2019. október 15., kedd , Teréz

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 május

Cél vagy folyamat?

2009. június 17.

Farkas Zsolt

Cél vagy folyamat?

- Szükség van-e módszertani "rendszerváltásra" az oktatásban? -

Vajon a NAT és az oktatást érintő egyéb jogszabályok elegendő feltételt nyújtanak-e az oktatás tartalmi-minőségi megváltozásához? Szükség van-e egyáltalán minőségi változásra? Ha igen, szavatolja-e ezt egy viszonylag új tartalommal, de legalábbis új struktúrával rendelkezó alaptanterv? Másfajta értékrendszernek kell-e megfelelnie manapság az iskolának? Szükség van-e módszertani szemléletváltásra a tanárok, valamint a tanárképzéssel és tanártovábbképzéssel foglalkozók körében? E kérdések megválaszolásához a szerző azt vizsgálja: a ma emberének milyen elvárásoknak kell megfelelnie.

Önállóság - együttműködési készség

Egyik fogalom sem új számunkra, de talán éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy képzési rendszerünkben megfelelő súllyal kezeljük-e őket. Kapnak-e a ma iskolásai elegendő támogatást ahhoz, hogy később önállóan, ugyanakkor másokkal együttműködve tudjanak dolgozni? Változtak-e az önálló munkavégzéssel kapcsolatos elvárások manapság?

Az utóbbi néhány évben egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy egy-egy állás betöltése nem állandó, sokszor rutinfeladatok végzését jelenti, hanem sokkal inkább olyan feladatkört, amelyben az egyes részfeladatokat is saját magunk számára kell meghatároznunk, és ezek sikeréért vagy sikertelenségéért a következményeket vállalnunk. Az ilyen döntések előtt gyakran szükségünk van arra, hogy más szakterületek munkáját elemezzük, értékeljük. Sokkal bonyolultabb kapcsolatrendszerek kiépítésére van szükségünk, mint korábban.

Vegyük először az önállóság kérdését. Az önállóság mai környezetbe helyezve elsősorban kreativitást, problémamegoldó készséget jelent. Mit takar ez a képesség? Röviden összefoglalva:

- helyzetelemzést,

- helyzetértékelést,

- célmeghatározást,

- cselekvési tervet,

- cselekvést.

*

Az önállósághoz a szakmai ismereteken és készségeken túl önbizalomra is szükség van. Az önbizalom fejlesztése azonban nem közvetlen úton és módszerekkel történik. Különösen nem lehet önbizalmat fejleszteni elméleti úton. Ugyanakkor az önbizalom is tanulható, azzal minden ember rendelkezik valamilyen mértékben, és mindenki számára más tartalommal van megtöltve. Az önbizalmat tehát nem tanítani, hanem (tovább)fejleszteni kell. Ennek legegyszerűbb módja, ha az iskola olyan tevékenységi formákat kínál, amelyekben minden diák megtalálja azokat, amelyekben biztosan mozog, és amelyeket az eredményes, sikeres munkavégzés szolgálatába tud állítani.

Az iskola szorosan idekapcsolódó feladata az együttműködéshez szükséges képességek fejlesztése is. Az önállóság ugyanis nem önmagában és önmagáért létező fogalom. Értelme és célja csak az emberi együttműködéssel együtt értelmezhető, szükségességét is ez határozza meg. Az együttműködési képességek fejlesztését is gyakorlati oldalról kell megközelíteni az iskolában. Folyamatosan lehetőséget kell adni a tanulóknak arra, hogy megismerjék azokat a formákat (csoportmunka, páros munka) és helyzeteket (végrehajtás, vezetés, irányítás), amelyek az együttműködési készségeket fejlesztik. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy e tekintetben fontos a kommunikatív készségek fejlesztése is. Ennek leghatékonyabb módszere a különböző munkaformákban és szituációkban történő munkáltatás (vagy inkább munkálkodni hagyás), amely közben a tanulók nemcsak kipróbálhatják kommunikációs eszközeiket, de folyamatos visszajelzést is kapnak azok működéséről.

Mi a baj a célokkal?

Kétségtelen, hogy semmilyen tevékenység nem önmagáért, hanem valamilyen cél elérése érdekében történik. Különösen fontosak a tanítás-tanulás során megfogalmazott oktatási célok, amelyek a munka irányát határozzák meg. Ezért szükséges lenne eddigi céljainkat felülvizsgálni és módosítani.

Mielőtt viszont ezt részletesebben tárgyalnánk, gondolkodjunk el azon megállapítás helyességén, hogy a megszerzett ismeretek felhasználásának módját nagymértékben meghatározza az adott ismeretek megszerzésének módja. Ezt az iskolai gyakorlatra úgy lehet értelmezni, hogy a tanulók a megszerzett ismereteket legkönnyebben arra tudják majd használni, amire az ismeretelsajátítás folyamán használták és ahogyan azt számon kérték tőlük. Az iskola olyan mesterségesen létrehozott közeg, amelyben a fiatalokat az életre akarjuk felkészíteni. Olyan helyzeteket hozunk létre (szimulálunk), amelyek az élet helyzeteihez, problémáihoz hasonlóak. A mai magyar oktatásügy - néhány kivételtől eltekintve - nem igazán tesz eleget ennek a követelménynek: helyenként nemzetközi viszonylatban is kimagasló eredményeket mutat a mennyiségi ismeretközvetítés terén, ugyanakkor magára hagyja a végzős tanulókat abban, hogy megtanulják használni ezeket az ismereteket. Ezáltal a legrátermettebbek is - akik előbb-utóbb saját tapasztalataikból merítve maguk "megtanulják" használni ismereteiket - jelentős időveszteséggel indulnak az életben, rosszabb esetben már az elején elbuknak, mert képtelenek bizonyítani alkalmasságukat.

Milyen céljaink lehetnek tehát az iskolai fejlesztés ideje alatt? Nem egészen új célokat kell megfogalmaznunk, inkább az eddigieket kell más hangsúllyal, tartalommal ellátni. A mennyiség és minőség arányának megtalálásában jóval nagyobb szerepet kell kapnia a készségek fejlesztésének. Ezáltal szakíthatunk legkönnyebben a célorientált oktatással, és térhetünk át a folyamatorientált oktatásra. Milyen hátrányai vannak a célorientált oktatásnak? Elsősorban az előzőekben már említett mennyiségi és minőségi ismeretek közötti aránytalanságok konzerválásához vezet azáltal, hogy a kitűzött - általában mennyiségi szemléletű - célok sokasága a tanulási folyamat gyorsítására ösztönöz, amely sokszor egyoldalú tanári előadásokhoz vezet. Ez a tanulókat, legalábbis nagy részüket kizárja az aktív ismeretelsajátítás és (ön)megismerés folyamatából, nem ad lehetőséget az ismeretek felhasználására. Ily módon nincs elegendő alkalom az adott témakör aktualizálására, az egyéni vélemények ütköztetésére, megfosztva a tanulókat egy olyan fontos motiválási tényezőtől - a személyes érintettségtől -, amely a tanulási folyamatot jelentős mértékben serkentené.

A folyamatorientált oktatás

Ma, amikor az információk korlátlanul állnak rendelkezésre, megszerzésük nem igényel az átlagosnál magasabb képességeket, sokkal fontosabb azt megtanulni, hogyan válogassunk célirányosan az információk között, és hogyan tudjuk ezeket a leghasznosabban alkalmazni céljaink elérésében. Ez az iskolai gyakorlatban - például Németországban sok helyen - az egyre inkább tanulási stratégiák kidolgozását, mintsem ismerethalmazok megtanulását jelenti. Az ismeretanyag persze továbbra is a tanítás-tanulás fontos része, de már nem annyira célja, hanem inkább eszköz.

A folyamatorientált oktatás létrejöttét a fenti problémákon túl olyan tényezők indokolták még, mint a média fejlődése miatt beszűkülő primer, tapasztalati ismeretszerzés lehetőségei. Előfutárai voltak például Montessori vagy Freinet tevékenység-központú elképzelései. A folyamatorientált oktatást többek között a tevékenység-központúság jellemzi, ahol az ismeretelsajátítási folyamatban lehetőség szerint minden érzékszerv részt vesz. Ily módon magasabb szinten biztosított az ismeretek rögzítése is.

A tanulás különböző tevékenység- és munkaformákban (csoport, páros stb.) zajlik, mely egyúttal teret ad a szociális tanulásnak, az együttműködési és kommunikációs készségek fejlesztésének. Ilyen keretek között lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos (tantervi és módszertani) határok között a tanulónak legyen beleszólása a munka tervezésébe. Semmiképpen nem egyenértékű ez a tantervi előírások módosításával, viszont jelentheti adott témakörökön belül a konkrét témák, munkamódszerek kiválasztását, a munka megtervezését. Ez a beleszólási jog a későbbiekben kihatással lehet az egyéni felelősség fejlődésére is: a saját magunk által választott feladatok iránt általában nagyobb az érdeklődésünk, ezért sikeres elvégzésük fontosabb is számunkra.

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az "eredménytelen" munka is eredményes lehet abban a tekintetben, hogy a tanulók tapasztalatot és főleg visszajelzést kapnak egy adott munkafolyamat helyességéről vagy helytelenségéről. Ezáltal alkalom nyílik a munka elemzésére, értékelésére és a tapasztalatok felhasználására egy új munkafolyamat tervezésekor.

Nemcsak a kooperatív és kommunikatív készségek fejlődését, hanem a kognitív fejlesztést is szolgálja, ha a tanulási folyamat szakterületeket átfogó módon (régi kifejezéssel: tantárgyi koncentráció) működik. A NAT lehetőséget nyújt erre, például az ismeretanyag merev tantárgyi határainak feloldásával.

A folyamatorientált oktatás egyúttal tehát tevékenység- és tanulóorientált is.

A tanár szerepe az órai aktivitástól inkább az előkészítés irányába tolódik el, hogy aztán egy jól megtervezett, előkészített munkafolyamat során a háttérbe húzódjon, és a tanulóké legyen az aktív szerep. Éppen ezért megnövekszik a tanár felelőssége. Tudnia kell, mikor és hogyan kell "beavatkoznia". Fontos, hogy a tanulókat ösztönözni, motiválni tudja, hogy valóban a feladatra koncentráljanak és dolgozzanak. Tudnia kell úgy megtervezni a folyamatot, hogy az képességeket és készségeket fejlesszen. Ebben az új feladatakörben a tanárnak jó módszertani, didaktikai és diagnosztikai képességekkel is kell rendelkeznie. Ismernie kell egy adott tudásanyag elsajátításának feltételeit, a különböző tanulási stratégiákat, valamint az általános és az egyes tanulóra vonatkozó tanulási nehézségeket.

A tanárképzésben és továbbképzésben folytatott munkám során gyakran találkozom kollégákkal, akik gyakorlati tapasztalataik nyomán eljutottak arra a következtetésre, mely szerint nagyobb gondot kellene fordítani az iskolában szerzett ismeretek alkalmazhatóságára, a készségek fejlesztésére. Ebben a munkában nagyobb részt kellene vállalniuk a tanárképzéssel és továbbképzéssel foglalkozó intézményeknek is, amelyek a még túlnyomórészt előadásszerű, túl elméleti foglalkozásaikkal kevésbé adnak mintát a leendő és gyakorló tanároknak az ismeretek alkalmazhatóságáról.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.