2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 július-augusztus

Egy kiemelkedő pedagógus Comenius idejéből

2009. június 17.

Egy kiemelkedő pedagógus Comenius idejéből

Immár évtizedek óta mostoha sors jut a 17. századi neveléstörténeti kérdések, problémák vizsgálatának. Pedig ekkor működött Apáczai, Comenius, Pázmány, ebben a században alakult meg a nagyszombati egyetem, élte virágkorát - jórészt éppen az oktatásnak köszönhetően - Erdély. Erre az időre tehető az ellenreformáció hazai kibontakozása, s ennek a küzdelemnek az egyik legfontosabb terepe az iskoláztatás, az iskolahálózat fejlesztése volt. Nem véletlen, hogy az esetenként komoly üldöztetés ellenére is a 17. században szilárdultak meg és lettek nagy jelentőségűek nagy iskolakollégiumaink (elegendő csak a debreceni kollégium iskolatörvényeire, a protestáns anyaiskolák anyagi alapjainak kialakulására vagy a partikulák szaporodására gondolnunk). Azonban e színes, csatározásokban és eredményekben egyaránt gazdag és a történeti érdeklődésre méltán igényt tartó század kutatását számos tényező hátráltatja. Az objektív nehézségek (kicsiny számú, jórészt határainkon túl fellelhető, rossz állapotú és túlnyomóan latin nyelvű források; a jelenleg folyó, a munkát segítő párhuzamos vagy háttérkutatások elégtelen mennyisége stb.) mellett a "romlás századának" - az előrelépés felsorolt tényezőinek ellenére is uralkodó, a közérdeklődést alapvetően meghatározó - szubjektív érzése is gátolja a tudományos kutatást.

Ám úgy tűnik, az utóbbi években kialakult egy olyan szellemi műhely, amely kivételesen bőséges forráslehetőségeinek birtokában dacol a nyelvi és paleográfiai akadályokkal, s megpróbálja a közvéleményben ismét tudatosítani, hogy milyen fontos pedagógiatörténetünk és általában köztörténetünk számára a török korszak második fele. A Sárospataki Református Kollégium és Tudományos Gyűjtemény kötelékében működő szerzőkről és az intézmény gondozásában, kiadásában megjelent művekről van szó (pl. Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium diákjai 1615-1777. Sárospatak, 1998; Misák Marianna: Reformáció és nőnevelés. Sárospatak, 2001; Dienes Dénes: "Minthogy immár schola mestert tartanak… Sárospatak, 2001), amelyek nemcsak hazánk egyik legnagyobb hatású kollégiumáról, hanem tágabb földrajzi és szellemi környezetéről, a felső-magyarországi, illetve a református iskolázásról is gyarapítják ismereteinket.

Ebbe a sorba tartozik Dienes Dénes legújabb kötete is, amelyben nemcsak a 17. század első felének meghatározó pedagógiai újítójaként, hanem az erdélyi fejedelmi udvar politikailag befolyásos prédikátoraként is ismert (illetve éppen hogy kevéssé ismert) Keresztúri Bíró Pál pályáját és életének főbb állomáshelyeit mutatja be. A 16. század legvégén Bodrogkeresztúron született lelkész-tanító szülőfalujában kezdett tanulni, s már nagydiákként, huszonhárom évesen iratkozott be a pataki kollégiumba, ahol öt évet töltött teológiai stúdiumokkal. Kiváló deák lehetett, hiszen ottani tartózkodása közepén, 1622-ben kiérdemelte a legrangosabb elismerést: seniorrá választották. A diákönkormányzat jelentős hatalommal rendelkező vezetőjeként szerepet vállalt a helyi iskolatörvények megújításában, rendszerezésében és szigorításában, amelyre a kisebb-nagyobb zendülések, a szaporodó fegyveres összetűzések miatt volt szükség. Patakot elhagyván ismét visszatért Bodrogkeresztúrra, ahol kétévi rectori tevékenységgel kereste meg a peregrinációhoz szükséges pénzt - alátámasztva ezzel azt, hogy a földműves családból származó Keresztúri még a jövedelmező seniori poszt betöltése után sem számított tehetős ifjúnak. Külföldi egyetemjárása során előbb Brémába, majd Leidenbe jutott el, Bethlen Gáborral való levelezéséből tudjuk, hogy Angliába is ellátogatott.

Bethlen Gábor meghívására tanárként Gyulafehérvárra, az akadémia tanári karába került, ahol "főiskola mesterként", azaz a középfokú osztályok feletti felügyelő tanárként tevékenykedett. Dienes bizonyosra veszi Keresztúri befolyásának érvényesülését, és odakerülése után egy évvel "iskolaügyi tanácsadóként" jelöli ki szerepét az 1630-ban benyújtott tanügyi reform kidolgozásában. Ez a tanterv a Melanchton és Sturm elképzeléseihez fokozottan illeszkedő, elsősorban az akadémiára való felkészítésre koncentráló középfokú oktatás megújítását tűzte ki célul. Az akadémiát követően a Schola Aulica, az udvari iskola nevelője lett. Miután tanácsaival már korábban közvetve is segítette Öreg Rákóczi György fejedelem és más erdélyi főurak fiainak a nevelését, az 1630-as évek közepétől személyesen irányította a politikai pályára készülő ifjak előmenetelét. (A szerző kiemeli, hogy az újonnan létesülő udvari iskola megalapításában szintén elévülhetetlen érdemei lehettek Keresztúrinak, aki valószínűleg németországi és németalföldi tapasztalatait használta fel ezen lépéseknél.)

Nevelői munkáját meghálálta leghíresebb tanítványa, hiszen II. Rákóczi György fejedelem Keresztúri Bíró Pált kérte föl udvari lelkészének, és ő haláláig töltötte be ezt a tisztséget. Utolsó másfél évtizedében a kiemelt fizetéssel járó prédikátori tevékenység mellett is vezette az udvari iskolát, nem szakított tehát a gyakorlati pedagógiával. Mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy az udvari prédikátor az erdélyi uralkodó környezetében - a kor kívánalmainak megfelelően - nemcsak a fejedelem lelkésze, gyóntatója volt, hanem az udvar és annak feje számára egyfajta tükör, mintakép és a műveltségen és alapos tájékozódáson alapuló, körültekintő döntéshozatal segítője, letéteményese is. Bár Keresztúri fejedelmével inkább a személyes, bensőséges viszony kialakítására törekedett, és alkatánál fogva tartózkodott a meghatározó közéleti szerepvállalástól, tisztsége és tekintélye nyomán valódi politikai befolyásra tett szert. A személyes lelkigondozáson túl a hitvitákban is szerepet vállalt - ekkor a mindig meggyőzően érvelő prédikátor nem rettent el az éles, keményen megfogalmazott mondatoktól sem. Mai tudásunk szerint harminchat prédikációja jelent meg nyomtatásban, ezek közül egy kivételével mindegyik fennmaradt, így könnyen alátámasztható Dienes azon megállapítása, miszerint Keresztúri korának kiemelkedően magasan képzett, művelt és tudós elméje volt.

Mivel pályafutását végig meghatározták a pedagógiai feladatok, érdemes áttekintenünk a gyakorlati tevékenységét uraló elveket. Ezt megnehezíti, hogy a tanítás-tanulás módszereire vonatkozó elképzeléseit nem fektette írásba, mindössze a Csecsemő Keresztyén című káté ajánlásában olvasható neveléstani elgondolások származnak tőle, valamint egyik híressé vált neveltje, Bethlen Miklós visszaemlékezéséből tudhatunk meg erről fontos részleteket. A káté bevezetőjében a kisgyermekek nevelésénél a semmivel sem helyettesíthető szülői gondoskodás fontosságát emeli ki, s a megfelelő példamutatást, a kényeztetés és a túlzott ridegség elvetését helyezi a középpontba. A pótolhatatlan szülői odafigyelés ellenére azonban bizonyos idő után szükség van mindenki számára az iskolai nevelésre. A káté ajánlásában az eszményi iskolát rajzolja meg - egyszersmind kora oktatásának problémáit is felsorolja: ideális esetben nem zavarja az iskolai munkát fegyverzaj, hangos gyűlölködés és irigység, hanem a gyermek teljes személyiségének nevelését felvállaló, gyermekközpontú munka folyik mindenki számára érthető és feldolgozható módon. A korszakban szinte szokványos erőszakot és a céltalan kényeztetést egyaránt elutasító Keresztúri igyekezett tanítványai életkori sajátosságait figyelembe venni. Így például a nyelvtanításhoz szótárat és bölcs mondásokból gyűjteményt állított össze a részükre, az egyhangú és unalmas biflázást könynyebben megjegyezhető, mulatságos történetekkel színesítette, rendszeresen kiengedte a gyermekeket a szabadba játszani, sőt játék közben magyarul beszélgetett a máshol szigorú latinitásra kényszerített tanulókkal. Egyformán fontosnak tartotta a beszéd- és az íráskészség fejlesztését s a tananyagban rejlő dolgok valódi megismerését, ezért tollbamondásról és vetélkedő jellegű kérdésekről is rendszeresen gondoskodott. A reáliáktól tartózkodó pedagógus-prédikátor nemcsak módszertani, hanem tartalmi újításokat is bevezetett. Egyedülálló kezdeményezésnek számított, hogy a hétköznapi életben hasznosítható, modern idegen nyelvekkel (német, francia, török, lengyel, tót, román) ismertette meg a diákjait. Ez korszerű gondolkodásról és széles látókörről egyaránt tanúskodik, hiszen a német és a francia elsősorban a műveltség, a török és a lengyel a politika, a magyarok által legtöbbször hallott tót és román pedig a hétköznapi kapcsolattartás szempontjából volt fontos.

Keresztúri Bíró Pál tanítási gyakorlatát áttekintve Dienes Dénes azt vizsgálja, hogy milyen didaktikai eredmények hatottak Keresztúrira, illetve ő milyen benyomást keltett kortársaiban. A könyv írója arra a megállapításra jut, hogy Keresztúri főként külföldön szerzett tapasztalatait és ottani olvasmányait kamatoztatta a későbbiekben, ám működését nem köthetjük egy-két professzor vagy pedagógus nevéhez: "Ez a pedagógia nem epigon, hanem szintetikus jellegű volt." (99.) Az esetenként - a könyv által bizonyítottan - már meg-megbicsakló memóriával visszaemlékező Bethlen Miklós szerint tanára nem ismerte Comeniust, s a tanításban a műveit sem alkalmazta. Ezeket a sorokat Dienes csak erős fenntartással fogadja el. Szerinte nehezen képzelhető el, hogy Keresztúri, az udvari lelkész ne ismerkedett volna meg Rákóczi Zsigmond esküvőjén a szertartást celebráló Comeniusszal. S bár Comenius didaktikai alapelveinek közvetlen átvételére a kötet szerzője sem talált nyomot, Keresztúri pedagógiai felfogásában egyértelműen felfedezi a Comenius által leírtak hatását. A kortársi vélemények áttekintésének legfontosabb tanulsága, hogy Keresztúri Bíró Pál kora társadalmának művelt rétegeiben ismert és elismert személyiség volt. Egykori tanítványai és munkatársai egyaránt szívesen emlékeztek vissza a páratlanul szelíd, kedélyes, a jó bort soha meg nem vető és mégis komoly, mértéktartó férfira, akinek embersége és szakmai ismeretei egyaránt példát adtak a számukra. Pedagógiai tudásáról pedig a legnagyobbak egyike, Apáczai Csere János is őszinte elismeréssel szólt.

Dienes Dénes könyve egy mára teljesen elfeledett, ám kortársai körében feltétlen elismeréssel kezelt református prédikátor-pedagógusról szól. Keresztúri Bíró Pál elsősorban az erdélyi főúri ifjak nevelésére szolgáló udvari iskolában valósíthatta meg - írásos összegzés hiányában ma már nehezen összegyűjthető - didaktikai elképzeléseit. Ám széles körű ismeretei és szemléletmódja révén olyan újítások is fűződnek a nevéhez, amelyek rövidesen tágabb körben is kívánatosnak és alkalmazhatónak bizonyultak. A könyv olvasói nem egy száraz életrajzi művet vehetnek a kezükbe, hanem a történeti-pedagógiai problémákra érzékeny, minél több nyitott kérdés megválaszolására törekvő, igényesen megfogalmazott tudományos dolgozatot. A mű elolvasása azok számára is könnyű szívvel ajánlható, akik elsősorban nem egy bizonyos pedagógus életére, pályájára kíváncsiak, hanem a 17. századi művelődés állapotáról kívánnak újabb információkat szerezni. Ezt segíti a szerző azzal, hogy bátran vállalkozik hosszabb kitekintésekre, amikor például Keresztúri szülőfalujának gazdasági helyzetéről, iskolájának kiépüléséről szól, vagy amikor a 17. századi peregrinációt, az Erdélyi Fejedelemség kulturális fejlődését, esetleg a heves hitvitákat jellemzi részletesen. A Keresztúri Bíró Pálról szóló kötet tehát nemcsak művelődéstörténetünk egy kiváló alakjának újrafelfedezéséhez járul hozzá és a korszak kultúrájának legfőbb jellemzőiről ad frappáns áttekintést, de talán enyhít a 17. századi neveléstörténetnek mostanában kijutó mostoha sorson is.

Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál, 1594?-1655. Sárospatak, 2001. Szerző kiadása, 185.

Ugrai János

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.