2019. szeptember 18., szerda , Diána

1055 Bp., Szalay u. 10–14.

Tel.: (+36-1) 235-7200

Fax: (+36-1) 235-7202

magyar english
Elfelejtett jelszó

Arany János Programok  IKT  OFI  OKJ  SDT  Vizsgacentrum  biztonságos iskola  egészségtudatos iskola  erőszakmentes  kiadvány  konferencia  kétszintű érettségi  letölthető  oktatás  próbaérettségi  pályázat  rendezvény  ÚPSZ  Új Pedagógiai Szemle  érettségi 

Intézeti folyóiratok

Köznevelés
Új Pedagógiai Szemle
Educatio
Könyv és nevelés
Kattintson ide a rendeléshez!
Tudástár >> Konferenciák, rendezvények eredményei >> Hatékonyság és minőség: aktuális kérdések a hazai közoktatásban - Közoktatás és versenyképesség >> Vitafórumok és szakmai műhelyek >> 4. A versenképesség növelésének kulcsszereplői a pedagógusok

Cseh Györgyi :: A versenyképesség növelésének kulcsszereplői a pedagógusok

2009. június 17.

A szekciót Nagy Mária vezette, a rövid indító előadást pedig Horváth Attila tartotta, mely – funkciójának megfelelően – azonnal vitát generált. A diszkusszió végig párhuzamosan zajlott, két elég jól körülhatárolható csoport között. A beszélgetésről korrektül csak a fo­lya­matosan jelen lévő kettősség megjelenítésével lehet beszámolni. Raportőrként tehát meg­kerestem azokat a kulcspontokat, amelyek köré a beszélgetés csoportosítható volt, s ezen témákon belül mindig megjelenítem az egyik, illetve a másik csoport véleményét, a szövegben is elkülönítve a két álláspontot.

Értékek

Az egyik csoport szerint az iskolának stabil, állandó értékeket kell képviselnie, ez ad biztonságot a tanulóknak és a pedagógusoknak is.

A hozzászólók másik csoportja e témában úgy vélekedett, hogy minden oktatási in­téz­mény egy állandóan átalakuló, turbulens környezetben működik. A folyamatos válto­zá­sokat az iskola nem hagyhatja figyelmen kívül, tekintettel kell lennie rájuk; adaptív módon kell alkalmazkodnia hozzájuk.

Tartalom- vagy kompetenciafejlesztés: a „mit” vagy a „hogyan” kérdése

Tradicionális tudást kell közvetítenie az iskolának, a legfontosabb a stabil tartalom. Őriznie kell a hagyományokat, nem szabad felrúgnia ezeket. Célul a tradíciók és az újítások helyes egyensúlyának megteremtését kell kitűzni.

A kollégák közül sokan azt hiszik, hogy a kompetencia alapú oktatás nem valami ko­moly dolog, a tartalom háttérbe szorul, majd „maszatolnak valamit”.

Hosszú viták zajlottak már korábban a közoktatásban arról, hogy tartalom- és isme­ret­át­adásra vagy kompetenciafejlesztésre van-e inkább szükség. Mára talán nyugvópont­ra jutottak ezek a viták, mert nyilvánvalóvá vált, hogy kompetenciát nem lehet tartalom nélkül fejleszteni; a kompetencia alapú modulokban pedig van ismeretanyag. Bármilyen feladatot ad is a pedagógus a diáknak, az minden esetben tartalmaz isme­ret­ele­met. A tanulónak mozgósítania kell a megoldáshoz a készségeit és képességeit, s közben a feladat által formálódik, alakul attitűdje. A Nemzeti alaptanterv (NAT) követel­mé­nye­ket fogalmaz meg, így a tanári közösségeknek kellene stratégiát alkotni a tartalom kivá­lasz­tására.

Tananyag

Az iskola az állandóan változó világban nem lehet naprakész, nem tud mindig friss, új ismereteket adni. Ezért ragaszkodnia kell klasszikus funkciójához, és kiművelt emberfőket kell kibocsátania: „barázdálttá kell tenni a tanulók agytekervényeit”.

Egy konkrét példa kapcsán kisebb vita kerekedett például arról, hogy kell-e tanítani az iskolában a kovalens kötést. Az egyik vélemény szerint igen a kérdésre a válasz, a má­sik álláspont szerint viszont egyáltalán nincs arra szükség, hogy minden gyerek már az általános iskolában (vagy akár később) tanulja a kovalens kötést.

Voltak, akik úgy gondolták, hogy az iskolának a klasszikus ismereteken túl feltétlenül közvetítenie kellene praktikus ismereteket is. Ennek kapcsán több konkrét példa, így az is elhangzott, hogy kell-e tudnia ma egy iskolaigazgatónak vagy egy magyartanárnak mondjuk azt, hogyan kell áfát számolni. A hozzászólók e csoportja szerint minden ta­nu­lónak szüksége lenne többek között gazdasági jellegű alapismeretek tanulására, hogy felnőttként ne kerüljön lehetetlen pénzügyi helyzetekbe.

Elhangzott az is, hogy eszközöket kell adni a tanulók számára ahhoz, hogy képesek legyenek kezelni a változó tartalmakat. Az alkalmazni tudás ugyanis az egyik legfon­to­sabb kompetencia.

Kompetencia

Az ismeretközvetítés hívei úgy vélték, hogy nem kell mindenkinek kreatívnak lenni, s ez egyébként is csak sok tudás birtokában érhető el. Az ismeret tehát a legfontosabb közvetítendő, hiszen ahogy kreatív, ugyanúgy rugalmas is csak az tud lenni, aki nagy tudással rendelkezik.

A kompetenciafejlesztés pártján állók úgy látták, hogy a rendszer nagyon nehezen változik. Példaként elhangzott, hogy a kétszintű érettségi szabályozása, a követelmények már régen ismertek voltak, amikor a kollégák még egyáltalán nem foglalkoztak ezzel. Volt olyan középiskolai tanár, aki a kétszintű érettségire felkészítő tanfolyamra úgy ment el, hogy előtte nem olvasta el a rendeletet, s ezt megtehette. (Fölmerült, hogy meg­engedhetné-e ezt magának bárki a profitorientált piaci szférában.) A kétszintű érett­ségi előtt nagy volt a kapkodás, pedig a követelményekből sok mindenre lehetett következtetni, sok minden visszafejthető lett volna, ha a kollégák komolyan vették volna a változtatást.

A gyerekek kompetenciáit fejleszteni kellene, mert gyakran alapvető dolgokkal nin­cse­nek tisztában, olyanokkal, amelyeknek saját életük szempontjából is van jelentősége. Ennek kapcsán elhangzott egy nagyon egyszerű példa: ha a gyerek nem tud diagramot olvasni, akkor nem tudja megállapítani az időjárás-előrejelzésből, hogy éppen milyen idő lesz, amikor a társaival focizni készül.

Az előadó vetette föl azt a kérdést, milyen kompetenciák szerepelnek jellemzően az álláshirdetésekben. Általában elvárt az idegennyelv-tudás, a számítógép-használat, a jogosítvány és a munkatapasztalat. Melyik ezek közül az a kompetencia, amelyet az iskolában sajátít el a gyerek? Az előadó példákkal bizonyította, hogy szerinte egyik sem. Összegezve az a megállapítás hangzott el, hogy aki talál munkahelyet, az ver­seny­képes, de a tudását nem az iskolában szerzi meg.

Taneszköz

A hozzászólók első csoportja szerint a pedagógusok nagyon ragaszkodnak a könyv­höz, szeretik használni, mert így a gyerek kezében is ott van a legfontosabb taneszköz.

A vita résztvevőinek második csoportja azt hangsúlyozta, hogy a NAT a köve­tel­mé­nye­ket határozza meg, a tartalmakat a helyi tanterv definiálja. A tankönyvek átveszik az iskolától a tananyag kijelölésének feladatát, így tulajdonképpen azok, illetve kiadóik, tehát a piaci szereplők diktálják a tartalmat. A tankönyvek kiválasztásához szakmailag felkészült, tudatos pedagógus kell. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a könyv csak tan­eszköz, s számos példa bizonyítja, hogy szükség esetén nélküle is lehet oktatni, nevelni, ismereteket átadni. Semmiképp nem a taneszközt kellene tanítani.

Mérések

A rendszerszintű mérésekkel kapcsolatban egy érintett szakember azt fogalmazta meg, hogy a vizsgálatok bevezető kommunikációja kifejezetten rossz volt: mindenki beszélt róluk, aki nem értett hozzá. Így volt ez akár a PISA-, akár a kompetenciamérések ese­té­ben. Nagyon sok tájékoztatót tartottak a pedagógusoknak, akik a beszélgetések végére megértették, látták a lényeget. A PISA-méréssel kapcsolatban elhangzott, hogy nem azt vizsgálta, amit addig tanítottak az iskolában, a PIRLS ellenben éppen azt mérte, így ott jó eredményeket értünk el. Ezt a két mérést együtt érdemes kezelni.

Nyelvoktatás

Sajnos ma Magyarországon a gyerekek nem motiváltak az idegen nyelv tanulására, nem érzik, hogy erre szükségük van. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a magyar nem ro­kona a leggyakrabban használt világnyelveknek. Egy holland gyerek például nagyon könnyen meg tud tanulni akár angolul, akár németül, mert a holland mindkét nyelvvel sok közös vonást mutat. Külföldön a diákok motiváltak a nyelvtanulásra, mert eljuthatnak anyanyelvi környezetbe, ami a magyar gyerekeknek egyáltalán nem vagy csak na­gyon ritkán adatik meg.

Magyarországon egy gyerek a középiskola végéig átlagosan 1300, a diákok 10 százaléka 2000 órában tanul idegen nyelvet! Ez rendkívül magas óraszám, ugyanakkor a végzettek közül még ma is sokan nem beszélnek egyetlen nyelvet sem. Nálunk az idegen nyelvet jellemzően csoportbontásban tanítják, az OECD-országokban azonban nem ez a jellemző gyakorlat. A mai magyar nyelvtanítás ráadásul alapvetően extenzív, de ideje lenne már áttérni az intenzív nyelvoktatásra.

Természettudományok

A természettudományokat nem lehet integráltan tanítani. Ha lehetne, akkor akár az idegen nyelveket is taníthatnánk egyben! A nyelvtanár először elmondaná, hogy mi a kérdő mondat szórendje az angol nyelvben, aztán a német nyelvben, végül a portugál nyelvben.

Ahol információs és kommunikációs technikát (IKT-t) alkalmaznak a természet­tu­do­má­nyok tanításában, ott sem érnek el jobb eredményt.

A természettudományokat tanító tanároknak össze kellene ülniük, hogy megtervezzék, miképp használják fel a lehető leghatékonyabban a teljes órakeretet, hogyan tud­ják egymást erősíteni, a legnagyobb hatást elérni, az azonos értelmezések lehetőségét ki­használni. A mai iskolákban nem mindenhez értő polihisztorokra van szükség, hanem együttműködő, a kapcsolódási pontokat áttekintő tanárok kellenek, akik együtt terve­zik meg, dolgozzák fel a tananyagot, s akár közös dolgozattal is zárhatnak egy-egy té­mát. Így a gyerek számára láthatóvá válnak a kapcsolódási pontok, s képes lesz a világot nem felszabdalt részekben, hanem egészben látni.

A pedagógus gyermeke másik iskolában

Érdekes jelenséget tapasztalunk, amikor a pedagógus kollégákat saját gyerekük isko­lá­já­ról kérdezzük. Általában azonnali szerepváltás történik: a tanítóból, tanárból szülő lesz, aki képes arra, hogy egy más aspektusból lássa az iskolát. Szülőként minden pe­dagógusnak vannak rémes történetei, például a kovalens kötésről. Óhatatlanul föl­me­rül az a kérdés, hogy a gyerekünk (vagy más gyerekének) esetleges iskolai kudarcáért ki a felelős. A tankönyv, a tanterv, a program, a gyerek, a szülő vagy esetleg a gyerekünket tanító pedagógus?

Feltételek

Több kolléga is megfogalmazta, hogy az iskolákban nincsenek meg az oktatói-nevelői munka megfelelő tárgyi feltételei. Százmilliárdokról beszélünk a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán, de ebből alig jut el valami a végekre, ahol a legnagyobb szükség lenne a forrásokra, miközben kétes kimenetelű közbeszerzésekről hallani. Az eszközjegyzékben szereplő tételek mindegyikét a fenntartóknak a mai napig nem kellett teljesíteniük, bár már e listát is túlhaladta az idő, korszerűsítésre szorul.

Az iskolában nincs elég IKT-eszköz, emiatt nem rendelkeznek a digitális írástudás ké­pes­ségével a pedagógusok.

A szakmai feltételekről is nyilatkoztak a résztvevők. Elhangzott, hogy az iskolákban nincs ellenőrzés, kisöpörtük a szakfelügyeletet.

A szekcióban arról nem esett szó, hogy mennyi eszköz került be az elmúlt években a rendszerbe, pedig sok minden történt.

A pedagógus

A pedagógusok elkötelezettek, szakmailag elhivatottak; felkészültek, képezik magu­kat, értéket közvetítenek, adnak át, helytállnak az iskolában. A pedagógusok tanítanak, ők nem tananyagot fejlesztenek, hanem átadják azt. Ennél több már nem fér bele az idejükbe. Néha már úgy érzik, hogy összecsapnak a hullámok a fejük fölött. Állandóan új könyvek, új reformok, új példatárak jelennek meg régi tartalommal, s nekik ezzel kell dolgozniuk. Nem termelési tevékenységet végeznek, amely folyamatnak a tanuló csak a tárgya, hanem ő, a gyerek a legfontosabb. Nem jó, ha külföldről átvett mintákat kell követnie a magyar oktatásnak. Az elmúlt években a pedagógusok csalódtak, elbizonytalanodtak, de az oktatói-nevelői munkát, a tanítást változatlan attitűddel végzik.

Lefaragják a pedagógusok pénzét, szinte semmiért nem fizetnek; nem tudnak már to­vábbképzésre, konferenciára sem járni. Időkeretet számolnak, adminisztrálnak, lassan már azt is le kell tagadni, hogy pedagógusok, hiszen már több papírmunkát végeznek, mint amennyit tanítanak.

A pedagógusok felkészületlenek a változásokra, erre jó példa volt a kétszintű érettségi. Gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy ki fizeti ezt meg számukra. Látni kell, hogy a pedagógusok harmada viszi előre az iskolát, a másik harmaduk inkább hátráltatja az intézményt, a harmadik harmaduk pedig csak úgy van. Akadnak a pályán alkalmatlan kollégák, akiktől meg kell(ene) válni. Ha ezek a pedagógusok nem vigyáznak, az élet elmegy mellettük, a gyerekek előttük járnak. Mi a helyzet például a tanítók, tanárok kulcskompetenciáival? Sokan nem beszélnek nyelveket, nem rendelkeznek a digitális írástudás képességével, pedig a NAT szerint a 4. évfolyamon már tanítani kell az IKT alapjait!

A kollégáknak együtt kell működnie a gyerek érdekében, mára felértékelődik, sőt szükségszerűvé válik például az egy osztályban tanító pedagógusok kooperációja. Ha mindenki példaként veszi és megnézi a saját tantestületét, legalább magának vallja be, hogy ott vannak a kőkeményen ellenálló kollégák is az iskolában.

Érdemes megkérdezni a gyerekek, a tanulók véleményét az őket tanító pedagógusok munkájáról, a diákok számára ez a közoktatási törvényben biztosított jog.

A vezető

A jó vezető támogatja, segíti a pedagógust, vállalja a felelősséget.

A jó vezető jövőképet mutat, határoz meg az iskola, a kollégái számára; s szervezeti feltételeket teremt munkájukhoz.

Versenyképesség – iskolavezetés

A műhelyfoglalkozáson két iskola igazgatója mutatta be intézményét: Kállai Mária, a szolnoki Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény vezetője, illetve Szabóné Virág Katalin, a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója. Nem tisztem megítélni a két oktatási intézmény mun­káját, de az előadásokon elmondottakból általánosítható az iskolai versenyképesség alábbi néhány jellemzője:

  • pedagógiai műhely az iskola;
  • tudatos tevékenységek, tudatos működés;
  • csapatmunka, bizalom;
  • önkéntesség;
  • fenntarthatóság;
  • másoknak átadni – horizontális tanulási lehetőségek használata;
  • motiváció, bevonás, azonosulás a céllal;
  • továbbképzések – belső és külső;
  • folyamatos önértékelés, a külső értékelés szerepe;
  • állandó fejlesztés;
  • ésszerű szabályozottság;
  • jó partneri viszonyok.

Összegzés helyett

Az iskola, az oktatás soktényezős dolog. Ha egyet-egyet megváltoztatunk, az nem lesz képes átalakítani a leglényegesebbet, a szemléletet. Az „ahogy szoktuk csinálni” elve igen nagy úr. Ha a pedagógus nem akarja a megújulást, ha ellenáll, akkor nem is fog változni semmi, így összegezte az előadó a vitafórum tanulságait. Raportőrként zárszó helyett John Maynard Keynes közgazdász gondolatát idézném: „A nehézség nem az új eszmék kiala­kí­tásában rejlik, hanem a régiektől való megszabadulásban.”

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.