hogy ezt az évet kicsit szabadabb időbeli és tartalmi keretekben lehet teljesíteni. Mást, másként lehetett csinálni, s kiélhették szakmai vágyaikat e programok kialakításában s a gyakorlati munkában is.

Az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő 20 iskola között elindult-e a programcsere, vagy néhány iskola lett a tantervfejlesztés bázisa?

Tóth Tamás: Minden iskola készített tanterveket, azokat közszemlére bocsátotta, s aztán ezekből lehetett választani. Minden tantárgyból, műveltségi területből négy-öt tanterv készült, melyeket szakértők véleményeztek. Mi persze többnyire a saját magunk által készített tanterveket választottuk, de tanítunk mások által kidolgozott programok alapján is. A matematika-tantervet másoktól vettük át. De ezt is meglehetősen nagy szabadsággal lehetett kezelni, mert a tantervnek csak bizonyos - nekünk nagyon tetsző - elemeit vettük át.

Használhatóak lennének-e az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő évére készült programok más képzési formákban is? Ezt a kérdést két okból is érdemes feltenni: egyrészt azért, mert a magyar közoktatásban születő helyi innovációk általában nem válnak közkinccsé, nem terjednek, másrészt azért, mert az Arany János Tehetséggondozó Program túlmutat önmagán, egy kicsit a középiskolai expanzióból eredő felzárkóztatási problémák kezelésének egyik lehetséges modellje. Ugyanis amennyiben az előttünk álló évtizedben jelentősen nő az érettségit adó középiskolába kerülő gyerekek száma, akkor minden bizonnyal a tanulók jelentős része számára szükségessé válik egy ilyen felzárkóztató, előkészítő év beiktatása.

Velkey László: Mindenképpen alkalmazni szeretnénk ezeket a programokat a programon kívül a többi elsős gyerekek esetében is, hiszen a szintre hozásban, az általános iskolai hiányok pótlásában nagyon sok tapasztalatot hoz ez a munka. Gondolom, más iskolákban is igény van, még inkább igény lesz ezeknek a tantárgyi programoknak, a fejlesztésben alkalmazott módszereknek a felhasználására. Már csak azért is, mert a program sajnos nem terjedhet ki minden rászoruló hátrányos helyzetű tanulóra, mert a kiírása néhány korlátot tartalmaz. A szaktárgyi, a személyiségfejlesztő, önismereti programelemek hasznosíthatók minden olyan gyerek esetében, aki képességei alapján alkalmas a középiskolai továbbtanulásra, de helyzetéből adódóan erre nem egészen tudott az általános iskolában felkészülni. Továbbmegyek: a személyiségfejlesztés programszintű megjelenése segíti a tanárok személyiség-központú szemléletének kialakulását, a pszichológussal való együttműködés sajátos kultúrájának fejlődését. Lényeges tehát, hogy a kipróbálás, az ezt követő korrigálás után ezek a programok elérhetőek legyenek, az iskolák adaptálhassák ezeket.

2001. február közepén - amikor ez a beszélgetés készül - valószínűleg nehéz lenne az első év tapasztalatairól, még inkább eredményeiről beszélni. Ennek ellenére érdekesek lehetnek első benyomásaik a programról, a szintre hozás várható eredményeiről.

Bolló Csaba: Valóban csak részletekről, benyomásokról lehet beszélni. Összehasonlítottam például az Arany János-osztály és egy másik első osztály szociometriai felmérését, s azt érzékeltem, hogy az Arany János-os gyerekekből egy kész közösség alakult ki, valószínűleg a személyiségfejlesztés, a kollégiumi programok hatásaként. Ezek a fejlesztő programok persze más téren is érzékeltetik a hatásukat. Erre egy példa: a pszichológus kolléga beszélgetett az egyik gyerekkel arról, hogy mit szeretne a gimnázium négy éve alatt elérni. Elmondta, hogy jól akar érettségizni, nyelvvizsgát szeretne tenni, sikeresen felvételizni, s önmagát jól érezni a közösségben. Mire a másik 29 gyerek felhördült, s bekiabálták jó néhányan: Mi már most is jól érezzük magunkat. Tehát a gyerekek jó iskolai közérzete gyorsabban alakul ki, és kevésbé vagy egyáltalán nem szoronganak. Ismert, hogy a szorongás az első gimnáziumi évben általában gyakori, a hátrányokkal indulóknál pedig nagyon erősen érzékelhető.

A programba bekerült gyerekek mennyire vannak tudatában annak, hogy ők az iskolán belül egy más, bizonyos értelemben megkülönböztetett bánásmódban részesülő csoportot alkotnak?

Bolló Csaba: Tudják, érzik. Gyakran megfogalmazzák, hogy ők egy kicsit a saját falujukat képviselik itt a gimnáziumban. Nem szabad elfelejteni, hogy őket a település ösztöndíjjal támogatja. Figyel is rájuk a falu, legalábbis az önkormányzat. Érzik egy kicsit ennek a felelősségét. Fontos, hogy ez a felelősség ne nyomassza őket, ugyanakkor motivációként jelenjen meg a tanulásban, egészséges önbizalmat adjon. Szükségesnek tartjuk, hogy a gyerekek kötődjenek ahhoz a faluhoz, ahonnan jöttek, s azt is, hogy érezzék, a tanultakat egyszer majd vissza kell adni a településnek, az ott élő embereknek.

Tóth Tamás: A személyiségfejlesztő programok valószínűleg érzékenyebbé teszik őket e problémák iránt. Az osztályfőnökük épp pár napja mondta el, hogy ez a fajta elkötelezettség lassan kezd tudatossá válni bennük. Ezt a program legnagyobb eredményének érzem. Persze nagyon fontos, hogy jó eredménnyel tanuljanak, a különböző tárgyakban fejlődjön a tudásuk. De ennél még fontosabb, hogy a falujukhoz tartozás, a faluval szembeni kötelezettség érzése kialakuljon, erősödjön bennük. S nemcsak azért, mert ez tanulási motivációt jelent, hanem személyiségük, későbbi emberségük miatt is.

Hogyan fogadja ezeknek a gyerekeknek az iskolai jelenlétét az iskolaközösség?

Bolló Csaba: Legyünk őszinték: a tanév elején éreztünk némi negatív visszhangot. A már itt tanuló gyerekek - nem lévén kellő információjuk - úgy hitték, hogy ezek a gyerekek kivételezettek, mást fognak tanulni, jobb helyzetben lesznek, s ez többekben rossz érzéseket keltett. Különösen az ösztöndíj volt beszédtéma köztük. Irigység is volt ebben, némi rosszindulat is, meg egy nagy adag tájékozatlanság. Ahogy megismerték az Arany János-osztályt, megváltozott ez a megítélés. Mind az iskolában, mind a kollégiumban barátságok sora szövődött, a gyerekek egymástól sokat megtudtak a programról, s lassan eltűnt a probléma. Az első időszakban fontos, hogy a programban résztvevőket olyan közös foglalkozásokba vonjuk be, amelyek segítik ennek a kapcsolatrendszernek a kialakulását. Erre kiválóan alkalmas a kollégium, a maga sokféle programjával.

Tóth Tamás: Ehhez hozzá kell tenni, hogy különös hangzása volt a program nevében a tehetség szónak. A felsőbb évesek kíváncsian nézték a nulladik évfolyamos gyerekeket, elsősorban azért, hogy vajon miért is nevezik őket tehetségeseknek. Eleinte ez szóbeszéd tárgya volt a nagyok között. Aztán a kollégák a többi osztályban, a kollégiumban megmagyarázták, hogy itt nem harmincegy zseni tanul, hanem ugyanolyan gyerekek, mint ők, csak nekik szükségük van erre az egy többletévre ahhoz, hogy jól tanulhassanak.

Hogyan lehetett megmagyarázni a normál első osztályosoknak azt, hogy itt van egy másik ugyanolyan életkorú tanulókból álló előkészítő, 9. évfolyamos tanulócsoport?

Velkey László: Az iskola kialakult kultúrájából, a nálunk megszokott rendszerből - a hat évfolyamos képzésből - következik, hogy az iskolában különböző életkorú tanulók tanulnak együtt. Korábban, az indulás évétől öt éven át alapítványi keretek között működtettünk egy heti húszórás előkészítő évfolyamot. Itt a nyelvvizsgára készítettük föl a gyerekeket. A normál képzésben részt vevő gyerekek számára tehát nem volt idegen egy ilyen évfolyam megjelenése az iskolában. Az Arany János Tehetséggondozó Program indításával egyidejűleg tudatosítottuk a többi tanulóban, hogy ez eltérő képzés, az ide bekerülő gyerekeket olyan támogatási formákban részesítjük, amelyeket a többiek nem kapnak meg, de azt is elmondtuk, hogy velük szemben fokozottabb elvárásokat érvényesítünk. Ugyanakkor az első pillanattól fogva érzékeltettük az iskolaközösséggel, hogy ők is ugyanolyanok, mint a többiek. Nincsenek előjogaik, de nem is szabad őket semmilyen formában címkézni. Segítette a beilleszkedésüket s ugyanakkor a többi tanuló általi befogadásukat, hogy bevontuk őket az iskola életének minden részletébe a sportfoglalkozástól a szakkörökön át a kulturális programokig.

Hogyan látják a programban részt vevő gyerekek önmagukat, magát a programot?

Bolló Csaba: Miután minden gyerek számára kötelező a kollégium, én közelről látom az egész csoportot, nincsenek beilleszkedési problémáik sem az iskolai, sem a kollégiumi életben.

Tóth Tamás: Noha egyelőre nincsenek felmérési adataink a gyerekek közérzetéről, a programról kialakult véleményükről, de a napi információk arra utalnak, hogy szeretik az iskolát, s a kemény munka ellenére - ahogy már erre utaltunk - nem feszültek. Van azonban egy közvetett jelzésünk: a közelmúltban tartottuk a következő tanévre felveendő Arany János-osztályba jelentkező gyerekek számára a felvételi beszélgetést. Megkérdeztük minden gyerektől, hogy honnan hallott a programról, illetve miért akar ide jelentkezni. A jelentkezők nyolcvan százaléka - lévén, hogy szinte mindenki ebből a szűkebb régióból jön - azt válaszolta, hogy a falujukból, az iskolájukból hozzánk járó, a program keretében nálunk tanuló gyerekektől hallottak a lehetőségről. Az új jelentkezők elmondták azt is, hogy elsősorban azért akarnak ebben a formában tanulni, mert hallották, hogy itt milyen jó tanulni, mennyi többletlehetőséget jelent ez az egy év, mennyi foglalkozáson lehet részt venni. Ez mindennél pontosabb visszajelzés a program hatásáról, sikerességéről. A gyerekekben tudatosodott, hogy ez a program lehetőséget ad a sikeres középiskolai tanulás megalapozására.

Ugyan még az Arany János Tehetséggondozó Program első tanéve sem zárult le, tehát korai lenne a jövőről, az esetleges továbbfejlesztésről, kiterjesztésről beszélni, mégis megkockáztatom a kérdést: milyen további fejlesztést igényel a program? Milyen konkrét feladatok jelentkeznek a részt vevő iskolák számára?

Velkey László: A programban részt vevő intézmények létrehozták az Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesületét. Az egyesület egyik fontos célja, hogy koordinálja a program szakmai, tartalmi fejlesztését. Az Arany János Tehetséggondozó Programot a létrehozók és mi, a programot kidolgozó, végrehajtó, fejlesztő iskolák sem egyéves, hanem ötéves programnak tekintjük. A program tehát nem fejeződik be az előkészítő év lezártával, hanem folytatódik a további négy gimnáziumi év során. Az Arany János Tehetséggondozó Program szakmai fejlesztését és felügyeletét - az Oktatási Minisztérium felkérésére - a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete (dr. Balogh László professzor vezetésével) és a Magyar Tehetséggondozó Társaság is segíti. A program kidolgozását és a 9. előkészítő év tanterveinek egységes formában való elkészítését dr. Polonkai Mária irányítja. A pedagógusok felkészítését a Debreceni Egyetem és a Magyar Tehetséggondozó Társaság pszichológusai végzik továbbképzések formájában és az OM által szervezett konzultációkon.

Ez a gondolat felvet egy kérdést. Az Arany János-osztályba járó gyerekek a előkészítő 9. év után együtt maradnak, azaz nem kerülnek be a hagyományos gimnáziumi első osztályok valamelyikébe?

Velkey László: Ez a program egyik legfontosabb kérdése. Az eredeti elképzelés szerint ugyanis a programban részt vevő osztályoknak az előkészítő évet követően együtt kell maradniuk, továbbá egy kollégiumi csoportot kell alkotniuk. Erről már egy évvel ezelőtt a program indításakor viták zajlottak. Voltak intézmények, amelyek akkor a programot valójában egy évre tervezték, mivel úgy vélekedtek, hogy az előkészítő év után a gyerekeknek integrálódniuk kell a hagyományos, négy évfolyamos gimnáziumi képzésbe. Mások, többek között mi is, úgy véltük, hogy célszerű lenne az eredeti elképzelés szerint végig egy csoportban hagyni őket. Ezt elsősorban az indokolja, hogy az előkészítő évvel nem záródik le a személyiségfejlesztés programja. A négy gimnáziumi évben is folytatódik a személyiségfejlesztő, önismeret-fejlesztő program. Ugyancsak érv emellett, hogy a program szaktárgyi struktúrájának kialakítása során is figyelembe kell venni az előkészítő és az azt követő év programjait. Elsősorban azt, hogy a program első éveiben, tehát a 9-10. évfolyam során nagyon intenzív az idegennyelv-oktatás és az informatikai képzés, így a felsőbb gimnáziumi évfolyamokban erre kevesebb időt kell szentelni. Az elvárás az, hogy az ötödik év végére az érettségivel egy időben középfokú angol nyelvvizsgával és ECDL-vizsgával is rendelkezzenek. Ezek elég magas követelmények, teljesítésükhöz nagyon sok ismeretet kell elsajátítani, ezért ezt csak öt évre elosztva lehet megtanítani.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a felzárkóztatás, a hátránykompenzáció nem egy év alatt, hanem öt év alatt történik meg?

Tóth Tamás: Egyértelműen ötéves programban gondolkodunk. A programban kialakított módszerek - a személyiségfejlesztéstől az önismereten, tanulásmódszertanon át a kollégiumi programig - öt évfolyamra tervezettek. Nem is lehetne a kulturális, szocializációs, kommunikációs fejlesztést rövidebb távon eredményesen folytatni.

Ezt a gondolatsort hallgatva, egyre világosabbá válik számomra az a felismerés, hogy az Arany János Tehetséggondozó Program, a benne lévő tehetséggondozó elemek mellett alapvetően szintre hozó, fejlesztő program, a jó képességű, de a települési, szociokulturális hátrányokkal küzdők sikeres középiskolai képzésének modellje. Olyan modell, amelynek széles körű elterjesztése az érettségit adó képzés most kibontakozó expanziójának fontos előfeltétele.

Velkey László: Mönks professzor szavait szeretném idézni. Ő azt mondta, hogy a legnagyobb igazságtalanság a nem egyenlőeket egyenlőként kezelni. El kell fogadnunk, hogy biológiai, pszichológiai értelemben eltérő sajátosságokkal, adottságokkal, más-más személyiségjegyekkel rendelkezünk. A tehetségeseknek, a valamilyen területen kiemelkedő tanulóknak meg kell adnunk azt a lehetőséget, hogy az adott területen gyorsabban haladjanak, többet tanulhassanak. Az alul teljesítőknek pedig meg kell adni a felzárkózás lehetőségét annak érdekében, hogy el tudják sajátítani azt a tananyagot, amely az érettségi követelményeinek teljesítéséhez szükséges.

Ebben a megközelítésben a hátrányosabbak csoportjába tartoznak az Arany János Tehetséggondozó Program keretében tanuló gyerekek?

Velkey László: Nem egyértelműen sorolhatók ebbe vagy abba a csoportba. Ők mindenképpen olyan hátrányos helyzetből indulnak, amely indokolja, hogy többlettámogatást kapjanak. Olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy lehetőségük legyen a bennük lévő adottságok felszínre juttatására. Azt várom, hogy a program harmadik-negyedik évében teljesen ledolgozódnak ezek a hátrányok, és láthatóvá válik, hogy a részt vevő gyerekeknek milyen irányban vannak jó adottságaik, a matematikában vagy éppen a humán területen, esetleg valamely művészeti ágban. Ezen a ponton kell majd nagyon intenzív fejlesztést kapniuk, akár egy-két tanuló számára szerveződően, ahol a tanár egyedi program alapján tudja segíteni az adottságok kibontakoztatását, az elmélyülést, a tantervi anyagnál sokkal szélesebb ismeretek szerzését, akár önálló kutatásokra épülő programokban való részvételt. Zárójelben jegyzem meg, hogy ennek is van már hagyománya iskolánkban. Ezért tekinthető egyszerre hátránykompenzáló és tehetséggondozó programnak az Arany János Tehetséggondozó Program.

Tóth Tamás: Valóban úgy tűnik, hogy az Arany János Tehetséggondozó Program alapján kialakul egy ötéves szintre hozó gimnáziumi képzési modell, amely jól alkalmazható a hátrányos helyzetű gyerekek érettségiig való eljuttatásában, a bennük lévő jó adottságok feltárásában és későbbi intenzív fejlesztésében. Tehát nemcsak a hátránykompenzációnak, hanem ennek a későbbi kiscsoportos, kutatásra, egyéni programra épülő fejlesztésnek is megteremtődik a modellje, s kialakul az ehhez nélkülözhetetlen módszertan is. A tehetséggondozó fázist is nyitott képzésként képzeljük el, ami azt jelenti, hogy ebbe a negyedik-ötödik évfolyamon működő kiscsoportos képzésbe a kémia, a biológia vagy éppen a társadalomtudományok terén az átlagosnál jobban fejleszthető tehetséges gyerekek mindegyike bekapcsolódhat.

Velkey László: Az Arany János Tehetséggondozó Program egyfajta elméleti válasz a nemzetközi tehetséggondozási szakirodalomban régóta jelen lévő kérdésre, hogy az átlagos képességűekkel együtt vagy szervezetileg elkülönítetten fejlesszük-e a valamiben kiemelkedő adottságokkal rendelkező gyerekeket. A program nem a szegregált fejlesztés irányába mutat, hanem a közös fejlesztés mellett teszi le a voksot, de oly módon, hogy differenciált, egyénre szabott fejlesztési lehetőségeket biztosít annak érdekében, hogy a tehetség ne kallódjon el, hanem utat törjön, kiteljesedjen. A közös fejlesztés a tehetségesek egészséges személyiségfejlődése szempontjából is fontos, de azért is, hogy a valamiben kiemelkedő ember későbbi élete során se szakadjon el attól a közösségtől, amelyben felnőtt, amelyhez sokféle szál fűzte. A közösséghez tartozás élménye alapozhatja meg a tehetségesek későbbi, a közösség iránti fokozott felelősségének tudatát.

A beszélgetést Schüttler Tamás vezette.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.