2020. június 01., hétfő , Pünkösd, Tünde

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Hátrányos helyzet, második esély >> Esélyt teremtő iskolák

Bevezető

2009. június 17.

Előszó

A tanulmánykötet, amelyet az olvasó a kezében tart, az iskolai kudarcok csökkentését célzó hazai oktatáspolitikai törekvésekről és az e területen megfigyelhető iskolai kezdeményezésekről szól. Alapját azoknak a kutatásoknak az eredményei alkotják, amelyek e témában 2001 óta folynak az Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központjában. E kutatások a közoktatás egyik legnagyobb és legnehezebben megoldható problémájára irányulnak: arra a kérdésre keresik a választ, vajon az iskolák milyen módon válaszolhatnak arra a kihívásra, amely az iskolai kudarc által leginkább fenyegetett, leszakadó tanulók számának növekvő arányából fakad, és törekvéseiket miképpen segítheti az országos szintű szakpolitika. Az iskolai kudarcot szenvedők és a leszakadók csoportjába azokat a fiatalokat sorolhatjuk, akik kevéssé tudnak megfelelni az iskolák által szabott követelményeknek, illetve akik különböző okok miatt eltávolodnak az iskolától, nem fejezik be tanulmányaikat és úgy lépnek ki az iskolarendszerből, hogy nem rendelkeznek a munkaerőpiacon értékesíthető kompetenciákkal és végzettséggel. E csoport persze nem homogén: az iskolák a kudarcok különböző jellegzetes formáival találkozhatnak, és mindezek egymástól eltérő pedagógiai és oktatáspolitikai válaszokat igényelnek.

Az elmúlt években a fejlett országokban rendkívüli gazdagsága alakult ki a leszakadás és az iskolai kudarc problémájára adott oktatáspolitikai és iskolai válaszoknak. E kérdéskör kiemelt hangsúlyt kapott az Európai Unió közös foglalkoztatási, szociális és oktatáspolitikájában csakúgy, mint az ezek megvalósítását célzó közösségi programokban. Az uniós gondolkodás abból indul ki, hogy a kialakuló tudástársadalomban a társadalmi élet és a munkaerőpiac perifériájára sodródás veszélye rendkívüli fenyegetést jelent mindazok számára, akikben nem alakul ki a tanulás iránti pozitív attitűd és nem fejlődnek ki a tanuláshoz szükséges készségek, mert emiatt felnőttkorukban is kevésbé lesznek képesek arra a tanulást igénylő alkalmazkodásra, amelyre napjainkban már minden ember rákényszerül. Ezért a figyelem előterébe főleg olyan megoldások kerülnek, amelyek azt ígérik, hogy képesek a tanulás iránti érdeklődésüket elveszítő, az iskolákkal szembeforduló tanulók attitűdjeinek a megváltoztatására, a tanulás iránti viszonyuk átalakítására.

A tanulással szembeni negatív attitűdök kialakulása, majd ennek nyomán a kudarc és a lemorzsolódás nagymértékben függ attól, vajon az iskolák mennyire képesek a leszakadás által leginkább fenyegetett csoportok számára motiváló környezetet teremteni. Az OECD egyik ezzel foglalkozó elemzése kilenc olyan jellegzetes megoldást jelzett, amelyeket ma a fejlett országokban alkalmaznak annak érdekében, hogy növeljék az iskolák motiváló hatását.1 Ezek olyan elemeket foglalnak magukba, mint az elméleti tanulmányok kiegyensúlyozása hiteles és közvetlen tapasztalatszerzéssel, a tanítási módszereknek a tanulók eltérő igényeihez való igazítása, a tanulócentrikus, egyéni értékelési módszerek alkalmazása, a szakmai és általános képzés közötti szakadékok áthidalása, a pályaválasztási és egyéni tanácsadó szolgáltatások fejlesztése, az iskolák infrastrukturális feltételeinek javítása, az élethosszig tartó tanulást támogató környezet megteremtése, az iskolán kívüli tevékenységek szerepének növelése és végül a helyi és regionális közösségek bevonása. Mindez feltételezi az iskolai környezet megújulását, innovatív pedagógiai módszerek alkalmazását. Ez utóbbi egyike annak a hat prioritásnak, amelyeket az Európai Unió foglalkoztatáspolitikájának oktatási-képzési elemeit orientáló egyik legfontosabb dokumentum, „Az egész életen át tartó tanulás európai térségének megvalósítása2 fogalmazott meg 2001-ben.

Az iskolai kudarcra és az ezt nagy valószínűséggel követő leszakadásra adott társadalmi és pedagógiai válaszokban meghatározó szerepe van a megelőzésnek. Emellett azonban szükség van a már kialakult problémák kezelésére is. Ennek egyik eszköze az az oktatási forma, amelyet egyre gyakrabban a „második esély iskolája” megnevezéssel jelölnek. E fogalom olyan sajátos oktatási formát jelent, amely a normál iskolai oktatás és a felnőttoktatás határvonalán helyezkedik el, amelyben az iskolázás hagyományos formáiból kilépett, de a felnőtt életformába még nem teljesen belépő fiatalok vannak, és amelyben a tanulás és a közösségi élet megszervezésének a hagyományostól nagymértékben eltérő új formái alakulhatnak ki. Az ilyen intézmények olyan pedagógiai megközelítéseket alkalmaznak, amelyekre a tanulás és a gyakorlati tevékenység összekapcsolása, a fiatalok szociális és egzisztenciális problémáira való fokozott odafigyelés, a tanulás iránti igény felkeltését célzó újszerű megoldások alkalmazása, az iskola és a helyi közösség közötti kapcsolatok erősítése, valamint a szociális gondoskodás és a foglalkoztatás felé való nyitottság jellemező. Elterjedésüket az Európai Unió kifejezetten támogatja: több olyan közösségi program folyt a múltban és folyik ma is, amelyek ilyen oktatási formák létrehozását és ezeknek az oktatási rendszerbe való beépítését célozzák. Második esély iskolák létrehozására azonban nagyobb számban csak kevés országban került sor ténylegesen. Ezért a kudarc orvoslásának és a felzárkóztatásnak különböző formáit a leggyakrabban a hagyományos intézményi keretek között próbálják megszervezni.

Az iskolai kudarc elleni küzdelemben a legtöbb ország az országos és a helyi/intézményi szintű megoldások kombinálására törekszik. Azt célozzák, hogy az ebben a küzdelemben érdekelt szakmai csoportok, intézményi hálózatok, civil szerveződések és helyi vagy regionális közösségek között szoros együttműködés jöjjön létre. Megpróbálják feltárni a sikeres helyi kezdeményezéseket, ezeknek adnak támogatást és ezeket próbálják meg mások számára is hozzáférhetővé tenni. A leszakadó, hátrányos helyzetű és iskolai kudarcot szenvedett tanulók felzárkóztatására az elmúlt évtizedben Magyarországon is számos helyi és intézményi kezdeményezés született. Sok iskola kísérletezett újszerű, innovatív és a megszokott szabályozási kereteket feszegető megoldásokkal. Az ilyen kezdeményezések a kilencvenes évek közepétől, először világbanki hitelekből, majd európai uniós forrásokból finanszírozott programok keretében kaptak támogatást, ami nagymértékben elősegítette fejlődésüket. Ugyanakkor nagyrészükre ma is a pályázati támogatásoktól való közvetlen függés és az ezzel együtt járó állandó intézményi bizonytalanság jellemző. Ezek az iskolák igen egyenlőtlenül részesültek a külső szakmai támogatásokból: van olyan közöttük, amely gazdag szakmai háttérre támaszkodva építhette ki saját pedagógiai rendszerét, de vannak olyanok is, amelyek csupán saját tapasztalataikra támaszkodhattak. Ezek a tapasztalatok hallatlanul értékesek: sokat tanulhat belőlük minden olyan intézmény, amelyben nagyobb létszámban vannak kudarcot szenvedő, a leszakadás által fenyegetett tanulói csoportok. Az OKI Felnőttoktatási és Kisebbségi Központjában elindult kutatás elsősorban ezeknek az iskoláknak az azonosítását, tapasztalataik feldolgozását és mások számára való közzétételét célozta.

A könyv két részből áll. Az első részben olvasható tanulmányok közül három az iskolai kudarcok, a leszakadás és az ez elleni küzdelem általános pedagógiai és oktatáspolitikai problémáival foglalkozik. Bognár Mária tanulmánya a legfontosabb nemzetközi dokumentumok elemzése alapján arról ad átfogó képet, hogyan viszonyulnak e kérdéshez az OECD és EU tagországai, illetve maguk a nemzetközi szervezetek. Messing Vera négy ország tapasztalatainak elemzése alapján a kudarc és a leszakadás által leginkább fenyegetett csoportot alkotó roma gyerekekkel kapcsolatos oktatásügyi kezdeményezésekről számol be. A harmadik tanulmány szerzője, Farkas Péter azokat a – döntően nemzetközi támogatási programok keretében indult – hazai kezdeményezéseket mutatja be, amelyek a 90-es évek során próbáltak meg második esélyt nyújtani a lemorzsolódás által fenyegetett vagy az iskolarendszerből kihullott fiataloknak Magyarországon. Végül Németh Szilvia a roma tanulók felzárkózatását célzó azon pedagógiai és tanulásszervezési megoldásokról ír, amelyek főképp a tanulási motiváció erősítésén keresztül próbálnak eredményt elérni.

A bevezető rész ötödik tanulmányát Lada László írta. A hátrányos helyzetből fakadó iskolai kudarcok leküzdésének és a tanulási sikerek kialakításának eszközeiről és módszereiről szóló ezen írás egyúttal kutatási beszámoló is. Ismerteti az OKI Felnőttoktatási és Kisebbségi Központja által e területen végzett kutatásoknak egyik legjelentősebbikét: azt, amelynek a célja a leszakadó csoportokkal foglalkozó sikeres hazai iskolák pedagógiai gyakorlatának feltárása és mások számára hozzáférhetővé tétele volt. E kutatás részben olyan kérdőíves vizsgálatra épült, amely a felnőttoktatással foglalkozó intézmények körében kísérelte meg a leszakadó csoportokkal foglakozó intézményeket azonosítani és feltárni ezek szervezeti, pedagógiai jellemzőit. A kutatás másik része olyan, egységes szempontrendszer alapján elkészített esettanulmányokra épült, amelyek a pedagógiai kezdeményezéseiket, módszereiket tekintve különösen figyelemre méltó intézményeket mutatják be. A kérdőíves vizsgálat és az esettanulmányok alapján vált lehetővé azoknak az elemeknek a megragadása és bemutatása, amelyek segíthetik a sikeres gyakorlat titkának megfejtését. Olyan elemekről van szó, mint az intézményekre való bejutás szabályozása; a tanulás, a tanítás, a tantárgyi struktúra és a szabadidő-eltöltés sajátos megszervezése; ezen belül különösen a tanulókkal való egyéni foglalkozás előtérbe helyezése; a teljesítmények értékelésének az adott tanulói csoport jellemzőihez illeszkedő megújítása; a pedagógusok szakmai fejlesztésében az intézmény sajátosságainak megfelelő megoldások keresése; és nem utolsósorban az intézménymenedzsmentnek a funkcióhoz illeszkedő fejlesztése, beleértve ebbe a társadalmi környezettel való együttműködést vagy a szervezeti kultúra alakítását is.

A könyv második része válogatást tartalmaz a kutatás során keletkezett esettanulmányok közül. A bemutatott iskolákban dolgozó pedagógusok és vezetők által írt tanulmányokból az olvasó gazdag és érzékletes képet alkothat arról, milyen konkrét megoldásokkal próbálkoznak ma azok a magyar iskolák, amelyek nagy számban fogadnak be nehéz társadalmi helyzetű, kudarcok által fenyegetett tanulókkal. Ezek olyan iskolák, amelyek képesek ebben a helyzetben izgalmas szakmai kihívást felfedezni, és e kihívásra innovatív válaszokat tudnak megfogalmazni. A tizenhárom bemutatott intézmény az iskolai profilok széles körét fedi le: vannak köztük általános iskolák, felnőttoktatást, speciális oktatást és szakképzést folytató, egyházi és önmagukat alternatívnak tekintő intézmények. A hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó és e területen megoldásokat kereső pedagógusok különösen a kötetnek ebből a részéből meríthetnek szakmai ötleteket.

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk hangsúlyozni: e könyv célja nem egyszerűen a kutatási eredmények közzététele. Fontosnak tartjuk, hogy mindazok munkáját, akik ezen a területen nemegyszer önfeláldozó módon tesznek erőfeszítéseket és újszerű megoldások kidolgozásán fáradoznak, a szakmai közvélemény jobban megismerje. Legfontosabb célunk azonban a fejlesztés segítése. A sikeres hazai tapasztalatok összegyűjtésére, feldolgozására és közreadására elsősorban azért vállalkoztunk, mert úgy gondoljuk, ezzel segíthetjük az iskolákat leginkább abban, hogy a fentebb jelzett kihívásokra válaszokat találjanak.

Halász Gábor

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.