2019. október 14., hétfő , Helén

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2002 április

A csoportalakítás nehézségeiről egy KOMA-pályázat kapcsán

2009. június 17.

Hűséné Sinyei Erzsébet

A csoportalakítás nehézségeiről egy KOMA-pályázat kapcsán

Új nevelési megközelítés a roma tanulók beilleszkedésének elősegítésére című pályázatom nem elsősorban az általános iskolai beilleszkedésre irányul, hiszen iskolánk roma diákjai (évfolyamonként 2-3-4 tanuló) tökéletesen asszimilálódtak; tanulásban és viselkedésben sem különböznek a magyar tanulóktól. A beilleszkedésre vonatkozó célkitűzésem sokkal inkább azt a törekvésemet fejezi ki, hogy a roma tanulók ne szenvedjenek hátrányt, ha az "anyaiskolából" kikerülve újra középpontba kerül a másságuk. Ezért terveztem a programot felső tagozatos tanulók számára.

Kiválasztottam 6-8 gyereket, akikkel dolgozni fogok. Végignéztem az ifjúságvédelmi felelős névsorát, és az ebből való választáshoz saját - alsó tagozatból származó - emlékeimre támaszkodtam. A választás szempontja a nehéz családi helyzet (nem az édesanya neveli, beteg az édesanya, nem ismeri a szüleit, súlyos családi konfliktusok stb.) és az évfolyamismétlést okozó tanulási hátrány volt.

A csoport megszervezése és elindítása bizonyult a program legnehezebb részének. Amikor a kiválasztott hat gyereknek elmondtam, hogy lehetőséget kaptam egy csoportvezetésre, ahol az ő személyiségüket fejlesztve sikeresebb életvitelre és tanulásra készülhetnek fel heti kétszer két órában, az meglepő módon mérhetetlenül felkavarta a kiválasztott gyerekeket. Egyenként kerestek meg a kérdéseikkel, reflexióikkal: "Miért pont engem tetszett választani?" "Anyukám nem engedi, azt mondta, hogy oda csak cigányok járnak." Ez valóban fontos felfedezés. Én a másságot előttük egyelőre úgy emlegettem, hogy azért "mások", mert (a fent leírt okokból) segítségre szorulnak. Időpontot kértem, hogy eloszlassam a szülői aggodalmakat és ismertethessem a programot. Mivel a szülők nagy része ismert, és jó szívvel emlékezett rám az alsó tagozatból, bizalmat kaptam tőlük.

Valójában itt kezdődött a másság elfogadása. A szóban forgó kazincbarcikai Újvárosi Általános Iskolában ugyanis kevés a roma származású gyerek, és nem jellemzőek - bár elvétve akadnak - a beilleszkedési zavarok. Viszont a nem cigány gyerekek között is szép számmal vannak elhanyagolt, tanulásban elmaradt, hátrányos helyzetben élők, akik ugyanúgy rászorulnának a kiscsoportos segítségre. Csakhogy most nem ők a célzott csoport. Itt a bőrszín a domináns, és ha ez a kiválasztás alapja, akkor megkerülhetetlen, hogy a részt vevő gyerekek hovatartozásával külön témaként foglalkozzunk. Addig is fontos, hogy megértették, büszkék lehetnek arra, hogy bekerültek ebbe a csoportba.

A foglalkozások sikeréhez elengedhetetlen a tanulók személyiségének megismerése, érdeklődésük és problémáik feltárása, igényeik megfogalmazása, a család megismerése és a szükséges segítségnyújtás a Családsegítő vagy Gyermekjóléti Szolgálat megkeresésével. Ezért a csoportmunkával párhuzamosan egyéni beszélgetéseket és családlátogatásokat is kezdtem a kiválasztott gyerekekkel és családjaikban.

Csoportos foglalkozásaink tematikáját úgy állítottam össze, hogy abban jelen legyen a készség- és személyiségfejlesztés, a hasznos ismeretek átadása és az élményszerzés (kultúra, sport) egyaránt. Ennek megfelelően öt témakört alakítottam ki: otthon-család-gyerekkapcsolatok, énismeret-másság, egészségvédelem, testünk működése, viselkedés-illemtan-háztartástan.

A témák feldolgozásához a legkülönfélébb módszereket (beszélgetés, előadás, szituációs játékok, tesztek, csoportjátékok) használom.

Az eltelt időszak azt bizonyítja, hogy a gyerekek elégedettek, várják a folytatást, és törekednek arra, hogy a csoportban ők is egyre többet nyújtsanak. Külön öröm számomra, hogy jól sikerült és hasznos együttműködést ígér a családokkal való kapcsolatfelvétel is.

* * *

J.-t négy éven keresztül tanítottam az alsó tagozaton, a fiú jelenleg a 7. osztályba jár. Jó felfogású gyerek lévén hamar megtanulta az iskolai szokásokat, és a kezdeti súrlódások után az osztálytársak is befogadták.

Szülei elváltak, édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Így J. négyéves korában az apai nagymamához került. Ott mindent megkapott, ami a fejlődéséhez kellett. Tisztán, rendesen járt iskolába. A nagymama igyekezett megóvni minden rossz élménytől, túldédelgetett otthoni életében kicsit egyedül is érezte magát, de az iskolában barátokra lelt. Második osztályos korában nagymamája egy szintetizátorral ajándékozta meg, és ugyanakkor lett zeneiskolai növendék. Zenei tudása szépen fejlődött, és ettől kezdve gyakran fellépett az osztályműsorokban. A szereplésektől erősödött az önbizalma is. Ötödik-hatodik osztályos korában ének-zenét és rajzot tanítottam J. osztályában, és továbbra is figyelemmel kísértem a fejlődését. Erre annál is inkább szükség volt, mivel nagymamája beszámolója szerint ebben az időszakban mindketten többször kórházba kerültek, folyamatosan súlyos egészségügyi problémákkal küzdenek.

Amikor J.-t a csoportomba választottam, láttam a büszkeséget a szemében. Aktívan vesz részt a csoportfoglalkozásokon. Bemutatta szintetizátorjátékát, amelyet most már profi szinten művel. Nagy kedvvel dolgozik a szituációs játékokban, kommunikációs feladatokban. Egyre szabatosabban fejezi ki magát, és mind bátrabbak a spontán megnyilvánulásai.

Nagymamáját időközben infarktus érte. Meglátogattam, elmondtam neki, hogy J.-vel foglalkozom; hálás volt érte. Felvettem a kapcsolatot a Családsegítő Szolgálat munkatársával, kértem hogy biztosítsanak házi gondozót a nagymama mellé, aki jelenleg ágyhoz kötötten nem tudja a háztartást ellátni, amit pedig a J.-vel töltött tíz év alatt mindvégig példásan vezetett. Betegségében attól fél, hogy nem lehet J. mellett, nem láthatja felnőni. Olyan asszonyról és gyermekről van szó, akik nagyon rászorulnak a segítségre, és akiknek öröm segíteni.

I. szintén az én osztályomban kezdte meg az iskolát, de másodikban megbukott. Jelenleg 5. osztályos. Visszahúzódó, nevetős lány, de nem tudni, mit rejt a mosolya mögé. Nehéz szóra bírni.

Testvére nincs, a szüleivel él, de valójában csak az édesanyja neveli. Édesapja hetekig-hónapokig nem jön haza, fuvarosként járja a Nyírséget. I. édesanyja intézetben nevelkedett, nincs családja, így I. és édesanyja gyakorlatilag egyedül, egymásra utalva él. Az édesanyát időközben agydaganattal operálták, sokáig kórházban volt, lassan, nehezen lábadozott.

I. Visszamaradt a fejlődésben, rengeteg gyerekes vonása van. Amolyan igazi kislány. Amikor a csoportomba választottam, az motivált, hogy segítsek neki felnőni a korához, megtanítsam segítséget nyújtani az édesanyjának, és hogy egyúttal az anya számára is segítséget szerezzek a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálaton keresztül.

V. az alsó tagozaton két évig volt a tanítványom. Harmadikosként került az osztályomba, mivel évet ismételt. Amolyan kotnyeles lánykának ismertem meg. A tanulással is voltak gondjai. Osztályfőnöki órákon sokat kellett vele foglalkoznom, nemritkán a többiek rovására. Később a rajzórák keretében kerültünk közelebb egymáshoz, hiszen V. szeret rajzolni, itt könnyebben feloldódott, és a helyzet lehetőséget teremtett az elmélyültebb beszélgetésre. Később azonban azt láttam, hogy "utolérte a serdülőkor", az iskola udvarán már nem akart megismerni, nem köszönt nekem. Idén félévkor újra megbukott négy tantárgyból.

V. nevelőanyjával él, egyáltalán nem ismeri a szüleit. Börtönben született, majd nevelőotthonba került. Amikor V.-t tanítani kezdtem, a nevelőanya felkeresett, elmondta a történetét, és kérte, bánjak szépen a kislánnyal, akit korábban annyi trauma ért. A nevelőanya is mindent megtesz érte, de V. (indokolt) érdessége, zárkózottsága miatt mindkettőnknek mindvégig nagyon nehéz dolguk volt.

Amikor szóltam neki, hogy a csoportomba választom, "miért pont engem" felkiáltással otthagyott. Később a nevelőanyával együtt vettük rá, hogy mégis jöjjön el.

A foglalkozásokon igyekszem V. önbizalmát erősíteni. Van miért dicsérni, hiszen szépen rajzol, a többiek is felnéznek rá, megmutattuk nekik az alkotásait. Biztatom a továbbtanuláshoz szükséges jobb bizonyítvány megszerzésére. Talán ennek is köszönhető, hogy azóta két tárgyból javított. Változatlanul azt tartom a legfontosabbnak, hogy segíteni tudjak V.-nek önbecsülése megszilárdításában. Úgy tűnik, ő is ráérzett, hogy számára ez a legfontosabb.

"Az órán jól érzem magam, csak egy kicsit fura volt, mert nem értem, tanár néni mért pont engem választott ki, mért nem mást. Eddig senki nem választott engem, csak a jó tanulókat. Tanulság: én szerintem, hogy az ÖNBIZALOM → szeretet → jóság!"

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.