2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2007 október

Az emlékezés állandósága: egyetemek a szétfolyó időben? Hrubos Ildikó könyvéről

2009. június 17.

Az emlékezés állandósága: egyetemek a szétfolyó időben?

Egyetemek a prométheuszi sziklán

Ezredvégi víziójában Guy de Neave1 a tradicionális egyetem világa felett gyülekező felhőket látva nem volt éppen derűlátó. Mert mit is látott valójában? Egy leláncolt Prométheuszt, akit (épphogy megszabadulva az állami béklyóktól) mára a pénzügyi diktátumok, a hektikus piaci mozgások és a költséghatékonyság kérlelhetetlen erői mardosnak. S e hősi póz homályos reménye mi más is lehetne, mint a megmentő Héraklész mindig közeledő ígérete.

Időzzünk most egy kicsit ennél a képnél. Prométheusz meséje ugyanis a sziklához láncolt egyetemi szféra számára is tartogat üzenetet. Legelébb talán azt, hogy nem elég a tüzet (kultúrát) átcsenni az emberi világba, mert az efféle huncut küldetéseknek kemény ára van: részesévé kell válni annak a gazdasági-társadalmi környezetnek, ahol muszáj osztozni a közös sorsban is. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a közös sors vállalása markánsan átszínezi azt a történelmileg fénylő akadémiai értékvilágot is, amely – végső soron – mégiscsak megkülönböztetheti az egyetemet egy gyufagyártól. Héraklészekből szerencsére sosincs hiány, de az már korántsem mindegy, hogy milyen motívumokkal érkeznek e felszabadító hősök: a gyufagyárak marketingjével vagy a műveltség hitével.

Sokan érvelnek azzal, hogy az utóbbiak érkezése manapság nem időszerű, az egyetemi világot itt és most kell megmenteni, ha kell, hát olyan vegyes és rugalmas korporációkkal, amelyek a piacgazdaság és a fogyasztói társadalmak igényeire is érzékenyek. Az intézményi elefántcsonttornyok ideje leáldozóban, a magányos héroszok emlékét a feledés pora fedi. A felsőoktatás kutatásának új paradigmát kell keresnie.

Egy kutató töprengései

Hrubos Ildikó őszinte hangvételű, olvasmányos tanulmánykötetében azt a másfél évtizedes paradigmakeresést követhetjük nyomon, amely alighanem sokunkat fog még arra késztetni, hogy ne engedjünk a könnyű válaszok csábításának, hanem – ahogy ő is tette s teszi – személyes felelősséggel gondoljuk át az egyetem holnapjának alapkérdéseit. Bízvást ajánlhatom ehhez a szerző vallomását, miszerint: „Azt a kutatói szemléletet fogadtam el, majd követtem, amely a felsőoktatást az erőforrásokért folytatott küzdelem, az értékek versengése, az időről időre fellépő válságok, majd megújulások terepének tekinti.”2

A kötetbe gyűjtött írásokban mindvégig ott érezzük ezt a problémaérzékenységgel teli nyitottságot, azt a kutatói attitűdöt, amely kendőzetlenül vállalja a valóságos folyamatok elemzését, és nem álldogál divatos teóriák árnyékában, mint ahogy attól is távol tartja magát, hogy egy neki tetsző gondolatvilágba gyömöszölje be az empíriát. Belátom, vannak olyan szakértők, oktatáskutatók és oktatáspolitikusok, akikre ez a nézőpont fölöttébb idegesítően fog hatni, mert nem tudják majd kiolvasni a sorokból a nekik tetsző, egyedül üdvözítő utat: nekik – fájdalom – más olvasmányélmények után kell nézniük.

Úgy vélem, nemcsak az életünknek, hanem a tudományos gondolkodásnak is lehet eleganciája. E kötet elegáns problémakezelését leginkább a „kemény” és a „lágy” finom egyensúlyával jellemezném. Hrubos Ildikó az egyetemi világ „kemény” tényeit, intézményi-politikai folyamatait, gazdasági-szociológiai beágyazottságát tanúsító adatait nem puhítja fel, nem kozmetikázza, s a világ egyetemeit megjárva mind személyes tapasztalatait, mind szakirodalmi olvasottságát arra használja fel, hogy hiteles és árnyalt képet fessen a felsőoktatás közelmúltbeli és jelenlegi állapotáról. A kötet első felében olvasható esettanulmányok a világ különböző egyetemeinek, felsőoktatási rendszereinek (brit, norvég, USA-beli, kanadai, torontói és japán) példáit vonultatják fel, mely példákból hol a közös, hol pedig a speciális gondok és megoldási utak olvashatók ki. Ezekből a tanulmányokból a „kőkemény” gazdasági, pénzügyi küzdelmek, értékkonfliktusok, válságok és konszolidációk lépnek elő, így a szerző (nem lepne meg, ha szándékosan) arra készteti olvasóját, hogy a tényeket megismerve, kellő alázattal fogjon hozzá saját álláspontjának tisztázásához. Az országtanulmányok többek között arra is kiválóan alkalmasak, hogy egyszer s mindenkorra száműzzük magunkból a nekünk tetsző „egyetemi példák” sematikus skandálását. Az, aki ugyanis veszi a fáradságot, hogy a szerzővel együtt végigjárja (vagy újra felidézze) magában ezeket az utakat, élesebben láthatja, hogy minden rendszernek vannak erős és gyenge pontjai, legfeljebb nem ott a megoldás, és nem ott sűrűsödik a baj, ahol korábban kereste.

Talán innen ered a mű második részében olvasható tanulmányok „lágysága”, narratív áttetszősége. Ezekben az írásokban már áttevődik a hangsúly a tényekről az értelmezésekre, lett légyen szó az új értelmezési paradigma kereséséről, a gazdálkodó-szolgáltató-vállalkozó egyetem tipológiájáról, a diverzifikált versus integrált felsőoktatás modelljéről vagy az Európai Felsőoktatási Térség szerveződéséről. Noha ezek az elemzések egyáltalán nem óhajtanak egy konkrétan definiált paradigmát szép szavakkal kibélelni, mindazonáltal a szövegek textúráját vizsgálva mégis azonosíthatunk egy olyan értelmezést, amely a szerző személyes (és szakmai) véleményét mintázza meg. E vélemény életszerűségét az a gondolatmenet alapozza meg, hogy a tudás, a tanulás immár a fogyasztói társadalmak világának szerves részévé vált, s a tanulás a fogyasztás egyik formájaként jelenik meg.3 Ebből következően az általa közvetített kultúra is beilleszthető a szolgáltatások nagyrendszereibe. A „szolgáltató egyetem” koncepciója tehát egy olyan kiterjesztett egyetemi elgondolás, amelyben – és most hagy hívjam segítségül a szerzőt – a jövő egyeteme „...szerves kapcsolatban áll társadalmi-gazdasági környezetével, nemcsak »termeli és eladja a tudást«, hanem az eredményeket installálja, a felhasználást, fenntartást felügyeli is. Mindezt úgy teszi, hogy szolgáltató tevékenysége konzisztens legyen az egyetem és annak egységei missziójával, de a meghatározó nem a belső, hanem a külső logika.”4

Világos üzenet ez mindazoknak, akik (joggal) féltik az egyetem akadémiai értékeinek elhalványulását a gazdasági, üzleti szempontok erejével szemben, de nem abban az értelemben, hogy lám, az egyetemeknek mégiscsak vissza kellene vonulniuk saját „váraik” biztonságot jelentő bástyái mögé, mondván a vastag falak mögött majdcsak átvészeljük a beárazott konzumvilág butító rohamait. A kiterjesztett egyetem képében inkább azokat az egyetemi „városokat”5 ismerhetjük fel, ahol intézményesített közösségi terek, egyetemi agorák adnak lehetőséget a társadalmi értékválsággal sújtott társadalmaknak és régióknak a műveltség morális és lelki megerősítésére. A szolgáltatás – legalábbis ebben az értelemben – valóban szolgálat és küldetés, amelyet éppúgy jellemez az akadémiai aktivitás kontinuumként való felfogása, mint az a társadalompedagógiai meggyőződés, hogy a társadalmi-gazdasági változásokban való aktív szerepvállalással a fejlődést, a jobb és igazabb emberi élet támogatásának ügyét is szolgáljuk.

Az emlékezés állandósága

1988-at mutatott a naptár, amikor Bolognában – az első egyetem megalapításának 900. évfordulóján – az egyetemi világ képviselői aláírták a Magna Charta Universitatum dokumentumát. Az évszázados hagyományokat megerősítő nyilatkozatban az ezredvég egyetemének misszióját, működési alapelveit és módjait hitelesítették az azt aláíró rektorok. A nyilatkozat után felgyorsultak az események, és tíz évre rá – ismét Bolognában – már arról állapodtak meg, hogy 2010-ben jelölik ki a kétciklusú képzési rendszer általános bevezetését. Ezzel gyakorlatilag nyitva állt az út az Európai Felsőoktatási Térség kiépítése előtt. A hagyományait féltő egyetemi szférának érthető módon ez csak olaj volt a tűzre, mivel úgy vélték, hogy innentől a globalizáció veszélyeivel is farkasszemet kell nézniük. S noha félelmük mindmáig nem alaptalan, annyit mégis megjegyezhetünk, hogy komor víziójuk megvalósulásához valóban gonosz varázslatra volna szükség.

Az egyetemi világ korántsem felejt olyan gyorsan, s még a kontinentális Európában sem húzhatók egy kaptafára az itt működő egyetemek. A kulturális emlékezet igencsak mély gyökereket eresztett a felsőoktatás intézményeiben, s ezekből olyan értékrendszerek sarjadtak ki, amelyek mindmáig alapvetően meghatározzák az egyetemek fejlődését. A jövő – s ebben aligha lehet kétségünk – a vegyes felsőoktatási rendszereké, modelleké. A holnap egyetemeinek életképességét alighanem csak fokozni fogja az a felismerés, hogy a változékony gazdasági és társadalmi környezetre való folyamatos reflektálás egyszerre teheti rugalmasabbá és ellenállóbbá az egyetem intézményét. S ha így lesz, akkor bízvást remélhetjük, hogy a most formálódó Európai Felsőoktatási Térség tagjainak kulturális emlékezetét sem fogja a harmadik évezred zűrzavarosan szétfolyó ideje magával sodorni.

Mintha erre figyelmeztetne a kötet fedőlapjának vizuális üzenete is: a képen Salvador Dalí híres lágy óráinak egyike6 készül éppen lefolyni a képzeletbeli asztalról. A bánatosan szétterülő zsebóra mögött azonban – az eredeti képen – ott magasodnak a kemény Creus-foki sziklák is, amelyeknek a szirtjeit (remélem) sohasem mérhetjük meg percmutatókkal.

Hrubos Ildikó: A felsőoktatás intézményrendszerének átalakulása. AULA Kiadó, Budapest, 2006.
Perjés István

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.