2019. december 05., csütörtök , Vilma

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Felnőttoktatás, élethosszig tartó tanulás >> Esély 2000 – konferencia

Akut válság vagy vajúdva megújulás?

2009. június 17.

Kerékgyártó László

Akut válság vagy vajúdva megújulás?
(A közoktatás globalizációja)

Az oktatásügy világszerte a gyökeres átalakulás állapotában van, mert az ezredfordulót megközelítve különösen megnőtt a jelentősége annak, hogy valaki képes-e az információkhoz hozzájutni, avagy sem. Ezért is nevezzük korunk társadalmát információs társadalomnak. Az Európai Bizottság Fehér könyve megállapítja: "A jelenlegi változások növelik a lehetőségét annak, hogy mindenki hozzájusson az ismeretekhez és a tudáshoz. Ugyanakkor ez a folyamat mindenki számára növekvő bizonytalanságot is eredményez, általa némelyek a tűrhetetlen kirekesztettség helyzetébe juthatnak. Az ember társadalmi pozícióját egyre inkább azok az ismeretek fogják meghatározni, amiket meg tud szerezni magának."

Minden fejlett gazdaságban az egyik legfontosabb feladat ezért oktatási-képzési eszközökkel a társadalom e téren való kettészakadásának megakadályozása. Mind az egyén, mind az oktatásügy újfajta kihívásoknak néz elébe: a korábban megszerzett tudás hamar leértékelődik, az egyénnek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy ismereteit folyamatosan megújítsa. Az oktatásban, képzésben az iskolának emiatt előtérbe kell helyeznie a készség- és képességfejlesztést, a gyorsan és hatékonyan tanulni tudás megtanítását, mert ha valaki fiatalon ezeket a tulajdonságokat nem szerezte meg, a későbbiek során reménytelen helyzetbe kerül a munkaerőpiacon. Ha tanköteles korban sikerül az iskolában a tanulók megfelelő motivációjának megteremtése és a tanulni tudás képességének kialakítása, lehetővé válik számukra az élethosszig tartó tanulás, amire a várható többszöri pályamódosítás, pályaváltás miatt mindenkinek szüksége van.

Az információs társadalom további jellemzője az ismeretanyag mennyiségének ugrásszerű növekedése, ami azzal a következménnyel jár, hogy ma már nem léteznek klasszikus értelemben vett polihisztorok, a legkiválóbb elmék is csak a tudomány egy-egy szeletének tudósai. Értékét vesztette a munkaerőpiacon a hagyományos értelmiségi humán műveltség-ideál is.

Fenti tények megkövetelik az oktatás módszerváltását. Az egyszerű tananyagközlés, a megszokott frontális munka, valamint az elsősorban leutánzást megkövetelő feleltetés nemcsak az autonóm polgárról alkotott emberkép kialakításához nem illeszkednek, hanem hatékonyságuk is erősen megkérdőjeleződött. Különösen igaz ez azért, mert ma a fiatalok ismeretszerzési bázisa már nem elsősorban az iskola, hanem a médiumok, másrészt a tanulók információikat egyidőben, egymással párhuzamosan több helyről szerzik, például miközben tanulnak, szól a zene, félszemmel a tévét nézik, de csörög a mobiljuk is, stb., és ez teljesen természetes számukra. McLuhan szerint a mai fiatalok szimultán gondolkodnak, miközben a hagyományos oktatás lineáris, és ezért számukra unalmas.

Ha a közoktatást megvizsgáljuk ebben az összefüggésben, akkor nincs okunk túlzott optimizmusra. Temesi Ferenc pedagógusból lett újságíró ezt a helyzetet a következőképpen jellemzi: "A mai iskolákban a gyötrelem, a kiábrándultság és a félelem az úr, tanárnak és diáknak egyaránt. Az iskola, a halott eszmék temetője a XX. század végén elérte azt a pontot, ahonnét már nincs nagyon lejjebb. Minden emberre, aki tanítani akar, 30 ember jut, aki nem akar tanulni…Csak azok tanulnak, akik értelmiségiek akarnak lenni. De ki akarna értelmiségi lenni ott, ahol sokkal jobban meg lehet élni másból?"

Az oktatásügy paradigmaváltása a modern társadalmak egyik legnagyobb feladata. Itt most csak e folyamat néhány hazai aspektusának kifejtésére van mód, kissé a szakképzés nézőpontjából szemlélve.

A hazai modernizációs törekvéseket tekintve az állapítható meg, hogy azok többsége az iskolaszerkezet és a hagyományos tananyagtartalmak átstrukturálását tekintette fő céljának. Például a Nemzeti Alaptantervben csak igen erőtlenül jelentek meg a mai világban az érvényesüléshez szükséges új diszciplínák, és a helyi tantervekben még ezek többsége is elsikkad, mert se pénz, se ambíció a legtöbb iskolában az újítások, és az ezzel járó jelentős többletmunka vállalására. A praktikus tantárgyakat, foglalkozásokat az is akadályozza, hogy az új tudományos eredmények is helyet követelnek maguknak a klasszikus tantárgyakban, így minden tantárgy tananyaga is feszegeti a rendelkezésére álló időkeretet.

Mint ahogy világszerte mindenütt, a magyar közoktatásban is a tanulási idő meghosszabbításával reagált az oktatásügy erre a problémára. Míg azonban másutt a munkaerőpiac igényeinek megfelelően változtatták a tanítandó tananyag tartalmát és a módszereket, nálunk a ’90-es évek elején mindössze annyi történt, hogy a szakképzés kényszerűen, a gyakorlati képzőhelyek megszűnése miatt kivonult az oktatás 9. és 10. évfolyamáról, az általános művelés időtartama pedig 8-ról 10 évfolyamra nőtt. Hogy ennek milyenek a következményei, azt a Nemzeti Szakképzési Intézet által az Oktatási Minisztérium megbízásából megindított monitoring vizsgálat bizonyítja. Eszerint országos átlagban a szakiskolák és szakközépiskolák 9. évfolyamain félévkor a tanulók csaknem fele, tanév végén csaknem negyede megbukik, és tanévente több ezer diák úgy lép ki az oktatási rendszerből, hogy nem szerez befejezett iskolai végzettséget. Ez olyan tény, amelyre az oktatáspolitikának feltétlenül reagálnia kell, hiszen a képzetlen tömegek megjelenése a munkaerőpiacon hatalmas feszültségek forrása lehet.

A problémára a munkaerő-piaci jelenségekre leginkább érzékeny szakképzési terület reagált leghamarabb. Már a ’90-es évek elején elkezdődtek olyan fejlesztések, amelyek a munkába álláshoz szükséges ismeretek oktatását tekintették elsődleges célnak, ezzel megteremtve a lehetőséget a kritikus 9-10. évfolyam új funkciójának megtalálására is. Ez időben ezeket a programokat a speciális szakiskolákban, illetve a szakmunkásképző iskolákban vezették be és általuk sikerült az egyébként lemorzsolódásra ítélt fiatalok egy részét visszavezetni a normál szakképzésbe.

Az 1993-as közoktatási törvény azonban a speciális szakiskolák ezen funkcióját megszüntette, és helyükre nem létesült olyan szervezeti forma, amely országosan kezelni tudta volna a kérdést. Viszont elkezdődtek olyan kísérletek, amelyek sokszor a törvényes keretek kiskapuit is igénybe véve foglalkoztak a leszakadó csoportok képzésével. A Kolping és a Don Bosco iskolák, vagy a Magyar-dán Termelőiskola, valamint néhány alapítványi iskola (Roma Esély Alapítványi Iskola Szolnok, Esély Alapítványi Iskola Budapest stb.) befogadó kapacitása azonban messze nem bizonyult elégségesnek a rászorulók létszámához viszonyítva. Másrészt, mivel ezek a képzések az átlagosnál költségesebbek, finanszírozásuk se volt biztosítva, folyamatosan Damoklesz kardjaként fejük fölött lebegett az ellehetetlenülés veszélye.

A közoktatási törvény 1995-ös és 1996-os módosítása biztosította, hogy a szakmunkásképző iskolákban szakképzési évfolyamon speciális felzárkóztató program szerint tanulhassanak a normál képzésben kudarcot vallott tanulók. Ez a lehetőség azonban szintén nem párosult megfelelő finanszírozottsággal, ezért hatékonysága se bizonyult jónak. Az 1999. évi törvénymódosítás is felemásra sikerült e szempontból, mert az önálló felzárkóztatás lehetőségét ugyan egy tanévről egy vagy kettőre növelte, de csak azon tanulók számára, akik az általános iskola 8. évfolyamát se végezték el. A kerettanterv megjelenése viszont esélyt adott arra, hogy a normál szakiskolai programok is jobban megfeleljenek ennek a célnak. Talán a legjelentősebb áttörés azon a téren történt, hogy az általános iskolai kerettanterv is jobban szolgálja a mai igényeket, mert egyrészt nem kényszeríti bele tanulót és tanárt a túlzott mennyiségű tananyagtartalom miatti időzavarba, valamint megszünteti azt az anomáliát, hogy sok mindent korábban kellett megtanítani, mint a tanulók életkori sajátosságai azt megerőltetés nélkül lehetővé tették volna.

A szakiskolai, szakközépiskolai fejlesztések azt is célozzák, hogy mintákat adjanak, ami által az egész magyar közoktatásban megtörténhet a módszerváltás, az újfajta tanár-diák viszony kialakítása. Ebből a szempontból nagyon hatékonynak bizonyult az úgynevezett világbanki program, amelynek keretében több, mint ezer pedagógus utazhatott nyugat-európai tanulmányútra, ahol személyesen tapasztalhatták, hogy a magyar iskolákban ma még honos porosz módszer már sehol, még Németországban sem szokásos.

Az európai uniós elvárások az oktatás, szakképzés területén is egyre jobban éreztették hatásukat. Ez két területen volt a legnyilvánvalóbb: egyrészt a hátrányos helyzetű fiatalok oktatási képzési problémáinak kezelése, másrészt a szakképzési struktúra ekvivalensé tétele vonatkozásában.

A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása céljából a ’90-es évek közepén koncepció kidolgozása kezdődött el, amely 1997-98-ra kristályosodott ki, s ebben megfogalmazódtak azok a feltételek, amelyek orvosolhatják a leszakadó fiatal csoportok képzési problémáit.

Az oktatáspolitika által elfogadott, valamint az érintett iskolák által is támogatott felzárkóztatás-szervezési elvek a következők:

  1. A speciális szakképzés nagyon költséges, ezért törekedni kell a leszakadás megelőzésére (prevenció elve).
  2. A hagyományos, ismeretátadó iskolában kudarcot vallottakat tevékenységközpontú, az elméleti ismereteket mindig a tapasztalatokkal és a gyakorlattal, munkavégzéssel összekapcsoló pedagógiára épülő programok segítségével kell visszavezetni a normál szakképzés rendszerébe (a második esély megadásának elve).
  3. A pedagógiai programot úgy kell megszervezni, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok a szabadidejük jelentős részét is az iskola által irányított módon töltsék, és ezen keresztül is érvényesülhessen a személyiségfejlesztés, a nevelő hatás (a nevelésközpontúság elve).
  4. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatása kiscsoportban folyjék, ahol mód nyílik az egyénre szabott személyiséghez illeszkedő képzésre, a tanulók előismereteit, terhelhetőségét figyelembe vevő tartalmak, módszerek és követelmények meghatározására (személyiségre orientáltság elve)
  5. Egyes hátrányos csoportok felzárkózását segíti, ha képzésük a család alkalmas tagjainak bevonásával folyik (családközpontúság elve).
  6. A programban a képzés és foglalkoztatás minél teljesebb körű integrációját meg kell valósítani, illetve a hátrányos helyzetűek részére is igényes képzést kell biztosítani (munkaerőpiacra orientáltság elve).
  7. A képzések programjának kialakítása során figyelembe kell venni az etnikai kisebbségek sajátos igényeit. (etnikai identitás elve)
  8. A program megvalósításakor meg kell akadályozni a hátrányos csoportok etnikai alapon való elkülönítését, illetve törekedni kell a normál képzési rendszerrel való szoros együttműködésre (az integráció elve).

A fejlesztő szakértők és a programot megvalósító pedagógusok egyetértettek abban, hogy a rendszerszerű működéshez, az ország minden területét lefedő intézményhálózat működtetéséhez a jelenleginél lényegesen jobb és hosszú távon kiszámítható finanszírozásra van szükség. Ezen túlmenően meg kell oldani a pedagógusok teljes körének módszertani felkészítését is az új típusú feladatra.

A Nemzeti Szakképzési Intézetben 1997-99 között speciális programmodulok készültek a koncepcióhoz illeszkedően, illetve megkezdődött a programmodulokhoz a tankönyvek, tanári segédkönyvek megíratása. Érdemes felsorolni néhány olyan modult, amely újszerűségénél fogva közérdeklődésre tarthat számot.

Ilyenek:
Személyiségfejlesztő modul ("LESZ" program)
Tanulásmódszertan modul
Kommunikációs modul
Írászavarokat korrigáló modul
Beszélgetés, írás, olvasás modul
Tömegkommunikációs modul
Természetvédelem-, környezetvédelem modul
A munka világa modul
A család élete modul
Háztartás fiúknak modul
Háztartás lányoknak modul
Etika modul
Viselkedéskultúra modul
Vállalkozói ismeretek modul
Kosárfonás modul
Mindennapi földrajz modul
Hétköznapi kémia modul
Zenekultúra modul
Vizuális kultúra modul

A Közoktatási Törvény 1999. évi módosítása a Nemzeti Alaptanterv és helyi tanterv közé szabályozóként beiktatta a kerettanterveket. A 28/2000 miniszteri rendelet részletesen tartalmazza a kerettantervi előírásokat. Ezek közül a felzárkóztatás szempontjából legfontosabb, hogy "a tanulók aktivizálása és motiválása érdekében a tanórai foglalkozások megszervezhetők a hagyományos tervezési formáktól eltérő módon is, amennyiben ez biztosítja az előírt tananyag átadását és a követelmények teljesítését. Ilyen megoldásnak tekinthető különösképpen a projekt módszer, az erdei iskola, a múzeumi foglalkozás, a könyvtári foglalkozás, a művészeti előadáshoz vagy kiállításhoz kapcsolódó foglalkozás."

A Nemzeti Szakképzési Intézet kapta a megbízást a felzárkóztató kerettanterv elkészítésére.

A célok és feladatok meghatározásakor az alábbi szempontok fogalmazódtak meg:

Ha a tanuló annak a tanévnek a végéig, amelyben a tizenhatodik életévét betölti, nem fejezte be az általános iskola nyolcadik évfolyamát, a szakiskolában egy-két éves időtartamú felzárkóztató oktatásban vehet részt. A kerettanterv felépítése olyan, hogy azok a tanulók, akik az általános iskola 6. évfolyamát sikeresen elvégezték, az egy éves felzárkóztató oktatásban, akik ennél kevesebb évfolyamot, a két éves felzárkóztató oktatásban sajátíthassák el a szakképzés megkezdéséhez szükséges ismereteket. Az iskola a belépő tudásszint alapján azonban ezt a határt ettől eltérően is megállapíthatja.

A felzárkóztató évfolyamok sikeres elvégzését követően a tanulók az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések meg-szerzésére a szakiskola szakképző évfolyamán folytathatják tanulmányaikat, jelentkezhetnek általános iskolai osztályozó vizsga letételére, illetve a szakképző évfo-lyamokon a szakképzéssel párhuzamosan felkészülhetnek az általános iskolai osztályozó vizsgára, illetve az alapműveltségi vizsgára is.

A felzárkóztató oktatás célja a munkavégzésre való szocializálás, a pályaválasztási döntés megalapozása, a tanuláshoz szükséges motiváció megteremtése, szakképzési évfolyamokon szakmai vizsgára történő felkészülés előkészítése, a szakmatanuláshoz szükséges általános ismeretek elsajátítása, az általános iskolai végzettség megszerzéséhez nélkülözhetetlen alapkészségek és képességek fejlesztése, a tanulók élettervezésének elősegítése, sikerélmény biztosítása a munkában és a tanulásban. A felzárkóztató oktatás során a szakképzés előkészítése, a nevelés, a képességek fejlesztése és az általános műveltség ismeretanyagának elsajátítása egymással összehangoltan folyik.

A célok elérése érdekében különösen fontos a következő feladatok megoldása: A felzárkóztatást gyakorlati és elméleti foglalkozások keretében kell biztosítani. Valamilyen konkrét tevékenység elvégzéséhez kapcsolódik az általános műveltségi elemek elsajátítása. A tanulók száma csoportonként a gyakorlati foglalkozásokon max. 8, elméleti foglalkozásokon max. 16 fő. A pedagógiai munkát a pedagógusok olyan munkaközösségekben végzik, melyeknek szakoktatók, tanárok és szociális segítő (pszichológus, pszichopedagógus, gyógypedagógus, szociálpedagógus, szociális munkás) a tagjai. A tanulók felkészítése egyéni fejlesztési terv alapján történik, a tanulókat valamint családjuk arra alkalmas tagjait bevonják a saját fejlesztésükkel kapcsolatos döntések előkészítésébe. A fejlődés értékelése folyamatos, félévente részletes szöveges értékelés készül.

Az Oktatási Minisztérium offenzívát indított a finanszírozási feltételek megteremtésére. Ennek egyik iránya a fejkvóta emelése 2-szeresére (szakértők szerint a normál fejkvóta 3-3,5-szörösére lenne szükség), másik iránya pedig a programfinanszírozás. Erre a hazai forrásokon kívül az Európai Unió Phare program keretein belül újabb források nyílnak meg, amelyet az iskolák pályázat útját nyerhetnek el.

Korábban felmerült az aggály, hogy a többletforrások reményében a szükségesnél több iskola fog felzárkóztatásra specializálódni. Ezt úgy lehet elkerülni, ha a hátrányos helyzetűség definiálását nem a képzendő személy oldaláról, hanem az elvégzendő munka oldaláról közelítjük meg. Ekkor ugyanis nyilvánvalóvá válik, hogy a felzárkóztatás lényegesen több és magasabb színvonalú munkát kíván meg, mint a hagyományos oktatás, ebből következően a finanszírozási többlet csak azokat illetné meg, akik ténylegesen, ellenőrizhetően elvégzik az előírt feladatokat. Az ilyen programokat már sikeresen megvalósító iskolák példája bizonyítja, hogy nagy elhivatottságot igényel a peremcsoportokhoz tartozó, rossz családi és anyagi háttérrel rendelkező, sokszor deviáns fiatalok egész napos foglalkoztatása, oktatása, a magánéletükre és családi hátterükre is kiterjedő gondoskodás.

A szakképzés modernizációjának, Európai Unióhoz való harmonizálásának legfontosabb lépése az Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése. A jelenleg érvényes Országos Képzési Jegyzékben közel 1000 szakképesítés szerepel, míg az európai átlag 300-500 között van. Nyilvánvaló, hogy a szabad munkaerő-vándorlás a magyar szakmunkás számára csak akkor jelent valóságos perspektívát, ha a Magyarországon szerzett szakképesítés egyenértékű más európai országéval, s ezért ott azt elfogadják.

Ez a munka most folyik, a fejlesztés során sor kerül a szakmai és vizsgáztatási követelmények, valamint a programok modularizációjára is. Ez út a szakképesítések számának csökkentéséhez, hiszen a közös modulok alapján megállapíthatók az egyes szakképesítések közös tartalmi elemei, másrészt a követelmények és programok aktualizálását is rugalmassá teszik a könnyen cserélhető modulok.

A szakképesítések a jövőben négy szakterületre oszlanak: humán, műszaki, gazdasági és szolgáltatási, valamint agrár. A szakterületek tovább bonthatók szakmacsoportokra, 21 szakmacsoport van: egészségügy, szociális szolgáltatások, oktatás, művészet, egyéb szolgáltatások, gépészet, elektrotechnika, elektronika, informatika, vegyipar, építészet, könnyűipar, faipar, nyomdaipar, közlekedés, környezetvédelem-vízgazdálkodás, közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing és üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom, mezőgazdaság, élelmiszeripar. A szakmacsoportokon belül helyezkednek el az egyes szakképesítések, amelyek kialakítása most van folyamatban.

A tanulók számára megkönnyíti a pályaválasztás megalapozottá tételét, hogy a 8. osztály elvégzése után nem szükséges eldönteniük, milyen szakmát választanak. 9-10. évfolyamon pályaorientáció, illetve szakmai orientáció, szakmai előkészítés és szakmai alapozás folyik, amelyek azonban a szakképzési évfolyamon többféle szakképesítésre való továbbtanulásra nyújtanak lehetőséget. Különösen a hátrányos helyzetű fiataloknál fontos, hogy a pályaorientáció több szakterületre, illetve szakmacsoportra irányuljon.

Nagy erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a globalizáció okozta kihívásnak a magyar oktatásügy megfeleljen. Az oktatás irányítóinak és az iskolákban dolgozó pedagógusoknak napi politikai irányzatoktól mentesen, azonos fő célokat követve kell munkálkodniuk azon, hogy hazánkban az információs társadalom az egyén számára a munkában és a magánéletben egyaránt a boldogulás nagyobb lehetőségét jelentse.

Kerékgyártó László

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.