2019. december 05., csütörtök , Vilma

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> Esély 2000 – konferencia

Új terület a felnőttoktatásban: művészet

2009. június 17.

Pázmány Ágnes

Új terület a felnőttoktatásban: művészet

Azt hiszem, hogy egy új terület jelenik meg a felnőttoktatásban, amely eleddig nem igazán volt, nemcsak a felnőttoktatásban ilyen módon, hanem a nappali oktatásban sem. Én is köszönöm a lehetőséget, hogy ebbe a munkába belekapcsolódhattam, és örömet is okoz ez a munka a számomra, hiszen a nappali kerettanterv készítése közben elég sok olyan tapasztalat jött elő és probléma, amit talán itt hasznosítani lehet.

A művészeti nevelés helyzete - azt hiszem, hogy akik ezen a téren dolgoznak, látják, hogy - évtizedek óta eléggé mostoha, és most a kerettanterv készítése kapcsán nem egyszer fejünkhöz vágták, illetékes hatóság vagy illetékes ember, hogy maguk művészetisek most borzasztóan nyomulnak előre, mit akarnak még? Ennek a nagy nyomulásnak az lett az eredménye a nappali tagozaton, - most a rajz-vizuális kultúráról beszélek elsősorban -, hogy egytől a nyolcadik évfolyamig jelen van a tantárgy, de eléggé csökkentett óraszámban. A normál gimnáziumban a kilenc, tizedik évfolyamon a modulból átkerült normális tantárggyá. Ugyanis, ha modulban maradt volna heti egy-egy órájával, akkor nem lehetett volna érettségizni - gyakorlatilag több mint tíz éve lehet a tantárgyból érettségizni - és azt tudtuk elérni, hogy tíz, tizenegyedik évfolyamon választják a diákok. A testvéreket szétvágták, a sziámi ikreket szétvágták, hogy vagy éneket tanul, vagy rajz-vizuális kultúrát, amelybe beleférhet mondjuk a művészettörténet, csakúgy mint a műalkotás-elemzés, csakúgy mint az ábrázoló geometria, vagy számos más területe. A média és mozgókép kultúra hetedik, nyolcadik évfolyamon mint modul jelenik meg, tehát heti tizennyolc órában a nappali tantervben és ugyanúgy a gimnáziumban a tizenkettedik évfolyamon is modulként jelenik meg. Tehát sikerült kivédenünk az úgynevezett nyomulásunkkal, hogy a tantárgy ne modul legyen, és így az érettségi lehetősége a továbbiakban is megmaradjon.

Viszont nagy előrelépésnek tekinthető az, hogy a szakmunkásképzésnél és a szakközépiskolai képzésnél megjelenik a tantárgy, tehát elég nagy az a réteg, a fiataloknak az a csoportja, akik eddig kimaradtak a művészeti nevelésből és ott az az öröm számunkra, hogy ott az ének is megjelent. A szakközépiskoláknál annyi a változás a normál gimnáziumokhoz képest, hogy ott kilenc-tizedik évfolyamon tanulja az éneket, tizenegy-tizenkettedik évfolyamon pedig a rajz és vizuális kultúrával foglalkozhat kötelező jelleggel.

Mi az, ami a vizuális kultúra mellett döntött? Mik azok az érvek, s mik azok a szempontok, amelyek ezt, kiemelték? Azt hiszem, hogy arról nem szükséges beszélni, elhangzott itt délelőtt is, hogy az információrobbanás korában vagyunk, élünk. És ha azt nézzük, hogy ez az információrobbanás mennyire a képi világot érinti, és ennek a képi világnak a minősége mennyire mérhető, és milyennek látjuk, s milyen hatása van az ifjúságra, de már a felnőttekre is, milyen tapasztalatokat gyűjtenek be, s az életvitelüket ez hogyan befolyásolja, ha csak a szappanoperákra gondolunk, a különböző plakátokra, rábeszélő képekre, ami zúdul mindenhonnan, vagy az Internetre, - hiszem, hogy itt olyan segítséget kell adnunk az életvitelükhöz, a mindennapi életükhöz, amely eligazodást jelenthet, hogy az értéket az értéktelentől megkülönböztethessék, és igényes, tartalmas életvitelt éljenek majd az életük és a munkájuk folyamán.

Az, aki a fejünkhöz vágta, hogy maguk művészetisek hogy nyomulnak, azt hiszem, hogy azt a nézetet vallotta, hogy művészetről beszélni, annyi, mint víz alatt énekelni. Magyarán, semmi értelme a művészetről beszélni, mert nincs értelme, mert értelmetlen dolog. Nincs gyakorlati haszna. Említettem már, hogy a vizuális kultúra mért került előtérbe, tehát ez a vizuális erőszak, ami ma bennünket érint, másképpen érinti a felnőtteket, mint a gyerekeket. Ha egy számot kimondok, akkor egy picit döbbenetes lesz, hogy minden információ és ismeret, amit begyűjtünk, vagy ami ér bennünket, annak 84 %-a, tehát a 3/4-e vizuális úton ér bennünket, akkor ez egy borzasztóan nagy jelentőségű terület, hiszen nemcsak kimondottan a művészeti nevelés során, de más tantárgyaknál is az élet minden során hasznosíthatók ezek az ismeretek. Meg kellene nézni, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni a kerettanterv készítésénél, s hogyan lehet ezeket a kihívásokat megoldani, vagy a kihívásoknak megfelelni, vagy legalábbis ezt megpróbálni.

A felnőttoktatásban 5.-től 8. évfolyamig készül egy kerettanterv, és készül a gimnázium számára, 9.-től 12.-ig, s készül egy felzárkóztató program, a 9.-10. évfolyamra.

A tantárgynak a neve a törvény szerint, a nappali tagozaton rajz és vizuális kultúra lett. Itt érdemes elgondolkodni, hogy a tantárgy maga hogyan fedi le a művészeti területet, vagy a művészet hogyan jelenik meg a tantárgyban, ha ez a név, hogy rajz és vizuális kultúra. Ha egy nagyon picit visszapillantunk a tantárgy történetébe, akkor láthatjuk, hogy kettőség vonul végig, ami itt a nevében is érzékelhető. Szinte az ókortól le lehet ezt vezetni, ezt a szemléletet. Az egyik szemlélet az a bizonyos prakticista, tehát a gyakorlati szemlélet, ábrázoló geometria, a rajznak a közhasznúsága. Ez tulajdonképpen a múlt században az 1851-es évhez nagyon erősen kötődik, amikor az első világkiállítás volt Londonban és a franciák ezen a világkiállításon arattak az ipari termékeikkel, és kiderült, hogy nagyon megalapozott vizuális kultúrájuk van, a szakoktatásuk nagyon magas szintű, amelyben a rajz elég erős szerepet játszott. Ennek hatására indul majd el nálunk is tulajdonképpen a tanárképzés, Eötvös József minisztersége alatt. Ez az egyik vonal. A másik vonal, amely szintén létezett, - s ezek valahogy mindig párhuzamosan egymás mellett futottak, és hol az egyik, hol a másik volt erősebb -, a másik pedig, amely a művészeti vonalat preferálta, helyezte előtérbe. Itt Rousseau nevét említeném meg. Ezt a vonalat szenzualista, empirista vonalnak is szoktuk nevezni. Hol az egyik jutott előtérbe, hol a másik. Ha ennek a századnak, vagy már lassan múlt századnak megnézzük a tanterveit, akkor akár a reáliskolai tanterveit, akár a polgáriskolait, akkor látni fogjuk, mikor melyik vonal erősödött meg. Mi szeretnénk, - és ez a kerettantervben a nappalinál is megpróbáltuk egyensúlyba hozni ezt a két területet - tehát, hogy a művészeti nevelés éppen úgy megtalálható legyen, éppen úgy teret nyerjen, mint az úgynevezett praktikus szemlélet és a praktikus oldal. A felnőttoktatásban úgy látom, hogy mindkét oldalra szükség van és bizonyos évfolyamoknál talán indokolt az, hogy időnként hol az egyik, hol a másik jut előtérbe. Például a szakmunkásképző, illetve ez a 9-10. felzárkóztató programnál ott talán jobban lehet először a művészeti oldalról megközelíteni a fiatalokat, hiszen a korosztály is ezt adja, de később már aztán a racionalista, tehát ezt a bizonyos prakticista szemléletet is előtérbe lehet helyezni. A felnőtteknél viszont a megközelítés talán inkább a prakticista, tehát az értelmi oldalról történhet, de nem megfeledkezve a művészeti vonalról sem.

Ezeket az irányokat, ezeket a trendeket vettük figyelembe.

De ehhez még most a 20. század végén, az ezredfordulón egy új trend is megjelent, ez pedig a vizuális kommunikáció. Itt tulajdonképpen a nyelvi kommunikációhoz, akár a matematikai kommunikációhoz is kötődünk, ha a prakticista oldalát nézzük. Ez a vizuális kommunikáció tulajdonképpen eszköztudást adhat, és ha így nézzük ezt a két trendet, a vizuális kommunikációban megtalálható mindkettő. Meg lehet nézni, hogy a vizuális kommunikáción belül két területet lehet hangsúlyozni, az egyik, amiről már beszéltem, tehát a közhasznú, amely tulajdonképpen a mindennapi élethez szükséges, ez az úgynevezett objektív közléseket tartalmazza, megjeleníti a kód, és megérti az a dekódolás folyamatát. Ide tartoznak a gyakorlati funkcióhoz köthető jelek, ábrák, konvenciók. Hadd mondjak erre gyakorlati példákat. A közlekedési táblák, vagy a különböző piktogramok a repülőtéren, vagy hivatalokban, vagy a menetrendnek a használatához is, - mennyire fontos ezeknek a jeleknek az ismerete, és egy bizonyos szinten pedig ezeknek a piktogramoknak a megalkotása.

A másik terület, a művészeti vizuális kommunikáció. Itt jelenik meg a művészeti oldal, amely viszont már a szubjektív oldalt hozza, és a művészet, mint értékközvetítő oldal lép fel. Itt láthatók, hogy a szubjektív kifejező alkotások, a kódok. Ezeket a személy veszi, dekódolja, és itt különböző belső folyamatok játszódnak le a személyekben.

Ezt a két oldalt próbáltam a kerettantervben érzékeltetni, és ahogy említettem, ezeknek szinte mintegy nagyon finom mérlegnek a két serpenyőjét súlyozni, hogy mikor az egyik oldal, mikor a másik jelenjen meg erőteljesebben, de mindkét vonal, mindkét trendnek végig jelen kell lenni a kerettantervben, hogy ezt a területet eredményesen tudjuk képviselni és tanítani.

A vizuális kommunikációhoz, mint minden kommunikációhoz szükség van a nyelvre. Ezért a kerettantervnek, ha úgy tetszik, a tengelyébe a vizuális nyelvnek a megtanítása, eszköztudásképp való elsajátítása kerül, hogy ezt a vizuális nyelvet használni tudja a kommunikáció során. Hiszen köztudott, hogy ugyanaz a nyelv jelenik meg a közhasznúban, mint a művészetiben, csak hát más az egésznek, a kifejezésnek a lényege, vagy objektív, vagy pedig egy szubjektív kifejezésmódot takar. A felnőttoktatás rajz és vizuális kultúra programja a vizuális kommunikáció alapképességeinek a kialakítását célozza meg, továbbfejlesztését, és a mindennapi életben való eligazodás használatának képességét helyezi súlypontba, tehát ezt helyezi középpontba. Tehát tulajdonképpen ennek a vizuális nyelvnek az elsajátítása történik meg az ötödik évfolyamtól és ez aztán mindig-mindig magasabb szintre emelkedik.

Hogy ez miért így történik? Azért, mert a tantárgy specialitása az, hogy nem lineárisan építkezünk, hanem ugyanazok a problémakörök jönnek elő, csak egy-egy magasabb szinten, tehát spirálisan. Mi egy spirális teraszos elnevezést adtunk ennek, mert nemcsak hogy spirálisan fut fölfelé, mint a csiga, hanem még ugye teraszosan is kiszélesedik, és mindig mélyebb és mélyebb tartalmakat kap.

A vizuális nyelv jelenik meg első helyen mindenütt, minden évfolyamon kiemelt szereppel bírva, tehát a vizuális nyelv jelenik meg, mint a vizuális kommunikációnak az eszköze, amely vizuális kommunikáció lehet közhasznú, és lehet művészeti. S végül a tárgyi és környezeti kultúra, amelynek azt hiszem eléggé jelentős szerepe lehet egy felnőtt ember életében is.

Lehet látni a tantervben még ilyen alcímeket, hogy alkotás és befogadás. A legtöbb problémát ez okozta nekem. Ugyanis a nappali kerettantervben az alkotásnak nagyobb a súlya, mint a befogadásnak. Na most, ugye, ez egy olyan tantárgy, amelyben fontos az alkotás közbeni megismerés. Tehát cselekvés közbeni megismerést a tanuló észre sem veszi, hogy alkotás közben miket tanul meg, és miket sajátít el, de mivel felnőttekről van szó, itt ugye a meglévő tapasztalatokat kell rendszerezni, azokra kell építeni, tehát itt a befogadó oldalnak kell (véleményem szerint) egy kicsit erősebbnek lenni, s ahhoz lehet csatlakoztatni az alkotást, tehát az alkotói oldalt. Fordítva, mint a nappali tagozaton. Ez pedig már a kerettanterv struktúráját is mutatja.

A tartalomról azért néhány gondolatot röviden mondanék. Például az 5.-től 8. osztályig a vizuális nyelv alapozásánál a vizuális kommunikációban vannak ábrázolás-konvenciók, ami ugye a matematikához is kötődhet, de kiemelten a mindennapi tájékozódást segítő vizuális jeleknek az olvasása, jelentésük megértése, magyarázó rajzok, folyamatábrák, vizuális közlőjelek funkciója, jelentésük, olvasása, értelmezése. Ugyanis ha a tanuló megvesz egy gépet, egy porszívót, vagy bármilyen csodamasinát, legtöbbször rajzot talál mellette, ábrát. Ezeket az ábrákat értelmezni kellene tudniuk. Ilyesmire gondoltunk a közhasznúságnál és a mindennapi élethez való közelítésnél.

A másik terület, a művészeti terület, libikókaszerűen ide billeg, odabilleg. A képzőművészet, itt 5. évfolyamtól egyfajta ismerkedés a műalkotásokkal, a műalkotások olvasása, tehát egy ilyenfajta tevékenység lenne. A megszerettetés a cél, és a megszerettetésen túl, hogy tartalmas és egy meglehetősen igényesebb életvitel kialakulása induljon vele. Rengeteg tapasztalat van már, amit ismernek, és azokhoz köthetik majd az újabb és újabb műalkotásokat, múzeumokat és a többit.

A tárgyi és környezeti kultúránál megint csak olyan elemi dolgok jönnek előtérbe 5., 8. évfolyamon, amelyek a mindennapi élethez kötődnek, egy egyszerű alaprajz olvasása például, hiszen, ha egy lakást épít vagy megvesz, hogy rendezze azt be, vagy egy útvonalrajz, (itt földrajzhoz is kapcsolódnánk,) tehát a térképolvasás, térképhasználat, vagy csomagoláskultúra, ajándékozáskultúra, öltözködéskultúra stb.… Mindez fontos a fiataloknál, tehát a 9., 10.-nél, a szakmunkás felzárkóztatónál, ott, ahol az ifjúsági szubkultúráról is lehetne beszélni egy kicsit, a grafitiról, testfestészetről, stb., amivel meg lehet közelíteni a fiatalokat.

Mint már említettem, az gond, hogy mennyi legyen a gyakorlat és az elmélet. Ezen még érdemes tovább gondolkodni. Hogyan jelenjen meg és még amit szeretnék itt hozzátenni a középiskolánál, hogy 9., 10. évfolyamon ennek a vizuális nyelvnek a további mélyítése és egy magasabb szintre való vivésére. A közhasznúság és a mindennapi gyakorlat a cél, és 11., 12. évfolyamon lineárisan bejönne a művészettörténetnek a tanulása, amely, azt hiszem, hogy a humán műveltség kiegészítéséhez, megalapozásához nélkülözhetetlen. Ha ezt így sikerül végigvinni, remélem, hogy eredményes lehet.

Még egy gondolatot tennék hozzá mindehhez. A művészetnek nem szabad megfeledkeznünk arról az oldaláról, hogy erős az emberformáló, a személyiségformáló, szerepe, a lélekformáló oldala. A mai világban, amikor minden gépiesedik, minden felgyorsul, és a pénz válik értékmérővé, talán itt tudunk valamit tenni, hogy az emberi oldala az embereknek, a növendékeknek, a tanulóknak emberibbé váljon, és ne a pénz domináljon.

Miként lehet megfelelni ezeknek a kihívásoknak? Ennek nagyon sok összetevője van: tankönyv, eszközök, mert felmerül az, ha ez okán alkotnak, ez mennyire menjen, hogyan menjen, milyen műhelyfeltételekkel. Papírral lehet dolgozni, nem nagy dolog például megtanulni a könyvkötészetnek a legalapvetőbb fogásait. Akár egy kis dossziét köt magának a tanuló vagy egy mappát készít. Megteremthetők annak a feltételei, hogy az alkotó munka örömét a tanulók egyrészt megismerjék, ez azt hiszem, hogy a személyiségformálásban hatalmas dolog, másrészt pedig, ha bizonyos technikákat, még ha egyszerűbbeket is, ők maguk is elsajátítanak, el vagy csak kipróbálnak, végigjárnak, akkor az alkotásokat is másképpen fogják nézni, tehát másképpen fogják olvasni, és értelmezni. És talán akkor az otthoni lakásában is más-más reprodukciók kerülnek majd idővel a falra.

Hadd zárjam a gondolatsort azzal, hogy ha talán ezt közösen meg tudjuk majd valósítani, és végig tudjuk vinni ebben a mai világban, akkor talán nem ütközünk majd abba, hogy vezető hatóság azt mondja, hogy maguk művészetisek mért nyomulnak, és talán nem lesz értelmetlen, a művészetről beszélni, hanem talán mondhatjuk azt, hogy művészet nélkül lehet élni, de minek?

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.