2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2004 szeptember

Erkölcs és jog: szembenállás vagy szövetség?

2009. június 17.

Folyóiratunkban mindig örömmel adunk helyt az általunk megjelentetett tanulmányokra reflektáló írásoknak. Kronstein Gábor, a hazai pedagógiai szakújságírás jelentős képviselője rövid írásában az Új Pedagógiai Szemle 2004. márciusi számában közzétett, a tartalmi szabályozásról készült OPEK-jelentéshez kapcsolódó szerkesztőségi beszélgetéshez fűz észrevételeket.

Kronstein Gábor

Erkölcs és jog: szembenállás vagy szövetség?

Mádl Ferenc akadémikus, a nemzetközi jog szakértője, államfő nyitotta meg a napokban a magyar jogászok éves gyűlését Balatonfüreden. Előadásában1 az EU elfogadás előtt álló alkotmányszerződésével foglalkozott. Ez az okmány, pontosabban annak második részébe tartozó „alapvető jogok chartája” (röviden: Charta) az emberi méltóság védelmében, a szolidaritás megerősítése céljából bővíti azoknak a szabadságjogoknak a körét, amelyeknek megszegését az uniós bíróságok tiltják és büntetik majd. A bővítés – elvben – növelni fogja a munka(vállaló) biztonságát, esetleg új fejezetet nyit a kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogainak, szervezetei és intézményei együttes jogainak európai történetében.

Mádl Ferenc szerint az európai alkotmány az Uniót alkotó „népek közös értékeit és céljait fejezi ki”: ezzel jogi kereteket teremt „a népek uniójának legitimitásához”. Egyszersmind „képes valódi erkölcsi tartalommal is felruházni a szövetségre lépett Európát”. Így lesz „a Charta az európai azonosságérzés, az európai identitás letéteményese”.

Az alkotmányszerződés – elfogadásának pillanatában – még csak a jövő programja. Sok millió embernek – köztük az idővel felelős (?) felnőttekké érő mai magyar fiataloknak – lélekben is el kell fogadniuk a kiterjesztett jogok állami-népi szövetségének alapelveit. Azt is el kell sajátítaniuk, hogyan tudják majd képviselni ezeket az elveket, s betartatni őket a mindennapokban, számítva a mai és holnapi érdek- vagy értékütközésekre, feloldásuk szükségességére. Megoldatlan még – emelte ki Mádl Ferenc –, hogyan lehet méltányosan szabályozni a Chartába foglalt jogok korlátozását rendkívüli körülmények esetére. Példának a kínzások ügyét említette. (Felhozhatta volna éppenséggel a családon belüli erőszak vagy a kisebbségek diszkriminálásának megoldatlan problémáit is. Mindkettő időszerű Magyarországon.)

A jogtudós politikus életszerűen, tehát nehézségeivel együtt tárta hallgatósága elé az európai jogfejlődés új szakaszának tennivalóit. Végső következtetését így foglalta össze: „Az egyesült Európának szüksége van értékekre, jogokra, elvekre, hagyományokra és tisztességes, demokratikus eljárásokon alapuló, határozott morális tartalomra.” Ezzel állást is foglalt a hatékony nevelés szükségessége mellett (noha előadásában a „pedagógia” szó elő sem fordult).

1. Abból indulnék ki, hogy az erkölcsi átrétegződés évtizedeiben (márpedig ezt éljük régóta, s fogjuk még élni évtizedekig) a sodródó, bizonytalan, sőt gyáva pedagógia a saját sírját ássa-ásogatja. Éljük és átérezzük azt az ellentmondást, amely a nevelés szükségessége és személyiségünk hitelességének csökkenése, a hitelességet alátámasztó módszerek és eszközök megkopása, tehát a kedvezőtlen körülmények között feszül. Nincsenek hiteles adatok, hogy az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok összességének mekkora hányada tartja pedagógusi szerepét válságosnak. Akárhányan is, csak a valóságra éreznek rá. Megkerülhetetlen tény, hogy Magyarországon az erkölcsi átmenet nehézségeire a nagypolitika a válságot is ráterhelte. E többletterhet az ellentmondásos oktatáspolitika kiegészítette az iskolarendszer sajátlagos válságtényezőivel. Ezek az ágazatot is sújtó pénztelenségen, illetve az iskolafenntartó önkormányzatokat más okokból érintő központi megszorításokon túl az oktatáspolitika egyetlen jellegzetességéből származnak. „A magyar reformkísérlet teljessége és radikalizmusa mindenképpen egyedinek tekinthető térségünkben” – észrevételezte az OKI Oktatáspolitikai Elemzések Központjának (OPEK) második nyilvános közpolitikai elemzése.2

Hitelesnek tarthatjuk e megállapítást, hiszen a főhatóság bízta meg egyik háttérintézetét, hogy országos hírnevű pedagógiai fejlesztők bevonásával világítsa át a közoktatásügy tartalmi szabályozásának mai állapotát. A szakértői véleményt nyilvánosságra hozták. Az Új Pedagógiai Szemle pedig közli azt a vitát, amelyben a téma érintettjei, egyben szakértői értékelték az átvilágító elemzést.3 Kojanitz László legalább két fontos megfigyelést osztott meg olvasóival. Megállapítja, hogy a tanárok nem olvasnak jogszabályokat. „Nem az játszik-e szerepet e távlatnélküliségben, hogy ők is – másokhoz hasonlóan – nem igazán bíznak a jogszabályok tartósságában?”– kérdezi. Nyomban utána valós akadályként ismeri el, hogy „jelenleg a pedagógusok – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – nem veszik komolyan azokat a tartalmi reformokat, amelyeknek a bevezetését egy jogszabály két évvel későbbre írja elő”.4 Nem tartozik témánkhoz, hogy a reformradikalizmus mennyire vált be, annyi azonban világos, hogy a pedagógusok elfordulása a távlatoktól, azon belül a jogtudat iránti csekély érdeklődés csak következmény. Sorozatos oktatáspolitikai hibák idézték elő.

2. Elhangzott még ebben az érdekes beszélgetésben két – a maga hangsúlytalanságában is nyomatékos – mondat Radó Pétertől, az OPEK igazgatójától. „Egyre drámaibb szakadék kezd kialakulni a politikai retorika és a közpolitikai történések között. (…) De bízzunk abban, hogy a politika is átmegy egy tanulási folyamaton, s lassan halad a stabilitás igényének felismerése felé.”5

Nem ismerek manapság olyan közéleti személyt, aki ne hangsúlyozná a tanulási folyamat szükségességét. Minden szinten. A magyar államfő fentebb idézett beszédében a hazai jogászoktól az államszövetségi vezetőkig megemlítette, átfogta a különböző szinteket és tanulnivalókat. Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőségi beszélgetésében megszólaló szakértők a stabilitás reményét – szerintem előfeltételét – a politika professzionalizálódásában látják. Egy folyamatban, amelynek eredménye nem végállapot lesz, hanem az állandóság és a változás arányaiban új, dinamikus egyensúly. Az így értett stabilitás nélkül az erkölcsi nevelés is képlékeny marad és igen szerény hatásfokú.

3. Él bennem a gyanú, hogy az oktatásügyben a válságok valóságos válságkultúrává jegecesedtek ki. Ez az erkölcsi nevelésben úgy fejeződik ki, hogy a válság viszonyainak megértő fogadtatása a pedagógusok egy részében a tehetetlenség kultuszáig fajult. Metaforikusan: ha lepottyan elénk az útra egy szikla, és elzárja a közlekedést, egyes kultúrákban az utasok rövid megbeszélés után hozzálátnak eltávolítani az akadályt. Másutt, talán Magyarországon is, ilyenkor az utasok körülállják a sziklát, megbeszélik a körülményeket, esetleg összehívják tanácsadásra a „megértő” szociológia, politológia és neveléstudomány képviselőit. A szikla meg marad.

Nyomós érvek szólnak amellett, hogy nehéz körülmények között is szükséges az erkölcsi nevelés szemléletén és módszerein javítani. Először azért, mert muszáj. Rosszul áll a humanizmus ügye. Lehet, hogy a mai diáknak, különösen ha kiszáll a hazai fészekből, már kultúrák harcára kell felkészülnie. Lehet, hogy csak az európai civilizáció hanyatlásának tüneteivel fog együtt élni. Olyanokkal, mint a kereszténység kiüresedése, a világi értékek értékvesztése, a házasság és a gyermekvállalás zavarai, az önbizalom, az összefogás, a szolidaritási gondolat gyengesége, miközben a harcos, áldozatokkal járó magatartás ideje jöhet el.

A humánum becsülete az ország határain belül is gyengült. Verbálisan ugyan virágzik, ámde éppen az emberi méltóság és a szolidaritás körüli visszásságok, a gyenge érdekérvényesítő képességű személyekkel, csoportokkal, közösségekkel szemben megvalósított méltánytalanságok figyelmeztetik az embert, hogy tájékozatlannak maradni, esélytelenül elengedni a felnőttség terhének viselésére tanítványainkat súlyos következményekkel jár, tehát a pedagógusnak passzívan sodródni, engedni, hogy a dolgok „történüljenek”, kockázatos. Már-már felelőtlenség. Érdemes hatékonyabbá tenni az erkölcsi nevelést. Úgy tűnik, hogy a határok – egyelőre inkább jelképes – megnyitása a korábbinál szélesebb diákrétegeket motivál önmaguk, környezetük, a jog és az erkölcs megismerésére. Talán keresik a fogódzókat, de sok példa szól arról, hogy elvárják a pedagógus érdeklődését, szívesen fogadják útbaigazítását. Az efféle kapcsolati tartalékok diák és tanára között sokszor azáltal is életre kelthetők, hogy a pedagógus ösztönösen jár el, természetes emberségétől vezettetve. Sokféle szempontból mondták már: a közös határokon belül két Magyarország él egymás mellett, hogy talán nem erőltetett az erkölcsi nevelés szempontjából is megtenni a kettéválasztást. Egyik oldalon azokkal a fiatalokkal, akikkel kapcsolatban jelenleg még gyenge az erkölcsi ráhatás. A másik oldalra azok kerülnének, akikre mai színvonalán is hatni tud a pedagógia. És ebbe a körbe már tartoznak annyian, hogy megkülönböztető figyelemmel foglalkozzunk velük. Meg kellene őket győzni a szélsőséges relativizmus káráról: a társadalomra vonatkozó fekete-fehér ítéletek használhatatlan életstratégiát sugallnak. Igaz például, hogy egyes törvényeink nem életszerűek. Ilyen egyebek között a pitbulltörvény vagy a kereskedelmi feliratokra vonatkozó magyarossági jogszabály. Az is igaz, hogy más törvények értelmezése bizonytalan, gyakorlati végrehajtása ellentmondásos. Erre a Móricz Zsigmond Műszaki Szakközépiskola drogosaival kapcsolatos rendőrségi magatartás lehet példa. De a törvények nagyobb része bevált. Védi az állampolgárt. Ismeretük hasznos, követésük tisztességes ember számára kötelező.

Azt hiszem, ezzel a tanítványi körrel – őszinte segítő szóval – a pedagógus meg tudja értetni, hogy a kényelmesség önsorsrontó. A megbízhatóság, az önfegyelem, a szakértelem és a jó munkaerkölcs bizonyos esetekben, bizonyos környezetben valóban nem eredményesebb, mint a linkség. De nem is károsabb, viszont a fiatalnak többnyire megbecsülést hoz. Mindent egybevetve, az erkölcsi nevelés állapota nem olyan siralmas, mint ahogy a szakmai hangulat tartja. Hatása messze túlterjed az értelmiségi családok gyerekein. Szerepe adott: erkölcsi fogódzót nyújtani a bizonytalankodóknak, önbizalmat a kishitűeknek. Feltéve, hogy közvetíti: a humánum hitelessége múlhat a jog és erkölcs szövetségén.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.