2019. október 16., szerda , Gál

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2000 február

Átok vagy áldás? -- Avagy mit kezdjünk a világhálóval?

2009. június 17.

Borbola István

Átok vagy áldás?

- Avagy mit kezdjünk a világhálóval? -

Előadásomban az Internet iskolai nevelésre gyakorolt hatásának néhány problémájával kívánok foglalkozni. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a világháló iskolai jelenlétét a közoktatás, az egyes intézmények fejlődése szempontjából nagy jelentőségű fejlesztésnek tartom. Az Internet hatalmas lehetőség mind a nevelés, mind az oktatás, különösen a tartalom és a módszerek gazdagítása szempontjából. Azok a problémák, amelyek ma az Internet iskolai alkalmazása, felhasználása terén jelentkeznek, nem az eszközből, hanem a felhasználás, az alkalmazás hiányosságaiból erednek.

*

Miért értékelhetik így az Internetet? Elsősorban azért, mert használatakor a tanuló nem a pedagógussal, nem a tudatosan alakítható, szervezhető környezettel kerül interaktív kapcsolatba, hanem a virtuális világhálóval, amelyből kétségtelenül ellenőrizhetetlen tartalmak, hatások sokasága éri el őt. A pedagógusok többségének ez a virtuális világ meglehetősen idegen, részben azért, mert kevéssé ismerik, részben pedig azért, mert nem tudják kezelni az internethasználatból eredő nevelési problémákat. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy áldás vagy átok-e a nevelés-oktatás szempontjából az Internet.

Ismerik-e az Internetet?

Az informatika intenzív megjelenése az oktatásban felszínre hozza azt a régi, ám eddig valamilyen módon szőnyeg alá sepert problémát, hogy a nevelést segítő technológiai eszköztárunkba folyamatosan kerülnek be olyan eszközök, módszerek, amelyek létezéséről tudunk ugyan, de hatékony alkalmazásukat nem áll módunkban biztosítani. Az információs-kommunikációs technológiák iskolai jelenléte fokozottan jeleníti meg ezt a problémát. Az internet-információk sokaságának tárháza olyan eszköz és technológia egyszerre, amelyet problémák megoldására lehet és kell is használni. Ezek a problémamegoldó technikák robbanásszerűen alakítják át a munkavégzés egészét. A munkavégzéshez szükséges képességek között épp ez a fajta problémamegoldó képesség válik meghatározóvá. Az iskolában ez a technológia ugyan jelen van, de szinte alig érezhető a törekvés arra, hogy a problémamegoldó képességek fejlesztésének eszközeként alkalmazzák. Ez a probléma már az első informatikai eszközök, a kezdetleges számítógépek iskolai megjelenése óta fennáll. Az iskola világában nem vált egyértelművé, hogy a számítógép nem "számrágcsáló" automata, hanem olyan eszköz, amelyet meg lehet tanítani az emberi munka magas szintű segítésére. Következésképpen az a hálózat, amelyben sok nagy teljesítményű számítógépet kötöttek össze, még inkább alkalmassá tehető az emberi hatékonyságot növelő feladatok megoldására.

Az iskolarendszerre ma több irányból is erős nyomás nehezedik annak érdekében, hogy az információs társadalom technológiái minél gyorsabban jelenjenek meg az oktatásban, az iskolában. A nyomás egyfelől a gazdaság, a munkáltató szervezetek felől érkezik. Nyilvánvaló, hogy már ma is, a jövőben pedig még inkább azok képesek megfelelni a munkaerőpiac követelményeinek, akik birtokolják ezeket a technológiákat. A szülők részéről is erős az igény, hiszen ők is ebben látják gyermekeik versenyképessé tételének zálogát. Az oktatáspolitika nyomását vagy inkább megrendelését - amely szintén erőteljes - itt most nem is említem. A sok irányból érkező igénynek azonban az iskola nem igazán tud megfelelni, mert nem ismeri jól az informatika iskolai alkalmazásának lehetőségeit, módszereit, s így az egész informatikával szembeni fenntartásai is sok tekintetben vélt veszélyekre épülnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem léteznek valóságos veszélyek is, de az iskolák aggodalma azért meglehetősen eltúlzott.

A nagy nemzetközi szoftvercégek magyarországi képviseletei is érzékelik ezt a problémát, s úgy tűnik, segíteni akarnak abban, hogy kedvező irányú változás indulhasson el ezen a téren. Szükségesnek tartották, hogy megismerjék az informatika iskolai alkalmazásának jelenlegi helyzetét, és javítsák a pedagógusok tájékozottságát az informatikáról, az informatika iskolai alkalmazásáról. Ezektől a szándékoktól vezérelve kereste meg a JATE Továbbképző Intézetét a két legjelentősebb szoftverforgalmazó azzal a kéréssel, hogy felmérés útján információkat szerezzünk és képet adjunk arról, hol tart ma az Internet iskolai alkalmazása, mennyire és főleg mire használják az iskolák a hálózatot.

Az általunk végzett - nem igazán reprezentatív - felmérésben minden iskolai korosztályt megkérdeztünk a hatévesektől a középiskolát befejezőkig, sőt kis számban még olyan 20-22 évesek is bekerültek a körbe, akik az OKJ szerinti, érettségi utáni szakképzésben részesülnek. A felmérést azon diákok között végeztük, akik számítástechnikai oktatásban vesznek részt. Nyomatékosan aláhúznám a számítástechnikai oktatás megjelölést, mivel sokan összemossák az informatikával. Pedig a számítástechnikának kevés köze van az informatikához, mivel a számítástechnika a számítógép-technikának akár hardver-, akár szoftveroldalról történő megközelítése, míg az informatika az információfeldolgozás eszközeit és módszereit magában foglaló, interdiszciplináris megközelítésű tudományterület. Azért ebben a körben végeztük a vizsgálódást, mert úgy véltük, hogy a számítástechnikát tanulók általában érdeklődőbbek, tájékozottabbak a világhálóról. 794-en küldték vissza a kérdőívet, elemzésünk tehát ekkora mintára épül.

Azokban az intézményekben, ahol helyi hálózat kapcsolódik a világhálóhoz, a 14-19 éves korosztály érdeklődik a legjobban az Internet iránt, a szakmai képzésben részt vevő 20 és 23 év közötti korosztály a legkevésbé.

Érdekes a világhálóról tudó tanulók életkora. Az adatokból kiderül, hogy már a 6-7 évesek közül is sokan tudnak az Internetről, hiszen a számítógéppel rendelkező családokban már örvendetesen nő az otthoni internet-hozzáférés lehetősége. Amíg a 14 évesnél idősebb korosztályokba tartozó válaszolók mindegyike hallott a világháló létezéséről, addig a náluk fiatalabb korosztályban jóval alacsonyabb a web ismertsége.

Ez az utóbbi megállapítás némi magyarázatot igényel. Amint az ismert, a Sulinet-program keretében először a középiskolák Internetre kapcsolása történt meg, s ezt követte (volna) az általános iskolák bekötése a hálózatba. A program utóbbi fázisa azonban néhány száz iskola bekapcsolása után, a kormányváltást követően - ha nem is véglegesen, de - megszakadt. Az is ismert, hogy az iskolák és az ellenzéki politikusok körében milyen felháborodást váltott ki a Sulinet-program általános iskolai részének leállítása. A felháborodás azonban nem volt egészen jogos, mivel a kapcsolódások számára vonatkozó objektív és pontos adatok szerint az Internetre bekötött általános iskolák nem vagy alig használják a világhálót. A Sulinet-programba bekerült általános iskolák zöme valójában nem él az Internet adta lehetőségekkel, s bekerülését a programba a viszonylag nagy számú számítógép megszerzésére használta. Az Oktatási Minisztérium 2000-ben a Sulinet-csatlakozás fenntartásáért megközelítően hárommilliárd forintot fog kifizetni.

Ugyanakkor az is látszik, hogy azokban az intézményekben, ahol van informatikaoktatás, s adott a világháló iskolai használata, ott a tanulók döntő hányada nemcsak hallott az Internetről, hanem hosszabb-rövidebb ideig használta is azt. Elgondolkoztató, hogy a világhálót rendszeresen használó tanulók aránya mennyivel alacsonyabb a világhálót ismerők arányánál. Ez az adat azt mutatja, hogy a világháló iskolai használatának lehetősége nem jelenti feltétlenül azt, hogy a tanulók nagy többsége internetfelhasználóvá válik. Ehhez sokféle pedagógiai feltételt kellene teljesíteniük az intézményeknek.

Miért nem teremtődnek meg ezek a pedagógiai feltételek? Magyarázatként engedtessék meg egy kitérő. A már említett multinacionális szoftvergyártók egyike két évvel ezelőtt egymillió dollárt ajánlott fel annak a pedagógusközösségnek, amely vállalja egy olyan kötet összeállítását, amelyben összegezik azokat az iskolai problémákat, amelyek az információtechnológiákkal hatékonyabban megoldhatóak, mint azok nélkül. Mind a mai napig egyetlen jelentkező sem akadt. Pedig számos ilyen probléma van.

Milyen internetszolgáltatásokat használnak a magyar iskolások?

Adatokat próbáltunk gyűjteni arról is, hogy a világhálón lévő szolgáltatások közül melyeket használják, milyen rendszerességgel, s hogyan oszlik meg a használat a különböző vizsgált korcsoportok között. Kiderült, hogy az általános iskolában - azon túl, hogy bemutatták az Internet használatát - semmire sem használják a hálót. Aki kicsit is ismeri az iskolai számítástechnikai és/vagy informatikai oktatás gyakorlatát, az tudja, hogy a gyerekek többsége milyen alacsony szintű ismeretekkel rendelkezik. Be tudja kapcsolni a gépet, az egérrel tud klikkelni, tud néhány panelkifejezést többnyire magyarul, esetleg angolul. Ráadásul ez a Windowsban meghonosodott néhány panel a legtöbb program - Excel, IRC kommunikátor stb. - felhasználói felületén ugyanaz. Ezzel a szinttel a számítástechnika-tanárok zöme általában elégedett, mert létezik egy hallgatólagos közmegegyezés arról, hogy ez az a szint, amelyre a gyerekek megtaníthatók. Kétlem, hogy ez valóban így van, de ez a tudásszint nem elégséges a számítógéppel történő kommunikációhoz, problémamegoldáshoz, információszerzéshez. Attól ugyanis, hogy a gyerekek tudják a felhasználói felületek paneljeinek a nevét, ismerik az egyes menüket, még nem tudnak problémákat megoldani a számítógép és a web segítségével. Ehhez az kellene, hogy ismerjenek fontos webhelyeket, ismerjék a kereső programokat, s tudják azt, hogy egy adott probléma megoldásához milyen adatbázisokban kell információkat, ismereteket keresni. Az informatikát tudatosan használó ember ugyanis így keres, ezzel szemben az általános iskolás - sokszor még a középiskolás - gyerekek többsége csak "klikkelget", mert kapott egy-két óra gépidőt.

A hagyományos és új internetszolgáltatások iskolai felhasználásának gyakoriságát összegezve olyan szolgáltatásokat elemeztünk, mint az e-mail, a keresők, az FTP (File Transfer Protokol), a Telnet, a Gofer, a News, Netchat és így tovább. Az ezek használatára vonatkozó adatok arra utalnak, hogy a 14-19 éves korosztály viszonylag sokat "lóg" a hálón, s alapvetően a www (World Wide Web), azaz hirdetőtábla jellegű szolgáltatásokat használja. (Ez nem fordítása a www-nek, hanem azért célszerű ezt a fajta szolgáltatást így nevezni, mert ez olyan hirdetőtáblaként jelent meg, amelyen képletesen és valóságosan is sok hirdetés van, amelyekre ráklikkelve, hiperhivatkozásokkal újabb információkat lehet lehívni.) Nagyon lényeges sajátosság az, hogy a gyerekek alapvetően ezt a hirdetőtábla-funkciót használják, mivel ez a személytelenség, az irányíthatatlanság veszélyét hordozza magában. Amint az imént utaltunk rá: a gyerekek döntő többsége nem tudatosan keres információforrásokat, webhelyeket, hanem véletlenszerűen, kontrollálatlanul. A veszély igazán az, hogy nem nagyon tudjuk őket befolyásolni az ember-gép kapcsolatban.

A gyerekek által második leggyakrabban használt szolgáltatás a chat, a sok partner közötti webes csevegés. Aki ismeri ezt, tudja, hogy ez meglehetősen bugyuta dolog. A legtöbb ilyen chaten a 15-18 éves korosztály "lóg". Ezek a találóan "csevegő szobáknak" nevezett chatek, amelyre be lehet jelentkezni, eredetileg egy-egy konkrét, fajsúlyos témakör megbeszélésére születtek, s születnek is folyamatosan. Sajnos azonban egyre bárgyúbbak a témák, sokszor meglehetősen ordenáré, obszcén vagy végtelenül szegényes, primitív fecsegéssé válnak. Kutatói kíváncsiságom arra késztetett, hogy a közelmúltban "rálógjak" egy-egy ilyen csevegő szobára. Megerősíthetem, hogy igencsak szegényes nyelvi formában, szegényes tartalommal zajlik ez a bizonyos chatelés. Ez bizony nem a közös problémamegoldáshoz szükséges képességek fejlesztését szolgálja. Szerencsére a veszély nem olyan nagy, mivel egy-egy délelőtt, amikor elvileg a Sulinetbe bekötött iskolák diákjainak nagy számban kellene rajta lenniük a chateken, nagyon kevés diák kommunikál. A közelmúltban egy délelőtt megnéztem, hány tanuló is kapcsolódott rá: az összes magyar nyelvű chaten mindössze hét diák lógott, az azonosítható idegen nyelvű chateken pedig két magyar diákot lehetet regisztrálni.

Elgondolkodhatunk azon, hogy ezért a kilenc magyar gyerekért érdemes-e akkora költséget invesztálni a Sulinet-programba, amekkorát ma erre a rendszerre költ az oktatásügyi kormányzat. Ha ebből az aspektusból szemléljük a programot, igencsak alacsony a gazdaságossági hatékonysága.

*

Érdekes, hogy csak a negyedik leggyakoribb igénybe vett internetszolgáltatás az e-mail. Külön érdemes megjegyezni, hogy a megkérdezett e-mailező diákok 96 százaléka baráti levelezésre használja, s szerencsére mindössze 4 százalékuk arra, hogy különböző weblapok bugyuta kérdéseire - tetszett-e egy termék, milyen színű, márkájú farmert, pólót, edzőcipőt szeret hordani, jó-e egy adott üdítő, whoper, hamburger stb. - válaszoljon.

*

Az adatok elemzése azt mutatja, hogy a felsoroltakon túl elenyésző a többi hálózaton használható eszköz alkalmazása. Ennek oka az, hogy a szolgáltatások jó része, így az internetes telefon, a Netmeeting (itt a felhasználó hangja mellett a képe is megjelenik) nem engedi meg a személytelenséget, mert be kell jelentkezni egy kapcsolati szerverre, ki kell lépni az anonimitásból. Érdemes lenne megvizsgálni, mi az oka annak, hogy olyan alacsony arányú azoknak a szolgáltatásoknak az igénybevétele, amelyek feltétele a személyesség, a név vállalása. Hiszen a kommunikáció lényege a személyesség, a személyek közötti kapcsolat.

A világháló ma még nálunk nem vált a problémamegoldás, a széles körű információszerzés eszközévé. Különösen nem épül be az Internet alkalmazása az általános iskolai korosztály életébe, tanítási-tanulási tevékenységébe s a tanórán kívüli szabadidős ismeretszerző tevékenységekbe. Az általános iskolába járó 12-14 éves korosztály még azokban az intézményekben sem jut hozzá a világhálóhoz, amelyekben rendelkezésre áll az internetkapcsolat1, nem válik a problémamegoldás valóságos eszközévé a web. Ennek sokféle oka van. Ezek közül az egyik s talán a legjelentősebb az, hogy a kapcsolódási lehetőséggel rendelkező iskolákban nincs jól szervezett rendszer a hálózat működtetésére, nincsenek olyan rendszergazdák, akik elhárítják a hibát, ha az intézmény belső rendszere valamiért leszakad a hálózatról. Nem teremtődnek igazán olyan problémahelyzetek, amelyek életkorfüggően ugyan, de ténylegesen igényelnék a hálózattal végzendő tanulói munkát. Ilyen helyzetek "konstruálására" indultak kísérletek részint a Sulinet-program keretében, részint más programokban. Az egyik ilyen próbálkozás volt a Gesta 2000, amelynek az volt a lényege, hogy a hálózatba bekötött általános iskolákba járó gyerekeknek be kellett volna mutatniuk lakóhelyüket, környezetüket, iskolájukat, hogy más iskolák tanulóival folyamatosan kommunikálva ismerjék meg az országot. Nem akadt jelentkező a programra, pedig a gyerekek számára vonzó projekt lehetne. (Mind a mai napig él az a weboldal, ahol ezt hirdetik, de láthatón nincs erre olyan erős motiváció, amely érdemi elmozdulást hozna.)

Az Interneten töltött idő

A világháló szolgáltatásait igénybe vevő 461 megkérdezettből mindössze 137-en vannak, akik csak az iskolában használják a hálózatot, azaz igen jelentős a tanulók otthoni internethasználata. Eszerint meglehetősen gyorsan nő az otthoni számítógépek és ezzel együtt az otthoni internetcsatlakozási lehetőségek száma. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt az adatot részben a minta nagysága, részben a kiválasztott iskolák jellege miatt nem szabad általánosítani. Hiszen azok a szülők, akik olyan iskolába viszik gyermekeiket, ahol van számítástechnikai, informatikai képzés, az átlagosnál fontosabbnak tartják a számítógép- és az internethasználat otthoni biztosítását is. Mivel az otthoni internetezés szinte kizárólag telefonon lehetséges - s ez igen költséges -, ezért a legtöbb gyereknek otthon csak rövid idejű webezésre van lehetősége. Ez nem segíti igazán az Internet felfedezését, az információszerzést, a kapcsolati munkát, a problémamegoldást.

Az Interneten történő munkavégzés elsajátításához viszonylag sok, hálózaton töltött időre van szükség. A világhálót rendszeresen használó 14-19 éves korosztály sem tölt hosszú időt a hálózaton. Az internetezéssel töltött idő a mi mérésünk szerint átlagosan alig több napi fél óránál.2 Ez idő alatt még a Sulinetnél jobb egyetemi hálózaton sem lehet komolyabb keresőprogramokkal kutatni. Csak akkor lehet értelmes hálózati munkát várni, ha a tanulók tudják, milyen témában s hol akarnak keresni. Azaz a hálózati munka folyamatos felkészítést igényel. Tudni kell értelmes kulcsszavakat fogalmazni, ismerni kell a keresők jellegét, működését. Jól kell ismerni a megoldandó problémákra vonatkozó információforrásokat.

Veszélyes-e az Internet?

Kétségtelen, ha az Internet használatát nem előzi meg felkészítés, ha a gyerekek véletlenszerűen kezdenek keresni a világhálón, van veszélye annak, hogy nem kívánatos site-okra is rátalálhatnak. Miután azonban az adatok arra utalnak, hogy a veszélyeket hordozó internetes szolgáltatásokat meglehetősen csekély mértékben veszik igénybe a középiskolások, továbbá a tanulók döntő hányada valójában meglehetősen rövid időt tölt a hálózaton, úgy tűnik, hogy a magyar diákokat még nem érte el az internetfüggőség, a webről áradó káros tartalmak általi fenyegetettség.

Sokkal nagyobb veszély az, hogy az Internetet használó tanulók zöme nem kap olyan feladatokat, amelyek valóságos problémák megoldását teszik lehetővé, továbbá, hogy ezt a viszonylag költségesen fenntartott hálózatot - megfelelő pedagógiai program hiányában - nem tudjuk a gyerekek ésszerű fejlesztésére felhasználni. A veszélyt az álfeladatok jelentik.

Az Interneten lévő különböző kulcsszavakról statisztikát készítettem. Ez ugyan nem volt a felmérés része, de érdekesen mutatja, milyen tartalmak uralják a webet. A pornó 19 milliónál is több helyen fordul elő, Lánczos Kornél magyar matematikus neve mindössze 23 helyen. Napóleon 222 ezer, a Fehér Ház is csak 322 ezer helyen szerepel. Érdekesség, hogy ezzel szemben a Kreml 3431 helyen. A szex szó 13 millió honlapon lelhető fel, ráadásul az esetek többségében olyan hirdetőtáblákon, amelyeken meglehetősen kritikus tartalmak kapcsolódnak hiperlinkekkel. Látható, hogy Shakespeare is milyen hatalmas számban van fenn a weben, de a listát mégis a chat, az MP3 keresések, a feltörő programok vezetik. Az Altavista keresőprogramban 1100 körül van azoknak a webhelyeknek a száma, ahol dollármilliókat felemésztő fejlesztéseket lehet egy pillanat alatt a szerzői jogok durva megsértésével letölteni.

Az Internet igazi veszélye az, hogy nem tudjuk kihasználni, nem tudjuk követni mindazt, ami felkerül rá. Mi felnőttek sem, de a gyerekek sem. A Microsoft Netmeeting öt szerverén hétezernél alig többen "lógnak" egy adott pillanatban az egész világon. Elképzelni is borzasztó: a világhálón kettőszázötven millió szerver van, s az ehhez csatlakozó hálózati gépek száma ennek a többszörösét is elérheti. Az Internet nevelési hasznát, de egyben a kárát is az okozza, hogy nem tudjuk irányítottan figyelni, s nem tudunk ott lenni akkor, amikor a hálózatról érkező hatások érik a gyereket. Következésképpen nem tudjuk kompenzálni ezeket a hatásokat. Persze, ha jól felkészített gyerek ül le az Internet elé, akkor erre nincs is szükség.

Az Internet kapcsán mindenki felteszi a kérdést, hogyan lehet jól felkészíteni a gyerekeket. Hogyan lehet a hatókörünkbe vonni? A válasz nagyon egyszerű: olyan feladatokat kell megfogalmazni a számukra, amelyek megoldásához értelmesen tudják használni a világhálót. Ma azért van bennünk fenntartás, félelem az Internettel szemben, mert egyelőre nem sikerült ezeket a feladatokat jól megfogalmazni. Ha ez hosszú távon sem sikerül, eljöhet az az idő, amikor valóban nagyon komoly nevelési veszélyeket jelenthet az Internet, ha viszont sikerül, akkor ez a rendszer hihetetlen mértékben segítheti a problémák megoldására orientálódó személyiség formálását.

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.