2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2001 február

Egy örök elégedetlen angol utópiái

2009. június 17.

Egy örök elégedetlen angol utópiái

A magunk mögött hagyott század harmincas éveinek elején Aldous Huxley megírta a tökéletesen megszervezett társadalom modern utópiáját, a Szép új világ-ot. A cím - a "Szép új világ" - gyakran idézett szimbólummá vált, annak a fajta modernizációnak a jelképévé, amely minden tökéletessége ellenére idegen az ember lényegétől. Huxley - aki egyébként kiváló regényeket is írt - hihetetlen előrelátással érezte meg a két bekövetkező diktatúra, a sztálinizmus és a hitlerizmus veszélyét, s ezekkel szemben felvázolt egy harmadik, racionálisabb, de valójában semmivel sem emberibb alternatívát. Huxley szép új világát nem őrült, kegyetlen diktátorok szervezik, hanem a végsőkig vitt tudományos és gazdasági racionalitás. Tökéletesen irányítottá válik a társadalom, tudományos szempontok szerint kiválogatott társadalmi kasztok jönnek létre, s a neveléstudomány legfontosabb kutatási témája a szabad akarat módszeres felszámolása lesz. A pszichológia a tömegek meggyőzésének, a kívánatos morális elvek sulykolásának leghatékonyabb módszereit keresi, mivel a tökéletes társadalom elemi feltétele a kritikai szellem kiiktatása, a hatalom által diktált új erkölccsel való feltétlen azonosulás. S hogy ez a világ a szolgává tett ember számára mégis elviselhető legyen, a gyógyszerkutatók kikísérletezik a szómát, a boldogságot eredményező csodapirulát.

A jeles angol regényíró az irodalom és a tudomány érintkezési pontján mozgó, időnként groteszk, időnként szarkasztikus antiutópiában figyelmeztetni próbálta a világot arra, hogy milyen veszélyeket jelenthet az emberiség számára a szabadság elvesztése, a bármilyen racionalitás jegyében történő erőszakos társadalomátalakítás, az emberi pszichikum működésébe történő kémiai beavatkozás. Közel három évtizeddel később - a Visszatérés a szép új világhoz című művében - Huxley bevallotta, hogy a harmincas évek elején még azt hitte, hogy ennek az embertől idegen racionalitásnak az uralma csak évszázadok múlva, s akkor is csak korlátozott mértékben érvényesülhet majd. 1960-ban valószínűleg azért érezte szükségét a Visszatérés megírásának, mert pályája végén, a halál közelében be akarta ismerni, hogy tévedett. Hálásak lehetünk ezért a szándékért, mivel a beismerés, még inkább a szembenézés egy újabb érdekes és figyelemreméltó könyvvel gyarapította a tudományos Huxley-művek sorát.

Az 1960-ban megjelent Visszatérés a szép új világhoz című könyv négy évtizedes késéssel jutott el a magyar olvasóhoz. Aldous Huxley megpróbált körképet rajzolni azokról a társadalmi, gazdasági, demográfiai és nem utolsósorban emberi problémákról, amelyekkel egykori utópiájában foglalkozott. Arra keresett választ, hogy mi vált valóra azokból az utópisztikus víziókból, amelyeket figyelmeztetésként fogalmazott meg a liberalizmus relatív szabályozatlanságából kiábrándult, de a diktatúrák rémétől rettegő nyugati világ társadalmai számára. Igazában persze azt vizsgálta, hogy a világban lejátszódott folyamatok, a kirajzolódó új szellemi mozgalmak mennyire kedveznek a demokrácia megerősödésének, az emberi szabadság kiteljesedésének.

Szomorúan kellett megállapítania, hogy az ellenutópia jó része eleven valósággá vált, s arra is rá kellett döbbennie, hogy mindez inkább gyengítette a demokrácia, a szabadság esélyeit, mintsem növelte volna. A tökéletesen megszervezett társadalom ugyan nem jött létre, de a világ már 1960-ban is egyre inkább közelített az általa felvázolt állapothoz. Huxley akkor úgy látta, hogy a társadalom működésének racionalizálása az élet szinte minden területén korlátozza a szabadságot. A járványok felszámolására tett nemzetközi erőfeszítések, a DDT, a penicillin tömeges alkalmazása, az orvosi ellátás egyre szélesebb kiterjesztése - amelyet lehet pozitív fejleménynek is tekinteni - nagyban hozzájárult a túlnépesedéshez, az alultápláltak számának ugrásszerű növekedéséhez, mivel az élelmiszertermelés nem tudott lépést tartani a népességrobbanással. Huxley szerint az éhező tömegekkel terhes társadalmak rendjét csak a diktatúrák tudják fenntartani, a demokráciák nem. A túlnépesedés másfajta veszélyeire is felhívta a figyelmet, az általa fajromlásnak nevezett tendenciára, amely valójában nem más, mint bizonyos szelekciós mechanizmusok korlátozása. A túlracionalizált orvoslás ugyanis egyre nagyobb számban tart életben olyan egyedeket, akik számos olyan betegség génjét hordozzák, amelyek hosszabb távon növelik az önálló életre képtelen emberek számát. Huxley rámutatott arra, hogy a "lehetőleg minél több embert megőrizni az életnek" nemes célkitűzése beleütközik az ehhez szükséges anyagi javak, ellátórendszerek hiányába. A hátrányos helyzetű, alacsony értelmi színvonalú kiszolgáltatott emberek tömegeivel terhes társadalom kevésbé tudja megvédeni magát a diktatúrák veszélyétől.

Érdekesek azok a fejtegetések, amelyekben a társadalom túlszervezettségének problémáit elemzi. A II. világháborút követő időszakban Nyugat-Európában és még inkább Amerikában egyre nagyobb teret hódított a szervezéstudomány, s ezzel az a gondolat, hogy a társadalom, a gazdaság hatékonysága az egyre magasabb szintű szervezettséggel növelhető. Huxley ebben a tendenciában látta leginkább megvalósulni a tökéletes társadalom vízióját. Ez sem tölti el örömmel, elsősorban azért, mert úgy látta, hogy a demokrácia virágzására aligha lehet számítani ott, ahol a hatékonyság fokozásának ürügyén folyamatosan összpontosul és központosul a politikai és a gazdasági erő. Úgy véli, mindez "a Nagy Kormány" és a "Nagy Üzlet" által ellenőrzött társadalom kialakulásához, súlyos szabadsághiányhoz, tömeges mentális sérülésekhez, egy mentálisan beteg társadalom kialakulásához vezet. A társadalom működésének emberellenes racionalizálásával párosul a politikai és fogyasztói manipuláció. A harmincas évek elején még utópisztikusnak tűnő, a hatalom, az állam által kívánatos erkölcsi értékrendet a polgárokba sulykoló hipnopédia alig egy évtizeddel később egy amerikai börtöntelepen mindennapos átnevelési módszerként vált használatossá. A diktatúrák politikai propagandájáról a Szép új világban megfogalmazott vízió - Göbbels és Zsdanov "jóvoltából" - még hamarabb lett valósággá, ott harsogott a terek hangszóróiban, a mozivásznakon. A diktátorok és manipulátorok sora sajnos hosszan folytatható. Érdekes módon Huxley nem önmagában veti el a politikai propagandát. Megkülönbözteti a demokráciák és a diktatúrák meggyőzési módszereit. Értelmesnek tekinti azt a propagandát, amely "olyan cselekvéseket segít elő, amelyek azoknak a felvilágosult önérdekével állnak összhangban, akik terjesztik és azokéval, akiknek szól". Az értelmetlen propaganda legfőbb ismérve, "hogy senkinek az önérdekével nem áll összhangban, hanem szenvedélyek, vak ösztönök, tudatalatti vágyak vagy félelmek diktálják, illetve azokra hatnak". A diktatúrák szinte kivétel nélkül indulatokat, szenvedélyeket felkorbácsoló propagandát folytatnak, elterelve a tömegek figyelmét a szabadsághiány okozta feszültségekről.

Huxley az egyénnek a manipulációtól és az agresszív propagandától való megvédésében fontos szerepet szánt a szabadságra nevelésnek, pontosabban annak, hogy a felnövő nemzedékek tagjai tényekre alapozottan alakítsák ki a világ különböző jelenségeire vonatkozó álláspontjukat, válasszák meg értékeiket. Emberellenesnek minősít minden olyan nevelési paradigmát, amely az emberi természet "dühítő sokféleségét valamiféle engedelmes egyformasággá" kívánja sorvasztani. Írásából világosan kiderül, hogy elvetette a környezeti hatások elsődleges meghatározó szerepére vonatkozó, a felvilágosodás kora óta uralkodó nevelésfilozófiai szemléletet, ezzel szemben jelentős szerepet tulajdonított az öröklésnek, mivel éppen ez az egyének sokféleségének biológiai alapja. Az egyediség, a szabadság, az autonómia, a különbségek forrása, amelyet az erőn, az egyén feletti uralmon alapuló nevelés meghatározott erkölcsi, kulturális és nem utolsósorban politikai eszményeknek szeretne megfeleltetni. Mindezt a társadalmi beilleszkedés, az azonosulás, a környezethez történő alkalmazkodás elősegítése, tehát alapvetően humanisztikus célok jegyében kívánja tenni. Huxley úgy látta, hogy ezek a pedagógiai törekvések is a társadalom tökéletesítését, hatékony működését szolgáló racionalitás részét képezik, amely végső soron az egyéniség elvesztését, az emberi szabadság korlátozását eredményezi.

Fájdalmasan szomorú az a kép, amely az utópia és a hatvanas évek valóságának összevetéséből kibontakozik az olvasó előtt. Huxley szerint a modernizáció távolabb vitte az emberiséget a szabadságtól és a demokráciától, holott éppen ezeknek az értékeknek a védelmét, kiteljesítését írta zászlajára. A Szép új világ negatív utópiájában megfogalmazott figyelmeztetés csak keveseket érintett meg, a jelen tanúsága szerint a világ fejlődése nem vett jó irányt. A megrögzött humanista, a nevelés, a felvilágosítás elkötelezett írástudója nem adta fel a reményt, élete végéig hitt egy valóban szebb és értelmesebb világ megteremtésében. A Visszatérés utolsó fejezetében, élete alkonyán pozitív utópiát, cselekvési programot vázolt fel, amelyről úgy vélte, hogy esélyt adhat az értelmes fejlődésre, a racionalitás és az emberi igények összeegyeztetésére. A Huxley által írott Mit tegyünk című utolsó fejezet a globális problémák kezelésének egyik korai, ám mindmáig érvényes programja. Az ajánlat ma már valószínűleg triviálisnak hat: születésszabályozás, az élelmiszertermelés fokozása, a nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodás, a hierarchikus társadalomszerveződés helyett minél több kicsi, helyi szerveződés életre keltése, az állam, a hatalom által ellenőrzött társadalom helyett az egyének szabadságának teret adó korlátozott hatalmú állam. De itt nem ér véget a Huxley által javasolt program, kibővül az értelmes életre, gazdálkodásra, a szabadság lehetőségeivel való élni tudásra tanítás, a szabadság értékének felismerését, védelmét, a másság tiszteletét segítő nevelés programjával.

Kíváncsi lennék rá, hogy milyen eredményre jutna a jó öreg angol literátor, ha ma, a harmadik évezred kezdetén mérleget készítene a Mit tegyünk fejezetben megfogalmazott javaslatok valóra válásáról.

Valószínűleg ugyanolyan szomorú és aggodalmas könyvet írna, mint a Visszatérés a szép új világhoz. Részben azért, mert a világ nem sokat haladt előre a pozitív utópiák által sem, részben pedig azért, mert az Aldous Huxley-k születetten elégedetlenek a világ haladásával.

Aldous Huxley: Visszatérés a szép új világhoz. Budapest, 2000, Dee-Sign Kiadó, 156 p.

Schüttler Tamás

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.