2019. október 20., vasárnap , Vendel

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Új Pedagógiai Szemle 2006 december

Az analógiás gondolkodás fejlesztése

2009. június 17.

Az analógiás gondolkodás fejlesztése

Napjaink egyik központi témája a neveléssel, oktatással foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek körében az, hogy a felnövekvő nemzedéknek a gyakorlati életben alkalmazható, jól szervezett tudást kell kapnia az iskolában. Továbbá fontos feladat a gondolkodás és az élethosszig tartó tanulás képességének fejlesztése. Sokan szeretik egymással szembeállítani a képességfejlesztést és a tantárgyi tartalmak elsajátítását, figyelmen kívül hagyva azt, hogy képességeket csak különböző tartalmakon keresztül lehet fejleszteni.

Kiváló könyv született a Csapó Benő által szerkesztett Tanítás és tanulás sorozat harmadik köteteként, amely többéves komoly kutatómunka eredményének tekinthető. Nagy Lászlóné az analógiás gondolkodásmód legfontosabb elemeit járja körül. Először bemutatja az elméleti keretet, majd a biológia tantárgy vonatkozásában egy konkrét kutatás keretében foglalkozik az analógiás gondolkodás mint kiemelten fontos képesség fejlesztési lehetőségeivel a biológia tantárgy tartalmainak feladatcentrikus, tanórai keretekben történő feldolgozásán keresztül. A közel 400 irodalmi hivatkozást tartalmazó könyv a szakmódszertani jellegű kutatások egyik lehetséges megközelítésére is mintát nyújt.

A könyv hét fő fejezetre tagolódik. A szerző a Bevezetésben vázolja célkitűzéseit, és röviden ismerteti az egyes fejezetek tartalmát, amelyek minden esetben rövid bevezetővel kezdődnek, majd a téma kifejtését követően tartalmi összefoglalóval záródnak.

Az első részben a szerző a gondolkodási képességekkel kapcsolatos kutatásokat foglalja össze. Piaget, aki a kognitív struktúrában feltételezett tartalomfüggetlen organizációkat és a fejlődést szakaszosnak gondolta, előkelő helyet foglal el ebben a sorban. Vigotszkij munkájára, aki nagy jelentőséget tulajdonított a szociális környezetnek a kognitív fejlődésben, egyre többen hivatkoznak napjainkban. E fejezetben említi a szerző a metakogníció szerepét is, amelyre a későbbiekben is többször hivatkozik mint fontos fejlesztendő területre. A napjaink egyik meghatározó paradigmájaként említhető konstruktivizmust az információfeldolgozás-elmélet egyik variánsaként határozza meg. További munkájában ezt az elméleti keretet tekinti mérvadónak. A tanulást aktív, konstruktív folyamatnak tételezi, amelyhez megfelelő feladatrendszert kell biztosítani a diákok számára. Továbbá fontosnak tartja az előzetes ismereteket, mivel az új ismereteket mindig ezekhez kapcsoljuk hozzá. A megismerés szituatív természetét és a tudás kontextusfüggő voltát hangsúlyozza. Vagyis ebben az értelemben általános képességekről valójában nem is beszélhetünk. Bemutat néhány gondolkodásfejlesztő programot, majd a transzfer problémáit elemzi.

A második részben Nagy Lászlóné az analógiás gondolkodás fejlesztésének elméleti alapjait mutatja be, jelezvén, hogy ez a gondolkodási forma nagyon jellemző az emberekre. Kiemeli, hogy ez a fajta gondolkodásmód hatékonyan segíti a bárhonnan származó előzetes ismeretek és az új ismeret közti kapcsolatok kiépítését, amely fontos folyamat a jól szervezett, sokféle szituációban előhívható, alkalmazható tudásrendszer kiépítéséhez. Nevelési szempontból a mindennapi élet kontextusába helyezett analógiák a legjelentősebbek. Ezt követően a szerző az analógiák osztályozási, csoportosítási lehetőségeit mutatja be, majd rátér az analógiák megismerésben játszott szerepének a részletes elemzésére. Jelen írásban csak egyet emelünk ki közülük, mégpedig a fogalmi váltásokban, a tévképzetek legyőzésében játszott nagyon fontos szerepét. Ez úgy történhet, hogy a tanulók összehasonlítják a megértett szituációt azokkal, amelyeket félreértettek. Majd a szerző példákat mutat olyan esetekre is, ahol a tanuló tévútra tévedhet a nem jól megválasztott vagy nem megfelelően felhasznált analógia alkalmazásával. Ez akkor következhet be, ha nem világítja meg a tanár vagy a tankönyv az analóg tárgyak, jelenségek közti különbségeket, illetve túláltalánosít.

A harmadik részben a gondolkodásban és a problémamegoldások során alkalmazott analógiákról ír a szerző. Kitér az analógiás transzfer szerepére és lehetőségére, továbbá arra, miként tud hatékonyan segíteni a tanár az analógia használatát lehetővé tevő feladatok megoldásában. Megállapítja, hogy az életkor előrehaladtával csökken az analógiafeladatok megoldására fordított idő, és egyben javul a teljesítmény. Ez az időbeli változás valójában ismeretalapú, és a különböző területeken eltérő időben jelentkezik. Vagyis nem mondhatjuk, hogy általános képességről volna szó, amely szigorú időrendben fejlődik! Ez a fejezet elég nehéz olvasmány, talán még több példa leírása szemléletesebbé tehette volna.

A negyedik fejezetben analógiákat mutat be először a biológia tudományából, majd a biológia-tankönyvekből. Az egyik legismertebb a Darwin által használt két analógia. Az egyik a természetes szelekció és a tenyésztők által végrehajtott mesterséges szelekció. A másik a törzsfejlődés ábrázolása a fahasonlattal. Ezt követően a biológia-tankönyvben található analógiákból válogat meghatározott csoportosítási szempontok szerint. A szerző a vizsgált, forgalomban lévő 19 biológia-tankönyvben összesen 569 analógiát azonosított. Elemzi az analógiák felhasználási lehetőségeit, előnyeit, esetleges hátrányait, illetve a nem megfelelő felhasználást. Megemlíti a modellek alkalmazási lehetőségeit is, amelyeket szintén egyfajta analógiának tekinthetünk. Kiemeli, hogy a humoros, könnyed analógiák különösen alkalmasak a tanulás elősegítésére. Ezt a megjegyzést azért tartjuk fontosnak, mert sok tankönyvszerző és tanár gondolja azt, hogy a tanulás „szigorú tevékenység”, ott nincs helye humornak, játszadozásnak. Szeretnénk rávenni őket, hogy igenis lehet, sőt célszerű élni ilyen eszközökkel is.

Az ötödik fejezetben a szerző az általa kidolgozott fejlesztőprogramot mutatja be, amely „Az emberi szervezet felépítése és működése” című témakörhöz kapcsolódott. A fejlesztés újszerűsége abban állt, hogy a tervezett tananyagot a tanulók aktív tevékenységére építette, ehhez kétféle segédanyagot készített. Egyet a tanulók számára, ebbe az adott tantárgyi tartalomhoz kapcsolódó feladatok kerültek. A másikat a tanárok számára, amelyben megtalálhatók a tanulói segédanyag feladatainak feldolgozási lehetőségei, megoldásai, továbbá egy tanári magyarázatokba beépíthető analógiagyűjtemény. Véleményünk szerint a segédletekből többet lehetett volna közölni, például függelékben. A szerző a 150–152. oldalakon hét és tizenöt pontban foglalja össze fejlesztőprogramjának elméleti és didaktikai alapjait. A 157–160. oldalakon megismertet az általa kidolgozott és szerintünk mintaértékűnek tekinthető tantárgy- és tantervspecifikus képességfejlesztés-kutatás modelljével. Majd bemutatja az oktatási kísérlet szerkezetét, a mintaválasztást, a kísérleti és kontrollcsoportokat, az alkalmazott mérőeszközöket.

A hatodik és hetedik fejezet a fejlesztőprogram eredményeit tartalmazza. A program alkalmazása eredményes volt, a kísérleti csoportokban általában szignifikánsan jobb eredmények születtek. A szerző részletesen elemzi mindhárom „papír-ceruza” teszt eredményeit és az attitűdök változásait is. Fontosnak tartjuk, hogy a háttérkérdőív alapján vizsgálni tudta a hátrányosabb helyzetben lévő tanulók előmenetelét is, amely eredményesnek mondható a program alkalmazásával. Továbbá fontos, hogy foglalkozott a program hatásával a nemek vonatkozásában is. Napjainkban egyre több tanulmányban találkozunk azzal a kérdéssel, hogy a két nem agyi szerkezete, kognitív struktúrája különböző. A program hatására mindkét nembeli tanulók fejlődtek. De tudjuk, sokszor problémát jelent, hogy a fiúk nem igazán szorgalmasak, ennek egyik megnyilvánulása például az, hogy nem képesek „magolásra”, ez inkább a lányokra jellemző. Ebben a programban viszont nem kellett magolni, hanem inkább rendszerezni kellett az ismereteket, ami a fiúk számára motiváló hatású volt.

Nem vizsgálta a szerző, vagy legalábbis könyvében nem említi, hogy a tanórákon milyen módszereket alkalmaztak a tanárok a feldolgozás során, pedig az is érdekes lett volna. Bár az is igaz, hogy akkor kétféle hatás érte volna a gyerekeket a kísérleti csoportban, amelyeket egymástól nem lehet elválasztani, különös tekintettel az amúgy is bonyolult iskolai hatásrendszerre.

Nagy Lászlóné kiváló munkáját haszonnal forgathatják a közoktatás problémái iránt érzékeny kutatók, tanárok (nem csak biológiatanárok), tankönyvírók, tananyagfejlesztők és a magyar oktatási rendszer megújításában érdekelt szakemberek egyaránt.

Nagy Lászlóné: Az analógiás gondolkodás fejlesztése. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2006.
Radnóti Katalin

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.