2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 május

Bölcsek a bölcsőben. Hogyan gondolkodnak a kisbabák?

2009. június 17.

Bölcsek a bölcsőben – Hogyan gondolkodnak a kisbabák?

A könyv eredeti címe – The scientist in the Crib – meglepő és találó, ám a magyar fordítás, Vassy Zoltán leleménye, szellemességével még ezt is fölülmúlja. A könyv a születéstől 4-5 éves korig követi nyomon életünket, eszmélődésünket. A szerzők meggyőződése, hogy a kisgyermek nem tehetetlen, passzív lény, aki pusztán befogadja az ingereket, de nem is „kicsi felnőtt”, akinek tudása csak mennyiségében tér el a miénktől. Összhangban a kognitív pszichológia megállapításaival a könyv azt igazolja – sok elgondolkodtató kísérlet eredményét összegezve –, hogy a kisgyermek agyában is a világ aktív leképezése zajlik, sémák épülnek fel és omlanak össze. E sémák ugyan másfélék, mint a „fölnőttekéi”, a világ megismerésének, kutatásának módja viszont nagyon is hasonló. Minden gyerek kis „scientist”, pontosabban, a szerzők szerint fordítva áll: az érdeklődő, kísérletező felnőttek őriztek meg valamit kisgyermekkoruk szinte féktelen tudásvágyából és nyitottságából.

A könyvet olvasva talán az a legmeglepőbb, hogy ezek az eredmények mennyire újak: az utóbbi húsz-harminc év tapasztalatai. Pedig Piaget és Vigotszkij már az 1930-as években megkezdte a gyermeki világlátás módszeres vizsgálatát, ám az ő érdeklődésük inkább a nagyobb (öt év feletti) gyerekek felé irányult. Hogy addig mi történik, annak földerítéséhez, megértéséhez szükség volt néhány technikai újításra. A számítógép elterjedése elsősorban mint metafora volt termékenyítő: ez adta a kognitív tudományok azon ötletét, hogy az emberi megismerést is tekinthetjük egyfajta programnak, az embert (emberkét) egyfajta „tanulógépnek”. Bár a gondolat gyümölcsöző, kiderül, hogy csínján kell vele bánni: már az egy-két éves gyerek is meglehetősen bonyolult megismerési stratégiát követ: nemcsak „programokat futtat le”, hanem magukat a programokat is változtatja-alakítja. (Nem is beszélve a „hardverről”, a viharosan fejlődő-alakuló szervezetről.) Technikai újítás volt például a szopási frekvenciát érzékelő cumi is, amely lehetővé tette a kisbaba figyelmének számszerű jellemzését különböző ingerek hatására. (Ez sem előzmény nélküli találmány: már Sir Francis Galton javasolta a 19. században, hogy a tudományos előadások unalmasságának mértékét a székek fenekébe épített „fészkelődésmérővel” jellemezzék…)

A szerzők három alapaxiómája a következő. (1) Van velünk született tudásunk a világról. (2) Születésünktől kezdve (sőt már azt megelőzően) hatékony tanulási mechanizmusok működnek bennünk. (3) Ezeket a felnőttek öntudatlan segítsége tölti meg tartalommal. És e tartalom kezdettől nem csupán az „objektív külvilág” ismeretére, hanem sokkal inkább más elmék – szándékok, kívánságok – megismerésére irányul. Egy kísérletben tárgyak nevének tanulását vizsgálták. Ősi – Augustinus, majd Locke és Pavlov által is leírt – elgondolás szerint ez egyszerű asszociációk útján menne végbe: a mama rámutat a tárgyra, miközben megnevezi azt, a csöppség agyában pedig összekapcsolódik a hangsor a látvánnyal. A szerzők módosították a helyzetet. Pat (a kísérlet vezetője) egy asztal mellett ül egy nem egészen kétéves gyerekkel. Pat nézegeti az asztalon fekvő játékokat, majd kimegy. Bejön valaki más, behoz egy új játékot és távozik. Belép Pat, és az asztalra nézve fölkiált: „Nicsak, egy tafi!” És a kétéves gyerek már tudja, meg is mutatja, melyik a tafi: az a játék, amelyet Pat korábban nem láthatott az asztalon! Még csak rámutatnia sem kellett.

A könyvben leírt kísérletek nemcsak egyszerűségüknél fogva lenyűgözőek. Az a gyöngédség teszi igazán vonzóvá őket, amellyel vizsgálódásuk „tárgyához”, a gyermeki gondolkodáshoz közelítenek. Aki úgy véli, hogy a tudós szükségképpen távolságtartó, hideg lény, a kísérlet pedig erőszakos, esetleg kegyetlen beavatkozás a dolgok természetes menetébe, ámulva látja, hogy nem így van. Sokszor éppen az empátia teszi lehetővé a jó kérdések föltevését, és a kísérlet nemcsak hogy nem erőszakos beavatkozás a gyermeki világba, de éppen annak a gyermeki viselkedésnek a lényege, amelyet vizsgálunk. Konrad Lorenz, Jean-Henri Fabre vagy Herman Ottó írásaiban érzünk hasonló beleérzést, melegséget. Ez a szeretetteljes megközelítés a könyv stílusán is nyomot hagy: a tényszerű közléseket mindenütt könnyed humor kíséri, s a megértő hangnem akkor is megmarad, amikor az ellentétes véleményeket ismertetik a szerzők.

Figyelemre méltó a könyv zárófejezete, amelyben néhány oldalon arra keresnek választ, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az új eredményekből a gyermeknevelés gyakorlatában. Nos, az egyedüli fontos tényező az, hogy töltsünk elegendő időt a gyerekek társaságában! Ebből van a legkevesebb, és erre van a legnagyobb szükség…

A Typotex Kiadó – hagyományait követve – ismét pompás könyvet jelentetett meg. „Korhatár nélküli” olvasmány, amelyet haszonnal forgathat egy kistestvérét gondozó gimnazista éppúgy, mint egy gyakorló nagymama vagy biológiatanár. Ott van a helye minden iskola könyvespolcán.

A. Gopnik – A. Meltzoff – P. Kuhl: Bölcsek a bölcsőben – Hogyan gondolkodnak a kisbabák? Typotex, 2005.
Csorba F. László

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.