2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 1999 március

Egy plüssmackóban is lehet hinni -- Beszélgetés középiskolásokkal hitről, boldogságról és arról, hogy van-e az életnek célja

2009. június 17.

Egy plüssmackóban is lehet hinni

- Beszélgetés középiskolásokkal hitről, boldogságról és arról, hogy van-e az életnek célja -

A filmeknek különös varázsuk van, s bár ezt senki nem tagadja, az iskolai nevelés során mégis méltatlanul kis szerep jut nekik. Most nem a NAT által (újra) életre hívott műveltségterület, a mozgóképkultúra hasznosságáról szeretnék szólni, miért is tenném, hisz nyitott kapukat döngetnék. A filmművészet óriásaival a diákok előbb-utóbb valóban meg fognak ismerkedni a tanórákon.

A gyerekek sokat járnak moziba, és akár tetszik ez nekünk, akár nem, nem filmesztétikai megfontolások alapján választanak. Elsősorban a cselekményt, az egyszerű, azonosulásra csábító érzelmeket, a sztárokat keresik. És ha már így van, miért ne profitálhatnánk belőle az iskolai nevelés során?

Elhatároztuk, hogy a diákokkal rendszeresen megnézünk egy-egy népszerű filmet, amely azután ugródeszkául szolgál egy osztályfőnöki beszélgetéshez. A döntés jogát magamnak tartva olyan műveket választunk ki, melyek valamilyen szempontból alkalmasak iskolai feldolgozásra, tehát értékvilágukkal a tinédzserek képesek azonosulni, esetleg konfrontálódni, a felvetett problémák megélhetők és érdekesek a gyerekek számára, és ami a közönségfilmeknél (is) alapkövetelmény: szakmailag kifogástalan a kivitelezésük.

Mint magyartanár titkon azt is remélem, hogy amint egyre gyakorlottabb filmnézőkké, értelmezőkké válnak a gyerekek, úgy lesznek képesek összetettebb, nehezebben emészthető alkotások befogadására is.

A kilencedik osztállyal ezúttal az Angyalok városa című amerikai filmet néztük meg. A film Wim Wenders 1987-ben készült Berlin fölött az ég című művének amerikai környezetbe költöztetett, az eredetinél kevésbé patetikus, tömegfogyasztásra alkalmasabb változata. A két főszereplő - Meg Ryan és Nicolas Cage alakítja - egy szívsebész nő és Seth, az angyal. Ez utóbbi társaival az emberek közt járva-kelve kihallgatja gondolataikat, néha segít nekik, hogy könnyebben viseljék terheiket. Ő az, aki, ha eljön az idő, megjelenik a haldoklónak, kézen fogja és elkíséri útján. A szép doktornő - foglalkozásánál fogva - szintén sűrűn megfordul az élet és halál határmezsgyéjén. Egy napon szembesülnie kell azzal, hogy bármilyen virtuóz módon bánik is a sebésztűvel és cérnával, a sors fonalát mégsem ő gombolyítja. A két főhős egymásba szeret, az angyal emberré válik, hogy megélhesse a szerelem csodáját. Emberré válásának első óráiban része van az emberélet legnagyobb örömében és bánatában, hiszen elveszíti az imádott nőt. Mégis úgy érzi, szerelme egyetlen érintéséért érdemes volt lemondani az öröklétről.

Az osztályfőnöki órán nem azt vitatjuk meg, vajon helyesen döntött-e a filmbéli angyal, hanem a film által ébresztett gondolatokat próbáljuk körüljárni.

*

...egyszer csak bemegy valaki nagykabátban a műtőbe

- Hogy éreztétek magatokat a moziban, miközben az Angyalok városa című filmet néztük?

Néhányan: Untuk.

Mások: Nem is igaz! Tök jó film volt.

- Mikor derült ki számotokra, hogy egyes szereplők láthatatlanok?

Vili: Amikor a kislány beteg volt, az anya nem az angyalhoz beszélt.

Tamás: Meg a műtőbe egyszer csak bemegy valaki nagykabátban.

Péter: Vagy amikor elvitte a kislányt...

- Mit szóltok az olyan filmekhez, amelyekben valamilyen transzcendens esemény történik?

Vili: Mit akart közölni a nézővel? A film az jó volt, de nem közölt semmit.

- Ki tudna válaszolni Vili kérdésére? Mit akart vajon közölni a rendező? Miért szerepeltek a filmben angyalok?

Orsi: Hogy lássuk, bár az embereknek szomorú, ha meghal a lányuk vagy valakijük, de ha máshonnan nézzük, lehet, hogy számára nem is olyan szörnyű. Mert ő jó környezetbe került.

Ádám: Szerintem a rendező félt a haláltól.

... állt-e mögöttetek már az angyal?

- Használjuk a látott filmet gondolatébresztőnek, hogy saját sorsunkról, világunkról beszélgessünk! Ti miben hisztek? Éreztétek-e már, hogy ott áll mögöttetek az angyal?

Néhányan: Hát, nem. Nem nagyon.

- Emlékeztek, amikor a főhősnő ült a lépcsőházban, és azon gondolkodott, hogy ő biztosan tudja, hogy ő mindent jól csinált, és egyszerre csak olyan picinek érezte magát. Ti éreztetek már hasonlót?

Ádám: Hát volt már ilyen, egy-egy pillanatra. De aztán minden olyan lett, mint máskor.

Bálint: Én hiszek istenben. Lehet, hogy sokan hülyének néznek emiatt. Nem járok templomba vagy ilyesmi, de hiszek.

- Neked segített már a hited?

Bálint: Olyan konkrét dolgot most nem tudok mondani, de mindenképpen egy alaptámasz az embernek a hite.

Vili: Régen én is imádkoztam az ágyban, hogy én istenem, jó istenem, legyen ötös a matekdogám. De aztán arra gondoltam, milyen bunkó dolog, hogy mindig csak akkor imádkozom, ha kell tőle valami. Aztán már a matekdogám sem lett ötös. Szóval engem úgy neveltek, hogy nincs Télapó, nincs Jézuska, mindent megmondtak már ötéves koromban.

- Vannak-e csodák az életetekben?

Valaki: (beszól) Ha ötös lesz a matekdoga. (nevetés)

Laci: Amikor beköltöztünk abba a lakásba, ahol most lakunk, az ágyam fölött volt egy polc. Anyám egyszer csak bejött a szobámba, ránézett a polcra, és arrébb húzta az ágyamat. Éjjel hatalmas robajra ébredtem. Leszakadt a polc.

Többen: Véletlen!

...akkor miért van gyerekhalál?

Bálint: Ez olyan dolog, hogy a hívő és a hitetlen is mindent meg tud magyarázni. Mindenre van magyarázat. Valaki úgy gondolja, hogyha van Isten, akkor miért van gyerekhalál, meg ilyesmi. Nem hiszem, hogy annyiból áll a dolog, hogy ha van Isten, akkor csak jó dolog van a világon. Ez hülyeség. Mert akkor mi értelme lenne az életnek, ha tudnád, hogy úgyis ötös lesz a matekdogád, hogy úgyis meggyógyul mindenki, és úgyse fog senki meghalni?

Ádám: Akkor szép lenne az élet.

Vili: Egy idő után már beleunnál.

...nem kell örökké élni, ezzel mindenki barátkozzon meg...

- Ha jól értem, amit Ádám mond, akkor, ha például hiszek Istenben, mindennap imádkozom, templomba járok, gyónok, áldozok, akkor cserébe ötös lesz a matekdogám, soha nem betegszem meg, és boldogan élek, amíg meg nem halok. Illetve itt van egy alapellentmondás. Mert hogy meghalok. Ez így van kitalálva. És milyen kínos lenne, ha nem így volna.

Gyuri: Hát ez nagyon nem volna jó.

Tamás: Nem kell örökké élni, ezzel mindenki barátkozzon meg. De az önámítás, hogy én a mennybe jutok, te meg a pokolba, az hülyeség. Mindannyian a föld alá kerülünk előbb-utóbb. Hihetünk Istenben, de attól nem lesz jobb.

Bálint: De a saját gondolkodásmódodban van valami, ami alaptámaszt nyújt. Az, hogy az ember életformájában és gondolkodásában egység legyen. Ez itt a lényeg, nem az, hogy a mennybe jutok vagy a pokolba.

Ha ez olyan kényelmes volna...

Ádám: Az istenmítosz az emberek tudatlanságából fejlődött ki. A legkényelmesebb dolog hinni. Imádkozom, és ugyan itt a Földön rossz az életem, de majd odajutok a mennybe...

Gábor: Ha ez olyan kényelmes volna, akkor mindenki hinne benne. Mégsincs időd rá, hogy este leüljél, és imádkozzál rendesen.

Ádám: Hát hogyne lenne rá időm...

Gábor: De mégsem csinálod, inkább elmész a kosármeccsre...

Laci: A kettő kizárja egymást?

Gábor: Nem.

Tamás: Miért kellene ahhoz elmenni a templomba, hogy az ember higgyen?

Laci: Meccsen is lehet imádkozni, nem?

...nekem nem erről szól ez az egész...

Bálint: Én például már alig járok templomba. Egyszer volt, hogy kerestek olyan önkénteseket, akikből lehet csoportvezető, meg ilyesmi, nem ilyen korombelieket, persze, de azt mondták, hogy csak az lehet, aki ennyi és ennyi adománnyal segíti az egyházat. Nekem akkor tátva maradt a szám, és azt mondtam, hogy akkor rossz helyen vagyok, mert nekem nem erről szól ez az egész.

Orsi: Amikor jártam hittanra, nem arra adták a jegyet, hogy mennyit tudok, hanem, hogy milyen gyakran voltam templomban. Aki nem ment el minden hétvégén, annak nem lehetett jobb jegye hármasnál.

Bálint: Én ezt az egész kereszténységet csupán egyfajta gondolkodásmódnak tekintem.

Vili: Aki csak eljár a templomba, meg temetésekre, az lehet álszent is...

...hányféle isten van?

Ádám: Bálint, te egy felsőbb hatalomban hiszel, vagy pont a keresztény Istenben?

Bálint: Én Istenben hiszek...

- Miért, van többféle isten? Katolikus, zsidó, evangélikus...

Marcsi: Egyáltalán nem fontos, hogy melyik istenben hisz. Hisz Istenben, és az segít neki.

Tamás: Egy plüssmackóban is lehet hinni. Teljesen mindegy, hogyan hívod. Én mondjuk az egész egyházat eltörölném. Az egész kereszténység a szegénységre alapul. Ha az ember elmegy a Vatikánba, azt látja, mennyi kincs van felhalmozva. A nagyanyám tökre vallásos, ő szokta mondani, hogy nem a pénz számít, és ezek meg mennyi kincset halmoztak fel.

Gábor: Szerintem a vallásnak rugalmasnak kell lennie. Már rég nem a vagyontalanságról szól, ez hülyeség, meg kit érdekel. Nem lehet ilyen röghöz kötött, hogy előírja mit kell csinálni.

- Az élethez pénz kell, mit tegyünk. Az egyháznak is élnie kell valamiből.

Tamás: Persze, hogy nem kell éhen halniuk, de harácsolniuk sem kell.

Mindenki hisz valamiben

- Engem igazából nem az egyház érdekel, hanem az, hogy ti miben hisztek. A plüssmackóban vagy valakiben, aki, ahogy Bálint mondta, tartást ad...

Tamás: A szerencsében...

Vili: Sok mindenben. Én például - mivel nem hiszek Istenben - abban, hogy valami van itt a fejemben, szóval önmagamban. Meg pár tárgyban, amelyek ha éppen nincsenek rajtam vagy nincsenek nálam, akkor szerencsétlenség ér.

Bálint: Ezt mondom, hogy mindegy, hogy az ember buddhista vagy keresztény vagy akármi, de valami alap van, amit a gondolkodásmódodba beleviszel.

Vili: Mindenki hisz valamiben.

...a családban hiszek meg a barátokban... meg a kutyában

- Mit csináltok, ha olyan igazán nagy bajban vagytok?

Tamás: Meg kell beszélni valakivel. Ki kell beszélni, az szinte mindig segít.

- Te kivel beszéled meg a problémáidat?

Tamás: A tesómmal, anyámmal, apámmal...

Ádám: Én a családban hiszek meg a barátokban.

Tamás: ...a barátommal...

Mariann: A kutyával a legjobb, mert ő végighallgat. Ha ugyanezt a tesómnak mondanám, megpróbálna valamit mondani, de úgysem értené.

Többen: Mert a kutya, az érti.

Rózsa: Lehet, hogy nem azt érti, amit éppen mondasz neki, hanem együtt érez.

Mariann: Ez az. Ha jókedvűen jövök haza, azt a kutya érzi, és ő is örül, és rám ugrik. De ha rosszkedvű vagyok, és már az egész napból elegem van, akkor nem ugrik rám, hanem leül elém és figyel, hogy most mi van. Meg ha nincs kedvem valamit elmondani, nem muszáj, de ha titkom van, azt is nyugodtan elmondhatom neki, mert nem adja tovább. És nem traktál hülyeségekkel. Nem azért mondom el neki, hogy tanácsot kérjek.

Ádám: Csak kiöntöd a szívedet.

- És van, aki megírja?

Orsi: Én. Olyan, mint egy levezetés. Mint Mariannak a kutyája.

Mariann: Régebben én is írtam naplót, de aztán rájöttem, hogy nem kell mindent leírni. Csak ha van valami igazán fontos. Például ha megbántottam valakit, akkor leírom, hogy ezt nem is így akartam mondani, és akkor már megkönnyebbülten fekszem le, nem rágódom azon, hogyan kellett volna.

...kell, hogy történjen valami rossz is

- Térjünk vissza a filmre. Mi hiányzott a filmbéli Seth-nek, miért akart emberré válni?

Többen: Az érintés. A szex.

Gyuri: Az, hogy nem érzett semmit.

Vili: Végül is az élet örömeit nem érezte.

- Mik az élet örömei? Először is, lássuk csak, mik az angyallét örömei: nem éheznek, nem fáznak, nem öregszenek, nem betegek soha, nem fáj semmijük.

Bori: Nem biztos, hogy öröm nem érezni... Lehet, hogy csak mi gondoljuk így. Szerintünk mindig az a jobb, ami nem történik meg velünk. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondaná, hogy ő nem változtatna semmin, neki minden úgy jó, ahogy van.

- Az, hogy emberek vagyunk, számos ilyen érzéki - érzékszervekkel felfogható - jó dologból áll. Na de rosszból is.

Bori: Ez maga az élet. Ha nem éreznénk semmit, az szerintem nem élet. Attól kezdve hogy megszületünk, amíg meghalunk, oda be kell sűrítenünk azt a sok mindent, amit látni, érezni szeretnénk, mert az az élet. A halhatalanság annyi újdonságot szerintem már nem hozhatna.

Gyuri: Az se lenne jó, ha csak jó történne az emberrel. Kell, hogy történjen valami rossz is, különben elunnánk.

Bálint: Meg attól tud az ember élni, attól tud tanulni a dolgokból. Ha csak jó lenne, sohasem fejlődnénk.

... a boldogság a lélekben van...

- Gondolkodtatok már rajta, hogy mi a boldogság?

Tamás: Bármitől lehet boldog valaki. Ha esik az eső, attól is, ha süt a nap, attól is.

Orsi: A helyzettől is függ. Ha például télen állok a buszmegállóban, elkap az eső, fázom, és a szemfestékem is elfolyik, az szörnyű, de nyáron például fürdőruhában is kimegyek az esőbe.

Rózsa: Szerintem az a boldogság, amikor az ember jól érzi magát és egy időre elfelejtkezik a gondjairól.

- Szerintetek a boldogság azonos azzal, hogy jól érzem magam?

Bálint: Több annál. A boldogság állapot.

Ádám: Állapot, de elmúlik.

Bori: Igen, elmúlik.

- Szerintetek a boldogság egyenlő a rossz hiányával, a kielégített szükségletekkel?

Vili: Szerintem ez nem függ a helyzettől. Ugyanazt a helyzetet megélhetem kétféleképpen. Például amikor Orsi fázik a buszmegállóban és szenved a szemfestéke miatt, esetleg örülhet annak, hogy hamarosan beleül egy kád forró vízbe, szóval ez független a helyzettől.

Bálint: A boldogság a lélekben van. Egy lelkiállapot.

Andrea: Szerintem a boldogság maga a katarzis. A kizökkenés a hétköznapiságból.

(Ezt többen nem értik. Andrea egy darabig magyarázni próbálja, majd föladja.)

Bálint: De van, akinek a hétköznapok jelentik a boldogságot...

Andrea: Az lehet, hogy nem boldogság, csak szimpla öröm.

Bori: Mi a hétköznap? Mi tesz boldoggá téged?

Vili (Bálintot megelőzve válaszol): Az, hogy reggel ide bejövök, és hülyülök a Lacival meg az Ádámmal...

Bori: Az neked boldogság?

Vili: Boldogság, igen.

Ádám: Nem ez a boldogság...

Tamás: Mindenben találhatunk boldogságot, hogy lemegyünk a boltba, vagy hogy van meleg víz a kádban.

Elmúlik-e a szerelem?

- Beszéljünk a boldogságnak vagy boldogtalanságnak egy sajátos területéről, a szerelemről. Ez a kád víznél egy kicsit összetettebb dolog, úgy gondolom.

Bori: Az közel sem egyenlő a boldogsággal.

- Szeretni vagy szeretve lenni? Esetleg oda-vissza?

Bori: Oda-vissza talán...

Ádám: Amikor az ember szerelmes, és összejön egy lánnyal, akkor abban a pillanatban boldog, de két napra rá unja az egészet...

Bori: Akkor kezdenek veszekedni.

Gábor: Az angyalos filmben nem. Seth tudatosan vált emberré.

Vili: Meg tudta érteni, mi az emberi élet. Meg rengeteg minden volt, amit ki kellett próbálnia. A lány halála után elment úszni, és tök boldog volt.

- Szerintetek a szerelem hőfoka meg tud maradni?

Tamás: Nem. Egyszer szeretetté fog átalakulni, és ha ezzel együtt tudsz élni, akkor lehetsz boldog.

...ez olyan, mint a lego...

- Mi az ember célja?

Ádám: A halál.

Tamás: Az, hogy minél színesebb és szebb legyen az élet.

Orsi: És ha az ember eléri a célját, akkor mi van?

Marcsi: Ha pl. kitűzöm azt, hogy vegyenek fel az egyetemre, ha felvettek, utána mindig másik célt fogok kitűzni.

Vili: Szeretnék jó családot, sok pénzt...

Laci: Van, akinek ez a célja, van, akinek más.

Vili: Kisgyerekkorában mindenki valami ilyesmiről ábrándozik.

Ádám: Ne haragudj, én ötéves koromban G. I. Joe katonákat akartam...

Rózsa: Van, akinek csak annyi a célja, hogy jól meglegyen, és ne legyenek nagyobb katasztrófák az életében, és végül is jól érzi magát, és sikeres is.

Bálint: Akkor nem tud az ember boldog lenni, ha csak annyi az élete, hogy reggel elmegyek dolgozni, délután hazamegyek, jól berúgok, agyonverem az asszonyt és a gyerekeket...

Bori: Szerintem, ha kitűzünk egy célt, és azt elérjük, akkor tök jó.

Vili: De akkor mit csinálsz azután?

Bori: A következő napra is ki kell tűznöm valamit, hogy boldog legyek.

Vili: Szerintem ez olyan, mint a lego. Amikor papír alapján megépítek valamit, kicsit unalmas, és ha kész, nem tudok mit csinálni. Abban az a jó, ha a magam feje szerint építem, mert akkor megcsinálom valahogy, aztán tovább építem vagy szétszedem és újat csinálok.

- Te most felfedezted az alkotómunkát. Ha csinálsz egy szobrot, nyugtalan vagy, hogy abba a szoborba nem tudtál mindent belevinni. Akkor csinálsz egy másikat. És ez így megy...

Ádám: Én ugyanazt építeném tovább...

Bálint: Akkor van az életnek értelme, ha céltól célig megyünk.

Ádám: És mi van, ha nem éred el, akkor meg boldogtalan vagy?

Bálint: Hát az szívás...

Ádám: Ezért nem kell nagyon távoli célokat kitűzni. A cél az semmire nem jó. Nekem mondjuk az a célom, hogy hatvanéves koromban megölöm magam.

- Miért?

Ádám: Mert hatvan év után már nem ér semmit az élet.

Bori: Honnan tudod?

Ádám: Így gondolom. Lehet, hogy majd akkor úgy látom, hogy kétszer hatvan évet kell élnem.

Tamás: Könnyű ezt most mondani, hogy majd akkor meghalok, de piszok nehéz ám szembenézni a halállal.

Bálint: Fontos az, hogy célja legyen az embernek. Mert az előbbi példa, hogy elmegyek reggel, hazajövök este, nem tud cél lenni.

Ádám: Ha nincsen célod, tök egyszerűen tudsz boldog lenni, mert leszarsz mindent, és jól érzed magad.

- Itt elakadtunk. Úgy látszik, senki sem tudott közületek megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy mi az élet célja. Bevallom, én sem tudok szép kerek mondatokban válaszolni. Ám, hogy valahogy befejezzük ezt a beszélgetést, két rövid részletet olvasok fel nektek Popper Péter Az Istennel sakkozás kockázata című könyvéből. Mindkettőben mesterét, Gandolt idézi:

"Az igazságot sohasem kapjuk

valaki mástól.

Mindenki saját maga által

nyeri el azt."

A második idézetben a tanítvány kérdezi a mesterétől:

"- Mi kell ahhoz, hogy az igaz úton induljak el?

- Menj - válaszolt a mester."

A beszélgetést vezette és szerkesztette: Sági Zsuzsanna

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.