2019. október 19., szombat , Nándor

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 április

Darwin Csodaországban

2009. június 17.

Darwin Csodaországban

Amikor 1988-ban megjelent Gonick és Wheelis pompás képregénye, a „KépreGÉN”1 (amely igazán megérne egy újabb kiadást), rögtön arra gondoltam, hogy egy ehhez hasonló páros – tudományosan képzett karikaturista és jó humorú szaktudós-tanár – szövetsége csodás sorozatot alkothatna a természettudományok más területein is. Íme, itt a folytatás! Az SHL képeskönyvek sorozatban 2005-ben jelent meg a Darwin és az evolúció másKÉPp című kötet, melynek egyik szerzője Jonathan Miller patológus orvos, aki ismeretterjesztő előadóként, majd színházi és operaszerzőként vált ismertté. A rajzoló Borin van Loon különös, szürreális képi világot alkotott, amelyben Sherlock Holmes és az Alice Csodaországban figurái kelnek életre, de ismerősként üdvözölhetjük a múlt századi Verne-regények illusztrációit, Beardsley szecessziós rajzait vagy Wright of Derby „Kísérlet légszivattyúval” című „tudományos-ismeretterjesztő” olajfestményét is. Kentaur-Darwinon lovagló lófejű Sherlock Holmes, mozgólépcsőn utazó Platón-fej, horrorisztikus óriásrovarok. Mit üzen a könyv képi világa? Egyrészt bárminek bármivel való kombinálhatóságát. E stílusokon, korokon és fajokon átívelő kavalkád nagyon is jól illeszkedik a könyv lényegi mondandójához, hiszen a „szabad kombinációk” (mutánsok) utólagos megmérettetése valóban Darwinnak tulajdonított gondolat (ha magának Darwinnak tényeket tisztelő gondolkodásmódjától távol áll is). De fölhívja a figyelmet ez a posztmodern technika arra is, hogy egy-egy elméletben kibogozhatatlanul összefonódik a múlt és a jelen, sőt, egy olyan nagyszabású programban, mint Darwiné valamiképpen benne rejlett a rá következő száz év biológiájának szédületes fejlődése is. A könyv használhatóságát a tanítási gyakorlatban éppen ez, Darwin gondolatainak változatlan aktualitása adja vagy adhatná.

Mit tudhatunk meg Darwinról? Mindenekelőtt azt, hogy elmélete nem a semmiből lépett elő, hanem az európai gondolkodás legalább ezer- (de inkább kétezer) éves hagyományain nyugszik (még akkor is, ha sokszor ezekkel szemben fogalmazta meg álláspontját). A könyv lényegre törő és izgalmas elemzését adja a 18–19. század azon tudományos eredményeinek, amelyek előkészítették Darwin munkásságát (így sok fontosat megtudunk Malpighi, Lyell, Lamarck és Malthus tanairól éppúgy, mint a Darwinnal párhuzamosan dolgozó Mendelről). Ezek az ismeretek nem kerülhetők meg, ott a helyük minden érettségiző diák szellemi eszköztárában! A 19. század szellemi pezsgésének szórakoztató ábrázolása e könyvecske feltétlen erénye. Néhány apróbb hiba talán a fordító figyelmetlensége miatt került bele. Például a faj és a fajta szó keverése zavaró egy biológiai tárgyú írásban, ahogyan a kacslábú rákok (melyek ízeltlábúak) és a kagylók furcsa összevetése is. De ezek a figyelmetlenségek nem okoznának zavart. Rossz érzéssel tölthet el minket ellenben a torz, egyoldalú korrajz: a szerzők az ellenérveket nem kezelik súlyuknak megfelelően. Persze egy képregénytől nem várhatjuk el az árnyalt elemzést, de a korrekt szóhasználatot igen.

A vallás(ok) és a darwinizmus ütközése lerágott csontnak tűnhet, ám tudjuk, hogy a kérdés ma is az újra és újra fellángoló szellemi küzdelem területe. Ezért – a jelen helyzet helyes elemzése miatt – is fontos a múlt korrekt ábrázolása. Alapvető probléma, hogy a szerzők „az egyházat” mint a tudomány ellenségét, a fejlődés kerékkötőjét mutatják be, tehát egy elavult 19. századi nézőpontot tesznek magukévá. Néhány példa. A „fajok állandóságának dogmájával” állt volna szemben az evolúciós eszme. Ilyen dogma nincs. A dogmák az egyházi tanítás pillérei, tartalmuk teológiai és erkölcsi, nem vonatkoznak természettudományos kérdésekre. Más kérdés, hogy valaki – például egy neoliberális közgazdász – ma is gondolkodhat dogmatikusan, ennek azonban már nincs köze a szó eredeti jelentéséhez. Itt érdemes megjegyezni, hogy a faj modern fogalma Linnétől származik, így azok állandóságának gondolata sem jelenhetett meg a 18. századnál előbb, úgy is mondhatnánk, hogy ez a modern biológia első „dogmája” volt.2 (Kár, hogy maga Linné és Cuvier sem szerepel a könyvben, pedig őket Darwin is igen nagyra tartotta!) A korai keresztény gondolkodók, mint Órigenész vagy Augustinus – amennyiben foglalkoztak egyáltalán ezzel a kérdéssel – inkább az értelemcsírák (rationes seminales) ókori eredetű gondolatát fogadták el, amelyek a változások lehetőségét is magukban hordozták.3 Hasonlóan árnyalni kellett volna a könyv azon állítását, miszerint – John Ray előtt – minden fosszíliát a „természet játékának”, puszta véletlennek tartottak volna. Leonardo is ír a magashegyi kagylómaradványok tengeri eredetéről4, még érdekesebb az, hogy az ókorban szinte iparszerűen űzték kihalt lények csontjainak előásását.5 E leleteket persze nem Darwin szellemében értelmezték, hanem mitikus degenerációként vagy egy panteisztikus Föld elképzelésébe ágyazva, de semmiképp sem az állandóság vagy a puszta véletlen jeleként.

Néhány személy ábrázolása is – túl a karikatúrák természetes torzításán – kissé egyoldalú. Így Mendel nem egy „vidéki kolostor magányában” üldögélt, ahogy a szöveg és az ábra sugallja, hanem a Monarchia egyik fontos városában, Brünnben élt aktív és mindenki által elismert szerzetes tanárként, közéleti emberként. (Eredményeinek biológiai jelentőségét valójában csak 1900-ban, halála után ismerték föl.)

A szerzők viszonylag részletesen elemzik Paley tiszeteletes intelligens tervezésről szóló érvét, amely megváltozott formában visszatér George Mivart érvelésében is. Bár a könyv – a könyvbéli Darwin – felel ezekre a kérdésekre, a szerzők azonban hallgatnak arról, hogy a vita korántsem lezárt, és a legkevesebb, ami elmondható, hogy az intelligens tervezés elmélete jelenleg sem logikailag, sem empirikusan nem cáfolható.6 És ezzel már messze túlléptünk a tudománytörténeti érdekességek körén: Darwin mai érvényességéről és hatásáról van szó. Valóban az 1930-as évek populációgenetikai szintézise lenne az utolsó szó a darwinizmus kapcsán, ahogyan azt a könyv sugallja? Aligha. Még ha kiegészítjük is Dawkins „önző gén” hipotézisével (ahogy azt a név említése nélkül a könyv is teszi) vagy a „reményteli szörnyszülöttek” és az „ugrásszerű evolúció” elméletével, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a „puszta véletlen” szerepéről alkotott kép mára alaposan átértékelődött. Valóban céltalan sodródás az evolúció? Teilhard de Chardin hatására7 sokan másképp gondolják. Csakugyan kimozdította az embert központi helyzetéből a kopernikuszi-darwini-freudi fordulat? Sokan újabb kopernikuszi fordulatról, az ember szerepének újbóli fölértékelődéséről, „emberarcú kozmoszról” beszélnek, amelynek kezdőfeltételei szigorúan kötöttek voltak, különben nem alakulhattunk volna ki mi emberek, hogy azokat vizsgálhassuk.8 Csakugyan hasznos-e minden szervkezdemény, s a fejlődés aztán a „hasznosság fokának” fokozatos növekedése útján megy végbe – ahogy Darwin vélte? Vagy vannak olyan összetett rendszerek már molekuláris szinten is, amelyek csak a maguk teljességében hasznosak, elemeik vagy kezdeményeik pedig egyáltalán nem azok? Ha így van, hogyan képzelhető el egy ilyen összetett rendszer létrejötte egyetlen, ráadásul véletlenszerű lépésben?9 Mennyire lehetünk biztosak azon módszerek megbízhatóságában, amelyeken az abszolút kormeghatározás – az evolúciótörténeti elemzés egyik mai alapja – nyugszik?10 Valóban kizárólag atomizált elemek – gének vagy egyedek – eltérő szaporodási sikere magyarázná az összetett rendszerek – sejtek, csoportok, kultúrák – létrejöttét és gazdagodását? Mi a kooperáció, az együttműködés hajtóereje, avagy nem inkább az összetett egész magyarázza részeinek működését, átalakulását?11 Pusztán passzív elszenvedője a populáció a szelekciónak, avagy ő maga is aktív alakítója az őt szelektáló környezetnek – s ha így van, mi a következménye e visszacsatolásnak? Végül: valóban értjük-e, mit jelent a véletlen, mennyiben változott meg erről a természettudományok álláspontja a káoszelmélet kibontakozása és a nyílt, energiaszóró rendszerek különleges termodinamikájának elemzése óta?12

Aligha várható el egy vékony, szórakoztató képregény-fantáziától e hihetetlenül összetett problémahalmaznak akár az érintése is. Ugyanakkor valamiképpen mégiscsak törekedni kellene erre, hiszen a könyv – nagyon helyesen – azt sugallja, hogy Darwin nem pusztán tudománytörténeti érdekesség. Elméletének rendkívüli erejét éppen az mutatja, hogy a támadások kereszttüzében nem összeomlott, hanem gazdagodott, kibontakozott, átalakult. Talán a magyar nyelven is hozzáférhető igen gazdag irodalom kibővítésével lehetett volna árnyaltabbá tenni a képet, ezzel lehetőséget adni az érdeklődő olvasónak – akár egy középiskolás diáknak is – a vitatkozó felek álláspontjának jobb megismerésére.

Hiányosságai ellenére bátran ajánlható ez a rendhagyó munka minden iskolai könyvtárba. Okos tanári segítséggel pompás kiegészítője lehet az evolúcióelmélet tanításának, biológiából, földrajzból és történelemből is.

Jonathan Miller – Borin van Loon: Darwin és az evolúció másKÉPp. EDGE 2000, 2005.
Csorba F. László

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.